Cell - Cell (2016)

Cell - Cell (2016)

Rendezte: Tod Williams

A film Mafab adatlapja: Cell (2016)

Megtekintés: John Cusack és Samuel L. Jackson már játszottak együtt korábban egy Stephen King adaptációban, amelyik kapott hideget és meleget, de összességében az író sikerültebb filmes feldolgozásai között tartják számon az 1408-at. Ezt nem fogják.

Nem tudom, mi volt a célja azzal King-nek, hogy megírta a Cell című (Várom a magyarítást, mert a "cell" szónak többletjelentése van és azt King bele is építette a könyvbe, megjelenik a filmben is, így egy az egyben átfordítani magyarra nem egyszerű, hiszen valami kis információ vagy utalás biztosan el fog veszni.) agymenést. A mű egyértelműen hajaz kissé Romero zombie-s filmjeire és ha a dühvírust kicserélem a 28 nappal később-ben, akkor az is erősen emlékeztet erre a horror zsáneren belüli darabra. A felütésre nem lehet panaszom, az egészen jól sikerült. Nem itt, hanem a könyvben. Főhősünk, aki mobiltelefon nélkül létezik a világban, egyszerre egy apokalipszis közepén találja magát és csak pislog körbe.
Itt Clay (John Cusack) mobilja lemerül és annyi a szerencséje, hogy analóg vonalon hívja fel az asszonyt, majd másodpercekkel korábban teszi le a készüléket, minthogy elszabadul a pokol.
Az történik, hogy valami homályos külső erő hatására a telefonok egy olyan szignált juttatnak a használóik agyába, amely felülírja az ego-t és dühöngő őrültté változtat mindenkit, megspékelve egyfajta kaptárszellemmel.
Clay jobbnak látja elmenekülni a repülőtérről és miközben a metrón keresztül menekül lakásába, hogy összeszedje a gondolatait, mellé csapódik Tom McCourt (Samuel L. Jackson) egy idős metróvezető - akit bárki eljátszhatott volna, annyira nincs "benne szerepe" Jacksonnak.
Közben másokkal is találkoznak, akiket a műfajnak megfelelően - egy rész katasztrófafilm, egy rész horror - elveszítenek, mert áldozatokká vállnak ebben az erőszakos környezetben.

Clay, habár a józan ész az diktálná, hogy a családja, akitől egy fél világ választja el, már régen halott, mégis utánuk indul, főleg, mivel a fiát lassan egy éve nem látta kézközelből, lévén, hogy bizonytalan, apákra jellemző okokból lelécelt anyuka mellől. Tom persze végig mellette marad és követi az öngyilkos küldetésre.

Ezt is már láttuk...

A film elkészítéséről legalább öt éve cikkeznek. A youtube rajongók már 2010 körül elkezdték fake/hamis trailerekkel feltölteni a világhálót. Lassan alakult ki a film végső változata, néha plusz forgatást kellett tartani, máskor a bemutatót halogatták a vágás variálása és egyéb okok miatt. A film végül moziba került és nem mondható el róla, hogy sikerült darab. A World War Z után erős visszaesés A listás színészekkel ilyen mozit összecsapni.

