A következő címkéjű bejegyzések mutatása: moziplussz kritika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: moziplussz kritika. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 26., vasárnap

Átemelés: Gótika - Gothika (2003)

Gothika

Godzi kritikája
A gótikus stílus egyik irodalmi mellékága a rémirodalom. Dr. Jekyll és Mr. Hyde, Varney, a vámpír, farkasemberek, lúdvércek, vérszipolyok, és nem utolsó sorban kísértetek irodalma. Minden, ami lebilincsel, elrémiszt, és imádkozásra késztet. A rémirodalom történetei a mozi megjelenésével átköltöztek a fehér vászonra. A jegyek ára olcsóbb volt a könyvekénél, és az olvasás sokaknak még mindig nagyobb luxus volt, mint passzívan nézegetni a “falat”. Az elmúlt száz évben minden komolyabb irodalmi művet átültettek a mozgókép nyelvére, ez alól így a rémtörténetek sem lehettek kivételek. A szellemek kezdetben fehér lepedőt viseltek, láncot csörgettek, de ahogyan az életünk is modernebb lett, úgy lettek a szellemek, és a kísértettörténetek is egyre bonyolultabbak, komplexebbek, valóságtól elrugaszkodóbbak. A Canterwille-i kísértet, a sátán kutyája már mind a múlté. Társaik, sokszor nőiesebbek, de annál halálosabbak! A kísértetek lassan minden környezetben és motivációval közénk telepedhetnek. Csak, hogy néhányat kiemeljek, az újabbakból:
Ház a kísértet hegyen. A kóbor lelkek sokszor, mint ebben a szimpla horrorfilmben is, egy helyszínhez kötődnek. Titokzatos erők egy csoport embert hívnak egybe a domb tetején álló házba. A milliomos vidámparkos nagyobb összeget kínál fel annak, aki egy éjszakát kibír a képzeletének legijesztőbb rémképeit felvonultató épületben. Kezdetben sokan csak egy kísérletnek, rossz viccnek veszik az egészet, de a vállvonogatásból hamar lábemelgetős futás lesz, amikor az értelmi szerző kezéből kiszakad a gyeplő, és elveszíti kontrollját az illúziók tárházában. Nem tett semmi újat a kísértetfilm műfajához, de legalább megnézhettünk egy csomó eltérő stílusú színészt egy másfél órás videoklipben bolondozni…
A kör egy sötét, komor tónusú, thriller, kicsit elnagyolt magyarázattal, de néhány remek jelenettel, és ijesztő végkifejlettel. Ez már egy olyan film, ahol a sértett szellem nemhogy segítséget kér, hanem egyenesen az ártatlanokra zúdítja féktelen haragját. Hiába sajnálná az ember a kegyetlenül lemészárolt kislányt, ha ugyanakkor arra kell gondolnia, hogy ez a kislány, a halálból visszatérve, hasonló korú gyerekeken vezeti le tehetetlen dühét. Pont, mint a hasonló forgatókönyvet birtokló Félelem.com című filmben, melyben egy fiatal lány generál magának egy weboldalt, melyet megtekintve, csakúgy, akár a kör videokazettájának végignézése után, egy igen rövid időlimittel kell szembenéznünk, hogy versenyt fussunk a saját halálunkkal. Tehát a szellemek képesek még a világhálót is behálózni. Ez sem újdonság, mert a A Fűnyíróember-ben már egyszer, a Szellem a gépben c. moziban pedig másszor hasonló alapötleteket szedtek elő, igaz, egyik film sem a szellemekre helyezte a hangsúlyt. A Mátrix második részének fehér ruhás ikrei is szellemek a javából. Igazi mészárolós szörnyetegek. A Temetetlen múlt-ban megismerkedhetünk a szimpatikusabb szellemekkel. Itt a frászt hozzák a nézőre-főszereplőre egyaránt, de legalább csak azért, hogy segítséget kérjenek az élőktől. Testvérfilmek a javából a Hatodik érzék, ahol egy kisfiú képes beszélni a holtakkal, a Hetedik érzék, melyben egy családapa életébe avatkozik be egy fiatal lány brutálisan meggyilkolt porhüvelyének szelleme, vagy a A szem, ahol egy vak kislány életét nehezíti meg, hogy a szemműtétje után nemcsak az élőket, de a földön itt ragadt holtakat is látja. Ezek a szellemek legalább némiképp semlegesek. Ellentétben az olyan, holtukban brutális szellemekkel, akiknek lételeme, hogy az élőket bosszantsák, és gyilkolják. A 13 kísértet-ben egy egész tucat garázdálkodik abban a házban, melyet csupán miattuk építettek. A Szellemhajó-ban is sokan vannak, és csak egyetlen gyermek közülük az, aki nem akar az embereknek ártani. A Gyűrűk ura-trilógia befejező részében egy szellemsereg pedig egyenesen megfordítja egy fontos csata kimenetelét, amellett, hogy Frodó nyomában is többnyire kísértetek loholnak…
