2017. január 12., csütörtök

A sötétség - The Darkness (2016)

A sötétség - The Darkness (2016)


Rendezte: Greg McLean

A film Mafab adatlapja: The Darkness (2016)

Megtekintés: Ne tévesszen meg a sunyin semmitmondó és mostanra többször felhasznált filmcím: "A sötétség" még annak ellenére is egy remek mozi, hogy valójában semmi extra nincs benne.

Nem vagyok képben McLean munkásságát illetően. A Wolf Creek-ről annak idején jókat hallottam. Talán épp a Fangoria magazin, megszűnése előtt mesélt róla, hogy érkezik és érdemes megnézni. Nem láttam. Nem néztem meg, pedig ott volt, kézközelben, de arra gondoltam, a trailer és egyéb cikkek alapján, hogy ez is csak a szokásos világvégi horror, kevés szereplővel, mindentől távol, alibi díszletek között, ahol azután kinyírnak néhány fiatalt. Annak ellenére, hogy imádom a műfajt, volt külső vinyóm, amiről lefolyt a horrormozi, úgy tele volt - aztán megadta magát egy esős délutánon, némi kotyogással jelezve, hogy baszhatom ki a cuccot - ezt a darabot mégis kikerültem, rendszeresen. Valahogy nem fogott meg. Talán, mert hiányzott a szükséges plusz belőle, ami a legtöbb esetben egy számomra ismert arc lehet.

McLean azóta csinált még pár filmet és ezt véletlenül választottam ki a több tucat, megtekintésre váró film közül, de ha már megjelent benne Kevin Bacon, akinek neve még egy hülye Internetes kereső-játékhoz is poénná lényegült, ugyanakkor, annak ellenére, hogy interjúkban Bacon kerüli a témát, nem tagadhatja le, hogy a nyolcvanas évek egyik legmeghatározóbb - javíts ám ki, ha tévednék - horrorfilmes brand-jében asszisztált, mielőtt az lett volna, aki ma, ez a film pedig a "Péntek 13."! Bacon sosem szakadt el a horror műfajától, már csak ezért sem értem, mi a baja Jason Voorhees kalandjainak kultikus első epizódjával. (Tremors, Hetedik érzék, Árnyék nélkül)

Szóval, miután az első percekben kiderült, hogy egyik főszereplőnk Kevin Bacon, onnantól érdekelt a mozi. Biztosan csípem az arcot, mert a pár éve kijött Ethan Hawke horrort, a "Sinister"-t a mai napig nem néztem meg, pedig, azt hinném, Ethan Hawke-ot is kedvelem. (Ezek szerin, ennyire mégsem.)
Arra akarom felhívni a figyelmet, hogy jó hollywood-i szokás szerint, a zs kategóriás horror áradatból úgy próbálnak meg a készítők kiemelni néha-néha egy-egy filmet, hogy főszereplőnek, vagy csaliként, fontos karakternek megnyernek egy lehetőleg élő filmlegendát, akinek vagy van csillaga a Walk of Fame-en, vagy évente legalább egy mozifilmben feltűnik az arca, és karrierjének hosszúsága miatt szinte személyes jóbarátként tekintünk rá. Nincs kedvem felsorolást írni ezekről a horrorfilmekről, mert te is pontosan tudod, melyek azok: amiben ismert színészt látsz.
Mert hiába nyert öt Oscar-t "A bárányok hallgatnak", amikor a horror és pszicho illetve egyéb thrillerek ma is mostoha gyermekei a mozinak, mint művészetnek.

Soha ne szedegess fel barlangból faragott köveket.Ha más sem tette korábban, te se legyél kivétel!

