2023. szeptember 25., hétfő

Nincs, aki megmentsen - No One Will Save You (2023)

 Nincs, aki megmentsen - No One Will Save You (2023)


Rendezte: Brian Duffield

A film Mafab adatlapja: No One Will Save You (2023)

Megtekintés: Ez ismét egy olyan horrorfilm, amelyik azoknak a fogyasztóknak fog tetszeni, akik képesek egy filmben meglátni a mélyebb rétegeket és van érzékük mind a pszichológiához, mint a filozófiához. Aki azonban egy hentelős, UFO-s home invasion mozira számít, az nem fog tudni mit kezdeni a hozzá adott plusz rétegekkel, ami szomorú, mert ez a film sokkal több, mint gondoltam, az első percekben.

Brynn (Kaitlyn Dever) egyedül éldegél egy amerikai kisvárosban, saját álomvilágában. És ezt itt szó szerint kell érteni, mert Brynn hobbija reflektál a valóságra. Innentől pedig, mivel kicsit szétszórt leszek, egyszerűbb, ha úgy vesszük, a teljes cikk szpojleres, így csak azután gyűrkőzz az olvasásnak, ha túl vagy rajta és megnézted. A benyomásaimról fogo beszélni és tippeimről, amely nagy részt okoskodó konyhapszichológia lesz, így sokaknak terhes hülyeség, de ha úgy veszed, hogy gondolatjáték és inkább "verselemzés" kategória, csak filmmel, mint egy kritika, akkor lehet, hogy szórakoztató lesz számodra.

Brynn tehát egyedül él egy álomvilágban. Két dologgal szórakoztatja magát:  a városka makett változatának felhúzásával és egy 1956-os slágerrel, amik végül kiderül, hogy szoros kapcsolatban állnak egymással. A lány külsőre egy igazi kisvárosi lány, semmi szexuális kisugárzással és mintha ez is a koncepció része lenne, hogy nőies, de véletlenül sem erotikus, sem külsejét, sem öltözékét tekintve, hanem mintha az általa választott korra reflektálna minden porcikájában.

Azonban, mikor kiteszi a lábát a házából és kapcsolatba lépne a város többi lakójával, hamar kiderül, hogy a lány múltjára egy elképesztő teher nehezedik, mert a városka lakóitól semmilyen támogatást nem kap. Ez jó felütése a filmnek, mert Brynn ránézésre egy törékeny, tényleg ártatlan kisugárzású fiatal nő és erre azért is szükség van, mert ahogyan halad előre a történet és felfejtjük a titkokat, szükségünk lesz rá, hogy a hősnővel szimpatizáljunk, hiszen róla szól a film, azonban ha nem végtelenül pozitív a kisugárzása, nem kapcsolódunk eléggé rá ás a film végén esetleg nem működik a varázslat és felfeslik az igazság, hogy bizony, Brynn valójában nem pozitív személy és a város lakói jó érzékkel tartják magukat távol tőle.

Brynn egyik nap egy gyűrű forma kiégést vesz észre a gyepén és még aznap este tanuja lesz annak, hogy valami nem evilági lény igyekszik becserkészni őt a saját házában. Brynn pedig nem kérhet segítséget, mert egyrészt, senkire nem számíthat, másrészt, ahogy benne nem bízik senki, úgy ő sem bízhat senkiben a továbbiakban. A lány egy inváziós esemény középpontjába kerül  és minden erejére és szerencséréjére szüksége lesz, hogy ne legyen ennek az eseménynek az áldozata. Mikőzben egyre kérlelhetetlenebbül haladunk a vgéső forrpont felé, homályos utalások útján mind többet tudunk meg Brynn múltjáról és arról, miért nincsenek barátai.

