Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Majdnem pszicho-thriller, két jobb sorsra érdemes színésszel.
Azt veszem észre, hogy Luke Evans a nagyobb mozifilmek mellett néha bevállal sokkal kisebb produkciókat is, gondolom, amolyan poénból, a stresszt levezetendő, hiszen elvileg egy kis költségvetésű mozik nem járnak annyi forgatási gonddal, jobb esetben.
Itt van pl. Suzi Ewing kamaradrámája, amely több műfajba is bele tudna kotnyeleskedni, hogy végül felemás érzéssel álljunk fel a székből. Mert nem elég bevállalós.
A felütés, amely egy emberrablásban teljesedik ki, kísértetiesen megidézte számomra Evans egy korábbi filmjét, a szintén nagy mozifilmeket és büdzsét kerülő "Nincs túlélő - No One Lives (2012)" című slasher horrort.
Abban Evans karaktere elrabolt egy lányt, de erről csak azután lesz fogalmunk, miután egy rablással és gyilkossággal foglalkozó banda beléjük köt. Itt Evans kifigyel az étteremben egy hölgyet, hogy azután a parkolóban, nem túl szervezetten, ám annál szerencsésebben, elrabolja, majd hazaszállítva elrejtse a címben említett 10x10-es méretű titkos szobában.
Persze hamar kiderül, hogy senki sem az, akinek látszik és bár Noel Clarke forgatókönyve egyáltalán nem egy erős darab, azért döcögősen végig bírjuk nézni a filmet, amely igyekszik fifikás pszicho-thriller jegyeket felmutatni. Clarke több forgatókönyvet engedett már ki a kezéből, ám úgy érzem, talán a színészi karrierjét kellene szem előtt tartania. Ez a darab néhol kicsit megbicsaklik, a motivációk sem jönnek át tökéletesen és a befejezés is kicsit "vicces", erőtlen lezárással. Több volt ebben a történetben, hogy ilyen nyámnyila módon összecsapják.
Evans mellé, a női főszerepre szerződtették a külsejében inkább szende nyuszi karakterre emlékeztető Kelly Reilly-t, akinek ezt az arcát korábban nem ismertem. A kettejük macska-egér harca bontakozik ki az alig másfél órás filmben, egyetlen helyszínen belül. Szerencsére, még kiszámíthatóságában is akad néhány kisebb csavar a filmben, így moziban ugyan nem, de esti tévés produkcióként még nézhető. Az, hogy a végeredmény olyan, amilyen, középszerű hangulatot árasztva, annak talán a rendezőnő tapasztalatlansága az oka. Feszültségkeltésből van még mit tanulnia.
A film pozitívuma, hogy két ilyen nevet is megnyert magának, de ebben inkább Clarke lehet a ludas. A helyszínként szolgáló épület pedig korábban egy sikeres házépítős műsorban debütált.
A film főszereplője egy apaként befürdött és bűnözőként is eléggé takaréklángon égő, autós vezetős munkákat vállaló férfi, Wheelman (Frank Grillo).
Rövid időn belül ez már a második olyan mozi, amelyiknek markáns, karizmatikus főszereplője van és amelyben a történet szinte el sem szakad egy-egy autó belső terétől. Korábban Tom Hardy próbálta ki magát egy drámai kamaradarabban, ahol rajta kívül mást nem is ismertünk meg személyesen, pusztán telefonbeszélgetésekbe hallgatva kellett megértenünk, hogy a Locke nevű főhős miért is rúgja fel korábbi életét és ahol jobbra kellene fordulni, ott miért megy balra. Ez volt a "Locke - Nincs visszaút (2013)". Már öt év telt el azóta???
Most ismét itt egy film, amely a címét a főhőséről kapta, aki egy autóban éli át az estét - nagyjából - és hasonlóan fontos döntéseket kell meghoznia. Rush forgatókönyve - igen a rendező írta a szerzői filmjét, ez az első nagyjátékfilmje - ennél azonban profánabb. Bár van dráma is benne és akció is, a kamaradarab jelzőt a szűz tér ellenére nem lehetne rásütni, hiszen szereplőink, a kocsik ellenére, bejárják az éjszakai várost, többször elhagyják az autót/autókat. Grillo legalább annyira karizmatikus színész, mint Hardy, ebben biztos vagyok. Sőt, a színész munkásságát szerintem már előbbről ismertem, csak a nevét nem jegyeztem még meg. A "Szőkés" sorozatban figyeltem fel rá - habár a "Különvéleményt - Minority Report (2002" már előbb láttam, csak ottani szerepe nem domborodott ki a többi pre-cop és ügynök közül - és bár a remek börtönös szöktetős darabban nem sok vizet zavart - amennyire emlékszem, az első évad egyik áldozata lett az ő karaktere is - azért fizimiskáját sikerült megjegyeznem.
Sok epizódszerep után, végre mostanában már főszereplőként is megállja a helyét. A "Purge" sorozat eddig két részében irtotta akit kell, és, hogy a mainstream darabokban is képviselve legyen, két Marvel moziban is megjelent, előbb Amerika kapitány segítőjeként, majd ellene.
A "Wheelman" nem túl fifikás darab. Nem indul rosszul, ahogyan megismerjük a főszereplőt, aki bér-sofőrségből tartja el magát, majd átverik és menekülnie kell az életéért, de a szereplők szinte mind unszimpatikusabb, beleértve magát a címszereplőt is, akivel főleg azért kezdünk együtt érezni, mert kiderül, hogy tini lánya is érintett az egyre kuszább és veszélyesebb ügyben.
A cselekmény kissé logikátlan, a befejezés is kissé összecsapott.
Ami még zavart, hogy Wheelman a történet szerint igyekszik jó apja lenni a lányának, Katie-nek (Caitlin Carmichael) mégis eléggé lekezelően bánik vele, amikor a történet utolsó harmadában némi információt kellene csepegtetnie a gyerek felé, hogy az mégse teljes bizonytalanságban forgolódjon az események sodrásában. Talán írói fogás volt, hogy ezzel a szenvtelenséggel tökösebbé tegyék a karaktert, de nálam negatívumként jelent meg.
Az akció jelenetek eléggé elnagyoltak, és bár a végén egyértelműen egyfajta hepiendet kapunk, valójában nem értettem, hogy mire akart kimenni ez az egész mozi,azon kívül, hogy anya, lánya és a papa között a bizalom nem fog erősebbé válni, az biztos.
Az autós üldözések közepesek, a hangulat és atmoszféra azonban végig elég feszült, ami miatt egyszer lehet tenni egy próbát a film megtekintésével. Grillo kedvelőinek kötelező.
A "Wheelman" első filmnek tökéletesen vállalható, azonban nem lesz belőle kultikus darab, a forgatókönyv elnagyoltsága miatt.
A "Netflix" azonban lassan, de biztosan, gyártogatja illetve terjeszti a közepes drámáit, sci-fiket, krimiket. Ebbe a sorba illeszkedik a Wheelman is.
Megtekintés: Habkönnyű akciófilm, amit már elkészítettek a kilencvenes években.
Csak valahogy most került moziba. (Ne értsd szó szerint!) Rob Cohen-nek rendezői pályafutása alatt volt egy jó éve. Az volt a csodálatos 1996, amikor sikerült azt a bravúrt meglépnie, hogy két rendezése került szinte egyszerre - hazai - mozikba és mindkettő film - saját vélemény - de erősen kiemelkedett a hasonló műfaji alkotásokból. Az egyik a "Sárkányszív - DragonHeart (1996)" amely egy remek fantasy mesefilm és itt ismertem meg David Thewlis-t, a másik pedig az "Alagút a halálba - Daylights (1996)" amelyik szerintem az egyik legjobb Stallone mozi, amiben Stallone nem öli az ellent és katasztrófafilmek között is benne van nálam a top 10-ben. (Érik egy katasztrófa Top10...)
Sem előtte, sem utána nem kápráztatott el minket Cohen, sőt, filmjei mintha egyre sterilebbek lettek volna. Korrekt daraboktól lassan átcsúszva a gagyi és feledhető darabokig. A "Halálos iramban - The Fast and the Furious (2001)" nekem mindig is csak egy "Holtpont" koppintás volt, szörf helyett autókkal. Nem Cohen érdeme, hogy annyira kinőtte magát a franchise. Az "xXx" inkább volt számomra Diesel reklám és röhejes, olyan jelenetek miatt, mint ezüst tálcán lecsúszni egy korláton... Ami pedig utána jött, azok többnyire egyszer nézős, felejtős kategória.
