A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2020. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2020. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 10., csütörtök

Az új mutánsok - The New Mutants (2020)

Az új mutánsok - The New Mutants (2020)


Rendezte: Josh Boone (Csillagainkban a hiba)

A film Mafab adatlapja: The New Mutants (2020)

imdb.com
imdb.com
Amikor egy film bemutatója több évvel elhúzódik, általában a háttérben profán okok szoktak állni. A legtöbb esetben pl. az, hogy a producerek a tesztvetítésen szembesülnek vele, hogy a bemutatás előtt álló film egyszerűen pocsék. Ilyenkor összeszorul a popsijuk és már előre sírnak, hogy bizony, ha szerintük ez a film úgy tré, ahogy van, azok is így fogják gondolni, akiknek készül. Legyenek a producerek bármennyire is a szakma kényszerűségből eltűrt mumusai, hogy mi nem lesz sikeres, azt általában megérzik.

Néhány esetben még bennfentes vetítésre sincs szükség, elég pusztán az, hogy a stúdió háza táján nincs minden rendben, mint amikor egyik cég bekebelezi a másikat és az éppen aktuális munkák kielégítő befejezését megnehezítik azzal, hogy az érkező friss főnökség elképzelései nem feltétlenül egyeznek a korábbi vezetés elképzeléseivel. Azonban a friss főnökség nem mindig érzi kötelességének azt, hogy egy korábbi vezetőség szerelemgyerekét kvázi felnevelje, így a legtöbb hasonló esetben kukázzák a korábbi terveket és a saját, új ötleteik sorsát kezdik egyengetni.

Az új mutánsok pedig éppen akkor készült, amikor a Marvel filmeknél – azon belül az X-Men franchise-nál – a korábbi rajongók kezdtek egyébként is elfordulni a sorozattól. Pedig aztán a mutáns génekkel bíró emberek fantasztikus kalandjait a dolgos mindennapokkal vegyítő sorozat korábban hálás téma volt, egészen az utolsó felvonásokig. Mintha akik korábban annyira szerették Magneto, Xavier és Logan kalandjait, mostanra valamiért belefáradtak volna. Talán épp ezért nem voltak már az Apokalipszis című rész visszajelzései sem túl pozitívak, a Sötét Főnix kritikáiról nem is beszélve. De mi lehet a háttérben? Kalandból pont úgy nem volt hiány, mint az első részekben. Akkor hol lehet a probléma? Ha tippelnem kellene, az elmarasztalt epizódok mintha mind, kicsit összecsapottabbak lettek volna, mint azok a részek, amik kritikailag sikeresebbek lettek. Az összecsapottság azonban nehezen megfogható egy ilyen színes történetnél, mert a sebesség és CGI elnyom minden mást.

Hirtelen már nem volt annyira jó ötlet mutánsos filmet készíteni, gondolta a felvásárló Disney, holott, a téma mintha épp most lenne a csúcson, hiszen 2000 és 2020 húsz között nem csak a képregény-filmek mutattak be fantasztikus képességű embereket – képregény alatt most kifejezetten a Marvel és DC univerzum darabjaira gondolok – hanem több tucat olyan független produkció is, amelyek abszolút nem igyekeztek ezt a képregényes kontextust öregbíteni, hanem ettől a „kommersz” vonaltól teljesen független vonalon foglalkoztak olyan karakterekkel, akiknek simán lett volna helye akár Xavier csapatában is. Címekkel nem dobálóznék, mert egyszerűen már én sem emlékszem mindegyikre azokból, amiket láttam, de volt, amelyikben a női hős képes volt a természetet manipulálni, egy másikban egy férfi tudott cyborggá változni, míg egy ázsiai produkcióban meg egy apuka lett képes telekinetikusan mozgatni hatalmas tárgyakat. Ezek mind olyan mozik, amik nem akartak a trendnek megfelelni, és a mutáció kérdését nem a mainstream felől közelítették meg, még akkor sem, ha esetleg tettek is utalást az ismert képregényes elődökre.

Igen, amikor ezeket a filmeket néztem, néha olyan érzésem volt, hogy az emberiségnek most kezdett a figyelme a mutáció, és az azzal járó különleges képességek felé fordulni, és ez az oka, hogy havonta jön ki egy-két olyan film, amiben a főszereplők valamilyen képesség birtokában vannak. Sőt, néhány film tovább ment és olyan jövőket vázolt fel, amiben az emberek közé már beilleszkedtek a következő generáció képviselői. (The Boys, Project Power)

https://www.theverge.com/2020/5/13/21257473/new-mutants-release-date-august-2020-disney-fox-xmen-tenet-mulan-black-widow


Másik visszatérő téma ezzel kapcsolatban, hogy ezeknek a képességeknek a birtoklói valamiért a bűn útját kezdik járni, hogy azután legyen konkrét ok a kiiktatásukra. Egyik legfrissebb próbálkozás ebben a témában a Netflix egyik idei nagy dobása, a Project Power, amely szintén azzal a gondolattal játszik el egyrészt, hogy a természetfeletti képességek akár külső hatásra (értsd nem valami DNS-ben természetes úton kifejlődött sejt szintű mutáció) is előjöhetnek, és azzal is, hogy mi történik, ha azt rosszra használják.

Az új mutánsok azonban ennél lényegesen kevesebbet markol, így végül egy olyan kamaradarabot kapunk, ami valójában semmi többről nem szól, mint néhány fiatalról, akiknek a kezében jóval nagyobb hatalom van, mint amivel elbírnak és, hogy a bennünk lakozó gonoszt képesek-e legyőzni... Mi van? Igen: Meg kell küzdeniük szó szerint is a démonaikkal.