Kaitlyn Dever


Ha ez nem lenne elég izgalmas, a film a gyönyörű fényképezés és remek hangi világ mellett egy különleges atmoszférateremtő megoldást is kitalált magának:  a filmben alig hangzik el beszéd, azok egy része pedig nincs fókuszban, mintha Brynn süket lenne, de inkább csak ez egy formai nyelv, hogy még jobban elidegenedjen a saját közösségétől, miközben valódi "idegenek" kezdenek begyűrűzni a lakók közé és erről úgy tűnik, egyedül a lánynak van tudomása. Az nem derül ki, hogy ez Brynn szerencséje miatt, végtelenül erős akaratereje vagy valamilyen mentális állapot problémájára vezethető vissza, azonban végül a kívülállósága és a múltja lesz a legfőbb okai, hogy "megmenekül" szorult helyzetéből, ha lehet ilyet mondani. A film kvázi némasága igen irritáló lehet első olvasatra és még azoknak is megterhelő kicsit, akik nyitottak a különleges hangulatteremtésre. Magam is elszórakoztam a gondolatával, hogy milyen lehetne mondjuk egy Walking Dead epizód, amiben a szereplők 45 percen keresztül nem szólalnak meg és elsőre érdekes és vicces ötletnek tűnik, azonban, a filmélményt befolyásolhatja azoknál, akik inkább profán módon, a szövegek értelmezésével szeretik szórakoztatni magukat, mert nekik megterhelő lesz a beszéd hiánya, és ezen nem segít a dalbetét sem. Kb. olyan érzés lehet, mint amikor azért nem élvezel egy filmet, mert a moziélményt számodra erősen bekorlátozza az, hogy egy zárt térben játszódik a film és nem nyit a "világra", míg te a zárt teret inkább elfogadod egy színházi darabtól, de nem egy nagy váésznas filmtől.

Brynn lépésről-lépésre vívja meg mikrocsatáit az idegenekkel, míg végül már olyan szintre emelkedik ellenállása, hogy az ellenség tudatosan dönt arról, hogy elengedik és nem próbálják megtörni, persze azok után, hogy ráébrednek, a lány akaratereje részben egy traumatikus élmény hatására ért benne meg, vagy inkább mondjuk azt, hogy olyan mértékben áll ellen a vele szemben alkalmazott erőszak legkisebb formájának is, hogy azt még a barátaival szemben is kénytelen kelletlen megtorolja és kétséget nem hagy az felől, hogy ezt akkor azokkal szemben is megteszi, akiktől csak fél. Az idegenek talán hamarabb szabadulnának tőle, ha egyszerűen megölnék, de úgy tűnik, ők nem teljesen vallják a lány pszichéjének működését és bár lenne miért eltörölniűk őt a földről, inkább választják azt a lehetőséget, hogy felkínálnak neki egy helyet a jövőjükben, ami pedig szerencsésen összecseng Brynn gondolatiságával és direkt a kedvére való. 



Ugyanis, Brynn-t az idegenek által megszállt emberek már kedvesen fogadják, és a lány, úgy tűnik, teljesen jól érzi magát a külsőségekbe bujtatott kedveséggel, nem szükséges számára a mély érzelem, ami kicsit felül írja azt is, vajon mennyire volt a múltban elvesztett barátnője a barátnője, vagy csak az volt az utolsó valódi emberi érzése, amit sikeresen felülírt azzal, amikor megtette azt, ami miatt mindenki ferde szemmel nézett rá. Most viszont, Brynn szintet léphetett és nem csak egy apró makettváros az amiben elfelejtkezhet, hanem a saját városkája is, hiszen végre kiléphet az utcára, együtt lehet a többiekkel, mintha a város is a saját tulajdona lenne ettől fogva és akik eddig nem szóltak hozzá, most már kedvesek vele, amit a lány akkor is élvezettel fogad el, hogy amúgy tudja illetve tudnia kell, hogy a város lakóit megszállta egy  entitás és saját kénye kedve szerint irányít mindenkit.

Ez persze tényleg azt a kérdést teszi előtérbe, vajon Brynnek mennyire van szüksége a városra és a közösségre, ha ennyire mindegy számára, hogy a testen belül ki vagy mik lakoznak és ekkor értjük meg, hogy Brynn valójában teljesen ellenne egyedül is és nem azért akart beilleszkedni, mert egyedül érzi magát, hanem mert ez az elvárt társadalmilag és akkor tud végre megint nyugodtan élni, anélkül, hogy a közösség kitaszítaná. Miközben neki nincs rájuk szüksége.