A "Hurrikán meló" szintén ezt a vonalat erősíti, mert a film nem más, mint egy összevont akció-katasztrófa mozi, olyan elődökkel a zsebében, mint a "Twister" szintén a csodálatos 1996-ból, vagy a "Vízözön - Hard Rain (1998), ami meg tipikus hollywoodi klisés akciófilm, és amely sémát tucatnyi hasonló felépítésű moziban láttuk és amely sémát kb. az 1988-as Drágán add az életedben! fektették le. A "Hurrikán meló" tehát ebből a szempontból eléggé elsőfilmes alkotásnak is tűnhet és konkrét jeleneteket és cselekményszálakat emel át a megemlített filmekből. Pl.: A főszereplő gyermekkorában szembesül a természeti katasztrófa gyilkos erejével és közben elveszíti az apját. A kalandok egy pontján a csalódott helyi rendőrség rossz útra téved és szembekerül a végtelenségig pozitív szereplőkkel. A vihar szétválogatja a szereplőket és a negatív karaktereket gyűjti csokorba. A főszereplők ellenkező neműek, hogy legyen feszültség a nemiség szintjén is. És a többi...
A "Hurrikán meló" főszereplője a törékeny és Liam Neeson mentes Maggie Grace, akinek karaktere felelős azért, hogy a kisvárosi, de állami fennhatóságú létesítményben zavartalanul megsemmisítsenek több száz millió, leselejtezés előtt/alatt álló dollárt. Casey (Maggie Grace) amolyan büntetésből került a feladat élére, ám, ha már ez jutott, igyekszik azt tökéletesen elvégezni. Egy tucatnyi marcona fegyveres között a törékeny nő az, aki teljes szabad kezet kapott a pénz bezúzásához, így, amikor megérkeznek a banditák, akik úgy vélik, az államot fenyegető legnagyobb vihar leple alatt viszik a zsét - Vízözön style - hamar rádöbbennek, mennyire nem egyszerű a feladat. Casey ráadásul olyan magával ragadó személyiség, hogy rövid úton - mivel nem egy nagy városban játszódik a film, így a távolságok erősen lecsökkentettek - elragadja az épp városban tevékenykedő meteorológust, Will-t (Toby Kebbell), hogy annak testvérével trióra egészülve beleköpjenek a gyülevész és kissé töketlen rablóbanda levesébe.
Innentől kezdve semmi új nincs a nap alatt. A kémia a főszereplők között működik, az ellenség, mivel a katasztrófa előtt a lakosság nagy részét evakuálták, nem tud gonoszságában kiteljesedni - értsd, nincs nagyon karakter, akiken bemutathatná, hogy ha nem kapja meg a pénzt, hogyan öli halomra az ártatlanokat, ezzel zsarolva, akit épp kell, ezért egy idő után már szinte szánni kezdtem a negatív karaktereket, mert nem éreztem, hogy eléggé veszélyesek, habár a vezetőjüket alakító Ralph Ineson - aki sikeresen beleszerepelte magát a mostanában bemutatott szinte összes remek nézőcsalogató moziba - mindent megtesz azért, hogy egy igazi kis féregnek gondoljuk. De a "Cliffhanger"-ben brillírozó John Lithgow magasságait meg sem közelíti. Ha már megemlítettem a "Cliffhangert", akkor ide kívánkozik az a kis érdekesség, hogy a kilencvenes években egy erősen hasonló alapötletre felépítettek már egy akciófilmet, amelynek büdzséje 40 milliót kóstált volna, ám a Carolco cég ezt sokallta és végül David Chappe első komoly munkája nem jutott el az elkészítésig, pedig már ki volt nézve Renny Harlin és Stallone is. Végül a Carolco inkább a hegyek között játszódó akciófilmet választotta, aminek a költségei megduplázódtak a "kihagyott ziccerhez" képest.
Szóval, a filmek középpontjában álló, ellopásra szánt összeg emelkedik (akár a forgatásukra szánt költségek), a kalandok egyre elvadultabbak, hőseink lassan kimaxolják a szerencséjüket, de az eredetiség,a meghökkentő fordulatok, most is kimaradtak.
Komikus karakternek még ott van Will öccse, Breeze (Ryan Kwanten), aki a nézőknek a True Blood sorozatból lehet ismerős és aki legalább akkora ász, mint tesója, hogy még könnyebb legyen felvenni a kesztyűt az ellen ellen.
A film talán lehetett volna tökösebb, ha több a vér, ám gondolom, pont a műfaji sajátosságok miatt inkább lazára vették a figurát, hogy a tiniknek kedvezzenek a jegyeladásoknál.
A film forgatókönyv írói egészen biztosan a kilencvenes évek akciófilmjein szocializálódtak.
Az alapötletet Anthony Fingleton és Carlos Davis köhögte ki. Nem tudom, hogy az ilyen alkotói párosok milyen módon szövetkeznek egy-egy ötlet felépítése alatt, de a két úriember filmes munkája egy közös abszurd komédia, a "Szűnj meg, Fred!" című darabban csúcsosodott ki, 1991-ben. Azután eltelt 27 év és egy merőben más hangulatú és stílusú alapötletet sikerült kiötölniük.
A forgatókönyvért azonban nem ők a felelősök, hiszen csak az ötletet szállították. Egy másik duó rendezgette az egészet össze, hogy egyfajta kilencvenes évek akciófilm kvintesszenciája legyen belőle. A végeredményért Scott Windhauser és Jeff Dixon a felelős. Mindketten a kétezres években kezdtek megjelenni filmes berkekben, hogy azután Windhauser amolyan script-doktorként fazonírozzon korábban leírt forgatókönyveket (leírt így is, úgy is...) Jeff Dixon neve, ha lehet, még érdekesebb a stáblistán, hiszen Jeff korábban főleg arról volt hír... szóval ha túl híres nem is, de kb. tíz éve készít edző videókat a feleségével, Amy Dixon-nal, hogy most, valamiért belebonyolódjon ebbe a filmbe. De nem biztos, hogy ez jó nekünk.
A legtöbb, amit el lehet mondani a "Hurrikán melóról", hogy szépen illeszkedik a kilencvenes évek által kitaposott akció műfajába, minden szempontból és egyszer azért elszórakoztatja a nézőt. Persze nem az a film, amire még egyszer beülnél a moziba.
Azokat a filmjeit Cohen már bemutatta 1996-ban! (Mindkét akkori moziját kétszer néztem meg moziban, ami egyszerre jelenti azt, hogy mennyire ráértem és milyen olcsó volt egy mozijegy.
Megtekintés: 2017 egyik legfontosabb magyar filmje és nem feltétlenül azért, mert erős benne egyfajta politikai áthallás.
Nem, habár több helyen a kritikák megemlítik, hogy a film hivatalos bemutatása és a 4. Magyar Filmhétre küldése végül azért hiúsult meg a gyártó cég, a Megafilm és Kálomista Gábor, cégvezér valamilyen, eddig homályos okból, visszavonta a film nevezését és széles körben való propagálását, majd mégis engedték, hogy kikerüljön az Internetre és jelenleg szabadon hozzáférhető pl. a youtube oldalán is, ami az egyszeri nézőnek üdvös, ugyanakkor arra már kevés lesz az esély, hogy azt a 330 millió forintot visszatermelje, amibe a film került és ami valójában egy egész estés játékfilm büdzséjének esetében nem nagy összeg.
Szóval, van egy erős magyar filmdrámánk, amely elvitt 330 milliót, reklámozását a gyártó cég elmismásolja, fű alatt eljut a nézőkhöz, miközben moziba is küldték és ott elég rosszul teljesített, pedig...
A "Kojot" egy eszméletlenül összerakott, tökéletes maffia történet, igaz, ugyan, hogy nem olyan volumenű, mint "A keresztapa", de ha Corleone a Coppola filmben nem utazik át Amerikába, lehet, hogy pont hasonló életutat jár be, mint a "Kojot" mozi vidéki kiskirálya, Szojka (Kovács Frigyes). Mert el tudom képzelni, hogy a két karakter között alig van különbség: Vito Corleone Szicíliában töri meg a környéket, kebelezve be minden hatalmat, míg magyar kisöccse, Szojka úr Tűzkőn kebelezi be az ingatlanokat, hogy némi Holland segítséggel elindítsa hatalmas vállalkozását, az ásványvíz kitermelést. (Amely, ha úgy vesszük, elérhetetlen álom csupán, amibe Szojka kapaszkodik, hiszen a film főszereplője, Misi (Mészáros András) kerek-perec kijelenti, hogy ostobaság abban bízni, hogy Tűzkő talaja alatt termálvíz kinyerő telér található.)
A filmbe olyan in medias res mód vágunk bele, hogy a néző úgy érzi, maga is részese a véres adok-kapok-nak. A fejemet fogtam, hogy mibe keveredtem és szentül meg voltam győződve, hogy a filmet indító, máskülönben szenzációsan elkészített akció jelenet, egyfajta flashback, amellyel később még részletesebben találkozunk, megismerve a teljes "hajcihőt".
Egy biztos: Ha Kostyál Márk neve egy olyan tengerentúli befektető vagy gyártó cég látómezejébe kerül, amelyik megfelelő anyagi hátteret biztosít a fiatal rendezőnek, megkockáztatom, hogy Márk akár egy Marvel mozit is képes levezényelni, vagy egy nagyszabású akciómozit, mert vizuális és drámai látásmódja is roppant erős. A "Kojot" úgy indít, akár egy amerikai akcióorgia és bár a helyszín elég kicsinyke - egy szedett-vetett építkezés, amelyen alig áll néhány fal és cölöp - a kaszkadőr munkára és a vágás dinamikusságára egy panaszszavam sem lehet.
