A boncolás - The Autopsy of Jane Doe (2016)

A boncolás - The Autopsy of Jane Doe (2016)

Rendezte: André Øvredal

A film Mafab adatlapja: The Autopsy of Jane Doe (2016)

Megtekintés: Az éves horrorfilm felhozatalban néha találunk gyöngyszemeket is. Nem épp hatalmas igazgyöngyöt kell elképzelned, de feltétlenül egy sikerültebb darabról van szó.

Mindig örülök, amikor sikerül belebotlanom egy olyan moziba, amelyik kicsit eltér a korábban látott, klisés, előre kitalálható befejezésű daraboktól. "A boncolás" már azzal kissé kitűnik az átlagból, hogy a norvég rendező jól választott főszereplőket, hiszen a komolyabb moziba járó múlttal rendelkező nézők számára mindkét főszereplő neve ismerősen fog csengeni. Egy horrorfilm esetében pedig nem árt, ha néha bizony megfelelő szakmai múlttal rendelkező színészek prezentálják a történetet. Főleg, ha a történet nagyjában egy helyszínen vagyunk, kamaradarabként, ezért fontos, hogy a színészek megfelelően vagy annál jobban közvetítsék a megformált karakterek érzéseit.

A cím eleve beszédes. Többé-kevésbé a film nagyját egy boncolás teszi ki, amit sikerült elég realisztikusan - már, amit az átlagnéző legalábbis annak képzel - megeleveníteni. Egy kisvárosi házban többszörös gyilkosság, de minimum megmagyarázhatatlan mészárlás történik. A seriff tökéletesen tanácstalan és ha a véres gyilkosság nyomai nem lennének elég kuszák, a ház pincéjében, félig a földből kimeredve - érted, meredve - találnak egy fiatal női holttestet, akinek jelenlétére nincs magyarázat és ezért a seriff, úgy gondolván, hogy a nyomozás szempontjából fontos lehet, a holttest a legközelebbi patológiai helyszínen végzi. Ez történetesen egy apa ás fia vállalkozás, ahol a tapasztalt apa, Tommy (Brian Cox) jobbkeze a városkát elhagyni készülő Austin (Emile Hirsch) lakja. A páros együtt kezd bele a boncolásba, hogy megfelelő válaszokat találjon az ismeretlen női holttesttel kapcsolatban, azonban minden egyes újabb lépésre további kérdések megjelenése rétegződik.

Lassan egy olyan titok közelébe sikerül bejutniuk az orvostudomány és szike segítségével, ahonnan talán nincs többé visszaút a saját, nyugodt életükbe.

A film röpke másfél óra, elég szépen fényképezett - több díjra is jelölték a kategóriában a világ fesztiváljain, ahol bemutatták - kellemes a zenéje és viszonylag erős forgatókönyv az alapja. Az külön öröm volt számomra, hogy amikor már - szpojler szerű - kezdtem vámpír jelenlétre gyanakodni, akkor a történet ezt nem erősítette meg, ezzel nem állva be a mostanában készült vérszívós történetek hosszú sorába, habár ebből a megközelítésből még az sem rontott volna a film megítélésén.

Cox és Hirsch duója eléggé hihetően hozza, ha nem is feltétlenül az apát és fiát, de a tudomány embereit mindenképp. A sminkesek, effektesek rendesen rásegítettek a holttest "élethű" megjelenítésével. Amúgy a hölgyet, aki a filmben végig halott, egy nagyon is élő színésznő, Olwen Kelly domborította a műtőasztalon.

Elájulnunk azért nem kell a filmtől, hiszen az nem állítható, hogy pörgős vagy meghökkentően kiemelkedő darab, azonban elég korrekt film, hangulatos és szórakoztató is. Később, a szakmai sikerek besöprése után megkockáztatom, hogy akár folytatás is készülhet hozzá, hiszen a karakteres filmes "szörnyek" többnyire elérik, hogy franchise kerekedjen köréjük. Ennek "A boncolás" bőven megfelel, hiszen annyi kérdés fogalmazódik meg bennünk a megtekintés közben, hogy néhányra azért megérdemelnénk kielégítő választ.

