Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Amikor a film címébe belebotlottam és csak annyit hallottam, hogy akciófilm lesz, mondtam is magamban: Equalizer? Biztos megint valami elszállt Jason Statham marhaság lesz, amiben legyőzi a világot, közben grimaszol és betört orrán át szűri a szavakat. Ilyen címmel csak valami eszement akcióorgiát tudok elképzelni. Nem mintha, ismerném a szó pontos jelentését, csak a hangzása olyan... És mekkorát tévedtem!
"A védelmező" szegről-végről egy 1985-ös filmsorozat - The Equalizer - hevenyészett remake-je. A négy évados sorozatban egy ex-ügynök - ott idősebb, fehér férfi - segít bajba jutott embereken, hogy kellemetlen helyzetekből kivágják magukat. Ezt a sorozatot dolgozták át egy látványos nagyjátékfilmmé és még a lehetséges folytatás sem kizárt!
Fuqua nem a kedvenc rendezőm, már írtam erről, azt hiszem. Nekem kicsit dark a filmjeinek világa, hangulata. Sok a barnás szűrő, sok a cgi füst, sok, sok, sok. Ennek ellenére, mégis voltak filmjei, főleg az utóbbi években, amiket kifejezetten szerettem megnézni, újranézni. Nem feltétlenül az egész filmet, csak bizonyos részeket, mert szűrő ide, barnás hangulat oda, azért nem rosszul összerakott, korrekt mozikat szokott kiadni a kezéből. Nagy kedvencem pl. a "Támadás a Fehér Ház ellen" című Die Hard koppintás, főleg az a jó húsz perc, amikor a Koreai terroristák elfoglalják az elnök kedvenc tartózkodási helyét. (Nem egy budit.)
Marton Csokas a széttetovált bérgyilkos.
Fuqua megint egy kedvelhető filmet készített a színészzseni, Denzel Washington főszereplésével. Már dolgoztak együtt és az a korábbi közös munka egy rakás díjat ért kedvenc fekete színészemnek - Sidney Poitier a másik. A "Kiképzés - Training Day" igazi jutalomjáték: egy velejéig gonosz(?) rendőrről szól, aki ifjú társát simán beáldozná az első munkanapján, ha nem úgy ugrik, ahogyan ő fütyül. (Erősen sarkítva.)
"A védelmező" szintén hasonló jutalomjáték, csak most Denzel pontosan a másik végletet alakíthatja: egy kedves, jóravaló ex-ex-ex special katona ügynököt, aki nappal több helyen dolgozik, barátkozik az egyszeri halandókkal, míg éjjel többnyire könyvet olvas kedvenc kávézójában, figyeli a környezetét és nem akar a múltra gondolni. Azután életébe betoppan egy tizenpár éves prostituált, Alina aka. Teri (Chloe Grace Moretz), aki zenei sztáréletről álmodozik, miközben gusztustalan gazdag férgek farkát kell markolásznia. A stricije sem bánik vele kesztyűs kézzel, a kuncsaftok sem nagyon. Véletlenül Alina és Bob McCall (Washington) útja a törzshelyükön keresztezi egymást és Bob, talán maga sem tudja miért, úgy érzi, meg kell védenie a gyereklányt. (Mint annak idején Robert De Niro a Taxisofőrben - Taxi Driver - a hasonló szerepet játszó Jodie Fostert.)
Robert apró közjáték után személyesen keresi fel az orosz strici-üzletembert és egy rövid és sikertelen egyezkedés után rövid úton likvidálja az egész jelenlévő brigádot. Ezzel vége is lehetne a történetnek, ha a strici csupán magánzó lenne, ám valójában az orosz maffia egyik Amerikában tevékenykedő sejtjének volt a vezetője és így, fontos ember, akinek halálát meg kell torolni, vagy a konkurencia kicsit elkanászodik. Rögtön küldenek is az anyaországból egy volt Specnaz ügynököt, aki amolyan öltönyös verőember és problémamegoldó: Tedi (Marton Csokas)
Tedi először az ír bandát veszi elől, majd miután kiderül, hogy a véres leszámolás nem a többi maffia brigád műve, némi szerencsének is köszönhetően Bob nyomába ered.
akció begyakorlása a kaszkadőrkoordinátorral.
Fuqua amolyan jó hollywoodi szokás szerint nem mélyed el a karakterekben és nem áll be sem középre, a szürke tartományba, mert nála minden fekete vagy fehér. A "Kiképzésben" simán megölette főszereplőjét, hiszen ő volt a rossz fiú, itt viszont, szinte már emberfeletti erővel rendelkező szuperhőst formál belőle. Talán ez a film egyetlen gyenge pontja: Robert McCall annyira vérprofi veterán, hogy általában üldözői orra előtt jár egy lépéssel, szinte sebezhetetlen és egyszerűen nincs ellenfele, ha harcról van szó. Pont ez a sérthetetlensége az, ami miatt a film inkább az agyatlan akciófilm kategóriában tévelyeg és nem tud átlibbenni a komolyan vehető dráma-akció szekcióba. Bob karaktere éjjel-nappal dolgozik és létezik. Szinte sosem pihen. Ért mindenhez. Telefonok, megfigyelés, közelharc. Segít, ahol tud és ha egy kis szarházi ellopja a kolléganője gyűrűjét, még arra is marad ideje, hogy lenyomozza az illetőt és egy súlyos kalapáccsal elégtételt vegyen rajta. Néha együtt sportol a grundon a srácokkal vagy beszáll egy épület tatarozásban. Igazi multitalentum, aki valamikor eljátszotta a halálát, hogy kiléphessen az ügynökségtől, ahol a legkeményebb munkákat bízták rá. (Azt mondjuk nem értem, hogy ha mindent ki tud nyomozni, minek keresi fel a volt kollégáit, akik úgy tudták, hogy meghalt. Az, hogy az orosz bérgyilkosról akart plusz infót megtudni, szerintem túl erőltetett érv.)
Ennek ellenére a film egészen pörgős és végre megint láthattam a "Zene és szöveg - Music and Lyrics" cuki üdvöskéjét, Haley Bennett-et, igaz, sajnálatosan felesleges és rövid szerepben. Bill Pullman nem kevésbé volt szinte csak mellékes cameo.
A fényképezés szép, a vége leszámolás alatti zene eszméletlen jó választás. Kicsit sok a sárga, barna és az indokolatlan lassítás is. Ettől függetlenül kellemes esti mozi.
