Darling - Darling (2015)

Darling - Darling (2015)

Rendezte: Mickey Keating

A film Mafab adatlapja: Darling (2015)

Megtekintés: Nem állítom, hogy a készítők egyértelműen Polanski 1965-ös kultikus drámája előtt kívántak tisztelegni, de sikerült! Érdemes megnézni.

Szpojleres leírás, ezért a megtekintés utánra hagynám.

A "Darling" egy felkavaró mű, amelyik reflektál a Catherine Deneuve főszereplésével készült "Iszonyat - Repulsion (1965)" című drámára.
A Darling nevű fiatal és enervált lány (Lauren Ashley Carter) megbízást kap, hogy egy sötét múlttal rendelkező házra felügyeljen, amíg a tulajdonos (Sean Young) nyaralni megy. Nem egyértelmű teljesen, hogy Darling egy korábbi trauma hatására vagy a ház által sugallt parancsra követni kezd egy férfit, akit végül kíméletlenül lemészárol.
Mivel a tulajdonos napok óta nem képes elérni őt telefonon, végül lenyomozva a lány múltját, a házba küldi a gondnokot és a rendőrséget, mert úgy érzi, a dráma még nem ért véget.

A 76 perces film végig fekete-fehér és gyönyörű beállításokban, fény-sötétség-árnyé hatásokkal játszik. Kicsit talán a mesterkélt vágások és pillanatképek kimaradhattak volna, viszont ennek ellenére egy komoly és értékes darab a film, amennyiben a művészi értékeit tekintjük. a mondanivaló már sokkal profánabb.

Se szeri, se száma a filmeknek, amelyben labilis női főszereplők végül gyilkosságra vetemednek. A filmművészet bővelkedik női gyilkosokban. Több komoly szakmai múlttal rendelkező, elismert rendező foglalkozott már a témával és a horrorfilmek is vissza-visszatérnek a témához.
Általában a nők az erőszakot egyfajta válasznak tekintik a világ felé, amely elnyomja őket. Ez a nézőket sokkal zavaróbban érinti, mint mikor egy férfi gyilkolja a népet halomra. Az ok, gondolom, pszichológiai. Az egyszeri néző nem várja el egy filigrán nőtől, hogy védekezés közben erőszakos legyen, sőt, akár kezdeményezője az erőszaknak. Akkor sem számítunk erre, ha történetesen az a nő egy férfiasabb típus (Charlize Theron a Szörnyben) főleg nem akkor, ha a nő sebezhető és törékeny (Mint Deneuve az említett Iszonyatban, vagy Zoë Lund aki férfiakat öl halomra Abel Ferrara botrányt kavaró bosszúfilmjében az Ms. 45 - A bosszú angyalában.)

Nem tudjuk meg valójában, mikor is kezdődik Darling őrülete, ám borítékolható, az információmorzsák szerint, hogy korábban egy traumatikus hatás érte és azóta képtelen tökéletesen beilleszkedni a való világba. A film kihagy egy ziccert, amikor másodszor ellenőrzi a halott pénztárcáját, amennyiben csak képzelte, hogy az áldozat az a Henry Sullivan, akivel közös múltja volt. Mert ha valójában a meggyilkolt férfi nem Sullivan - meg is lepődik a karakter, mikor a nő Henrynek szólítja - akkor a második pénztárca ellenőrzésnél simán egy másik nevet írtam volna a megfelelő helyre, hogy azzal is mélyítsem, hogy a karakter mennyire nem a földön jár. Viszont kétszer is Henry Sullivan-t mutatnak, így kérdéses, hogy a lányt korábban érhette a férfi részéről valami inzultus és a pasas nem ismerte fel korábbi áldozatát?) De ez csak az én okfejtésem.

Ennél egyértelműbb Roman Polanski utalást nem láttam még: Kés a vízben... de nem biztos, hogy szándékos!

A film végig tudja tartani a feszültséget, egyrészt, mert a játékidő erősen korlátozott - alig hetven perc - és sokat dob a dramaturgián a folyamatos képbevágások és idegtépő hangeffektek hada, amelyeket amúgy magam erősen rühellek, itt viszont erősen érződik, hogy a koncepció és a főszereplő karakter fejlődésének illetve figurájának a szerves része.

Lauren Ashley Carter tökéletes a főszerepre. Felépítése elég sportos, hogy hihető legyen, amikor végül a testet belogisztikázza a kádba. Közben szemtanúi lehetünk a filmtörténet egyik leggroteszkebb haláltáncának. Jelképesen. Komoly fizikai munka lehetett a Brian Morvant színész és kaszkadőr testét vonszolni a folyosón és beemelni a kádba. Carter ezen kívül eszméletlen arcmimikával járul hozzá a karakterhez és amikor kell, pont annyira ártatlan és szép, amennyire Deneuve volt több, mint ötven éve, amikor meggyilkolta a rajta erőszakoskodó férfit. Az egyetlen, ami zavaró lehet és én hiányoltam, hogy kevés információból kellett felépítenem a főszereplő hátterét. A végére még sikerült becsempészni egy Hitchcock féle Pszicho jelenetet is, ami legalább jelzi, hogy a rendező hatalmas mozi fanatikus lehet. Remélem, egyre minőségibb munkákat láthatunk tőle.

A képi világ szuggesztív és nyomasztó. Már amikor az "Ördög - Devil" című film úgy kezdődött, hogy a várost fejről lefelé mutatták, már akkor megvett ez a fényképezési technika és itt szintén lehengerlő. a kép a vágás és a zene illetve hangeffektek végig szimbiózisban vannak egymással, már-már mesterkélten. A trailer nagyon jól megmutatja, hogy mire számíthatunk. A legtöbb kép fotóként is megállná a helyét.

Töfi:
- Harminc évvel ezelőtt Sean Young simán eljátszhatta volna Darling szerepét, mert mind alkata, mind arcvonásai megfelelőek voltak hozzá. Fáj látni, hogy az egykori "Szárnyas fejvadász - Blade Runner (1982)"Rachel-je mostanra milyen apró kis szerepekben kénytelen megmutatni, hogy eljárt felette az idő. (Pl. hasonlóan "hosszú" szerepe van a mostanában bemutatott "Csontfejszében - Bone Tomahawk".