Nem szabad az olyan filmeket, mint a "Kojot" annyival leírni, hogy ez "A magyar film!" Mert sokan - ismerőseim is - képesek arra, hogy az alapján ítéljenek el egy filmes munkát, hogy az hazánkban készült. Nem! A "Kojot", habár témájában lehetne egy földhöz ragadt, tipikusan a magyar vidéki élet valóságát bemutató film is, még, jóval túlmutat ezen, cselekményének felépítésében, erős karaktereinek bemutatásában. Nem csak egy összefirkantott bosszú mozi, vagy szokásos putris dráma.
Pedig lehetne.
Azonban a főszereplőket és részben az ellen oldalt is olyan részletességgel festi elénk a kamerán keresztül, hogy végig motoszkál bennünk egyfajta gyomorból érkező félelem, hogy ez megtörténik, hogy egy dokumentum filmet nézünk az optikán keresztül.
Márk sokat köszönhet színészeinek is, hiszen aki nem jártas a kísérleti filmek, színházi előadások világában, azoknak a fontosabb szereplők nevei talán semmit sem mondanak. Direkt jót tesz a "Kojot"-nak, hogy nem unalomig elkoptatott, ismert nevekkel tálalja a történetet, habár, lehet, ez pénzügyi tényező is volt, viszont így a színészek játéka nem érződik modorosnak, hiszen először találkoztam zömükkel, nem volt viszonyítási alapom.
Kiemelném még a már említettek mellett Kispalit (Mátray Lászlót) aki már megjelenésével is uralja a vásznat és elhittem neki, hogy a helyi kiskirály mindenek felett álló fiát látom. (Jó, azért a végén a Máté Péter - S. Nagy István: "Most élsz" interpretáció kissé elvitte komikusba, ugyanakkor ez is része a vidéki, magyar életnek...)
A másik, Misi felesége, Dobra Mária, aki természetes sminktelenségében is gyönyörű és végig hiteles karakter. Neki is dukálna egy külföldi főszerep.
A fotelból mondanék köszönetet a film akcióért felelős stábjának. Először is, ilyet, ami a vásznon történik, magyar filmben még nem láttam. Egy ponton elgondolkoztam rajta, hogy színészeink valójában kaszkadőrök, akik képesek színészkedni is. A verekedések nagyon rendben vannak, a látvány talán nem markol olyan sokat, de amit igen, az roppant kellemes és sokat emel a film megítélésén.
A kezdő képsorok jobban beégnek az agyba, mint mondjuk az egész "Valami Amerika 3.", pedig azon is jót szórakoztam.
Sajnálom, hogy a Megafilm végül nem tette lehetővé, hogy filmje eljusson a szélesebb, moziba járó közönséghez, és ez hendikeppel indítja ezt a jobb sorsa érdemes filmet. Viszont borítékolom, hogy magyar filmek között underground berkekben kultfilmmé növi ki magát, úgy, hogy közben, ha akarom, reflektál kicsit a mai politikai élet bizonyos szegmensére is.
A cikkben szereplő képeket a neten találtam és szerzői jog védheti őket!
Megtekintés: Lagymatag kísértethistória, amit csak a főszereplők emelnek ki a zavarosból.
A Spierig tesók mintha filmről filmre elveszítenék a kohéziót. Első nagyfilmjük, a "Zombik városa" rengeteg eredetiséget tudott felmutatni, mint történetmesélés, karakterkezelés és akár nyelvezet szempontjából is. "A vámpírok kora" igyekezett meglovagolni a vérszopók kedvelési hullámát, egy érdekes ötletre építve a filmet, míg az "Időhurok" egy nagyon egyedi történetet mesélt el, azt viszont roppant szárazon. A 2017-es Fűrész etap egyenesen felesleges rókabőr nyúzás, míg a "Szellemek háza" kellemes stílusú, hangulatú mozi, azonban semmit nem képes hozzátenni a hasonló kísértethistóriák dömpingjéhez és eleve bukásra van ítélve, amíg a "Démonok között" sorozat nem fut ki teljesen, mert abban valahogy sokkal jobban működik minden, aminek ebben a műfajban működnie kell.
Gondolom, a magyar keresztségben a címet is azért kellett az eleve profánról a szpojleresre változtatni, hogy az egyszeri néző ne holmi western-re asszociáljon, hiszen azok sosem olyan kelendőek, mint egy kísértetmozi. Még az imdb is többször megjegyzi, hogy a "Winchester"-nek semmi köze nincs a nagy-sikerű televíziós sorozathoz, az "Odaáthoz", hiába hívják abban Winchester tesóknak a főszereplőket. Mondjuk, szerintem akinek van némi alap ismerete a fegyvermárkát illetően, eleve nem is gondolt volna ilyesmit. Lehet, hogy az "Odaát" jelenleg már 13. éve (szerencsétlen szám és jelen mozinkban plusz jelentést is hordoz!) leledzik a képernyőn, azonban maga a fegyvermárka, amely talán még a sorozatbeli karakterek családnevét adta, már az 1800-as évek közepén kísérletezett puskák készítésével.
Dr. Eric Price (Jason Clarke) kábítószerélvező orvos megbízást kap, amelynek lényege, hogy elutazva a Winchester házba, készítenie kell egy orvosi jelentést a titokzatos Sarah Winchester (Helen Mirren) egészségi és mentális állapotáról, mivel a nő viselkedése, aki történetesen az egész Winchester manufaktúra felett rendelkezik, hagy némi kívánni valót maga után. Többek között, ami a részvényeseket elbizonytalanította, hogy Mrs. Winchester a birtokán álló házat folyamatosan építteti, szobákat emelve majd bontva le. Az 1900-as évek elején ez felér egy beutalóval a sárga házba.
Mikor Eric megérkezik a kúriába, tapasztalni kezdi, hogy a háttérben sokkal sötétebb dolgok munkálnak és Sarah Winchester viselkedése egyáltalán nem biztos, az aggasztó jelek ellenére sem, hogy az őrületnek tudható be, sőt, Eric lassan rádöbben, hogy nem véletlen, hogy pont őt kérték fel erre a jelentés elkészítésre.
Az ügyet tehát árnyalja Dr. Price múltja és az, hogy Sarah néhány rokona is a házba költözött ideiglenesen. Unokahúga, Marion (Sarah Snook) és annak fia, Henry (Finn Scicluna-O'Prey).
Jason Clarke-ot kezdetben nem kedveltem különösebben, talán pont erőszakot sugalló fizimiskája miatt. Azután a negatív epizódszerepek mellett egyre több pozitív karaktert kellett megformálnia és ma már szívesen találkozom a munkásságával. Ebben a filmben jól igyekszik hozni a megkeseredett és eltévelyedett orvos figuráját, bár, szerintem ez a karakter talán nem pont rá illik, egészen a film végi leszámolásig, amikor viszont a puska már tökéletesen simul a kezeibe. Helen Mirren mindig nagy kedvencem volt, de ebben a filmben igazából sok dolga nem volt. A karakterét végig tudjuk, hogy pozitív, a történelemkönyvek is mutatják, hogy izgulni nem kellett érte, hiszen a filmben bemutatott eseményeket túlélte. Kicsit olyan, mintha Mirren döntött volna úgy, hogy választ egy kísértettörténet project-et, mert ilyen filmben nem sokat játszott eddig és ezt a viszonylag biztonságos történetet és főszerepet találta meg.
Marion megformálója, Sarah Snook már dolgozott a testvérekkel, de amíg az Időhurokban az abszolút és igen bonyolult főszerep várta, addig itt nem több, mint kellemes - már ha neked bejön Snook nem feltétlenül hétköznapi szépsége - kellékkarakter, akit igyekeznek helyzetbe hozni, ám a két főszereplő mellett labdába sem tud rúgni. Talán, ha jobban megírták volna a szerepét.
Mindig mosolygok, ha Bruce Spence neve megjelenik egy stáblistán és nem is tudok másképp gondolni a színészre, mint aki kettő Mad Max moziban is megformálta az enyhén dilis helikopterpilóta figuráját.
A "Szellemek háza" a "Démonok között" farvizén evickélt végig a mozikon és sokkal több lehetőség volt az alapötletben, mint amit végül sikerült beletenni. Leginkább, ha összességében nézem, Peter Jackson "Törjön ki a frász!" című mozijához tudnám hasonlítani - tömeggyilkos szellem, főszereplő halálközeli élmény, szeretett rokon elvesztése, élőket körülvevő szellemvilág, stb. - igaz, az a film annak ellenére, mennyivel korábbi munka, sokkal ügyesebben építette fel a rétegeket.
A film Mafab adatlapja: Szellemek háza - Winchester (2018)
Nem tartom magamat látnoknak, de kb. 2 éve, amikor belebotlottam a mafab oldalába - magyar filmes adat bázis - úgy megörültem, hogy van egy ilyen platform, hogy azonnal elkezdtem telehányni filmes írásaimmal az adott mozik adatlapjait. Gondoltam, jó kis kooperáció fog kikerekedni belőle, hogy a filmek adatlapján, a megjegyzés rovatban megjelennek a linkek, amelyek a blogomra mutatnak, cserébe, magam is elhelyezek linkeket az én oldalamon, amelyek egyenesen a mafabra viszik az olvasóimat, akik akkor még alig voltak többen 30-40 embernél. Fel is tettem hirtelen vagy harminc linket...