Brian Cox eléggé otthon van a szakmában. Először a színészre az "Utánunk a tűzözönben", az akció-komédiában figyeltem fel. Előtte is filmezett, hiszen több televíziós produkcióban feltűnik közreműködőként, azonban kb. ettől a mozitól datálnám a mozifilmes karrierjét, amelyben később felváltva alakított fontosabb karaktereket - Trója, X-Men 2., Red 1.-2. - és mellékszereplőket is, bőven.
Hirsch pedig igyekszik nem feltétlenül a szépfiú image-t elmélyíteni szerepvállalásaival, ezért a néhány A listás film közé jócskán beiktat a tehetségét inkább igénybe vevő filmet, amiben fontos a színészi játék. Lásd. pl. Út a vadonba.

70%

Megtekintés:
- A boncolás (2016)
vagy:
- Boncolás (2016)

Blog: Mi a bajom a Logan-nel?

A "Logan" című képregényfilm szerintem egy egészen kellemes kis drámai darab. Ettől függetlenül, ha kontextusba helyezem az X-Men univerzumon belül, azért van, ami zavar kicsit.

Miért lett néhány részen belül a képregényfilm műfaja ennyire pesszimista?
A Logan pont egy olyan jövőt mutat be, amilyet a képregényes világban el sem akarok képzelni, vagy, minimum száz rész után kezdenek az írók felvázolni, mert elfogyott az ötlet.
Eltelt az első X-Men film óta alig 16 év, és eljutottunk odáig, hogy a mutáns harcnak, amely miatt az új generáció, Xavier professzor segítségével beépül az átlagos emberek közé és élni képes, egyszerűen elpusztult és alig páran maradtak életben, mert egyszerűen nem születnek új mutánsok.

Mennyire negatív egy fordulat ez?
Emlékszel Bobby-ra, a jégemberre, Vadócra és a többiekre?
A film szerint mind meghaltak...
Alig egy maroknyi mutáns maradt, de Xavier professzor még úgy ahogy, tartja magát.

Fájdalmas érzés, hogy a stúdió ilyen rövid idő alatt, elég hézagos módon, eljutott odáig, hogy bemutasson egy olyan változatot, ami után alig marad lehetőség, hogy a pozitív kicsengésű mozifilmeket folytassák.

Pedig nehezen képzelem el, hogy a Marvel stúdió egy fejőstehén torkánt elvágná, szoptatás előtt. Vagy csak Logan sztoriját akarták lezárni?

Minek?
Keresni kell egy feltörekvő, fiatal tehetséget - akár a James Bond franchise-nál - ás forgatni azzal is vagy egy tucat mozit.

Robin Hood - Robin Hood (1991)

Robin Hood - Robin Hood (1991)

Rendezte: John Irvin

A film Mafab adatlapja: Robin Hood (1991)

Megtekintés: Csak ajánlani tudom, ha eddig lemaradtál róla.

2018-ban érkezik elvileg Taron Egertonnal egy új Robin Hood film. Ennek alkalmából pár mondatot írnék az 1991-es változatról. Nem az ismertebb, Costner féle kalandos és erősen hollywoodi feldolgozásról, hanem az angol John Irvin által rendezett, a valósághoz egy kicsit közelebb álló változatról, annak ellenére, hogy még szerintem is láttunk már mindent a témában, hiszen készült Robin Hoodról Disney rajzfilm, tévé sorozat és még olyan nagyágyúk is a karakter bőrébe bújtak már, mint Sean Connery vagy Russell Crowe.
A sok bába között pedig majdnem elveszett egy... másik bába.
Abban az évben, mikor Alan Rickman neve eggyé forrt a minőségi gonosz karakterek eljátszásával - igen, ez pont kellett még a Die Hard mellé - amikor Morgan Freeman nevét megismerte a szélesebb közönség (Én azonban egy tévéfilmben találkoztam vele először, ahol egy nem szimpatikus figurát keltett életre.) - igen, sokan Azeem karakterével ismerték meg a színészt - és Kevin Costner gyakorlatilag bármit csinálhatott már első rendezésének köszönhetően, szóval abban az évben elkészült egy sokkal hagyományosabb Robin Hood mozi, sokkal európaibb szemlélettel, sokkal kevesebb A listás színésszel.
Az egyetlen oka, hogy nem lett olyan sikeres és ismert feldolgozás, hogy mivel egy évben jött ki a Costneres kalandfilmmel, az amerikai moziforgalmazók, hogy védjék a bevételeiket a téma kapcsán, egyszerűen nem mutatták be a filmet széles körben, nagy vászonszámmal.
Lassan el is tűnt a süllyesztőben és a későbbi videómegjelenés és tévés bemutatók sem növelték meg az ázsióját.

