2018. április 20., péntek

Szellemek háza - Winchester (2018)

Szellemek háza - Winchester (2018)


Rendezte: Michael Spierig, Peter Spierig

Megtekintés: Lagymatag kísértethistória, amit csak a főszereplők emelnek ki a zavarosból.

A Spierig tesók mintha filmről filmre elveszítenék a kohéziót. Első nagyfilmjük, a "Zombik városa" rengeteg eredetiséget tudott felmutatni, mint történetmesélés, karakterkezelés és akár nyelvezet szempontjából is. "A vámpírok kora" igyekezett meglovagolni a vérszopók kedvelési hullámát, egy érdekes ötletre építve a filmet, míg az "Időhurok" egy nagyon egyedi történetet mesélt el, azt viszont roppant szárazon. A 2017-es Fűrész etap egyenesen felesleges rókabőr nyúzás, míg a "Szellemek háza" kellemes stílusú, hangulatú mozi, azonban semmit nem képes hozzátenni a hasonló kísértethistóriák dömpingjéhez és eleve bukásra van ítélve, amíg a "Démonok között" sorozat nem fut ki teljesen, mert abban valahogy sokkal jobban működik minden, aminek ebben a műfajban működnie kell.

Gondolom, a magyar keresztségben a címet is azért kellett az eleve profánról a szpojleresre változtatni, hogy az egyszeri néző ne holmi western-re asszociáljon, hiszen azok sosem olyan kelendőek, mint egy kísértetmozi. Még az imdb is többször megjegyzi, hogy a "Winchester"-nek semmi köze nincs a nagy-sikerű televíziós sorozathoz, az "Odaáthoz", hiába hívják abban Winchester tesóknak a főszereplőket. Mondjuk, szerintem akinek van némi alap ismerete a fegyvermárkát illetően, eleve nem is gondolt volna ilyesmit. Lehet, hogy az "Odaát" jelenleg már 13. éve (szerencsétlen szám és jelen mozinkban plusz jelentést is hordoz!) leledzik a képernyőn, azonban maga a fegyvermárka, amely talán még a sorozatbeli karakterek családnevét adta, már az 1800-as évek közepén kísérletezett puskák készítésével.

Dr. Eric Price (Jason Clarke) kábítószerélvező orvos megbízást kap, amelynek lényege, hogy elutazva a Winchester házba, készítenie kell egy orvosi jelentést a titokzatos Sarah Winchester (Helen Mirren) egészségi és mentális állapotáról, mivel a nő viselkedése, aki történetesen az egész Winchester manufaktúra felett rendelkezik, hagy némi kívánni valót maga után. Többek között, ami a részvényeseket elbizonytalanította, hogy Mrs. Winchester a birtokán álló házat folyamatosan építteti, szobákat emelve majd bontva le. Az 1900-as évek elején ez felér egy beutalóval a sárga házba.
Mikor Eric megérkezik a kúriába, tapasztalni kezdi, hogy a háttérben sokkal sötétebb dolgok munkálnak és Sarah Winchester viselkedése egyáltalán nem biztos, az aggasztó jelek ellenére sem, hogy az őrületnek tudható be, sőt, Eric lassan rádöbben, hogy nem véletlen, hogy pont őt kérték fel erre a jelentés elkészítésre.
Az ügyet tehát árnyalja Dr. Price múltja és az, hogy Sarah néhány rokona is a házba költözött ideiglenesen. Unokahúga, Marion (Sarah Snook) és annak fia, Henry (Finn Scicluna-O'Prey).


Jason Clarke-ot kezdetben nem kedveltem különösebben, talán pont erőszakot sugalló fizimiskája miatt. Azután a negatív epizódszerepek mellett egyre több pozitív karaktert kellett megformálnia és ma már szívesen találkozom a munkásságával. Ebben a filmben jól igyekszik hozni a megkeseredett és eltévelyedett orvos figuráját, bár, szerintem ez a karakter talán nem pont rá illik, egészen a film végi leszámolásig, amikor viszont a puska már tökéletesen simul a kezeibe.
Helen Mirren mindig nagy kedvencem volt, de ebben a filmben igazából sok dolga nem volt. A karakterét végig tudjuk, hogy pozitív, a történelemkönyvek is mutatják, hogy izgulni nem kellett érte, hiszen a filmben bemutatott eseményeket túlélte. Kicsit olyan, mintha Mirren döntött volna úgy, hogy választ egy kísértettörténet project-et, mert ilyen filmben nem sokat játszott eddig és ezt a viszonylag biztonságos történetet és főszerepet találta meg.
Marion megformálója, Sarah Snook már dolgozott a testvérekkel, de amíg az Időhurokban az abszolút és igen bonyolult főszerep várta, addig itt nem több, mint kellemes - már ha neked bejön Snook nem feltétlenül hétköznapi szépsége - kellékkarakter, akit igyekeznek helyzetbe hozni, ám a két főszereplő mellett labdába sem tud rúgni. Talán, ha jobban megírták volna a szerepét.
Mindig mosolygok, ha Bruce Spence neve megjelenik egy stáblistán és nem is tudok másképp gondolni a színészre, mint aki kettő Mad Max moziban is megformálta az enyhén dilis helikopterpilóta figuráját.

A "Szellemek háza" a "Démonok között" farvizén evickélt végig a mozikon és sokkal több lehetőség volt az alapötletben, mint amit végül sikerült beletenni. Leginkább, ha összességében nézem, Peter Jackson "Törjön ki a frász!" című mozijához tudnám hasonlítani - tömeggyilkos szellem, főszereplő halálközeli élmény, szeretett rokon elvesztése, élőket körülvevő szellemvilág, stb. - igaz, az a film annak ellenére, mennyivel korábbi munka, sokkal ügyesebben építette fel a rétegeket.

