31 - 31 (2016)

31 - 31 (2016)

Rendezte: Rob Zombie

A film Mafab adatlapja: 31 (2016)

Megtekintés: Még mindig igyekszik művészi lenni, de most nem áll jól neki.

Rob Zombie azt nyilatkozta, hogy ez a legvéresebb filmje. Még szép, mert ez nem igaz. Valahogy rá kell venni a sok léha horrorfilmfogyasztót, hogy kidobjanak pénzt egy totálisan középszerű gyilokhorrorért, amelyben szebb napokat is látott B-C kategóriás színészek nyíratják ki magukat centekért. Még, hogy a legvéresebb. Az a Halloween Remake két része volt. Valahogy nincs szívem két, különálló filmként kezelni őket, annyira "egyben" vannak. Az véres volt. Ahogy a csávónak Michael Myers az arcába lép, pl. Az zsigeri volt, gusztustalan és visszavonhatatlan.

Itt semmi olyat nem kaptam, amit ne láthattam volna már unásig, ismeretlen nevű direktoroktól. De nem a nagy Rob Zombie-tól! A rendező, aki kedves nejét, Sheri Moon Zombie-t tologatja az összes mozijába, (Meg gondolom, szabadidejében is.) mert vagy annyira szerelmes belé, vagy annyira olcsó munkaerő, vagy annyira jó színésznő. (De nem az. Ha az lenne, nem 14 munkából állna össze a filmográfiája, tizenhét év alatt.)
A szokásos brigád utazik a hetvenes évek végén a kisbuszban, csak most az átlagéletkor nem húsz, hanem negyven, meg egy kicsi. Szívják a füvet, ótvar erőltetett szöveggel butítják egymást, csecset és foghíjas mosolyt villantanak és körbeutazzák Amerikát, hogy bazári szórakozásban részeltessék a kisvárosi vagy még annál is kisebb közösségek beltenyészet tagjait. Szerencsétlenségükre sikerül egy igen gazdag pasas útjába kerülniük, aki évente egyszer áldoz rá, hogy másokat feláldozzon egy maga által szervezett menekülős játékban. (Nagyon ígéretesen hangzik, ráadásul, kielégíti azon fogyasztók igényeit, akiknek korábban olyan kedvenceik voltak, mint Menekülő ember, Battle Royale vagy A kockázat ára. - Észrevetted, hogy amúgy ez a téma a horrorfilmeken kívül főleg anti és egyéb negatív jelzős utópiákban fordul elő, főleg népszórakoztató modulként, amolyan jövőbeni "Kenyeret és cirkuszt!" részeként?)

Simán összekapkodják a csapatot. A felesleg torkánt reflexből elvágják, a maradék pedig kap egy esély a túlélésre. Ha képesek tizenkét órán keresztül túlélni a feltehetően valami hatalmas kastély vagy/és gyártelep alatt elterülő kazamata rendszerben, szabadon távozhatnak. Embereink menekülnek és káromkodnak. Az üldözők szintén. Aztán elszabadul a pokol és mindenki mindenki ellen. Ez lehetett volna szórakoztató is, de nem az. Még az első ellenség, a törpe tényleg egy érdekes karakter, addig a többiek már fárasztóak.
Az áldozatok közül egyedül a mostanra összeaszalódott Meg Foster-nek tudtam kicsit drukkolni, de pusztán azért, mert valamikor egy jó nőnek tartottam - igen, a jéghideg kék szemei ellenére - és ritka filmes megjelenéseit számomra kedves filmekhez tudtam kötni: Elpusztíthatatlanok - They Live (1988), He-Man - az univerzum mestere - Masters of the Universe (1987). Igen, jól érzed, hogy a szegény Foster néni kb. harminc éve volt a csúcson. Mostanra rendesen elveszítette báját és szomorú látni, hogy az egykor a hűvösen szexis nőből mostanra egy kókadt virágszál lett. No, nem telhetetlenkedem, csak örülök, hogy ismét láttam.