Pedig egyáltalán nem egy rossz film. Persze, semmi extrát nem lehet már látni mai szemmel benne, annak idején, viszont, legalább annyiszor megnéztem, mint sokkal híresebb amerikai bátyját. Az oka, hogy szimpatikus volt Patrick Bergin és ráadásul egy sokkal fapadosabb, ezáltal realisztikusabb változata volt a Sherwood-i erdők fenegyerekének. Irvin nem titkolt célja volt az, hogy lehetőleg minél autentikusabban álmodják vászonra a történet szereplőit, akik létezése a valóságban egyelőre még erősen kérdéses, sőt, ebben a formában, nem is valós. Pedig, elvileg a 14. században már említésre kerültek Robin Hood történetek - amelyet vándor énekesek terjesztettek, főleg a köznépek által látogatott szórakozó helyeken, értsd. kocsma. - és lassan beépültek ezek a mesék az angol folklórba.
A témáról bővebben itt: Robin Hood.

A filmben találkoztam először Bergin-nel, az ír színésszel, akit majdnem sikerült megismertetni a világgal a kilencvenes évek első felében, azután, annak ellenére, hogy vagy egy tucatnyi remek filmben mutatta meg a tehetségét, szépen lassan hátracsúszott a B kategóriába.
Uma Thurman még sosem volt ennyire,,, csúnya, mint ebben a filmben. Ennek ellenére is szimpatikus a figura, habár, ha belegondolok, nem sok pozitív tulajdonságát ismeri meg a néző Marion-nek, igaz, ez nem az ő hibája. (Olyan gizda és még országának jövője is hidegen hagyja, stb. de ezek elég szexista kiszólások, tehát felejtsd el gyorsan.) Viszont a végén tetszik, hogy igyekszik tevőlegesen belefolyni a harcokba, még ha nem is elég "izmos" hozzá.
Rajtuk kívül, akiket ma már ismerek, akkor még csak szimplán szimpik voltak, az Little John megformálója és a legjobb Robin Hood haver - érdekes, Costneréknél mennyire más kontextusban kerül képbe Skarlát vili karaktere - Will Scarlett.
Történetesen, mindketten fontos karakterei lettek a mostanában olyan nagyon favorizált két kultikus sorozatnak.
Little John-t David Morrissey alakítja, aki a "The Walking Dead" egyik legkarizmatikusabb rosszfiúja volt, míg meg nem jelent Negan. A színész, meglepő, talán a hosszú haj miatt is, de alig öregedett a jó huszonöt év alatt, ami közben eltelt.
Owen Teale már közel sem járt ilyen jól. Will Scarlett-et alakító színész a rivális sikerű "Trónok harcában" formálta meg Havas Jon egyik felettesét és intrikusát a falon tett szolgálat közben, Alliser Thorne-t. A sorozatban mindkét színész kellemetlen körülmények között halálozott el, míg ebben a filmben a legkedvesebb, szórakoztató formájukat hozták.
Akik mellettük még említést érdemelnek, az két Európai színész, akik az angol arisztokráciát hozták a filmbe. az egyik a Nothingham bíróját kiváltó szerep, Roger Daguerre bárót alakító Jeroen Krabbé, a másik a normann Miles-t játszó Jürgen Prochnow. Krabbé kisujjból rázza ki a szerepet, míg Prochnow azért már hajlamosabb kicsit ripacskodni.
Edward Fox nyúlfarknyi megjelenése már nem tud hozzátenni a produkcióhoz.

A történet nincs túlbonyolítva. Sejthetőek a következő lépések. Aki sunyi, meglakol. A végén pedig kisüt a nap is hőseinkre.
Robin passzív-agresszív lázadozásának következményeként megfosztatik vagyonától. Ezzel a lökéssel rövid úton a törvényen kívüliek oldalán találva magát az országát megszálló idegenek kirablásában igyekszik tevőlegesen bizonyítani tehetségét.
Olyan jól megy neki, hogy hamarosan a király emberi mind a nyakában lihegnek, míg a pórnép meg igyekszik támogatni törekvéseiben.
Végül, miután elgurult mindenki gyógyszere, eljön az ideje a szemtől-szembe harcnak.
Hőseink természetesen győzedelmeskednek és még a király is hazatér, hogy támogassa őket.
Tipikus népmese.
Csoda, hogy talán meg sem történt?

65%

Ha megnéznéd:
- Robin Hood (1991)

A báb - The Void (2016)

A báb - The Void (2016)

Rendezte: Jeremy Gillespie, Steven Kostanski

A film Mafab adatlapja: The Void (2016)

Megtekintés: Ha kedvelted a nyolcvanas évek horror és Carpenter filmjeit, találsz ebben is kedvelni valót.