90%
Figyeld:
- Zseniális, amikor a strici tárgyalás lezárásképp Washington a koponya formájú papírnehezékeket "szétosztja" a delikvensek között.
- A két korrupt zsaru mellékszál, ami nem nagyon visz sehova, de jó poén.
- Csokas "beszélget" az ír főnökkel.
- Washington és a szubjektív kameramozgás, a kitörni készülő akció előtt.
Az elmúlt pár évben biztosan sok hasonló, rendőrös témájú filmet láttam, most mégis csak négy ugrik be hirtelen, amiből egy kifejezetten remek szórakozás volt a "22 Jump Street" akár az első része, egy közepesre sikerült "Női szervek", hogy a nők se maradjanak ki a marháskodásból, egy egészen unalmas lett, olyannyira, hogy a "Két kopper"-re már nem is emlékszem és volt egy, amelyik Will Ferrer nélkül egészen élvezhető lett volna "Pancser Police". Egy dolog szembeötlő ezekkel a filmekkel kapcsolatban: A magyar címválasztások kivételesen pocsékok. A "Kamuzsaruk címferdítés terén illeszkedik a sorba. Témáját tekintve meg a szerepcserés komédiák derékhadát erősíti, mint pl. a "Van, aki forrón szereti". Csak ebből nem lesz klasszikus.
Tedd fől a kezed, ha neked is van egy barátod, aki egész életedben házi mumusként funkcionálva, belevitt életed összes rázós szituációjába. Aki kitalálta, hogy fizetés nélkül lépjetek meg egy étteremből, vagy szökjetek be a moziba ingyen vagy szédítsetek csajokat amúgy egyértelműen nevetséges élettörténetekkel. Egy olyan barátról beszélünk, aki miatt már az is lehet, hogy kaptál egy két pofont az élettől, ám mégis mellette maradtál, mert... a barátod.
A fiú amúgy rendben vannak. Talán nem elég karakteresek.
Greenfield komédiája egy ilyen párosról szól. Két haverról, akik a világvégi "tahó" Ohióból felköltöznek a nagyvárosként aposztrofált Los Angelesbe, mert vannak elképzeléseik a jövőről. Csak nem jön be. Megfogadták, hogy ha harminc éves korukig nincs előrelépés a karrierjükben, húznak vissza redneck életet élni. Kapóra jön egy vállalati álarcos bál, amit jelmezbálnak néznek. Egyikük játékfejlesztő és mivel a grafikai munkához szükséges rendőr jelmezek kéznél vannak, adja magát a hacuka.
Ryan (Jake Johnson) a nagyszájú, önfejű fehér ösztönlény, Justin (Damon Wayans Jr.) a logikus, csendes nyugis fekete fickó. Általában a feketék szoktak a pörgősebb karakterek lenni, itt fordítva van. Ryan, miután hátvéd karrierje egy sportbaleset (rosszul érkezik egy háztetőről a medencébe) miatt dugába dőlt és reklámszínész karrierje is kifújt egy nemi betegséget reklámozó spotban, kissé fel akarja turbózni az életét. A rendőr ruha pedig tökéletes választás. Ha az ember nem csöppen bele egy lövöldözésbe, egészen jó móka. Justin pedig, bár nem érzi magának az álruhás életmódot, hagyja, hogy barátja gyakorlatilag kézen fogva húzza magával a bajba.
Örülök, hogy karaktereink egy húron pendülnek néha, ha hülyeségről van szó, de pisztollyal hadonászni egy étteremben nem vicces. Még akkor sem, ha ettől mindenki más az asztalok alá ugrik.
Lehet Los Angeles bármekkora világváros, nekik sikerül rögtön revansot venni egy orosz bandán, akik korábban kissé leamortizálták a kocsijukat. Ryan nem szívbajos csóka, azonnal nekik ugrik. Amivel nem számol, hogy a bűnbanda feje egy elmebeteg orosz sorozatgyilkos állat. Sorozatgyilkos, amennyiben annak számít, ha valaki sorozatban öli azokat, akik az útjában állnak. Mossi karakteres gonosz szerepét a minden filmben más arcát mutató James D'Arcy játssza. Sokkal jobban, mint a két főszereplő. Néhány jelenetben egészen delejes a kisugárzása. Ha egyedül lenne, akkor nem lenne csavar a filmben, ezért kerül mellé egy másik fontos gazember, akit pedig a mellékvágányra került Andy Garcia alakít, sokkal haloványabban. Jó volt újra látni Al Pacino kvázi örökösét ismét filmben, mert mostanában ha kap is valamit, az csak mennyiségi filmes munka, nem minőségi.
A női főszereplő pedig gyönyörű: Nina Dobrev, mint Josie, hamvas barack. Várom következő megjelenését.
Nina Dobrev.
A film negatívuma, hogy néha a vágás ritmikája szabálytalan, sok ziccert kihagynak, amit egy szerepcserés filmnél nem kellene mellőzni. Igaz, némi egyenlítés, hogy azért kapunk pár jelenetet a szereposztás alatt, amit a filmből hiányoltam. Nem lesz klasszikus, viszont egy szombat estére megteszi.
A befejezés pedig hozza, amit elvárunk.
Szálak elvarrva, a gonosz meglakol és hőseink erkölcsileg felemelkednek. Komédiának nem elég vicces. Azért van benne pár megmosolyogtató jelenet. Kicsit széttöredezett a történet, néha szkeccs szerű részekre tagolva. Az akciók pedig olcsóak. Sokat dobott volna a végeredményen valami látványos, Bad Boys szintű leszámolás. Talán még egy folytatásra is felspannolta volna a nézőket. Így úgy gondolom, egyszeri mókáról van szó. Szerencsére Damon Wayans apuka ostoba humorát nem lehet érzékelni a kész műben, ami azt jelenti, hogy elengedte a kölyök kezét. Kár, hogy mások humorát sem nagyon érezni. A mosolygóstól a ciki pillanatig terjed ki a paletta és belefér némi homo-erotikus-humor is. Kevés.
Anders Thomas Jensen forgatókönyvíró és Mads Mikkelsen színész munkakapcsolata egészen a kilencvenes évek közepéig nyúlik vissza, amikor együtt dolgoztak Lotte Svendsen rövidfilmjén, a Café Hectoron. Az eltelt közel húsz évben több, szűk körben kultikusnak számító filmben (Gengszterek fogadója, Wilbur öngyilkos akar lenni, Zöld hentesek, Ádám almái) volt alkalmuk ismét együtt ügyködni, de ezekről az időkről nem tisztem írni, hiszen nekem eddig a műveik nagyjából kimaradtak. A "Hogy szeretsz?" című drámát láttam - olcsón meg lehetett venni egy időben dvd lemezen - régebben és már nem emlékszem tisztán rá, csak arra, hogy hangulatos és kemény filmdráma volt. Tetszett. Lehet, hogy újranézem...