Ráadásul, még csak nem is indult úgy a film, hogy olyan nagyon meg akarjon nyerni magának. Semmi hatásos főcím, semmi érdekes vágástechnika. Szinte tévéfilmes az indulás, egyedül a színek viszonylag harsányak, a sok homok és szikla ellenére.
Két család kirándul a Grand Kanyonban és egyikük gyereke véletlenül hazavisz magával valami élősködőt. Az élősködő történetesen öt darab indián kegytárgy, hétköznapibb nevén, fekete kő. Mind az öt kő egy-egy totemállat alakjának a nevét viseli magán, amelynek alakját a korábban itt élt indián törzs tagjai szerint egy pusztító démon fel szokta venni, ha emberek között jár.
Hogyan lehet élősködő egy marék kavics?
Úgy, hogy aki elveszi őket a szent helyről - csodálkozom, hogy véletlenül pont főszereplőnk enyhén autista fiának sikerül ezt megtennie, úgy, hogy semmiféle felirat vagy akadály nincs, amely ezeket a veszélyes tárgyakat az egyszeri turistától elválassza - annak rövid időn belül felelnie kell érte és alá kell szállnia a pokolba, amiért szabadjára engedte a démonokat.
Tehát, érted, mi a bajom?
Hogy az az öt kő csak ott pihent egy homokos szentelt-homok-tartóban, egymás mellett és mintha korábban más hülye amcsi család nem járt volna arra, főszereplőnk fia rájuk akad.
Az igazsághoz két dolog hozzátartozik: Egyik, hogy eredetileg nem direkt, de a fiú, beszakítja a talajt és beleesik egy barlangrendszerbe, és bóklászás közben fut bele a vallási ereklyéket rejtő sziklaterembe, de mielőtt védenéd, hogy na "Ezért nem talált rá senki korábban!", a kis srác teljes természetességgel sétál ki a barlangrendszerből, sérülés nélkül, még azelőtt, hogy a szülei aggódni kezdjenek miatta. Ergo, bárhol volt a kölyök, azt már másnak is látnia kellett és akkor viszont a köveket már sokkal korábban elvehette volna bárki a pogány oltárról.
De ez az apró logikátlanság legyen az én bajom, mert...

Szerencsére ez a család nem olyan töketlen és diszfunkcionális, mint sok más filmben. Vannak gondok, de végül együtt oldják meg.

...mindezek ellenére és annak dacára, hogy a film nyolcvan perce csupa klisét és ismert szitut csapkod az asztalra - még csak fölösleges karakterhalálokat sem tartogat számunka, hogy gore és vér iránti olthatatlan szomjunkat kielégítse - én végig élveztem és szórakoztam a filmen.
Köszönhető a már szénné ajnározott Bacon-nek, aki ugyan öregszik, de egyre jobb színész. Köszönhető Radha Mitchell-nek, akit alig látok filmben, pedig a Pitch Black óta megérdemelné, hogy magasabb ligában játszhasson. (Játszik is, csak nem feltétlenül látom azokat a mozikat.) Mitchell az anyuka és negyvenhárom évesen is kiváló formában van, amiről egy kellemes medencés fürdőzéses jelenetben meg is csodálhatunk.
Köszönhető még, hogy a filmben feltűnik egy olyan tinilány karakter, Lucy Fry prezentálásában - kezdik felkapkodni, megérdemelten - akit legszívesebben ütnék, de azután meg mégis megkedveltem, ami legalább, ha nem is ásunk a figura lelkébe teljes mélységig, azért érdekes darabja a forgatókönyvnek.
Egyetlen elhibázott lépése a mesének talán az enyhén autista Michael (David Mazouz) figurája, bár, annak eldöntését, hogyan viselkedik egy autista, nem én fogom kivesézni, ezért elfogadom, amit a srác mutat.

Sejted már, miről szól a film?
A fiú hazaviszi az elátkozott kabalákat, elkezdődik a szellemjárás, sűrűsödik a veszély, lehet izgulni, hogy itt emberhalál lesz, megjelennek a szellemirtók is - Alma Martinez és Ilza Rosario kettőse megérdemelne egy spin-offot végül ... lesz, ami lesz.
Az egész film hajaz a már Remake-t Poltergeist mozira.
Csak ott nagyobb volt a hype.
Ez meg beúszott a farvízen.

A kínai kísértetfilmek után nem feltétlenül eszünk meg minden ijesztgetést, de azért a fekete kézlenyomatok tudnak meglepetéssel szolgálni.

És kit érdekel, hogy a befejezés is banálisan hepiend központú?

De rég volt már, hogy Paul Reiser és Kevin Bacon egy filmben nyomta: Étkezde. Nem volt rossz őket  újra együtt látni.
Jennifer Morrison-ba még akkor beleszerettem, amikor a Dr. House sorozatban alakította Cameron-t. Bacon-nel neki is van közös múltja: Hetedik érzék. Ott mondjuk Jenny csak egy áldozatot alakított.

70%

Ha megnéznéd:
- The Darkness (2016)

2017. január 10., kedd

Előjáték egy csókhoz - Prelude to A Kiss (1992)

Előjáték egy csókhoz - Prelude to A Kiss (1992)


Rendezte: Norman René

A film Mafab adatlapja: Prelude to A Kiss (1992)

Megtekintés: Kissé zavaros koncepció. Inkább nézd újra a Segítség, felnőttem!-et.