De miért gondoltam, hogy gerilla és egyben direkt marketingem egyenesen célba ér, utána pedig bekerülök a filmes bloggerek kics... hatalmas világába?
Nagyon gyorsan kiderült, hogy az adatlapokra felhelyezett linkjeim bizony törlődtek. Meglepődésemnél már csak csalódottságom volt nagyobb, ezért írtam is az oldalnak, rákérdezve, mi a gond???
Közben más oldalakon is járkáltam hasonló céllal és meg fogtok lepődni, drága olvasók (by Stevie King), de a Magyar közösségi és rengeteg blog oldal, valamiért nem kedveli sem a konkurenciát, sem, ha a konkurencia linkeket pakolgat az ő oldalaikra!
De én ezzel nem értek egyet, mert:
Szerintem, ha ezek a közösségek teret engednek egymásnak - és tekintsük ezt amolyan blogger direktívának - akkor azzal az olvasóiknak azt sugározzák, hogy figyelnek a többi/másik oldalakra is, ami nekem, egyszeri látogatónak egyértelműen egy szimpatikus hozzáállás.
- Miért?
Azért, mert nem igyekszem más és egyéb véleményektől elzárkózni, hanem a jövőbe tekintve a "tömeg vonzza a tömeget" preferálom.
Nem véletlen, hogy pár év alatt néhány oldallal eljutottam odáig, hogy linkeket cseréltünk. Mert így van rá esély, hogy tőlük hozzám jönnek és tőlem hozzájuk mennek. És minél több ilyen kaput nyitunk egymásra, annál nagyobb lesz az olvasóbázisunk, de ami pozitív, hogy ez a bázis egységesen nő mindenkinél. Persze a sebességben eltérések adódhatnak, ugyanakkor egy igazi blogger nem siet sehova, nem igaz?
Szóval, rákérdeztem a mafabra, mi a baj a linkeskedésemmel?
Természetesen tudtam, hogy sok oldal mereven elzárkózik attól, hogy másokat reklámozzon, mert... ők tudják, miért.
A válasz azonban az volt, hogy a lehetséges vírusok rombolása miatt az oldal úgy lett elkészítve, hogy automatikusan törli az idegen oldalakra mutató linkeket.
Nekem akkor ez elég is volt ahhoz, hogy megszakítsam lehetséges kooperációmat az oldallal, amit ki is fejtettem nekik röviden, hogy teljesen felesleges egy magyar filmes adatbázist látogatnom, ha semmivel sem tud többet, mint a már jól bevált és kedvelt imdb.
Egyetlen pozitívuma a mafabnak az lett volna, ha adatlapjain teret enged más blogoknak, hogy az adott filmhez írt kritikájukat ott "reklámozhassák", hiszen akkor előfordulhat egy idő után, hogy egy-egy film adatlapján akár 8-10 link is megjelenhet, amely igaz, hogy máshová mutatna, de mégis megnövelhetné ezzel a mafab látogatottságát, hiszen ha sok látogató megszokja, hogy a mafab önkéntes gyűjtőként kiteszi oldalára más oldalak elérését, akkor én már eleve először őket keresem fel, hogy rajtuk keressek információt, akár a guglit is kihagyva.
Miután akkor még úgy tűnt, ezt a lehetőséggel a mafab nem kíván élni, eldöntöttem, hogy akkor nekem sincs szükségem rájuk, mert ami érdekel, beszerzem a további, már megszokott helyemen.
Közben eltelt kb. 2 évecske és olvasom a mafab hírét - nem én kerestem, hanem egy ismerősöm küldte át, gondolva, hogy éljek a lehetőséggel, ha akarok - hogy keresnek bloggereket, akik az oldalukon úgymond "reklámoznák" a saját brand-jüket és cikkeik, blogjaik megjelennének a mafab oldalán is.
Jó reggelt!
Úgy látom, az ötletem valakinek kipattant a fejéből.
Végre valaki utánanézett a kölcsönösség szónak.
Szóval sok sikert kívánok minden bloggernek, hiszen egy remek ingyenes reklámfelülettel gazdagodnak ők is és rajtuk keresztül, a legnagyobb magyar filmes adatbázis is. Mert igenis szükség van rá, hogy ha már ők egy adatbázis, a rengeteg blog pedig ilyetén adathalmaz, azokat összegyűjtsék, akár "erőszakkal" is egyetlen helyre.
Már csak azt kell eldöntenem, hogy én is tagja legyek ennek a közösségnek, vagy játsszam a picsámat és ne éljek a felkínált, de kissé keserű szájízt hagyó lehetőséggel...
(Eredetileg gondoltam, hogy beteszek ide egy mentést a mafab oldaláról, de nem szeretnék belekeveredni egy esetleges pereskedésbe, hogy az engedélyük nélkül másolok tőlük...)
Megtekintés: Az alapötlet és hangulat kiváló, de a végére kiderül, hogy ez is csak egy szörnyfilm.
Először is le a kalappal, hogy Krasinski sikeresen meghódította Emily Blunt szívét és 2010 óta egy párként élnek együtt, két gyermekkel. Ügyes volt, John!
Másodszor, John ha már nem lett A listás színész - Blunt belecsúszik - írt egy kiváló kis kamarahorrort a nejének, amiben neki is van néhány remek jelenete. Ez a jó a szerzői filmekben.
A "Hang nélkül" csak elsőre tűnhet egy ügyesen bemutatott, merőben új történetnek a horror zsánerén belül. Krasinski azt mutatja meg, hogy mi történik a szörnyes-földes leigázós filmek két véglete között, amit a legtöbb esetben szoktak megfilmesíteni.
A két legtöbbet megfilmesített téma a szörnyes filmeken belül, pedig az, amikor megtámadják az emberiséget és/vagy amikor az emberiség visszavág. Ami a "Hang nélkül"-ben azonban egy kis színt visz az egyébként jól tálalt történetbe, az a köztes idő bemutatása, avagy, amikor a földet már, úgy tűnik, egy igen agresszív idegen lény leigázta, azonban az emberiség még nem készült fel a visszavágóra, inkább beletörődve a helyzettel, az életét alakította a veszélyhez.
És ez az, amitől olyan hangulatos lesz Krasinski filmje. Bemutat egy olyan világot, amelyben az emberiség maroknyi képviselője kénytelen önkéntes némasági fogadalmat téve leélni az életét, ha nem kívánja, hogy bekebelezze a szörnyeteg. Szépen van felvezetve a világ, amelyben a hangos szó a halált jelenti. Krasinski túlélői olyannyira idomultak ehhez a néma disztópiához, hogy nem csupán belesimulnak a környezetbe, hangot sem kiejtve, hanem a környezetet is átformálják olyanra, hogy minimális zajjal járjon az életük. Az öttagú családdal akkor ismerkedünk meg, amikor a legkisebb gyermeket elragadja a halál és ez kihat a kapcsolatukra a jövőben, mert a lelkiismeretfurdalás mindannyiukat gyötri. A színészi játék, a hangulat, fényképezés, kamerakezelés és zene kiteszi a mozi nagyját, amely csupán akkor inog meg kicsit, ha már tisztán látunk, mert egyébként, mint horror, nem nyújt sokkal többet hasonló elődjeinél, amelyben szörnyinvázió lepi el a földet. Csak ott máson - általában a látványos vérengzésen - van a hangsúly.
A történetet pár szóban vázoltam. De még egyszer:
Lee (John Krasinski) és Evelyn Abbott (Emily Blunt) három gyermekével él egy kies farmon, a legnagyobb egyetértésben és... csöndben. A környéket járják be, használható dolgok után kutatva, amikor a legkisebb fiú, Beau (Cade Woodward) a nővérétől kapott játékba behelyezi az elemeket és a játék hangjával magára irányítja a szörny figyelmét. John már késve ér a gyermekéhez, akit elragad az az élőlény, amely feltételezhetően felelős a földi élet erős megritkulásáért. A kis Beau szörny-ethal, a család pedig katatón állapotba kerül.
Ugrunk az időben. Evelyn állapotos. A várhatóan megszületendő baba meg, mint tudjuk, hangos. John lánya, Regan (Millicent Simmonds) képtelen megnyugodni kisöccse halála után és úgy véli, mivel közvetve felelős a fiú haláláért, édesapja már nem szereti őt, habár, ennek jelét Lee nem mutatja. Kettejük között pedig a középső testvér, Marcus (Noah Jupe) őrlődik, mert képtelen meggyőzni a nővérét a tévedéséről.
Azután egy nap a szörnyek kicsit túl közel merészkednek és az Abbott családnak minden ügyességére és erejére szüksége van a túléléshez.
Habár a "Hang nélkül" nem reformálja meg a horrorfilmeket, mint kamarahorror roppant erős darab, ügyesen felépített történettel.