És ezzel a felszínt piszkáltuk fel, meg az elmúlt éveket.
Gótika a Dark Castle új filmje. Ismét kísértetes film (igaz, tőlük nem is nagyon készül majd más, mivel pont a téma miatt alapították a céget). Megint néhány húzó névvel, és a szokásos szellemtörténettel, leszámítva azt a tényt, hogy itt a szellem csak annyira vérszomjas, amennyire feltétlen muszáj, sőt, talán jogos is a cselekedete. A film csavarjait leírni balgaság, és tiszteletlenség lenne kielemezni, mert azzal csak elrontanám a film élvezetét, így inkább kerülő úton közelítem meg a témát.
A sikeres pszichológus (Halle Berry) szereti munkáját, férjét, barátait, a környezete viszont, segítőkész, figyelmes, valóságos tündérke. Kikacsintgat néha férje mellől, incselkedik egyik kollégájával, aki (Robert Downey jr.) érzi, hogy valami kialakul közöttük, de a környezetükre való tekintettel nem engedik, hogy érzelmeik befolyásolják őket. Csendesen élik mindennapjaikat, beletemetkezve a munkába. Az asszonyka épp hazafelé tart, amikor majdnem elgázol egy lányt. Az esetet követően sokkot kap (ez erős csúsztatás), és “másnapra” ébredvén nem emlékszik rá, hogy mi történt vele; pedig jó lenne, mivel férje meggyilkolásával gyanúsítják. Hogy végképp lehetetlen helyzetbe kerüljön, a valóságtól teljesen eltérő módon, saját munkahelyének biztonságos cellái közül kapja meg az egyiket, és a kollégái felügyeletét.
Halle Berry formás alakja miatt. A film percei nagyon gyorsan elperegnek, és néhány nagyon jó flashback-ben megtudhatjuk, hogy mi történt azon a végzetes éjszakán. Különösen izgalmas az a rész, amikor a múlt homálya hirtelen értelmet kap, és az események ismét előre kezdenek peregni, mint az esőcseppek. Ezt az utalást csak az érti igazán, aki már látta a filmet!
Még sok olyan részlete van a forgatókönyvnek, amelybe bele lehetne kötni, (pl: a biztonsági őr miért engedi futni a nyilvánvalóan gyilkos asszonyt, még akkor is, ha előtte kedvelte, miközben a többiek égre-földre keresik, illetve hogyan tud úgy elbújni üldözői elől egy medencényi vízben, hogy azok nem veszik észre a zseblámpáik ellenére sem), de teljesen felesleges a hibákat keresni ennél a filmnél. Horrort egyébként sem a mély mondanivalók miatt nézünk. Szerencsére a trükkök nem túl bonyolultak, ezért aránylag rendben van a látványvilág, az utolsó robbanást leszámítva. Összességében kellemes szórakozást kínál ez az egyébként középszerű film.
Mathieu Kassovitz-nak, volt már jobb filmje is (lásd: Bíbor folyók), de amerikai viszonylatban sokkal jobban kezdett, mint az várható lett volna. Képi világa sötét, komor, természetesen “gótikus” , a helyszínek láttán a hideg borzolgatja majd hátunkat. Halle Berry játéka, főleg, amikor a választ keresi kérdéseire, a fiatal Jane Fonda-ra emlékeztet. Robert Downey Jr. Kedvesen próbál visszatérni, annak ellenére, hogy karaktere nem túl okos, és nem is túl hihető. A meggyilkolt férj hálátlan szerepében a börtönt is megjárt Charles S. Dutton-t tisztelhetjük. Még két színészt kiemelhetünk a stábból, bár szereplésük nem indokolt, inkább csak azért kelhettek, hogy több ismert név legyen a stáblistán. Penélope Cruz, mint Chloe, teljesen felesleges, hisz játszani alig van lehetősége, és még kevesebb esélyt kapott Bernard Hill, az intézet vezetőjeként. Az urat Theoden királyként ismerhetjük a Gyűrűk Ura trilógia utolsó két részéből. A zene kellemes, néha kifejezetten ijesztő. John Ottman imádja a thriller és horror műfaját, ezért nála ez egyszerű ujjgyakorlat csupán. A díszletek és az egész film összképe nyomasztó. A vége-főcím dal pedig a mai fiatalok igényeinek is megfelel. Ja, és a forgatókönyv íróját,Sebastian Gutierrez-t, előre láthatólag már le is kötötték A szem című horror amerikai remake-jéhez.

