Néma bosszú – Acts of Vengeance (2017)

Néma bosszú – Acts of Vengeance (2017)

Rendezte: Isaac Florentine

A film Mafab adatlapja: Acts of Vengeance (2017)

Megtekintés: Kedvelem Antonio Banderas-t, de ez nem változtat azon a tényen, hogy mostanában ő is Nicholas Cage vírustól szenved: nagyjából vállalj el bármit, mert ahogy repülnek az évek, a mennyiség valamiért fontosabb lesz, mint a minőség.

Külön cikket érdemelne, hogy egyes színészek miért kezdenek egyszer csak futószalagon gyártani közepes, vagy rosszabb minőségű filmeket tömegével, ahelyett, hogy válogatnának inkább és évente egy, esetleg kettő, de nívósabb produkcióhoz szerződnének le. Jó, mondhatjuk azt, hogy elvileg lehet, hogy ők azt hiszik, a produkció nívós lesz, ezért vállalják be, de szerintem az ügynökeik is pontosan tudják, melyik rendezőkkel és filmgyártó cégekkel érdemes kooperálni és melyiket kell messzire kerülni. Bár, igaz, hogy tényleg komoly múltú nevet még nem láttam Asylum moziban, de az sem jobb, ha valaki húsz évig a legnagyobbakkal dolgozhatott, majd hirtelen évi öt filmben játszik, amiből jó, ha egy eljut moziba. A másik ok, meg amikor érzi az illető, hogy a nagyobb megkeresés ritkul, ezért a nyugdíjalapra gondolva, akár egy mókus, bezsákolunk minden felmerülő melót, azután meg lesz, ami lesz. Ha Banderas mondjuk ma még hatvan évesen rá lenne szorulva ilyesmire, akkor viszont megette a filmes szakmát a franc.

Bár miért pont Banderasnál kesergek ezen, hiszen most, 2020-ban jelölték Oscar-díjra egyik alakítását, ami azt jelenti, hogy kár temetnem a karrierjét. Nem is akarom, mert valahogy a mozijai igyekeznek a szórakoztatón belül maradni. (Nem úgy, mint pl. Michael Madsen, Eric Roberts vagy Billy Zane produkciói, úgy kb. az utolsó öt évben, melyek átlaga a pocsék és elhanyagolható közé tehető.)

Jelen darab némi álfilozófiával indít, melyben Szun Vu „Aháború művészete” érintőlegesen megjelenik, egyéb, ókori filozófusokkal együtt, hogy mélységet adjon egy szögegyenes és éppen csak szórakoztató bosszúfilmnek. Nem értem, hogy mennyiben fontos a filmet inzertes feliratokkal és bölcs idézetekkel széttagolni, ám vegyem úgy, hogy a rendező úr művészi hajlamait dicséri.

Banderas egy profi ügyvédet alakít, aki bűnözők tisztára mosásával szedte meg magát. Még pontosabban: Hírneve szerint bármelyik elvetemült szemétládát képes kidumálni a sittről. Egyik nap elkésik a lánya fellépéséről és mire legközelebb hírt kap róluk, akkora a kicsi lányát és bájos feleségét valaki hidegvérrel meggyilkolta, majd egy csatornába rejtette. Ügyvédünk kezdetben nem képes feldolgozni a tragédiát és Tyler Durden féle törést szenvedve lelkében szabadidejét azzal tölti, hogy hülyére veresse magát ketrecekben, ezzel vezekelve, amiért ígéretét, - hogy idejében odaér a fellépésre - , nem tartotta be.

Szokás szerint a rendőrség impotens az ügy felgöngyölítésében és főhősünk meg egész jó úton halad, hogy kiverjék fejéből a múltját, míg egy fiatal rendőr némi lelki ráhatással visszaterelgeti a helyes útra. Az útra, amit hősünk nem értelmez kellő alapossággal és hírtelen rádöbben, hogy valójában, ha a rendőrség tehetetlen, akkor neki kell a kezébe vennie az ügyét és leszámolnia az általa is ismeretlen gonosztevőkkel, és, hogy ne legyen olyan unásig közhelyes a folytatás, némaságot fogad, mert kell egyszer ilyen is. (Másrészt meg a sztoikus tanokon kívül ad egy kontrasztot önmagának, hiszen korábban a dumájából élt, most meg a némaságával hal, ha nincs szerencséje.)

Már kezdtem azon gondolkodni, hogy dramaturgiailag hogyan oldják meg, hogyha nem beszél, miként tudja meg az ellentől, amit akar, ám ezt a részét egészen jól megoldja a forgatókönyv. Többek között azzal, hogy nem nagyon kerül olyan helyzetbe, amikor fontos beszélnie. A hümmögés és metakommunikáció is megy neki rendesen. 

A nyomozós szál, ami a műfajnál elengedhetetlen néhány izgalmas pillanattal, már közel sem olyen erős és izgalmas, bár a férfihoz csapódó kutyus, az cuki.

