Rendezte: Rob Pearlstein
A film Mafab adatlapja: Someone Marry Barry (2014)
Megtekintés: Van célközönsége! Nem én...
 |
| Már a poszter is erősen utal a film humorára. |
A felvetés, hogy minden baráti körnek van egy Barry-je (Tyler Labine) neked is ismerős lehet. Egy srác, aki a legrosszabbkor hív fel, aki akkor toppan be az ajtódon, amikor senkire nem vagy kíváncsi, a figura, aki addig provokál valakit az éjszakában, hogy futnotok kell, vagy ki új barátnőd előtt úgy mutatkozik be, hogy a sötét múltad olyan jeleneteit kezdi elmesélni, amiket már akkor is szégyelltél, amikor részt vettél benne, nemhogy felemlegesd.
Megkockáztatom, bizonyos helyzetekben mindannyiunkban rejtőzik egy Barry, aki néha ledobja a láncát és elszabadul.
A film négy barátról szól, akik gyerekkoruk óta - mikor nem? - együtt lógtak, viszont hárman már igyekeznének felnőni, míg a negyedik, outsiderként keseríti meg életüket, sokszor tudtán kívül és véletlenül. A három cimbora így elhatározza, hogy egyetlen módja fájdalommentesen leválasztani magukról púp barátjukat, ha összehozzák egy nővel.
Azután előkerül végre egy Barry-nek megfelelő csajszi, akiről persze kiderül, hogy legalább olyan problémás személyiség, mint Barry, ha nem jobban. És a többi, és a többi...
Pearlstein filmjének ordas hibája, hogy elég felszínes. Klisésen festi meg a cimborákat, kiszámíthatóan mutatja be Barry baromságait, és még a karakterekről sem tudunk meg kellő információt, így nehéz bárkivel azonosulni, beleértve a címszereplőt is.
Barry nem elég aranyos, hogy szorítsunk érte. A barátnő nem elég elragadó, hogy igazán megkedveljük. (A Melanie-t alakító Lucy Punch remek komika, viszont ebben a szerepben inkább irritáló, mint szerethető. A Vaskabátokban már részt vett egy Rómeó és Júlia előadáson, és itt is...)
Pedig az lenne a lényeg, hogy az idegesítő karakter hülyeségei ellenére szimpatikus lúzer benyomását keltse. Ehhez viszont a forgatókönyv nem elég tökös.
 |
| A filmes gyerekkori jó-barátok között mindig akad egy kakukktojás... |
Már kinőttem abból a korból, hogy azt tartsam viccesnek, ha egy nő a hüvelygombájáról meséljen, míg a férfi a szájszagát dicsérgesse, hogy végül tele fingjanak egy autót, melyben bent ülnek a barátaik is.
Barry pálfordulása is eléggé hirtelen, szinte random megtörténik, mikor már úgy tűnik, végleg magára marad, megembereli magát. Ez mondjuk a hasonló témájú filmekben is így van, de azért néha van némi magyarázat vagy kiváltó origó pont is. Itt Barry felkel, látja, hogy dzsuva a lakás és kitakarít. Ennyi! Megszületett új Barry!
Nekem ez így kevés, mint ahogy az idézhető poénok is hiányoznak a filmből, meg a motivációk is eléggé homályban maradnak.
Egy példa: Rafe (Hayes MacArthur, Gyerekjáték, Ilyen az élet) állandóan csajozik a fiával töltött szabadidő rovására míg egyszer csak, varázsütésre, már nem csajozik többé és inkább a kölyökkel üti tovább a labdát. Azért elvártam volna egy "megvilágosodás" pillanatot, mert ez így túl spontán egy komédiához.
 |
| A Ghostban még agyagedény lett a közös szabadidős korongozás vége, most meg csak simán egy pöcs. |
Desmond (Damon Wayans jr. Kamuzsaruk) pedig fájdalmas nincs jelen a filmben. Oké, látjuk, hogy játszik benne, de talán rá jutott a legkevesebb játékidő és nem is érdekes a karaktere. Kurt (Thomas Middleditch) figurája a legbénább, de legalább az ő karakterfejlődése valamennyire szórakoztató, amely egy elbocsátó, szép monológban teljesedik ki, igaz, itt is eléggé hirtelen az egész, nem annyira építették fel, hogy a karakter egyszer csak így reagáljon.
A filmmel az a bajom, hogy jó ugyan az alapsztori, de ezt már sokkal szórakoztatóbb módon megmutatták az "Én, a nő és plusz egy főben - You, Me and Dupree, 2006" pl., és még az sem volt egy harsány komédia...
40%
Nagy várakozással ültem elé, talán ez volt a baj.
