A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meg ryan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meg ryan. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 10., kedd

Előjáték egy csókhoz - Prelude to A Kiss (1992)

Előjáték egy csókhoz - Prelude to A Kiss (1992)


Rendezte: Norman René

A film Mafab adatlapja: Prelude to A Kiss (1992)

Megtekintés: Kissé zavaros koncepció. Inkább nézd újra a Segítség, felnőttem!-et.

Valahogy végig zavart ez a film.
Az alapötlet a szokásosan remek testcserés-lélekcserés-tudatcserés szituáció, Craig Lucas ötletgazda és forgatókönyvíró valahogy mégsem hozott ki a minimumnál többet az amúgy eleve abszurd ötletből. Tudom miért készült ez a film valójában:
Sydney Walker színész ismerte Renét. A 71 éves színész egész életében kimaradt az amorózó szerepkőrből és öregségére, mikor rákot diagnosztizáltak nála, egyetlen vágya maradt csupán és ez miatt fel is hívta a fiatalabb rendezőt.
- René, nézd, megettem a kenyerem javát, komoly betegséggel diagnosztizáltak, de nem akarok úgy elmenni, hogy nem volt egy igazi csókjelenetem a vásznon.
- Remek öreg cimbora, mert Craig összedobott egy szkriptet és megnyertük hozzá Meg Ryan-t, akit a filmben egy idős embernek meg kell csókolnia, méghozzá többször is.
- Aláírok!
- Küldöm a szerződést!
Ezzel le is lett zsírozva és Sydney Walker két évvel a halála előtt még ha színpadias változatban is, de megcsókolhatta a kilencvenes évek egyik legszexisebb üdvöskéjét, Meg Ryan-t.
Walker kettő, René pedig négy évvel élhette túl a bemutatót. René AIDS-ben hunyt el, Walker, mint írtam, rákban.

Hogy milyen a film? Ennek megfelelően alibi történet.
Először is, végig zavart a monológ, amit Alec Baldwin mond fel a film alatt. Ha valami ki tudja rángatni a nézőt abból, hogy elmélyedjen egy történetben, akár egy puha fotelban, az a rosszul időzített és alkalmazott külső monológ a nézők felé.
Eleve jobb esetben a filmet úgy kell megírni, hogy a jelenetből és a dramaturgiából lássuk a szereplők vívódását, érezzük a gondolataikat.
Nem abból, hogy megtámogatva a képeket még a szánkba is rágják azokat.
Azután nem árt az arányokra is figyelni. Itt a film első fele majd negyven perc, míg a szereplők összejönnek és eljutnak addig a pontig, amikor belép a misztikum és a fiatal ara tudata helyet cserél egy idős férfiével. Szóval, a csere után kb. egy kerek óránk marad arra, hogy az ötlet kiforrja magát és az alapötlet dolgozhasson, egészen a szokásos megnyugtató befejezéséig, amikor is tapasztalatokat cserélve minden visszatér a régi kerékvágásba.
Ebben a forgatókönyvben viszont ezer ziccert hagynak ki.
Azt most ne elemezgessük, hogy mennyi bizarr a szitu, az esküvőre érkező öregember és a fiatal feleség között elcsattanó csókig, mert úgy baromság az egész, ahogy van. De ugye kellett az a csókjelenet, mert nem volt elég kreatív az író, hogy valami mással rukkoljon elő.

Azután, a testcsere után hiteltelen a dramaturgiája a jelenetnek is, amelyben a két szereplő elsodródik egymástól és ezzel elindítja a film tulajdonképpeni cselekményét. Már nem azért, de ha te egy idegen testbe kerülsz, akkor addig nem nyugszol, míg vissza nem térhetsz belé(d), de itt Meg Ryan karaktere mintha elfelejtette volna, hogy hol keresse önmagát.