Jensen és Mikkelsen között szoros barátság alakult ki, melynek ez a western film egyértelmű gyümölcse. Jon, a szikár leszerelt katonából földművessé avanzsált bevándorló figurája mintha egyenesen Mikkelsen-re lett volna írva.
1871-ben, a dán háború veresége után, Jon, bátyjával, Peter-rel (Mikael Persbrandt) Amerikában próbált új életet kezdeni. Immár hetedik éve törik a követ lepusztult kis farmjukon, elérkezettnek látva az időt rá, hogy Európában maradt felesége végre utánuk jöhessen. Amikor Jon lelépett, az asszonykát alaposan-állapotosan hagyta hátra, így amikor végül megérkezik a vasútállomásra, hat éves fiú gyermeküket is magával hozza. Remek jelenet, ahogyan a két ember szavak nélkül örül egymásnak és az is, amikor a gyermek az apjának, majd később a nagybátyjának is ugyanazzal a hangsúllyal köszön, és Jon kénytelen rádöbbenni, még mennyire idegenek egymás számára, hiába a vérségi kötelék.
Peter, ha már beutaztak a városkába, kicsit belecsap az életbe, míg Jon és családja a tanyájuk felé átguruló lovaskocsira szállnak fel. Még el sem indulnak, amikor némi közjáték után két utastársukat - egy párocskát - felcserélnek két marcona, rossz kisugárzású férfira. Ahogyan sejthető, viselkedésük gyorsan átvált fenyegetőbe és olyan szituációba kényszerítik főhősünket, melynek végén csak ő marad életben.
Jon elkeseredetten temeti el szeretteit, ám a közjáték olyan lavinát indított el, amely a főleg bevándorlókból álló közeli városka életét gyökerestül forgatja fel. Történetesen Jon, a helyi kiskirály, Delarue (Jeffrey Dean Morgan) börtönből frissen szabadult kisöccsét mészárolta le. Delarue pedig kompromisszumot nem ismerve igyekszik elégtételt venni, holott morálisan erre semmilyen jogalapja nincsen. Persze, a háttérben még vannak egyéb okok is: Delarue megállapodott egy vasútépítő társasággal arról, hogy az építés útjában álló települést felvásárolja számukra. A társaság emberei és befektetői mélyen elítélik Delarue, háborús tapasztalatait sem nélkülöző módszereinek vérességét. Delarue azonban eredményeket akar és ezért bárkin átgázol. Neki valójában csak jól jött a testvérének meggyilkolása, hiszen a vérbosszú indokának leple alatt felszámolhatja az idegen ajkú közösséget, akik között nincs egyetlen tökös ember, ki visszavágna a terrorért.
A polgármester, Keane (Jonathan Pryce) aki egyben temetkezési vállalkozó is, szemet huny Delarue ügyködésén, hiszen gyáva és anyagilag is érdekelt, a seriff, Mallick (Douglas Henshall) pedig hiába vár külső segítséget a szerveződő államokból, ha egyedül képtelen megfékezni az ámokfutást.
Delarue és öccsének felesége, Madelaine (Eva Green) pedig vérre szomjazik, azonban Jon-ban emberükre találnak. Közben kiderül az is, hogy a sebhelyes arcú, titokzatos özvegy, Madelaine talán nem feltétlenül az, akinek a környezete látatja.
Különvélemény:
A címet azonban nem nagyon értem: A megváltás
Az egyetlen, akire illene, az talán a filmben némaságra kárhoztatott, szemeivel mégis nagyon beszédes Eva Green lehetne, hiszen mire a végére ér a percig sem unalmas, pörgős bosszútörténet, ő az egyetlen, a falu lakosait leszámítva, aki nyerhet az események kimenetelén.
Jon karaktere mindent elveszít. Számára a megváltás talán az lett volna, ha végül szintén elbukik és akkor azokkal lehetne a mennyországban, akiket szeretett.
Szóval ennek az alapjaiban Európai westernek a címválasztása csupán az, ami számomra nem értelmezhető ebben a formában.
Itt jegyzem meg, hogy az elmúlt két hétben láttam két olyan western-t, amit nem amerikaiak készítettek, holott a western műfaj, alapjában az lenne. (Nemde?) Mégis, bár gyökereikben ezek a művek Európaiak, és a történet mindkét esetben bosszútörténet, tökéletes esszenciái mindennek, amit a western szó hallatán gondolunk.
Az egyik ez a film, a másik a korábban már enyhén kivesézett "Sötét völgy".
Mads Mikkelsen színészi eszköztára ebben a darabban szikár, akár a környezet, amelyben él. Jeffrey Dean Morgan mint gonosz ellenség kicsit túl "jófiús" kisugárzású, annak ellenére, hogy nem ez az első eset, hogy egy nagyjából szociopata figurát alakít, lásd: Watchmen: Az őrzők. Eva Green nem tudom miért választotta ezt a néma karaktert. Ha tippem lehetne, a válasz az, hogy Mads Mikkelsennel dolgozhatott együtt és a dán filmesekkel, akik eléggé másképpen gondolkoznak, ha filmről van szó, mint amerikai társaik. Igaz, ez a darab a drámaiság mellett nem túl sok "európaias" vagy "dános" pillanatot tud felvonultatni, ha érted, mire akarok kilyukadni.
A film egy tökéletes western. Akár amerikai film is lehetne.
A zene nem tolakodó, a képek viszont igen. Gyönyörűen fényképezett kietlen tájak, koszos városi utcák. Amikor Jon az éjszakában fut a lovaskocsi után, nagyon szépen fényképezett jelenetsor. Az akciók korrektek, az arcjátékokra is odafigyeltek. Az elmúlt egy év egyik legjobb műfaji mozija.
Apróságok:
Még kiemelném, hogy Delarue meggyilkolt öccsét, Paul-t (Michael Raymond-James) már láthattuk egy nagyon hasonló szerepben. A "The Walking Dead" egyik epizódjába jelenik meg, ahol belebotlik Rick, Hershell és Glenn triójába és rövid, feszült vita után Rick villámgyorsan agyonlövi. Talán ennek a nyúlfarknyi antipatikus szerepnek köszönheti, hogy megkapta ezt a másik nyúlfarknyi antipatikus szerepet. :)
Eva Green és Mads Mikkelsen már játszottak együtt: Casino Royale (2006) a James Bond film.