A másik, aki egykor komoly favorit volt drámai színész szakon, mostanra meg úgy jellemezhetem, hogy a remek színész, aki minden szart bevállal; Malcolm McDowell. A 73 éves aktor 250 (!) produkcióban mutatta meg magát, ami nem egy rossz karrier. Vele kapcsolatban csak az fáj, hogy mostanra teljesen elkopott az a nimbusz, amit komoly alakításaival sikerült felépítenie és egyértelműen megélhetési színészként tudok rá tekinteni. Hogy mikor láttam utoljára szerethető karakterként? A Hősök sorozatban, ám ott is rossz fiút alakított. Mondjuk, ami jó benne, hogy azért 5-10 szarra jut egy-egy nívós munka.
Van kb. két perce a filmben Tracey Walter-nek is, aki, mikor még voltak lehetőségei és nem trágyákban égette magát, bagóért, akkor épp Conan (Schwarzenegger) társaságában forgatta a kést vagy Jóker jobbkezeként intézte az üzletet, míg Nicholson ráunt és egy hiba után visszakézből lelövi. (Conan, a pusztító, Batman - A denevérember) Lucky Leo szerepe egy kb. egy órás munka és egyetlen pozitívuma, hogy Sheri Moon Zombie simogatja meg a farkát, vagy legalábbis annak a helyét.

A cím jelentőségére nem jöttem rá, miért pont 31, hiszen Sheri éveinek száma ennél több és a játk ideje is megáll tizenkét óránál. Biztos, nem figyeltem eléggé, ezért maradtam le a 31 lényegéről.
Ami viszont zavart, hogy hasra-ütés szerűen dobálódzik a szervező, Father Murder (McDowell) a játékosok odd-szaival, miközben egyáltalán nincs rá semmilyen utalás, hogyan is képesek követni a játékosok cselekvéseit, hiszen kamerát, kamera képet nem mutatnak és a film során még véletlenül sem kerül elő technikai személyzet, aki végigkíséri az akciók lefolyását, őrült szervezőnk és bájos vén kurva tettestársai mégis tökéletesen percre készek az infókból, hogy épp ki halt meg, ami minimum egy zárt láncú kamerarendszert feltételez.
Ebből kimaradunk.
A másik, ami zavart, hogy nem derül ki pontosan, hol is vagyunk helyileg. Szereplőink tizenkét órát kapnak a menekülésre, ami idő alatt gyakorlatilag végigbukdácsolnak egy kazamatarendszeren, egy teljes gyárkomplexumon és néhány kellemesen bereflektorozott helyiségen. Mindenesetre feltételezhető, hogy nem egy vidéki farm alatt összehordott két szalmabála és három hordó között kell keresztülnyomakodniuk. Tizenkét óra! Ebből kb. ha egyet töltenek az ellenség kiiktatásával, a többi idő alatt szerintem nagyjából eljutunk a fővárosból a Velencei tóra. Itt meg végig sikerül házon belül maradniuk, holott folyamatosan mozgásban vannak. Szóval, az arányok kicsit el vannak mérve.

Az ellenségek nagyon kitaláltak. (Ilyen névvel, hogy Sex és Halál. Hát, fantasztikus. Azért visszasírtam a Mad Max Master Blastert. Vagy a Menekülő emberes pankrátorokat.) Nem is lehet őket komolyan venni, az egyetlen Richard Brake kivételével, akinek mindig olyan az arca, mintha az utcán élt volna hosszú évekig, napfényen és kannás boron. Mondjuk, lestrapált külseje ellenére csipázom a faszit és ha felülemelkedem a ripacskodásán, akkor még mindig ő volt a legjobb színész a stáblistán. Nem is csoda, hiszen csak jó színész lehet, aki magára öltötte a Trónok harcának egyik legbaljósabb figurájának a szerepét: The Night's King. Azért sokat tompít a figura hitelességén a sok agyzsibbasztó monológja, amelyekbe vegyíti a konyha-filozófiát a nyálköpködős haraggal.
Az is necces, hogy összesen hárman - McDowell meg két öreglány - állnak a játék mögötti fogadások hátterében és mindhárom személy bőven benne van a hetvenben. Azért elvárná az ember, hogy ilyenkor egy egész kis kompánia legyen élet-halál ura, akik pergő montázsban cserélgetik a sorsjegyeiket. Itt meg McDowell benyög valamit, a másik kettő meg bólogat rá.
Volt hiányérzetem és Rob Zombie-tól ez számomra nagyon kevés.