Az alapötlet elve garantálna egy helyzetkomikumra épülő karaktercserés filmet, itt viszont alig történik valami vicces és mintha a film utolsó harminc percét inkább áthatná valami könnyes nosztalgiázós filozofálgatás, csak Alec Baldwin és Meg Ryan főszereplésével nem erre a lassú keringőre ültél be, hanem úgy gondoltad, hogy egy pörgős rockra kell ráznod a bulád. Sajnos nem. A film nyögve nyelős és nagyon vigyáznak, hogy a sikamlósabb témákat kerüljék, pedig Ryan egy öreg ember testébe költözött!
Ryan testébe pedig egy öregember.
Woody Allen szétcincálta volna a vásznat.
Craig Lucas meg szerintem az ötletén túl nem nagyon tudta, merre haladjon.
Mindezt úgy, hogy a film eredetije egy színdarab, amit nagy sikerrel vetítettek a színházak. A filmből ez nem derült ki számomra. Szaggatottnak, befejezetlennek éreztem a filmet és a misztikus részt is lehetett volna kissé erősebben tálalni, de gondolom, az még negyed óra, amire nem volt idő.


Lehetett volna egy kellemes romantikus film, egy komédia, de végül egy ötlettelen keserédest kapunk, amin nehezen lehet kikapcsolódni, hiszen a testcsere után eldurrant minden patron. Amikor érdekesnek kellene lennie, akkor fullad unalomba.
Kathy Bates szerepeltetése meg pont olyan, mint maga a film; lett volna benne lehetőség, hiszen korábban nyert a Tortúráért, erre kapott három percnyi mellékszerepet. Ennél többet érdemelt volna. Mire végre megjelenik, már el is felejtettem, hogy benne lesz és mire előrehajoltam a fotelben és élvezni kezdtem volna a jelenlétét, kiszállt a képből.
A kilencvenes években nekem ez a film kimaradt és ma már tudom, hogy nem bántam volna meg, ha ez így is marad.
Volt még benne Ned Beatty, Stanley Tucci és a tavaly elhunyt Patty Duke. Hozták a kötelezőt, Duke kicsit többet.
Ami gondolom, nem csak nekem tűnt fel, de a filmzenében volt egy rövid részlet, ami hallatán a korábban említett "Segítség, felnőttem!" filmzenéje jutott eszembe. Valahonnan tudat alól... Ja, nem, egy frászt. Mindkét film hasonló témát boncolgat és mindkettőhöz Howard Shore szerezte a filmzenét. Ejnye te kis vicces, belecsempésztél a rosszabb moziba a jobból egy apró pillanatot???

45%

Ha megnéznéd:
- Előjáték egy csókhoz (1992)

A film zenei agyagából szemezgetve: Prelude to A Kiss (1992) - Soundtracks and You!

2016. január 17., vasárnap

Bűntény a támaszponton - The Presidio (1988)

Bűntény a támaszponton - The Presidio (1988)


Rendezte: Peter Hyams

A film Mafab adatlapja: The Presidio (1988)

Megtekintés: Hyams közepes munkáinak egyike kellemes másfél óra kikapcsolódás, ha szereted a krimit és az erős karaktereket.

Gyerekként viszonylag korán találkoztam Hyams nevével, hiszen rengeteg filmet néztünk válogatás nélkül, melyekbe belecsúsztak az ő művei is. Hyams sosem volt túl eredeti rendező, csak korrekt iparos, még akkor sem, ha néhány filmnél nem csak a direktori széket tette magáévá, hanem az operatőr, fényképezés és egyéb feladatköröket is. Igazán kimagasló sikerei szerintem sosem voltak, viszont akad pár olyan cím a filmjei között, amik elég szórakoztatóra sikeredtek. Meg néhány nagyon gány munka is.