50%

Ha megnéznéd:
- Szellemek háza (2018)


2018. április 18., szerda

Blog: A mafab halad a korral, avagy bloggerek és az ingyen reklám

Nem tartom magamat látnoknak, de kb. 2 éve, amikor belebotlottam a mafab oldalába - magyar filmes adat bázis - úgy megörültem, hogy van egy ilyen platform, hogy azonnal elkezdtem telehányni filmes írásaimmal az adott mozik adatlapjait. Gondoltam, jó kis kooperáció fog kikerekedni belőle, hogy a filmek adatlapján, a megjegyzés rovatban megjelennek a linkek, amelyek a blogomra mutatnak, cserébe, magam is elhelyezek linkeket az én oldalamon, amelyek egyenesen a mafabra viszik az olvasóimat, akik akkor még alig voltak többen 30-40 embernél. Fel is tettem hirtelen vagy harminc linket...

De miért gondoltam, hogy gerilla és egyben direkt marketingem egyenesen célba ér, utána pedig bekerülök a filmes bloggerek kics... hatalmas világába?
Nagyon gyorsan kiderült, hogy az adatlapokra felhelyezett linkjeim bizony törlődtek. Meglepődésemnél már csak csalódottságom volt nagyobb, ezért írtam is az oldalnak, rákérdezve, mi a gond???
Közben más oldalakon is járkáltam hasonló céllal és meg fogtok lepődni, drága olvasók (by Stevie King), de a Magyar közösségi és rengeteg blog oldal, valamiért nem kedveli sem a konkurenciát, sem, ha a konkurencia linkeket pakolgat az ő oldalaikra!
De én ezzel nem értek egyet, mert:
Szerintem, ha ezek a közösségek teret engednek egymásnak - és tekintsük ezt amolyan blogger direktívának - akkor azzal az olvasóiknak azt sugározzák, hogy figyelnek a többi/másik oldalakra is, ami nekem, egyszeri látogatónak egyértelműen egy szimpatikus hozzáállás.
- Miért?
Azért, mert nem igyekszem más és egyéb véleményektől elzárkózni, hanem a jövőbe tekintve a "tömeg vonzza a tömeget" preferálom.
Nem véletlen, hogy pár év alatt néhány oldallal eljutottam odáig, hogy linkeket cseréltünk. Mert így van rá esély, hogy tőlük hozzám jönnek és tőlem hozzájuk mennek. És minél több ilyen kaput nyitunk egymásra, annál nagyobb lesz az olvasóbázisunk, de ami pozitív, hogy ez a bázis egységesen nő mindenkinél. Persze a sebességben eltérések adódhatnak, ugyanakkor egy igazi blogger nem siet sehova, nem igaz?

Szóval, rákérdeztem a mafabra, mi a baj a linkeskedésemmel?
Természetesen tudtam, hogy sok oldal mereven elzárkózik attól, hogy másokat reklámozzon, mert... ők tudják, miért.
A válasz azonban az volt, hogy a lehetséges vírusok rombolása miatt az oldal úgy lett elkészítve, hogy automatikusan törli az idegen oldalakra mutató linkeket.
Nekem akkor ez elég is volt ahhoz, hogy megszakítsam lehetséges kooperációmat az oldallal, amit ki is fejtettem nekik röviden, hogy teljesen felesleges egy magyar filmes adatbázist látogatnom, ha semmivel sem tud többet, mint a már jól bevált és kedvelt imdb.
Egyetlen pozitívuma a mafabnak az lett volna, ha adatlapjain teret enged más blogoknak, hogy az adott filmhez írt kritikájukat ott "reklámozhassák", hiszen akkor előfordulhat egy idő után, hogy egy-egy film adatlapján akár 8-10 link is megjelenhet, amely igaz, hogy máshová mutatna, de mégis megnövelhetné ezzel a mafab látogatottságát, hiszen ha sok látogató megszokja, hogy a mafab önkéntes gyűjtőként kiteszi oldalára más oldalak elérését, akkor én már eleve először őket keresem fel, hogy rajtuk keressek információt, akár a guglit is kihagyva.
Miután akkor még úgy tűnt, ezt a lehetőséggel a mafab nem kíván élni, eldöntöttem, hogy akkor nekem sincs szükségem rájuk, mert ami érdekel, beszerzem a további, már megszokott helyemen.

Közben eltelt kb. 2 évecske és olvasom a mafab hírét - nem én kerestem, hanem egy ismerősöm küldte át, gondolva, hogy éljek a lehetőséggel, ha akarok - hogy keresnek bloggereket, akik az oldalukon úgymond "reklámoznák" a saját brand-jüket és cikkeik, blogjaik megjelennének a mafab oldalán is.
Jó reggelt!
Úgy látom, az ötletem valakinek kipattant a fejéből.
Végre valaki utánanézett a kölcsönösség szónak.

Szóval sok sikert kívánok minden bloggernek, hiszen egy remek ingyenes reklámfelülettel gazdagodnak ők is és rajtuk keresztül, a legnagyobb magyar filmes adatbázis is. Mert igenis szükség van rá, hogy ha már ők egy adatbázis, a rengeteg blog pedig ilyetén adathalmaz, azokat összegyűjtsék, akár "erőszakkal" is egyetlen helyre.

Már csak azt kell eldöntenem, hogy én is tagja legyek ennek a közösségnek, vagy játsszam a picsámat és ne éljek a felkínált, de kissé keserű szájízt hagyó lehetőséggel...

(Eredetileg gondoltam, hogy beteszek ide egy mentést a mafab oldaláról, de nem szeretnék belekeveredni egy esetleges pereskedésbe, hogy az engedélyük nélkül másolok tőlük...)

2018. április 14., szombat

Hang nélkül - A Quiet Place (2018)

Hang nélkül - A Quiet Place (2018)


Rendezte: John Krasinski

Megtekintés: Az alapötlet és hangulat kiváló, de a végére kiderül, hogy ez is csak egy szörnyfilm.

Először is le a kalappal, hogy Krasinski sikeresen meghódította Emily Blunt szívét és 2010 óta egy párként élnek együtt, két gyermekkel. Ügyes volt, John!

Másodszor, John ha már nem lett A listás színész - Blunt belecsúszik - írt egy kiváló kis kamarahorrort a nejének, amiben neki is van néhány remek jelenete. Ez a jó  a szerzői filmekben.