Eredetileg Jon bátyjának szerepére Mikkelsen bátyját, Lars Mikkelsen-t szerették volna, de nem tudott részt venni a project-ben, így végül Mads ötletére, Mikael Persbrandt került be a stábba. Persbrandt alakítja a félember-félfarkast a Hobbit filmekben.
Szeretni akartam ezt a filmet. Szeretni, mert egy magyar fiatalember rittyentette össze, amolyan low-budget módra. Szeretni, mert magyar és horror, ami ugye, nem egy megszokott párosítás. Szeretni azért is, mert ugyan amerikai stílusban készült. (Suli sportolói, régi, uszonyos verdák, angolul beszélnek.) Szeretni, mert a gonosz szerepekre a B filmek és a nyolcvanas évek ismert neveiből verbuváltak (más körülmények között biztos) ütőképes színész stábot. Szeretni, mert a Budapesti elhanyagolt vidámparkban forgatták, mellyel akár még új löketet is adhattak volna a látogatottságnak. Nem rajtam múlt, hogy végül csalódottan értem az első 3D-s magyar-amerikai horror végére. Mentségemre szóljon, hogy becsülettel végignéztem, habár már a felénél tudtam, nem éri meg a ráfordított időt. Bár, voltak fórumok, ahol azt olvastam, Hatvani Balázs egyfajta horrorkomédiának szánta a filmjét, ahhoz viszont túl kevés a poén benne. Sem szövegi, sem képi. Az a néhány filmes idézet pedig ide kevés.
A hullámvasút, mint díszlet...
A film roppant hangulatosan indult. Háttérben elborult, de ötletes montázs, előtérben néha olvashatatlan feliratok. Sokszor, mire kisilabizáltam volna egy-egy nevet, már jött a következő. Alatta másodvonalbeli filmzenéknél árnyalatnyival alig jobb eredeti score szólt. (Az én kényes filmzenéhez szokott fülem hallását vettem mérvadónak.) Gulya Róbert amúgy egészen pofás munkája. Nem féltem a fiatalembert, hiszen már több tucat produkció zenéjének elkészítésében vett rész, köztük nem kevés amerikai filmében. Fogunk róla hallani, ha így folytatja. Másrészt az elmúlt évek nem egy magyar sikerfilmjének komponált muzsikát. Pl. S.O.S. Szerelem!, Made in Hungaria, és Megdönteni Hajnal Tímeát, hogy mást ne mondjak! )
A felütés, hol is indulhatna máshol, mint a csillagos ég alatt, valahol a Hollywood felirat mögött, négy, egyébként szép old timer szerű amerikai kocsival, melyek segítenek belőni a történet idejét, valahova a nyolcvanas évekbe. Sajnos, hamar kiderül, hogy a alkotói kedv kimerül az átlagos amerikai tini horrorfilmekben unásig látott klisék abszolút szellemtelen visszaböfögésében.
Ennyi nagy névvel nem lehet hibázni...
Biff (Michael Cannell-Griffiths) kiköpött kistestvére a Vissza a jövőbe filmek Biff és egyéb neveken illetett Tannenjének. Arrogáns, barátnőjét kigúnyoló, sportkabátos majom, akinek viselkedése amúgy predesztinálná, hogy senki ne keresse a társaságát. Itt azonban, ahogyan más amerikai filmekben megszoktuk, ő a suli sztárja. A baráti társaság meg gyakorlatilag egyetlen bólogató tömeg, önálló akarat és személyiség nélkül. Amíg Biff elsőre, hombár nagyságú fejének köszönhetően tényleg elmenne egy ostoba csatárnak, addig a néha bevillantott barátai még véletlenül sem úgy néznek ki, mint akik elbírnák a labdát. Barátnőiket még kevesebbet mutatja a kamera, pedig amennyire látszik, a ruhájuk és a frizurájuk egészen jól sikerült. Kár, hogy a kamera nem nagyon dolgozik totál plánokkal, hogy a csinos arcokat jobban megnézhessük.
Biff folyamatosan osztja az észt. Már egy perc után elgondolkodtam, hogy a történet szerint a nője miért viseli el ezt a seggfejet? Oké, minden hasonló tematikájú történetben van egy kötelező köcsög, de itt hatványozottan jelenik meg az "Éjjel-Nappal Budapest!" színészeinek eszköztárát hiányosan felvonultató karakternek. A barátnő, Jenny (Erin Hayes) hiteles paródiája a lenézett barátnőnek, aki csak vergődik elnyomó párja mellett. Néha lázad, odamondogat pár becsmérlő szót, de foganatja semmi.
Harmadik fontos szereplőként megjelenik Sam Tully (Ashley Lloyd), a szomszéd srác, aki persze kötelezően vonzódik Jenny-hez, pedig a párbeszédekből azt lehet sejteni, hogy Sam még csak egy osztályba sem jár senkivel a brigádból, annyira más világ. Mondjuk azt sem értem, mit keres ott éjjel, a Hollywood felirat mögött egy kerékpárral, miközben akik a suliban a legtöbbet vegzálják, reflektorokkal világítják meg a kerékpár nyomvonalát. Ja, ilyen, amikor egy szereplő kihívja maga ellen a sorsot és belép egyedül egy elátkozott helyre. (Aha, amit később meg is tesznek, hiszen erről szól a film.)
Persze a románc létrejön...
Biff, bekóstolja "hősünket" és meglebegteti előtte, hogy ha az elátkozott vidámparkból hoz valami ereklyét neki, akkor Jenny automatikusan csinál vele valamit. Ez a rész elég homályos így számomra, mert ilyen felajánlást normális ember csak akkor tenne, ha már kész rá, hogy megunt babájával szakítson. A film szerint Biff szimplán hülye. Sam némi nyomásra (Biff tenyere a tarkóján és a többiek becsmérlő nevetgélése) végül megembereli magát és rááll az alkura. A társaság ezek után átteszi székhelyét a vidámpark egyik nem éppen főbejáratához és Biff lefekteti - nem a csajt - a szabályait. Sam kap két órát éjfélig, hogy előrukkoljon valami értékessel a lezárt terültről. Közben a társaság elejtett beszólásaiból körvonalazódik egy elátkozott vidámpark sötét múltja. Ennek ellenére Sam átmászik a kerítésen. Kis idő múlva, teljesen ésszerűen és logikusan, Jenny követi. Kicsit később Biff is utánuk megy, aminek sok értelme megint nincs, hiszen ő választotta ki a két órás limitet, de egye fene. Amin meglepődtem, hogy a többi fiatal kint maradt, pedig egy horrorfilmnél elvárja az ember, hogy ha már sötét, félelmetes helyszín, akkor azt tele kell rakni mellékszereplőkkel, akiket fel lehet koncolni. A film ezt a ziccert is kihagyja. (Igaz, így nem olyan klisés, mint amikor mindenki beszabadul oszt indulhat a menet.)