A csúcson szakmailag a hetvenes évek végétől a nyolcvanas évekig volt, szerintem és a kilencvenesben sikerült a legsikeresebb filmjeit összehoznia, anyagi szempontból, de ehhez kellett Jean-Claude Van Damme karizmája is.
Az első filmje, amibe belebotlottam és annak ellenére is nagy hatással volt rám, hogy mélyebb összefüggéseit nem értettem, a "Földi űrutazás - Capricorn One (1978) volt, melyben az összeesküvés elmélet számomra mellékes volt a sivatagban, menekülés közben átélt kalandok mellett. A film betekintést engedett a színfalak mögé, hogy mi történhetne, ha az űrkutatás egy lufi lenne, amely bármikor kilyukasztható.
A Hanover Street-et a mai napig nem láttam - hm - a "Gyilkos bolygó - Outland (1981) viszont remek Délidő parafrázis, átemelve sci-fi környezetbe.
A "Rémült rohanás - Running Scared (1986) egyszerű ujjgyakorlat, a "Hajszál híján - Narrow Margin (1990) pedig tisztelgés Hitchcock zsenije előtt. (Zárt tér, végig tartó feszültség és meglepetések.)
A két Van Damme móka után pedig lassan hanyatlani kezdett a karrier. (Timecop, Sudden Death)

A Presidio egy katonai támaszpont, amely nincs hermetikusan elzárva San Francisco városától. Egy katonai negyed, ahol sokan állomásoznak és tesznek eleget szárazföldi kötelezettségeiknek. Egy este betörőket riaszt meg Patti Jean (Jenette Goldstein) tizedes és meggyilkolják. A menekülő tettesek azonban nem csupán a katonai területen okoznak problémát, hanem átérve a városba, autóbalesetet okoznak, amelyben városi rendőrök is meghalnak.
A város kirendelt nyomozója, Jay Austin (Mark Harmon) korábban katonaként Presidioban teljesített szolgálatot, de nézetkülönbség miatt elhagyta a katonaság kötelékét és a városi rendőrségnél lett felügyelő. Amikor nyomozás közben visszatér a bázisra, újra feléled közte és a korábbi felettese között kialakult feszült viszony.
Alan Caldwell ezredes (Sean Connery) egyáltalán nem örül, hogy a gyilkossági ügyben olyan valaki nyomoz, akit egykor fegyelmivel bűntettek, főleg, mikor kiderül, hogy az illető a lányával (Meg Ryan) kezd flörtölgetni.
A kezdeti ellenszenvet lassan a tisztelet és az egymásra utaltság váltja fel, míg végül sikerül felgöngyölíteniük a nem túl bonyolult, de annál nagyobb haszonnal járó ügyet.


65%

Érdekességek:
Jenette Goldstein alakította korábban a "Bolygó neve: a halál - Aliens (1986)" Vasquez közlegényét és ott is egy hasonló párbeszéd hangzik el közötte és egy férfi szereplő között, mint ebben a moziban:
- Ne felejtsd el, hogy mégsem vagy férfi! - szól az egyik katona hozzá.
- Csak amennyire te! - feleli a nő.
Hasonlóan szólt be Hudson (Bill Paxton) karakterének:
- Vasquez, néztek már férfinak?
- Nem. És téged?

A filmben fontos szerep jut Hyams visszatérő márkajelének a Spota névnek. Több filmben is feltűnik ez a fura név, amely a feleségéhez köthető, akinek három gyermeket köszönhet és 1964 óta házasok!

Hyams-et az Amerikai Operatőrök Társasága (ASC) eddig nem vette fel a tagjai közé, habár a rendező a legtöbb filmjét maga fényképezte. Egyszer közel volt hozzá, de végül levélben elutasították, amit bekeretezve kitett az irodája falára.

Don Johnson-t az utolsó pillanatban lecserélték Mark Harmonra, mert a Miami Vice sorozat forgatása esedékes volt.

Szó volt Kevin Costnerről is Jay Austen szerepében, de állítólag ő Connery viselkedése miatt nem vállalta az új közös munkát - Korábban együtt dolgoztak az Aki legyőzte Al Capone-t mozin.

A film címével ellentétben alig játszódik a támaszponton.