Valahogy végig zavart ez a film.
Az alapötlet a szokásosan remek testcserés-lélekcserés-tudatcserés szituáció, Craig Lucas ötletgazda és forgatókönyvíró valahogy mégsem hozott ki a minimumnál többet az amúgy eleve abszurd ötletből. Tudom miért készült ez a film valójában:
Sydney Walker színész ismerte Renét. A 71 éves színész egész életében kimaradt az amorózó szerepkőrből és öregségére, mikor rákot diagnosztizáltak nála, egyetlen vágya maradt csupán és ez miatt fel is hívta a fiatalabb rendezőt.
- René, nézd, megettem a kenyerem javát, komoly betegséggel diagnosztizáltak, de nem akarok úgy elmenni, hogy nem volt egy igazi csókjelenetem a vásznon.
- Remek öreg cimbora, mert Craig összedobott egy szkriptet és megnyertük hozzá Meg Ryan-t, akit a filmben egy idős embernek meg kell csókolnia, méghozzá többször is.
- Aláírok!
- Küldöm a szerződést!
Ezzel le is lett zsírozva és Sydney Walker két évvel a halála előtt még ha színpadias változatban is, de megcsókolhatta a kilencvenes évek egyik legszexisebb üdvöskéjét, Meg Ryan-t.
Walker kettő, René pedig négy évvel élhette túl a bemutatót. René AIDS-ben hunyt el, Walker, mint írtam, rákban.

Hogy milyen a film? Ennek megfelelően alibi történet.
Először is, végig zavart a monológ, amit Alec Baldwin mond fel a film alatt. Ha valami ki tudja rángatni a nézőt abból, hogy elmélyedjen egy történetben, akár egy puha fotelban, az a rosszul időzített és alkalmazott külső monológ a nézők felé.
Eleve jobb esetben a filmet úgy kell megírni, hogy a jelenetből és a dramaturgiából lássuk a szereplők vívódását, érezzük a gondolataikat.
Nem abból, hogy megtámogatva a képeket még a szánkba is rágják azokat.
Azután nem árt az arányokra is figyelni. Itt a film első fele majd negyven perc, míg a szereplők összejönnek és eljutnak addig a pontig, amikor belép a misztikum és a fiatal ara tudata helyet cserél egy idős férfiével. Szóval, a csere után kb. egy kerek óránk marad arra, hogy az ötlet kiforrja magát és az alapötlet dolgozhasson, egészen a szokásos megnyugtató befejezéséig, amikor is tapasztalatokat cserélve minden visszatér a régi kerékvágásba.
Ebben a forgatókönyvben viszont ezer ziccert hagynak ki.
Azt most ne elemezgessük, hogy mennyi bizarr a szitu, az esküvőre érkező öregember és a fiatal feleség között elcsattanó csókig, mert úgy baromság az egész, ahogy van. De ugye kellett az a csókjelenet, mert nem volt elég kreatív az író, hogy valami mással rukkoljon elő.

Azután, a testcsere után hiteltelen a dramaturgiája a jelenetnek is, amelyben a két szereplő elsodródik egymástól és ezzel elindítja a film tulajdonképpeni cselekményét. Már nem azért, de ha te egy idegen testbe kerülsz, akkor addig nem nyugszol, míg vissza nem térhetsz belé(d), de itt Meg Ryan karaktere mintha elfelejtette volna, hogy hol keresse önmagát.


Az alapötlet elve garantálna egy helyzetkomikumra épülő karaktercserés filmet, itt viszont alig történik valami vicces és mintha a film utolsó harminc percét inkább áthatná valami könnyes nosztalgiázós filozofálgatás, csak Alec Baldwin és Meg Ryan főszereplésével nem erre a lassú keringőre ültél be, hanem úgy gondoltad, hogy egy pörgős rockra kell ráznod a bulád. Sajnos nem. A film nyögve nyelős és nagyon vigyáznak, hogy a sikamlósabb témákat kerüljék, pedig Ryan egy öreg ember testébe költözött!
Ryan testébe pedig egy öregember.
Woody Allen szétcincálta volna a vásznat.
Craig Lucas meg szerintem az ötletén túl nem nagyon tudta, merre haladjon.
Mindezt úgy, hogy a film eredetije egy színdarab, amit nagy sikerrel vetítettek a színházak. A filmből ez nem derült ki számomra. Szaggatottnak, befejezetlennek éreztem a filmet és a misztikus részt is lehetett volna kissé erősebben tálalni, de gondolom, az még negyed óra, amire nem volt idő.