Simán 70%

Ha látni szeretnéd: D A R L I N G

És a végére egy kis baki. A filmben a gyilkos szerszám kicsit elvándorol.

Darling elvonszolja a holttestet.

Darling utána visszatér, hogy eltüntesse a nyomokat.

És a végére egy kis szex, mert abból sosem elég:

Az osztag - El páramo (2011)

Az osztag - El páramo (2011)

Rendezte: Jaime Osorio Marquez

A film Mafab adatlapja: El páramo (2011)

Megtekintés: Amikor korábban itt-ott olvastam erről a filmről, hagytam magam meggyőzni, hogy kellemes kis borzongás vár rám. Tévedtem.

Az egész film klausztrofób érzést közvetít, ami pozitívum, hiszen a történet is egy nagy bezártság történet. Néhány katona, egy osztag, gerillák után kajtat, nap nap után. Végül beveszik magukat egy "késhegy" nevű dombságba, amelyet vélhetően korábban az ellenséges erők építettek ki és nem tudni miért, de hátrahagytak. A "késhegy" valójában nem más, mint maga a földi pokol. Ide kerülnek az elkárhozott lelkek, hogy végül felemésszék önmagukat. Ezt akkor sem te, sem a szereplők nem tudják. Az őrület pedig lassan befészkeli magát a bőrük alá, akár a pestit, megtámadva a józan észt. Nekem, meg mint nézőnek, ezt elvileg élveznem kellene. Nem tudtam. Azért még számomra is tanulságos, hogy azért, mert valamiről több helyen olvasok pozitív kritikákat, nem biztos, hogy nekem tetszeni fog. És fordítva...!

Már kezdésből az egész osztag úgy elcseszett, ahogy van. Ami a kapcsolatrendszerüket és hozzáállásukat illeti. Egy csapat ember, akik alig rendelik alá magukat a katonai szabályoknak. Sajnos, eleve néhányuk már a film elején mutat személyiségében olyan jeleket, amiket szerintem, hogy a történet jobban üssön, később kellett volna felfedni, megmutatni. Ezek a férfiak eleve nem mutatnak olyan különleges összehúzást, amit elvárnál egy olyan katonai csapattól, amelyik - nem mondják ki, de sejthető - nem egy hete katonáskodik együtt. Ezek a férfiak már az első tíz percben olyanok, amilyet egy valódi, összeszokott csoport nem engedhet meg magának. Szép is lenne. Éles helyzetben azon szarakodni, hogy ki, kiről mit gondol. Ez nem fér bele.
Itt azonban mintha csupa olyan embert zárnának össze, akik alig várják, hogy robbanjanak és a másik torkának essenek. Ezen az sem segít, hogy a forgatókönyv gyengéd, de próbálkozik egyik-másik között szorosabb kapcsolatot bemutatni. (régi harcostárs, rokonság)

A bajom főleg az, hogy a film koncepciója - amely a végeredményt tekintve persze érthető - hogy túlságosan benne legyünk az akcióban, a szereplők aurájában. Hol elölről, hol hátulról és a háttérben történő dolgokat vagy az objektív trükközése homályosítja el, vagy a természet, köd formájában. (Honnan ismerős ez nagyon nekem? Ja, a Saul fia képi világa hasonló erőteljesen, csak itt a szürke, ott a barnás-sárga dominál.) Marquez első filmje egyáltalán nem hibátlan, sőt, néha kicsit mesterkéltnek hat, viszont nem lehet elvitatni, hogy roppant erős atmoszférateremtést tud prezentálni. Csak ez nagyon kevés a boldogságunkhoz. Végig vártam valamit a filmtől, mert ez a lélekbúvárkodós, az ördög bennünk lakozik filozofálgatás már az olyan korábbi, és hozzám közelebb álló mozikban sem győzött meg teljesen, mint a "Halálhajó - Event Horizon (1997)" pedig az jóval korábban készült és még szórakoztatott is. A film egyébként közel áll az olyan horrormozikhoz is, mint az egy csoport ember elmegy valahova, idegen környezetbe, ahol azután sorban meghalnak. Jelen esetben a "késhegy" megfelel mondjuk egy faháznak az erdőben. Nem hozok fel példákat.

Részemről csalódtam a filmben, mert a hangulat számomra nem elég, hogy megkedveljek egy mozit, ebből meg hiányolom azt a pluszt.
A színészi játék a rendben van és a túljátszott között helyezkedik el valahol, leszámítva azt, hogy a szereplők nagy részéről nem hiszem el, hogy kőkemény harcosok. Sokan nem is úgy viselkednek. A befejezés meg kiszámítható.
Egyébként is készültek már hasonló filmek a témában. Pl. A bunker című angol dráma.

Történet:
Miután egy hegyi kiépített bázissal megszakadt a kapcsolat, egy bevethető alakulatot küldenek a helyszínre, hogy megvizsgálják, mi történt és az esetleges gerilla csapatot, ha ugyan azok felelősek a rádiócsendért, akkor azokat felszámolják. A helyre érve egyik társuk önfejűségének köszönhető azonnal és súlyosan megsérül. (Nem mennék bele, hogy gyakorlatilag parancsmegtagadás okán...) Ezek után a többiek harci kedve erősen megtorpan, főleg, miután boszorkányságra és mészárlásra utaló jelekkel van tele az elhagyott bázis.
Egyikük egy titkos üregben egy megkötözött nőt talál befalazva. Belőle igyekszenek hasznos információt kicsikarni, melynek hatására lassan eluralkodik rajtuk a téboly és mindenki ellenség lesz.
Ennyi épp elég.

50%

Ha szeretnéd látni: A Z  O S Z T A G

Vagy: A Z  O S Z T A G

Ha esetleg elolvasnád, mit írt róla a filmbook: AZ OSZTAG

Töfi:
- A forgatás alatt az egyik színész kezébe valódi fegyver került és azzal lőtt is. Senki nem sérült meg. Na, ez már töfi!
Köszönöm ezt az információt az imdb-nek.
- A boszorkány karaktere érdekes lehetett volna, de ehhez képest a forgatókönyv egyáltalán nem használja ki a figurában rejlő lehetőségeket.
- A film egyes külföldi oldalak szerint pszichológiai dráma, de ehhez túl felületes. Ettől függetlenül elégé megosztóak a moziról a vélemények.
- Nem tudtam háborús filmként műfajilag definiálni. Ahhoz kevés, hogy katonák lőnek benne, háborús helyzetben. Ami valójában így vicces.