Persze nem árulok el nagy titkot, hogy az ügyvéd úr lassan végül felgöngyölíti a gyilkosságok okait és elkövetőit, ráadásul, felépülése közben némán lezavar egy komplett harci kiképzést is, több tanárral, egyéb segítséggel, amiben végig az járt az eszembe, hogyha tényleg olyan fontos, hogy megtalálja a családja gyilkosát, minek nehezíti meg a saját dolgát ezzel a némasági baromsággal. Mindegy. A film elhiteti velünk, hogy viszonylag rövid idő alatt egy puhány ügyvédből egészen vállalható kidobóember legyen és halkan kuncogom, mert nem hiszem, de szeretném.

Közben a rendőrkapitány lassan félre tolja az ügyet, ami nem jó, viszont megjelenik egy önjelölt doktor néni – aki nővér – hogy egyrészt segítsen a bajban, másrészt, segítsenek rajta a bajban. Ezeket a szerepeket pedig olyan remek karakterszínészek alakíthatják, mint a rendőrkapitányt Johnathon Schaech, a támogató rendőr, Karl Urban és a nővér-doki Paz Vega. Egy jelenetben még Robert Foster is feltűnik, bár a szerepe szinte már cameo.

Egyikük sem hozza élete alakítását és az egész film olcsó kölnivíz szagától bűzlik. Kicsit dob rajta, hogy az a kevés akció egészen nézhető – persze ne számíts nagy dolgokra – és a némaságot kompenzálandó a narrátor funkció itt egészen jól működik együtt a nem lineáris történetmeséléssel. Egyedül a befejezés pofátlan profánsága zavaró, a csavarral együtt, ami sajnos nem üt akkorát, amekkorát üthetett volna, ha sokkal jobban használják a karaktereket. Most egyszerűen ennyi jutott. Banderas lassan azt hiszem, átigazol a B ligába, ha nem lesz óvatosabb. Ez több filmet és kevesebb szórakozást jelent. Hatvan évesen úgy látszik, ez jön. Jaj, és volt idén egy Dolittle is! (Pofázom itt a levegőbe, mikor pont ugyanúgy idén jelölték ezekkel együtt is Oscarra!)

Jonathon Schaech-t bármiben szívesen megnézem, mert ő az a színész, aki ezer filmben játszott és alig lehet tudni róla. Paz Vegát a „Solomia” óta imádom, amin a „Spangol” erősített, a „Spirit – A sikító város” meg nem rontott. Még a viszonylag borzalmas Rambo – Utolsó vér sem vette el tőle a kedvem, bár ez az új, rövid frizura nem előnyös szerintem neki. Talán a komolyabb szerepek miatt az image váltás. Karl Urban számomra totális rejtély, hogy mit keres itt, hiszen kora miatt kívánom inkább, hogy nagyvásznon Trekkerkedjen, vagy valami sci-fiben lövöldözzön (ami majdnem ugyanaz), csak ne támogató szerepre fecsérelje a fiatalságát. Inkább forgassa a „The Boys” második, harmadik, negyedik évadát, amíg jó a forgatókönyv.

A „Néma bosszú” egy átlagos mozi, tökéletes példája az egyszer-nézős kategóriának, mert a rendezésben annyira nincsen semmi, ami miatt emlékeznénk később rá, és kívánnák, hogy frissítsük az eltűnt emléket. Hacsak nem a tökös Banderas miatt, aki itt még hatvan alatt pár évvel is sportosabb, mint én és a cimboráim nagyja.

50%

Star Trek - Sötétségben - Star Trek Into Darkness (2013)

Star Trek - Sötétségben - Star Trek Into Darkness (2013)

Rendezte: J. J. Abrams

A film Mafab adatlapja: Star Trek Into Darkness (2013)

Megtekintés: Annak ellenére, hogy nem érzem magam kifinomult ST rajongónak, kedvelem az olcsó és mára gagyi tévésorozatot is, de ezeket a modern, színes-szagos epizódokat is, ezért szerintem bőven nézhető mozi.

...mert állítólag kétféle rajongó van és a régiek tartják magukat az igazinak, akiket még az elgondolkodtató, "unalmas" részek húztak be ebbe a világba, amely, ahogyan egy bölcsész ismerősöm megfogalmazta, a szocializmus helyes felhasználásáról szólt, hiszen mindenki egyetlen, közös célért létezett és ezért, hogy a cél lebegjen a szemük előtt, az államtól meg is kaptak minden segítséget, hogy a fő cél - más világok és idegen kultúrák felkutatása és közös útkeresés - ne kelljen eltérniük.
Nos, a kétezres évben, ha meg is maradt ez az alap, inkább egy felgyorsult tempót képviselnek a mozifilmek, amelyekben ha nem is az akción van a hangsúly, de mindenképp egyik fontos komponense lett a filmeknek. Teszem hozzá, ha abból indulok ki, hogy mind a három mozifilm egyfajta erős akcióval indul - Kirk születése közben elpusztul az apja és egy űrhajó, Kirk és csapata életét kockáztatva megment egy idegen fajt a vulkán pusztításától, Kirk részt vesz egy béketárgyaláson, amely közelharcba torkollik - akkor igenis úgy kell vennem, hogy az új részeknek fontos része az akció, legyen az akár csak egy kicsike kis leágazás is. Ez a Shatner féle mozikra annyira nem volt azért jellemző, bár, ahogy teltek az évek, egyre inkább előtérbe került ott is a mozgalmas látvány jelent az elgondolkodtató moralizálással szemben.