Ezt a témát - emberek belekényszerítése egy túlélős játékba, gazdag emberek a háttérben, küzdelmes elhalálozások - már sokan és sokféleképpen feldolgozták. Nem érzem, hogy rendezőnk bármit hozzá tudott volna tenni a témához, amit amúgy meg kedvelek. Csak nem így.

40%

Ha szeretnéd látni: 31 (2016)

Ha valaki rájön, mit akar jelenteni a 31, kérem írja meg kommentben.

Ha hasonló filmek érdekelnek:
- Menekülő ember
- Battle Royale
- A kockázat ára

Szellemirtók - Ghostbusters (2016)

Szellemirtók - Ghostbusters (2016)

Rendezte: Paul Feig

A film Mafab adatlapja: Ghostbusters (2016)

Megtekintés: Nem állítom, hogy vártam rá, mint egy falat kenyérre, de annak ellenére, hogy nem egy maradandó darab, egyszer nézhető.

A problémám egyes újrahasznosított ötletekkel, hogy az eredetiség minimalizálása miatt nem nagyon vágyom többször megnézni az adott filmet. Emlékszem a régi Szellemirtókra. Talán, mert sokszor láttam és nagyon kedveltem az egész show-t. Közben felnőttem, öregedtem és az életem sem úgy alakult, hogy egyetlen örömöm a filmek megnézése legyen, talán ezért sem vágyom rá, hogy a 2016-os változatot rongyosra nézzem és ez nem egyértelműen a csajok hibája, akik játszanak benne, bár tény, nem érzem őket annyira hangsúlyosan jó karakternek, mint az első két rész, vagy eredeti mozik férfi karaktereit. Valahogy az a kémia, ami megvolt a férfibarátságban az első részekben, nekem itt kissé hiányzik és olyan szedett-vetett az egész produkció. A közellenség (Neil Casey) motivációja sincs rendesen a számba rágva, pedig érdekelt volna, hogy mitől lett az, aki és, hogyan volt képes arra, amit véghezvisz, bár, igyekeztek a karaktert felépíteni, néhány perc azonban erre nem volt szerintem elég. (Mondjuk amikor besétál a koncertre vagy az étteremben ülve látjuk, azért ott viszonylag sokat megtudhatunk róla.)

A film két legemlékezetesebb karaktere számomra a Thor srác (Chris Hemsworth) és az enyhén leszbikus beütésű technikus bébi (Kate McKinnon). Pedig a főszereplők pont nem ők. Ez azért gáz.

A Szellemirtóknak már a kilencvenes években be volt tervezve egy folytatása, csak Dan Aykroyd ötlete annyiba került volna már akkor, amennyit most sem költöttek rá a harmadik illetve inkább Reboot epizódra, pedig az sem volt kevés. Engem érdekelt is volna egy harmadik etap, hiszen az elsőt nagyon kedveltem és a második is viszonylag szerethető lett, plusz érdekelt volna, hogy a karakterek sorsa merre halad tovább, mondjuk tíz évvel az első rész után. Mennyire lett volna rutin feladat egy szellem befogása, kivel jön össze Louis Tully (Rick Moranis) karaktere és Dana gyermeke, ha már kissrác, látja e a halott embereket. A tervek azonban túl impozánsak voltak - vagyis kurva sokba kerültek volna - és a brigád lassan letett a harmadik részről.

Közben eltelt közel harminc év és akadt producer, aki úgy vélte, ha beleöl valamennyit a filmbe, az megtérül és hozhat is valamit a konyhára. Mivel már férfiak harcoltak a szellemekkel, a koncepció azt lett, hogy most csajszikat kéne a plazma köpő rémségek után küldeni, de nem voltak elég bátrak, mert, hogy a női nézőknek ne csak cickókat meg seggeket kelljen röhögve bámulni, betettek egy félisten férfiszínészt, hogy az elviccelje saját tehetségét és mutasson valamit a gyengébb nemnek. Nem véletlen az a fotó a szaxofonnal...