Kabinláz - Cabin Fever (2016)

Kabinláz - Cabin Fever (2016)

Rendezés: Travis Zariwny

A film Mafab adatlapja: Cabin Fever (2016)

Megtekintés: Ha tetszett az eredeti, akkor ez is fog. Vagy nem, mert totál szükségtelen.

Zariwny már mindent csinált a filmes szakmán belül, de akkor sem fogom megérteni, hogy minek nyúlt bele egy olyan Remake-be, amelyiknek az eredetije egy unásig ismert történetet dolgozik fel, miközben ráadásul az sem idősebb a lekvárnál, amit a hűtőm aljában rejtegetek. Házi főzés, simán eláll ezer évig...

A történet miért unásig ismert?
Na, akkor a húsevő vírust, amiről szól, cseréld fel mondjuk az erdőben elásott vagy tetszhalott állapotban alvó ősi démonokkal, akik felébredve egyesével megszállják tinijeinket. Ismerős már? Tiszta Erdő szelleme!

Eli Roth rendező/filmes és Randy Pearlstein forgatókönyve azt a vázat vette alapul, amelyben városi fiatalok visszavonulnak vidékre, ahol elszigetelve olyan ellenség tör rájuk, amellyel felvenni a harcot lehetetlen. Talán ennyi, amit hozzátettek az eredeti horror képlethez. Mert korábban, ha farkasemberek, hegyi tahók, földönkívüliek, maga az ördög lendült a világ végén a kis, izolált csoport ellen - pl. The Thing - akkor megvolt a módja, hogy az ember felvegye a harcot és akár egy varázsige, akár egy robbanó tartály, vagy egyéb, elérhető módon legyőzze az ellenséget. De mi van akkor, ha az ellenség nem elég, hogy benned kel életre, hanem egyenesen atomi szinten létezik, ahová nincs módod eljutni, hogy kitéphesd magadból. Mert valljuk be, petri csészék és biológiai tenyészetek nem sok nyaralóban állnak rendelkezésünkre.

A forgatókönyv által megteremtett "ellenség" jelen esetben mondhatjuk, hogy legyőzhetetlen. Talán elkerülhető lenne, ám a film tesz róla, hogy az se sikerüljön.

Negatívumok:
- Az időintervallum, mint hiba - Fura, hogy míg egyik szereplő közel két napig haldoklik a fertőzés megjelenése után, addig van olyan, amelyikkel viszonylag gyorsan, kb. feleannyi idő alatt elhatalmasodik a kór, míg mások viszont mintha bőven tovább léteznének a fertőzés után. (Célzás Marcy (Nadine Crocker) karakterére, aki nem elég, hogy szinte egy fürdés alatt megy tönkre, utána a kutya is sikeresen szétkapja, miközben Karen (Gage Golightly) jóval hosszabb ideig haldoklik a fáskamrába zárva. Legyek nagyvonalú és lépjek át rajta, mint az Alien filmek szörnyszületős időintervallumain? Hiszen ott is volt, amikor hol lassabban, hol gyorsabban szakították át a mellkast a kis bestiák. Természetesen ez nem végzetes hiba, hiszen nem tudhatjuk, hogy a húsevő baktérium milyen sebességgel kebelezi be a gazdatestet, hiszen az első kutya áldozat megtalálása után szinte szétrobban, míg a második végig acsarogja a filmet. (Nem tudjuk, a kutya mióta tűnt el a gazdája elől és mennyi idő múlva akadt rá.)
- Totális karakter error, amikor az egyik fiú Karen izolálása után összeszedi a fertőzött ágyneműt és egy jól irányzott dobással az egészet a hegyi tóba dobja. Te ezt elhiszed? Ahelyett, hogy fekete zacskóba zárná - valamiért az ilyen filmekben mindig előkerül pár 150 literes fekete zsák, ha szükséges - vagy egyszerűen a kertben a tűzbe vetné, hogy elégjen a mocsok, fogja és beszennyezi vele a vizet? Ráadásul, ehhez el kell sétálnia a partig, hogy utána a lezárt zsákot eldobhassa. Normális? Van élő ember, aki ezt tenné???
- A gépfegyveres csávókám karaktere erősen túl van tolva. Ha rám lő egy sorozatot a gépfegyverrel, utána nem marad foga, az biztos. Miért kell nettó hülyeséggel telerakni egy ilyen filmet? Borzalmasan lerontja az összhatást, amit kb. negyven percig egészen jól felépített.
- Szóval, amit szépen és rétegről rétegre felépít a film, lerontja az utolsó negyvenben.

Pozitívumok:
- A szereplők egész jók, bár még mindig zavar, hogy a férfi színészek néha alig különböznek egymástól.
- A zene és fényképezés.
- Az utalások - nem sokat vettem észre - más horror klasszikusokra. A Ragyogásé teljesen egyértelmű, mind fényképezésileg, mind zenei motívumban.
- Van benne csavar, igaz, nem sok. Nem akar hepiendet.
- Van csöcs! Sört neked kell venned!

Megtekintés után úgy érzem, hogy szükségtelen volt a Remake, hiszen az eredeti film nem volt sem régi, sem korszakalkotó, sem frissítésre érdemes. Persze, lehetséges, hogy Roth nem volt teljesen elégedett a saját verziójával és ezért ment bele egy újra forgatásba. Az biztos, hogy az első változathoz képest ez számomra sokkal összeszedettebb volt, mégis állítom, nem kellett volna. Remélhetőleg a folytatásokat nem Remake-lik és ha mégis készül második Kabinláz 2. akkor más irányba halad majd, mint az első második. Tudtad követni?