Brynn tehát minden, csak nem egy pozitív hősnő és története egy, a háza falain belül létrejött álomvilág után egy olyanban folytatódik, amelyik kitágította a ház falait és bekebelezte a városát is. Erre utalás az is, amikor egy kis kék ház formájú madáretetőt erősít fel egy közeli ház tornácát, amelyik színben és részben megegyezik az épülettel. Ezzel szinte jelzi számunkra, hogy Brynn kilépett otthona falai közül és most már az egész városkára igényt tarthat valamilyen formában. Hiszen, azzal, hogy csak ő ember, míg a többiek talán mind idegenek, az semmivel sem másabb, mint korábban, hsizen, eddig is idegenként élt a többiek között.

Az év egyik meglepetés mozija!

80%



2023. szeptember 11., hétfő

Prédák - Haunt (2019)

Prédák - Haunt (2019)



Rendezte: Scott Beck és Bryan Woods

A film Mafab adatlapja: Haunt (2019)

Megtekintés: Ahogy öregszem, egyre kevesebb a türelmem a horrorfilmekhez, pedig azt gondolom, hogy a kedvenc filmes műfajom. Ez a darab korrekt, de az írók miatt úgy érzem, így ez kevés.

Beck és Woods szerintem, bár nem találták ugyan fel a spanyolviaszt, egy nagyon erős franchise-t indítottak útnak a "Hang nélküllel - A Quiet Place (2018). Persze vannak egyébb és 2023-ban friss munkájuk is, egyelőre mégsem jegyeztem meg a nevüket. A "Prédák" pedig nem az a film, ami miatt emlékezni kellene rájuk. Szégyen, de lehet, hogy ezt a "Hang nélkülnél" már meg kellett volna tennem? Egyszerűen fogy a türelmem és érdeklődésem és nem gondolom, hogy ez jobb lesz idővel.

Ez egy slasher horror. Semmi több. Ez azonban néha bőven elég a műfaj szerelmeseinek, ha a történet vagy bármi kiemelkedő a filmben. Pl. a helyszínek. Vagy a színészi játék. Vagy a vágás, stb. Annyi minden tehet emlékezetessé egy ilyen mozit. A "Prédák" is ilyen lehet, ám részben. Maga a film, mint írtam, erős közepes, de néhány gore jelenetnek köszönhetően azért megmaradt a fejemben. Ezért is néztem végül meg. Korábban beletekertem és az egyik karakter meggyilkolása kifejezetten igényesnek nézett ki. Arra nem volt elég, hogy frissiben lezavarjam az élményt, azonban néhány év pihentetés után, úgy tűnik itt volt az ideje. Annyiban nem jellemző rám, hogy eddig pihentettem, hogy azért közben szerintem legalább fél tucat ilyen témájú filmet néztem meg, amikre mostanra nem emlékszem. Igaz, erre sem fogok.

A "Prédák" ismét egy film, ami valamilyen össznépi szórakozást tesz meg kiinduló pontnak. Nem ez az első film - az elmúlt évben legalább egy jött ki évente - amelyikben a szórakoztató ipar egyik legprolibb szegmensét teszik meg főszereplőnek. Talán, mert amerikában kifejezetten kedvelt szabadidős borzongás bemenni egy lepukkant épületbe és ott összeszarni magunkat jelmezbe öltözött emberektől. A film pedig elemel innen-onnan, pont úgy, ahogy majd ebből is fognak meríteni mások.

Egy csapat fiatal, akik közül a lányok kb. jelentéktelenek, a srácok meg kevesen vannak, elautózik a világ végére, hogy véletlenül rátaláljanak egy ilyen épületkomplexumra, ahol lehet borzongani, hogy majd később menőzhessünk egymásnak a pizsomapartin, saját magunknak, hisz, a pizsomapartin is valszeg csak azok vesznek részt, akikkel elmegyünk egy ilyen horror-kalandparkba. A telefonokat le kell adni, ami necces, attól függ, honnan nézzük. Egyrészt, mert ha levideózol mindent és kikerül a világhálóra, erősen megcsappanhat az érdeklődők száma, hisz virtuálisan már megismerhették az élmény. Ugyanakkor meg, a mai társadalom egy lépést nem tesz a mobil nélkül, arról nem is beszélve, hogy unalmas életünkben bármilyen apró eltérés, érdekesség, kis színes jó lehet arra, hogy megosztva mások érdeklődésére tartsunk számot.