A "Hang nélkül" csak elsőre tűnhet egy ügyesen bemutatott, merőben új történetnek a horror zsánerén belül. Krasinski azt mutatja meg, hogy mi történik a szörnyes-földes leigázós filmek két véglete között, amit a legtöbb esetben szoktak megfilmesíteni.
A két legtöbbet megfilmesített téma a szörnyes filmeken belül, pedig az, amikor megtámadják az emberiséget és/vagy amikor az emberiség visszavág. Ami a "Hang nélkül"-ben azonban egy kis színt visz az egyébként jól tálalt történetbe, az a köztes idő bemutatása, avagy, amikor a földet már, úgy tűnik, egy igen agresszív idegen lény leigázta, azonban az emberiség még nem készült fel a visszavágóra, inkább beletörődve a helyzettel, az életét alakította a veszélyhez.

És ez az, amitől olyan hangulatos lesz Krasinski filmje. Bemutat egy olyan világot, amelyben az emberiség maroknyi képviselője kénytelen önkéntes némasági fogadalmat téve leélni az életét, ha nem kívánja, hogy bekebelezze a szörnyeteg. Szépen van felvezetve a világ, amelyben a hangos szó a halált jelenti. Krasinski túlélői olyannyira idomultak ehhez a néma disztópiához, hogy nem csupán belesimulnak a környezetbe, hangot sem kiejtve, hanem a környezetet is átformálják olyanra, hogy minimális zajjal járjon az életük. Az öttagú családdal akkor ismerkedünk meg, amikor a legkisebb gyermeket elragadja a halál és ez kihat a kapcsolatukra a jövőben, mert a lelkiismeretfurdalás mindannyiukat gyötri. A színészi játék, a hangulat, fényképezés, kamerakezelés és zene kiteszi a mozi nagyját, amely csupán akkor inog meg kicsit, ha már tisztán látunk, mert egyébként, mint horror, nem nyújt sokkal többet hasonló elődjeinél, amelyben szörnyinvázió lepi el a földet. Csak ott máson - általában a látványos vérengzésen - van a hangsúly.

A történetet pár szóban vázoltam. De még egyszer:
Lee (John Krasinski) és Evelyn Abbott (Emily Blunt) három gyermekével él egy kies farmon, a legnagyobb egyetértésben és... csöndben. A környéket járják be, használható dolgok után kutatva, amikor a legkisebb fiú, Beau (Cade Woodward) a nővérétől kapott játékba behelyezi az elemeket és a játék hangjával magára irányítja a szörny figyelmét. John már késve ér a gyermekéhez, akit elragad az az élőlény, amely feltételezhetően felelős a földi élet erős megritkulásáért. A kis Beau szörny-ethal, a család pedig katatón állapotba kerül.
Ugrunk az időben. Evelyn állapotos. A várhatóan megszületendő baba meg, mint tudjuk, hangos. John lánya, Regan (Millicent Simmonds)  képtelen megnyugodni kisöccse halála után és úgy véli, mivel közvetve felelős a fiú haláláért, édesapja már nem szereti őt, habár, ennek jelét Lee nem mutatja. Kettejük között pedig a középső testvér, Marcus (Noah Jupe) őrlődik, mert képtelen meggyőzni a nővérét a tévedéséről.
Azután egy nap a szörnyek kicsit túl közel merészkednek és az Abbott családnak minden ügyességére és erejére szüksége van a túléléshez.

Habár a "Hang nélkül" nem reformálja meg a horrorfilmeket, mint kamarahorror roppant erős darab, ügyesen felépített történettel.

75%

Töfi:
- A szörnyeteg "bőrébe" néhány jelenetben a rendező, Krasinski is belebújt.
- A Regan-t alakító Millicent Simmonds csecsemőkorában elveszítette a hallását.
- Emily Blunt profizmusát bizonyítja, hogy az egyik legfeszültebb jelent, a fürdőkádas forgatása után, mikor elhangzott a "vágás" felkiáltás, Blunt első kérdése, a "Mi van enni?" volt.
- Az eredeti forgatókönyv egyetlen párbeszédet tartalmazott.
- A filmgyártó stúdió kezdetben a történetet úgy képzelte el, hogy beleépíti a Cloverfield univerzumba.
- 2018-ban egy nagyon hasonló témájú mozi forgatását fejezték be, amely "The Silence" címet viseli és szerepel benne Stanley Tucci és Miranda Otto.


Ha megnéznéd:
- Hang nélkül (2016)


2018. április 12., csütörtök

Rampage: Tombolás - Rampage (2018)

Rampage: Tombolás - Rampage (2018)


Rendezte: Brad Peyton

Megtekintés: Mivel kedvelem a Szikla munkásságát, csak ajánlani tudom. De különösebben nem fog tetszeni, ha nem a te világod a Godzilla alapba ágyazott rombolós filmek.

Volt egy szabadnapom a baba nélkül, ezért ebédeltem egyet, utána sétáltam és választhattam, hogyha moziba mennék, Godzilla szerű lények és óriásrobotok rombolják szét a várost, vagy mutálódott hétköznapi állatok.
Mivel a két film főszereplői közül - John Boyega - Dwayne Johnson - a Szikla néven elhíresült pankrátor áll egyelőre közelebb a szívemhez, nem volt kérdés, hogy a "Joe, az óriásgorilla" egyik változatára ülök be, aminek a címe nem is lehetne lényegre törőbb: Rampage, azaz tombolás!

Persze, már rég nem elégít ki egy olyan mozi, amiben a hangsúly a vizuális zúzdán van. Ezen a mondanivalón gondolom főleg azok a felnőttek maradtak rajta, akik gyerekkorukban is előszeretettel inkább rombolták a homokvára, mintsem építették.
Be kell vallanom, amikor kölyök voltam, volt olyan időszakom nekem is, amikor a közelemben a játékból kő kövön nem maradt. A homokozóban elveszített matchboxok tudnának róla mesélni, hogy a kedvenc szórakozásom a földrengés volt. Volt egy könnyű-fából összeragasztott repülőgépem is. Az megismerkedett a házi King-Konggal, aki én voltam.
Ezeket azonban mára kinőttem és filmben sem feltétlenül a kedvenceim. Oké, amikor a "2012"-ben a limuzin menekül az önmagába forduló városból, azt mind jobban összehúzódva szoktam megnézni és eddig nem untam meg, ám, ha egy száz perces moziban a lényeg, hogy lények odacsapnak épületekre, amik leomlanak, akkor azért nem fogom lengetni a zöld zászlót.

