Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Dokumentum film Michael Moore-tól. Az első. Nem véletlenül, kötelező darabnak gondolom.
Michael Moore-ral az első találkozásom szerencsés volt, mindkettőnknek: ő egy Oscar-díjat kapott a filmjéért én pedig lehetőséget, hogy egy ideig jól működő filmes portál tagja lehessek, rengeteg filmbemutatóval a tarsolyomban. Ez a film volt a "Kóla, puska, sültkrumpli - Bowling For Columbine (2002)". (A magyar címhez tartozó linken Godzi álnéven publikáltam a kritikát, még 2003-ban!!!)
Azóta évek teltek el, láttam még Moore doksit és sajnos, rá kellett jönnöm, hogy bár a témák, amiket érint, tényleg fontosak, hogy jobban átlássuk, milyen bonyolult a világ, amelyben élünk, ugyanakkor egyértelmű, hogy Moore dokumentarista stílusa elítélhető módon mintha kissé egyoldalúan mutatná be a boncolgatott témát, pedig, ha valamit megtanulunk a világról - jobb esetben - az az, hogy semmi sem egyértelműen fehér vagy fekete.
Ennek ellenére nagyon örültem, amikor egyik kedvenc oldalamon végre belefutottam Moore korai gyöngyszemébe, hiszen, legyen bár kicsit/nagyon szubjektív a figura és látásmódja, az egyszeri néző, az átlag proli, mint én, természetes, hogy inkább az ő világnézetéhez érzi magát közelebbinek és nem a szemben álló, szivarozó, monoklit viselő nagyhatalommal, világcéggel és azok néha arctalan bürokratáival, ahogy egy élclap karikatúráin keresztül elképzeljük. Már a téma is és megközelítése mutatja a nézőpont irányát: Flint városában, több évtizednyi múltra visszatekintő pénzszerző gépezet felszámolás alá kerül. Az autógyárat bezárják, elbocsátják a lakosság nagy részét, akik eddig együtt éltek ezzel a vállalattal. Moore családját is érinti a téma, hiszen ahogy felnőtt, azt látta, mindenki itt dolgozik a környezetéből.
Már a film legelején húz egy egyenlőség jelet, amire épülhet a film: Ahogy Amerikában bezárnak tizenegy autógyárat, közben Mexikóban éppen akkor nyit a cég - General Motors - tizenegy másikat, ahol kb. hetven centes órabérrel számol a vállalat. Mi ez, hanem pofátlan haszonszerzési terv, hogy a részvényesek étvágyát kielégítsék? Moore gyakorlatilag arra építi az egész dokut, hogy személyesen tegye fel kérdéseit a General Motors aktuális igazgatójának, Roger Smith-nek, akinek Flint városa közvetlenül köszönheti, hogy gyakorlatilag koldusbotra jutott.
Moore a film alatt végig arra készül, hogy provokatív kérdéseit feltehesse Roger Smith-nek, de ebben nem kap segítséget a felvételek tanúsága szerint. Bárhol is keresi, ahol információi szerint összefuthat az igazgatóval, falakba ütközik. Közben, hogy ne egy szélmalomharcot nézzünk végig, színesíti a játékidőt a várost érintő gazdasági döntés hatásairól készült interjúkkal és monológokkal, melyben felváltva láthatunk érintett amerikaiakat, akik élete összeomlott és olyan embereket, akik valamilyen módon kapcsolódhatnak - sokszor esetlegesen és közvetve - a céghez. Rengeteg szempont ütközik a film során, ám a legtöbb ostoba közhelyek puffogtatásába fullad.
Moore ezzel a filmmel legalább egy tucat filmes díjat megnyert és elhintette a hírnevét a világban. Már ebben az első munkájában markánsan megjelennek a rá jellemző stílusjegyek, mint például a nyomulós és erőszakos stílusa, ahogyan igyekszik bejutni helyekre, a kis színes megjegyzések, amelyek viccessé tesznek szituációkat, a felváltott nézőpontok, és, hogy igyekszik a vélt igazát felnagyítani és nevetségessé tenni a másik oldal képviselőit. Néha egyszerűen hülyét csinál az interjúalanyaiból és talán ez az, amiért a legtöbb támadás éri munkássága során.
A filmmel kapcsolatban Moore-t fel is jelentette egyik "szereplője", amiért rossz színben tüntette fel a filmben és ez volt az egyetlen, amikor Moore elveszítette az ellen indított pert.
Ez persze talán nem éppen etikus dokumentumfilm készítés, viszont egyértelműen szórakoztató és befogadható darabokat ad a nézőnek.
A negatívumok ellenére is érdekes korképet kapunk Amerikáról, és néha bizony groteszk események tanúi lehetünk, miközben látjuk egy egykor szebb napokat megért város lassú pusztulását.
(A 100 dolláros beugrós, frissen nyitott börtönben zajló felavatási buli pl. nem semmi vagy amikor interjú közben a hölgy nyulat boncol.)
A film elején Moore nem nevez nevén egy magazint, amelyiknek alkalmazásába került, de kirúgták onnan egy címlap ötletének folyományaként. Ezt a pert a rendező megnyerte és többek között ebből, bingó játékok bevételéből és a házára felvett hitelből készítette a filmjét.
Rendkívül gyomorforgató a film utolsó tíz perce, amelyben felváltva láthatjuk a cég képmutatását támogató ünnepséget és egy fekete család kilakoltatását.
Mellékes tény, hogy mire elkészült a film nem tudták a filmet bemutatni Flintben, mert bezárt az összes mozi?
Bár a kezdődő sorozatomban a főgenya címmel kezdem a felkonferálást, az itt megjelenő színészekről csak elismeréssel és tisztelettel tudok nyilatkozni. Igyekszem majd a filmművészet olyan mesterembereit kiemelni, akik munkássága nélkül a filmvilág sokkal szegényebb lenne.
Első találkozásom David Warner-rel nem tartozott az általam ismert skatulyába, azaz akkor még nem főgenya szerepben láttam az urat. Egy intelligens, misztikus és vallásos témákban jártas fotóst alakított a horrorfilmes listák előkelén tanyázó "The Omen" című, apokaliptikus drámában, mely a sátán eljövetelét és hatalomra jutásának történetét mesélte el három mozifilmben majd a televízióra szánt produkciókban. Gregory Peck és Lee Remick mellett - az összes fontosabb színész korának szupersztárja volt - David Warner az egyik legfontosabb karaktert alakíthatta és ha lenne filmes halálesetek listája, biztos előkelő helyre kerülne a "Végső állomás" filmeket megelőlegező lefejezésével.
Tizenéves gyerekként nem semmi élmény a Richard Donner rendező által levezényelt jelenetsor, beégett örökre.
Azután sem kerestem Warner-t mint színészt, - hiszen abban az időben az ember csak azt nézhette, amit kéz alatt megkapott, akkor még nem elégítették ki a kereslet igényeit úgy, mint manapság - egyszerűen csak előfordult, hogy belebotlottam.
Arca jellegzetesen enyhén kiugró állával, reszelős hangjával ideális negatív hőst - főgenyát - tudott megteremteni.