Elsőként leszögezném, hogy az új mutánsok nem is rossz film, de a jótól is messze van. Mint írtam, kamaradarab, ami azt jelenti, hogy a korábbi X-men filmektől homlokegyenest eltérően, itt nincsenek érdekes, szép helyszínek, nem ugrálunk a városok, kontinensek között, hanem végig egyetlen intézmény falai között maradunk. Azonban, ha kamaradarabról beszélünk, elkerülhetetlen, hogy a karakterek kellő mértékben ki legyenek bontva. 

Azaz, ez kellene, hogy történjen. Hogy végül egy unásig látott, klisés fejlődéstörténetet látunk, az a forgatókönyvírók érdeme, mert szinte visszaböfögik azt, amit korábban hasonló tinifilmekben láthattak, mellé pakolva némi mutánsosságot és kiszámítható befejezést, amely ráadásul olyan, mintha csupán egy felvezetése lenne egy új univerzumnak.

Talán ez az egyik oka, amiért többen utaltak rá, hogy a film leginkább egy közepes pilot epizód ingerküszöbét birizgálja. Egy nem túl érdekes sorozatét.

https://www.cnet.com/news/sdcc-marvel-the-new-mutants-opening-scene-shows-apocalyptic-terror/


A központi szereplő indiánlány, Dani (Blu Hunt - A sötétség kora sorozat) úgy ébred egy leginkább szanatórium szerű épületben, hogy emlékei alig maradtak korábbról. A komplexum egyetlen felnőtt lakója, Reyes (Alice Braga - Isten városa, Ragadozók) igyekszik megnyugtatni, annak ellenére, hogy elég nehéz ez a feladat, ha az érintettnek el kell mondani, hogy amnéziája előtt az apja meghalt és a város, ahol felnőtt, eltűnt a föld színéről.

A következő etapban megismerjük a szereplőket, akik barátságosak, kivéve az iskolai bullying esszenciáit magában hordozó Rasputin lány (Anya Taylor-Joy - The VVitch, Széttörve), aki viszont szintén egy ordas nagy klisé. Kialakul egy kis szerelem is, bár talán nem pont úgy, ahogy gondolnánk, a fenyegetés lassan (ismét) alakot ölt és mire a lezáráshoz érünk, a kis csoport összecsiszolódik és képesek együtt megoldani a problémát.

Én meg végig azon agyaltam, hogy miért érzem úgy, hogy láttam már ezt a filmet, csak lehet, hogy nem pont így. Mert lá... és be is ugrott elalvás előtt: ez a film laza koppintása a Rémálom az Elm utcában 3. részének, amely „Álomharcosok” névvel lett a széria általam igen kedvelt és sokszor látott része. Kicsit érződik benne a Nulladik óra című John Hughes film hatása is.

Ott is van egy központi női karakter, akinek a múltja homályos, belekerül egy csoportba, amelyiknek tagjai az álmaikon belül különféle módokon halnak meg – itt az új mutánsokban a képességeikkel vontam párhuzamot – azok, akik védenék őket, nem képesek rá, és elvileg a végén együttes erejükkel legyőzik a gonoszt. Nos, tudjuk, hogy Freddy nem lett legyőzve, sőt, ha már képességeket tekintünk, talán még az 5. rész is jobban emlékeztet az álomvilágban uralkodó képlékeny szabályok felrúgására, nekem mégis a harmadik Freddy kaland volt az, ami folyamatosan beugrott az új mutánsok megtekintése után. Akkor is, ha neked mondjuk nem.

Freddyt pusztán le kell cserélnünk egy mitikus medvére, amelyet pedig így beleszuszakoltak egy indián mondába, bár, fenntartásaim ezzel kapcsolatban is akadnak, hiszen korábban azt az indián bölcsességet, ami keretbe foglalja a mondanivalót, nem medvével, hanem farkassal kapcsolatban olvastam. (Sőt, most is a farkast dobta ki a gugli ezzel kapcsolatban.) Azonban, mivel az egyik karakter, Rahne (Maisie Williams - Trónok harca sorozat) pont egy farkassá képes átváltozni, gondolom, a forgatókönyvben némileg megváltoztatták a mítosz általam ismert – persze lehet, hogy én találkoztam vele korábban olyan helyen, ahol rosszul idézték meg és eredetileg tényleg medvéről van szó – részét, hogy mégse már két ugyanolyan állat harcoljon meg egymással, mert az... uncsi?

https://consequenceofsound.net/2020/07/first-scene-trailer-the-new-mutants-watch/


Azután, a srácok képességei is elég ötlettelenek. (Mondjuk csak nagy a szám, hiszen egyre nehezebb új képességeket kitalálni, köszönhető az olyan sorozatoknak, mint a "Hősök"). A farkasemberség (Williams) már egyébként egy lerágott csont, tűzemberünk (Henry Zaga - The Stand sorozat) is volt néhány és a szuper gyorsaság (Charlie Heaton - Stranger Thing sorozat) sem ismeretlen. Rahne azonban a félelmeket tudja életre kelteni, ami nem olyan rossz adottság, ha képes vagy kontrollálni. Persze, itt erről nincs szó, és ezért a főhős a történések forrásának a kulcsa. Rasputin képessége azonban számomra totál kirántott a moziból. Nem volt világos teljesen számomra, hogy a fantáziavilágának mekkora a hatalma, de ha elméjével képes afféle lézer kardot varázsolni a kezébe, az egész karját képes kőzetté alakítani, a kedvenc kesztyűbábját sárkánnyá változtatja és még arra is képes, hogy teleportáljon vagy kapukat nyisson a valóságba és azokon ugráljon keresztül, akkor azt kell mondanom, eléggé kimaxolta a mutánsmétert. Olyannyira, hogy nem is tudtam befogadni ezt a fajta képességhalmozást. (Oké, Furi a „Hihetetlen családban hasonló, de ott valahogy nem érzem, hogy kilóg a lóláb.)