Negatívumok:
- Már a főcím sem győzött meg. A képbe beúszó fekete háttérbe írt szereposztás állandóan kizökkentett a filmből, mert a háttér olyasmiket is kitakart, amit megfigyeltem volna. A tucatnyi executive és egyéb producer szintén riadalomra adott okot. Amiben ennyien vesznek részt, az elvileg egy jó munkának kellene lennie, de csak vessünk egy pillantást azokra a futószalag slágerekre, amelyeknek szövege kimerül három sorban és hasonlóan sok művész áll az elkészülésük mögött és igazi fércmunkákat fogunk találni. Hogy Stephen King nevét nem tolják az arcunkba hatalmas betűkkel, az is arra engedett következtetni, hogy a szerző azért nem állt ki mellszélességgel a project mellett, Cusack ide vagy oda. Az imdb 5 csillag alatti jelenlegi kritikai megbélyegzése sem túl biztató.
- Az akciójelenetek túl gyorsra lettek vágva és néhány eset kivételével követhetetlenül zavarosak. A kamera szinte sosincs a megfelelő helyekre rakva. Hol nem a lényeget mutatja, máskor meg olyannyira belemászik az eseményekbe, hogy a sok sötét jelenetnek köszönhetően semmit sem értesz.
- Míg a könyvben van némi idő a karakterekre, itt a rossz arányérzék miatt néha túl gyorsak az események és elvileg érdekesebb karakterek ágyútöltelékként funkcionálnak. (Lásd pl. a fiúiskolánál az igazgató rövid szerepét játszó Stacy Keach-et. Az ő esetében mondjuk már annak is örül az ember, hogy filmben látja.)
A padlástéren lezavart verekedés kivételesen kritikán alulira sikerült fényképezésben.
- A befejezés. Nem írnék konkrétumot, mert ennél a filmnél a szpojler megöli azt a kis érdeklődést is, amit érdemel, de a könyv megváltoztatása egyértelmű jele annak, hogy nem kívántak a történet mélyére ásni - már amennyire King megtette a könyvben, pedig rá sem jellemző, hogy jó abban, ha meg kell magyarázni a rejtélyes események kiindulópontját, de a Mobil című könyvben azért valamelyeset sikerült neki a komplexitást hozni - és csak a felszínt sikerült a forgatókönyv írójának karcolgatnia. Mintha az lett volna a lényeg, hogy gondolkodni nem kell, csak nézni az eseményeket. Így persze a befejezés - amely szerintem kb. olyan hangulatú lett, mint mondjuk a "Sorvadj el! esetében - olcsó és hatásvadász lett, mint pl. a Fekete ruhás hölgy esetében. Csak hát ezt a "poént" mintha mostanában már túl sokan lőtték volna el, túl sok moziban.
- Az egész történet a levegőben lóg, nem túl koherens. A könyvet olvasva már erősen éreztem, hogy King mesélőkéje kezd felhígulni és olyasmiket is elmesél, amelyeket előtte már mások és jobban elmeséltek. A Mobil volt az egyik első King könyv, amelynek elolvasása után már éreztem azt, hogy ha most kezdenék és az új könyveivel ismerkedni King-nek, nem ő lett volna a kedvenc szerzőm.

Jelenet, ami ebben a formában nincs is a filmben.

Pozitívumok:
- A filmzene szerintem egyértelműen a sikerültebbek közé tartozik. A főcím elején már megvan a hangulat a borzongáshoz és abban a jelenetben, amikor a sejt az iskola udvarán álmodik és újraindul, Eduard Anatolyevich Khil előadásában az erősen letompított "I Am Glad, Cause I'm Finally Returning Back Home" nagyon hátborzongató és nyomasztó. Ha megnézzük hozzá a videóklippet, akkor az is segít a film szörnyeinek "megértésében", hiszen Khil dala a boldogságról szól, a hazaúton és a Cell agy-mosott fertőzöttjei hasonlóan üresen vonulnak nem ismert céljaik felé. Igaz, náluk mint érzelem nem az öröm dominál.
- A misztikus szál meglebegtetése Clay a képregénykészítő és az álmokban látott "vezető" között, amely azt sugallja, hogy Clay lehet egy megoldása az eseményeknek. De sajnos ez a vonal itt ki is merül, szóval zsákutca lesz.

- Hirtelen más nem jut eszembe.

Erősen egyszer nézős kategória. Ilyen nevektől az ember azt várná, hogy olyan filmekben bukkannak fel, amelyek elgondolkodtatnak és érdekesek lesznek. A Cell azonban több kérdést vet fel, mint amire válaszol, de mire vége lesz, nem fog minket érdekelni, hogy megvilágosodjunk. Elfelejtjük pár nap alatt, mint ahogy az áldozatok agya törlődik.

Ha szeretnéd látni: C E L L

40%

Játsz/ma - The Game (1997)

Játsz/ma - The Game (1997)

Rendezte: David Fincher

A film Mafab adatlapja: The Game (1997)

Megtekintés: Egypoénos film, mint pl. a Falu. Ettől még remek szórakozás.

Nem nagyon fogok elemezgetni, hiszen David Fincher filmje húsz éves, elvileg már látta, akit érdekel, amúgy meg egyetlen nagy szpojler az egész mozi.

Karácsony környékén kis családomon belül is előkerül a dilemma, hogy apánknak mivel kedveskedjünk, hiszen, nagyjából megvan mindene, ami meg nincs, azt vagy megszerzi, mert szüksége van rá, vagy nem is érdekli. Fiatal korában olvasott pl. de mostanra egyértelmű lett számunkra, hogy az olvasás számára luxus, hiszen ahogy öregszik, egyre kevesebb ideje van a munka mellett olvasásra. Akkor inkább egy pihentető szunyókálás.