Lehetett volna egy kellemes romantikus film, egy komédia, de végül egy ötlettelen keserédest kapunk, amin nehezen lehet kikapcsolódni, hiszen a testcsere után eldurrant minden patron. Amikor érdekesnek kellene lennie, akkor fullad unalomba.
Kathy Bates szerepeltetése meg pont olyan, mint maga a film; lett volna benne lehetőség, hiszen korábban nyert a Tortúráért, erre kapott három percnyi mellékszerepet. Ennél többet érdemelt volna. Mire végre megjelenik, már el is felejtettem, hogy benne lesz és mire előrehajoltam a fotelben és élvezni kezdtem volna a jelenlétét, kiszállt a képből.
A kilencvenes években nekem ez a film kimaradt és ma már tudom, hogy nem bántam volna meg, ha ez így is marad.
Volt még benne Ned Beatty, Stanley Tucci és a tavaly elhunyt Patty Duke. Hozták a kötelezőt, Duke kicsit többet.
Ami gondolom, nem csak nekem tűnt fel, de a filmzenében volt egy rövid részlet, ami hallatán a korábban említett "Segítség, felnőttem!" filmzenéje jutott eszembe. Valahonnan tudat alól... Ja, nem, egy frászt. Mindkét film hasonló témát boncolgat és mindkettőhöz Howard Shore szerezte a filmzenét. Ejnye te kis vicces, belecsempésztél a rosszabb moziba a jobból egy apró pillanatot???

45%

Ha megnéznéd:
- Előjáték egy csókhoz (1992)

A film zenei agyagából szemezgetve: Prelude to A Kiss (1992) - Soundtracks and You!

2017. január 9., hétfő

Mészárszék Park - Carnage Park (2016)

Mészárszék Park - Carnage Park (2016)


Rendezte: Mickey Keating

A film Mafab adatlapja: Carnage Park (2016)

Megtekintés: Bőven kihagyható darab, inkább csak kifejezetten horror kedvelőknek merem ajánlani.

Miért is rabolnád az idődet olyasmivel, ami középszerű? Ez a film az. Pénz alig volt a forgatásra, ezért kb. 80%-a Amerika egy kietlen, sziklás helyén játszódik, ahol Ashley Bell a színésznő futkározik fel-alá. Néha megjelennek más mellékszereplők, akik a szokásos "péntek 13" szindrómában szenvednek. Ez kb. annyit tesz, hogy dramaturgiai szempontból nem releváns a karakterük, csupán elősegítik a kötelező 8-12 percenkénti body count számláló növekedését. Néha kapunk egy-egy szomorkás, macskavernyákolást is idéző country dalt, a férfi főszereplő sátáni kacaját, rettegést, Bell szemében és ezzel ki is fújt a "Mészárszék Park" című független filmes lufi.

A filmet a már elkoptatott kijelentéssel kezdik, hogy valós történetek képezik az alapját. Ismerve Amerika méreteit, meg, hogy mennyi ott a bank illetve háborús veterán, ez a kijelentés akár meg is állhatja a helyét. Viszont ettől még nem lesz sokkal érdekesebb a forgatókönyv. A karakterek elnagyoltak, a legtöbb nem is kap elég időt, hogy megismerhessük. Az időben való ugrálás sincs rendesen kiaknázva, inkább csak arra hivatott, hogy mégse legyen már olyan lineáris az egész, mert az uncsi.

A főcím indítása jópofa lehetne azzal, hogy a feliratok a kísérőzene ütemére változnak meg, ám az rögtön szembetűnő, hogy így van, akinek a nevét elolvasni sincs időnk a ritmus gyors tempója miatt. Csodálkozom, hogy a résztvevők nem tiltakoztak a megoldás ellen, hiszen van színész, akinek a neve ki sem olvasható rendesen a main title alatt.