Az is hamar kiderül, hogy egyetlen felnőttünk a nem a jó oldalon játszik, habár, ez is kérdéses más oldalról közelítve a témát. Mindenesetre, pályafutását a szokásos Tescos módon kezelik a forgatókönyvben. Ráadásul, volt bárki, aki nem látta előre a sorsát?

Végül hőseink felülkerekednek a rémületes erőkön, megerősödnek minden téren és új kalandok felé veszik az útjukat és teszik ezt viszonylag unalmasan.

Mert olyan keveset tudunk meg a karakterekről, hogy igazából nem tudunk izgulni értük és a trükkök egy része is csapnivalóan sikerült. A film eleji démoni erő megjelenítése miatt például alig látni valamit a képen, mert mindent eltakar a sötét CGI felleg-katyvasz. Mintha egy árnyékolás szűrővel kendőzték volna el a látványt, mert esetleg nem volt elég idő vagy kedv kidolgozni azt. A végén ugyanez. Hirtelen jön, csitt-csatt, némi CGI és vége is. Hát nem tudom, de jobban szeretem, amikor az akció tiszta, nincs szarrá vágva és a kamera sem tolakszik bele a látványba annyira, hogy pont a látvány vesszen el. Visszasírom az X-Men 2. Fehér Ház támadását, amiben Kurt Wagner bemutatkozik.

Szóval a fiú karakterek jó fejek, de sok vizet nem zavarnak. A lányok már jobbak, azonban alig tudunk meg valamit róluk. Az intézmény kezdetben titokzatos, ám egy idő után nem világos, hogy miért gondolta bárki, hogy egyetlen kutatónő elég a boldoguláshoz – mert egy ilyen intézmény ellátásához minimális személyzet azért szükséges lenne. Az sem derül ki, Rasputinunk miért lesz ellenséges picsából jó fej harcos partner. A leszbikus szál gondolom mostanra kötelező előírás, a píszi jegyében és nem túl zavaró, ráadásul Maisie Williams mintha már ismerné ezt a témát az "Eszmélet" című misztikus drámája miatt. Maisie a farkasokhoz is erősen kötődik, ha azt nézem, hogy Arya Stark a Trónok harcában egy farkas gazdája volt.

Valahogy az hiányzik a filmből, hogy tényleg érdekelje az embert. Így azonban közép tájékon kicsit leül a befejezés meg összecsapottnak tűnik.

Nem tudom, mitől lehetett volna jobb ez a film, így azonban csak közepes. 55%


Töfik:

- A film az első megjelenés kiírásához képest 4 évet csúszott!

- A filmet egy trilógia első részének szánták.

- A film nagy részét egy valódi kórházban vették fel, Massachusetts-ben.

- Habár a fél filmet újraforgatták, állítólag, végül az eredeti vágást mutatták be. (Mondjuk, szomorú, ha ezt érezték a legjobbnak.)

 

https://wefunder.com/updates/128794-watch-the-new-mutants-2020-full-movie-hd

2020. augusztus 27., csütörtök

Öröklés - Inheritance (2020)

Öröklés - Inheritance (2020)


Rendezte: Vaughn Stein

A film Mafab adatlapja: Inheritance (2020)

Megtekintés: Simon Pegg rajongóknak kötelező, de a befejezés megér egy misét.

Kísért a múlt. Rengeteg irodalmi mű és film épül erre az egy, apró, mára közhelyes mondatra. A múlt előbb-utóbb visszaköszön és benyújtja a számlát, meg hasonló okosságok.
Ez a film felvezet egy remek történetet, amelyben a múlt titkai ránehezednek egy fiatal nő vállaira és mikor válaszokat kap a kérdéseire, rájövünk, hogy egy blöff az egész és a titokzatos történet – habár hasonló esetek előfordulnak a világban, lásd a német nevű kislányt, aki felnőtt nőként szabadult ki fogságából – valahogy az egész történet erőltetett. Tegyem hozzá: számomra!

Simon Pegg moziról van szó. Kedvelem Simon Pegg-et, ezért megnézem az új filmjeit, ha tudok róluk. Erről hallottam, így nem volt kérdés. Azonban nem szórakoztam túl jól és rádöbbentem, hogy a kedvenceink pont ugyanúgy megöregednek, mint bárki más. Igaz, Pegg már a kilencvenes években sem volt kölyök, most azonban látni rajta a kort és nem tetszik. A Shaun vagy az első Star Trekkes Scottyt szeretném látni, nem ezt a közel hatvanas (Ennél hatalmasabbat is ritkán tévedek, mert Pegg épp csak betöltötte vagy tölti idén az ötvenet.), ráncos fószert, arról nem is beszélve, hogy Pegg a humorban erős, ezért, amikor drámai szerepeket húz ki a fiókból, azokért nem tudok annyira rajongani. Mert szívesen röhögök rajta és vele, ha egy jó moziban csillogtatja meg tehetségét. Az Inheritance azonban egy magát titokzatosnak mutató darab, amely kb. addig érdekes, amíg el nem kezdik a múlt titkainak szövevényeit kibogozni, mert elég hamar kiderül, ha ügyesek vagyunk, hogy mire is megy ki a játék, ráadásul annyira hihető a váz, hogy kb. folyamatosan kiestem a történetből, amikor végiggondoltam.