55%

Ha látni szeretnéd: C A B I N  F E V E R 

Ördögi kör - Southbound (2015)

Ördögi kör - Southbound (2015)

Rendezte: Roxanne Benjamin, David Bruckner, Patrick Horvath, Radio Silence (ők többen vannak)

A film Mafab adatlapja: Southbound (2015)

Megtekintés: Bár erős a hangulata, valójában filmes hiányosságai miatt kihagyható. De nem neked. (Ezalatt a horrorfilm kedvelőket kell érteni.)

A szkeccs film külön műfaj, al-műfajokkal. Sosem volt a kedvencem és bár vannak benne sikerültebb darabok is, vagy olyanok, amiket valamiért kedvelek, ez a mozi nem sokáig fog emlékezetemben megmaradni.

Rögtön kezdeném a pozitívumokkal, mert vannak. A fényképezés eléggé egységes képet mutat, szó szerint is, habár valamennyi rendező másik operatőrt hívott segítségül munkájához. A filmet szélesvásznú változatban láttam, ami segít integrálni, mint moziélményt. A film zenéje közel áll hozzám, hiszen olyan stílusú szintetizátor zenét használ, amit a nyolcvanas években örökre megkedveltem. Néha minimalista, máskor ijesztő, vagy ezek együtt. Sajnos, egyelőre ez az egyetlen munkája a "The Gifted" formációnak, amelyről az imdb jelen pillanatban semmilyen érdemi formációt nem tárol. A színészek is kiválóak, a legkisebb szerepekre is sikerült tehetséges, többé-kevésbé ismert neveket - műfajon és tévés munkákon belüli persze ez az ismertség - összeverbuválni.

A történetbe nem mennék bele, mert az viszont egyrészt erős közepes, másrészt, jelen esetben teljesen felesleges lenne, ha nem kívánom őket elemezgetni. Legyen elég annyi, hogy végig feszült történetekről van szó, amelyeknek azonban, mondhatni, néha se füle, se farka. El is érkeztünk az egyik negatívumhoz, ami a forgatókönyv/ek.
A történetek egymásba fűzése sikerült, néha túl direkt módon, máskor teljesen érthetetlenül, viszont ha nem törekszünk megérteni csak befogadni a látottakat, akkor kellemes lehet a végeredmény. Nekem persze okoz hiányérzetet, ha a megtekintés után több kérdésem van, mint amire választ kaptam és itt ez történik. Találgatni nem merek és az eredeti cím sem segített a feldolgozási folyamatban.
A narrátor, aki egy rádiós mesélő, kicsit hozzátesz a történetek drámaiságához, de az sem feledteti el velünk, hogy az azonosuláshoz szükséges lenne a szereplő karaktereket nem csak nevén nevezni, de jobban is megismerni, hiszen a horror lényege, hogy az izgalom ne személytelenül játszódjon le a szemünk előtt, hanem köthessük valakihez és drukkoljunk valakiért.
Erre a film alatt nem nagyon lesz módunk, mert egyik történetből in medias res lépünk a másikba, a befejezést tekintve egészen ügyesen keretbe foglalva a látottakat, csak az egyes szegmensek lényegét nehéz dekódolnunk számunkra és valamiféle koherens értelemmel felruházni.

Aki viszont szereti, ha egy film a drámaiságot túltolja, még akkor is, ha közben kicsit elveszik belőle a kohézió, annak szórakoztató és kielégítő darab lehet. Részemről akkor már inkább a V/H/S mozik. Ha a film nem erőszakolta volna linearitásba a történeteket olyan görcsösen, hogy sikerülhessen a film végi csavar/hurok, akkor lehet, hogy egy sokkal szórakoztatóbb filmként emlékeznék rá kicsit később.

Biztosan hatásosabb lett volna a végeredmény, ha a random félelemkeltés és történések helyett kapunk néhány választ is és nem lóg minden annyira a levegőben, mint pl. azok a démoni lények...
Ettől függetlenül hangulatos próbálkozás és megéri egyszer adni neki egy esélyt.

65%

Ha szeretnéd látni: S O U T H B O U N D 

Az alaptörténetet, ha megnézted, és láttál hasonlót, kérlek oszd meg velem.
Kifejezetten a hasonlóan, önmagukba csavarodó filmekre lennék kíváncsi.

A folyó, ahonnan nincs visszatérés - River of No Return (1954)

A folyó, ahonnan nincs visszatérés - River of No Return (1954)

Rendezte: Otto Preminger, Jean Negulesco

Megtekintés: Néha kell ezeknek a régi filmeknek is egy esélyt adni. Szélesíted a látóköröd, vagy mi...

Békebeli western. 
Főszerepben: Robert Mitchum és Marilyn Monroe.

A film Mafab adatlapja: River of No Return (1954)



A hetvenes évek előtt születettek még bizonyára emlékeznek Robert Mitchum karizmatikus arcélére, olyan filmekből, mint a "A nagy álom" vagy a "Rettegés foka - mindkét változat". Marilyn Monroe meg harminchat röpke éve alatt tett róla, hogy ikonná váljék, nem annyira színészi kvalitásának köszönhetően, mint inkább viharos románcaival tarkított életének. Még Madonna is követendő példaként tekintett rá munkásságának kezdeti megformálása szerint.

Otto Preminger filmje csodálatos képekkel indul. Egy férfi fát vág a hatalmas erdős hegyek között. Elidőzünk kicsit a mohás fákon és sziklás partú vizek felett. 
Matt Calder (Mitchum) a hegyekben élő szikár férfi, betér az aranyláz által megszállt kisvárosba, hogy kiskorú gyermekével először találkozzon. Fiára ideiglenesen Kay Weston (Monroe) felügyel, aki énekesnőként szórakoztatja a bárba betérő népeket.
Matt átveszi gyermekét Kay-től, és sietne vissza hegyekben megbújó viskójába, ahol majd jobban megismerheti Mark-ot (Tommy Rettig, Lassie/1954).
Kay férje, Harry Weston (Rory Calhoun, Marco Polo/1962), szerencsejátékos ugyanaznap este érkezik vissza asszonyához a hírrel, hogy kártyán földet nyert és azt birtokba kellene venni.