A brit színész 1941-ben, július 29.-én született házasságon kívül, egy olyan időszakban, amikor a világ a pokol tüzében égett. 21 évesen debütált a "Szentiván éji álom" Shakespeare darabban, Tony Richardson, a híres filmrendező keze alatt. Nevezhetjük tipikus Shakespeare színésznek, hiszen 63-ban miután csatlakozott a Royal Shakespeare Company-hoz, a színműíró számos darabjában szerepelt. 65-ben végre címszerepben domborít, természetesen Hamletet. (brit színész, mire másra vágyna?) Első moziszerepét a "Tom Jones" című világirodalmi remekműben (Albert Finney jutalomjátéka) kapta meg, bár addigra a tévében is megfordult - tvfilm, rövidfilm, sorozat. A későbbiekben sem kerülték el a Shakespeare-i szerepek, sem a színházban, sem a moziban, és hamar kialakult a szerepkőr, amiben alkalmazták. Általában intrikus, gonosz mellékalakok szerepeit kapta meg, sok horrorfilmben és fantasztikus darabokban. Star Trek univerzum, időutazásos történet, Titanic film és különleges maszkos lények. Repertoárjában ezekből több megtalálható. 66 körül ázsiója megemelkedik, hihetetlenül népszerű lesz.
Magam ugyan nem ismerem teljes filmográfiáját - 200 munka, ami azért a rövidfilmek és sorozatok mellett sem kevés - nevét mégis hamar, tizenévesen megjegyeztem, a már említett Ómen film, Airport '79, Rémségek szigete - abban az időben elég keménynek számító, a német televízióban erősen megcsonkított változatban bemutatott jelen időben játszódó kalózos mozi, Michael Caine-nel a főszerepben. A nyolcvanas években számolatlanul jelent meg a horrorfilmekben, amiért elég komoly rajongótábora alakult ki. Én is így kedveltem meg. Megjelenése a kevésbé sikeres filmeken is emel némi színvonalat.
Belekeveredett olyan baromságokba mint pl. a Tini Ninja teknősök második része, vagy a Vadak ura 3. darabja, de nem ezek miatt fogunk rá emlékezni...
Néhány fontosabb filmje:
1963 - Tom Jones - Blifil (első mozifilmje)
1976 - The Omen - Jennings
1981 - Időbanditák - Evil Genius (sokatmondó karakternév)
1982 - Tron - Ed Dillinger, Sark
1984 - Farkasok társasága - Father
1988 - Hanna's war - Julian Simon kapitány
1989 - Star Trek - A végső határ - St. John Talbot
1991 - Star Trek - A nem ismert tartomány - Gorkon követ
1994 - Az őrület torkában - Dr. Wrenn
1997 - Money Talks - Barclay
1997 - Titanic - Spicer Lovejoy
Ezek mellett felbukkan sorozatokban, videójátékokban, narrátorként. Sokoldalú művész.
Megtekintés: Pontosan az ilyen filmek miatt kell leülnünk és hagyni, hogy elragadjon minket a varázslat.
Monteverde nevét meg fogom jegyezni. Az a rendező, aki képes úgy elmesélni egy történetet, hogy belelássak a karakterek világába. Képes rá, hogy néhány gesztussal megfessen komplett háttértörténetet. Van benne Jean-Pierre Jeunet gondoskodásából, mégsem annyira túlspilázott. Ez a film is kényes egyensúlyon libeg keresztül, a melódramatikus és a közönségfilmes Hallmark érzés között. Végül nem lesz sem sok, sem kevés, hanem egy kellemes emlék, amire fogok emlékezni. Talán idővel megfakul majd az emléke, de állítom, hogy a kis Pöttöm története beépül az emberbe.
A hit és a remény édestestvérek, most már ezt is tudom. Hinni kell és reménykedni és többször tenni kell érte, mint nem, de a türelem rózsát terem... és csupa hasonló közhely ütközik az eleve közhelyes történetben.
Pöttöm (Jakob Salvati) bálványozza az apját, akinek mindig van ideje második gyermekére és szívesen követi, sőt, kalauzolja el gyermekét a fantázia világába. Azután Amerika belép a második világháborúba és O'Hare kisvárosának is be kell adnia amit tud. Pöttöm bátyja, London (David Henrie) menne harcolni, ám mivel alkalmatlan, helyette a kenyérkereső apukát, James-t (Michael Rapaport) viszik el. Pöttöm nagyon nehezen dolgozza fel, hogy az egyetlen ember, akivel biztonságban érezheti magát, a halál árnyékában táncol. Anyu (Emily Watson) és London együtt kevesek a családi autószerelő műhelyet fenntartani és a legutolsó hírek szerint, apu pedig fogolytáborba került, ahonnan visszatérése erősen kétséges.
Pöttöm minden haragját és frusztrációját a város egyetlen japán származású lakosára zúdítja, Hashimoto úrra (Cary-Hiroyuki Tagawa), aki negyven éve él Amerikában, viszont a háború folyományaként gyakorlatilag ellenségképet látnak benne a bumfordi kisvárosiak. Egyedül a helyi pap, Oliver atya (Tom Wilkinson) áll ki az öreg keleti úr mellett és miután Pöttöm és bátyja egy félresikerült lakástűz előidéző akcióban lebuktatják magukat, az atya a még formálható Pöttömöt veszi rá, hogy hinnie kell abban, hogy édesapja hazatért és a hit majd csodát tesz.
Mivel Pöttöm egy nyolc éves kisfiú és az átlagnál is kisebb, nem várható el tőle, hogy elég érett legyen felfogni mindazt, amit a pap akar neki tanítani, ezért kezdetben eléggé ostobán igyekszik megfeleli a papi tanítást segítő listájának. Később azonban, társra lel a feladatok végrehajtásában az öreg Hashimoto úr személyében és lassan kialakul közöttük egy szoros barátság, amelyet sem a testvére nem néz jó szemmel, sem a túlságosan patrióta beállítottságú helyi kemény legény, Sam (Ted Levine).
Közben, meg mintha nem lenne elég baja a Busbee családnak, a kisváros özvegy orvosa, Dr. Fox (Kevin James) kinézi magának anyut, akivel akár összeköthetné az életét. Ezt nagyon megnehezíti, hogy Mr. Fox egyetlen fiacskája (Matthew Scott Miller) gyűlöli Pöttömöt és ott rúg bele, ahol csak tud.
A történet itt is látható, mennyire kiszámítható és klisés és mégis, valahogy egységes tud lenni a végig és szórakoztató. Pöttöm hite átragad a városlakókra is és ha közvetve, de kiderül, hogy egy apró fiú is élhet hatalmas szívvel.
A fényképezés nagyon szép és a színvilág olyan, amilyennek a negyvenes évek Amerikáját képzelném el vidéken. Néhány flashback kapott szürkés árnyalatot és ezek töredezett vágása kissé esetlen, azonban a film rendben van. A zene kellemes, nem tolakodó, de kellemes. Várom Monteverde következő filmjét. Már ez sem volt egyszerű produkció tőle, hiszen nem kevés híres színészt tudott megnyernie magának. Hogy mennyire hittek a moziban, mi sem bizonyítja jobban, hogy Kevin James a pletykák szerint ingyen vállalta a szereplését, miután elolvasta a forgatókönyvet. James amúgy talán a film legkomikusabb figurája, ám még az ő szereplése sem rántotta le a filmet, hanem inkább hozzánőtt a végső összképhez.
Azért az vicces, hogy előző fiaskójából a Pláza ásza második részéből hárman is átigazoltak ehhez a filmhez és bár az egy értéktelen blődli, itt valódi színészi játékot látunk tőle is, meg a London-t játszó David Henrie-től. A harmadik ász Crispin atya szerepében Eduardo Verástegui, de ő nem kapott elég teret, hogy bizonyítson, de ezt már megszokhatta a Pláza ásza folytatásánál.
A film rengeteg ismert karakterszínésze mellett egyértelműen főszereplő a majdnem tökéletes Pöttömöt alakító Jakob Salvati, akinek arcjátéka nagyon meggyőző néhány jelenetben.
Ritka, amikor ennyire le tud kötni egy mozi, amiben nem ölik egymást az emberek.