Szóval, elöljáróban, a "Rampage" majdnem igyekszik. Ryan Engle forgatókönyvét végül négyen duzzasztották fel akciófilmmé és szerintem nincs okuk a melldöngetésre, habár vannak jobb pillanatok is.
A film felütése elsőre váratlanul ért, de persze kellett valami, ami megmagyarázza, miért történik minden. A tavalyi év egyik közepesen muzsikáló horror-sci-fijét (Élet - Life (2017)) erősen megidéző nyitány feszes, csak sajnos, ez a film talán egyik legerősebb jelenetsora is, amit utána nem egyszerű megugrani.
Egy űrállomás az utolsókat rúgja, és egyetlen túlélőként Dr. Atkins (Marley Shelton) mielőtt elhagyhatná, azt a határozott utasítást kapja, hogy amíg a kísérlet bizonyos anyagait nem mentette ki magával, nem jöhet vissza. Ezzel megágyaznak a film negatív szereplőinek, hiszen ebben a helyzetben, ha a munkáltató ilyesmit kér, az egy igazi genya főnököt sejtet. Dr. Atkins mindent belead az életéért, beleértve azt is, hogy a körülötte apróra hulló állomáson még az egyik kísérleti alannyal is kergetőznie kell, ami történetesen egy sertés nagyságúra fejlődött patkány és fogakban erős. Végig persze nincs a szöszi kutatónak szerencséje, ezért a mentőkabinba még eljut a cumóval, ám a földre már csak néhány meteorit formájában érkeznek meg, ami ugye, azt jelenti, hogy egyik kedvenc szöszim, Marley Shelton, aki a dokit alakítja, már a film elején kiesik a képből, szó szerint...


A kísérlet töredékei sikeresen hullanak le a David Okoye (Dwayne Johnson) által vezetett állatmenhelyre, hogy ott azután mutáljanak néhány lakót, beleértve Okoye személyes kedvencét, a gyermekkorában megmentett George névre hallgató fehér gorillát. George korábban meglepően magas intelligenciájáról tett tanúbizonyságot, mostanra viszont inkább az agresszióra való hajlama nőtt meg, ami távol áll korábban az állat hajlamaitól.

Eközben Chicagoban az egész balhé kirobbantói, egy kissé ripacs testvérpár, akik a titkos kísérleteiket nem véletlenül helyezték egyenesen a földön kívül, zuhanó értékpapírjaik értékét igyekeznék helyreállítani azzal, hogy begyűjtik a fertőzött alanyokat, további vizsgálatokra. Azonban a problémák erősen a fejükre nőnek. Claire Wyden (Malin Akerman), habár törékeny nő, sokkal erősebb, mint a bátyja, Brett (Jake Lacy) aki inkább kihátrálna az egész ügyből, akár veszni hagyva mindent. Claire felbérel egy vadász és egyben zsoldos csapatot, akiknek a sorsa borítékolható. (Poén, hogy a vezetőjük a Magic Mike és a True Blood szépfiúja, Joe Manganiello, aki sikeresen hozza a klisés karaktert, akit már korábban láthattál pl. a Jurassic Parkban is. Nagy duma, fegyverek, azután szevasz!) Mondjuk ezt legalább poénnak éreztem, mert abban a film nem nagyon bővelkedik.
Ne felejtsük, hogy négyen írták és a legtöbb, amit hozzá tudtak tenni, hogy átemeltek egy kis "Életet", "Jurassic Parkot" és "Godzillát" a művükbe.
Ami még működött, igaz, írhatták volna erősebbre is, az a kormány oldaláról érkező probléma-megoldó, Harvey Russell, akit a "The Walking Dead" és a "Watchmen" rossz-fiúja, Jeffrey Dean Morgan keltett életre. Néha még kicsit meg is idézi a "Walking Dead-es" karakterének, Negan-nek flegmázós, mosolygós kikacsintását.

A történet tehát semmi extra. (Nem csoda, ha azt vesszük alapul, hogy egy videójáték volt az alapja!)
A filmtörténelem talán két legbénább negatív főgonoszát is sikerült összehozni, ha nem számítjuk ide a vígjátékok és paródiák hasonló karaktereit. Brett Wyden szerepében Jake Lacy fájóan semmilyen, míg Malin Akerman legalább a kereteken belül tökösre sikerült, habár haláluk, mindkettő esetében, egészen olcsó és ostobácska. Ráadásul nem is váratlan vagy érdekes.
A filmben található néhány logikai baki, de nem bántóak, felejthetőek, habár a kedvencem megmaradt a fejemben, hogy hazaértem.:
Okoye kérdezi társát, aki korábban a Wyden cégnek dolgozott, hogy van e ellenszer, aki erre azt mondja, ismerve a páros női tagját, biztosan kitalált valamit, amivel megfékezheti a mutálódott állatokat. Pár perccel később náluk is egy szérum, amelyről megint Okoye kérdezi, hogy mennyire hatásos?
- Kell neki tíz perc! - jelenti ki Dr. Kate Caldwell (Naomie Harris) aki alig pár perccel korábban nem is tudott erről a szerről, és csupán feltételezte, hogy egyáltalán létezik! :)
Claire Wyden utolsó szava pedig felülírta a korábban felépített karakterben rejlő erőt. Mikor George, az óriás gorilla egészben benyeli, Claire még azt üvölti, hogy: - Ez nem ér! - tiszta dedó...