Ha a négy bige nem lenne elég - és bevallom, férfi nézőként tényleg nem azok, hiszen egyik sem testesíti meg a szexi tünci, ágyba rángatásra alkalmas eye-candy-t - a csinos csajok mellett, ami a férfi nézőket megmozgatja, az vagy a menő kocsik vagy a szentimentális múltba révedés. Mivel a filmben sok kocsit nem használnak - nem indokolt - de volt korábban két rész, még a jelenlegi negyvenesek gyerekkorából, marad a szentimentális visszatekintés. Hát akkor ha lehetséges, hozzuk be egy-egy cameo és mellékszerep erejéig az első két rész fontosabb színészeit. Mivel rebootról van szó, egyértelmű, hogy utalást nem lehetett tenni arra, hogy korábban már volt néhány szellemeket vadászó pacák, ezért a régi aktorok most teljesen új figurák bőrébe bújhattak. Nagyjából mindenkinek lehetőséget adtak egy esetleges folytatásban való megjelenésre is (Ernie Hudson simán visszatérhet, mivel rokoni szál fűzi a kvartett legnagyobb testű tagjához, míg Bill Murray szerintem direkt vállalta, hogy már az első újrában pórul jár, bár karaktere nem hal meg, csak sokáig élvezi a kórház vendégszeretetét, de talán így nem kell ismét megjelennie a történetben. Teszem hozzá, ha jobban megnézitek az első két részt, Murray már abban sem rajongott azokért a taknyokért, amiket a nyakukba zúdítottak a forgatás alatt, nem véletlen, hogy az első rész végén alig lett habos - a többiek rá is kérdeznek, hogy csinálta - és a második részben inkább elmegy randizni Dana-val (Sigourney Weaver), ahelyett, hogy a társaival a metró szerelvények sínjei alatt csordogáló ektoplazmikus üledékbe ugrana fejest.) Sajnos a szemüveges tudóst megformáló Harold Ramis 2014-ben maga is átsétált a fénybe, így ő már nem vehetett részt ebben a moziban és Rick Moranis is eléggé visszavonult a filmvilágtól, miután felesége elhunyt és nem kapott kellő támogatást a környezetétől. 1997 óta csak hangként jelenik meg produkciókban, vagy esetleg dokumentumfilmben szólal meg és ehhez annyira tartja magát, hogy a harmadik/remake/reboot részhez sem sikerült elcsábítani, ami viszont szerintem nettó hülyeség a részéről, de tiszteletben tartom.
Sigoruney Weavert is sikerült bedobni, de rá egészen a stáblistáig kell várni, viszont ő is visszahozható karakter. A stáblista másik finomsága a női nézőknek kedvez, mert Chris Hemsworth végigtáncikálja, hogy nedves legyen a bugyi.
Dan Aykroyd mint sokat látott taxis ugrott be egy percre, hogy monológjába beépítse az eredeti főcímdal szellemekre vonatkozó sorát és a blazírt egykori titkárnő és telefonos kisasszony, Annie Potts is tiszteletét teszi egy szálloda recepciós minőségben. Aykroyd mondjuk sosem távolodott el a produkciótól teljesen: most is benne volt, mint executive producer.
Az egyetlen, akit hiányoltam, az állandó seggfej és kellemetlen ember karakterében brillírozó William Atherton, aki az első részben igyekszik megkeseríteni hőseink életét. Sebaj, helyette behozták rövid időre Charles Dance-ot, és Ed Begley Jr.-t de mindkettőnek fájóan alulírt szerep jutott. Dance mintha mostanában a mennyiséget preferálná minőség helyett.
Andy Garcia pedig számomra WTF, hogy mit keres ebben a moziban. Oké, öregszik és nem jönnek a szerepek (Ami meg nem igaz), de ez neki méreten aluli megmérettetés, mint enyhén pöcs polgármester. A jobbkezét alakító Cecily Strong meg összeteheti a kezét, mert a többi mellékszereplőhöz képest kifejezetten hálás szerepet kapott.