A film Mafab adatlapja: Hang nélkül - A Quiet Place (2018)
75%
Töfi:
- A szörnyeteg "bőrébe" néhány jelenetben a rendező, Krasinski is belebújt.
- A Regan-t alakító Millicent Simmonds csecsemőkorában elveszítette a hallását.
- Emily Blunt profizmusát bizonyítja, hogy az egyik legfeszültebb jelent, a fürdőkádas forgatása után, mikor elhangzott a "vágás" felkiáltás, Blunt első kérdése, a "Mi van enni?" volt.
- Az eredeti forgatókönyv egyetlen párbeszédet tartalmazott.
- A filmgyártó stúdió kezdetben a történetet úgy képzelte el, hogy beleépíti a Cloverfield univerzumba.
- 2018-ban egy nagyon hasonló témájú mozi forgatását fejezték be, amely "The Silence" címet viseli és szerepel benne Stanley Tucci és Miranda Otto.
Megtekintés: Mivel kedvelem a Szikla munkásságát, csak ajánlani tudom. De különösebben nem fog tetszeni, ha nem a te világod a Godzilla alapba ágyazott rombolós filmek.
Volt egy szabadnapom a baba nélkül, ezért ebédeltem egyet, utána sétáltam és választhattam, hogyha moziba mennék, Godzilla szerű lények és óriásrobotok rombolják szét a várost, vagy mutálódott hétköznapi állatok.
Mivel a két film főszereplői közül - John Boyega - Dwayne Johnson - a Szikla néven elhíresült pankrátor áll egyelőre közelebb a szívemhez, nem volt kérdés, hogy a "Joe, az óriásgorilla" egyik változatára ülök be, aminek a címe nem is lehetne lényegre törőbb: Rampage, azaz tombolás!
Persze, már rég nem elégít ki egy olyan mozi, amiben a hangsúly a vizuális zúzdán van. Ezen a mondanivalón gondolom főleg azok a felnőttek maradtak rajta, akik gyerekkorukban is előszeretettel inkább rombolták a homokvára, mintsem építették.
Be kell vallanom, amikor kölyök voltam, volt olyan időszakom nekem is, amikor a közelemben a játékból kő kövön nem maradt. A homokozóban elveszített matchboxok tudnának róla mesélni, hogy a kedvenc szórakozásom a földrengés volt. Volt egy könnyű-fából összeragasztott repülőgépem is. Az megismerkedett a házi King-Konggal, aki én voltam.
Ezeket azonban mára kinőttem és filmben sem feltétlenül a kedvenceim. Oké, amikor a "2012"-ben a limuzin menekül az önmagába forduló városból, azt mind jobban összehúzódva szoktam megnézni és eddig nem untam meg, ám, ha egy száz perces moziban a lényeg, hogy lények odacsapnak épületekre, amik leomlanak, akkor azért nem fogom lengetni a zöld zászlót.
Szóval, elöljáróban, a "Rampage" majdnem igyekszik. Ryan Engle forgatókönyvét végül négyen duzzasztották fel akciófilmmé és szerintem nincs okuk a melldöngetésre, habár vannak jobb pillanatok is.
A film felütése elsőre váratlanul ért, de persze kellett valami, ami megmagyarázza, miért történik minden. A tavalyi év egyik közepesen muzsikáló horror-sci-fijét (Élet - Life (2017)) erősen megidéző nyitány feszes, csak sajnos, ez a film talán egyik legerősebb jelenetsora is, amit utána nem egyszerű megugrani.
Egy űrállomás az utolsókat rúgja, és egyetlen túlélőként Dr. Atkins (Marley Shelton) mielőtt elhagyhatná, azt a határozott utasítást kapja, hogy amíg a kísérlet bizonyos anyagait nem mentette ki magával, nem jöhet vissza. Ezzel megágyaznak a film negatív szereplőinek, hiszen ebben a helyzetben, ha a munkáltató ilyesmit kér, az egy igazi genya főnököt sejtet. Dr. Atkins mindent belead az életéért, beleértve azt is, hogy a körülötte apróra hulló állomáson még az egyik kísérleti alannyal is kergetőznie kell, ami történetesen egy sertés nagyságúra fejlődött patkány és fogakban erős. Végig persze nincs a szöszi kutatónak szerencséje, ezért a mentőkabinba még eljut a cumóval, ám a földre már csak néhány meteorit formájában érkeznek meg, ami ugye, azt jelenti, hogy egyik kedvenc szöszim, Marley Shelton, aki a dokit alakítja, már a film elején kiesik a képből, szó szerint...
A kísérlet töredékei sikeresen hullanak le a David Okoye (Dwayne Johnson) által vezetett állatmenhelyre, hogy ott azután mutáljanak néhány lakót, beleértve Okoye személyes kedvencét, a gyermekkorában megmentett George névre hallgató fehér gorillát. George korábban meglepően magas intelligenciájáról tett tanúbizonyságot, mostanra viszont inkább az agresszióra való hajlama nőtt meg, ami távol áll korábban az állat hajlamaitól.
Eközben Chicagoban az egész balhé kirobbantói, egy kissé ripacs testvérpár, akik a titkos kísérleteiket nem véletlenül helyezték egyenesen a földön kívül, zuhanó értékpapírjaik értékét igyekeznék helyreállítani azzal, hogy begyűjtik a fertőzött alanyokat, további vizsgálatokra. Azonban a problémák erősen a fejükre nőnek. Claire Wyden (Malin Akerman), habár törékeny nő, sokkal erősebb, mint a bátyja, Brett (Jake Lacy) aki inkább kihátrálna az egész ügyből, akár veszni hagyva mindent. Claire felbérel egy vadász és egyben zsoldos csapatot, akiknek a sorsa borítékolható. (Poén, hogy a vezetőjük a Magic Mike és a True Blood szépfiúja, Joe Manganiello, aki sikeresen hozza a klisés karaktert, akit már korábban láthattál pl. a Jurassic Parkban is. Nagy duma, fegyverek, azután szevasz!) Mondjuk ezt legalább poénnak éreztem, mert abban a film nem nagyon bővelkedik.
Ne felejtsük, hogy négyen írták és a legtöbb, amit hozzá tudtak tenni, hogy átemeltek egy kis "Életet", "Jurassic Parkot" és "Godzillát" a művükbe.
Ami még működött, igaz, írhatták volna erősebbre is, az a kormány oldaláról érkező probléma-megoldó, Harvey Russell, akit a "The Walking Dead" és a "Watchmen" rossz-fiúja, Jeffrey Dean Morgan keltett életre. Néha még kicsit meg is idézi a "Walking Dead-es" karakterének, Negan-nek flegmázós, mosolygós kikacsintását.
A történet tehát semmi extra. (Nem csoda, ha azt vesszük alapul, hogy egy videójáték volt az alapja!)
A filmtörténelem talán két legbénább negatív főgonoszát is sikerült összehozni, ha nem számítjuk ide a vígjátékok és paródiák hasonló karaktereit. Brett Wyden szerepében Jake Lacy fájóan semmilyen, míg Malin Akerman legalább a kereteken belül tökösre sikerült, habár haláluk, mindkettő esetében, egészen olcsó és ostobácska. Ráadásul nem is váratlan vagy érdekes.
A filmben található néhány logikai baki, de nem bántóak, felejthetőek, habár a kedvencem megmaradt a fejemben, hogy hazaértem.:
Okoye kérdezi társát, aki korábban a Wyden cégnek dolgozott, hogy van e ellenszer, aki erre azt mondja, ismerve a páros női tagját, biztosan kitalált valamit, amivel megfékezheti a mutálódott állatokat. Pár perccel később náluk is egy szérum, amelyről megint Okoye kérdezi, hogy mennyire hatásos?
- Kell neki tíz perc! - jelenti ki Dr. Kate Caldwell (Naomie Harris) aki alig pár perccel korábban nem is tudott erről a szerről, és csupán feltételezte, hogy egyáltalán létezik! :)
Claire Wyden utolsó szava pedig felülírta a korábban felépített karakterben rejlő erőt. Mikor George, az óriás gorilla egészben benyeli, Claire még azt üvölti, hogy: - Ez nem ér! - tiszta dedó...
Brad Peyton nem először dolgozik a Sziklával, de kissé komolyabbra is vehetnék a "figurát". Mondjuk, sokat miért várnánk egy olyan mozitól, amely valójában egy jó harminc évvel korábbi Bally Midway Arcade automatából lett összeollózva?
Nem tudom, miért gondolták, hogy jó ötlet leporolni ezt a régi (1986) játékot, habár, végül-is annyira mindegy, hogy egy ilyen zúzda alapötlete honnan származik, ennek meg legalább talán volt némi rajongói bázisa.
A játékban azonban mindhárom szörnyeteg ember formájú, míg a filmben nagyjából ragaszkodtak az anatómiájukhoz, arról nem is beszélve, hogy míg a filmben egy forrásra vezethető vissza a mutációjuk, addig a videójáték mindhárom szörnyének különböző kiváltó okot talált ki.
köszönet a ballymidwaynek!