Gillespie és Kostanski rendező kisiparos - míg nem ugrottak egy magasabb ligába - igen kedvelhették a hetvenes-nyolcvanas évek trash, horror és sci-fi felhozatalát, amit eddigi munkásságuk fényesen bizonyít. Saját szakmájukon belül mindketten sikeresen nyomakodtak be A filmek forgatásaira és amennyiben ilyen stílusban és vehemenciával dolgoznak, fognak még meglepetést okozni látásmódjukkal. Erre 2016-os munkájuk is bizonyíték, hiszen a "A báb" tartalmaz egy rakat olyan klisét, vagy inkább finomabban fogalmazva, olyan dramaturgiai, forgatókönyvi elemet, amelyek korábbi, néha - nem csak számomra - kultikus filmekből lettek alárendelve ezen mozinak.

A kezdésben egy a forgalomtól teljesen kieső házból menekülnek emberek és mások levadásszák őket. Egy túlélő azonban végül megmenekül és belebotlik a főszereplő zsaruba, Danielbe (Aaron Poole), aki hirtelen ötlettől vezérelve a közelebbi kórházat választja a sérült leadására, amelyik egy tűzben annyira megsérült, hogy éppen az utolsó napjait éli a bezárás előtt. Ebből kifolyólag könnyű megmagyarázni, miért olyan csökkentett a beteg és dolgozói létszám. Azután néma, köpönyegbe burkolt emberek körbe állják az épületet, egy késeléssel bizonyítva (Daniel kap egy kis szurit), hogy aki odabent van, veszélynek van kitéve.
Ez nagyjából felidézte számomra Carpenter 1976-ban készült, ostrom témát feldolgozó "A 13-ik rendőrőrs ostromát". Ha azt nem láttad, pótold. Készült a filmnek 2005-ben egy Remake-je, egynek az is jó lehet. A felállás amúgy egy tipikus western történet, az 1959-es Rio Bravo átültetése jelenidőbe.
"A báb" első negyed órája ebbe az irányba indul el - megismerünk néhány pácienst, orvost, nővért, rendőrt is - majd nagyon hamar átnyergelünk egy másik, Carpenter által készített - igaz, az is Remake volt - horror sci-fibe, "A dolog"-ba.

Van persze némi Alien nyúlás is, de ezektől eltekintve szórakoztató film a végeredmény. Daniel egyszerre drámai és komikus karakter, persze a fekete humoron belül. Folyamatosan kapja a pofonokat és néhány mondatban az is kiderül, hogy az egyik nővérkével, Allison (Kathleen Munroe) korábban egy párt alkottak és egy elveszített gyermek azóta is fájó emlékként nehezedik közös múltjukra. Szóval, szívatja a forgatókönyv rendesen.

Közben előkerülnek a film elején látható gyilkosok, akikről kiderül, hogy talán nem is a rossz oldalon állnak. Maga a borzalom viszont, amely úrrá lesz a szereplőkön, számomra elég összecsapottnak tűnt. Szeretem, ha ki tudom következtetni, hogyan és miért kezdődik el az "akció", kiből, miért lesz vagy épp mikor elborult gyilkos, itt viszont elég gyorsan elkezdődik a mészárlás - rögtön egy nővér szemtelenít ollóval egy beteget - de nem sok támpontot kaptam, hogyan "fertőződött" meg a hölgy, miért a srácot választotta, stb. Mondjuk, legalább meglepő volt a történés és az is megzavart kicsit, hogy pont az első áldozatról nem gondoltam, hogy ilyen hamar kiesik.

A továbbiakban egy nagyjából kiszámítható túlélő horrort kapunk, házon - kórházon - belül, világtól elvágva. Ezzel nagyjából be is lőttük a lehetőségeket, sok újra ne számítsunk. A karakterek hullanak, a szörnyek erősödnek.
A vége felé az egész film kezd egyre abszurdabb lenni, míg a vége nagyon hasonló lett egy - meg se lepődj - ismét csak sikeres Carpenter mozi befejezésére: A sötétség fejedelmére.
Innen is konkrétan átemel nem kevés elemet, konkrétan pl. egy előkerülő fejszét, igaz, azt nem ebben a sorrendben használta Carpenter.