Szpojleresen fejtegetnék:

Lauren (Lily Collins) édesapja (Patrick Warburton nyúlfarknyi szerepben, ahogy mostanában találkozom vele.) meghal és elég hűvös viszonyukat már nem tudják rendezni. A végrendelet felolvasása további sebeket ejt a lányon, de ha ez nem elég, apu egy sötét titkot is rábíz, aminek felfedését a nyilvánosság előtt kategorikusan megtiltja, illetve, inkább erősen célozgat rá, hogy nem kellene. Tehát, úgy ad valamit, hogy egy füst alatt szóváteszi, mennyire nem kellene, hogy ez a titok kiszivárogjon és Lauren temesse el mélyen - ami, mint kiderül, egyébként is a föld alatt van. (Gyakorlatilag, átpasszolja a felelősséget a lánya vállára. Vagy nem is?

Kérdem én: akkor miért nem hagyta apu a picsába az egészet, minek szánt rá időt, hogy kiszivárogjon bármi is. Ezzel még oda akar szúrni a lánynak, hogy tudja, miért nem volt a viszonyuk jobb?

Na, nem titkolózom: A külön örökség, amelyet a család többi részével apu nem osztott meg, hogy a birtok egyik szélén – a birtokon, amelyet amúgy anyu örökölt meg, hogy nehezebb legyen esetleg a későbbiekben, ha „úgy van” – egy pincehelyiségben elrejtett egy férfit (Simon Pegg), nagyjából harminc éve, és homályos okokból azóta életben és egyszerre fogságban tartja.

Hogy nem túl életszerű, az szerintem kis szó. Megoldható? Meg, hiszen a történelemben a bulvár sajtó foglalkozott is hasonló történetekkel, vagy a „The Room - Szoba (2015)” című, nyomasztó alkotás is, néhány éve. Szóval igen, a jelenség elképzelhető, de itt valahogy nem értettem, mi szükség volt minderre és egyáltalán...

A pince már korábban kész kellett legyen, hiszen mégsem kezdhette akkor megépíteni – építtetni – az ügyvéd úr, mikor elhatározta, hogy cimboráját oda temeti el élve, néhány „apróság” miatt. Oké, de akkor meg mi a fene funkciója volt ennek a helynek és a család miért nem tud róla, miért nem érdeklődik? Apu, amikor vette a házat, nem említette senkinek, hátha jóleszazmég valamikor? Elképzelhető, hogy viharpince volt, még akkor is, ha ebben az államban nem jellemző? Vagy egyfajta pánikszoba, amit valamiért a háztól távol ástak ki?

Lily Collins amikor lesétál az eldugott pincébe, amit apjától "örököl", azzal ajtót nyit a múltjára.

Azonban ha később építi meg, akkor addig hol rejtegette a Pegg alakította figurát, Morgan-t?

Oké, elrejtette, elfogadom.
Oké, harminc évig senki nem kapta rajta, hogy ételt vagy bármit visz le oda, mert apu nagyon ügyesen csinálta, ami azt jelenti, hogy egy logisztikai zsonglőr.
Oké, Pegg túlélte a harminc évet azzal, hogy elég élelmet kapott és naponta nyomta a fekvőtámaszt. Oké, apu valahogy mindig megoldotta, hogyha a családdal esetleg két hétre lelépett, akkor se haljon éhen a foglya, habár, elég puritán a pince, így sem komoly fürdésre, sem egyéb tevékenységre nem nagyon alkalmas.
Oké, Pegg a harminc év alatt nem kapott el semmilyen nyavalyát, ami miatt orvoshoz kellett volna vinni, habár harminc év egy szürke pincében, pont nem az a környezet, ahol ez megkerülhető.

De a legdurvább, hogy mindezt végül egy nagyjából mondvacsinált okkal tette apu és nem értem meg, hogy miért nem lett volna kézenfekvőbb, ha eldobja a kulcsot, és mondjuk tér vissza öt-tíz év múlva, amikor már csak egy kis múmiát kell zsákba kaparni és eltemetheti pont oda, ahová az eset egyik katalizátorát is temette – egy véletlenül elütött fiatalembert.

Miért?

Mert apu egy jó ügyvéd és nem gyilkos???

Hát, ezt így már nem nyelem le. Nem bírom. Lehet, hogy az író furfangosnak és tökösnek érzi magát, de nekem ez a történet légből kapott, esetleges és a befejezése egyenesen nevetséges. Sőt, dühítő!

Nem mondom, Pegg megmutatta, hogy drámai színésznek sem utolsó, ám ettől még nem tudom jobban elhinni és ráhangolódni arra, amit látok. Azért megsüvegelendő, hogy egy fél éves edzésprogramot zavart le, hogy lefogyjon a szerepért. A végeredmény állítólag 8%-os testzsír-mennyiség megmaradása volt.

Ügyvéd apu tehát felvállalta, hogy olyan életet él, amelyben állandó jelleggel lesz a háttérben egy titka, amit a családja sem tud. Ehhez megvolt a pénze, ideje és technikája is. Sőt, a hagyatéki felvétel szerint még friss videót is készített a lányának azzal a néhány mondattal, amit az ügyvédnél helyezett el letétben. Gondolom, ezt évente leforgatta ezek szerint.

És, hogy miért utálom, hogy Lauren bele van kényszerítve egy nyomozásba?
Mert nekem, nézőnek csinálják a műbalhét. Győzzenek meg róla, hogy apu tényleg úgy véli, néhány homályos utalással engedi a búcsút útjára, a lánya meg tegyen, amit akar?
Tényleg így csinálna egy felelősségteljes „apuka”?
Kicsim, van valami szar a pincében, amiről nem beszélnék és később, ha láttad, te se tedd. Ja, hogy ki az és miért, azt nem mondom meg, mert majd hagyom, hogy emberünk tegye meg, magától.