A film igen lassan készült el, ha tudjuk, hogy már 2011-ben cikkeztek róla, hogy a New Line Cinema esetleg megfilmesíteni és már 2015-ben szóba került Dwayne Johnson neve, mint lehetséges főszereplő.
A filmet sikerült moziban megnéznie a fiamnak és egy barátomnak is. Utána készítettek egy ajánló videót. Mondanám, hogy kritika, de ahhoz nem elég részletes. Viszont jól szórakoztam.
A film Mafab adatlapja: Rampage: Tombolás - Rampage (2018)
Látványos, klisés, bugyuta és kevés benne a poén.
55%
Ha megnéznéd:
- Tombolás (2018) Friss filmeknél borítékolható a gyenge minőség, ezrt azt ajánlom, hogy látványfilmeknél inkább ne sajnáld a jegy árát és nézd meg a filmet moziban!
Én is megtettem!
Megtekintés: Sci-fi horror kedvelőknek szórakoztató lehet, főleg, ha kedvelted "A légy" című Cronenberg víziót.
A Titán a Szaturnusz bolygó egyik holdja, amely végleges nevét az 1800-as években kapta, habár, magát az égitestet már az 1650-es években felfedezték. Légköre 95% nitrogénből és a maradék 5% nagyjából metánból áll, amit a holdfelszínen található hatalmas tavak pótolnak. Sok kutató feltételezése szerint a Titán áll legközelebb hozzá, hogy az ember megvesse rajta a lábát.
Ehhez azonban változnunk kell. A génjeinkben.
Professzor Martin Collingwood (Tom Wilkinson) "erőltetett evolúció" elnevezésű tervéhez megnyerve a NATO támogatását, visszavonul egy katonai bázisra, ahol egy maroknyi elit katonán kezd kísérletezni. A kísérletsorozat lényege, hogy az emberi szervezetet folyamatosan átalakítsák, hogy az végül alkalmas legyen a Titánon való élethez.
Rick Janssen hadnagy (Sam Worthington) feleségével és fiával csatlakozik a kockázatos kísérletezéshez, mint egyik tesztalany. Mialatt a maroknyi kísérleti patkányt, köztük Ricket, lassan átalakítják a génjeiken belül, nem csak a testük változik meg, hanem a lelkük is elidegenedik az emberektől.
A film olyan kérdéseket feszeget, hogy vajon, ha a génjeinket manipuláljuk, emberek maradhatunk e? Vagy, hogy ha sejtszinten megváltoztatjuk magunkat, az vajon kihat az emocionális fejlődésünkre is? Ha megváltozik a genetikai állományunk, mikor szűnünk meg annak lenni, akik korábban voltunk és mikor leszünk "mások"?
A film az elidegenedést is boncolgatja, miközben olyan komoly és égető problémákkal is foglalkozik, mint a túlnépesedés, vagy, hogy morálisan meddig mehet el egy tudós, miközben kísérletezik?
A történet a jövőben kezdődik, amikor az emberiségnek egyetlen lehetősége maradt a túlélésre hosszú távon: ha elköltözik és egy másik bolygón veti meg a lábát. A filmben ez a bolygó a Szaturnusz egyik holdja, a Titán.
A bolygó nem felel meg mindenben a földön tapasztalható és megszokott kritériumoknak. Először is, a légkörében nincs oxigén, ami kérdésessé teszi, hogy bármilyen földi emberszabású élőlény életben maradhasson a Titán felszínén.
Collingwood eredetileg erre a problémára fejlesztette ki eljárását, amely keretében lépésről lépésre megváltoztatják a kísérleti alanyok életfunkciós tulajdonságait, mint például a tüdejük, testfelépítésük, látásuk, stb.
Sajnos a kísérletek nem várt mellékhatása, hogy a tesztalanyok magasabb szintű agresszióra való hajlamot mutatnak, mint egy átlagos ember és ha ez nem lenne elég, testük képes élő fegyverként is funkcionálni.
Jó az alaptörténet, a Titánnal és az odaköltözés lehetőségével, azonban ez a film kis része. A nagyobbik fele viszont gyakorlatilag egy "A légy" parafrázis, csak itt nem véletlenszerűen mutálódik az ember, hanem tudatos manipulációval. A végeredmény azonban nagyon hasonlatos, hiszen a végtermék mindkét esetben egy az embertől gyökeresen különböző élőlény kifejlődése. Ebből a szempontból Ruff filmje nem nagyon újítja meg a témát. Kezdetben itt is, mint "A légyben", a kísérleti alanyok pozitív fizikai jelekben mérik a kísérlet sikerét, ami hamarosan negatív oldalba megy át.
A vég pedig elkerülhetetlen, habár, Ruff igyekezett valamiféle hepiendet csempészni a történetbe.
Sam Worthington kedveli a Titán-iumot, hiszen korábban már két Titán filmben is játszott. (Mindhárom Titános mozi a kanári szigeteken készült.) Ez a karaktere azonban talán közelebb áll a tőle megszokott Avatar-os karakterhez, hiszen itt is egy olyan katonát játszik, aki feladja saját identitását, hogy egy idegen fajban teljesedjen ki.
A végeredmény azonban kicsit hosszú és a második felére talán kicsit le is ül.
Egynek éppen elmegy. Worthington azonban szerintem nem túl jól választ szerepeket. Ismert alapötlet, szép fényképezés, kicsit logikátlan befejezés.
A filmet Spanyolországban készítették a Gran Canarián, nyolc hétig, és a spanyol hadsereg száz katonával és egyéb hadászati eszközökkel támogatta a forgatást.
Megtekintés: Mivel "csak" egy Spielberg mozi, kihagyhatatlan darab, bár, most kicsit mintha füllentettem volna.
Nem tudom, valójában mit gondoljak Spielbergről, de úgy érzem néha, hogy amit filmesként el lehet mondani, azt ő már megtette amikor kezdte a szakmáját, csúcsra járatta a nyolcvanas években, azután szépen lassan, ahogyan elrepültek felette az évek, maradt egy igen korrekt rendező, sokkal kevesebb lélekkel, mint amit tőle megszokhattunk. Ez lehet az egyik oka, hogy a "Ready Player One" számomra nem váltotta be azt, amit remélhettem volna, ha reméltem volna bármit is.
Először is, ez a film, bárki bármit gondoljon, leginkább két komponensből tevődik össze:
1.) Reklám a VR felhasználási módnak.
2.) Egy közel két órás gameplay, filmes átvezetőkkel.
Gyerekként nagyon imádtam volna ezt a filmet, hiszen olyan darabokon nőttem fel, mint a "The Goonies", "Gremlins", "Star Wars" vagy az "Indiana Jones trilógia + egy rész". Az alaptörténet egy az egyben egy geek gyík fantazmagória. Milyen jó lett volna, ha meghaladja a korát! Ám ez nem történt meg, sőt, ha pofátlan akarok lenni és kicsit akarok, akkor ezt a filmet néhány éve, 2011-ben, hasonló felépítéssel elkészítette Zack Snyder, "Sucker Punch - Álomháború" címmel. Ott nem volt ekkora tétje a dolognak - vagy mégis, mert attól függ, honnan nézzük és bizony, néhány fiatal lány lelke volt a tét - csupán, végigkalandozhattunk egy több komponensből álló univerzumon, amely akár jelen mozi, sikeresen használta fel a popkultúránk egyes részeit, mint pl. zombie nácik, szamuráj gyilkológépek, robothadsereg és Mordor harcmező, meg egy sárkány család.
Ha úgy veszem, akkor a Ready Player One a tinifiú változata az "Álomháborúnak" (Ami a tinicsajos variáció volt akkor), tele tinifiús - már ha kb. a hetvenes években születtél persze - álmokkal, beleértve a kedvenc filmjeid hőseit és a borzongató ismerkedést a horror műfajjal is, amely pl. Kubrick szemén keresztül meg is lett idézve. (És milyen remekül! Kubrick nem először találkozik filmen Spielberggel és az a kb. tíz perc, amit Spielberg a "Ragyogásnak" szentelt ebben a moziban, sokkal inkább volt főhajtás az angol mentor-példakép (?) előtt, mint a 2001-es (Már 17 éves a film???) A.I. - Mesterséges értelem bármelyik kockája. Igaz, itt pont egy homage szemtanúi lehettünk, vagy valami hasonló.)
Spielberg korábban nem szentelt soha annyi időt a számítógépes Motion Capture és társai technikának, mint most. A mester (Spielberg) betévedt a tanítvány (Zemeckis) laboratóriumába és kicsit összekutyult dolgokat. Korábban Robert Zemeckis szerette volna, ha az animációs technikát felemeli egy olyan szintre, amire eddig nem sikerült neki, habár több filmben is igyekezett lecserélni az élő szereplőket a sokkal személytelenebb 1-esekre és nullákra. Mindenesetre Zemeckis munkássága előtt a mester több jelenetben is fejet hajt.