A szereposztás számomra eléggé semmitmondó volt, leszámítva a nagy öreg Kenneth Welsh-et, aki viszont több, mint 200 produkcióval eléggé megkerülhetetlen színész: Aviátor, Holnapután, Négy tesó, Államérdek, Rejtekhely.

A végére nem kaptam meg minden kérdésemre a választ, viszont legalább a cím értelmét sikerült kihámoznom. Egyszeri megtekintésre érdemes darab. Van hangulata és korrekt a fényképezés. A korábban említett felhasznált ötletek mellett sikerült néhány saját apróságot is belecsempészni.

60%

Ha megnéznéd:
- A báb - Az üresség (2016)

Az éjszaka törvénye - Live by Night (2016)

Az éjszaka törvénye - Live by Night (2016)

Rendezte: Ben Affleck

A film Mafab adatlapja: Live by Night (2016)

Megtekintés: Kicsit hosszú, kicsit lassú, ezért hangulatfüggő bűnügyi dráma.

"Nem az az erős, aki megszegi a szabályokat, hanem az, aki saját szabályokat hoz."

Dennis Lehane regényét forgatókönyvvé adaptálta maga Affleck. A szerző korábbi regényeihez mérten ez a darab sokkal profánabb és kiszámíthatóbb munka. Nincsenek benne nagy csavarok, a következő lépések borítékolhatóak, mégis, érdemes ráfordítani két órát, mert ha el tudunk merülni benne, akkor egy igen kellemes múltidéző drámával lesz dolgunk. Csak ne rakjunk be sülni valamit, mert sokat ront a film befogadásán, ha elvonják a figyelmünket.

Sok helyen botlottam olyan kritikákba, hogy Affleck rendezői ereje, mintha gyengülni látszana, de nem értek ezzel egyet. "Az éjszaka törvénye" ahol kell, kellően komoly, képes beszippantani a nézőjét, és bár lehet, hogy nem olyan szikár, mint a "Hideg nyomon" vagy a "Tolvajok városa", bőven van helye a húszas években játszódó maffia történetek között, igaz, Scorsese és Coppola mélységeit nem éri el, de azt a szintet, amennyire visszagondolok, nem is tudja senki se meglépni. Az azonban nem zárható ki, hogyha Affleck csak a rendezésre figyelt volna és nem maga alakítja a főszereplő ír Joe Goughlin-t, akkor egy sokkal sötétebb tónusú, komolyabb film is készülhetett volna az alapanyagból.

A történet szinopszisa hajaz az összes hasonló maffia családon belüli karriertörténetre, bár, ebben a filmben azért jócskán előkerülnek népmesei elemek is, aminek köszönhetően végül már nehéz a főszereplőért izgulni, mert érezhető, hogy a forgatókönyv az oldalán áll. Felemelkedése a filmben töretlenül egyszerűnek tűnik - mennyit számít egy jól megválasztott verőember! - és a befejezés sem jellemző a hasonló környezetben játszódó filmekre, amiért lehet néhány férfinézőnek némi hiányérzete. Néha a szereplők motivációi sem teljesen tiszták, a forgatókönyv történései is megkérdőjelezhetőek logikusságuk hiánya miatt, az összkép azonban egészen rendben van, bár, ha valaki szeretne elmerülni a filmben látható érában, annak inkább ajánlható a "Volt egyszer egy Amerika", a "Fékezhetetlen" vagy az HBO sorozata, a "Gengszterkorzó".

Háttal Matthew Maher, szemben Chris Messina, Ben Affleck.

"- Üljön fel arra a vonatra Gary L., különben alá kell fektetnünk!"