A 2013-as ST rögtön egy akciójelenettel indít, egyenesen bele a közepébe. A nézőnek hirtelen kell a kapott kevés információból összeraknia, hogy amit látunk, az egyfajta mentőakció, amelyre etikai okokból a konföderáció nem adhatott engedélyt. Ismerve Kirk hozzáállását nem lepődhetünk meg, hogy ő bizony néhány alapszabályt megszegve inkább közbeavatkozik, ami majdnem Spock és hát Kirk és a doki életébe kerül. Előbbi egy kitörni készülő vulkánban helyez el robbanó töltetet, míg utóbbi kettő kezdetleges dobófegyverek elől menekül, hogy végső megoldásként hatalmasat csobbanjanak egy toronyugrást követően. (Itt jegyzem meg, hogy Guy Ritchie új Arthur királyos filmjének első nemzetközi trailer-ében kísértetiesen hasonló jelenetet sikerült felfedeznem, beleértve a fényképezést és a vágást is. Gondolom, mire ezt a cikket olvasod, talán már lesz is erről videó valamelyik youtuber csatornáján.)

Az akció sikeres, de Kirk (Chris Pine) megkapja a szokásos lebaszást a főnöktől (Bruce Greenwood), és mi, elgondolkodhatunk, hogy vajon a szabályok, amelyek gúzsba kötik a csillagflotta kapitányainak - és az egész szervezeten belül dolgozókat is értsük ide - kezét, hány ártatlan életébe kerülhettek, akinek sorsát nem Kirk kapitány keresztezte, hogy felrúgva a szabályokat, esetleg megmentse őket?

Alig van időnk agyalni ezen, amikor színre lép a második rész antagonistája és véres harcot indít a csillagflotta ellen, homályos indokokat követve, amelyek később lesznek világosak számunkra. (Itt jegyzem meg, hogy mindhárom új mozifilm főgonoszának fontos motivációs oka a bosszú, legyen annak eredete bármilyen és mindhárom esetben közvetve illetve közvetlenül a bosszú kialakulása köthető a csillagflotta tevékenységi köréhez, ami után erősen el kellene gondolkodni, hogy nincs e komoly probléma annak működésével, vagy annak szabályrendszere esetleg nem szorul e komoly ráncfelvarrásra?

A film egyik legjobb, ugyanakkor legkevésbé indokolt jelenete.

Miközben megismerjük a rosszfiút, Khan-t (Benedict Cumberbatch) első akciójában, amellyel csupán eltereli a figyelmet és mégis tucatnyi ember életébe kerül, nagyon erősen megidézi a Trónok harca sorozat 6. évadának utolsó részét, melynek elején egy hasonló zenei világú és felépítésű epikus leszámolás nézői lehetünk. Rendben, dinamikában van eltérés, de ha csak a lényeget tekintjük, azért zeneileg is van összecsengés és a felépítésben is találunk hasonlóságot. Mellékesen a Trónok harcás jelenetsor engem erősen emlékeztetett a Keresztapa utolsó jelenetsorára, amikor Michael leszámol ellenfeleivel.

Természetes egyedül Kirk rendelkezik annyi éleslátással, hogy megfejtse a terrortámadás lényegét, habár, még így is elkésik, mielőtt leadhatná a figyelmeztető jeleket. Khan közben menekülőre fogja, habár, ez szintén a terveinek része, hiszen mint később kiderül, van némi befejezetlen ügye a csillagflotta aktuális admirálisával (Peter Weller), akiről, végül kiderül, hogy nem kevésbé szociopata, mint maga a kikiáltott ügyeletes közellenség.

A film lehet, hogy közel sem olyan mélázós és gondolatébresztő, mint Roddenberry, a ST univerzum megteremtőjének első történetei, amelyekből a kultikus rangra emelkedett televíziós sorozat kinőtte magát, de ezt én tudom helyén kezelni, hiszen, el kell fogadnunk, hogy azóta eltelt ötven év, változott a világ és a gondolkodásunk felgyorsult és ami akkor fontosnak érződhetett vagy újszerű volt, azt manapság már rég megugrottuk. Amin akkor még felhördült az átlagnéző, azon a mai moziba járó közönség egyenletesen kezd szuszogni és lassan elalszik. Szóval én kedvelem a régi epizódokat és az új filmeket is, igaz, más okokból.