Ha van főszereplő, akkor az biztosan Harper (Katie Stevens), az enyhén introvertált lány, aki csak rászánja magát a mini-kalandra, hogy jó eséllyel, ha túléli az eseményeket, soha többet ne akarjon hasonlón részt venni. Harper most van túl, vagy épp nem túl egy kellemetlen szakításon, ami még nem teljesen lezárt, mivel expasija úgy érzi, a lányt nem kellene csak úgy elengednie. Néhány barátot vesz maga mellé a lány és belép ott, ahova mi persze sosem lépnénk be. Ahogy várható, színes és mocskos helyszíneken keresztül aprózódik el a társaság, hogy azután néhány kegyetlen ember (?) martaléka legyen, néha olyan logikátlan szituációkban, hogy rendesen kezdtem felpaprikázódni. Válaszokat, ha lenne kérdés, sokat nem kapunk, izgulni lehet azért. Ugyanakkor itt is előkerül egy olyan karakter, akinek megjelenése pont annyira volt releváns, mint Hallorann befutása a Panoráma Hotelbe, az "A ragyogás" végén. Ha láttad a klasszikust, tudod,miről karattyolok.

A befejezés hasonlít olyan filmekére, mint a "The collector", a "Fantom az éjszakában" vagy a "Cult of Chucky", bár az utolsó címnél már lehet, hogy keverem a sorozat egy másik részével.

Egyszer nézős, korrekt, de nem kiemelkedő. Eli Roth, mint producer, valamiért kedveli ezt a vonalat. 

Húzónevet nem találtam a szereposztásban, pedig az lehet, hogy felhúzta volna néhány százalékkal a megítélésemet.

60% 



2023. július 29., szombat

Remake: Gumiláb - Footloose (1984) + Footloose (2011)

 Remake: Gumiláb - Footloose (1984) + Footloose (2011)

Footlose (1984)

Rendezte: Herbert Ross

Footloose (2011)

Rendezte:

A két film Mafab adatlapja: 

Footloose (1984)

Footloose (2011)

Megtekintés: Az eredeti Footloose-t még akkor láttam, amikor "kellett". Gyerekkoromban, amikor kifejezetten fogékony voltam az amerikai életérzésre és a zenésfilmek is tetszettek. (Mondjuk, érdekes, hogy azokat mennyire eklektikusan kedvelem.)

Az amerikai kisvárosba érkező nagyvárosi ficsur, aki fenekestül felforgatja a helyiek életét, mondanám, hogy egy izgalmas történet, de inkább az lehetett az oka, hogy megnéztem a filmet, hogy Kevin Bacon szimpatikus volt és a korszak zenei betétei - beleértve a nekem nagyon tetsző főcímet - az ízlésembe illettek. Mert a történet, bevallom, nem túl érdekes. Tehát, érkezik egy lázadó srác, Ren (Kevin Bacon) Bomont-ba, ahol a lelkész lányát szemeli ki magának. Annak a lelkésznek a lányát, aki történetesen egy korábbi tragédia miatt kvázi egy bigott közösségé formálja a városkát, hogy többé ne történhessen olyan baleset, amiben fiatalok halhatnak meg. Ez persze kivitelezhetetlen anélkül, hogy visszafejlődjünk szociálisan és a renitens, lázadó ifjúság nem is tud partner lenni ebben. Ron felkavarja az állóvizet, ami nem egy nagy feladat és mikor végül megküzd a bürokráciával és a vaskalapos felnőttekkel, már elbukná kereszteshadjáratát, de a lelkész felülvizsgálja az állaspontját és a korábban hozott és alkalmatlan rendeleteket úgy vágják ki az ablakon, mintha meg sem történtek volna. Közben pedig Ren is kicsit konszolidálódik, mert a kisvárosi életen ahogyan ő nyomot hagy, az szintin hatással van az idegenre is. Hiszen, közös a jövőjük.