Mondjon, amit akar arról, hogy hogyan lett fogoly.
Megreszkírozva azt is, hogy majd hazudik erről, apu meg már nem lesz ott, hogy rávilágíthasson erre.
Szóval, bezavarod a kölyköd egy kígyókkal teli verembe, lámpa és fegyver nélkül, mondván, ha sikerül kijönnöd, ne csinálj semmit, csak hallgasd el. Okos.

Persze Lauren karaktere úgy van megírva, hogy rövid úton szerez információkat az ismeretlenről, aki pedig belekezd egy mesébe, amit vagy elhiszünk, vagy nem. És a végén nem tudom, hogy melyik történet a nagyobb baromság, amely elmagyarázza, miért is kellett harminc évre kivonni a forgalomból: az, amit ő mesél el, vagy az, ami végül kiderül.

Mert egyik sem tűnik olyannak – pedig erőlködik a forgatókönyv, kegyetlenül – ami legitimmé tesz egy ilyen tortúrát. Egyszerűen, nem értem, minek vesződne ilyesmivel bárki is?

Mindegy, fátylat rá, mert a színészi játék korrekt, a hangulat, fényképezés helyre, zene a képek alatt oké. Egyben van.

De azután kell a drámai lezárás, amit megkapunk egy olyan jelenettel, amivel lustábban lezárni sem lehetett volna a filmet és sok kérdésem maradt utána. Legalább anyu (Connie Nielsen) is kap néhány percet, hogy valami olyasmit tegyen, amit 30 éve is megtehetett volna.
Ami szomorú, hogy valahogy egyik sem igazán érdekes és fontos. Pont, mint a film, amely többnek akart látszani, azután egy butaság lett belőle.

50%

Azt a pitét lehet, hogy megsütöm...

Többek között ahogy itt kinéz, gondoltam Pegg-et sokkal idősebbnek. Vagy remek a maszkmester munkája, vagy több italt fogyaszt, mint a filmben. Bár, ott csak annyi az instrukció, hogy lehetőleg harminc éves legyen az itóka.

Sara Jessica Parker


2020. július 28., kedd

Ritmusszekció - The Rhythm Section (2020)

Ritmusszekció - The Rhythm Section (2020)


Rendezte: Reed Morano

A film Mafab adatlapja: The Rhythm Section (2020)

Megtekintés: Ez nem az az akciófilm, amire számítottál. (Úgy értem, én se erre számítottam.) Itt nem kapod meg a Luc Besson féle halálbalettet és a női főhőst, aki madárcsontjai ellenére leiskolázza a 120 kilós verőembereket.

Valahol olvastam egy tartalmat, hogy Blake Lively készített egy filmet, amelyben meggyilkolják a hozzátartozóit és cserébe levadássza a gyilkosokat. Persze ennél nyilván részletesebb volt az infó – tudnám hol akadtam rá – ám ami megmaradt bennem, hogy ez bizony a Deadpool felesége, akinek színészi alakításai nem győztek meg a kvalitásairól, ellenben különösebben nem is kedvelem, és mégis megnéznék tőle egy bosszúfilmet, ha már a moziban látott Jennifer Garner féle Peppermint olyan csúnyán félrement az ízlésemen. Ez mondjuk azért nem volt egy acélos ötlet, mert valamiért nem vonzódom Lively-hez, mint nőhöz és színésznőhöz sem és egyetlen komolyan vehető és érdekes lépése karrierjében számomra az volt, hogy gyűrűt tudott húzni egy olyan komolytalan fickó ujjára, mint Ryan Reynolds.

Ennek örömére rá is ugrottam véletlenül az „American Woman” című Sienna Miller drámára, amelyben meggyilkolják – illetve eltűnik, de sejthető, hogy meghalt – a lányát és vártam a nagy női Charles Bronsonságot. Engem minősít, hogy kb. negyven perc után kezdett felsejleni bennem annak a lehetősége, hogy kalózkodásom közben nem a megfelelő filmre repültem rá. Az pedig tovább terheli a bűnlajstromomat, hogy ahogy öregszem, kezdem keverni az arcokat és ezért Sienna Millert simán összekevertem Blake Lively-vel, ami bevallom, kicsit arra késztet, hogy átértékeljem kapcsolatomat a filmekkel. Azaz, bár itt is van kiért fegyver után nyúlni, ám az „American Woman” teljesen más megközelítést alkalmaz a veszteség feldolgozása után. Ettől még remek film, de majd máskor írok róla.

Végül csak sikerült megtalálnom a „Ritmusszekció” című mozit is és itt viszonylag hamarabb esett le, hogy jó filmet nézek, épp csak ez sem feltétlenül az, amire számítottam.

Nem tudom, miért gondoltam, hogy Lively készíthet egy kevés gondolkodást igénylő akció-marhaságot – Vadállatok, Zöld lámpás (Óh, szóval itt ismerték meg egymást?) ? – de hamar kiderült, hogy bár az alapötlet még így is kevéssé hihető, mert, hogy egy családját terrortámadásban elveszítő nő bosszúja a terroristákon egyértelműen nem tűnik annak, mégis egészen „életszagúan” (?) közelít a témához. Azaz Lively itt nem papírmasé képregény-heroika, aki pontosan oda csap az orrnyeregre, és abban a pillanatban, amikor kell és egy kilenc töltényes tárral tizennyolc fickót terít le, egyetlen, vágás mentes – vagy szarrá vágott – jelenetben.