Színészek, akiket kiemelnék:
Matthew Maher és Ben Affleck között a szakmai kapcsolat egészen a Dogmáig nyúlik vissza, Ebben a szatírába csomagolt komédiában Affleck egy földre űzött angyalt alakított, míg Maher egy villanásnyi szerepben a csapost. Útjuk később is keresztezte egymást, azonban Maher fizimiskájának előnytelensége miatt sosem fog betörni az A ligába, viszont ha megbízhatóan ellenszenves figurát kell alakítani, rá lehet számítani. Lubickol RD Pruitt szerepében és nagyon kevés játékidővel sikerül elérni, hogy a néző a vérére szomjazzon.
Elle Fanning fiatal kora ellenére igyekszik kliséktől és cukisságtól mentes szerepeket elcsípni, mióta elhagyta a tinikort. Habár megjelenése főleg mesefilmek és tini vígjátékok főszerepeire kárhoztatná, Fanning rendszeresen átlépi a tőle elvárható komfortzónát és különlegesebb produkciókban is vállal szerepeket. Egyik utolsó és kellően zavarba ejtő mozija, amit sikerült látnom tőle a Neon Démon volt. (Bővebben róla itt!) Fanning tökéletesen hozza a lelkében megtépázott áldozati bárányt, aki vallási fanatizmusa mögé bújik védelemért. Loretta Figgis szerepe tipikus tragikai szerep: A fiatal lány a hírnév és csillogás ígéretével elutazik Hollywood-ba, hogy azután legközelebb akkor halljunk róla, mikor már kábítószerfüggőként a testét árulja. Hallottunk már ilyet. Ami viszont a szerep drámaiságát növeli, hogy a lány annak a seriffnek a lánya, akinek városába költözve Joe Goughlin igyekszik megvetni a lábát, ezért több esetben is keresztezi apa és lánya útját, aminek később tragikus következményei lesznek.
Figgis rendőrfőnök szerepét az Oscar-díjas Chris Cooper alakítja. A legtöbb kérdést az ő karaktere és szerepe vetette fel számomra - kezdve azzal, hogy miért engedi el egyetlen ártatlan lányát a nagyvilágba, hogy az szerencsét próbáljon, később miért érzi azt, hogy vezeklésképpen pont Joe a megfelelő ember, akin bosszút kell állnia, ha annyira korrumpálhatatlan, hogyan tud maffiózókkal "üzletelni", stb. - azonban a színészre nem lehet panaszunk. Cooper kellően képzett színész, hogy életet leheljen a figurába.
Az én szégyenem, hogy a filmben Affleck feleségét alakító Zoe Saldana-t rendesen összekevertem arcra Thandie Newtonnal. Én kérek elnézést. A szerep amúgy hálás, bár lehetne kidolgozottabb is értve ezalatt Graciela (Saldana) családi hátterét is, mert arról fivérén kívül alig tudunk meg valamit. (Pedig igényeltem volna, hogy a film jobban bemutassa Joe kapcsolatát a lány rokonságával, hiszen annak később fontos szerepe lesz a végjátéknál.)
Dion Bartolo szerepében Chris Messina sikeresen elhappolta a film legjobb karakterének szerepét. Az imdb fotóján egy jóképű fickó néz vissza ránk, Dion ezzel szemben egy köpcös kis digó dugó, amit nem tudom, hogyan sikerült megformálnia, annyira nem emlékeztet korábbi önmagára, vagy rondán öregszik a negyvenes aktor.

Zoe Saldana, Ben Affleck. Mennyire lehet idilli egy maffiaszerelem?

Még három nevet említenék meg, akik igen rövid szerepet kaptak a filmben, viszont öröm őket látni:
Brendan Gleeson Joe apjaként amolyan Dzsóker-kártya a karrierista maffiózó palántának. Szerepe nem túl hosszú, de megjelenése és tevékenysége erősen emeli Joe mesebeli karakterének kialakulását.
Joe első szerelmét Sienna Miller formálja meg. A karakternek egy hibáját rónám fel: Túlságosan eltér azoktól a női karakterektől cinizmusában, akiket hasonló filmekben eddig láttam. Utolsó megjelenése a filmben pl. hátborzongatóan modern hozzáállású nőt mutat be és a szereplő szinte lelép a vászonról realizmusával. Miller még sosem volt számomra ennyire unszimpatikus. Gesztusai sokáig kísérteni fognak nyúlfarknyi szerepe miatt.
A nyolcvanas években nagyon csíptem Anthony Michael Hall-t, aki gyerekszínészből lett érett férfi, mostanra pedig egy kora ötvenes, akinek bájos és kisfiús charme-ja tökéletesen felőrlődött felpuffadt arca mögött. Csúnyán öregszik és talán ez is az oka, hogy nem dobálják főszerepekkel. Sajnálom őt. Gary L. szerepében ő is meggyőző.

A film fényképezése szép, de semmi kiemelkedő. Talán nem volt cél, hogy elkápráztassák a nézőt vizuális orgiával, mert az elvonja a figyelmet a történetről. Azért igyekeztek megvilágítással és finom kameratrükkökkel Fanning karakterét éteribbé tenni, amennyire a forgatókönyv megkívánta. A film zenéje sem kiemelkedő, azonban jól működik a képek alatt.
Tény, hogy a film hangulatát el "kell kapni", ha ez sikerült, onnan figyelni fog a néző.

