Rendezte: Frank Capra
Capra bár még a kilencszázas évek előtt született és közel húsz éve elhunyt, ennek ellenére, miután filmrendezőként teljesítette ki magát, elmondható, hogy mindent tudott a jó film készítéséről és, hogy ha ma élne, géniusza valahol Spielberg és társai közé lenne tehető. 1946-ban elkészített egy az ember fontosságáról, hitről és kapcsolatrendszerekről egy karácsonyi filmet, amely a bemutató pillanatában ugyan nem hozott sikert a befektetőknek, de hosszú évek kitartó munkájával - ami inkább a szájról-szájra terjedő jó kritikáknak köszönhető - szépen és lassan kultikus darabbá nőtte ki magát, annak ellenére, hogy nem polgárpukkasztó darab és más módon sem tört halhatatlanságra. Mégis, ma már nehéz elképzelni karácsonyi filmkínálatot e szívmelengető mondanivalójú film nélkül, ami versenyre kell akár az "Igazából szerelemmel" vagy a "Reszkessetek, betörők!" egyedül hagyott kiskorújával is és előkelő helyet foglal el az imdb Top100-as sikerlistájában is. Van ebben dráma egy fiatalemberről, akit röghöz köt a családi vállalkozás, első és kiteljesedő szerelem, gonosz és jellemtelen pénzember és, hogy átmerészkedjünk a fantasy világába, kapunk egy kicsit hóbortos, de belevaló őrangyalt, akinek közbenjárására főhősünk újra értékelheti hozzáállását a világhoz. |
| George a film szerint itt fejezte be a középiskolát. Azért Jimmy Stewart itt már igencsak 37 éves múlt. |
George Bailey (James Stewart) világéletében világot akart látni. Ahogy cseperedik, átsiklik a lányok érdeklődése felett és csak azért tanul és gyűjti pénzét, hogy a középiskola után elhagyja Bedford Falls poros utcáit és magába szívja a föld bolygót. Már éppen indulni - több ízben is - amikor váratlan esemény meggátolja ebben és maradnia kell, hogy az apja által életre lehelt telekügynökség, amely egyetlen hivatal, amely a város lakóinak életét megkönnyíti, talpon tudjon maradni. George nem tesz le az álmairól éppen csak, ahogy telnek az évek, elnyomja magában a késztetést, hogy végül megállapodjon, családja legyen és fontos tagja legyen a kissé megvetett közösségnek.
George élete nem telik unalmasan ennek ellenére sem. Kilenc éves kisöccsét kimenti a jeges tóból, ami szövődményeként egyik fülére elveszíti a hallását. (Egy suta jelenetben egy érte epekedő kislány, későbbi felesége, a sérült fülébe suttogja szerelmi vallomását, amit George így nem hall meg. A valóságban azonban nem csőszerűen terjed a hang, nem igaz?) Később, tiniként az öreg patikus-cukorkaboltosnál kap kifutófiú és takarító munkát, amelynek hatására ismét beleavatkozik egy élet folyásába: az öreg patikus, Gower úr (H. B. Warner) táviratból tudja meg, hogy egyetlen fia meghalt, ezért zavarában egy tüdőbeteg gyermeknek véletlenül mérget csomagol kapszulába. George észreveszi a cserét és némi közjáték és pofonosztás után megmenti az öreget a lehetséges börtöntől. Ez a film kb. tizedik perce, ám ha kellő nyugalomban ülök le megnézni a mozit, hangulatilag a nindzsák itt már kezdik a hagymát aprítani a konyhában.
 |
| A fiatal George Bailey akit Robert J. Anderson játszott, később nagy sikerű filmeknél segédkezett, mint gyártásvezető. (Pl. A pusztító, 57-es utas) |
Mikor felnő és befejezi a középsulit, édesapja (Samuel S. Hinds) váratlan halála nem engedi, hogy odébbálljon. Egyszerűen nem teheti meg, mert akkor a gonosz - és karikatúra szinten megelevenített karakter - Henry Potter (Lionel Barrymoore - Drew Barrymoore nagyapja!) helyi kiskirály rátenné a kezét a városra, földig rombolva mindent, amiért a Bailey család küzdött. Így George feladja egy időre álmait, hogy később, ha öccse, Harry (Todd Karns) befejezte az egyetemet, George lépjen kis időre le. Ezt a számítását ugyan nem szándékosan, de az öccse húzza keresztül, azzal, hogy az egyetemen elvesz egy lányt, akinek apja nagyon jó lehetőségeket kínál az öcsinek és amik hallatán George inkább nem emlékezteti öccsét a korábbi megállapodásukra.