A Játsz/ma főszereplője egy milliomos üzletember, akinek vagyona meghaladja a félmilliárd dollárt, ezért - el sem hinnéd te, a kisember - de nem sok öröme van az életben. Mire elérte mindazt, amit a filmben látunk, pont az veszett el az életéből, amiért elvileg küzdenünk kellene: az öröm. Nicholas Van Orton (Michael Douglas) papírokat tologat, emberekkel beszél, részvényeket értékel és ebből jól megszedte magát. A filmben persze a történet folyása miatt nem egy boldog playboy életét vetítik elénk, hanem egy Ebenezer Scrooge (Charles Dickens sokszor feldolgozott történetének parafrázisa, a Karácsonyi ének egy variációja.) szintű, üres, sivár örömtelen életet, amelyben a következő apró üzleti győzelmek sem hoznak semmiféle megváltást, boldogságot.
Orton személyiségét jól árnyalják az olyan pillanatok, mint amikor a sokadik irodistája boldog születésnapot kíván neki, de azt a személyi titkára fogadja és Orton szinte sértve érzi magát, hogy megszólították. Vagy amikor egyedül falteniszezik, amely egyébként egy remek és energikus páros tevékenység és a filmekben főleg befolyásos üzletemberek szokták a kollégáikkal, társaikkal végezni, itt azonban Orton egyedül van és a montázs egymásba vágása érezteti igazán azt, hogy akár lehetne társa is, de ő egyedül van. Miért? Mert valójában senkit nem érez az üzleti életben elég közel magához, hogy együtt játsszon vele. Ez is csak azt mélyíti el a nézőben, hogy Orton nem jó csapatjátékos.

Habár a felszín felületes nézőnek lehet kívánatos, azért a forgatókönyv és a rendező nem segít, hogy akarjuk Orton életét. Az őt körülvevő világ szürke, sötét, depressziós. A környezetében élő emberek mind jól szituáltak, üzleti világa végtelen hatalmat sugall, mégis, hiányzik belőle a melegség, a szeretet. Orton 48 évesen nem feltétlenül döbben rá, mennyire hiábavaló az élete, viszont egyértelműen nem teljesen elégedett vele, hiszen miután öccse felajánl neki egy lehetőséget a születésnapjára, amely alapjaiban változtathatja majd meg az életét - és semmi konkrétumot nem tud róla - fejest ugrik a lehetőségbe, mert a kíváncsisága és a változatosság iránti vágya erősebb, mint önön biztonsága illetve hatalma felett érzett "öröme".

Conrad (Sean Penn) befizeti a "Játékra", melynek első állomása, hogy Nicholas érdeklődjön annyira iránta, hogy hagyja, hogy az események lassan kicsússzanak az irányítása alól és alárendelje magát egy számára mostanra idegen világnak. Márpedig a "Játék" már akkor kezdetét veszi, amikor belép az irodájukba és a pultos kisasszony úgy kezeli, mint egy egyszeri embert és megvárakoztatja. Nicholas érdeklődése azonban sokkal erősebb, mint életvitelének sajátos pökhendisége és mivel megvan benne az a fajta fejet hajtási képesség, amelyet az üzleti életben már elveszített, még mindig ideális alakká teszi őt a játékhoz.

A második lépés, hogy Nicholas határait feltérképezzék - és ez egy nagyon kényes időszak, hiszen ha itt kiszáll, lelép, oda az egész körmönfont terv, hogy megkapja ajándékát, amely egészen az utolsó percekig nem derül ki, hogy mi is valójában.

Feingold (James Rebhorn), a ceremóniamestere, miközben papírokat keres elő, amelyek kitöltésével Orton részt vehet a Játékon, mintegy mellékesen átnyújtja Ortonnak az ebédes csomagját, hogy fogja meg számára, hogy két kézzel kereshessen elő valamit. Orton egészen biztos nincs hozzászokva, hogy emberek így viselkedjenek vele és csak úgy a kezébe nyomjanak tárgyakat, hogy azokra jelképesen "vigyázzon". De ez már a játék bonyolult metódusának a része. Jim és csapata ekkor már elkezdi felmérni Orton viselkedési sajátosságait, mert minden egyes mozdulata, gondolata hatással lehet a Játék kimenetelére és sikerére. Ezek után már sokkal profánabb a tesztek kitöltése, az orvosi vizsgálatok unalmas montázsa és az orvos ismétlődő bátorításai, hogy hamarosan végeznek. Egy kényes állapotfelmérés tanúi lehetünk, hogy a cég (CRS) gondosan megtervezhesse Nicholas személyre szóló nagy kalandját, melynek a végén várja őt a születésnapi ajándéka, amely mi lehet az ő esetében?