Abrams biztos kezű iparos és két rész alatt talán nem sikerült eléggé elmélyítenie a karaktereit, de szerencséjére, azoknak már megalapoztak a kezdetektől a hatvanas években, így neki inkább a mondanivalóra kellett koncentrálnia. Persze, oké, én is szeretnék többet megtudni az új legénységről, sok kis információt, hogy részese legyek a ST családnak, de egyelőre be kell érnem azzal a kevéssel, ami jut. Kirk , Spock (Zachary Quinto) karaktereire még úgy ahogy jut idő, a többiek azonban alig többek biodíszletnél, habár érezhető, hogy a forgatókönyvírók igyekeznek mindenkinek juttatni legalább egy jó jelenetet, hiszen, ez egy együtt működő közösség, nem széthúzó emberek klikkje. (Scotty (Simon Pegg) akciózik az idegen űrhajón, Chekov (Anton Yelchin) versenyt fut az idővel, miközben a gravitáció eltűnik körülötte, Uhura (Zoe Saldana) megmenti Spockot és mintha a doki (Karl Urban) és Sulu (John Cho) is kapna egy-egy percet. Ami borzasztó kevés szerintem, mert valamiért az ember nagyon meg tudja kedvelni ezeket az embereket. Hiszen nem jedi lovagok, vagy fantasy hősök, hanem hús-vér emberek, akik akár fel is áldozzák magukat, de minimum a legvégsőkig küzdenek, mind a hajóért, mind egymásért, ha a helyzet úgy hozza, mindezt úgy, hogy a széthúzás alig jelenik meg a filmben, vagy ahol esetleg érezheted, ott is van mellette kölcsönös tisztelet és szeretet. Szóval, ez egy olyan csapat, amiben nem találsz egy állandóan kesergő, rikácsoló alakot, aki azon sopánkodik, hogy milyen tré, és mi lesz és a többi. Ehhez legközelebb talán még a doki karaktere állna, ám ha baj van, ő is ugyanúgy kiveszi a részét akár a harcból is, mint bárki más.

Ugyanakkor a film egyik hibája erényei mellett, ami a sorozat fő jellemzője: a főszereplők kivételével szinte mindenki pótolható. Vannak a legénység ismert tagjai és mindenki más, akik, ha beüt a szar, simán mehetnek a levesbe, akár tömegesen is, amellyel néha még egy gyilok-horror bodycount-jára is simán rávernek. Ha bármilyen gázos szituba belemennek hőseink és van velük legalább egy, akit korábban nem láttunk, borítékolható, hogy az illető vagy a "dolog", ha idegen lény, simán elhalálozik. Szóval, nem is értem, hogy miért olyan romantikus az Enteprise fedélzetén szolgálatot teljesíteni, hiszen a történelemkönyveikből vagy legalábbis a hajónaplóból biztosan kiderül, hogy az elhalálozások elég magas számot mutatnak.

A másik, hogy néha kicsit következetlenek a flottaparancsnokok.
Pike kapitány kijelenti, hogy Kirk beavatkozott egy olyan törzs történelmébe, amelyik még a kereket sem találta fel. Ez szerintem tévedés. Lehet, hogy az a nép lándzsákkal dobálódzott - teszem hozzá, annak ellenére, hogy életük része volt ez a fegyver és annak megfelelő használata, eléggé eredménytelenül dobálták menekülő párosunk után - de azért a ruházatuk elkészítése nem a primitívségről árulkodott, sem az a kegytárgy, amelyikből a kitekerhető pergamenlapot Kirk afféle páncélként kiterítette két fa közé, hogy időt nyerjenek vele és egyértelmű volt, hogy valami módon az automatikusan visszacsúszik a tokjába, ha végeztek az imáikkal. Ilyen szerkezetet pedig csak olyan nép tud elkészíteni, amelyik a kerék fogalmával is tisztában van - épp, csak a környezet sajátossága miatt lehet, hogy célszerűtlennek találták alkalmazni, azalatt, amíg megkergették a főszereplőket. A másik, ami miatt feltételezem, hogy sokkal értelmesebbek, mint Pike feltételezte, hogy rögtön azután, hogy az Enteprise elhagyta a bolygót, a törzs varázslója a vörös homokba máris teljesen korrekten felrajzolta az űrhajó felépítését, egy olyan szögből, amelyet nem is látott, de ábrázolás szempontjából egyértelműen célszerű volt. Ilyet primitív nép nem tesz. (Ezzel az okfejtésemmel egyébként csak poénkodtam...)

Khan-on egyedül csak Spock talál fogást.