Melissa McCarthy ugyanazt tette hozzá, mint eddigi filmjeihez és kezd olyan lenni számomra, mint egy női Adam Sandler. Az egyértelmű főszereplő pedig Kristen Wiig, aki elég jól táncol és kedvelem is. McKinnon a titkos favoritom, mint már írtam, Leslie Jones, a negyedik tag volt a legkevésbé szimpatikus, mert a figurája az a tipikus hollywoodi klisés negga drabális csajszi, aki állandóan pofázik, mindentől rovázik és bármi baj éri, előkerül, hogy ő fekete. Lassan a filmekben a korrektség jegyében a feketéket le lehetne cseréni vágott szeműekre.

A történet nem bonyolultabb, mint az első kettő. a humor kiszámítható - poénosnak szánt blőd szövegek, esés, kelés, rombolás. Már most alig emlékszem valamire a filmből.
Azért, nem csak a színészek terén igyekeznek rájátszani a nosztalgiára:
Előkerül a híressé vált logó, kicsit kreatívabb formában kitalálva. Megkapjuk az ikonikus autót, bejutunk a védjeggyé vált épületbe. A zöld zabagép is visszatér, ám nem erőltetik túl jelenlétét és még az egykori Stay Puff habcsókember is tiszteletét teszi, bár a bicskanyitogató pusztulása számomra érthetetlen forgatókönyvi húzás, amelyet beáldoztak egy olcsó svájci bicskás poén miatt, igaz, itt nem habcsókként találkozunk vele, hanem hatalmas balonként, de gondolom, ha már szellem, ugyanúgy trutyivá robban, ha viszont meg az a finom, vastag anyag, amiből egy ilyen hatalmas balon készül, az nem szakad atomjaira, ha megszúrják egy bicskával. Nem tudom, mi ez a svájci bicska mánia ott az USA-ban, de most jött ki egy egész film, amely egy holttest svájci bicskaként való felhasználásról mesél, és az egykori Harry Potter a főszereplője: Az ember, aki mindent tudott - Swiss Army Man (2016).
A stáblista után pedig - amit te azért nem tudsz, mert olyankor már kimenekültél, hogy feléleszd elült seggedet - még Zuul-ra is marad egy másodpercnyi idő, hogy legyen egy magkezdeménye a folytatásnak.

Nos, most várok egy prequelt, amelyben gyerekek - fiú gyerekek - mesélik el az eredeti szellemirtók gyermekkorát és rajongását a kísértetekhez. Mert miért ne, ha a Stranger Things olyan ügyesen megidézte a témát.

50%

Ha megnéznéd: G H O S T B U S T E R S  (2016)

Töfi:
- Kristen Wiig már játszott együtt sci-fiben Weaver-rel: Paul - Paul (2011)
- Charles Dance már játszott együtt Weaver-rel, A végső megoldás a halálban - Alien 3 (1992) és ott volt közös jelenetük. Viszont mindkét film egyfajta harmadik rész.
- Chris Hemsworth már játszott együtt Weaver-rel a "Ház az erdő mélyén - The Cabin in the Woods (2012) című filmben, bár közös jelenetük nem volt.
- A hang amelyik főgonoszunkat felzavarja, hogy a fürdőszobában tegyen rendet, a rendezőé.
- Kate McKinnon, a négyes legtökösebb tagja abban az évben született, amikor a mozikban bemutatták a legelső részt!!! Atyaisten, de öreg vagyok!
- Kristin Wiig filmbeli nevét - Erin Gilbert - két korábbi Julia Roberts karakterből vonták össze: Erin Brockovich, Eat, Prey, Love
- A filmben töménytelen utalás van a háttérben a korábbi részekre vagy barátokra, színészekre.
- ghostsfromourpast.com

Prérifarkas Blues - Varsity Blues (1999)

Prérifarkas Blues - Varsity Blues (1999)

Rendezte: Brian Robbins

A film Mafab adatlapja: Varsity Blues (1999)

Megtekintés: Nem tudom, mennyire hiteles, mint sportfilm-sportdráma a Prérifarkas Blues, de nekem tetszik és néhány évente újra tudom nézni.