A választ megkapjuk a filmtől a végén.

Jobban belegondolva, itt Fincher egy olyan fajta történetmesélést vállalt, mint M. Night Shyamalan, akinek szintén specialitása a végig titokzatos hangulat, amely végül egy jó csattanóra épül. Ha pl. Fincher nem rendezte volna meg a filmet, szerintem simán belefért volna Shyamalan filmográfiájába.

Deborah Kara Unger egyik jobb szerepe.

Fanyalgás:
A film talán egyetlen hibájának azt rónám fel, hogy a filmben bemutatott cég és működése rendkívüli szervezettséget kíván, amely jócskán túllép a televízióban már látott "Kész átverés!" műsorokon, pedig, amit látunk, az kb. egy ilyen eseménynek felel meg. Bizonyára nem lehetne a valóságban ilyen módon levezényelni egy ennyi statisztát felvonultató rekreációs programot, bár, a filmből azért, ha odafigyelünk, kiderül, hogy nincs mindenre a cégnek hatalma és rálátása és nem mindenki lett végól beszervezve a "nagy jó érdekében".

Azért azt nem árt tudni, hogy a forgatókönyvnek volt egy sokkal drámaibb és pesszimistább befejezési terve is, amelyben végül a cég elevenen falja fel Ortont és vagyonát. Valahol a tesztvetítések és Michael Douglas karizmája között azonban ezt a változatot elvetették.

Ha szeretnéd látni: J Á T S Z / M A

75% de ez is inkább a remek csattanónak köszönhető.

Holtak földje - Land of the Dead (2005)

Holtak földje - Land of the Dead (2005)

Rendezte: George A. Romero

A film Mafab adatlapja: Land of the Dead (2005)

Megtekintés: Aki rajong a zombie filmekért, annak nem kérdés, de ha egyfajta kicsavart műfaji filmnek nézed, úgy is működik.

Lehet, hogy Romero a felelős, hogy a mostanra klasszikus zombie elterjedjen a filmművészetben, de ő is verte bele abba a koporsóba az első szögeket, amellyel azután az egész horror-műfaji leágazást végül eltemethetjük majd.

Ha az első három epizód egyetlen trilógiaként kezelendő, akkor a kétezres években elkészített újabb három rész szintén egy trilógiát tesz ki, csak sokkal groteszkebb formában. A "Holtak földjében" pl. már megjelenik a gondolkodó zombie, aki akaratát továbbítja és ráerőlteti társaira. A gondolkodó - persze erősen korlátolt formában - élőhalott már megjelent 1985-ben is Romero filmjeiben, de akkor csak töredékekben mutatott öntudatfoszlányokat a vizsgált zombie karakter. A 2005-ös moziban viszont a "Big Daddy" névre keresztelt és feltehetően amíg élt, benzinkutasként tengődő hatalmas afroamerikai karakter már egyértelmű és hátborzongató jelét adja annak, hogy képes komplexebb gondolkodásra, főleg, ami a fegyverhasználatot illeti.

Szükség volt erre? Romero szerint igen, mert meg akarta mutatni, milyen veszélyt rejthet, ha az elvileg agy nélkül létező emberevő testek végül mégsem olyan ösztönszerűek és automatikusak, hanem célirányosak lehetnek, ami feltételezi, hogy az agyuk azért képes irányítani őket és ez nem jelent jót ebben az elképzelt univerzumban a többi emberre nézve.
Nézőként mit gondolok erről?
Hogy azért egy agy nélkül, automatikusan létező és megmagyarázhatatlan viselkedést mutató holttest nekem jobban fekszik, mintha ezek a lények ugyan elveszítették az emberi tulajdonságaikat, mégis mutatnák emberekre jellemző viselkedésformákat és tevékenységeket. Nekem akkor jó a zombi, ha "csak úgy" létezik. Ha már gondolkodik, akkor hajlamos vagyok nem zombieként kezelni, hanem idegen lényként, vagy a fene tudja. A tudatosság szerintem nem lehet a zombie lét sajátja.