Közben, a kislány, Mary (Donna Reed) aki olyan szerelmes volt Georga-ba, nővé érik és kis közbenjárás után végül megállapodik az enyhén frusztrált és érzelmeit önmaga előtt is megtagadó férfi oldalán, hogy azután négy gyermeket szüljön neki és beköltözzenek a város egyik méltatlanul elhagyott régi házába és családi fészket varázsoljanak belőle. George harca Potter-rel akkor csúcsosodik ki, mikor a nagybácsi, Billy (Thomas Mitchell) az iroda egyenlegzáró fedezetéből nyolcezer dollárt elhagy, mielőtt betehetné a bankba. Potter véletlenül tudja, mi lett a pénz sorsa. A forgatókönyv suta húzása, hogy az amúgy sem szerethető figura még rá is játszik George veszteségére - faggatja, mit tehetett a pénzzel - miközben a nyolcezer dollár már nála van; Billy bácsi véletlenül Potter újságjába csomagolja a pénzes borítékot, ami elég wtf pillanat. (El is gondolkodtam, hogy egy olyan emberre elég nagy botorság ekkora összeget rábízni, aki csomókat köt gumikra, hogy emlékezzen végrehajtandó feladatokra. Mintha a határidőnapló nem ezért lenne kitalálva...) A pénzellenőr pedig pont a karácsonyt találta megfelelő időpontnak, hogy a Bailey's kölcsön és telekügynökséget elszámoltassa. George miután elkeseredésében az őrület határáig hajszolja magát a szakadó hóesésben és még a családjára is ráhozza a frászt dühöngése közben, gyakorlatilag elmenekül otthonról, zsebében életbiztosításával, hogy pontot tegyen a leélt, közel negyven évére.
 |
| Clarence és George a kocsmában értekeznek, hogyan is van ez az egész angyalosdi. Ki is dobják őket, ami egy vendéglátós számára, mint én, meglepő, hiszen magánbeszélgetést folytatnak csupán... |
Philip Van Doren Stern eredeti története nagy részt Charles Dickens "Karácsonyi ének"-éből táplálkozik. Csak itt más a környezet, a megmentésre váró figura és három szellem helyett egy angyalt kapunk. (Ha mondjuk a film főszereplője a bankár Potter lenne, akkor sokkal egyértelműbb az egész.) Doren Stern Clarence angyala olyan kedves filmtörténeti alakká vált, hogy az író halála után még egy tévéfilmet is szenteltek Clarence bemutatásának. Sajnos az író munkássága azonban kimerült ennek és egy másik karácsonyi történet megírásában. Sajnos. Nem tudom, hogy az eredeti novella mennyire részletes a karakterek ábrázolásának tekintetében, de a forgatókönyvért hivatalosan hárman felelnek. Capra filmjében az az értékelendő, hogy a rengeteg mellékszereplő olyan mintha lelépne a vászonról. A kedveskedő párbeszédek mögött élő karakterek épülnek fel. Csupa szerethető figura. (Leszámítva a gonosz Potter-t. Nála kicsit túl is lőttek a célon. Ha igazán nyálas karácsonyi szórakozást akartak volna rittyenteni, simán beleírhatták volna, hogy a tolókocsiba kényszerült, megkeseredett pénzember, végül, miután kiélvezte ebül szerzett "előnyét" George-dzsal szemben, végül megenyhült és visszaadta a véletlenül birtokába került összeget. A forgatókönyv nem ad lehetőséget, hogy megkedvelhessük a zsémbes öregembert, amivel gyakorlatilag társadalomkritikai feladatának is bőven megfelel: az egész város/társadalom közösen utálhatja a nagytőkést/bankárt/befektetőt, akinek ugyan józan érve és felhasználható haszna ugyan nincs belőle, ő mégis, egyetlen alternatívaként csak azt tudja elfogadni, ha az egész város a kezében van, miközben akik ott élnek, nyomorognak és tartoznak neki. Kár, hogy a film hosszú játékidejébe nem fér bele, hogy kicsit is megismertessék az emberrel a motivációkat, hisz akkor lehet, hogy sántítana az egész. Egyszerűbb papírmasé gonoszként képzeletbeli trónra ültetni Mr. Potter-t, hogy lehessen kit utálni.