65%

Ha megnéznéd:
- Az éjszaka törvénye (2016)

Töfi:
- Egy időben szó volt róla, hogy Di Caprio alakítaná a főszerepet, végül producerként szállt be.
- A film nagyja Floridában játszódik. Amúgy Grúziában forgatták!
- Az első vágás átlépte a három órát.
- Dion Bartolo szerepére Jon Bernthal is esélyes volt.

A film végi lövöldözésnél nem voltam 100%-ig meggyőzve, hogy az Ben Affleck. Az arca még filmen is kicsit msának tűnt...

-

Filmélmények 3 - Power Rangers (2017)

Fiam és barátom néha együtt néznek meg mozifilmeket. Utána pár percben megosztják a véleményüket a filmről. Ez a harmadik ilyen videó.
A megtekintés után a világ tíz másodpercen belül megsemmisíti önmagát!

Power Rangers (2017)

Repülőtér - Airport (1970)

Repülőtér - Airport (1970)

Rendezte: George Seaton valamint stáblistán kívül Henry Hathaway.

A film Mafab adatlapja: Airport (1970)

Megtekintés: Ugyancsak megkopott mostanra, de ha kedveled a drámákat, amelyek több rétegből állnak össze, érdemes megtekinteni.

Igaz, hogy magyar címmel írtam meg a cikket - Repülőtér - de azért amennyire emlékszem, nézői berkekben is csak Airportként emlegetik a filmet. (Akár az Airplane paródiát, a Terminált, vagy a Mad Max-et. Van ugyan magyar megfelelő, de mivel videókazi kalóz narráción szocializálódtunk, beégett. Legalábbis a korosztályomnak, +/- 10 év.)

A bő kétórás mozit Arthur Hailey (wiki) regényéből írta vászonra Seaton. Hailey-ről annyit érdemes tudni, hogy munkássága hasonló volt Grisham és Chrichton stílusához, írói sikerességéhez. Grisham főleg ügyvédes témákban van otthon, Chrichton a fantasztikum világában szeretett barangolni, a technológiai vívmányokat beépítve műveibe, Arthur Hailey (imdb) pedig szívesen foglalkozott mamutvállalatok köré épülő témákkal, mint autógyártás, szállodaipar vagy bankszféra. Általában volt tehát egy keret, amin belül helyezte karaktereit és azok drámáit, amelyek sokszor pont az adott témához kapcsolódtak szervesen. (Lásd pl. pont az Airport azon jeleneteit, amikor Mel (Burt Lancaster) azon vitázik elhidegült feleségével, Cindy-vel, (Dana Wynter), hogy a család is fontos, de van, amikor a munka elsőbbséget élvez, mert nem lehet félredobni.)

A történet nagy vonalakban egy drámai este történéseit mutatja be, amelyben több szereplő élete veszélybe kerül, akiket a sors egy repülőgépre sodor egy elkeseredett emberrel, aki biztosítási csalásra készülve igyekszik öngyilkosságot elkövetni, egy balesetnek álcázott repülőgép-szerencsétlenséggel.

A Lincoln repteret megbízásának köszönhetően Mel (Lancaster) vezeti. Egy érkező gép pilótája elszámolja magát és a reptér legforgalmasabb leszállópályáját sikerül gépével eltorlaszolnia. Mivel éppen téli vihar tombol és a környéken nincs másik alkalmas repülőtér, minden erővel azon van a földi személyzet, hogy kiássák a beszorult gépet, biztosítva a többi, levegőben köröző madárnak a leszállás lehetőségét.
Mel habár igyekszik jó apa lenni, le sem tagadhatja, hogy valami alakul közte és a titkárnője, Tanya (Jean Seberg) között. Felesége viszont pont ezt a zűrzavaros éjszakát választja ki arra, hogy gyakorlatilag belehajszolja Mel-t a válásba.
Mel egyik legjobb, mégis legmakacsabb pilótája, Vernon (Dean Martin), aki viszont nem elég, hogy pökhendi és ott tesz keresztbe Melnek, ahol tud, de egyszerre Mel húgának a férje és amit kevesebben tudnak, csalja őt egy stewardess-szel, Gwen-nel (Jacqueline Bisset).
Míg a kifutópályán Mel egyik gépész, karbantartó és egyben repülőgép tervező barátja, Patroni (George Kennedy) igyekszik felszámolni a hatalmas hótorlaszt, addig a gépre felszálló utasokkal is meggyűlik a bajuk.
Egy idős hölgy (Helen Hayes) például kifinomult technikával potyautasként látogatja rendszeresen idegenben élő lányát, míg egy korábbi tűzszerész (Van Heflin), hogy végső elszegényedésében gondoskodjon feleségéről (Maureen Stapleton), merényletet tervez a gép ellen.
A főbb történetszálakon kívül is megismerünk érdekes, kedves vagy épp idegesítő karaktereket. A film készítőinek sikerült megcsípniük néhány igazi sztárt - bár néhányuk csillaga már kihunyóban volt - és sok statisztát, ezért a színészi játék összessége elég ingadozó minőségű.