Nem tudom, mennyire számítanak Romero kétezres zombie agymenései sikeres mozinak, de, hogy hangulatban modernebbek, történetben meg sokkal gyengébbek, az egészen biztos.

Az egyik számomra legbanálisabb része a történetnek a Holtak földjében, hogy meg akarnak győzni róla, hogy egy ilyen erősen képességhasznú társadalomban a főmufti még mindig a pénz bűvöletében él. Ezt ki hiszi el? Megszűnik a társadalom, mint olyan és még mindig egy mesterséges tárgy - pénz - irányít embereket? Miért? Hogyan?
Ez nem logikus. A pénz itt már csupán egy papírdarab, vagy fémapróság. Értéke, egy ilyen világban, ahol a termelés szinte a nullával egyenlő és anyagi javakat gyűjtögetéssel lehet szerezni, mire kezdenénk a pénzzel?

Egy jól működő társadalomban egyértelmű, hogy alkalmazható a pénz, mint fizetőeszköz, de egy olyan világban, ahol az értékünket az határozza meg, hogy mire vagyunk képesek és mit tudunk megszerezni a köz vagy saját javunkra, ott ez nem fog működni.

A város vezetője, Kaufman (Dennis Hopper), amolyan képregény gonosz és szinte már a figura karikatúrája. Egy gazdag ember, akinek nincs megfelelő személyes testőrsége sem és a piszkos munkára arra kapható zsoldosokat, mint Cholo (John Leguizamo) és Riley (Simon Baker) bérel fel. Kaufman egy hatalmas felhőkarcolóban szállásolta el magát, miután kitört az élőhalottak járványa és gazdag embereket engedett beköltözni maga mellé, nem kevés pénzért. Igyekszenek az épületkomplexumban egy olyan életteret kialakítani maguknak, amely fényűző és emlékeztet a múltra, amely még biztonságos volt. Ezt a kérész életű biztonságot biztosítja Cholo is, akit végül Kaufman, ahelyett, hogy maga mellé emelne, hiszen Cholo képességei és kvalitása értéket képvisel, inkább igyekszik megszabadulni tőle, ami viszont pont, mert inkompetens emberek veszik közül, nem sikerül, így tarthat egy kis bosszútól, amelyet Cholo igyekszik is prezentálni, oly mód, hogy a város környékét átfésülő harci járművükkel rakétatámadást akar végrehajtani Kaufman birodalma ellen.
Eléggé nem átgondolt lépés tehát Kaufmantól, hogy Cholo tyúkszemére lépve megtagadja tőle azt, hogy a férfi beköltözhessen a gazdagoknak fenntartott lakosztályok bármelyikébe. Az a Cholo, aki lehetővé teszi beszerzőkörútjaival, hogy egyáltalán legyenek luxuscikkei a gazdagoknak, amivel talmi színházként eljátszhatják, hogy minden a régi.
Az a Cholo, aki fizetséget remél a pénzharácsoló Kaufman-tól, miközben egyet kellene csupán tennie, hogy a.) vagy bevásárolja magát az épületbe b.) vagy ráébreszti Kaufman-t, hogy a pénz, mint olyan, mostanra teljesen elvesztette az értékét.
Hogy ezt, hogyan lehet elérni?
Ne legyél butuska!
Cholo simán kimehetne kommandójával a környék bankjaiba is összerabolni több millió dollárnyi haszontalan papír és fémpénzt, ahelyett, hogy szivarokat és pezsgőket hord be magával a városba, hogy azzal szúrja ki Kaufman szemét.
A forgatókönyv teljesen átgondolatlan és sokszor a látvány és cselekmény maga alá rendeli a logikát.