Arra is kiváncsi lettem volna, hogy Kirk amíg beszaladt a pergamenért, hogy elcsalja a kis csapatot a halál torkából, addig Bones hol találta a hátast, amelyet azután Kirk csípőből ártalmatlanná tesz, mert megijed tőle. Bones miért nem félt és mennyi ideje volt korábban az akció előtt felkutatni, megszelídíteni és magával vinni a találkozási pontra a lényt, amiről egyértelmű, hogy Kirknek meg fogalma sem volt? :)

Marcus admirális, aki szent céljának tekintette, hogy Khan-t eltiporja, miért olyan hülye, hogy annak legénységét rakétákba teszi és álcázza? Nem lett volna egyszerűbb simán eltüntetnie a rakétákat, hiszen már egyedül Khan is elég veszélyes ellenfél volt a számára, hátha még esetleg felébred a többi embere is? Mit szórakozik az az admirális ezzel? Hasonló esetben fogom az egész kompániát, dinamitot fektetek a seggük alá és felröpítem őket az égig, űrhajó nélkül. Ez meg még egyenesen odalöki őket Khan-nak és még az egész csillagflotta legtökösebb kapitányát is beáldozná, aki korábban épp megmentette az életét.
Nem csoda, hogy végül Khan nem hal meg. Nem ő volt a történet negatív karaktere - tevékenységének ellenére sem - ezért nem lett volna fair végül lelőni vagy egyéb módon meggyilkolni őt.

Na, ezeken így elmorfondírozva, egész jó kis film volt ez a második rész.
Már csak arra lennék kiváncsi, mire is utal az alcím: sötétségben?
Talán, amikor Kirk megjárja a halál tornácát, amiből pont Khan vére hozza vissza?
Vagy ez utalás arra, hogy az admirális sötétségben tartja a legénységet az akció igazi okát illetően?
Esetleg itt már annyira kimentek az univerzum széléig, hogy még csillagokat sem láttak?
Nem mintha nem lenne mindegy, mert jól hangzik, jelentsen bármit.

A zene egészen jó, a színészek remekelnek, igaz, Cumberbatch már-már elripacskodja néha a figurát, bár, szerintem még belefér. Azért az szép fegyvertény, hogy Khan egy osztagnyi Klingont kivégez, de végül, közelharcban Uhura és Spock sikeresen ártalmatlanná teszi.
A fényképezés nagyon szép és a két óra simán elröpül.

Külön megjegyezném, hogy nagyon unalmas már, hogy a ST univerzumban nem voltak még képesek kitalálni egy olyan pajzsot az űrhajók köré, amely esetleg tényleg folyamatosan és biztonságosan működne. Egy találat és máris omlik össze a rendszer. Hát ezt meg, hogy??? :)

Töfi:
- Az első elkészült pilot filmben a hajó kapitánya, ebben pedig Kirk mentorának a neve Christopher "Chris" Pike. Kirk megformálójának neve pedig Chris Pine. Egyetlen betű eltérés!
- Peter Weller a ST Enteprise sorozat két részében már játszott negatív karaktert.
- Nem véletlenül kerül a film végén egy kapszulába Khan karaktere. Ezzel hagytak egy kiskaput, hogy később esetleg ismét megjelenjen a karakter.
- Spock és Khan verekedését a szemétszállító gépen négy napig forgatták. A fémnek látszó díszlet valójában gumi volt, hogy a színészek ne sérüljenek meg a rengeteg akció közben.

80%

Ha szeretnéd látni: S T A R  T R E K  -  S Ö T É T S É G B E N

Ahhoz képest, hogy Spock, mint Vulkáni, a hosszú és eredményes életről papol, elég banális okok miatt lenne képes magát feláldozni, amitől egy kissé komolytalan is lett számomra a film eleje. Tényleg annyira a szabályok rabja, hogy ha van mód rá, hogy esetleg mentsék, ő inkább meghal, mert a szabály mást mond? Hát ilyen hülye ez a Vulkáni nép? Tiszta "Ugorj a kútba!" mentalitás.

Átemelés: Szellemhajó - Ghost Ship (2002) Ha megnéznéd:

Szellemhajó - Ghost Ship (2002)

Rendezte: Steve Beck

Erről a filmről néhány napja már leírtam jelenlegi gondolataimat. 2003-ban, a moziplussz.hu oldalán is megtettem. Összehasonlíthatjuk, mennyivel szöszölősebb voltam régen...

A szinte már kedves főcím hamar átmegy hentelősbe...

A horrorfilm a sokkolás művészete és a félelemkeltésé. Az ember szeret félni. Én is szeretek félni, persze csak a fotelemben ülve. Önmagunkban gerjesztjük a félelmet. Gyermekként mumusokat képzelünk a sötét gardróbszekrénybe. Láthatatlan barátokat teremtünk magunknak és harcolunk velük. Fantáziánkban ezernyi rémség tanyázik.