Brad Peyton nem először dolgozik a Sziklával, de kissé komolyabbra is vehetnék a "figurát". Mondjuk, sokat miért várnánk egy olyan mozitól, amely valójában egy jó harminc évvel korábbi Bally Midway Arcade automatából lett összeollózva?
Nem tudom, miért gondolták, hogy jó ötlet leporolni ezt a régi (1986) játékot, habár, végül-is annyira mindegy, hogy egy ilyen zúzda alapötlete honnan származik, ennek meg legalább talán volt némi rajongói bázisa.
A játékban azonban mindhárom szörnyeteg ember formájú, míg a filmben nagyjából ragaszkodtak az anatómiájukhoz, arról nem is beszélve, hogy míg a filmben egy forrásra vezethető vissza a mutációjuk, addig a videójáték mindhárom szörnyének különböző kiváltó okot talált ki.

köszönet a ballymidwaynek!

A film igen lassan készült el, ha tudjuk, hogy már 2011-ben cikkeztek róla, hogy a New Line Cinema esetleg megfilmesíteni és már 2015-ben szóba került Dwayne Johnson neve, mint lehetséges főszereplő.

A filmet sikerült moziban megnéznie a fiamnak és egy barátomnak is. Utána készítettek egy ajánló videót. Mondanám, hogy kritika, de ahhoz nem elég részletes. Viszont jól szórakoztam.




Látványos, klisés, bugyuta és kevés benne a poén.

55%

Ha megnéznéd:
- Tombolás (2018) Friss filmeknél borítékolható a gyenge minőség, ezrt azt ajánlom, hogy látványfilmeknél inkább ne sajnáld a jegy árát és nézd meg a filmet moziban!
Én is megtettem!





2018. április 5., csütörtök

A Titán - The Titan (2018)

A Titán - The Titan (2018)


Rendezte: Lennart Ruff

Megtekintés: Sci-fi horror kedvelőknek szórakoztató lehet, főleg, ha kedvelted "A légy" című Cronenberg víziót.

A Titán a Szaturnusz bolygó egyik holdja, amely végleges nevét az 1800-as években kapta, habár, magát az égitestet már az 1650-es években felfedezték. Légköre 95% nitrogénből és a maradék 5% nagyjából metánból áll, amit a holdfelszínen található hatalmas tavak pótolnak. Sok kutató feltételezése szerint a Titán áll legközelebb hozzá, hogy az ember megvesse rajta a lábát.
Ehhez azonban változnunk kell. A génjeinkben.

Professzor Martin Collingwood (Tom Wilkinson) "erőltetett evolúció" elnevezésű tervéhez megnyerve a NATO támogatását, visszavonul egy katonai bázisra, ahol egy maroknyi elit katonán kezd kísérletezni. A kísérletsorozat lényege, hogy az emberi szervezetet folyamatosan átalakítsák, hogy az végül alkalmas legyen a Titánon való élethez.
Rick Janssen hadnagy (Sam Worthington) feleségével és fiával csatlakozik a kockázatos kísérletezéshez, mint egyik tesztalany. Mialatt a maroknyi kísérleti patkányt, köztük Ricket, lassan átalakítják a génjeiken belül, nem csak a testük változik meg, hanem a lelkük is elidegenedik az emberektől.
A film olyan kérdéseket feszeget, hogy vajon, ha a génjeinket manipuláljuk, emberek maradhatunk e? Vagy, hogy ha sejtszinten megváltoztatjuk magunkat, az vajon kihat az emocionális fejlődésünkre is? Ha megváltozik a genetikai állományunk, mikor szűnünk meg annak lenni, akik korábban voltunk és mikor leszünk "mások"?
A film az elidegenedést is boncolgatja, miközben olyan komoly és égető problémákkal is foglalkozik, mint a túlnépesedés, vagy, hogy morálisan meddig mehet el egy tudós, miközben kísérletezik?

A történet a jövőben kezdődik, amikor az emberiségnek egyetlen lehetősége maradt a túlélésre hosszú távon: ha elköltözik és egy másik bolygón veti meg a lábát. A filmben ez a bolygó a Szaturnusz egyik holdja, a Titán.
A bolygó nem felel meg mindenben a földön tapasztalható és megszokott kritériumoknak. Először is, a légkörében nincs oxigén, ami kérdésessé teszi, hogy bármilyen földi emberszabású élőlény életben maradhasson a Titán felszínén.
Collingwood eredetileg erre a problémára fejlesztette ki eljárását, amely keretében lépésről lépésre megváltoztatják a kísérleti alanyok életfunkciós tulajdonságait, mint például a tüdejük, testfelépítésük, látásuk, stb.


Sajnos a kísérletek nem várt mellékhatása, hogy a tesztalanyok magasabb szintű agresszióra való hajlamot mutatnak, mint egy átlagos ember és ha ez nem lenne elég, testük képes élő fegyverként is funkcionálni.
Jó az alaptörténet, a Titánnal és az odaköltözés lehetőségével, azonban ez a film kis része. A nagyobbik fele viszont gyakorlatilag egy "A légy" parafrázis, csak itt nem véletlenszerűen mutálódik az ember, hanem tudatos manipulációval. A végeredmény azonban nagyon hasonlatos, hiszen a végtermék mindkét esetben egy az embertől gyökeresen különböző élőlény kifejlődése. Ebből a szempontból Ruff filmje nem nagyon újítja meg a témát. Kezdetben itt is, mint "A légyben", a kísérleti alanyok pozitív fizikai jelekben mérik a kísérlet sikerét, ami hamarosan negatív oldalba megy át.
A vég pedig elkerülhetetlen, habár, Ruff igyekezett valamiféle hepiendet csempészni a történetbe.

Sam Worthington kedveli a Titán-iumot, hiszen korábban már két Titán filmben is játszott. (Mindhárom Titános mozi a kanári szigeteken készült.) Ez a karaktere azonban talán közelebb áll a tőle megszokott Avatar-os karakterhez, hiszen itt is egy olyan katonát játszik, aki feladja saját identitását, hogy egy idegen fajban teljesedjen ki.
A végeredmény azonban kicsit hosszú és a második felére talán kicsit le is ül.
Egynek éppen elmegy. Worthington azonban szerintem nem túl jól választ szerepeket. Ismert alapötlet, szép fényképezés, kicsit logikátlan befejezés.
A filmet Spanyolországban készítették a Gran Canarián, nyolc hétig, és a spanyol hadsereg száz katonával és egyéb hadászati eszközökkel támogatta a forgatást.