Hatalmas pofonokat osztogat innentől a film. A "szörnyek" kb. az Andrássy úti bábszínház szellemiségében készültek. A párbeszédek a két fiatal között majdnem csak a "menjünk innen el"-ig terjednek, ennek ellenére nem légvonalban takarodnak ki a helyről, hanem szépen bejárják minden zegét és zugát. A képek szépek, arra nem nagyon panaszkodnék, bár azért, amikor Biff osztja az észt Sam-nek az elején és az arca árnyékba kerülve szinte láthatatlan a néző számára, azt a rosszul bevilágított helyszín rovására írnám. Másrészt, egy olyan helyről van szó a filmben, amelyet halálesetek miatt közel húsz éve bezártak. Ennek ellenére elég tisztességes fénytechnika világítja be a tereket és a legtöbb vásári móka is működik. Ez számomra elfogadhatatlan egy olyan vidámpark esetében, amelyet nyilván a város nem lát el árammal.
Nem kicsit átverős poszter, ami pofátlanul azt sugallja, hogy Stephen King
Pennywise bohóca visszatért a 25 éves szendergésből...
A szörnyek nagyon gázak. Persze, az amerikai filmgyártás a nyolcvanas évek körül kitermelte a saját szar szörnyeiből álló filmjeit - hogy mást ne mondjak: The Goblin - és gondolom, túl sok pénzt sem lehetett felkanalazni a támogatók zsebéből, mégis, egy horrorfilmnél, ha szörnyes, sok múlik a mumus megjelenésén. Itt a mumus addig működik, amíg a kezeit látjuk, vagy esetleg az árnyékát. A rémek megjelenése a pókasszonyt és a bicikliző zombi (?) kislányt leszámítva a trash kategóriába illik. Velük kapcsolatban, ami viszont erős pozitívum, hogy olyan A lista kapirgáló színészek szólaltatják meg őket, mint Lance Henriksen a Bolygó neve: a halál-ból, vagy Sean Young a Szárnyas fejvadászból. Még kötelező megemlítenem személyes kedvenc B színészemet, Brad Dourif nevét, aki a létező összes horrorszerűségben képes volt megjelenni. (Több mint 150 filmje van és ezek tetemes része sci-fi, horror, vagy hasonló nyalánkság.) Dourif részt vett a Gyerekjáték című horrorsorozatban, mint a gyilkos baba, Chucky eredeti hangja. Sőt, lánya tovább vitte a staféta botot, hiszen a sorozat hatodik epizódjában a lánya játssza az egyik főszereplőt. A másik színészlegenda Tim Curry, akinek a nevét sokan nem ismerik, de ha azt mondom, ő az angolnyelv-tanár az Oscar című Stallone filmben, beugrik a csóka arca. (Kár, hogy olyan kultikus filmekben dolgozott szinte észrevétlenül, mint a Legenda, Vadászat a Vörös Októberre vagy Stephen King A valami-je, ahol szintén gyilkos bohócot formált meg. Legnagyobb szerepe viszont a Rocky Horror Picture Show transzvesztita tudósa. Michael Winslow, a Rendőrakadémia hangutánzó zsarujának hab a tortán, igaz, hogy hangképző tehetsége itt silány humorforrásként szeretne funkcionálni. Hatás nélkül...
Tehát van egy rakat nem rossz színészünk - sőt - és a szájukba adtak egy rakat olyan szar dumát, amely se nem érdekes, se nem vicces, se nem... semmi. A legtöbb, amit így hozzátettek a filmhez, az annyi, hogy a szörnyek képesek beszélni. Ha a film egy kicsit is igyekezett megidézni a Fantasztikus labirintus manó világát, akkor az nem sikerült maradandóan. Amúgy pozitívum, hogy van néhány kikacsintás jobb filmekre. Csak, hogy egyet lelőjek, előkerül Sam hátizsákjából a Grays sport almanach. Hogy nem tudod hova tenni? Hát, barátom, vedd elő a Vissza a jövőbe második részét és pótold hiányos ismeretedet.
Összegzés és tömörítés:
Pozitívum:
Nagy nevek, hangulatos képek, elfogadható zenei világ.
Negatívum:
Szar színészi játék - már ha beszélhetünk ilyesmiről, ék egyszerűségű és kiszámítható történet, pongyola párbeszédek, logikátlanságok, borzalmas bábok.
30%
Két dolog miatt merem ajánlani: Tiszteletből, hogy összehozták a fiúk és tapasztalatszerzésből, hogy ha te hozod össze, ne így tedd!
Kérdés a végére:
Biff végül miért is hal így meg???
Lerázta a bőrét a gyors autópálya???
Vagy leette közben valami a húsát???
WTF???
Különvélemény:
Ha ezt a filmet egyfajta tiszteletadásként vagy műfaji, zsánerkomédiának szánták, akkor viszont azért nem működik, mert erre a nézőt a film nem vezeti rá. Ahhoz, hogy egy film humorosan mutasson tükröt az általa megidézett filmeknek, ahhoz a tükörképet torzítani kell. Rengeteg apró ötlettel, akár angol humorba oltott jelenetekkel sikeres lett volna ez a transzfúzió, így viszont a film simán beáll abba a sorba, amelyben azok az amerikai horrorfilmek kapaszkodnak össze, amit az ember egyszer ha végi bír nézni, majd automatikusan törlődik az ember agyából. (Nem annyira, hogy véletlenül újra belefusson, mert a címére talán emlékezni fog: Hú, ezt láttam és soha többet nem nézem meg!)