Ha némi hasonlóságot vélsz felfedezni ez között és a "Hosszú jegyesség" című Jeunet film között, az szerintem nem véletlen. Megkockáztatom, hogy Monteverde rajongója a francia filmesnek.
Megtekintés: Életre kelt FHM Magazin. Csak azért nem a Playboy, mert ott néha látni a sunát, vagy legalábbis a prém egy részét...
Nem tudtam megkedvelni az új, 24. Bond kalandot. Eredetileg érdekelt volna, hiszen emlékszem, a legtöbb borsot korábban, az oroszok mellett ez a titokzatos csoportosulás törte Bond orra alá, amely most elbitorolta a címet is.
A magyar cím érdekes: 007 Spectre: A fantom visszatér
Erősen spojleres írás! Csak akkor olvasd el, ha láttad a filmet vagy ha nem zavar, amit itt olvasol és ennek ellenére is megtekinted. Azért meg elnézést kérek előre is, hogy szétszórt a fogalmazásom, mert valahogy így tudtam csak követni ezt az egyébként hasonlóan töredezett mozit.
A magyar címváltozat kissé ferdít. Először is mi ez a hülyeség, hogy 007 Spectre?
Ez kb olyan, mint a: Bosszúállók Hidra. Ugye?
Vagy az egyik, vagy a másik. Vagy kimaradt valami, pl. egy kontra, esetleg a vs. (ami ugyanaz).
007 kontra Spectre!
Mindjárt más.
Meg mi ez az alcím, hogy a fantom visszatér?
A Spectre a fantom vagy a vezetője?
Ha a Spectre, akkor mikor tűnt el, hogy visszatérhessen? Elvileg, amennyire a film linearitásából kiderül, végig ez a csoport állt a balhék mögött, tehát sosem tűnt el. Végig megvolt.
Ha viszont a vezetőjükre utalás a fantom, akkor ő mikor tűnt el, hogy mostanra visszatérhessen? Esetleg a film végén történő leszámolás utáni ismételt megjelenése a "visszatérés", amelyet a moziban összesen fél óra alatt lezavarnak kb.?
Tudod, először elvileg meghal ám kiderül, csodával határos módon megmenekült, hogy bosszút álljon és/vagy meghaljon.
Elképzelhető, hogy a magyar kiadó erre az utolsó tíz percre gondolt a címadás közben. Ha igen, akkor az meg szpojler a címben: Várj, Bond nem öli meg olyan könnyen, hanem nézd, a végére visszatér.
Tök jól elvagyok, amikor így fikázok egy olyan filmet, amelybe dollár százmilliókat öltek, hónapokig készítettek és nekem más dolgom nem is lenne, mint élvezni.
Csak sajnos, nem nagyon tudtam.
Elég nehéz koherensen végigmenni rajta, mi minden nem tetszett, nem fogott meg, ezért talán kapkodó lesz a cikkem. Azért igyekszem összeszedni.
A főcím előtti leszámolás egészen érdekes és szórakoztató.
Bond a Mexikói holtak karneválján vendégeskedik. Brian De Palma-t megidéző vágás nélküli snittben követünk nyomon egy leszámolást Bond és megint egy fontosnak kikiáltott bandafőnök között. A zene remek. A vágás az ugyan nem, hiszen a jelenet lényege, hogy nincs benne, viszont a kameramozgás ügyes, leszámítva talán, amikor sután kikerüli Bondot a hotelszobába érve. Ettől függetlenül a robbanásig elég jól megy minden. Thomas Newman-re annyira nem jellemző mondjuk a dobok ilyen erős használata, viszont lüktet az egész, akár egy szív, amely túlhajszolja magát és a végén, ahogy az ellenség egy része is: felrobban. Utána, hogy ne higgyük, hogy elfogyott a szusz, Bond és a gonosz bácsi közelharcot vívnak egy helikopterben, amely méterekre az ünneplő tömeg felett kering. Itt már kezdett feltűnni, hogy a kevesebb talán több. Vagy fordítva?
A bunyó gyors és unalmas, Bond megoldja, hogy az ellenség vesszen és megmenekül.
Főcím.
Sam Smith, aki prezentálja nekünk az új nyitódalt, alig három éve még nem is nagyon volt jegyezve. Az 1992-es, Angliai születésű fiatalember kapott egy esélyt, hogy hangulatot keltsen a film elején és élt vele. Ennyire borzalmas stílusú főcímzenét még a női énekesek sem tudtak eddig összehozni, ami nagy szó, hiszen, ha valakitől egy kemény férfi elvárná a rinyálást, az csakis egy női énekes lehetne, nem igaz? Ezzel szemben Smith bagzó macskaként szenveleg a pár perc alatt és lehet bármilyen magva a mondanivalónak, a végeredmény nem dúdolható, nem karaokezható, nem szerethető dal.
Nyomokban emlékeztet csupán egy Bond film nyitó dalára. Sosem fogom megérteni, miért engedték ezt a főcímbe. Akkor inkább az unásig hallott Skyfall és a kedvencem, a Goldeneye. Ezekben a számokban is van melankólia, lassú tempó, de a refrénre erősek lesznek és dübörögnek. Itt meg a refrén lesz ami belassul és elmegy Farinelli a kasztráltba.
A videóklippet ha 1.5-ös sebességen játszod le, akkor kezd értékelhetőbb lenni, de pár hanggal még lejjebb is kellene vinni.
Ezek után meg élvezzem a filmet? Már előre félek, mi az, amit még megcsinálnak Bond-dal, amit eddig nem.
Egyszerűbb lesz, ha átrohanok az egész maszlagon:
- Monica Bellucci kap pár percet és sokkal többet tud, mint amit egy gonosz feleségének tudnia kellene. Kár volt ebben az apró szerepben ellőni Bellucci karizmáját, igaz, Sophie Marceau után ideje volt, hogy a francia üdvöske helyett az olasz kanca is megmutassa, mit tud. Majd máskor. Egyszerűen nem méltó ez a belépő a színésznőhöz. Emlékezünk, milyen fontos karaktere volt korábban a Bond filmnek Marceau? És milyen durván írták ki, amikor Bondot rosszul méri fel, az pedig hidegvérrel megöli? Az egy jól felépített karakter volt és volt tétje a figurának. Itt csupán egy átvezető videó mélységét kapjuk egy videójátékban.
- Mr. Hinx betölti a világuralmi szerv szenátusában az általa keletkezett rést. Magyarul, egyik fővezér ellenkezik, ezért a sötétben rejtező, valószínűleg fő-főnök felkínálja a helyét bárkinek a csoportból, aki nem olyan beszari. Mr. Hinx - Dave Bautista ismét egyszavas X betűs figurát hoz, ezúttal a sötét oldalról, ám ennek ellenére kedvelem a fickót - érkezik az asztalhoz és rövid úton, puszta kézzel veri agyon a korábbi fontos embert.
Mit sugall ez nekem, ha elég hatalmas vagyok, hogy része legyek a világuralmi törekvéseknek, de annyira nem, hogy én üljek az asztalfőn?
Hogy hagyjam a picsába az egészet, hiszen nem elég, hogy nincs bejelentett munkahelyem, de még azt is megkockáztatom, hogy ha hibázom, eltörjék a nyakam?
Oké, korábban is előfordult, hogy a főgonosz miután részletezte terveit egy kis hallgatóság előtt, felszólalt valaki, akit kinyírtak.
Igen, de azok nem árnyékba bújt emberek voltak, hanem olyan fontos emberek, akiket megvezettek vagy erőszakkal citáltak a találkozóra, hogy ott szembesüljenek az őrült tervvel.