55%

Ha megnéznéd:
- A Titán (2018)

"Honnan ez a tenyeres?"

2018. április 4., szerda

Ready Player One - Ready Player One (2018)

Ready Player One - Ready Player One (2018)


Rendező: Steven Spielberg

Megtekintés: Mivel "csak" egy Spielberg mozi, kihagyhatatlan darab, bár, most kicsit mintha füllentettem volna.

Nem tudom, valójában mit gondoljak Spielbergről, de úgy érzem néha, hogy amit filmesként el lehet mondani, azt ő már megtette amikor kezdte a szakmáját, csúcsra járatta a nyolcvanas években, azután szépen lassan, ahogyan elrepültek felette az évek, maradt egy igen korrekt rendező, sokkal kevesebb lélekkel, mint amit tőle megszokhattunk. Ez lehet az egyik oka, hogy a "Ready Player One" számomra nem váltotta be azt, amit remélhettem volna, ha reméltem volna bármit is.
Először is, ez a film, bárki bármit gondoljon, leginkább két komponensből tevődik össze:
1.) Reklám a VR felhasználási módnak.
2.) Egy közel két órás gameplay, filmes átvezetőkkel.

Gyerekként nagyon imádtam volna ezt a filmet, hiszen olyan darabokon nőttem fel, mint a "The Goonies", "Gremlins", "Star Wars" vagy az "Indiana Jones trilógia + egy rész". Az alaptörténet egy az egyben egy geek gyík fantazmagória. Milyen jó lett volna, ha meghaladja a korát! Ám ez nem történt meg, sőt, ha pofátlan akarok lenni és kicsit akarok, akkor ezt a filmet néhány éve, 2011-ben, hasonló felépítéssel elkészítette Zack Snyder, "Sucker Punch - Álomháború" címmel. Ott nem volt ekkora tétje a dolognak - vagy mégis, mert attól függ, honnan nézzük és bizony, néhány fiatal lány lelke volt a tét - csupán, végigkalandozhattunk egy több komponensből álló univerzumon, amely akár jelen mozi, sikeresen használta fel a popkultúránk egyes részeit, mint pl. zombie nácik, szamuráj gyilkológépek, robothadsereg és Mordor harcmező, meg egy sárkány család.
Ha úgy veszem, akkor a Ready Player One a tinifiú változata az "Álomháborúnak" (Ami a tinicsajos variáció volt akkor), tele tinifiús - már ha kb. a hetvenes években születtél persze - álmokkal, beleértve a kedvenc filmjeid hőseit és a borzongató ismerkedést a horror műfajjal is, amely pl. Kubrick szemén keresztül meg is lett idézve. (És milyen remekül! Kubrick nem először találkozik filmen Spielberggel és az a kb. tíz perc, amit Spielberg a "Ragyogásnak" szentelt ebben a moziban, sokkal inkább volt főhajtás az angol mentor-példakép (?) előtt, mint a 2001-es (Már 17 éves a film???) A.I. - Mesterséges értelem bármelyik kockája. Igaz, itt pont egy homage szemtanúi lehettünk, vagy valami hasonló.)
Spielberg korábban nem szentelt soha annyi időt a számítógépes Motion Capture és társai technikának, mint most. A mester (Spielberg) betévedt a tanítvány (Zemeckis) laboratóriumába és kicsit összekutyult dolgokat. Korábban Robert Zemeckis szerette volna, ha az animációs technikát felemeli egy olyan szintre, amire eddig nem sikerült neki, habár több filmben is igyekezett lecserélni az élő szereplőket a sokkal személytelenebb 1-esekre és nullákra. Mindenesetre Zemeckis munkássága előtt a mester több jelenetben is fejet hajt.


A történet meg néha még lusta is, az mellett, hogy végtelenül klisés és egyszerű. A gyönyörű látványvilág és CGI varázslat sem tudja megtölteni többlet-tartalommal. Hiába szeretne ez egy okos filmnek látszani, a rengeteg utalással és technikai megoldással, mert ha elvesszük ezt a talmi csillogást, a lerágott csont marad. Legkisebb fiú, küldetés, gonosz befolyásos ellenség, bla-bla-bla.

Wade (Tye Sheridan) egy olyan világban tini, amikor a kiüresedett nihil elől a lakosság zöme a virtuális világ adta szemfényvesztésbe menekül, mert ott bárkik lehetnek, akik a való életben nem. A virtuális világ, más néven Oázis teremtője, Halliday (Mark Rylance - Spielberg új kedvence néhány éve) halála előtt megviccelte kollégáit és befektetőit, mert gyakorlatilag a végrendeletét, amely mint tulajdonos, szinte teljes teljhatalmat biztosít a virtuális világ felügyelete felett, rejtett fájlként és egyben lehetséges cheat-ként és elvégzendő feladatként elrejtette magában a megteremtett világban. A világ összes szerencsevadásza, aki felcsatlakozik az Oázisba, azóta csak ezt a három kulcsos főnyereményt keresi. Sokan magányosan próbálják fellelni, ám némi jellemfejlődés után hőseink, sőt, még az ellenlábasuk, Sorrento (Ben Mendelsohn) is a csapatmunkát részesíti előnyben.

A történet elejétől a végéig megfelel az ifjúsági filmek valamennyi kritériumának. Szerethető főhős, vicces mellékalakok és segítők. Varázslatos mesevilág, megoldandó rejtvények és a nyomukban loholó ellenlábasok. A végén csúcsjelenetek, végső harc, míg győzedelmeskedik, akinek kell, elnyeri a szíve választottját, levonunk néhány tanulságot, melyből az egyik, hogy néha pont az látja meg először a veszélyeit egy adott találmánynak, aki azt megalkotta. Márpedig, az irány, amelybe már egy ideje haladunk, az olcsó és gyors számítástechnikának köszönhetően, nem a helyes irány.
Mert így tényleg előbb vagy utóbb, egy virtuális létezés dróton rángatott bábjai leszünk csupán.