Nem. A „Ritmusszekció” egy bukdácsoló bosszú meséje, amely esetleges, és amiben a főszereplő leginkább a „Blade Runner” fejvadászának csetlésével-botlásával iktatja ki az ellent. Stephanie (Blake Lively) ugyanis nem vesz részt egy montázsos (és teljesen uncsin klisés) kiképzésen, amely befejezése után halálos gyilkológéppé lényegül és harcművészeti tudása sem lesz hirtelen level99. Hogyan is lehetne? Tisztes polgári család, jobb reményű egyetemista leánya volt korábban, ezért ha bármi akciósabbat nyomnának le a torkunkon, megkérdőjeleződne a film életszagúsága.

Ellenben Stephanie egy mentor segítségével kap némi segítséget, hogy ne lője lábon magát, ha úgy adódik és onnantól több kevesebb szerencsével botladozik egyik akcióból a másikba, és ha van szuperhős képessége, akkor az a már érintett Deadpool film „Dominójának” a tehetsége, a hatalmas lószerszámnyi szerencse lenne. Mert miután elkezdi a vadászatot, szinte végig csak azért marad életben, mert az őrangyala figyelme egy pillanatra nem lankad. A mi szerencsénk meg az, hogy mindezt sikerül úgy tálalni a forgatókönyv szerint, hogy még anélkül legyen hihető és szórakoztató, hogy megfogalmazódjon bennünk egy sziszegős káromkodás, hogy ez bizony egy „baromság”.


Ez a film nem kiemelkedően jó, de vannak kifejezetten remek pillanatai is. Az első félóra nyers nihilista drámája azért elveheti az átlagnéző kedvét – itt azokra gondolok, akiknél a „Commando” a csúcs, ha akciófilmről beszélünk – és azt sem állítom, hogy ami utána következik, csupa olyasmi, amit korábban nem láthattunk, akad olyasmi, ami fenntartja az érdeklődést.
A női nézőknek ilyen lehet Jude Law, bár most kifejezetten messze került a szerethető romantikus figurától, ami miatt beleszerethettek a rajongói.

A másik egy egészen ügyesen fényképezett autós üldözés, amely kishúga a Netflix nagy sikerű ugyancsak friss akció mozijában látottnak, mert a Tyler Rake: A kimenekítés-ben láttam pont egy hasonlót. Mindkettő mozi idei, így a koppintás, mint lehetőség szerintem nem játszik, azonban a hasonlóság számomra egyértelmű. Ha, már mindenféleképpen keresnem kellene a hasonló jelenetek ősét, akkor egyrészt az "Ember gyermeke" egyik jelenete ugrana be, amikor látható vágás nélkül látunk egy hasonlóan drámai autózást, vagy a videojátékok világa, amelyből kapásból most a "The Last of Us" mindkét gameplay-e alatt látható rövid autós üldözések sikerültek hasonlóan feszültre.

Az összes többi az, ami viszont teljesen eltér az átlag-akciófilmtől: nincsenek látványos közelharcok, csak néhány földhözragadt verekedés, nincsenek balett hangulatú, fejlövéssel operáló végtelen lövöldözések. Nincsenek olyan akciójelenetek, amiben 10-20 ember az érintett. Semmi extra, mondanám. Azonban mégis egy erős filmet láthattam, egy bátor, egészen jó színésznőtől (Igen, elismerem, Lively nem is rossz.), amely úgy volt akció, hogy mégis inkább maradt tragikus drámai   történet arról, hogyan teszi tönkre az embert a veszteség és a bosszúvágy, és, hogy az ösvény, amelyhez mindezek vezetnek, járhatatlanok anélkül, hogy ártatlanok ne sérüljenek közben, ezáltal ébresztve rá minket, hogyha nem ismerünk minden részletet, nincs meg a megfelelő hátterünk – itt jelen esetben egy korábbi, profi ügynöki múlt – akkor csak amolyan laikus hercegnőként tipegjük végig azt a világot, amelyben törtetni kellene és a lelki békét nem elég, hogy nem tudjuk visszanyerni a bosszúnk kielégítésével, de lehet, hogy pont a lelkiismeretünk sérül meg az utunk során, amit bejárunk, és azt legalább olyan nehéz rendbe hozni később.

Stephanie is végigjárja a saját poklát a filmidő alatt és közel sem biztos, hogy az elvégzett feladatai után valaha megnyugodhat, még akkor sem, ha történetesen a felelősökkel le tud számolni, vagy esetleg már nem akar.
Mert néha pont az a plusz hiányzik belőle, ami ehhez a feladathoz szükséges lenne és bizony van, hogy olyanok isszák ennek meg a levét, akiknek nem szabadna.
Ha mást nem, ennyit biztosan megtanul a karakter a történet során.


Közhelyes kijelentések jutnak eszembe, mint az „Erőszak erőszakot szül”, mert ha belekeveredsz, lassan eljutni oda, hogy már csak mész a lejtőn, és minden egyes szereplője ennek a világnak valamiért bosszút akar majd állni, akár egy pokoli dominó sor.

Ha ennek az útnak a kimaxolására vagy kíváncsi, ajánlom figyelmedbe a 2020-ban piacra kerülő és erősen megosztó konzol játékot, a "The Last of Us" második fejezetét. Hasonló érzéseim voltak megtekintése közben.

Ettől függetlenül nem ajánlom mindenkinek a filmet, főleg nem azoknak, akik könnyedebb akcióra vágynak.

Ja, a címválasztás számomra egyelőre rejtély, hacsak nem valami angol szlengben kell keresni a magyarázatot.