1928-ban sokkolta a közönséget egy rövidfilm. Ebben egy borotvapenge átmetsz egy szemgolyót. Az Andalúziai kutya megosztotta a közönséget. Szerették, gyűlölték, de kevesen értették meg. Bevallom, én sem. Akkor mindenki azt gondolta, hogy ennél nem lesz durvább! 1976-ban az Ómen című filmben egy elszabaduló üveglap levágja egy térdelő férfi fejét. David Warner a fotós extrém halála emlékezetes maradt. Aztán a második részben ismét olyat mutattak, amit előtte még senki. Egy afroamerikai tudóst kettészel egy liftsodrony. És lett még durvább!

Mára elszabadult a pokol. A Péntek 13 filmekben válogatott kegyetlenségeket mazsolázhattunk. A sejtben az üveglap lovat szeletel fel, míg a 13 kísértetben csupán csak kettévág egy ügyvédet. A kockában vasrács aprít rögtön a kezdő képsorokban, a Kaptárban pedig lézernyalábok teszik meg ugyanezt egy négyfős kommandós egységgel. És lehet-e durvább?

Ezt is lehetett fokozni.

Emily Browning, még az "Álomháború" előtt, Julianna Magulies a "Vészhelyzet" után

A 2002-ben készült Kísértethajó olyan látványos trancsírozós effektussal kezd, hogy még az én zombi filmen edződött gyomromat is megdolgozta. Le a kalappal a rendező, Steve Beck és a forgatókönyvíró, Mark Hanlon előtt! Hogy mi történik az első öt percben, inkább nem mesélném el, mert mint a film végignézése után megtudtam, hogy sajnos az első kőkemény öt perc maradt a csúcspont. A továbbiakban ezt a hihetetlenül látványos adrenalin bombát nem tudták fokozni a filmben, de állítom, ez a végéig kitart.

A különleges hajómentő csoportot egy érdekes ajánlattal környékezi meg egy szimpatikus fiatalember: a tengeren hajó hánykolódik, de miután a közös vizeken imbolyog és senki sem ad róla életjelet, aki kapja, marja állapot lépett fel. Ha sietnek, és persze találnak rajta valamit, akkor az övék a zsákmány, legálisan méghozzá. Az ajánlat csábító, így nem teketóriáznak soká rajta. Kalandra fel!  Amint megpillantják a hajót, amely szó szerint a semmiből bukkan eléjük, vérszemet kapnak, hisz egy rég elveszett luxus óceánjáróba botlottak, a hatvanas években eltűnt Antonia Grazia-ba.  Innentől előtérbe kerülnek a klisék, és minden olyan lesz, mint bármely más horrorfilm. Egy nagyon kellemes Flashback jelenetet még láthatunk, ami közben a főszereplő nőnk Julianna Margulies megvilágosodik és megtudja, hogy mi történt a hajó eltűnésének napján, de itt azonnal eszembe jutott, hogy ilyet, láttam, már a Törjön ki a frász!-ban, ezért ez sem túl eredeti. Ettől függetlenül mindenféleképpen ajánlom!

Gabriel Byrne, mint Murphy nagyon jó, bár szerepe nem sok teret enged neki, hogy kibontakozzon és vitathatatlanul nem a Kísértethajó a pályája csúcsa. Julianna, mint Epps, a csapat egyetlen női tagja nagyon kemény karaktert játszik, kissé már túl belevaló. Mint tyúkanyó védi az övéit, és bizony rátermettebb társainál, akik hozzá képest nyeretlen kétévesekként viselkednek. Feltűnik a Vészhelyzetből ismert Ron Eldard, aki a sorozatban éppen a barátját alakította Hathaway nővérnek, akit véletlenül szintén Julianna Margulies alakított. Tehát ezt tekinthetjük valami jutalomjátéknak. Greer teljesen mellékes szerepében a könnyen elcsábítható Isaiah Washington szenved. Őt láthattuk a Mocskos pénzben (Dead Presidents) és az Öld meg Rómeót!-ban (Romeo Must Die). A hajómentő csapatot a kísértethajóra csábító szerencsevadász, Ferriman szerepében pedig Desmond Harrington szerez nekünk kellemetlen perceket. Legismertebb filmjei között megtalálható a Katonák voltunk (We Were Soldiers) és a Luc Besson film, a Jeanne d‘Arc.

Amiért érdemes megnézni a filmet.

A rendezőt már fentebb említettem. Mint művészeti rendező részt vett olyan filmek munkálataiban, mint a Mélység titka (The Abyss), valamint a kultuszfilmmé avanzsált Vadászat a Vörös Októberre (The Hunt for Red October). Első rendezése a 13 kísértet (Thir13en Ghosts) szintén “szellemesnek” bizonyult a kivégzéseket illetően. A forgatókönyvírók közül Mark Hanlon az 1999-es Buddy Boy-t jegyzi, míg társa, John Pogue már ismertebb a szakmában. Pogue tollából került ki a Koponyák (The Skulls) az Életre-halálra (U. S. Marshals) valamint a Rollerball 2002-es feldolgozása, ami csúnyán megbukott. A zene John Frizzell. Tisztességes munka, de sajnos nem elég erőteljes. Frizzell nem új a filmszakmában. A teljesség igénye nélkül néhány munkája: Dante pokla (Dante‘s Peak), A végső megoldás a halál (Alien: Ressurection), Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron (I Still Know What You Did Last Summer), Hivatali patkányok (Office Space). A helyszínek nyomasztó világát hűen adja vissza Gale Tattersall, és a vágások is egészen jók, pergőek.