Vagy már azok is vagyunk...

70%

Figyeld:
- A ragyogás még sosem volt ennyire vicces.
- A DeLorean autómárka vagy most fog feltámadni, vagy soha már.
- Kb. ezer filmes vagy egyéb kortárs szórakozási felület cameo-ja.
- Simon Pegg mostanra szinte minden komolyabb A filmben tiszteletét teszi valamilyen módon.

Ha megnéznéd:
- Ready Player One (2018)

Fiam és barátom rövid értekezése a filmről:



2018. március 23., péntek

Tomb Raider - Tomb Raider (2018)

Tomb Raider - Tomb Raider (2018)


Rendezte: Roar Uthaug

Sikerült már néhány mame-t készíteni, amely kihangsúlyozza
Vikander csodálatosan hosszú és kecses nyakát.
Megtekintés: Nem lettem meggyőzve. Ha lesz folytatás, az talán nagyobbat durran.

Először is gyűjtsük össze, mit tudok Lara Croftról, a játékról. Azt hiszem, ha elmondom, hogy az összes Tomb Raiderre fordított játékidőm kimerül úgy kb. 20 percben, akkor azzal tökéletesen összesítettem, mennyire nem vagyok kompetens ebben a világban. Az a húsz perc sem szórakoztatott, mert valami vízesés szerűn kellett volna átverekedni magunkat és a haverom .- azt hiszem, inkább ő játszott, én szurkoltam hozzá - néhányszor leesett és újra kellett mászni. Azután volt valami folyosóban futkározás, két pisztollyal lövöldözés és kutyák (?)(Itt teszem hozzá, az sem biztos, hogy egy időben, ugyanarról az epizódról ugranak be emlékképek). Azután a fiam mutatott valami intrót, ami tetszetős volt, de nem sarkalt játékra már. Mert addigra ráuntam és kijött két mozifilm, amik nem szippantottak magukba. Hiába Angelina Jolie. Sőt! Megkockáztatom, hogy mivel sosem volt esetem ez a kocka arcú, pacsker szájú, negyven kilós nő, akire ráaggatták, hogy szexikon és egy horoggal fektet meg állig beöltözött kommandóst, még direkt irritált is. Az első film szódával elment - arra sem emlékszem - de a második már a fényképezéssel és a nálunk hozzáférhető képmérettel is kifejezetten taszított, a történetről már nem is beszélve. Még annyira sem emlékszem rá, mint az elsőre.
Ja, várj, nem az elsőben volt az a robot, amelyik szétcsapja a sziklát, utána meg Jolie, akarom írni, Croft szinte ledöntetlenezik vele, és félrelöki a robotkarokat, miközben az bele akar tolni a testébe egy kőrfűrészt? Abba a testbe, amelyik vasággyal negyven és talán pont ezért még csak nem is vérezne...
Meg, mintha egy időben a cég, amelyik teremtette, szexikon igyekezett volna gyúrni belőle, hogy gamer újságok címlapjáról vagy középső oldalas poszteréről grimaszoljon ránk a Lara Croft csaj, mert a mosoly az elég karakteridegen volt tőle a nagy harcokban. A melle is, mintha kifejezetten nedves álmok hatására fejlődött gyorsabb evolúcióban, mint ahogyan a játékmenetet fejlesztették volna.
Ezekre emlékszem. Meg arra, hogy egyik kedvenc filmes blogom kifejezetten érdekes és erős cikket szentelt már a témának, kivesézve az első részt. Élvezet olvasni!
Filmbook cikk a Tomb Raiderről!
Filmbook cikk a játékról, első rész!
Filmbook cikk a játékról, második rész!
(Ezeknek ugorj neki és képben leszel!)

Hét év alatt még a bejáratig is alig jutottunk el. Végre sikerült, nyisd ki gyorsan! Vagy berobbantjuk! Nem mintha nem lenne már annyi idő, hogy azzal a temérdek emberi erővel és technikával ne tudnánk kiásni...

Roar Uthaug neve nekünk túl sokat nem mondhat, ám, ha vagy olyan elvakult horrorrajongó, aki nem csak amerikai filmeket néz meg, hanem kedveli a hideg északi népek filmkészítését, a horroron belül pedig gyengéje a Jason szerű, slasher mozik, akkor szinte biztos, hogy belefuthatott a Fritt Vilt - Hideg préda (2006) sorozat valamelyik részébe, amelynek nyitó darabját rendezte Uthaug. A film a műfajhoz nem tett hozzá, hiszen ezt a csontot már szikkadtra rágta a filmvilág, a megvalósítás azonban igen hangulatos és tetszetős volt. Uthaug utána még hazájában készített néhány hasonlóan hangulatos mozit, hogy mostanra a hollywoodi gépezet is meglásson benne valamit és a zsebébe csúsztasson annyi pénzt, amiből egy nem túl hangos, de korrekt durranásos videójáték filmet tehessen a vászonra.

Női főszerepre sikerült megnyerni Alicia Vikandert, aki valamit nagyon tudhat, hogy ennyire szalad vele most a szekér és egy Oscar-díjat is sikeresen eltett zsebre, jelöléseiről, egyéb díjairól nem beszélve. Engem még nem győzött meg, egyelőre úgy vélem, jókor volt, jó helyeken. Kb. hét éve robbant be a köztudatba és egyelőre köszöni, jól elvan. Lehet, hogy nem vagyok tőle még elájulva és várom a nagy "filmjét és szerepét", de Vikander szerintem egy megfelelő nő volt a főszerepre. Csinos, kecses, ha rágyúrnak, dögös. Nincs melle? Engem sosem egy mellméret fogott meg a karakterben, mert szerencsére, nem vagyok mellmániás. Amúgy meg, Jolie-nak sincs nagy melle. Ha véletlenül azt hitted, az szilikon lesz, nem zsírszövet.