Ott van mondjuk a majdnem elkurvult túlélő heroika, Slack (Asia Argento), akit simán bedobnak a szegény negyedben egy ketrecharcba két élőhalottal, hogy azután a tömeg fogadásokat köthessen a lányra. Zseniális egy olyan világban, ahol elvileg az emberélet a legnagyobb érték és mivel a ring a mellőzött szegénynegyedben lett felállítva, még azt is nehezen hiszem, hogy a népnyomás nem szabadítja ki a lányt szorult helyzetéből, hiszen amikor az ellenség egy olyan lény, mint a zombiek, nem engedhetjük meg, hogy akár egyetlen embert, történetesen egy szülni is képes nőt ilyen banális módon elveszítsünk. (Ha esetleg mondjuk a forgatókönyv tett volna célzást rá, hogy Slack meddő és nem akart kedvére tenni Kaufman-nak, még oké, megeszem a lány feláldozását, de így arra gondoltam, hogy a többi ketrecen kívüli szurkoló miért olyan biztos a dolgában, hogy nem e ők lesznek a következők, akiket szemrebbenés nélkül odavetnek ebek harmincadjára?
Szerencsére Slack igazi túlélő és még Riley és országos cimborája, Charlie (Robert Joy) is időben érkeznek, hogy rendet vágjanak a fogadóiroda háza táján, ezzel másvilágra küldve néhány egyébként befolyásos szegénynegyed lakót, akikért ugyan nem kár, viszont mint említettem, a pénzzel szemben az emberélet a legnagyobb érték, amit ebben a filmben mellékesen dobálnak jelenetről jelenetre.

Ami még elég zavaró, hogy a karakterek néha teljesen a logikának ellentmondva cselekszenek. Az egyiket Cholo kiküldi egy találkozási pontra, ahol elvileg majd Kaufman embere jelenik meg némi zsarolt pénzzel - ismétlem, semmibe nem telt volna Cholo bandájának kirámolnia Amerika valamennyi bankját - és csak át kell vennie. Emberünk, egy ilyen veszélyes világban mit tesz az éjszaka közepén?
Nem találod ki!
Fülhallgatón zenét hallgat!
A sötétben egyébként nem lát, de még a hallását is kilövi ezzel az apró játékszerrel. Egy zombiktól hemzsegő világban a túlélés kulcsa, hogy figyeljünk a környezetünkre. Ha egy karaktert úgy írnak meg, hogy az olyasmit tesz, ami szembe megy egy feltételezett logikával, ott úgy véle, a forgatókönyvíró nem volt képes kellően feltérképezni az emberi viselkedés módozatait.
És mi történik a karakterrel?
Hát sikeresen meglepik és fel is falják.
Az, hogy évekkel a zombie apokalipszis után honnan tudott még működő elemeket szereznie magának és azokat ilyen ostoba módon elhasználni, az számomra rejtély. Mert teszem azt, feladat elvégzése után, a meleg és biztonságos táborban elalvás előtt zenét hallgat, azt aláírom, belefér. De ez, így, csak a néző hülyítése és a buta szerepek halmozása.

Kaufman három fős kommandója is megér egy misét, akiket Riley segítségére bocsájt. akiből a legtöbbet néztem volna ki, az a legbeszaribb és szinte perceken belül feldobja a pacskert, miután egy élőholt olyan módon sebesíti meg, ami a valóságban nehezen elképzelhető, ellenben egy CGI megálmodta világban simán bevállalható, habár a röhögés garantált mellé.

Azért ne tűnjön úgy, hogy fikázni akarom a mester munkáját, hiszen azért az magáért beszél, ha filmnézés közben végig mosolyogsz a mozi. Nem is fiatal már a rendezőnk és csak szívügye a téma, így amiket a hosszú évek alatt csak elképzelt, igyekezett beleszuszakolni a másfél órába. Jutottak remek karakterek (Charlie figurája elég érdekes) és fölösleges figurák is (a milliomos öltönyös brigád egyetlen arcot leszámítva csak biodíszlet.)
Az akció is néhol rendben van (jók a statiszták, ahogyan vonulnak), máskor sántít (rendesen idegesítő, hogy a túlélők mennyire bénák menekülésben és közelharcban, pedig a zombie képességek még csak ki sem teljesedtek)

Az is érdekelt volna, hogy a korábbi filmekben miért képtelenek a gondolkodásra az élőhalottaink és miért gondolta úgy Romero öregségére, hogy jó ötlet olyan zombiekat bemutatnia, akik még a bosszúállás zavaros fogalmát is képesek végigvinni?

Ha már tényleg zombi filmet néznél, akkor ajánlom a korábbi trilógiát. Ott van miről gondolkodni. A második trilógia inkább egy rossz vicc. Annak ellenére is, hogy amúgy véresen szórakoztató!

65%

Ha szeretnéd látni: Holtak földje

Töfi:
- Simon Pegg és kedvenc rendezője, Edgar Wright cameozik zombieként a filmben. Róluk lehet ijesztő közös képet készíteni.
- Romero először használ CGI-t zombifilmben. Korábban nem volt ez a technika, amikor az első trilógiát készítette.