Ez a film a Dark Castle sokadik kísértet históriája. Remélhetőleg ennél egyre jobb filmekkel jelentkeznek a jövőben, mert a mércét technikailag nagyon magasra tették ezzel a művükkel. Kellemes szórakozást kívánok mindenkinek, aki beül arra a röpke másfél órára, de a pattogatott kukoricával és sajtszószos tachoval várjatok a tízedik percig!

Ha megnéznéd:
- Szellemhajó (2002)

A szellemhajó - Ghost Ship (2002)

A szellemhajó - Ghost Ship (2002)

Rendezte: Steve Beck

Steve Beck a reklámiparban tevékenykedik, ám valamiért a kétezres évek elején kipróbálta magát a filmrendezés területén, azon belül pedig a horror műfajában. Nem mondhatnám, hogy kirívóan eredeti rendező, két filmjében mégis szép példáit láthatjuk reklámfilmes múltjának, a pergő akciók során. A vérrel sem spórol különösebben és komoly hangsúlyt fektet a díszletekre. A filmjeiben, ha akcióra kerül a sor, akkor tetten érhető zsenije. Gyors és hangulatos vágások, váltások. Jelen tárgyalt filmjének egyik legjobb jelenete - a film első halál scénáját leszámítva - a visszaemlékezéses jelenetsor, melyben szembesülünk a szellemkislány szemén keresztül, milyen mészárlás történt egykor a luxushajón. Beck ügyes iparos csak sajnos egyáltalán nem termékeny, ha a mozi világáról van szó. Néhány blockbusterben vett részt ilyen-olyan technikai feladatok megoldásával, majd rendezett két horrort a Dark Castle cégnek és azóta reklámokat gyártó cégének sikerében dagonyázik. Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, miért nem rendez filmeket, hiszen produkciói azért a közepes felett teljesítettek és világviszonylatban elég jó bevételeket hoztak. Talán kipipálta a bakancslistáján a rendezés sorocskát, talán valakinek odamondott, akinek nem kellett volna, vagy egyszerűen nem érezte a nagyfilmet a saját közegének. Mi, átlag horror fogyasztók fanyaloghatunk ezen. Ugyan sem a "13 kísértet Remake", sem "A szellemhajó" nem a kedvenc horror mozim, ettől függetlenül néha újranézhető, hangulatos darabok.

A borzalmasan sikerült blue-ray borító

A film megtekintésének apropója, hogy egyik kedvenc - nem, a kedvenc - horror és trashfilmes blog oldalamon frissen feltették, így újra kedvet kaptam hozzá és ha már előző héten szóba került a "13 kísértet" úgy véltem, ez lesz a legjobb alkalom, hogy erről is írjak pár sort.

1962-ben egy olasz luxustengerjáró szőrén-szálán eltűnik. Vizes berkekben sokan puszta legendának tartják, hogy a hajó az óceánon kering, amolyan kísértethajóként. Aki esetleg rátalál, nemzetközi vizeken, jogot formálhat rá, hogy megtarthassa.
Főszereplőink tengeri búvár mentő és javító csapat, akik nem riadnak vissza a kemény fizikai munkától. Összeszokott klikk, akiket arra fújj a szél, ahol szükség van szakértelmükre, legyen az szimpla roncs felkutatás, vagy akár olajfúró torony renoválása. Egyik sikeres bevetésük után sörözgetnek, adomáznak és rövid szabadságról álmodoznak, amikor egy fiatalember, Ferriman (Desmond Harrington) aki pilótának adja ki magát, megkörnyékezi őket egy lehetséges kecsegtető ajánlattal, amelyre először majdnem nemet mondanak, de kíváncsiságuk erősebbnek bizonyul.

A csapatvezető, Murphy (Gabriel Byrne) a csendes visszavonuláson elmélkedik, a többiek álmaikat kergetik. Az új feladat pedig nagy hasznot hajthat, ezért megszavazzák, hogy vállalják, hogy felkutatják Ferriman tippjét, egy elvileg a Bering tengeren elsüllyedt hatalmas hajót.
Az odaút eseménytelen, ám a helyszínen az 1962-ben eltűnt Antonia Graza várja őket, mellyel egykor az európai elit krémje utazott utolsó útjára. A baljós előjelekre fittyet hányva a csapat birtokba veszi a hajót, ahol valami rejtélyes erő sorban végez velük.
Murphy fogadott lánya, Epps (Julianna Margulies) versenyt fut az idővel, hogy megfejtse a hajó halálos titkát, mielőtt a gonosz entitás, amely egykoron birtokba vette a járművet, valamennyiükkel leszámolna.

