Néma bosszú – Acts of Vengeance (2017)
Rendezte: Isaac Florentine
A film Mafab adatlapja: Acts of Vengeance (2017)
Megtekintés: Kedvelem Antonio Banderas-t, de ez nem
változtat azon a tényen, hogy mostanában ő is Nicholas Cage vírustól szenved:
nagyjából vállalj el bármit, mert ahogy repülnek az évek, a mennyiség valamiért
fontosabb lesz, mint a minőség.
Külön cikket érdemelne, hogy egyes színészek miért kezdenek
egyszer csak futószalagon gyártani közepes, vagy rosszabb minőségű filmeket
tömegével, ahelyett, hogy válogatnának inkább és évente egy, esetleg kettő, de
nívósabb produkcióhoz szerződnének le. Jó, mondhatjuk azt, hogy elvileg lehet,
hogy ők azt hiszik, a produkció nívós lesz, ezért vállalják be, de szerintem az
ügynökeik is pontosan tudják, melyik rendezőkkel és filmgyártó cégekkel érdemes
kooperálni és melyiket kell messzire kerülni. Bár, igaz, hogy tényleg komoly
múltú nevet még nem láttam Asylum moziban, de az sem jobb, ha valaki húsz évig
a legnagyobbakkal dolgozhatott, majd hirtelen évi öt filmben játszik, amiből
jó, ha egy eljut moziba. A másik ok, meg amikor érzi az illető, hogy a nagyobb megkeresés ritkul, ezért a nyugdíjalapra gondolva, akár egy mókus, bezsákolunk minden felmerülő melót, azután meg lesz, ami lesz. Ha Banderas mondjuk ma még hatvan évesen rá lenne szorulva ilyesmire, akkor viszont megette a filmes szakmát a franc.
Bár miért pont Banderasnál kesergek ezen, hiszen most,
2020-ban jelölték Oscar-díjra egyik alakítását, ami azt jelenti, hogy kár
temetnem a karrierjét. Nem is akarom, mert valahogy a mozijai igyekeznek a szórakoztatón
belül maradni. (Nem úgy, mint pl. Michael Madsen, Eric Roberts vagy Billy Zane
produkciói, úgy kb. az utolsó öt évben, melyek átlaga a pocsék és elhanyagolható közé tehető.)
Jelen darab némi álfilozófiával indít, melyben Szun Vu „Aháború művészete” érintőlegesen megjelenik, egyéb, ókori filozófusokkal együtt,
hogy mélységet adjon egy szögegyenes és éppen csak szórakoztató bosszúfilmnek. Nem értem, hogy mennyiben fontos a filmet inzertes feliratokkal és bölcs idézetekkel széttagolni, ám vegyem úgy, hogy a rendező úr művészi hajlamait dicséri.
Banderas egy profi ügyvédet alakít, aki bűnözők tisztára
mosásával szedte meg magát. Még pontosabban: Hírneve szerint bármelyik elvetemült szemétládát képes kidumálni a sittről. Egyik nap elkésik a lánya fellépéséről és mire
legközelebb hírt kap róluk, akkora a kicsi lányát és bájos feleségét valaki
hidegvérrel meggyilkolta, majd egy csatornába rejtette. Ügyvédünk kezdetben nem
képes feldolgozni a tragédiát és Tyler Durden féle törést szenvedve lelkében
szabadidejét azzal tölti, hogy hülyére veresse magát ketrecekben, ezzel
vezekelve, amiért ígéretét, - hogy idejében odaér a fellépésre - , nem tartotta be.
Szokás szerint a rendőrség impotens az ügy
felgöngyölítésében és főhősünk meg egész jó úton halad, hogy kiverjék fejéből a
múltját, míg egy fiatal rendőr némi lelki ráhatással visszaterelgeti a helyes
útra. Az útra, amit hősünk nem értelmez kellő alapossággal és hírtelen
rádöbben, hogy valójában, ha a rendőrség tehetetlen, akkor neki kell a kezébe
vennie az ügyét és leszámolnia az általa is ismeretlen gonosztevőkkel, és, hogy
ne legyen olyan unásig közhelyes a folytatás, némaságot fogad, mert kell
egyszer ilyen is. (Másrészt meg a sztoikus tanokon kívül ad egy kontrasztot önmagának, hiszen korábban a dumájából élt, most meg a némaságával hal, ha nincs szerencséje.)