60%


2020. június 25., csütörtök

Becky - Becky (2020)

Becky - Becky (2020)


Rendezte: Cary Murnion, Jonathan Milott

A film Mafab adatlapja: Becky (2020)

Megtekintés: Mielőtt nekiültem a filmnek, két információt sikerült szereznem róla: 1. Egy kislány néhány náci beállítottságú börtöntöltelékkel játssza újra a „Reszkessetek, betörők!” című film dramaturgiáját és 2. A főnáci az a Kevin James, aki vásznon és képernyőn eddig még nem alakított negatív karaktert, most pedig azonnal kimaxolja a szerepkört, hiszen hirtelen kevés negatívabb figura jut eszembe, mint egy velejéig romlott, náci ideológiát valló sittes gyilkos.

A koncepcióban sokkal több volt a fantázia, mint a megvalósításban, ennek ellenére azt mondom, adható neki egy esély. Nem állítom, hogy mindenki elégedett lesz a végeredménnyel, ám ha nem is marad más, ne felejtsük, hogy a férjek gyöngye itt most egy NÁCI! Vagy valami hasonló.

Becky (Lulu Wilson) tipikus tinilány, aki frissen veszítette el édesanyját és hát, a korosztálya talán a hormonok miatt egyébként is képes „megőrülni”. Ha édesanyjának tragédiája nem lenne elég, az apa, Jeff (Joel McHale), aki korábban már elhagyta anyut, éppen mostanában kezdi új kedvesével szorosabbá tenni a kapcsolatát. Azonban, mivel ő maradt egyedül Becky-nek, igyekszik elfogadtatni vele új kedvesét és a már említett hormonok miatt, ez nem túl egyszerű feladat. Saját tapasztalat, hogy szülők elvesztése nélkül is képes egy tini mindenben a drámát meglátni és kusza érzései miatt nem feltétlenül azt hibáztatja, akit kellene. Javítok: Eleve nem kellene senkit hibáztatnia, azonban az agyunk mintha ellentmondana minden logikus érvnek, pusztán érzelmi alapon működik, és abban sem feltétlenül túl jól. Azt nem merném állítani, hogy ezek a pszichológiai tényezők egy szerető családon belül is megjelennek, de, ha borul a családkép, az nem múlik el nyomtalanul egy gyerek lelke felett.

Becky pedig lázad, és kívülállóként igen nehéz elfogadnom azt, amit elvileg most átél. Apja azonban derekasan helyt áll és lesz, ami lesz alapon megszervez egy kis vakációt, korábban kedvelt nyaralójukba, ahová odaszervezi next-anyut és annak kisfiát is. Csoda, ha Becky bevágja a durcit?

Ha nem lenne elég ez egy családi drámához, dobjuk ki az intelligens filmkészítést és keverjünk bele egy új komponenst, hátha több érdeklődőt húzunk be ezzel a moziba. Ez az összetevő pedig Dominick (Kevin James) és bandája, akik frissen szöknek meg a börtönből, és akiket az amerikai végrehajtási rendszer, finoman szólva is elég felületesen kezel, így lehetséges az, hogy a film további részében egész szabadon garázdálkodhatnak egy kissé csendes környéken, hogy megszerezzenek valami nagyon fontos tárgyat, mielőtt végképp eltűnnének a balfenéken.

Ez a tárgy pedig valamiért éppen Becky birtokában van. Becky pedig nem adja.


Nos, nem állítom, hogy végig guvadt szemekkel néztem volna a képernyőt, így, ha volt is kielégítő magyarázat, hogy egy négy fős, kifejezetten erőszakos neonáci brigád miért pont egy átlagos polgári család birtokában rejtező kulcsot akar megszerezni, akár emberáldozatok árán is, akkor egészen biztos, hogy akkor éppen pislogtam. Bevallom, néha elkalandozik a figyelmem, ha olyan filmet nézek, amiben a logikát felváltja a nézőre gyakorolt puszta ráhatási szándék, ezért nem is tudom elszpojlerezni a filmnek ezt a részét. Igaz, egyszer, mintha Dominick belekezdene, hogy nagyon, nagyon, nagyon kell neki az a kulcs, ám a további szövegből valahogy nem sikerült kihámoznom, hogy az hogyan került Becky és Joel nyári lakjába. (Tudod, mit, majd újra nézem, bár, nem hiszem, hogy ez tényleg fontos.)

A kulcs tehát inkább egyfajta katalizátor, ami ahhoz kellett, hogy mozgásban maradjon a történet és a Dominick bandának legyen oka vegzálni a főszereplő kislányt és annak legyen egy indoka rá, hogy azt tegye, amit tesz.

A „Becky” nem egy okos film. A felütés egészen erős és hatásvadász képei ellenére is hangulatos. Felkeltette az érdeklődésemet. Ami kicsit zavaró, hogy az indulást egy szinte tévéfilmes megvalósítás követi, kihagyott ziccerekkel és csak a vásznon hihető fordulatokkal.
Hogyan ne szpojlerezzek?

Először is: A filmet Kevin James miatt feltétlenül nézd meg. Nem! Nem azért, mert negatív karakterként élete alakítását hozza. Dehogy. Pusztán azért, mert korrektül hozza a figurát és a sok nyálaskodó, vicces pasas után már ideje volt ezt az oldalát is látnunk, hiszen ha már színész valaki, ne csak egyféle figura bőrében tetszelegjen élete végéig. Nem azért, mert arra nem lehet karriert építeni – lásd Bud Spencer, Terence Hill páros filmjeit, vagy Jackie Chan-t – hanem mert már maga a tudat szórakoztató, hogy egy olyan színészt láthatunk a skatulyán kívül, akit talán elképzelni sem tudtunk korábban ilyen szerepben. Én mindig kedveltem, amikor beskatulyázott színészek lépnek ki a komfortzónából, akkor is, ha nem feltétlenül alkotnak maradandót.