A Spectre esetében azonban feltételezhető, hogy a fő-főnökünk a flottul működő világuralmi tervei közé beszorította azt is, hogy csupa olyan személy ülhessen vele egy asztalhoz, akik nem kérdőjelezik meg sem kompetenciáját, sem a terveit.
Vagy azért, mert vakon bíznak benne - ez a valószínűbb, ha már eljutottak addig az asztalig, ahol találkozunk velük - vagy azért, mert meg vannak zsarolva és félnek a megtorlástól.
Ez rendben lenne mondjuk a Tim Burton féle Batman moziban, ahol Jóker azért hívja össze az ellenkező maffia főnököket, hogy közölje, átveszi a várost. Ott természetes, ha lázadnak ellene a bűnözők, hiszen semmit nem bizonyított nekik a festékes arcú őrült. Korábban.
Itt viszont egy titkos társaságról beszélünk, akik megtanultak összedolgozni és ha mégis lenne ellenvetés, akkor azt mélyen elnyomja magában az ember, hiszen tudja, kekkel dolgozik.
Az egész jelenet így nem szól másról, hogy egy roppant agresszív szereplőt behozhassanak, aki leginkább képregény-gonosznak tűnik.
- Madeleine (Léa Seydoux) belekeveredik a Spectre és Bond közötti csatába és erősen túlértékeli képességeit a kishölgy, annak ellenére, hogy többnyire ő az aki rászorul Bond segítségére és alig van ez fordítva. Kezdetben persze utálja is az ügynököt, hiszen az sokkal drámaibb út a dugásig, mintha eleve benedvesedne a bugyija, ha meglátja. És ellenérzése jó ideig megmarad, míg végül, pont akkor dobja oda magát neki, amikor nem is Bond, hanem inkább a lány menti meg Bondot.
WTF?
Tehát utállak, mert gyilkos vagy és a többi, de amikor látom, hogy majdnem meghalsz, segítek kinyírni a nálad is erősebb bérgyilkost, így te nem is vagy olyan nagy gyilkos, amiért megdughatsz!
Az külön besegít, hogy mintha a lányba korábban beletöltöttek volna némi tudatmódosítót.
A lényeg, hogy erre az alapra ráépülhet egy olyan szerelem, amit majd láthatunk.
- A Spectre vezetője, aki végül megjelenik, nem elég, hogy a korábbi három rész szálait mozgatta, de ha ez nem lenne elég, kiderül, hogy egyfajta családi kapcsolattal is bír Bond felé. Nos, apukának csak gratulálni tudok, ha felnevelt két darab gyereket, akik felnőve sem hagyták abba a durcizást, hogy kit szeretett apa jobban, hanem emberek tömegeinek halálát okozva még mindig rivalizálnak. Na jó, az egyik.
Azért ezek után megnézném azt az eredettörténetet, amely elmeséli, miféle ember volt képes felnevelni két gyereket, akikből szuper ügynök és szuper bűnöző lett. Ha ez nem képregényes csavar, akkor semmi.
- A végén Blofeld (Christoph Waltz) egy utolsó próbában igyekszik bizonyítani Bond-nak, hogy képtelen a szerelemre és inkább magát menti, mint a nőt, akit szer... akit megdugott. (Tudjuk, egyik-másik Bond lány mennyire szarul járt, hogy odaadta magát az ügynöknek.)
Bond három percet kap, hogy a romos épületből kimentse a szerelmét. Három perc, ami valljuk be, semmire nem elég. Gondolod. Csak ne lenne olyan Nolan Batman utánérzésem, mikor Batman-nek választania kellett Dent és Rachel között. De tiszta olyan.
- Blofeld lejátssza a felvételt Madeleine-nek, amely bizonyítja, hogy Bond közvetve felelős apu haláláért. Nos, az a hiszti, amit Bond közben levág, teljesen felülírt mindent, amit gondoltam Bondról. Egyszerűen kiherélte a figurát, mondjatok bármit. Ismerve Bond-ot, max. blazírt pofával benyögött volna valami egysorost és rábízza, mit érez a kiscsaj. Később úgy is elnézést kér, meg egyáltalán, addigra Madeleine már tudta, hogy apja nem feddhetetlen és Bond adta ugyan kezébe a fegyvert, de valójában a Spectre miatt halt meg az öreg.
Kár volt megmutatni egy ilyen Bondot.
- Blofeld badass könyörgése, hogy Bond ölje meg. Na hagyjad már. Ennyire nem utálhatsz valakit, hogy inkább meghalsz a keze által, mert semmi más lehetőséget nem látsz, holott korábban, éveken keresztül felépítettél egy szervezetet, amely majdnem sikeresen nullázta le a föld nagyhatalmait. Most meg te vagy a tökös, aki azt kiabálja: - Ölj meg!
Annyi pénz és annyi terv menjen füstbe egy fejlövéssel? Hát hülye vagy te? Lesittelnek, leülöd - vagy megszöksz, mint korábban sok embered - és mikor szabadulsz, ilyen-olyan okból, folytatod tevékenységedet, hiszen Sith lovag vagy, baszd meg!
Hát láttuk a császárt könyörögni Luke Skywalkernek, hogy mártsa belé a lézerkardot?
Nem láttuk.
Miért?
Mert annál jobban szerette az életet és a hatalmat, hogy dühből és arroganciából eldobja magától.
- Ja és van az a kormányember, aki harcol a MI6 ellen és annyira egyértelmű, hogy mi a célja, hogy már azért klisés, amikor kiderül, hogy a Spectre tolja. Tudtuk, baszd meg! Akkor lepődtünk volna meg, ha nem az derül ki!
- Van valami kínzóeszköz, amely satuba fogja Bond kis testét, de miután egy robbanás tönkreteszi a konzolt, ami a géptől méterekre van, használhatatlan vasJingaként hullik a padlóra. Komolyan, a robbanás elindította az ess szarrá protokolt???
Mire akartam a fenti sorokban utalni?
Hogy a forgatókönyvírók sok klisét és baromságot pakoltak a forgatókönyvbe, miközben az akciót annyira leminimalizálták, hogy a film rendesen unalmas.
A végén pl. Blofeld rejtekhelyéről két perc alatt törnek ki egybekötve egy agyaggalamb lövészettel. Fájdalmasan ötlettelen akciójelenet.
Tényleg olyan, mint egy férfiaknak készült magazin.
Tele van jó nőkkel, akiknek látod a seggét.
Van benne olyan autó, amiben nem hogy ülni nem fogsz, de mellé állni sem, egy fotó erejéig.
Tele van drága kiegészítőkkel, amik tudatják veled, milyen kevés a fizetésed, hogy elegáns és ellenállhatatlan legyél. Legyen az egy ital vagy egy karóra.
Van benne némi buzis bajtársiasság-humor két férfi között, hiszen Bond kb. ugyanúgy évődik Q,-val (Ben Whishaw), mint Monnepenny-vel (Naomie Harris). De ennyi belefér, hisz valamivel jelezni kell, hogy bírják egymást, igaz, mintha Bond itt is kihasználósabb lenne, mint Q.
Van benne akció.
Van benne rengeteg csodaszép helyszín, hiszen a férfi szeret világot látni, még akkor is, ha csak képeslapon.
Van benne bunyó, mert a harc és ami vele jár, az férfias és tesztoszteron növelő.
Van benne dugás, hiszen a férfi második kedvenc filmes műfaja a pornó. Az első a mozifilm, ami elég tág gyűjtőfogalom.
Van benne jó és rossz. Minél egyszerűbb kihámozni, ki az, annál jobb.