Az "Egyetem Blues" címet a magyar keresztségben gyorsan megváltoztatták az egyetemi csapat nevére (Prérifarkasok), mert az sokkal érdekesebb, mint az eredeti változat, habár, megkockáztatom, azért van egyetem szó az eredeti címben, mert ezzel utalnak rá, hogy amit látunk, nem egy adott helyhez köthető valójában, hanem bármelyik hasonló mentalitású iskolában megtörténhet, vagy megtörtént már Amerikában: Annyira rányomja a sport szeretete a bélyegét néhány kisváros életére, annyira e körül forog minden, hogy teljesen alárendelik magukat ezek a srácok a "nép akaratának" és ezzel sokszor saját életüket teszik tönkre, amit nem is feltétlenül vesznek észre akkor, azonnal, hanem majd egyszer, a jövőben, amikor végigelmélkedik a múltjukat és felteszik a banális kérdést; - Hol rontottam el?

Jonathan "Mox" Moxon (James Van Der Beek) viszonylag hamar felteszi a kérdést magának, hiszen ő a film "lelkiismerete" és motorja, róla és döntéseiről szól a film. Morálisan, etikailag szinte kikezdhetetlen figura, amolyan igazi kisvárosi hős, aki ha arról van szó, készségesen alárendeli magát a köz akaratának, ha azzal egyet tud érteni - pl. egyáltalán nem érzi szükségét, hogy Lance Harbor (Paul Walker) nevű iskolatársával versengjen, pedig azonos poszton vannak, olyannyira nem, hogy amikor bárki erre hívná fel a figyelmét, akkor finoman megjegyzi, mennyire játék ez az egész és nem veszi komolyan - és harcolni is kész az igazáért, ha úgy érzi, ellenfele nem áll felette morálisan - pl. az apjához fűződő ambivalens viszonya, vagy ahogyan a futballedzővel, Bud Kilmer-rel (Jon Voight) felveszi a kesztyűt.

Bud Kilmer akár egy prédikátor, irányítja a nyáját. Jól jellemzi a figurát az első buzdító beszéde.

Semmit nem tudok az amerikai futballról. Hiába láttam tucatnyi mozit a témában, rögbi, futball, amerikai futball, kosárlabda, jéghoki, stb. nekem nagyjából egyre megy, mert nem maga az adott sport köt le és annak szabályai, hanem a kritikus pillanatok, amelyek eldönthetik a játék kimenetelét vagy a karakterek felépítése, bemutatása és a környezetüké, valamint a közös reakciók, kölcsönhatások, ezek elegye. Így, annak ellenére is tökéletesen szórakoztat egyik-másik darab, hogy valójában fingom sincs róla, "mit látok", mert nem azt nézem...

Mox és addig élvezi a játékot, amíg nem veszi észre azt, amit a színfalak eltakartak korábban. Azt hiszem, talán az első arcul csapást akkor kapja, amikor véletlenül szemtanúja lesz annak, hogy a fanatikus edző, Kilmer, bárkit képes feláldozni a csapat sikeréért, mert a felszín alatt nem az a mozgatórugója, hogy támogassa a gyerekeket a jó eredmények eléréséért, hanem az, hogy veretlenül vonulhasson vissza, hogy elmondhassa, hogy közel három évtizedig ő volt a legeredményesebb sportedző az egyetemi ligák (vagy mi a neve náluk) történelmében. Aztán Mox szemtanúja lesz, hogy Lance térdébe titokban injekciót adnak és előtte becsuknak egy ajtót, ami egyértelműsíti, hogy tilosban jár. De vajon tényleg ő jár e tilosban vagy a fanatikus edző, aki nem csak a gyerekekre, de az egész West Canaan-i közösségre rátelepedik és sikerei farvizén lavírozva nyomást tud gyakorolni bárkire, aki szembeszegülhetne vele?
Egyértelműen Kilmer a negatív szereplő. Még a sportolói is utálják, viszont tartoznak a közösséghez annyira, hogy ellenérzéseiket sokszor félretéve lenyeljék a békát és tegyék, amit az edző mond. A módszerei megkérdőjelezhetőek, viszont hosszú évekig eredményesnek voltak mondhatóak, csak azt ne felejtsük el, hogy közben az ember hány fiatal ember lelkét törte, életét keserítette meg. Mox végül ezért száll szembe vele és kettőjük párharca adja a mozi gerincét. Kilmer viselkedése alapján még csak nem is kedveli Mox-ot, és erre sincs különösebb oka, pusztán nem érzi, hogy a fiú közelebb vinni a céljai eléréséhez, így kénytelen-kelletlen használja később majd, mikor Lance végleg kiesik a képből.