Érdekes:
- Mathieu Kassovitz rokonai között magyar leszármazottat találunk! Apukája Magyarországon született: Peter Kassovitz

Átemelés: Lilja 4-ever (2002)

Lilja 4-ever

Godzi kritikája
Rendezte: Lukas Moodysson
A volt szovjetunió sokak számára nem szól másról, mint a szegénységről, magányról, elidegenedésről és fájdalomról. A fiatalok kiábrándultak, világukból elkívánkoznak az álmok világába. Példaképeik azok a “sztárok” akiket szerencséjük és tehetségük kiemelt az átlagból, és egy jobb életbe repített. A könnyen jött sikerben bíznak, és azon keseregnek, hogy miért nem ők születtek Britney Spears-nek, vagy más csillogó tehetségnek. Igénytelenek magukkal szemben, de mindenkiről van véleményük, ami saját korlátoltságukból fakad.
Ilja (Oksana Akinshina) édesanyjával él egy lepusztult lakásban, mindennapi kenyérgondokkal küzdve, és a szerencsére várnak. A fűtés legalább annyira nagy luxus, mint elmenni egy jó filmre. A meleg ételt többnyire teaként ismerik, és még egymásra sem támaszkodhatnak. A nyomor táplálta elégedetlenség ellenséggé teszi őket, de végül egyiküknek megadatik a kiugrás lehetősége. A mama megismerkedik egy férfival, aki meglobogtatja előtte a kispolgári életből való kiút kártyáját. Egyetlen kikötése, hogy a leány majd utánuk jöjjön, mikor már minden készen várja Amerikában. A mama beleegyezik, és miért is ne tenné? Ilja nem szerelem-gyerek, nem is várták, sosem szerették igazán. Csak muszájból tartották meg. Ilja eddig ezt nem sejtette, bár sosem volt felhőtlen a viszonya édesanyjával. A mama elmegy, gyermekét egy rokonra bízza, és még utoljára meglengeti a már előtte is himbálódzó mézesmadzagot: - Te is utánunk jössz Amerikába!
Teszi mindezt úgy, hogy akkor ő már tudja; a lányt nem kívánja többé látni. Ilja magára marad és a rokonhölgynek köszönhetően szinte azonnal kénytelen elhagyni megszokott környezetét. Átköltöztetik egy kisebb lakásba, melyet egy öregember birtokolt, egészen a haláláig. Ilja lassan beletörődik a megváltoztathatatlanba, de nem is tehet mást, mivel még soha életében nem tett keresztbe egy szalmaszálat. Tiszteletlen másokkal, igénytelen magával szemben és még a tanulmányait is erősen elhanyagolja. Bukásra van ítélve, pedig ha küzdene, és nem hagyná, hogy sodródjon az árral, mely körülötte elnyel mindenkit, talán lehetne valaki.
Magányában egyetlen igazi társa lesz: Vologya (Artyom Bogucharskiy), a hasonló beállítottságú pimasz kissrác, a szomszédból. Eleinte kissé szemtelenül közel akar férkőzni Ilja-hoz, aki kerek-perec elutasítja, a másik korára hivatkozva. Ezt a fiú duzzogva elfogadja, és szépen lassan összebarátkoznak. Együtt lógnak, együtt szívják a ragasztót, és együtt bújnak a hideg elől az omladozó gyárépületek közé. Vologyát végre megérti, elfogadja valaki, és Ilja végre érezheti, hogy milyen gondoskodni másról. Egyfajta anya-fiú, nővér-báty kapcsolat alakul ki közöttük, aminek bonyolult világába senki sem nyerhet betekintést.