Van benne rejtély, ami megdolgoztatja az agyat, de mivel a férfi nem az agyával gondolkodik, egyszerűbb, ha a rejtély megoldása a végén megfelel egy Gordiuszi csomó megbontásának. Na, itt nyögi be Blofeld, hogy: - Én álltam minden mögött! Az én saram!
Kedves Blofeld, ha három részen keresztül még csak sejteni sem lehetett, hogy létezel, akkor a retkes brének jelentél most meg, hogy elbukd a sok melót.
Eddig amúgy hol voltál?
Csak te voltál az egyetlen "rokona" James Bond-nak és három rész alatt annyit nem hallottunk rólad, hogy meghívod egy vacsorára és megkérdezed, hogy megy sora?
Már csak alibiből is, hiszen, ellene is áskálódtál.
A forgatókönyv egy rakás sza... klisé.
Egyik helyről utazunk egy válaszért a másik helyre, majd onnan tovább egy másik válaszért. Ha ez városi krimi, akkor a város határain belül autózna a nyomozó, hogy begyűjtse az információt. Ez, mivel egy Bond film, ahhoz, hogy elaltassa a nézőt, mennyire uncsi ez az autózásos információ gyűjtés, beiktat jó sok, egzotikus és drága helyszínt, mert az sokkal grandiózusabbnak tűnik. Tudod, ha kicsi a történet, legalább keríts neki nagy feneket.
A fényképezés szép és hangulatban, főleg a sivatagi rész, tényleg megidézi a hatvanas évek Bond filmjeinek világát.
Hogy mégsem nézhetetlen a film?
Hiszen ez egy Bond mozi!
Mikor szólt másról?
Érdekességek:
- Rendezők, akik szóba kerültek a filmmel kapcsolatban: Christopher Nolan, Ang Lee, Danny Boyle, David Yates, Nicolas Winding Refn.
- Gary Oldman nem fogadta el Blofeld szerepét, mert nem volt kedve a filmmel járó hosszú marketing turnéhoz.
- Monica Bellucci a legidősebb klasszikus Bond "lány". (Bond lány a Pin-up girl megfelelője, vagy a Plaboy-nyuszié.) Előfordultak a sorozatban idősebb női karakterek is, de ők vagy mellékszereplők, vagy a gonosz oldalt erősítették. Bellucci valójában már jelentkezett korábban Bond lánynak, de Teri Hatcher kiütötte a nyeregből "A holnap markában" című Brosnan etapban. Közben meg eltelt majd' húsz év!!!
Megtekintés: Young Adult, ami azt jelenti, hogy harminc felett már nem biztos, hogy le tud kötni. Durvának nem elég durva.
A Young Adult mozikkal az egyetlen bajom, hogy vérengzés szempontjából nekem már túl visszafogottak. Persze, hullanak benne a karakterek, akár a legyek, ha odafigyelsz, de hiányzik belőle az őszinte vér, ami pl. benne foglaltatott a Csillagközi invázió sorozatban, azon belül is a cseppet sem finomkodó első részben. Lett is rajongó tábor, még ha nem is lett akkora siker, ami miatt több pénzt öltek volna a folytatásokba, ám mivel, ötlet még maradt, azért kiköhögtek belőle pár részt és animációs sorozatot is. (Ami mellesleg egyenesen meggyalázása egy ilyen témájú történetnek.)
A Maze... továbbiakban útvesztő koncepciója az eddig látott két részben, kb. az, hogy vannak kiválasztottak, akiket a cég, a nagy betűs hierarchikus elnyomás, immúnisnak tart és mint ilyeneket, akár beáldozni is képes egy magasabb jóért. Magasabb; amit a felhasznált emberanyag nem képes ép ésszel felfogni. Vagy nem is akar.
Sokat nem sikerült kihámoznom az első két részből (Maradt egy harmadik etap és két további előzmény történet, amelyből az egyik jelenleg még meg sem jelent.) talán csak annyit, hogy ha a "Veszett" nevű megacég vezetői nem hazudnak, akkor a főszereplő, Thomas ellenkezése valójában egy egoista cselekedet és elítélendő a kisebb rossz nevében. Mert eddig valami olyasmit sikerült kihámoznom a szándékosan is összekuszált történetből - tudod, amikor a szereplők kurvára nem a frankót mondják, csak sejtelmesen célozgatnak, hogy fokozatosan épüljön fel a háttér - ,hogy az elítélt cég morálisan lehet, hogy támadható, azonban logikai szempontok alapján tökéletesen igazat állít: kevesek érdeke nem állhat a tömeg érdeke elé, azaz, lehet, hogy Thomas és barátai feláldozódnak a tudomány oltárán, akár szó szerint is, ami sajnálatos, viszont szükséges lépés, hogy megelőzzenek terjedési sebességében egy olyan vírust, amely eddig, a látható példák szerint, leigázná a földet.
Annyira nem vagyok képben a megtekintett első két rész után, hogy úgy gondoltam, gyorsan belekezdek az elolvasásba, ha már az első három kötet e-book változata elérhető lett számomra. Nincs kedvem kibeszélő posztokat keresgélni, ahol választ kapok a felteendő kérdéseimre, hiszen azok, inkább csak gyarapodtak az eddigi két rész megtekintése alatt.
Egy Young Adult sorozat, ami gondolkodásra késztet?
Nos, azért ne olyan nagy mellénnyel!
Eddig, amit láttam, sehogy sem akar összeállni egy koherens egésszé.
Mi a tököm ez a labirintus?
Mire szolgál?
Csak remélem, hogy a sorozat kiolvasása után megfelelő válaszokat kapok, mert jelen időben egyelőre úgy tűnik, az első rész egy az egyben egy parasztvakítás.
Mert tegyük fel, hogy a mutánsokat létrehozó vírus elleni vakcinát csak az emberekből lehet kivonni. Olyan emberekből, akik hordoznak magukban valami pluszt. De mit?
Valami félelmet legyőző enzimet? (Szerintem is hülyén hangzik...)
A labirintus, gyakorlatilag egy gyilkos logikai és erőnléti játék, amelyből a főszereplőnk kiszabadult és húzta magával a klikket. Oké. És?
Most akkor van benne valami endorfinhoz hasonló vegyület, amely a felfokozott idegállapot miatt jön létre a szervezetben és erre a cégnek szüksége lehet a továbblépéshez?
Ha esetleg így van - más oka mi lehet egy ennyire komplex és monumentális próbatétel létrehozásának - akkor felvetődik a kérdés, hogy amit a labirintus vált ki a célszemélyből, azt nem lehet sokkal könnyebben, "olcsóbban" előállítani???
Tényleg, így a pusztulás határán, miközben a világ fele egy őrületet okozó betegség terhét nyögi, a másik fele, egy hatalmas konzorciumba tömörülve egy olyan gépezetet hoz létre, amely gyakorlatilag egy börtön, amelyből csak megfelelő kondi és logikai készség után lehet kimenekülni. És akkor is esetleges, máskor pedig a szerencsén is múlik.
Fejet hajtok a regényfolyam előtt, hiszen, lehet, hogy abban ezekre a kérdéseimre választ fogok kapni. Nem véletlen, hogy belekezdtem...
A mozi a jövőben játszódik. Valamikor egy atomháború vagy hasonló pusztulás után. Nos, az emberiség gyakorlatilag négy + 1 csoportra szakadt:
1.) a halottak. Habár, nem nagyon láthattunk csontváz halmokat, feltételezhetjük, hogy a második részben látható lepusztult város és sivatag egyértelművé teszi, hogy itt nagy baj történt, amelynek áldozatai kellett, hogy legyenek.
