Családon belüli erőszak azóta létezik, amióta létezik maga a család fogalma. Ki ne emlékezne azokra a humoros rajzokra gyerekkora képregényeiből, vagy felnőtteknek készült viccmagazinokból, amelyen ősember papa hajánál fogva húzgálja ősember mamát? Magyarországon a válások közel 50 %-ának ez áll a hátterében. Egészen pontosan az egyik fél sérelmére elkövetett erőszak, és ne hidd olvasó, hogy ez csak a brutális férfiakat jelöli, mert az esetek közel egytizedében a mama az, akinek hamarabb eljár a keze! (Hihetetlen!)
A témaválasztás tehát időszerű, illetve inkább kortalan. Mindig voltak szenvedő alanyok, és mindig lesznek elcsattanó pofonok. De van egy határ, amelyet nem szabad átlépni. Ám ez így nem igaz! Tehát nem szabad engedni semmilyen erőszakot egy kapcsolatban, és nem feltétlenül azért, mert az rányomhatja a bélyegét egy mikroközösség életére, hanem mert nem szabad senkit sem megalázni emberi mivoltában.
Van, aki beletörődik, belefárad az állandó ütlegekbe, de manapság, hogy a médiának köszönhetően szinte nincs elérhetetlen területe a földnek, minden kiderül, mindenki lelepleződik. Azonban vannak, akik nem várják a sült galambot, és visszavágnak egyszer. Vagy hidegen számítva, mikor a társuk legkevésbé sem számít rá, vagy hirtelen ötlettől vezérelve, fejüket elveszítve, nem mérlegelve tettük következményeit. Ezek az esetek pedig rendre belekerülnek a bulvárlapok, napilapok hasábjaiba, ezzel is színesítve információra éhező polgáraink vérre rebbenő igényeit. Csak nyissunk ki egy újságot, és azonnal belebotlunk egy kis apróba, mely szerint K. M. megkéselte élettársát M.Z.-t.
Tehát a téma, mint említettem, nagyon időszerű, még ha oly kényes is.
Alvaro Garcia Mohedano és Javier Balaguer forgatókönyve pengeéles, végig izgalmas történet, olyan hiteles jellemrajzzal és cselekményvezetéssel, hogy az ember óhatatlanul arra gondol, az életből merítették ötleteiket. Matematikailag abszolút precízen kiszámolt cseppekben adagolják a keserű orvosság alkotta mese valamennyi kortyát. Lassan építik fel az idillinek látszó kapcsolat fakockáinak elemeit, amely előbb megsérül egy váratlanul elcsattanó pofon után, majd folyamatos rengéseknek köszönhetően a teljes összeomlással fenyeget. Ideig, óráig a könyörgés és ígéretek megakadályozzák, hogy elpusztuljon minden, ami felépült, de az alma férges, és már semmi sem mentheti meg a rothadástól.
 |
| Paz Vega |
Angela (az egyre sikeresebb Paz Vega) alacsony beosztásban dolgozik egy reklámcégnél. Markáns arcú férfi érkezik az irodába, hogy munkába álljon. Javier (Sergi López) elismert szakember munkája területén, és külső szemlélő számára talpig úriember, aki bárkit képes az ujja köré csavarni. Angela pillanatok alatt beleszeret a férfiba, és mivel Javier számára sem közömbös a lány, hamar kialakul közöttük egy mindent elsöprő szerelem érzése.
A történet expresszvonat sebességével vágtat tovább. Összeházasodnak, Angela teherbe esik, szül, majd megunva az állandó otthonlétet, iskolába akar járni. Javier klasszikus nézeteket vall, miszerint az asszonynak otthon a helye. Ennek a véleményének hangot ad, és mivel Angela modern nézeteket vall, ellentmond. Innen az események ugyan kiszámíthatóak, de tökéletesen lebilincselők. Az amerikai testvérfilmek, mint pl. a “Most már elég!” (Enough) vagy az “Egy ágyban az ellenséggel” (Sleeping with the Enemy) ugyanezzel az alapszituációval foglalkoznak, csak sokkal inkább elrugaszkodnak a földtől. E spanyol film esetében végig a realitás talaján állunk, és végre a környezetükben szereplő emberek is aktív részesei a végkifejlet kimenetelének. Józan rálátással foglalkoznak a házaspárral, nem erőltetetten, hanem életszagúan. A karakterek mind nagyon jók, hitelesek. A két főszereplő játékát meg egyenesen csak a “leg”-jelzővel tudnám jellemezni. A film kamerakezelésének köszönhetően kicsit emlékeztet a “Családi kör” realisztikus beállításaira is, nem utolsó sorban, hogy abban is központi téma volt, a családon belüli atrocitás.
 |
| Sergi Lopez |
A filmet a forgatókönyvírók nem adták át idegen kézbe, és milyen jól tették. Javier Balaguer egy szóval: mesteri. Csak annyit mutat, amennyi feltétlenül szükséges, és külön élvezetes a történet vége, amely kicsit más, mint amit bárki elképzelne.
Nagyon jó film, melyet mindenkinek látnia kellene. Napszemüveges asszonyok, akarnok férfiak, gyerünk a moziba!
70%
Ez a kritikám 2004.-ben íródott a moziplussz filmes oldalra, Godzi írói néven.