 |
| Potterville korai elődje a "Vissza a jövőbe 2." alternatív világ által megidézett Tannerville-jének. Rendőrök, utcalányok, részeg alakok és fertő. (Csak kérdés, hogy ha létezne Potterville, kik járnának abba rengeteg lebujba, ha tudjuk, hogy a lakosságnak erre nincs sem igénye, sem pénze? |
Másrészt, ha figyelmesen nézzük a filmet, árnyalt lesz George figurája is, akiért ugyan egy város imádkozik és az isteni gondviselés szinte személyesen teszi tiszteletét nála, ennek ellenére, George nem feltétlenül egy kedves figura. Lenézi a kislányt, aki szerelmesen a boltba látogat hozzá, beszól egy fiúnak - elég csúnyán - aki Mary-nek udvarol és néha túl erélyesen szól vissza embereknek. Mary-vel is elég rideg, míg végül az írók megkönyörülnek rajtuk és egymás karjaiba eresztik őket. Szóval, lehetett volna még mit finomítani George figuráján, bár az is lehet, hogy gyarlóságaival együtt akarták megmutatni a szeretni való "kisembert".
James Stewart közel negyven évesen alakította a szerepet. A középiskolás fiút is, ami azért nem lett tökéletese maradéktalanul, hiába játszottak a fényezéssel, sminkeléssel. Ettől függetlenül Stewart egyik legjobb formáját hozza e kedves filmben, melyet a kedvenc mozijának tartott, a rendezővel, Caprával együtt. Donna Reed még mai szemmel is gyönyörű nő volt. Ez a film volt a legnagyobb sikere (Meg a Most és mindörökké).
A filmet szépen fényképezték. Eredetileg fekete-fehérben forgott a mozi, de idővel, mire értéke már megkérdőjelezhetetlen lett, több cég is próbálkozott az újraszínezéssel. Megkerülhetetlen karácsonyi mozi, melyen sokat emel a klasszikus, Benedek Miklós féle szinkronváltozat. A zene Dimitri Tiomkin, akinek bravúros zenei tudását meghallgathatjuk pl. abban a jelenetben, amikor George végigmegy az alternatív Potterville főutcáján és a nyüzsgő éjszakai bárokból kiszűrődő zenét hallgatja.
 |
| A megnyugtató befejezés: Együtt a Bailey család. |
Bedford Falls városkájának háromszáz méterét építették meg, házakkal, boltokkal együtt, hogy még élethűbb legyen a jelenet, amikor az ismét "életbe tért" George Bailey végigfut a városkán és mindenkit köszönt boldogságában. A jelent azóta több filmben került felidézésre, ilyen-olyan formában. Egy másik karácsonyi moziban, a Szörnyecskékben egy pontosan ilyen kisvárosban játszódik hasonló jelent és még a filmben is láthatunk egy tévét, amiben egy szereplő nézi "Az élet csodaszép"-et. A "Reszkessetek, betörők"-ben is megjelenik a film egy hotel szobában, olasz nyelven, ezen kívül több, mint félezer filmben, sorozat epizódban történik utalás Capra csodálatos remekművére.
Szóval, annak ellenére, hogy George néha kisstílű, hogy Potter papírmasé figura, hogy régen készült (a közreműködök közül jelenleg már csak néhány gyerekszínész él) a történetet elcsenték egy klasszikustól, a befejezés olyan szirupos, amilyen már jobban nem is lehetne (Nem mellékesen, kicsit talán túl "egyértelmű" is a mai divatnak) és ha belegondolunk, gyakorlatilag a film 80% egy flashback :D a film simán 100%
Látnod kell kategória!
Ha eddig nem, akkor pótold.
Keresd karácsonykor, valamelyik nem kereskedelmi tévén, mert a pénzes csatornák sajnos kiszorítják az ilyen szeretni való filmeket.
Ha megnéznéd:
- Az élet csodaszép (1946)