2.) az őrültek. Ők, akik külsőleg zombie jegyeket mutatnak és szereplőinkre vadásznak a törmelék között. Sokat nem tudunk meg róluk, ha csak azt nem, hogy, gyakorlatilag az ők gyógyítására vagy állapotuk romlásának megelőzésére akarják felhasználni a főszereplőket valamilyen eddig homályos - ugyanakkor kellően sötét tónusban bemutatott módon.
3.) a gyerekek és fiatalok. Őket a cég nem tudjuk pontosan miért, de egy labirintusba zárta, és miután egy szűk csoport elhagyta azt - azután kiderül, nem is olyan szűk az a klikk - a többi foglyot igyekszik, holmi homályos célokra felhasználni.
4.) a cég és az emberei. Ez számomra a legérdekesebb csoport. Először is, mennyien maradtak? Azt a monumentális labirintust nyilván nem egy hét alatt, nem száz gyári munkás hordta össze. De, ha mind pénzben, mind emberanyagban voltak elegen, hogy létrehozzanak egy ekkora komplexumot, akkor megkérdezném, mitől is olyan hatalmas gyilkos kór az a vírus, amely a bolondokat hozza létre? Hiszen, a semmi közepén, egyetlen labirintust felépíteni, telerakni technikával, gyerekekkel és robottal hosszú időt ölel fel, nem kevés alapanyag és egyéb technikai háttérrel megtámogatva. És ebből a labirintusból nem egy van, hanem a film szerint... mondjuk néhány. Érted???
5.) Túlélők, akik elvegetálnak a lepusztult világban. Hol egy kommunában, hol egy lázadó csoportban tömörülnek, hol pedig seftes sivatagi banditák. Ha jobban belegondolunk, a cég azon fáradozik, hogy kifejlesszen egy olyan vakcinát, amely ezeket a túlélő közösségeket is hivatott védeni. Meg mindenkit a földön, pedig, amennyi pénzük van, megtehetnék, hogy kivárják, míg kifut a dolog és a végén egy nagytakarítást követően újra benépesítsék a földet. (Kivétel, ha a cég valójában azon ügyködik, hogy a sallangot eltávolítsa a bolygóról, akár úgy is, hogy rájuk szabadít egy halálos kórt, hogy a végén a kiválasztottak csoportja örökölje a földet.)
Következtetés: Tehát, miközben a földet elborítja egy gyilkos vírus, amely az emberekből dühöngő elmebetegeket kreál, a túlélők nem laboratóriumokban bujkálva igyekeznek steril körülmények között választ találni kérdéseikre és vakcinát gyártani, amely az életben maradottaknak kiosztható, hanem időt és energiát nem kímélve, labirintusokat építenek, amelyben gyerekeken kísérleteznek, mintha kicsi, fehér patkányok lennének, miközben a kísérletek végeredménye teljesen esetleges.
Tiszta logikus.
Tudod mit? Akkor inkább pusztuljunk mind! :)
A második résznél egyelőre idáig jutottam.
A film amúgy egy road movie, melynek a végén semmi többet nem tudtam meg, mint amit már az első rész végén ne tudtam volna: Thomas feláll a rendszernek, amely most a "Veszett" néven ténykedik.
Ebben partnere lesz egy a hegyek között túlélő brigád, amely a fene sem tudja, eddig hogyan maradt életben, hiszen, első ránézésre, saját maguk megvédésre sem képesek. Eleve a szabadban verték fel a tábort, ami elég nagy böszmeség, ha tudjuk, hogy a nagybetűs cég légi járművekkel pásztázza a világot, keresve további túlélőket.
Ezen túllépve, elég fura, hogy a túlélők a romok között afféle Szodomát és Gomorrát építettek fel maguknak, miközben Thomas menekülését elnézve a mutáns szörnyemberek egyértelműen kőhajításon belül léteznek. Ez viszont elég érdekes, ha tudjuk, hogy a gyogyók rámennek mindenre, ami egészséges.
Elég nehezen vette be így a gyomrom Thomas (Dylan O'Brien) és Brenda (Rosa Salazar) menekülését a ledőlt épületek között, ha percekkel később máris egy menekülttáborban találják magukat. A mutánsok, akik egészen a sarkukba nyomultak ide mi a tökömért nem jutottak el korábban? Egyáltalán nem úgy néz ki, hogy a romok között élő közösség fel lenne készülve egy esetleges támadásra... Szédelegnek a romok között, ételt sütögetnek, őgyelegnek. Gyakorlatilag arra várnak, hogy a gyogyók elhagyva földalatti barlangjaikat, rájuk törjenek. Mivel Thomas és barátai már első este majdnem áldozatai lesznek egy ilyen támadásnak, elvárnám, hogy a túlélők ennél sokkal komolyabb védelmi rendszerrel fogadjanak egy esetleges támadást. Szarni rá, hiszen úgy néz ki, van itt valaki, aki tudja, hova kell tovább menni innen.
Thomas ezért itt nem áll meg, hiszen némi suttogásból arra következtet, hogy aki segíthetne neki megállítani a hatalmas cég szarkeverését, az a hegyek között él és egy kis sereget vezet. Annál nagyobb a kiábrándulásunk, amikor kiderül, hogy egy szedett-vetett bandát találunk itt, akinek van vezetője (Barry Pepper), ellenben semmi mása sem, amivel hathatósan indíthatna támadást a "Veszett" ellen. Hát köszi. Csoda, ha a cég, mikor megérkezik és rendet vág közöttük, nem használ szinte mást, mint kábító fegyvereket? Jó, egy korábbi árulót - minden nézőpont kérdése - Mary-t (Lili Taylor) szabályosan kivégeznek, ám itt megáll a felszámolás és igyekeznek visszavinni a gyerekeket, hiszen titkos és homályos terveik ezt követelik meg. Szeretnék a cég egyelőre a néző számára is látható vezetőjét - biztos előkerül még majd valaki, akit eddig nem láttunk - felruházni némi negatív kisugárzással, hiszen elvileg a nézőnek - nekem is - őt kellene utálnom. Ezt azonban megnehezíti az, hogy etikailag és morálisan hajlok a céljaik elérésének göröngyös útját magam is végigjárni, ha gondolatban végigviszem az ok és okozati tényezőket.
Magyarul: Thomas, baszd meg, ha egy kicsi esély is van rá, hogy a halálod esetén leküzdhetjük a vírust, amely felzabálta a föld lakosságának az agyát, akkor, már ne is haragudj, de meg leszel ölve.
A film nagy hátránya, hogy két órát nézünk végig, miközben nem történik semmi extra. Jó, van akció, meg kalandozás, ám mindez semmit nem tesz a történethez. Olyan, mintha egy finom süteményre még rányomnánk feleslegesen egy palack tejszínhabot, arra meg rászórnánk egy csomag vegyes színes cukrot. Ettől még a a torta hozza, amit kell neki, a többitől csak feleslegesen édesebb, gejl lesz.
Megjegyzem, arra sem sikerült eddig rájönnöm, hogy a cég vezetője, Ava Paige (Patricia Clarkson) milyen indíttatásból kellett, hogy előadja a halálát a korábbi részben, hogy most meg lebukjon a gyerekek előtt. Ez a lebukás is annyira csinált már, hogy csak arra tudok gondolni, valójában nem a könyv karaktereit hivatott átverni, hanem inkább az olvasót, hogy egyel több "meglepetés" kerülhessen az írott műbe.
Mellesleg, mostanában, mintha az összes negyvenes színésznőnek az lenne a fixa ideája, hogy eljátszhasson egy köcsög karaktert valami fiatal felnőtteknek szóló darabban. Pár éve még egészen ripacs szerepeket köszönhettünk ennek, mostanra azonban, mintha megkomolyodtak volna ezek a szerepek.