A felhők már gyülekeznek.
A pénz nagy úr, ezért egy “barátnője” unszolására Ilja olyan útra téved, ahonnan már nincs visszaút. A helyi szórakozó helyen idősebb urakkal keveredik alkalmi kapcsolatba, természetesen anyagi juttatásért. A hirtelen jött gazdagság megrészegíti az embert, és elveszi a kellemetlen szájízt, amit a megszerzésére fordított ártatlanság elvesztése okozott.
A két gyerek tobzódik a pénz adta lehetőségekben, és örömük még nagyobb teljesítményre sarkalja a lányt. Vologya persze mit sem tud az egészről, és az idill miatt a lány mélyen hallgat. Becsapja barátját, saját magát és környezetét. Az élete hazugságok sorozata, de egy átlagos napon feltűnik egy férfi, aki láthatóan érdeklődik a helyes arcú lány iránt, és nem azonnal az ágyba akarja vonszolni. Ilja elolvad a teljesen normális érdeklődéstől, de Vologya óva inti az elhamarkodott lépéstől.
Ilja úgy érzi, itt a nagy lehetőség, ezért azt a keveset, ami maradt neki, félredobva ugrik fejest a szép szavak tengerébe…
Sokat lehetne mesélni erről a komoly, hidegnek szerkesztett filmről. A képi világ olyan képet fest, amilyennek egy mai fiatal képzeli a FÁK országát. A házak fala málladozik, az emberek szürkén tévelyegnek az utcákon. Egymáson élősködve, egyszerű érzelmektől hajtva harcolnak meg a mindennapokért. A kézi-kamerás felvételek gerjesztik azt a zavart, ami Ilja lelkében is tombol. Lázad mindenki és minden ellen, keményen hibáztatva a világot, de arra nem mutat hajlandóságot, hogy ő tegyen valamit azért, hogy jobb legyen. A sült galambra vár, ami nem csoda, mivel még gyermek, aki hisz a mesékben. Akkor is képtelen józanul gondolkodni, amikor éppen nem ivott, nem szipózott vagy ütötte ki magát más, olcsó módon. Ha egy gazdag családba születik, jó helyre, akkor biztosan egy édes-cserfes leányzóvá cseperedik, egy szeretni való nővé, de sajnos így csak a szánalom marad meg iránta, és a tehetetlen düh, amiért nem rázhatjuk meg a vállát azt üvöltve: - Szedd már össze magad!
Ilja néha olyan, mint egy ártatlan kislány, máskor szexis csábító vagy éppen kedves anyapótlék. Belekóstol mindenbe az érzelmek skáláján, és csak azért bukik el, mert annyi rossz után még mindig hisz a mesében. Nem azért mert eredendően rossz, hanem mert még gyerek, aki hisz a mesében!
Komoly film arról, hogyan hullik szét egy élet, ami még el sem kezdődött igazán. Ha nem törődünk magunkkal, a világ sem fog…
Ha érdekel a film, feliratosan itt nézheted meg