Matt és Mark viszonylag gyorsan összebarátkoznak az apa csodás hegyek között elterülő birtokán. Matt igazi túlélőként minden fortélyra megtanítja fiát aki élvezi az új életét.
A Weston házaspár nászúttal egybekötött kalandtúrája kellemetlen véget ér Matt földje mellett hömpölygő folyón. Calder kimenti a párocskát, mielőtt a folyóba vesznének, majd meghívja magához őket, ahol jobban megismerik egymást és a nézők is a karaktereket.
Harry optimista szerencsejátékos, párja Kay pedig múltját hátrahagyni igyekvő bárénekesnő.
Harry, miután információkat gyűjt, hogyan juthat el a megnyert földjéhez, magához veszi Matt egyetlen puskáját, hogy azzal utazzon végig a veszélyes úton, mivel azt a területet indiánok tartják megfigyelés alatt.
Matt a férfire támad és a dulakodás közben megsérül, elájul.
Harry a nejét és a Carver családot hátrahagyva az indiánok földjére indul. Kay azért marad hátra, mert védeni próbálja az ifjú Mark-ot, hisz annak apja akkor még ájultan fekszik.
Az indiánok természetesen hamarosan megjelennek, ezért a három fegyvertelen ember kénytelen a már eddig is veszélyesnek ítélt tutajt használni a menekülésre.

Ennél a résznél azért elgondolkodtam, hogy egy indián hordától hogyan véd meg egyetlen puska is bárkit és ha az nincs, máris tovább kell e állni? 
Ha az ember tudja, hogy ilyen komoly fenyegetettségben él, vajon miért marad ott az egy szem fiával vagy miért nem vásárol össze magának több fegyvert, hogy legalább a gyerek is megvédhesse magát?

A három menekülő partra érve kissé megpihen. 
Matt és Kay kicsit civódnak, Mark pihen.
Kay gitárhoz nyúl és előadja sokadik dalát a film során. Hozzá teszem, hogy a film első tizenöt perce alatt kettő Monroe dalt is végig kell hallgatnunk, két szemkápráztató ruhakölteményben. A továbbiakban a csinosság már nem olyan fontos, hisz hajtóvadászat alatt nincs idő divatozni. Dramaturgiailag ezért is volt szükség rá, hogy még a film azon idején kihasználják a Monroe jelenséget, amíg a forgatókönyv meg tudja indokolni a zenés betétet a filmben, anélkül, hogy a western műfaját fel kéne cserélni a musical-lel.
Matt értésére adja a ledér nőnek, hogy ha megtalálja a férjét, annak nem lesz jó vége. Kay erre ostoba mód elkötné a tutajt, de a férfi időben megállítja.

A feszültség oka, hogy Harry múltjában van néhány homályos folt, ami miatt visszavonultan él és, hogy Kay nem képes megérteni, hogy az indiánok bármikor rájuk akadhatnak, ezért Harry-t utolérni sokkal fontosabb, mint bármi más, önös érdek, vagy félelem a számonkéréstől. 

Az indiánok által "halálfolyónak" nevezett hegyek között ömlő zuhogón keresztül raftingol a három ember, a kornak megfelelően rossz vetített háttér előtt. Kikötés után egy barlangban keresnek menedéket, hogy a gyengébb fizikumú Kay kipihenhesse magát. 

Itt majdnem cici villan... Robert Mitchum ruhát tereget. Fájt még látni is, valószínű életében nem terített ruhát száradni. Monroe pedig takaró alatt remeg, amit nem ránt senki félre. Matt jól megmasszírozza Kay testét, hogy átmelegedjen. Közben szól az andalító mandolin és harmonika. 
Ez a Monroe nem is volt rossz csaj! A lábát mondjuk én is megfogdostam volna.



További kalandokat élnek meg vadállatokkal és egyéb gazfickókkal, akik szintén Harry nyomában vannak. Ki gondolná, hogy Matt-nak velük is meggyűlik a baja? 
Aki látott westernt, az tudja.
Kay formás idomai kihozzák a férfinépből az alfahímet. Matt pedig verekszik érte.
Ez az igazi vadnyugat!

Ismét kék háttér, ismét a halálfolyó. 
Matt gyengéd oldalát is megismerjük, mert amikor a forgolódó Kay takarója félre csúszik, a férfi nyuszi hopp-ot játszik és betakarja. Hosszasan beszélgetnek, hogy jobban megismerjék egymást. Kiderül, Kay és Harry nem házasok, csupán egymás életébe sodródtak. Furcsa is a nő nagy ragaszkodása Weston iránt.
Matt sem érti, be is fordul inkább a fal felé.

Másnap tovább utaznak. Azok a fránya indiánok meg csak jönnek, jönnek. 
Nem is értem, a kis menekülő csapat minek köt ki a parton, ha az őslakosok ilyen nagy elánnal követik őket. Én egészen az óceánig meg sem állnék hasonló helyzetben.
Legalább a táj szép és a folyó is fenyegető.
Néhány indián még a tutajra jutást is megkockáztatja, de ahelyett, hogy gyorsan legyakják az egyetlen harcképes férfit, van, amelyik inkább Monroe kisasszony ruháját tépkedi szexisebb darabokra.
Csoda, ha mára rezervátumba kényszerítették őket? (érezd az iróniát) Csata közben is csak a csajozás???
És ha nem lenne elég a harcos helyiek attakja, még néhány vízesést is át kell vészelni. Kay karjai izmosodnak.
Végül csak eljutnak Counsil City-be, ahol végre beteljesedhet Matt bosszúja.

Preminger filmje - bár a történet leírásából annak tűnhet - nem túl izgalmas western. Nem is lassú persze, nincs sok nagy totál és elmélázás a tájon, de az a pár kaland, ami történik a szereplőkkel, nem túl izgalmas vagy érdekes. 
A film széles vászonra készült, bőven megelőzve Sergio Leone képi világát. Csupa féltotál, széles képek, sehol egy arc-közeli. Nem tudjuk megcsodálni Marilyn Monroe szeplőit vagy Mitchum ráncait.
Nem lesz a kedvenc western filmem, sőt, az első tízbe sem csúszik be.
Inkább dráma ez, de annak meg erőltetett.
A vége tart egy apró csavart, ami közelebb hozza apát és fiát egymáshoz, mégsem menti meg a filmet, csupán jobban segít elfogadni Matt sötét múltját.