A film zenéjét a remek Alfred Newman komponálta, akit több, mint két tucat évben jelöltek Oscar-díjra, nem egyszer egy éven belül több filmért. Ezért a munkájáért azonban nem kapta meg a szobrot, de a film egyébként sem mondható szerencsésnek ebből a szempontból, mert a tíz jelölésből csupán a legjobb női mellékszereplő díját sikerült megszerezniük, amelyet a szélhámos nagymama, Ada Quonsett szerepéért Helen Hayes-nek Ítélt oda a zsűri, bár a díjat Hayes egészségi állapota miatt végül Rosalind Russell vette át.

A filmet gyerekként láttam először - mondanom sem kell, hogy gyerekként azért valahogy jobban magával ragadt a történet szerteágazása és grandiózussága - és bár azóta erősen megkopott, elmúlt belőle a frissesség, bőven megér egy megtekintést, akár a sokkal gyengébb, mégis szórakoztató folytatásokkal egybe fűzve. Például egy unalmas hétvégét simán feldob a négy Repülőtér film, főleg, ha azok megtekintése után mellé csapjuk a belőlük táplálkozó paródia mozi két részét is, amely remekül használja ki a katasztrófafilmek kliséit, vegyítve azt angol, fekete és főleg abszurd humorral.

Dean Martin a kapitány és a rémült utasok farkasszemet néznek a merénylővel.

Természetesen a hetvenes évek óta rengeteg hasonló filmdráma és katasztrófafilm készült, de repülős témában kevés hasonló, amely nem csak magára a katasztrófára és annak túlélőire, hanem a környezetükre és sok egyéb karakterre is figyelt volna. Nem állítom, hogy persze az Airport lenne az első fontos és a kliséket lefektető katasztrófa mozi, azonban sok hasonló, akkoriban készült fontos mozi utána került bemutatásra: Földrengés, Pokoli torony (1974), A Poseidon kaland (1972). Az Airport meg már 1969-ben elkészült (Később mutatták be... 1970-ben), alig egy évvel a regény megjelenése előtt, ami olyan nagy sikernek örvendett, hogy az Universal azonnal lecsapott rá. Később azonban a produkció költségvetése kezdett elúszni - köszönhetően a főszereplők bérének is - és az Universal elnöke, Lew Wasserman hajlott rá, hogy beszüntesse a forgatást, míg a producer Ross Hunter ragaszkodott a film elkészítéséhez. Ez olyannyira elmérgesítette a két férfi között a viszonyt, hogy az azután sem állt helyre, hogy a mozi hatalmas sikerrel került bemutatásra.

Töfi:
- Helen Hayes abban az évben mellékszereplői Oscar-díjával két olyan színésznőt pipált le - Karen Black-et és Lee Grant-et - akik később játszottak fontos szerepet a további Airport filmekben.
- A filmben nem hozzák szóba a hatalmas korkülönbséget a pilóta Dean Martin és a légikisasszony, Jaqueline Bisset között, pedig az ilyesmi ábrázolása a hetvenes években még közel sem volt annyira elfogadott.

Feltétlenül ajánlom ezt a mozit azoknak, akik két órán keresztül bírnak ülni a fenekükön és elmerengeni, hogy vajon néha milyen közel vagyunk ahhoz, hogy rosszkor legyünk, rossz helyen.
Akit még kiemelnék a filmben, az Van Heflin, aki a bombakészítő Guerrero-t alakítja és ez volt az utolsó mozifilmje. Motivációja tiszta és már-már érthető is, így a film egyik igen fontos mellékszála az övé, a feleségét alakító, Maureen Stapletonnal egyetemben. Drámájuk kiemelkedik az átlag drámákból, ahol sokszor nincs ennyire felépítve a karakterek háttere. (Amikor a feleség a férje életéről vall, az például eléggé hihető és kidolgozott párbeszéd.)

90%

Ha megnéznéd:
- Airport (1970)

Helen Hayes, Jean Seberg, Burt Lancaster