Egy autóval két bandita menekül. Skorpió Joe (James Landry Hébert) vezetve üvölt, hátul Lenny (Michael Villar) a kövér csávó meg haldokolva üvölt. (Mondjuk az később sem világos számomra, hogy Lenny-t ki is lőtte mellbe, miközben elmenekültek és akkor miért nem zajlott le az egész balhé a lövöldözés színhelyén, hogyan tudtak autóba pattanni...) Később kapunk a Tarantino stílusára emlékeztető visszapillantást, de sokkal okosabbak ettől sem leszünk. (Miért jut rögtön Tarantino eszembe, ha a cselekményt időugrások törik meg? Biztosan nem ő volt az első rendező, aki a töredezett gerincű dramaturgiával szórakoztatta a nézőt.
A lényeg, hogy Lenny kiszenved és Joe, mivel egyedül nem érzi magát jól a kamera előtt, kiszedi a csomagtartóba rejtett - vajon a nőt akkor rakták be oda, amikor Lenny-t meglőtték? - Vivian-t (Ashley Bell), hogy segítsen kirángatni a holttestet a kocsi hátuljából, mert az olyan logikusnak tűnik, most, hogy lerázták a rendőrt is és senki se tudja, épp hol parkolnak. Vivian egy töredék másodpercig tűnik gyámoltalannak, majd televeri egy jobb-horoggal Joe arcát, hogy menekülőre fogja, miközben azt sem tudja, egyáltalán merre van arccal, mivel lementek a térképről. A térkép ezen szegletének teljhatalmú ura pedig Wyatt Moss (Pat Healy), a megkattant háborús veterán, aki szórakozásból öli a területére tévedőket és ha esetleg nem lenne betévedő, akkor ilyen-olyan trükkökkel igyekszik beterelni őket magához, hogy azután a Trespass törvényre hivatkozva szarrá lőhesse az embert.
Milyen szerencse, hogy Joe-ról kiderül, mellékszereplő, mert Vivian-t sokkal érdekesebb nézni menekülés közben, hiszen egész jók a lábai, csak az arca koravén kicsit. Van is néhány jó pillanata, meg belebotlik túlélőkbe is, akiknek az égadta világon semmi több szerepük nincs, mint, hogy Wyatt lelőhesse őket, ezzel hivatva fokozni a veszély-faktort.
Végül Vivian leleményességének vagy szerencséjének köszönhetően kiiktatja Wyatt-et és annak bátyját is, aki rendőr és kezdi unni testvére hülyeségeit. Pont most jött arra is, hogy talán ideje lenne seggbe rúgni az öcsikét, ha már hamarosan seriff újraválasztás lesz. Igen, Wyatt tesója (Alan Ruck) a helyi baszdmeg, ám ebből sem hoz semmi pluszt ki a forgatókönyv, mondjuk egy csavarral, hogy esetleg segítene elsikálni az ügyet, vagy mit tudom én. Moss seriff hezitál kicsit, hogy végül véletlenül őt is kinyírják.
Aztán egy olcsó lezárást kapunk, pár felirat képében.
Ez így roppant kevés.


A szereplők hozzák a kötelezőt, Ashley Bell-nek van remek pillanata is. Amúgy mindenki B színész, ha lehet ezt a kifejezést egy gyűjtőhalmazként használni. Ashley Bell kedves pofija számomra "A végzet napjából - The Day (2011) volt ismerős. Nem túl ismert név, szakmailag, de azért a Walking Dead webisodos fellépését azt hiszem pótolnom kell. Először azt hittem, ebben a filmben gyenge nőt fogja alakítani, de majdnem olyan erős a figurája, mint a korábban említett poszt-apokaliptikus témájú "A végzet napjában".
Pat Healy sem egy elkoptatott arc számomra, de vele meg a remek fekete-komédiában találkoztam, az "Olcsó játékban - Cheap Thrills (2013), ahol szintén meggyőző volt a játéka.
A seriffet alakító Alan Ruck talán a legismertebb színész a brigádból, hiszen kölyökként ő volt Ferris Bueller legjobb komája a "Meglógtam a Ferrarival" című tinédzser keserédesben és feltűnt többek között a "Twisterben" és a "Féktelenülben" is. Kár, hogy kvalitásai kimerültek a teljesen mellékes karakterek prezentálásában.

Keating képes vizuálisan és dramaturgiailag is olyan filmet készíteni, amely nyomasztani tudja a nézőt. Előző munkája, a "Darling - Darling (2015) pl. ilyen volt. Ebben a filmben is vannak jó pillanatok (Vivian lassítva menekülni kezd, a lemezjátszó mellől.) ám színvonalát tekintve erős közepes, mert vannak kifejezetten idegesítő pillanatai is. (Vivian a barlangi járatban menekül, miközben elmennek a fények.)

A film soundtrack-je azonban egészen kellemes hangulatot kölcsönöz a képekhez. A film stílusában, hangulatában igyekszik megidézni a hetvenes évek hasonló műfajú filmjeit, mint pl. a Texas-i láncfűrészes vagy Craven "Sziklák szeme" című klasszikusa.

50%

Ha megnéznéd:
- Carnage Park (2016)