Legyen mondjuk 40%. 
Az imdb.com-on jelenleg 6.7-en áll, de szerintem ez erős túlzás és inkább a két húzó névnek szól, mint a történetnek és a rendezésnek.

Louis Lantz forgatókönyvét Frank Fenton duzzasztotta filmmé. Sajnos nem sokat hozott ki a történetből. 
Azért a végére még futja egy édes-bús nótára, amelynek címe megegyezik a filmmel, hiszen aki átéli azt, amit ők, az tudja, hogy ugyanahhoz a folyóhoz már többé nem térhetnek vissza.

Érdekességek:
- Marilyn Monroe filmben viselt ruháiból később Tommy Hilfiger csinált pénzt aukción.
- Monroe és Preminger annak ellenére is nehezményezte és rangon alulinak tartotta a forgatókönyvet és a belőle készített filmet, hogy az később valamiért sikeresnek bizonyult a pénztáraknál. Mondjuk a sikere számomra is rejtély.
- Natasha Lytess, aki akkoriban Monroe személyi edzőjeként vett részt a forgatáson, volt a felelős a legtöbb feszültségért, ami a forgatás alatt Premingert érte míg a kisfiút alakító Rettig volt az, aki szakmai felkészültsége miatt leginkább szimpatikus volt a rendezőnek. (Monroe allűrökkel operált, Mitchum meg ivott, mint állat.)
- Másod-rendezőre azért volt szükség, mert Preminger egyéb elfoglaltságok miatt már Európában "turnézott". Az újra felvett jelenetek készítése közben a producerek jobban észrevették azt, amit korábban nem: Preminger rendezői stílusa nem volt szinkronban a nyugati ábrázolással és annak minőségével.
- Premingert szerződés kötötte a Fox stúdióhoz, amelyből kerek 150e dollárral kivásárolta magát, hogy a rendezői szabadságát ne korlátozzák olyan filmek megrendezésére való kényszerítésével, amelyekhez nincs kedve.

The Walking Dead - 6. Évad Évadzáró

The Walking Dead - 6. Évad Évadzáró

Erősen szpojleres leírás, már amennyire azt a sorozat engedi...

Csapongani fogok és a humorom sem a régi.

1.) Most már egészen biztos, hogy a sorozat bemutatóinak nem kell hinni. Amikor egy figura halálközeli élményben van - pl. mint itt az úttorlasznál a véres arcú pasas, akit még le is graffitiznek - hamar kiderül, hogy köze nincs Rick csapatához. (Az a spray vajon mi volt, amit ráfújtak?)

2.) Néha Rick nem tököl. Ilyenkor agyon szurkál egy tucatnyi alvó embert. Máskor meg rövid alkudozás után inkább visszavonul. Itt sem érte meg, mert amennyire láttam, még az első útlezárást tudták volna a legkönnyebben bevenni.
Első útlezárás: 3 autó 8 ember
Második útlezárás: 5 autó és kb. 13-14 ember. Itt már Carl is azt mondja, hogy le kéne zavarni az összecsapást.
Harmadik útlezárás: Zombi holtlánc meg néhányan a fák közül. Itt már sejteném, hogy gáz van és mennék haza nyílegyenesen.
Negyedik útlezárás: Itt a kocsikat össze sem bírtam számolni, mert kitakarták az emberek.
És akkor még a rönkös lezárást nem is láttuk.

3.) Negan, legerősebb fegyvere, a logisztika. Meg a fanatizált tömeg. Nehéz elképzelnem, hogy egy ekkora siserahadat sikeresen össze lehet kovácsolni azalatt a két és fél (becsült szám) év alatt, amíg Rick-nek csak alig sikerült tucatnyi emberét összeboronálni egy izolált kisvárosban.

Negan-nak nem egy csapata van, hanem hadserege. De kérdem én, ebben a zombiktól hemzsegő világban képes volt ennyi fegyverképes embert összeszoktatni, azok mellett, hogy minden közösségből és egyéb túlélő brigádokból megöl egy-egy embert. Szóval haragosa is akadhat bőven. Többet akarunk megtudni Neganről és van egy sejtésem, hogy az sem lenne elég.
Ki ez a fickó, aki még a kormányzót is lealázza stratégiában és hadviselésben?
Honnan van ennyi túlélő, akiket fegyverbe lehet hívni? Tényleg csupa olyan embert szedett maga köré, akik marcona harcosok?
Vagy azokat és azok hozadékát is?
Ha így van, akkor nem csak kétszázan lehetnek fegyverbe fogható emberek, hanem még van öt-hatszáz egyéb emberke, akiket ellátni viszont nem lehet egyszerű csupán rablógazdálkodásból. Oké, hallottuk Hilltop-ban, hogy valami ilyesmivel működtetik a csapatot, de elképzelni nehezen tudom, hogy ebben a kietlen világban, ahol a kis csoportok is nehezen maradnak életben, ennyi embert össze lehet fogni, ahelyett, hogy valahol egy hatalmas kertet kezdenénk el gondozni. Szóval fura, hogy a rablóbanda nagyobb, mint a közösségek, akiket lehúz.
Szerencse, hogy nem állt be mindenki a seregébe, mert a végén nem lenne aki répát ültet.

Hol volt eddig ez a rengeteg túlélő, miközben Alexandria nagyjából teljesen elvágta magát mindentől?
Remélem kapunk majd ezekre válaszokat a sorozatból, mert eddig elég légből kapott ez a hatalmas csapat számomra.

Mindezt úgy, hogy a környéken olyan brigádok randalíroztak, mint a kannibál Terminusiak vagy a Farkasok, akik viszont rendesen körbejárták a környéket, irtva mindenkit. A rendőr-mini államról már nem is beszélve.

Rick-nek nincs szerencséje. Bármikor találna egy kellemes helyet, ahol kibekkelhetné az öregkort, jelentkezik egy nagyobb csapat. Nem értem, ezek miért nem egymással küzdenek meg inkább. A poszt-apokaliptikus zombi világ szopás!
Mondjuk, már kezdem érteni, Rick miért előbb lő és azután nem kérdez.