Desmond Harrington, Gabriel Byrne, Karl Urban

Különvélemény:
A film ritka hangulatosan indít. Kellemes, nyugalmat sugárzó nóta, komédiákra jellemző címfelirat, mosolygó emberek. Beck törekszik arra, hogy a nézőt megnyugtassa, elandalítsa, hogy annál brutálisabban vágja az arcunkba az első gyilkosságot, amely nagyjából felül múlja a horror műfaj tömeges öléseinek kb. 95%-át. Ilyen pusztítást előtte - nem emlékszem hirtelen - sehol nem láttam. Nem szpojler elárulni, hogy a hajó utasait megtizedelő drótsodronyos mészárszék, előkelő helyet foglalna el egy horrorfilmes top 10-es listán, ha brutális kivégzésről van szó. Az események közepében ácsorgó, fiatal Emily Browning itt még bontogatta szárnyait. Amikor először tekintettem meg a filmet, elismerően csettintettem ennél a résznél. Szépen van felvezetve. Egy baja van: ez lett a film csúcspontja, amit még a film végi szellem-flashback sem tudott megugrani. Horror filmnél pedig az első öt percben ellőni a puskaport, nem túl szerencsés rendezői húzás. A filmet többször meg kellett ahhoz néznem, hogy később emlékezzem a többi jelenetre is, ne csak erre a szépen megkoreografált vérengzésre. Azért az olasz színésznő későbbi megjelenése, ruha nélkül, még adott munkát a férfiak szemének.

A véres nyitányt megtekinthetitek ezen a videón:

A buli olyan jól sikerült, hogy a vendégek szó szerint eldobták magukat...

Értetlenkedéseim:
A lezárást illetően, úgy érzem, kevés kulcsot ad a forgatókönyv. Nem lettem sokkal okosabb, Ferriman szerepét illetően, illetve, hogy kiknek gyűjti a lelkeket vagy milyen célból. Csak tippjeim vannak, de a homályban tapogatózom.
A másik, ami zavart, az Dodge (Ron Eldard) kurtán-furcsán kiírt karaktere. Megküzd Ferriman-nel, mellbe lövi, majd... hova tűnik és mit csinál vele Ferriman, azon kívül, hogy átveszi az alakját, hogy Epps-et félrevezesse?
Mi szerepe van a bőrbe égetett, horog formájú billognak, melyet a gonosz helyez el Francesca (Francesca Rettondini) testén, miután az végzett a bűntársával, akivel szövetkezve kiirtották a hajón utazókat? Ferriman tudja, hogy gonosz a nő, mi szüksége megjelölni?
A két pincérnek álcázott rabló, aki Katie-t, (Emily Browning) a kislányt bevonszolta a mészárlás közbe a hajókabinba, miért pont - hangulatkeltésen kívül - akasztással szabadultak meg a kislánytól? A többi utast lelőtték, megmérgezték, borotvával kaszabolták le. A kislánynál miért volt erre az indokolatlan gyilkosságra és miért vitték vissza ehhez a kabinjába, ahelyett, hogy a táncparkettes vérfürdő után csak simán lelőtték volna?
(Mert így volt egy jó oka a rendezőnek, hogy a vérengzést kamerán keresztül láttatva a néző is végigkísérhesse a borzalmakat.)

Pár szó a színészekről:
A Dark Castle eredeti koncepciója, horrorfilm ügyben, szerintem nagyjából az lehetett, hogy legalább egy Oscar-díjas, vagy közeli, öreg rókát és több, televízióból, egyéb produkciókból ismert arcokat pakoljanak a filmjeikbe.
"A szellemhajó" szereplői közül, Byrne a legnagyobb húzónév, bemutatni nem kell. Julianna Margulies és Ron Eldard rövid ideig egy párt alkottak a "Vészhelyzet" című orvos-sorozatban. Egyéb tevékenységeik nem számottevőek, leszámítva Margulies stewardess szerepét a "Kígyók a fedélzeten" című akciómarhaságban. (amit mellesleg szeretek) Karl Urban kb. innentől nőtte ki magát akciófilmes húzónévvé. Harrington pedig a "Dexter" sorozat stábját erősítette, egyéb horrorfilmek mellett. Isaiah Washington szintén orvos-sorozatból lehet ismerős: "A Grace klinika" és akciófilmek.

65%

Figyeld:
- John Frizzell gyönyörű zenéje és a süllyedő hajóról távozó, felszabadított (?) lelkek
- Karl Urban játéka
- Gabriel Byrne viszonylag fontos szerepe (Feltételezem, őt csak a jól csengő neve miatt győzték meg erről a szereplésről.)
- Francesca vörös ruhája és halála

Ha megnéznéd:
- Szellemhajó (2002)