Ha most azt mondod, hogy a könyvben benne a van a válasz a kérdéseimre, akkor még annyit tennék hozzá, hogy nem a könyvet választottam médiumnak, hanem a filmet, így elvárom, hogy a felmerülő kérdéseimre majd a vásznon kapjak feleletet. Elvileg, számomra a megfelelő információt a közel négy óra filmnek tartalmaznia kellene. Bármi, amire a könyvben kaphatnék választ, simán félrevezető is lehet.
Összegzés:
- Tehát, van egy cég, amely, ahelyett, hogy laborban kísérletezne emberekkel és fertőzöttekkel, úgy tűnik, inkább kalandparkot épít a srácoknak, amelyben ugyan nincs belépő, viszont az attrakciók életveszélyesek. Ha meguntad a kalandparkot, még mindig kitörhetsz a falai közül, ahol vagy végre kísérleteznek rajtad, vagy elmenekülsz az éjszakába, ahol agyatlan gyilkosok üldöznek kb. addig, amíg el nem érsz egy területre, ahol ők már nem jelennek meg, viszont aki ott él, azok főleg zenés bulikon izzadnak össze. Ha ez is kevés, mehetsz tovább a hegyekbe, ahol egy alig kompetens brigád csak arra várt, hogy te megérkezz, és megmutasd, merre kell támadniuk.
Megtekintés: Tisztelgés a világ - egyáltalán nem biztos ám - legrosszabb rendezője előtt. Ha szereted az életrajzi filmeket, ezen jól fogsz szórakozni.
Ed Wood neve úgy híresült el, mind szakmai, mind fogyasztói körökben, mint a világ legrosszabb rendezője. Ez annyiban igaz is, hogy rendezéseinek végeredményei sokkal inkább személyes performansz kísérletek (Annak ellenére, hogy ez a művészeti irányzat a hatvanas évek végén kezdett életre kelni), mint egybefüggő és élvezetes celluloid kalandok. Ez legyen a legnagyobb baj, nem igaz?
Ed Wood talán tényleg pocsék rendező, ám a filmből kiderül, hogy viszont ennek ellenére remek filmes. Miért? Mert képes személyes kisugárzásával olyan embereket megnyernie produkciói számára, akik egyébként lehet, hogy sosem foglalkoztatnák, nem adnának kezébe pénzt. Nem tudjuk, a valóságból mit emeltek a két órás filmbe át, ennek ellenére, ha bármi köze van a valód Edwar D. Wood Jr.-hoz a filmnek - és azért van - akkor biztos, hogy Ed Wood megnyerő figura volt, aki képes volt a semmiből létrehozni valamit, ehhez tudott pénzt szerezni, embereket és technikát. Saját vágyait beforgatta, alárendelte a munkájába és még arra is volt ideje, hogy egy megkeseredett, egykori hírességet pátyolgasson, egyengesse utolsó napjait. Ed Wood nem rendező, hanem filmes. Filmes, akiben buzog az alkotási vágy, aki a lelkét eladja, hogy amit elképzel, azt vászonra vihesse. Filmes, akinek vannak barátai, akik ha tűzbe nem is mennek érte, de sok stiklire kaphatóak. Filmes, aki eléri, hogy egy hetven éves öregember bohócot csináljon magából és egy gumiszörnnyel harcoljon a jeges vízben. Filmes, aki akár maga is megalázkodik, hogy elérje céljait, és ha végképp nem megy, akár a lelkét is eladja, ha nem is az ördögnek, de valamelyik vallásnak, amelyik jobban fizet.
Ed Wood abban az időben lett rendező, amikor még nem lehetett leellenőrizni túl könnyen egy imposztor szavahihetőségét. Elég, egy jól irányzott hamis állítás, hazugság, füllentés és máris kezünkben egy rövid lejáratú szerződés, amely feljogosít minket, hogy filmesként dolgozzunk. Ed Wood színházban kezdte, készített egy tévés produkciót, majd fejest ugrott a filmezésbe, miközben egyedül csak a rendezéshez nem volt tehetsége.
Ha producernek születik, kellő pénzzel a zsebében, ma legalább olyan híres filmkészítő lehetne, mint a sokak példaképe, Roger Corman.
Azonban Ed Wood szegény fickó volt, akinek nagyok voltak ugyan az álmai és ezért néha beérte azzal, hogy amit létrehoz, az alatta legyen a vágyainak.
Ismerte a filmkészítést - erre példa, hogy filmzenéi egészen jól sikerültek, vagy, hogy néha olyasmiket ad szereplői szájába, amik nem feltétlenül ostoba kijelentések - tudta kezelni az embereket, a legkevesebből is kihozta legtöbbet. Legismertebb műve a 9-es terv a világűrből, ami, ha odafigyelünk, egészen érdekes ötletekkel dobálódzik. Ennek ellenére, a keretes szerkezet és bevezető már elkészülésének idejében is elavult megoldás volt és Lugosi Béla szerepeltetése pedig teljesen felesleges, inkább csak amolyan tisztelgés az egykori példakép illetve kedvelt filmszínész előtt. A film rá is erősít kapcsolatára a magyar származású színésszel, amiért nekem duplán kedves figuraként kelt életre a rendező karaktere. Igaz, erősen próbára teszi az ifjú titánt az öreg, zsémbes művész, mégis, talán vele alakul ki a legerősebb kapcsolata az élete során. Sugallja a mozi.
Ed Wood, a filmezés mellett ember volt, akinek megvolt a saját drámája is, aminek gyökerét képes volt akár a vászonra vetítve megmutatni az embereknek. Nem véletlenül, terápiás célzattal készítette el a Glen or Glenda című drámát, amelyben egy olyan férfi a főszereplő, aki szabadidejében - ez így baromság... - javítok: aki mindennapjaiban szeret néha női ruhában parádézni. Ez meg így elítélő. Szóval, olyan férfi, aki női ruhában érzi jól magát. Ed Wood maga is crossdresser volt, aki még a háború alatt is képes volt melltartóban kimenni a harcmezőre, hogy az általa imádott nőket legalább ennyiben közelebb érezhesse magához. Ugyanis, fura viselkedése ellenére, Wood nem volt homoszexuális, sőt, kifejezetten szerette a nőket.
A film az ötvenes éveket veszi górcső alá, bemutatva első filmjeit, azok fogadtatását, kapcsolatát első komoly barátnőjével, majd a másodikkal. Bemutatja, hogyan ismerte meg az élő filmlegendát, Lugosi Bélát, akit Martin Landau alakít, ijesztően visszaadva az eredeti gesztusokat. Nem véletlen, hogy az idős művész harmadik jelölését végül Oscar-díjra váltotta.
Rajta kívül is elég erős a stáb, akit Burton mozgósít. Johnny Depp alakítása kissé ripacskodó néhány snittben, ám Bill Murray, Jeffrey Jones és a Vampira-t játszó Lisa Marie, mind remek választás. Marie vette pl. a fáradtságot, hogy az eredeti Vampira-t felkeresse otthonában és segítségét kérje a szerepre való felkészülésben. Erre Johnny Depp-nek nem volt esélye, hiszen a film címszereplője 1978-ban meghalt. A történet drámaisága mellett bepillantást nyújt a filmkészítés szövevényes világába. Persze, kiderül itt is, hogy nem ár, ha van az embernek némi filmes hátszele, vagy egyéb tapasztalata. Wood azonban tiszteli a szakmát és még arra is van ideje, hogy hasonló sorsú, bár sikeresebb pályatársainak munkásságát kövese a saját törekvései mellett. Sarah Jessica Parker már az első percekben kineveti magát a "lófejes" megjegyzéssel. Patricia Arquette-nek viszont elég nehéz a dolga, hiszen a film utolsó harmadában jelenik csak meg. Szerencséje, a karakter, amit kapott, elég szerethető.