Az már jobban zavart, hogy a film elején a forgatókönyv egy olyan Lara Croftot mutatott meg nekem, aki valahogy távol állt attól, amelyikre homályosan emlékszem a játékokból és az azokat folyondárként körbeölelő hype-ból.
Első verekedése a ringben úgy végződik egy nő ellen, hogy Lara lekopogja a harcot, mert fojtófogásból nem tud szabadulni? Tényleg?
Utána bevállal egy kis üldözési versenyt, amiben csal is kicsit, meg elbaltázza a végén. Tényleg?
Ha nincsenek meg benne azok a tuti adottságok, ami miatt a játékokban ő az a harcedzett amazon, aki minden problémát legyőz, ha nem ésszel, akkor fegyverrel, hogyan higgyem el, hogy film végére a karaktere azzá fejlődik, amivé kellene?
Nem. Részemről Lara Croft már gyermekként magába szívja, hogyan kell túlélni, így parancsolva mindenkit maga mögé. Nem baj, ha nem üti ki a drabális pasit egy ütéssel, mert ne már, de akkor legyen nála egy tíz centis kés és szúrja oda a csávóban, hogy az essen össze, de másodperceken belül. Szóval, ne legyen lehetetlen, csupán karcolja...

Itt ráadásul, valami sértett okból kifolyólag Miss Croft kitalálja, hogy mindennapi kerékpáros futár halandóként tengeti a napjait, mert apu (Dominic West) "elhagyta" gyerekkorában és most így határolódik el a múlttól, illetve attól, hogy szembe nézzen apja lehetséges halálával. Szóval ő lenne a tékozló lány, aki lelép otthonról. Mondjuk, az, hogy milliárdos örökösnő, akinek a seggében is testőrnek kellene lennie, annak ellenére, ő mit akar, az nem számít. Azért, mikor bajba kerül, megjelenik a megfelelő háttér.
Lara végre kénytelen megkapni néhány dokut, hiszen letelt a gyászidőszak. Ha apa nem került elő, akkor Larának kutya kötelessége örökölni. A kisasszony pedig csak azt kaparintja magához az összes vagyonok közül, amelyik elvezetheti az apja nyomában, hiszen a lányka sosem adta fel, hogy látja még az apját.


Hogy legyen némi kaland faktor is a filmben, apját egy olyan expedíció után követi, amelyiknek misztikusak a célja, és mi lenne más a végcél, mint megmenteni a földet?

Lara összefut az ellenséggel, Vogel-lel (Walton Goggins) aki első körben bevallja neki, hogy megölte az apját. Ez azért poén, mert nem igaz, de legalább feleslegesen felhúzza a nőt, hogy az hátha fejbe csapja egy megfelelő pillanatban holmi szekercével. Látni a szemében, hogy az lenne a terv, csak túl sok a marcona-martalóc.

Vogel szintén a papa által kutatott titkokat akarja felfedezni, mert lenne vevő a misztikus "fegyverre" vagy démonra, vagy bármire is, ami ugye, jelen pillanatban még az is lehet, hogy egy hatalmas nagy blöff, amit a régi történelemkönyvek és varázslexikonok az évek alatt felfújtak és nincs másról szó, mint lufikról.
Persze minden hasonló filmben a végén történik valami megmagyarázhatatlan, misztikus, félelmetes és lehetőleg véres mágia, mikor az utolsó láda is kinyílik. Most gondolj bele, mekkora poén lenne már, amikor a nagy gonoszok, a milliárdos befektetőikkel végül kinyitják, amit ki kell és egy halom értéktelen csontot találnának némi por és pókháló közé temetve. Akkor mi lenne a következő lépés? - Ejj, kinyírtunk egy tucat embert, elköltöttünk egy teljes Afrikai ország éves GDP-t és a jussunk egy megdöntött mítosz, halom csont alá temetve! - Velem most mi a terv, Mr. Evil? - Nos, Lara, a történések függvényében, azt hiszem, nyugodtan hazamehet. Esetleg, ha igényli, vigye a csontokat is. Mi inkább levágjuk a tökünket...

Szóval, Lara a fellelt nyomok nyomában, nyomban nyomozni kezd apja fellelhetősége után. Összecsap, menekül, fejlődik, leszámol, könnyek.
Mondanám, hogy tágra nyílt szemmel bámultam a vásznat, mert annyira telitalálat volt a mozi. Nem fogom.
Szépen fényképezett, a CGI viszont már közel sem az igazi. A zene is lehetett volna erősebb és valahogy a vége csavar sem tett semmi olyat, amit nem láttam volna hasonló filmekben. Pl. a Lost-ban. Vagy a Kaptár sorozatban. Tudod, amikor kiderül, hogy.... az szpojler lenne.

- Vajon fogok még ezzel az fejjel pozitív hőst alakítani? Mondjuk öt éven belül...? (Walton Goggins)

Mellékszereplőként kap még két percet a mostanában hanyagolt komikus, Nick Frost, aki nem, mintha nem dolgozna, de Simon Pegg nélkül félkarú óriás. A másik, akit megemlítenék, Daniel Wu, aki a férfioldalt erősíti és legalább nem akartak ráerőltetni Larára semmilyen romantikus szálat - de igen, az elején, az indiai srácot, akit elvárok a második részben is. Szóval, talán nem véletlen, hogy kifejezetten Larához illő férfi karaktert nem erőltettek a forgatókönyvbe, hiszen még a végén szerelembe kellene esnie. (Ha nem teszi, a rajongók még azt hiszik, femináci a karakter, aki nem szereti a pasikat, pedig milyen durva lenne már, ha kiderülne sok millió geek álmáról, hogy leszbian?)
Amit elvárok a folytatástól, hogy a misztikus szál ezek után még erősebb legyen és a film elején látott ketrecharcos csajszival küzdjön meg újra, csak most derüljön ki, hogy már akkor legyőzhette volna, éppen csak nem akarta, hogy annak sérüljön a kis lelke. (Mivel Lara lelke totál erős, egyben van, neki nincs szüksége, hogy mindig bizonyítson! Akkor még a film végi nagy karakterfejlődést is megbocsátom, hogy milyen tökös... azaz, milyen erős női amazon lett belőle.

65%

Ha megnéznéd:
- Tomb Raider (2018)

Bizonyíték, hogy moziban néztük! Baba néha megbökött...