4.) Carol mostanra teljesen elveszítette mindazt, amit felépítettek vele. Neki meg valszeg poszttraumás stressze van. Egyszerűen a sorozat felépített egy kurva kemény nőt, hogy azután lerombolja a figurát. Rendben. Lenyelem ezt is. Keserű, de legyen. Mivel még nem öltem életemben, nem jelenthetem ki, hogy hány gyilkosság után borul ki az ember. Feltételezem, nekem az első is elég lenne.
Morgan meg öl érte.
Akkor mondhatjuk, hogy feladta Carol-ért az elveit. Vagy kezd ébredezni? Mindegy is, mert sajnálatos mód olyan számomra Morgan lelki vívódása, amely attól függ, melyik szerencsekártyát húzza le a kupac tetejéről. Nem keresek bennük logikát többet.

5.) Mostanra már nem csak a szereplők és a járkálók képesek teleportálni, de az a néhány ló is magáénak tudja ezt a képességet, amelyik még nem lett zombi-papi. Morgan pl. simán megközelíti az egyik túlélőt Carol támadói közül, amikor az alig egy percre elfordul. Mire visszanéz Carol-ra, hogy lelője, addigra Morgan farkasszemet néz vele, ideiglenes hátasa pedig mögötte ácsingózik, szénát kutatva. Ennek mennyi az esélye? 100%, hiszen ez a The Walking Dead...

6.) Vajon mi szükség volt az előző rész végén vállon lőni Daryl-t, úgy, ahogy láthattuk, azon kívül, hogy izguljunk, most mi van? Daryl-t??? Ne! Kérem, ne! Pont Daryl-t!!!
Azután a következő részben kiemelik egy kisteher rakteréből és a korábbi lövésnek annyi jelentősége sincs, mint mikor Rick szakállát lenyírták. Sőt, eddig bárki testszőrzetének a lenyírása közben fontosabb események történtek, mint most, (Shane átment pszichóba, Carl séróigazítása közben apu megérkezett a táborba, Maggie meg heveny vetélés jeleit mutatja.) hogy Daryl bekapott egyet golyóból. Előre félek, mi lesz akkor, ha egyszer Daryl hajához nyúlnak.

7.) A befejezés.
Ütős lett.
Pont, mint a képregényben.
Mégis, a tévé másik média, mert míg a képregényben azonnal megtudtuk, ki esett Negan bemutatkozásának áldozatául, addig a sorozat pofátlanul meglépte azt, hogy ugyan meghalt egy szereplő - vagy operatőr - de ezt nem fogjuk megtudni októberig, mert FPKill módban történt meg. Lehet izgulni fél évig, kit veszítettünk el. Már, ha fogunk még akkor izgulni.
Ez legalább annyi idő, mint ami idő alatt Negan az epizód végén Rick szájába rágja, mekkora szarban vannak, hogy meg fogják ezt bánni, valakit ki fog nyírni, a többek sírni fognak, mert ez a dolgok rendje, mert meg fog ölni valakit, és végig fogják nézni, mert... bla-bla-bla,
Ennyire Jeffrey Dean Morgan még sosem fárasztott. Mire a tizedik percbe ért a vagány és hosszú dumájának, már rendesen kezdtem azt hinni, hogy ez valamiféle abszurd humor.

Kedvelem a sorozatot, de ahogy telnek az évadok, rá kellett jönnöm, hogy begyakorolt panelekből építkezik, amin az szokott dobni kicsit, hogy melyik szereplő, mikor halálozik el. De már azok sem lepnek meg minket annyira.
Ebben a világban, feltételezném, hogy az élet értékes kincs, hiszen halott van, milliárd. Ennek ellenére, ahelyett, hogy a túlélők egy szoros és a már megszokott társadalmi rendszer szerint rendezkednének be, azt látjuk, hogy az erőszak az úr.
Ez pedig nem tölti el az embert reménnyel.
Remény és előre látható megoldás nélkül pedig meddig szórakoztató egy ilyen világot nézni?

Nem tudom a választ, de kezdek fáradni. A sorozat pedig néha már fáraszt.
Van rá esély, hogy a néző besokalljon, mint a vámpíros filmek dömpingjében, amelyet már mindennel kevernek, csak, hogy legyen nézője.
A The Walking Dead, meg úgy látszik, már csak azzal tud kellő feszültséget gerjeszteni, ha meggyilkolnak benne valaki fontosabb karaktert. Mert szinte minden izgalmat már bemutattak, töviről, hegyire. Izgultunk már mindenért a hat évad alatt. Mi maradt hát?
Hogy a kedvenc karakterünk életéért lobbizzunk.
Hogy valaki olyat ejtsenek ki a forgatókönyvírók, aki miatt ha veszítenek is nézőt, az nem lesz túl sok.
Még szerencse, hogy a Trónok harcán edződött fogyasztók kezdenek immúnisak lenni ezekre a direkt marketinges húzásokra.

A kérdés pedig újra és újra felmerül bennem: Hova futhat ki ez az egész?

Neked mi a véleményed a jelenségről?

Lőj a vadászra - Avenging Force (1986)

Lőj a vadászra - Avenging Force (1986)

Rendezte: Sam Firstenberg

A film Mafab adatlapja: Avenging Force (1986)

Megtekintés: Valamikor nagyon jót/jól szórakoztam rajta.

Tiszta szégyen, de a videós korszak ideje alatt olyan filmek számítottak az akciómozi csúcsának, mint ez Michael Dudikoff  „klasszikus”.
A VICO értő gondozásában jelent meg nálunk ez a másfél órás szösszenet, melyben egy titkos (?) társaság hadat üzen a változó világnak, legyilkol egy fekete szenátort és egy számukra jobb jövő, ajtaját nyitogatja.
Dudikoff, a szenátor közeli barátját játssza, aki belekeveredik a leszámolásba és lenullázza a Pentagram társaság hidra fejét.