A fényképezés (Stefan Czapsky) néha kísértetiesen megidézi a régi filmek világát - szó szerint is - és a zene a jobb Howard Shore, bár, néha egyértelműen Danny Elfman munkáira emlékeztet.
Érdekességek:
- Az Ed Wood életét bemutató film többe került, mint a hírhedt rendező összes filmes munkájának költsége együttvéve.
- A forgatáson megjelent Ed Wood özvegye és jelezte, hogy Johnny Depp az egyik épp forgatott jelenetben egy az egyben olyan, akár az igazi Ed Wood volt.
- Tim Burton úgy vélte, hasonló kapcsolat lehetett Ed Wood és Lugosi Béla között, mint közte és Vincent Price között.
- Lugosi Béla gyermekének egyetlen kifogása édesapjának megjelenítésével kapcsolatban, hogy állítólag az öreg Dracula nem beszélt trágárul.
- Sarah Jessica Parker karaktere, Dolores Fuller a valóságban nem értett egyet a szerepével, mert ő nem a dekadens filmes világ miatt hagyta el Ed Wood-ot, hanem annak alkoholizmusa miatt. Erről a film nem beszél. Viszont legalább említést tesznek róla, hogy sikeres dalszövegíró lett belőle, aki Elvis Presley-nek is írt nótát.
- Fura véletlen, hogy a filmben van egy jelent, amelyben Orson Welles panaszkodik egy bárban Ed Wood-nak, hogy nem képes pénzt szerezni egy Don Quijote filmhez és később Johnny Depp érdekelt volt Terry Gilliam Don Quijote filmjében, amely végül financiális problémák miatt soha nem készült el. Eddig...
- Debra Winger nem fogadta el Dolores Fuller szerepét.
Megtekintés: Owen Wilson színész lett végre és ezt neked is látnod kell.
Délkelet-Ázsiában puccskísérlet kirobbantásán dolgozik politikai ellenlábas és a vízszűrést felügyelő amerikai cég néhány vezetőjének pont ebben az időben kellene amolyan bemutató előadást tartania a vállalat üzletpolitikájából. A helyi lázadók azonban nem kérnek az amerikai segítségből, mert véleményük az, hogy a lehetőségek hazája pusztán kizsákmányolná és nagyobb nyomorba taszítaná őket, ezért az USA barát helyi politikust egyetlen éjszaka alatt leváltják - értsd: megölik - és másnap, a megkavarodott helyzetet kihasználva, lerohanják az elit negyedet, legyilkolva rendőri erőket, turistákat és szimpatizánsokat. Az egyik előadó, Jack (Owen Wilson), egy impozáns szállodában készül egy előadássorozatra és tökéletesen megvan győződve róla, hogy tevékenységük áldás a térségben. Számára felfoghatatlan, hogy üzletpolitikájukat elfogadhatatlannak tartaná bárki is és még inkább elborzad, amikor rádöbben, hogy még az ő és családja élete is közvetlen veszélybe kerülhet ez miatt. Feleségével, Annie-val (Lake Bell) hirtelen a véres leszámolások közepében találják magukat és minden erejükkel azon igyekeznek, hogy két kislányukat kimenekítsék a kitört forradalom közepéből és ebben egyetlen segítségük az amerikai üzletember, Hammond (Pierce Brosnan), aki körül némi titok lengedez.
1994-ben már készült egy No Escape című kalandfilm - amelyben szintén egy viszonylagos mikrokörnyezetből igyekezett a főhős kitörni és elmenekülni, Menekülés Absolomból, címmel. Az a film az anti-utópia kalandfilmek sorát gyarapította, ez meg inkább a drámai akciófilmekét. A rendező, Dowdle eddig inkább horrorfilmekben mutatta meg tehetségét - ő rendezte a számomra nagy kedvenc és talán egyik utolsó mozis élményemet, az Ördög - Devil (2010) című filmet is.
A feszültséggel itt is jól kufárkodik, hajlamos elténferegni a melodrámába, viszont ebben a filmjében nem annyira pesszimista és ezért a kislányok jelenléte miatt borítékolható a viszonylagos boldog befejezés.
Owen Wilson kérem felnőtt végre. Felnőtt és megtanult színészkedni. Számomra volt a legmeglepőbb, hogy végre kilépett komfortzónájából - megtette ugyan korábban is néha, csak nem ennyire figyelemre méltóan - és mert játszani. Jól áll neki. Néhány jelenetben, amikor arcát elég közelről mutatja a kamera, jól adja vissza a rettegő állampolgárt, aki kétségbeesetten keresi a kiutat. Wilson számára nem ez az első kimenekülős filmje, hiszen az egész mozi akár folytatása is lehetne az "Ellenséges terület - Behind Enemy Lines (2001) című akció-drámájának. Abban katonatisztet, sőt, pilótát alakított, akinek gépe az ellenséges vonalak mögött zuhant le. Jelen filmünk meg akár a testvérpárja is lehet a mozinak, csak itt megspékelték a figurát egy asszonykával és két gyermekkel. Szóval, végre úgy érzem, láttam Wilson-tól, amit eddig hiányoltam: a drámaiságot.
Annak ellenére, hogy volt már szerencsém egy komorabb Owen Wilsonhoz is egy thrillerben, amelyben sorozatgyilkost alakított, aki tudathasadásos állapotban korábbi áldozatainak hangjával a fejében szedi áldozatait, csak az a film - "Az idegen - The Minus Man (1999) - nem győzött meg. Valójában végtelenül unalmas erőlködésnek éreztem.
A feleség szerepében Lake Bell jól hozza a figurát, igaz, őt nehezebb megkedvelnem, hiszen lehet jó színésznő, ha amúgy karakteres arca nem annyira kellemes a szemnek. Viszont lehet, hogy pont így hitelesebb a figura. Nem egy szexi tünci-bünci kis anyuka, hanem egy a Wilsonhoz hasonlóan tökös karakter, aki krízis helyzetben anyatigrisként siet az övéinek védelmére. Nem egy Eyecandy, viszont legalább kellően jó drámai erőt hozott a filmbe.
Eredetileg Michelle Monaghan lett volna az anyuka, ami csak azért nem valósult meg, mert a választott színésznő éppen babát várt. Szerintem ezzel csak nyertünk, mert sokkal hitelesebb lett a család egésze a kevésbé szemrevaló Lake Bell-lel, aki bebizonyította, hogy nagyon erős drámai környezetben is. Eddig őt főleg vígjátékokban láttam...
Pierce Brosnan túl sokat nincs jelen a moziban - gondolom, inkább Wilson tehetségét akarták inkább hangsúlyozni - ennek ellenére a karakterére pár percben is jut idő. Hozza az enyhe James Bond érzést. Tényleg olyan, mintha a 007-es ment volna a keletre vakációzni és utolsó ügyeként még megmentene egy amerikai átlag családot.
A film fényképezése és vágása eléggé feszült és pazar. Nagyon szépek a film eleji tökéletesen fényképezett színes helyszínek és a később velük kontrasztba állított későbbi füstös, lerombolt hátterek.
Kellemes akciómozi az erősen közepes fajtából. Nem lesz klasszikus, ahhoz nem elég erős - nem a színészeken, hanem az alapanyagon múlt - ám ennek ellenére nagyon merem ajánlani egy esti mozizáshoz.
Megtekintés: Dokumentum film Michael Moore-tól. Az első. Nem véletlenül, kötelező darabnak gondolom.