A történet meg néha még lusta is, az mellett, hogy végtelenül klisés és egyszerű. A gyönyörű látványvilág és CGI varázslat sem tudja megtölteni többlet-tartalommal. Hiába szeretne ez egy okos filmnek látszani, a rengeteg utalással és technikai megoldással, mert ha elvesszük ezt a talmi csillogást, a lerágott csont marad. Legkisebb fiú, küldetés, gonosz befolyásos ellenség, bla-bla-bla.
Wade (Tye Sheridan) egy olyan világban tini, amikor a kiüresedett nihil elől a lakosság zöme a virtuális világ adta szemfényvesztésbe menekül, mert ott bárkik lehetnek, akik a való életben nem. A virtuális világ, más néven Oázis teremtője, Halliday (Mark Rylance - Spielberg új kedvence néhány éve) halála előtt megviccelte kollégáit és befektetőit, mert gyakorlatilag a végrendeletét, amely mint tulajdonos, szinte teljes teljhatalmat biztosít a virtuális világ felügyelete felett, rejtett fájlként és egyben lehetséges cheat-ként és elvégzendő feladatként elrejtette magában a megteremtett világban. A világ összes szerencsevadásza, aki felcsatlakozik az Oázisba, azóta csak ezt a három kulcsos főnyereményt keresi. Sokan magányosan próbálják fellelni, ám némi jellemfejlődés után hőseink, sőt, még az ellenlábasuk, Sorrento (Ben Mendelsohn) is a csapatmunkát részesíti előnyben.
A történet elejétől a végéig megfelel az ifjúsági filmek valamennyi kritériumának. Szerethető főhős, vicces mellékalakok és segítők. Varázslatos mesevilág, megoldandó rejtvények és a nyomukban loholó ellenlábasok. A végén csúcsjelenetek, végső harc, míg győzedelmeskedik, akinek kell, elnyeri a szíve választottját, levonunk néhány tanulságot, melyből az egyik, hogy néha pont az látja meg először a veszélyeit egy adott találmánynak, aki azt megalkotta. Márpedig, az irány, amelybe már egy ideje haladunk, az olcsó és gyors számítástechnikának köszönhetően, nem a helyes irány.
Mert így tényleg előbb vagy utóbb, egy virtuális létezés dróton rángatott bábjai leszünk csupán.
Vagy már azok is vagyunk...
70%
Figyeld:
- A ragyogás még sosem volt ennyire vicces.
- A DeLorean autómárka vagy most fog feltámadni, vagy soha már.
- Kb. ezer filmes vagy egyéb kortárs szórakozási felület cameo-ja.
- Simon Pegg mostanra szinte minden komolyabb A filmben tiszteletét teszi valamilyen módon.
Sikerült már néhány mame-t készíteni, amely kihangsúlyozza
Vikander csodálatosan hosszú és kecses nyakát.
Megtekintés: Nem lettem meggyőzve. Ha lesz folytatás, az talán nagyobbat durran.
Először is gyűjtsük össze, mit tudok Lara Croftról, a játékról. Azt hiszem, ha elmondom, hogy az összes Tomb Raiderre fordított játékidőm kimerül úgy kb. 20 percben, akkor azzal tökéletesen összesítettem, mennyire nem vagyok kompetens ebben a világban. Az a húsz perc sem szórakoztatott, mert valami vízesés szerűn kellett volna átverekedni magunkat és a haverom .- azt hiszem, inkább ő játszott, én szurkoltam hozzá - néhányszor leesett és újra kellett mászni. Azután volt valami folyosóban futkározás, két pisztollyal lövöldözés és kutyák (?)(Itt teszem hozzá, az sem biztos, hogy egy időben, ugyanarról az epizódról ugranak be emlékképek). Azután a fiam mutatott valami intrót, ami tetszetős volt, de nem sarkalt játékra már. Mert addigra ráuntam és kijött két mozifilm, amik nem szippantottak magukba. Hiába Angelina Jolie. Sőt! Megkockáztatom, hogy mivel sosem volt esetem ez a kocka arcú, pacsker szájú, negyven kilós nő, akire ráaggatták, hogy szexikon és egy horoggal fektet meg állig beöltözött kommandóst, még direkt irritált is. Az első film szódával elment - arra sem emlékszem - de a második már a fényképezéssel és a nálunk hozzáférhető képmérettel is kifejezetten taszított, a történetről már nem is beszélve. Még annyira sem emlékszem rá, mint az elsőre.
Ja, várj, nem az elsőben volt az a robot, amelyik szétcsapja a sziklát, utána meg Jolie, akarom írni, Croft szinte ledöntetlenezik vele, és félrelöki a robotkarokat, miközben az bele akar tolni a testébe egy kőrfűrészt? Abba a testbe, amelyik vasággyal negyven és talán pont ezért még csak nem is vérezne...
Meg, mintha egy időben a cég, amelyik teremtette, szexikon igyekezett volna gyúrni belőle, hogy gamer újságok címlapjáról vagy középső oldalas poszteréről grimaszoljon ránk a Lara Croft csaj, mert a mosoly az elég karakteridegen volt tőle a nagy harcokban. A melle is, mintha kifejezetten nedves álmok hatására fejlődött gyorsabb evolúcióban, mint ahogyan a játékmenetet fejlesztették volna.
Ezekre emlékszem. Meg arra, hogy egyik kedvenc filmes blogom kifejezetten érdekes és erős cikket szentelt már a témának, kivesézve az első részt. Élvezet olvasni! Filmbook cikk a Tomb Raiderről! Filmbook cikk a játékról, első rész! Filmbook cikk a játékról, második rész!
(Ezeknek ugorj neki és képben leszel!)
Hét év alatt még a bejáratig is alig jutottunk el. Végre sikerült, nyisd ki gyorsan! Vagy berobbantjuk! Nem mintha nem lenne már annyi idő, hogy azzal a temérdek emberi erővel és technikával ne tudnánk kiásni...
Roar Uthaug neve nekünk túl sokat nem mondhat, ám, ha vagy olyan elvakult horrorrajongó, aki nem csak amerikai filmeket néz meg, hanem kedveli a hideg északi népek filmkészítését, a horroron belül pedig gyengéje a Jason szerű, slasher mozik, akkor szinte biztos, hogy belefuthatott a Fritt Vilt - Hideg préda (2006) sorozat valamelyik részébe, amelynek nyitó darabját rendezte Uthaug. A film a műfajhoz nem tett hozzá, hiszen ezt a csontot már szikkadtra rágta a filmvilág, a megvalósítás azonban igen hangulatos és tetszetős volt. Uthaug utána még hazájában készített néhány hasonlóan hangulatos mozit, hogy mostanra a hollywoodi gépezet is meglásson benne valamit és a zsebébe csúsztasson annyi pénzt, amiből egy nem túl hangos, de korrekt durranásos videójáték filmet tehessen a vászonra.
Női főszerepre sikerült megnyerni Alicia Vikandert, aki valamit nagyon tudhat, hogy ennyire szalad vele most a szekér és egy Oscar-díjat is sikeresen eltett zsebre, jelöléseiről, egyéb díjairól nem beszélve. Engem még nem győzött meg, egyelőre úgy vélem, jókor volt, jó helyeken. Kb. hét éve robbant be a köztudatba és egyelőre köszöni, jól elvan. Lehet, hogy nem vagyok tőle még elájulva és várom a nagy "filmjét és szerepét", de Vikander szerintem egy megfelelő nő volt a főszerepre. Csinos, kecses, ha rágyúrnak, dögös. Nincs melle? Engem sosem egy mellméret fogott meg a karakterben, mert szerencsére, nem vagyok mellmániás. Amúgy meg, Jolie-nak sincs nagy melle. Ha véletlenül azt hitted, az szilikon lesz, nem zsírszövet.
Az már jobban zavart, hogy a film elején a forgatókönyv egy olyan Lara Croftot mutatott meg nekem, aki valahogy távol állt attól, amelyikre homályosan emlékszem a játékokból és az azokat folyondárként körbeölelő hype-ból.
Első verekedése a ringben úgy végződik egy nő ellen, hogy Lara lekopogja a harcot, mert fojtófogásból nem tud szabadulni? Tényleg?
Utána bevállal egy kis üldözési versenyt, amiben csal is kicsit, meg elbaltázza a végén. Tényleg?
Ha nincsenek meg benne azok a tuti adottságok, ami miatt a játékokban ő az a harcedzett amazon, aki minden problémát legyőz, ha nem ésszel, akkor fegyverrel, hogyan higgyem el, hogy film végére a karaktere azzá fejlődik, amivé kellene?
Nem. Részemről Lara Croft már gyermekként magába szívja, hogyan kell túlélni, így parancsolva mindenkit maga mögé. Nem baj, ha nem üti ki a drabális pasit egy ütéssel, mert ne már, de akkor legyen nála egy tíz centis kés és szúrja oda a csávóban, hogy az essen össze, de másodperceken belül. Szóval, ne legyen lehetetlen, csupán karcolja...