Már kezdtem azon gondolkodni, hogy dramaturgiailag hogyan
oldják meg, hogyha nem beszél, miként tudja meg az ellentől, amit akar, ám ezt
a részét egészen jól megoldja a forgatókönyv. Többek között azzal, hogy nem nagyon kerül olyan helyzetbe, amikor fontos beszélnie. A hümmögés és metakommunikáció is megy neki rendesen.
A nyomozós szál, ami a műfajnál elengedhetetlen néhány izgalmas pillanattal, már közel sem olyen erős és izgalmas, bár a férfihoz csapódó kutyus, az cuki.
Persze nem árulok el nagy titkot, hogy az ügyvéd úr lassan
végül felgöngyölíti a gyilkosságok okait és elkövetőit, ráadásul, felépülése közben némán
lezavar egy komplett harci kiképzést is, több tanárral, egyéb segítséggel,
amiben végig az járt az eszembe, hogyha tényleg olyan fontos, hogy megtalálja a
családja gyilkosát, minek nehezíti meg a saját dolgát ezzel a némasági
baromsággal. Mindegy. A film elhiteti velünk, hogy viszonylag rövid idő alatt egy puhány ügyvédből egészen vállalható kidobóember legyen és halkan kuncogom, mert nem hiszem, de szeretném.
Közben a rendőrkapitány lassan félre tolja az ügyet, ami nem
jó, viszont megjelenik egy önjelölt doktor néni – aki nővér – hogy egyrészt
segítsen a bajban, másrészt, segítsenek rajta a bajban. Ezeket a szerepeket
pedig olyan remek karakterszínészek alakíthatják, mint a rendőrkapitányt
Johnathon Schaech, a támogató rendőr, Karl Urban és a nővér-doki Paz Vega. Egy jelenetben még Robert Foster is feltűnik, bár a szerepe szinte már cameo.
Egyikük sem hozza élete alakítását és az egész film olcsó kölnivíz szagától bűzlik. Kicsit dob rajta, hogy az a kevés akció egészen nézhető – persze
ne számíts nagy dolgokra – és a némaságot kompenzálandó a narrátor funkció itt
egészen jól működik együtt a nem lineáris történetmeséléssel. Egyedül a
befejezés pofátlan profánsága zavaró, a csavarral együtt, ami sajnos nem üt
akkorát, amekkorát üthetett volna, ha sokkal jobban használják a karaktereket.
Most egyszerűen ennyi jutott. Banderas lassan azt hiszem, átigazol a B ligába,
ha nem lesz óvatosabb. Ez több filmet és kevesebb szórakozást jelent. Hatvan
évesen úgy látszik, ez jön. Jaj, és volt idén egy Dolittle is! (Pofázom itt a
levegőbe, mikor pont ugyanúgy idén jelölték ezekkel együtt is Oscarra!)
Jonathon Schaech-t bármiben szívesen megnézem, mert ő az a
színész, aki ezer filmben játszott és alig lehet tudni róla. Paz Vegát a „Solomia” óta imádom, amin a „Spangol” erősített, a „Spirit – A sikító város” meg
nem rontott. Még a viszonylag borzalmas Rambo – Utolsó vér sem vette el tőle a
kedvem, bár ez az új, rövid frizura nem előnyös szerintem neki. Talán a
komolyabb szerepek miatt az image váltás. Karl Urban számomra totális rejtély,
hogy mit keres itt, hiszen kora miatt kívánom inkább, hogy nagyvásznon
Trekkerkedjen, vagy valami sci-fiben lövöldözzön (ami majdnem ugyanaz), csak ne
támogató szerepre fecsérelje a fiatalságát. Inkább forgassa a „The Boys”
második, harmadik, negyedik évadát, amíg jó a forgatókönyv.
A „Néma bosszú” egy átlagos mozi, tökéletes példája az egyszer-nézős
kategóriának, mert a rendezésben annyira nincsen semmi, ami miatt emlékeznénk
később rá, és kívánnák, hogy frissítsük az eltűnt emléket. Hacsak nem a tökös Banderas miatt, aki itt még hatvan alatt pár évvel is sportosabb, mint én és a cimboráim nagyja.
50%