Húsz éve nagy szónak számított egy Dudikoff megjelenés. Az ember szaladt a tékába, kivárta, míg sorra kerül – ha nem volt sem szerencsés, sem elég gyors, napokig tarthatott, míg a komolyabb – értsd ez alatt, hogy nem az ultra gagyi kategória – filmeket kikölcsönözhette.
Azután hazaszaladt a szerzeménnyel, és ha nem tartalmazott a kazetta másolásvédelmet, megtekintés közben archiválhatta az aktuális odabaszt.
Akkoriban több téka tagságát élveztem és lemásoltam bármit, amit hazavittem. Később derült ki, megérte e a ráfordított energiát és üres kazettát.

Dudikoff első filmje, amit láttam, nem róla szólt. A Tom Hanks főszereplésével készült „Agglegény parti - Bachelor Party (1984)” stábját gazdagította a szöszi srác. Kapott pár mondatot, talán két poént is, ezzel keresve az utat Hollywood csillagai között. Később kifogta az „Amerikai nindzsa” sorozat forgatókönyvét, élt a lehetőséggel és ez miatt a korosztályom többsége tudja, hogy ki a franc az a Michael Dudikoff.

A „Lőj a vadászra!” tökéletes délutáni sörözős mozi. Sokat nem kell, nem lehet rajta agyalni.
A kezdés egészen erős: Két férfi menekül holmi mocsaras posványban. Nem lehet tudni kik ők, hol vannak. Majd előkerül néhány enyhe tesztoszteronnal felturbózott pasas, olyan fegyverekkel, amiket boltban vásárolni lehetetlen.
Kergetik a két mellékszereplőt, és ahogy sejthető, megölik.
A zene egészen kiváló – korai George S. Clinton (Mortal Kombat) – annak ellenére, hogy a filmhez készült tűszinkron miatt állandóan megtörik, ismétlődik, szakadozik.
A verekedések mai szemmel nézve simán átemelik a filmet akcióból a vígjáték műfajába.
A szinte haldokló egyik űzött, visszakézből csapkodja az arcot, ami jól mutat a tucat vágás alatt, de semmit nem ér, ha azt nézzük, aki kapja, tovább hadonászik Neptun háromágú lándzsájának másolatával, végezetül átdöfi a sérült testén, plusz egy mohos fa törzsén.
A másik menekülő sem jár jobban. Már látja a pontonhidat és az elsuhanó autókat, amikor nyakára drót tekeredik és game over.

Ezek után kötelezően megismerjük az erőszakos csapat tagjait, akik maszk nélkül leginkább egy harmatos kocsmázásra lennének képesek, leszámítva a kopaszt…

Matt (Dudikoff) nagyapja farmján kötögeti össze a marhák bokáját. Egykori harcostársa, aki közben szenátornak jelöltette magát, meghívja a mardi gras-ra, hogy együtt osztogassanak nyakláncot az örömködő tömegnek. A felvonulás alatt néhány bérgyilkos – akik zenésznek álcázzák magukat – fegyvert ránt, szarrá lövik a fél karnevált, leszedegetnek pár kaszkadőrt, míg Matt és barátja, Larry (Steve James) megunja a balhét, és nagyon keményen odacsapnak. Közben Larry egyik gyermeke elhalálozik, hogy legyen elég feszültség.
Matt kiszúrja az egyik megbízót, és háztetőkön futnak rövid sprintet, hogy végül a fegyveres nyikhaj törpe elmeneküljön. Dudikoff nyilván nem ivott előtte elég kávét.

A magyar cím hangzatos, de a tartalommal nem nagyon van köszönő viszonyban. Tulajdonképpen Dudikoff egyetlen ellenfelét lövi le nyílpuskával.

Mivel a Pentagram egy nagyon titkos társaság, a kormány szervei elég sokat tudnak róla. Larry megmaradt családját összepasszítják Matt családjával, hogy egy csapat impotens ügynök vigyázzon rájuk a halál fasza farmon. A titkos társaság ahelyett, hogy rendezvényeken nyakalná a konyakot, és meccset nézne, miközben szájuk sarkából mustáros virsli kandikálna ki, felkerekednek, hogy végleg pontot tegyenek a szavazás kimenetelére.
Az ügynököket három perc alatt kinyírják, még további perc elteltével pedig mindenki mást, aki nem fontos a vége főcím előtt. Marad Matt és kishúga, hogy a film fináléja alatt legyen motiváció.

Kis közjáték, majd ismét a posványosban landolunk, ahol elkezdődik az utolsó felvonás. A titkos társaság kölcsönösen felizgatja magát, fegyvert ragad és mivel eszméletlen kemények, nem közösen gyilkolják meg a főszereplőt, hanem egyesével halnak meg a keze által.

Csodálatos mozi ez a film.
Legalább akkora kultikus, mint bármelyik másik Golan-Globus produkció.
Harmatos vágás, már-már ripacs színészi játék, Disney csatornás akciók.
Ha ma forgatnák le, biztos akcióorgia lenne.
Vagy nem…

Mivel anno ezeket tényleg lehetett élvezni, megérdemel egy erős 40%-ot.
Ha ittam előtte sört.

A filmet élvezni igazán azok fogják, akikbe szorult némi fasiszta érzület. Szóba kerül Hitler, akit nézetei miatt a társaság tagjai felmagasztalnak. Ennek ellenére egy tipikus árja fazon nincs közöttük. Sőt… Egyikük, másikuk mintha lenne inkább zsidó bácsi. Pl. James Booth fizimiskája, aki nem csupán a főszemétláda, hanem a forgatókönyv firkálója. Ami annyira nem tré, mint amit kihoztak belőle.

A film érdekessége, hogy Izraelben „Amerikai nindzsa 2” címmel került forgalomba, ami miatt kissé eltolták a számozást, mikor a Golanék kijöttek a nindzsás sorozat második felvonásával. Ez olyan tipikus magyaros megoldás… (Nálunk, pl. egy időben minden szar afroamerikai film megkapta a címben szereplő „Ne légy barom…” mondattöredéket. )

Ja és a szamuráj katana úgy vágja ketté a fadarabot, mint Móricka a gilisztát. Dudikoff kezében azonban egy nyálkás bot simán hárítja a kardcsapást. Mert nindzsa!

A film egyetlen erőssége a zene.
Ez azért valami.

40%

Szereted az ilyesmit? Akkor csak neked: L Ö J  A  V A D Á S Z R A