Mox másik vonalon is kénytelen kérdéseket feltenni magának, hogy mi a helyes és mi nem. Barátnőjébe ugyan nem szerelmes, de mikor hirtelen a suli bálkirálynője dörgölődik hozzá, mert Mox egy csapásra felemelkedik a kispadról és eredményes lesz, a fiú végül nem használja ki a helyzetet és nem hagy teret a kísértésnek. Józan esze azt súgja, hogy egyetlen szex valakivel, akit gyerekkora óta ismer, többet árthat a lelki fejlődésnek és a megítélésének és önbecsülésének - meg még ezer más apróság miatt - mintsem érdemes lenne megtennie.
Apjával is nehéz a kapcsolata, mivel a szülő önmaga elszalajtott lehetőségeinek megvalósulását akarja a fia karrierjében viszont látni, ami viszont nem teljesen egyezik Mox álmaival. Ebből adódóan sok közöttük a súrlódás.

A filmben van még idő, hogy egyéb szereplők humoros - a tanárnő és másodállása, Tweeter (Scott Caan) kicsapongásai, Mox öccsének vallási hóbortja - pillanatokkal ajándékozzanak meg, és marad pár perc a drámaiságra is - Billy Bob sorsa és hajnali önvallomása, Wendell kifakadása a lehetőségeiről a jövőben.