Capra bár még a kilencszázas évek előtt született és közel húsz éve elhunyt, ennek ellenére, miután filmrendezőként teljesítette ki magát, elmondható, hogy mindent tudott a jó film készítéséről és, hogy ha ma élne, géniusza valahol Spielberg és társai közé lenne tehető. 1946-ban elkészített egy az ember fontosságáról, hitről és kapcsolatrendszerekről egy karácsonyi filmet, amely a bemutató pillanatában ugyan nem hozott sikert a befektetőknek, de hosszú évek kitartó munkájával - ami inkább a szájról-szájra terjedő jó kritikáknak köszönhető - szépen és lassan kultikus darabbá nőtte ki magát, annak ellenére, hogy nem polgárpukkasztó darab és más módon sem tört halhatatlanságra. Mégis, ma már nehéz elképzelni karácsonyi filmkínálatot e szívmelengető mondanivalójú film nélkül, ami versenyre kell akár az "Igazából szerelemmel" vagy a "Reszkessetek, betörők!" egyedül hagyott kiskorújával is és előkelő helyet foglal el az imdb Top100-as sikerlistájában is. Van ebben dráma egy fiatalemberről, akit röghöz köt a családi vállalkozás, első és kiteljesedő szerelem, gonosz és jellemtelen pénzember és, hogy átmerészkedjünk a fantasy világába, kapunk egy kicsit hóbortos, de belevaló őrangyalt, akinek közbenjárására főhősünk újra értékelheti hozzáállását a világhoz.
George a film szerint itt fejezte be a középiskolát. Azért Jimmy Stewart itt már igencsak 37 éves múlt.
George Bailey (James Stewart) világéletében világot akart látni. Ahogy cseperedik, átsiklik a lányok érdeklődése felett és csak azért tanul és gyűjti pénzét, hogy a középiskola után elhagyja Bedford Falls poros utcáit és magába szívja a föld bolygót. Már éppen indulni - több ízben is - amikor váratlan esemény meggátolja ebben és maradnia kell, hogy az apja által életre lehelt telekügynökség, amely egyetlen hivatal, amely a város lakóinak életét megkönnyíti, talpon tudjon maradni. George nem tesz le az álmairól éppen csak, ahogy telnek az évek, elnyomja magában a késztetést, hogy végül megállapodjon, családja legyen és fontos tagja legyen a kissé megvetett közösségnek.
George élete nem telik unalmasan ennek ellenére sem. Kilenc éves kisöccsét kimenti a jeges tóból, ami szövődményeként egyik fülére elveszíti a hallását. (Egy suta jelenetben egy érte epekedő kislány, későbbi felesége, a sérült fülébe suttogja szerelmi vallomását, amit George így nem hall meg. A valóságban azonban nem csőszerűen terjed a hang, nem igaz?) Később, tiniként az öreg patikus-cukorkaboltosnál kap kifutófiú és takarító munkát, amelynek hatására ismét beleavatkozik egy élet folyásába: az öreg patikus, Gower úr (H. B. Warner) táviratból tudja meg, hogy egyetlen fia meghalt, ezért zavarában egy tüdőbeteg gyermeknek véletlenül mérget csomagol kapszulába. George észreveszi a cserét és némi közjáték és pofonosztás után megmenti az öreget a lehetséges börtöntől. Ez a film kb. tizedik perce, ám ha kellő nyugalomban ülök le megnézni a mozit, hangulatilag a nindzsák itt már kezdik a hagymát aprítani a konyhában.
Mikor felnő és befejezi a középsulit, édesapja (Samuel S. Hinds) váratlan halála nem engedi, hogy odébbálljon. Egyszerűen nem teheti meg, mert akkor a gonosz - és karikatúra szinten megelevenített karakter - Henry Potter (Lionel Barrymoore - Drew Barrymoore nagyapja!) helyi kiskirály rátenné a kezét a városra, földig rombolva mindent, amiért a Bailey család küzdött. Így George feladja egy időre álmait, hogy később, ha öccse, Harry (Todd Karns) befejezte az egyetemet, George lépjen kis időre le. Ezt a számítását ugyan nem szándékosan, de az öccse húzza keresztül, azzal, hogy az egyetemen elvesz egy lányt, akinek apja nagyon jó lehetőségeket kínál az öcsinek és amik hallatán George inkább nem emlékezteti öccsét a korábbi megállapodásukra.
Közben, a kislány, Mary (Donna Reed) aki olyan szerelmes volt Georga-ba, nővé érik és kis közbenjárás után végül megállapodik az enyhén frusztrált és érzelmeit önmaga előtt is megtagadó férfi oldalán, hogy azután négy gyermeket szüljön neki és beköltözzenek a város egyik méltatlanul elhagyott régi házába és családi fészket varázsoljanak belőle. George harca Potter-rel akkor csúcsosodik ki, mikor a nagybácsi, Billy (Thomas Mitchell) az iroda egyenlegzáró fedezetéből nyolcezer dollárt elhagy, mielőtt betehetné a bankba. Potter véletlenül tudja, mi lett a pénz sorsa. A forgatókönyv suta húzása, hogy az amúgy sem szerethető figura még rá is játszik George veszteségére - faggatja, mit tehetett a pénzzel - miközben a nyolcezer dollár már nála van; Billy bácsi véletlenül Potter újságjába csomagolja a pénzes borítékot, ami elég wtf pillanat. (El is gondolkodtam, hogy egy olyan emberre elég nagy botorság ekkora összeget rábízni, aki csomókat köt gumikra, hogy emlékezzen végrehajtandó feladatokra. Mintha a határidőnapló nem ezért lenne kitalálva...) A pénzellenőr pedig pont a karácsonyt találta megfelelő időpontnak, hogy a Bailey's kölcsön és telekügynökséget elszámoltassa. George miután elkeseredésében az őrület határáig hajszolja magát a szakadó hóesésben és még a családjára is ráhozza a frászt dühöngése közben, gyakorlatilag elmenekül otthonról, zsebében életbiztosításával, hogy pontot tegyen a leélt, közel negyven évére.
Clarence és George a kocsmában értekeznek, hogyan is van ez az egész angyalosdi. Ki is dobják őket, ami egy vendéglátós számára, mint én, meglepő, hiszen magánbeszélgetést folytatnak csupán...
Amit George nem tud, hogy élete forrpontjának árgus figyelői akadtak: maga a jóisten és szent József akikhez eljut a városka rengeteg lakójának a fohásza, hiszen tudják, hogy George rút helyzetbe került. Kik első kézből, pletykából értesültek, hogy itt az adóhatóság, míg mások George viselkedéséből szűrik le, hogy komoly baj van. Az isten és József kihasználva az alkalmat előhívják Clarence (Henry Travers) másod osztályú angyalt, hogy bemutassák neki George életét, hogy azután a szárnyát még el nem nyerő, idős angyalka valami úton-módon meggyőzze George-ot arról, hogy az élet csodaszép.