Nem bonyolult történet, de ha jobban belegondolok, kevés musical vagy táncos film mondhatja el magáról, hogy egy szalvétára írt pár sornál több a szinopszisa. Kevin Bacon itt már túl volt egy horrorfilmen, amit utána közel negyven évig igyekezett elfelejteni és egy generációs mozin, az "Étkezde - Diner (1982), ami miatt kitárult előtte Hollywood (Ha a Péntek 13 - Friday 13th első része nem lett volna erre elég.) Bacon felfelé kezdett lépdelni, de a női főszereplő, az Ariel alakító Lori Singer valamikor a kilencvenes években megfeneklett, hiába játszott olyan remek mozikban, mint a Warlock (1989) vagy a Rövidre vágva - Short Cuts (1993).

Amikor meghallottam, hogy Remake készül a filmből, nem igazán tudott érdekelni. Egyrészt, mert mint írtam, a zenés filmek nem a gyengéim és nem is hittem, hogy az eredetit képes megugorni egy új feldolgozás, mert valahogy az egész alapötlet szerintem jobban működik a 80-as években, mint a 2010-esben. És igazam volt. Az új Gumiláb, ha engem kérdezel, tökéletesen felesleges és talán két dolog miatt lehet érdekes: Dennis Quaid-nek így egyel több filmje van és Miles Tellert is előrébb hozta talán a sztár ranglétrán. Igaz, Teller nem a főszerepre jelentkezik be, hanem a korábban Chris Penn által alakított, táncolásból gyengus karakterre. Tellert amúgy a Whiplash óta kedvelem, ám az a film akkor még nem készült el. Az eredeti egy hangulat. Egy korszak felett tör pálcát. A friss feldolgozás valahogy már nem olyan átütő és mintha a karakterek is picit súlytalanabbak lennének. A főszereplő, Kenny Wormald távolról sem olyan karizmatikus, mint Bacon volt és az elmúlt 12 évben kiderült, hogy talán a szakmai haladása sem lesz olyan sikeres. Arra nem emlékszem már, hogy Lori singer milyen Ariel volt, de a mostani karakter, talán, mert megöregedtem, valahogy nem lett számomra szimpatikus, ezzel a ledér hozzáállásával, azonban feltételezem, a figura ugyanezt tette 1984-ben is. Én azonban nem kedvelem az olyan női figurákat, akik járnak valakival, majd ha jön egy új arc, hirtelen félredobnak mindent, mert... Miért? Értem én, hogy kurva izgalmas egy városi fiú, meg apunak is oda kell dörgölni, hogy mi mennyire lázadunk, de ettől még nem fogom a lányt megkedvelni, sőt, amikor tánc közben, kismajomként egyik ágról (pasiról) átugrik a másik ágra (pasira) kifejezetten viszolyogtam tőle. Az, meg, hogy ezek után apu becsicskítja és hazarendeli, jól mutatja, mennyire álomvilágban él ez a csaj. Ettől függetlenül az Ariel bőrébe bújó Julianne Hough ha nem is kápráztatott el, azt mondhatom, hogy csinos, de nem ebből a filmből tudom meg, mennyire jó színésznő.

A lelkész feleségét pedig Andie MacDowell játszhatta el, és nyúlfarknyi szerepe jól mutatja, milyen mostohán tud bánni a filmes világ a korábban körülrajongott sztárokkal, annyira nem mondható, hogy ez a pici szerep méltó lenne. 

Ami még tetszett, hogy az eredeti főcímzenét nem csak átdolgozva használták fel és Teller tánctanulási montázsi is sokat merített a Chris Penn féle eredetiből.

Eredeti 70% + Remake 50%

Ja, és bármilyen hihetetlen, a történet részben megtörtént eseménykre alapozva lett megírva!