Itt ráadásul, valami sértett okból kifolyólag Miss Croft kitalálja, hogy mindennapi kerékpáros futár halandóként tengeti a napjait, mert apu (Dominic West) "elhagyta" gyerekkorában és most így határolódik el a múlttól, illetve attól, hogy szembe nézzen apja lehetséges halálával. Szóval ő lenne a tékozló lány, aki lelép otthonról. Mondjuk, az, hogy milliárdos örökösnő, akinek a seggében is testőrnek kellene lennie, annak ellenére, ő mit akar, az nem számít. Azért, mikor bajba kerül, megjelenik a megfelelő háttér.
Lara végre kénytelen megkapni néhány dokut, hiszen letelt a gyászidőszak. Ha apa nem került elő, akkor Larának kutya kötelessége örökölni. A kisasszony pedig csak azt kaparintja magához az összes vagyonok közül, amelyik elvezetheti az apja nyomában, hiszen a lányka sosem adta fel, hogy látja még az apját.
Hogy legyen némi kaland faktor is a filmben, apját egy olyan expedíció után követi, amelyiknek misztikusak a célja, és mi lenne más a végcél, mint megmenteni a földet?
Lara összefut az ellenséggel, Vogel-lel (Walton Goggins) aki első körben bevallja neki, hogy megölte az apját. Ez azért poén, mert nem igaz, de legalább feleslegesen felhúzza a nőt, hogy az hátha fejbe csapja egy megfelelő pillanatban holmi szekercével. Látni a szemében, hogy az lenne a terv, csak túl sok a marcona-martalóc.
Vogel szintén a papa által kutatott titkokat akarja felfedezni, mert lenne vevő a misztikus "fegyverre" vagy démonra, vagy bármire is, ami ugye, jelen pillanatban még az is lehet, hogy egy hatalmas nagy blöff, amit a régi történelemkönyvek és varázslexikonok az évek alatt felfújtak és nincs másról szó, mint lufikról.
Persze minden hasonló filmben a végén történik valami megmagyarázhatatlan, misztikus, félelmetes és lehetőleg véres mágia, mikor az utolsó láda is kinyílik. Most gondolj bele, mekkora poén lenne már, amikor a nagy gonoszok, a milliárdos befektetőikkel végül kinyitják, amit ki kell és egy halom értéktelen csontot találnának némi por és pókháló közé temetve. Akkor mi lenne a következő lépés? - Ejj, kinyírtunk egy tucat embert, elköltöttünk egy teljes Afrikai ország éves GDP-t és a jussunk egy megdöntött mítosz, halom csont alá temetve! - Velem most mi a terv, Mr. Evil? - Nos, Lara, a történések függvényében, azt hiszem, nyugodtan hazamehet. Esetleg, ha igényli, vigye a csontokat is. Mi inkább levágjuk a tökünket...
Szóval, Lara a fellelt nyomok nyomában, nyomban nyomozni kezd apja fellelhetősége után. Összecsap, menekül, fejlődik, leszámol, könnyek.
Mondanám, hogy tágra nyílt szemmel bámultam a vásznat, mert annyira telitalálat volt a mozi. Nem fogom.
Szépen fényképezett, a CGI viszont már közel sem az igazi. A zene is lehetett volna erősebb és valahogy a vége csavar sem tett semmi olyat, amit nem láttam volna hasonló filmekben. Pl. a Lost-ban. Vagy a Kaptár sorozatban. Tudod, amikor kiderül, hogy.... az szpojler lenne.
- Vajon fogok még ezzel az fejjel pozitív hőst alakítani? Mondjuk öt éven belül...? (Walton Goggins)
Mellékszereplőként kap még két percet a mostanában hanyagolt komikus, Nick Frost, aki nem, mintha nem dolgozna, de Simon Pegg nélkül félkarú óriás. A másik, akit megemlítenék, Daniel Wu, aki a férfioldalt erősíti és legalább nem akartak ráerőltetni Larára semmilyen romantikus szálat - de igen, az elején, az indiai srácot, akit elvárok a második részben is. Szóval, talán nem véletlen, hogy kifejezetten Larához illő férfi karaktert nem erőltettek a forgatókönyvbe, hiszen még a végén szerelembe kellene esnie. (Ha nem teszi, a rajongók még azt hiszik, femináci a karakter, aki nem szereti a pasikat, pedig milyen durva lenne már, ha kiderülne sok millió geek álmáról, hogy leszbian?)
Amit elvárok a folytatástól, hogy a misztikus szál ezek után még erősebb legyen és a film elején látott ketrecharcos csajszival küzdjön meg újra, csak most derüljön ki, hogy már akkor legyőzhette volna, éppen csak nem akarta, hogy annak sérüljön a kis lelke. (Mivel Lara lelke totál erős, egyben van, neki nincs szüksége, hogy mindig bizonyítson! Akkor még a film végi nagy karakterfejlődést is megbocsátom, hogy milyen tökös... azaz, milyen erős női amazon lett belőle.
A 90-es évek az amerikai független film történetének legszebb esztendei közé tartozik. Olyan filmek készültek ekkor mint az Otthonom, Idaho, a Halott ember vagy a Kölykök, ez utóbbihoz szorosan kapcsolódik Harmony Korine első önálló munkája a Gummo, azaz a Tétova Lelkek. Ezt az idők során kultikussá érett alkotást mi is fémjelezné jobban mint Bernardo Bertolucci vagy Werner Herzog elismerése és az hogy ők akkoriban képesnek látták Korinet a filmnyelv forradalmi megújítására, más kérdés hogy ez nem igazán sikerült neki.
Kevés rendező fejében kavarognak olyan dolgok mint pl: egy túlsúlyos down-kóros lány aki szerető odaadással neveli játékbabáját és ezalatt jó amerikai polgárrá próbál válni vagy ott van még 2 jóbarát aki bicikliháton indul portyára, prédájuk pedig macskák melyek tetemét a helyi vegyesboltban teszik pénzzé. Még kevesebb rendező jut el addig hogy ebből filmet készítsen főleg nem 23 évesen. A Kölykök forgatókönyvét jegyző Harmony Korinenak azonban sikerült mindez és filmje a fent említett kettőn kívül még sok hasonló ,,finomsággal” kecsegtet. A film a múltban tornádó sújtotta Ohiói kisvárosban Xeniában játszódik, amit talán úgy lehet a legjobban leírni hogy Amerika fertője melyet felkavart a szél és még piszkosabban dobott vissza mint eddig volt. Akad itt transzvesztita néger törpe, egy székkel ádáz csatát vívó vérbeli amerikai, redneck paraszt, unatkozó, szexre és szeretetre vágyó kamaszlányok és persze macskák, többnyire olyan macskák amik nem élnek és mellé még a szereplők úgy néznek ki mintha különböző korszakok divatját és hajviseletét meghempergettük volna a Xeniai mocsokban. Ezeket a szélsőségesen aberrált, félresiklott embereket és az ő az életüket nem mindennapi módon mutatja be Korine. A film javarészt kézi-kamerás felvétel így nem meglepő ha a film megtekintése közben eszünkbe jutnak a dogmafilmek, ezek mellett a rendező gyakran alkalmaz olykor horrorisztikus elemeket is amik igen nyomasztóvá teszik az amúgy is nehezen emészthető filmet. A film epizódokba van elbeszélve és ezek az epizódok nem feltétlen kapcsolódnak egymáshoz aminek köszönhetően rendkívül töredékessé válik a film.
A film teljes egészét Nashville szegényebb környékein forgatták és a szereplők zöme is helyi, persze azért akadnak hivatásos színészek is mint Chloe Sevigny aki Korine akkori barátnője volt és a film készítésekor jelmez-tervezői feladatokat is látott el. Rengeteg munkálat volt a forgatás előtt ugyanis néhány ház annyira koszos volt hogy a stáb egyszerűen nem tudott a szeméttől és a csótányoktól a házba férkőzni. A környezet mellett az amatőr szereplők is mély nyomot hagyhattak bennünk, különösen a Solomont alakító Jacob Reynolds akiről a rendező azt mondta hogy nincs még egy gyerek a földön aki így nézne ki. Nos, ebbe vélhetően igaza volt. A Reynoldshoz hasonló fiatal szereplők játéka sokkal hitelesebbé teszi a filmet, de még így is sok az extrém túlzás a filmben. Ebben az egészben a legborzasztóbb viszont az hogy a Gummo bizony valós problémákról beszél és bár ezek erőteljesen el vannak túlozva látni mögöttük a szomorú valóságot, a posztmodern amerikai élet nyomorát. Az emberek közti kiüresedett kapcsolatok, az eutanázia, a családon belüli erőszak, a pedofília mind terítéken van.
Nem meglepő tehát hogy ez az epés amerikai mozaik nem ért el kasszasikert, viszont olyan emberek elismerését és rajongását vívta ki mint például Johnny Depp és emellé a Larry Clark köpönyegéből előbújt Harmony Korinet az underground cinema nagyágyúi és a filmvilág elismert személyeinek érdeklődésébe helyezte. A Tétova lelkek sötét, kíméletlen és szórakoztató alkotás mely nézése közben azt érezzük hogy egy kulcslyukon át titkon figyeljük mi folyik ezen a romlott világon. Macska tulajdonosok számára tilos a megtekintés.
10/8