Philip Van Doren Stern eredeti története nagy részt Charles Dickens "Karácsonyi ének"-éből táplálkozik. Csak itt más a környezet, a megmentésre váró figura és három szellem helyett egy angyalt kapunk. (Ha mondjuk a film főszereplője a bankár Potter lenne, akkor sokkal egyértelműbb az egész.) Doren Stern Clarence angyala olyan kedves filmtörténeti alakká vált, hogy az író halála után még egy tévéfilmet is szenteltek Clarence bemutatásának. Sajnos az író munkássága azonban kimerült ennek és egy másik karácsonyi történet megírásában. Sajnos. Nem tudom, hogy az eredeti novella mennyire részletes a karakterek ábrázolásának tekintetében, de a forgatókönyvért hivatalosan hárman felelnek. Capra filmjében az az értékelendő, hogy a rengeteg mellékszereplő olyan mintha lelépne a vászonról. A kedveskedő párbeszédek mögött élő karakterek épülnek fel. Csupa szerethető figura. (Leszámítva a gonosz Potter-t. Nála kicsit túl is lőttek a célon. Ha igazán nyálas karácsonyi szórakozást akartak volna rittyenteni, simán beleírhatták volna, hogy a tolókocsiba kényszerült, megkeseredett pénzember, végül, miután kiélvezte ebül szerzett "előnyét" George-dzsal szemben, végül megenyhült és visszaadta a véletlenül birtokába került összeget. A forgatókönyv nem ad lehetőséget, hogy megkedvelhessük a zsémbes öregembert, amivel gyakorlatilag társadalomkritikai feladatának is bőven megfelel: az egész város/társadalom közösen utálhatja a nagytőkést/bankárt/befektetőt, akinek ugyan józan érve és felhasználható haszna ugyan nincs belőle, ő mégis, egyetlen alternatívaként csak azt tudja elfogadni, ha az egész város a kezében van, miközben akik ott élnek, nyomorognak és tartoznak neki. Kár, hogy a film hosszú játékidejébe nem fér bele, hogy kicsit is megismertessék az emberrel a motivációkat, hisz akkor lehet, hogy sántítana az egész. Egyszerűbb papírmasé gonoszként képzeletbeli trónra ültetni Mr. Potter-t, hogy lehessen kit utálni.
Potterville korai elődje a "Vissza a jövőbe 2." alternatív világ által megidézett Tannerville-jének. Rendőrök, utcalányok, részeg alakok és fertő. (Csak kérdés, hogy ha létezne Potterville, kik járnának abba rengeteg lebujba, ha tudjuk, hogy a lakosságnak erre nincs sem igénye, sem pénze?
Másrészt, ha figyelmesen nézzük a filmet, árnyalt lesz George figurája is, akiért ugyan egy város imádkozik és az isteni gondviselés szinte személyesen teszi tiszteletét nála, ennek ellenére, George nem feltétlenül egy kedves figura. Lenézi a kislányt, aki szerelmesen a boltba látogat hozzá, beszól egy fiúnak - elég csúnyán - aki Mary-nek udvarol és néha túl erélyesen szól vissza embereknek. Mary-vel is elég rideg, míg végül az írók megkönyörülnek rajtuk és egymás karjaiba eresztik őket. Szóval, lehetett volna még mit finomítani George figuráján, bár az is lehet, hogy gyarlóságaival együtt akarták megmutatni a szeretni való "kisembert".
James Stewart közel negyven évesen alakította a szerepet. A középiskolás fiút is, ami azért nem lett tökéletese maradéktalanul, hiába játszottak a fényezéssel, sminkeléssel. Ettől függetlenül Stewart egyik legjobb formáját hozza e kedves filmben, melyet a kedvenc mozijának tartott, a rendezővel, Caprával együtt. Donna Reed még mai szemmel is gyönyörű nő volt. Ez a film volt a legnagyobb sikere (Meg a Most és mindörökké).
A filmet szépen fényképezték. Eredetileg fekete-fehérben forgott a mozi, de idővel, mire értéke már megkérdőjelezhetetlen lett, több cég is próbálkozott az újraszínezéssel. Megkerülhetetlen karácsonyi mozi, melyen sokat emel a klasszikus, Benedek Miklós féle szinkronváltozat. A zene Dimitri Tiomkin, akinek bravúros zenei tudását meghallgathatjuk pl. abban a jelenetben, amikor George végigmegy az alternatív Potterville főutcáján és a nyüzsgő éjszakai bárokból kiszűrődő zenét hallgatja.
A megnyugtató befejezés: Együtt a Bailey család.
Bedford Falls városkájának háromszáz méterét építették meg, házakkal, boltokkal együtt, hogy még élethűbb legyen a jelenet, amikor az ismét "életbe tért" George Bailey végigfut a városkán és mindenkit köszönt boldogságában. A jelent azóta több filmben került felidézésre, ilyen-olyan formában. Egy másik karácsonyi moziban, a Szörnyecskékben egy pontosan ilyen kisvárosban játszódik hasonló jelent és még a filmben is láthatunk egy tévét, amiben egy szereplő nézi "Az élet csodaszép"-et. A "Reszkessetek, betörők"-ben is megjelenik a film egy hotel szobában, olasz nyelven, ezen kívül több, mint félezer filmben, sorozat epizódban történik utalás Capra csodálatos remekművére.
Szóval, annak ellenére, hogy George néha kisstílű, hogy Potter papírmasé figura, hogy régen készült (a közreműködök közül jelenleg már csak néhány gyerekszínész él) a történetet elcsenték egy klasszikustól, a befejezés olyan szirupos, amilyen már jobban nem is lehetne (Nem mellékesen, kicsit talán túl "egyértelmű" is a mai divatnak) és ha belegondolunk, gyakorlatilag a film 80% egy flashback :D a film simán 100%
Látnod kell kategória!
Ha eddig nem, akkor pótold.
Keresd karácsonykor, valamelyik nem kereskedelmi tévén, mert a pénzes csatornák sajnos kiszorítják az ilyen szeretni való filmeket.
A Walking Dead sorozat azért van nehezebb helyzetben sok más sorozattal szemben, mert az izgalom faktor a téma miatt eleve nagyon magas. Zombik!!!