Bár, a forgatókönyv szerint a film főszereplője James Van Der Beek, számomra mégis a film legnagyobb varázslója Jon Voight, akit itt lehet imádva gyűlölni. Az az ember egy eszméletlen alakítást nyújt a filmben, állandó rágózásával és remekül megírt, a végtelenségig aljas beköpéseivel, amivel mindig pontosan oda tud szúrni a gyerekeknek - mert ne felejtsük el, hogy valójában a film hősei egyetemista kölykök - ahol a legjobban fáj és sok esetben benn is marad a tüske. Végül, mikor mindent "elveszít", ahogy tapsolva kimegy az öltözőből, mintegy magát győzködve, hogy "- Gyerünk, gyerünk!", akkor az egy eszméletlen erős jelenet és minden aljassága ellenére is szánni való az idős edző, ahogyan végül eltaposták őt a diákjai, mert az ő olvasatában nem álltak mellé. Ha van 10 legjobb Jon Voight karakter lista, akkor Kilmer edzőnek feltétlenül szerepelnie kell rajta.
Hozzá képest Beek csak végiglavírozza a mozit.
Kiemelhető még a film két legdrámaibb sorsú szereplője a filmből:
Lance Harbor (Paul Walker) olyannyira alárendeli magát az edző hajtásának, hogy végül ennek köszönhetően sérül le véglegesen és edzőként lesz kénytelen helytállni a városban, a korábbi ösztöndíjas lehetőségektől elesve. Walker szerepe nem túl markáns a filmben, viszont ő indítja be a cselekményt, sérülésével. Walker sajnos már nincs velünk, elhunyt 2013-ban, egy sajnálatos autóbalesetben.
Billy Bob (Ron Lester), akinek hatalmas termetével egyértelműen arra született, hogy blokkoló legyen, mire az egyetemre került, annyira rossz állapotban van a gyerekkora óta űzött sporttól és az erőszaktól, amit abban kapott, hogy bármikor elég egy ütést a fejére, amitől megborulhat. (Bár, a film végére betesznek egy apró megjegyzést, hogy a CT vizsgálata nem hozott negatív eredményt, de azóta már tudjuk, hogy van olyan betegség, amelyik kifejezetten az ehhez hasonló erőszakos sportokhoz köthető - lásd. "Sérülés - Concussion (2015)" ) Ron Lester, mikor megelégelte, hogy főleg a súlyához köthető karaktereket kell filmekben és sorozatokban játszania, kísérleti jelleggel gyomorgyűrű műtéten esett át. Ez sikerült, a színész hamar fogyni kezdett és ezzel együtt már a szerepek is elkerülték... 2016-ban hunyt el vese és májelégtelenségben.
Mox barátnője a filmben Amy Smart, akiről sokat nem tudok mondani, viszont csinos pofiját mindig kedveltem és a nevét is könnyű megjegyezni. Kár, hogy ennél mélyebb benyomást nem tudott nagyon rám tenni.
Wendell, a fekete fiú szerepében Eliel Swinton, aki viszont annak ellenére, hogy ez az egyetlen filmes tapasztalata, egészen jó a néhány percében. Swinton később végigjárta a film mondanivalóját: előbb profi amerikai-futball játékos lett, majd egy sérülés miatt visszavonulni kényszerült.
Ali Larter Darcy nevű kisvárosi aranyásójaként ebben a filmben debütált mozivásznon és mindjárt egy emlékezetes jelenettel; Mox-ot meghívja a házukba, miután előző "szerelme", Lance végleg lesérül, és úgy igyekszik behálózni a fiút, akit gyerekkora óta ismer, hogy egy szál semmiben, csupán a megfelelő helyeken tejszínhabbal és két szem cseresznyével letakarva sétál át hozzá a szobába, hátha a fiú megérti az egyértelmű célzást. Az összképen az sem ront semmit, hogy a valóságban borotvahabot kellett a kellékesnek használnia, mivel a tejszínhabok túl hamar olvadtak meg a reflektorlámpák fényétől.

Jonathan megkísértése: Te bevállalnád?

W. Peter Iliff forgatókönyve nem sok újdonságot mutat, ami a filmet illeti, viszont amit innen-onnan összeszedett, az egységes és élvezhető végtermék, ráadásul bárhol történhetne, bármilyen témában, mert a lényeg a főszereplő benyomásai.
Brian Robbins a nyolcvanas években színészként kezdte, majd átnyergelt a rendező-író-producer pályára. Ez a film egy korrekt rendezés tőle, de mostanában, 2012 óta nem állt kamera mögött (2016) és utolsó munkáiban Eddie Murphy-vel égették magukat. (Norbit, Ezer szó, Az üresfejű)

A filmet 1998 első felében forgatták 16 millió dollárból és 1999 januárjában mutatták be Amerikában. Csak hazájában közel 60 milliót hozott moziban és 80 millió fölött jár a kölcsönzési díjakból befolyt összeg, világszerte.

Habár én nem feltétlenül ájultam el Beek alakításától, azért volt, aki igen; 1999-ben nyerte Teen Choice Awards-ot és MTV Movie Awards-ot is. Ellenben, amit nehezen hiszek el, hogy Voight semmilyen fontos jelölést nem kapott ezért az alakításáért, pedig bőven megérdemelte volna.

Lehet, hogy a film amúgy klisés - mint sportfilm, valóban megszokott panelekből építkezik - ettől függetlenül értő kézzel lettek összeállítva a megfelelő panelek. Kedvelem. Egyébként a film végtelenül patrióta és egy kissé gejl pátosszal nyakon öntött monológgal indít, ami, ha nem kedveljük az USA-t, akkor visszatetsző lehet, ám úgy érzem, ez is egy kontraszt a film mondanivalója és a látott események között.
Nálam simán 80%

Ha szeretnéd látni: P R É R I F A R K A S  B L U E S  (1999)