A film zenéje - Nima Fakhrara munkája - szintén hozzátesz a produkcióhoz, bár, erre nem lehet feltétlenül építeni. A zene csak ritkán viszi el hátán a produkciót. (Nálam ilyen a Macskák volt! Muháhá)


A vágás korrekt, a fényképezést gyengébbnek éreztem, a forgatókönyv, meg egyenesen buta.
Amire kifejezetten kíváncsi voltam, hogy hogyan adja be nekem a mozi, hogy egy 13 év körüli kislány vagy fiatal hölgy, ha úgy jobban tetszik, ugyan mi módon fog meglett férfiakat kiiktatni. Olyan férfiakat, akik erőszakos bűncselekményekért ültek börtönben és indulásból fél tucat emberrel végeznek. Hát, azt kell mondjam, ebből a szempontból eléggé lazázik a forgatókönyv. Nem emelnék ki részleteket, hiszen akkor nem sok maradna, amiért érdemes egyszer megnézned a mozit, de számomra nem volt túl kielégítő, ahogyan megoldották ezt. Arról nem is beszélve, hogy kifejezetten zavaró volt egy-egy karakter viselkedése, illogikus lépése, amely erősen kizökkentett, hogy komolyan vehessem a történetet, pedig, annak humortalansága, pont ezt követelte volna meg tőlem.

Csak egy példa, pl. a mostohaanyu (Amanda Brugel) karaktere, aki miután kiszabadítja magát és gyermekét a fogságból, semmilyen módon nem avatkozik bele a cselekménybe, pedig szegről-végről, két gyermek élete is múlhatna rajta. (Bár, egy rövid párbeszédből azért kiderül, hogy valójában hamar rádöbben, hogy a bűnözőknek komolyabb okuk van félni Becky-től, mint fordatva...) De semmilyen módon. Totál passzívan várja ki a végét, pedig bármelyik másik moziban anyatigrisként igyekezne szabadulni, védve gyermekét, még úgy is, hogy saját életét veszélyezteti, itt azonban nincs ilyesmi. A forgatókönyv lustán eljut odáig, hogy megszabadul kötelékétől, szerezve egy hatalmas kést, amelynek azután semmi szerepe nem lesz. Sőt, mintha a lezárásig meg is feledkeznének róla, hogy képletesen "képben van".

Értem én, hogy ez a show Becky-é, de ha már akció és még a figura is „szerepben” van, nem illenék adni neki valami mozgásteret, a passzív vánszorgáson kívül?

A család két kutyájának megjelenése is bárhol máshol hangsúlyosabb lenne, itt azonban szinte csak cameo erejéig bírták beépíteni őket a dramaturgiába, pedig volt egy jelenet, - amikor Becky az első gonosztevő elől bebújik a kerti házikójába – amikor egyenesen borítékoltam volna, hogy ha kicsit is beleszövik az állatot a cselekménybe, az akkor esik meg, de hiába vártam. Ehelyett szinte semmi szerepük nincs a filmben, egyetlen apróságot leszámítva, ami viszont legalább jó ötlet volt. (Miután egyik kutyus lelövik, lehetséges mostoha anyu csípőből ráfogja, hogy ő volt Becky. A filmből kiderül, mire gondolok.)

A befejezés is kissé összecsapottnak tűnt számomra, egészen a gonosztevők végzetéig és a lezárásig. Egyszerűen olyan érzésem volt, hogy ez a film abban akar lubickolni, milyen tökös már, amikor egy tizenhárom éves kiscsaj henteli le a férfiakat, azonban néhány ötlete ellenére is maradt hiányérzetem, mert nem éreztem, hogy a végére fejlődött vagy formálódott volna a főszereplő karakter személyisége.


Mostanában mintha gyarapodtak volna a gyerek főszereplőkre épülő véres mozik, amiből korábban is készült egy-két évente pár darab, azonban mintha az elmúlt öt-tíz évben növekedne a tendencia. Ezzel nekem semmi bajom nincs, hiszen feszült darabok is kerülnek ki az alműfajból, ám jócskán adnak a középszernek is.
Korábban írtam pár ilyen filmről és a hatvanas-hetvenes években értelemszerűen hiányzott az a fajta brutalitás, amit viszont mindenek felett tolnak az arcunkba. Tulajdonképpen minden mást beáldoztak ebben a filmben. Okosabbak azonban pont nem lettek, lásd még a "A csodagyerek" című rettenetet, amelyről szintén hamarosan írni fogok pár sort.

Lulu Wilson persze cuki hatalmas kék szemeivel, azonban, hogy ketten is rendezték ezt a mozit, az sem mentette meg attól, hogy üres ígéret maradjon. Egy agyeldobós horrort vártam és egy közepes bosszúfilmet kaptam. A színésznő karrierjének remélhetőleg jót fog tenni és azon sem lepődnék meg, ha kiizzadnának valamikor egy folytatást is. Azonban az, hogy a forgatókönyvet hárman írták és csak ennyire futotta, az sajnálatos. A két tucatnyi szponzorok őszinte sajnálatára.

Tegyél vele te is egy próbát és meséld el, neked mi tetszett benne és mi nem?

Ja, és figyelmetlenségem miatt nekem kimaradt a kulcs fontosságának oka. Mi volt az és miért került Beckyék villájába?


40%