Egy "Narancsvidék" szintű sorozatban, ahol főleg tingli-tangli megy és intrika, simán elég évadonként egy cliffhangerrel operálni, hiszen egy csendes világban játszódik, nincs felfokozott várakozás. Bedobnak egy autóbalesetet és lehet izgulni, hogy a főszereplő be volt e kötve, túlélte e.
A Walking Dead-ben, ha autóbaleset van, már azért is izgulhat az ember, hogy ugyan túlélte a szereplő, de ki bír e mászni a roncsból anélkül, hogy megegyék a zombik.
Egy szokványos sorozatban megharapja egy szereplőt egy kutya, elmegy az orvoshoz és meg van gyógyítva. Ha itt történik ilyesmi, plusz probléma, hogy találnak e ellenszert.
Egy városi sorozatban összebalhézik két főszereplő, szétverik egymást és mennek tovább. Ha itt történik összetűzés, előkerülnek a fegyverek is, hiszen egy felpörgetett világban élnek, és valaki szinte biztos, hogy le lesz lőve.
Öt évad óta élnek szereplőink egy erőszakos, veszélyes világban.
Csoda, ha egy epizódban nem történik vérrontás, csak beszélgetős dráma és a nézők fele máris kiakad, hogy unalmas?
Nem a Walking Dead hibája, hogy ezt a témája miatt felfokozott adrenalinban tocsogó világot akkor élvezik sokan, ha fröcsköl a vér és száguld a tempó?
Kétféle zombifilm rajongó van illetve a köztes átmosás: 1.) akik főleg az akció miatt nézik. Folyjon a vér, dögivel. 2.) akik tudják, hogy a zombi film álcája mögött valójában a karakterek oksági kötelékei az igazi mondanivaló, amikor a szereplők viszonyrendszere adja a drámát.
A köztesek pedig akik szeretik ezt a fajta utópisztikus hangulatú világot és bármit elfogadnak, amit a történet ad, legyen az fergeteges és lehengerlő erőszaktenger, vagy akár lagymatagabb beszélgetősdi.
Szerintem.
Mém, ami azután készült, hogy az AMC hivatalos Facebook oldala a bemutató után pár órával feltett egy spojleres fotót arról, hogy melyik szereplőtől búcsúzott el a sorozat az 5. évad félévadzáró epizódjában. Köszönjük AMC! :) (Köcsögök...)
Nem a kedvencem a német filmdráma. Talán a fülemnek kellemetlen nyelvhasználat miatt. A Sötét völgy elvileg westernként aposztrofálja magát, de inkább filmdráma, hiszen nem a vadnyugaton játszódik. Nem fér bele az euro-westernbe sem nagyon, mert ugyan van benne némi lövöldözés, ami megidézheti a legnagyobb western klasszikusok végső leszámolásait, a filmben a puska csak egy eszköz a bosszúra, amely viszont nem klasszikus műfaji elem ebben a formában. Az egész koncepció közelebb áll egy Shakespeare-i királydrámához, hiába érkezik főhősünk a messzi vadnyugatról. Thomas Willman könyve izgalmas témát boncolgat, amiből a rendező írt forgatókönyvet. A film nagyon jó lett. A könyv vajon még erősebb?
Most, hogy így eltévelyedtem a film műfajától, méltassuk a művet.
Csodálatos! Thomas W. Kiennast operatőri munkássága olyan, mintha festményeket ültetne filmvászonra. Aki szereti a telet és havat, annak gyönyörű, szemkápráztató felvételeket fog nyújtani a film. Kiemelném a szélesvásznú, nagy-totálokat, melyekben a hátteret a havas hegyek adják, vagy azt a képsort, amelyben köd ül a völgyre, miközben a falucska férfi tagjai fát görgetnek le a hegyről.
A zenéje sem átlagos drámai score. A végső leszámolás lassított képkockái alá kevert kortárs rock szám telitalálat. Összességében egy nagyon erős filmzenét készített Matthias Weber.
Greider (Sam Riley), Amerikából érkező fotográfus, aki vándorlásai során eljut egy a világtól elzárt faluba, melynek korlátlan ura Brenner klán, akik erőszakosak és senkit sem tisztelnek. Greider egy végtelenül savanyú közösséget talál itt. Nem ok nélkül utazott az újvilágból ilyen messzire. Múltjának sötét szeletéből merít erőt, hogy nem túl bonyolult tervét véghez vigye: Végezni a Brenner család valamennyi férfi tagjával. Előnytelen testi adottságait megtámogatja egy Remington ismétlő puskával, amely tud meglepetést okozni a német ajkú telepeseknek. Közben, flashback-ekből lassan összeáll a néző számára a kép, hogy ki Greider és mik a motivációi. Nem a csavaros történetvezetés teszi jó filmmé a Sötét völgyet, hanem az, hogy nagyon élő az egész. A színészek kiválasztása, a házak külső homlokzata, a saras föld, a ruházat, mind lélegzővé, élővé teszi a látottakat. Néhány formai megoldásról nem is beszélve. Az első perctől nagyjából mérnöki precizitással kiszámíthatjuk, mi fog történni, és a tempó sem felel meg felgyorsult információ éhségünknek, ettől függetlenül, az ember, ha kellő figyelmet szán erre az alkotásra, jól fog szórakozni.
Lassan építkező dráma, megfelelő erőszakkal és akcióval. Az első húsz perc után kezdtem érezni, hogy magával ragadt és a végéig nem eresztett. Nem írok róla többet: ha belebotlassz, látnod kell.
Ha stílusban helyeznem kellene a kortárs rendezők munkái közé, akkor odatenném valahová David Michod "Országúti bosszúja" és John Hillcoat "Az ajánlata" mellé.
90%
Figyeld:
- Egy idő után elég gyanús lesz, hogy ebben a faluban soha nem mosolyog senki.
- Az első éjszaka joga, mely már William Wallace-t is motiválta, hogy felkeljen az angol sereg ellen (Rettenthetetlen), ismét előkerül, mint téma. Nem egyszerű szituáció. Csoda, ha mindig lázadozást vált ki az emberből?
- Tobias Moretti a szimpatikus Rex felügyelő sztárja még talán sosem volt ilyen szemét.
- A díszletek, jelmezek, és az egész koncepció, tökéletesen egyben van!
- Az osztrák sógorok ezt a filmet jelölték az Oscar-díjra, mint külföldi film. A fényképezésért simán megelőlegezném neki.
- Washington és a szubjektív kameramozgás, a kitörni készülő akció előtt.
