Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Embert próbáló feladat és bár jó hírét keltik a világban, szerintem erősen túlértékelt darab.
A film dél-Koreai darab. Dél-Koreáról pedig kb. annyit tudok, hogy "ferde-szeműek" és a Samsung legalább három gyárat működtet országunkban. A Samsung jelenleg a legnagyobb dél-Koreai konglomerátum.
Ezen kívül készítenek filmeket is, mint kiderült.
A "The Wailing" nem lesz soha a szívem csücske, mert bár próbáltam megkedvelni - tényleg sok jó kritikával találkoztam vele kapcsolatban - azért egyhuzamban végigülni a két és fél órát, még egy pörgősebb mozinál sem egyszerű. Ehhez képest ez a misztikus drámai horror meg lassan csörgedezik, épp, hogy csak nem zárul el a csapja.
Goksung - innen az eredeti koreai címe - városában mind több megmagyarázhatatlan és bestiális gyilkosság történik. Családi erőszakok, késelések, öngyilkosságok. A hatóság viszonylag hamar felfedezi a brutális eseteket, viszont azok megfejtéséhez semmilyen támpontjuk, segítségük nincs. Jong-Goo (Do Won Kwak) a helyi erők alacsony beosztású tisztje hamarosan személyesen is érintett lesz az esetek nyomozásában, mivel a kislányán is jelentkeznek azok a tünetek, amiket a korábbi gyilkosságok elkövetőin is észrevettek.
Mit lehet még elmondani erről a filmről, hogy ne nagyon szpojlerezzünk?
Egyfelől megjelenik benne az idegenektől való félelem. A japán férfit (Jun Kunimura) eleve ellenérzéssel fogadják, amikor még nem is tudják, hogy segíteni érkezett e vagy hátráltatni a nyomozást. Kunimura amúgy egy rendkívül foglalkoztatott Japán színész. Ugyan a lábát nem tudta megvetni Amerikában, de Tarantino Kill Bill-jébe még becsúszott.
A másik pontja a filmnek, a gyermekek felnőtté válása, elszakadása a szülőktől, amely itt "késsel fogható" formát ölt. (Gyilkolt...)
Itt jegyzem meg, hogy a kislányt, Hyo-Jin-t megformáló Hwan-hee Kim nagyon tehetséges gyerekszínész. Az ő erős játéka nélkül bukna az egész film. Ehhez még tudni kell azt is, hogy a kislány fél évig gyakorolt különböző táncstílusokat és testmozgást, hogy játékával hitelesebbé tudja tenni az ördögi megszállottságot. Method Acting, fiatalon.
Aztán, nem nehéz észrevenni, mennyire más a koreai színjátszás, mennyire színpadias az Amerikai horrorfilmekhez, sőt, a világ talán bármilyen színjátszásához képest. Ami nem valamilyen keleti. A keleti népek, azt kell észrevennem, néha túljátsszák, már-már ripacskodásik feszítik a mimikák, gesztusok és a szöveg visszaadását a nézőnek. Ez néha egészen zavaró is lehet és egy egyszerű Európai nézőt simán ki tud zökkenteni. A szinkronszínészeket sem irigylem, amiért ilyen filmeket kell magyarítaniuk.
A fényképezés szép, a hangulat nyomasztó. Hogy ne felejtsük el, mennyire a világ peremén történnek az események, gyakran megmutatják a helyszínül szolgáló hegyeket is.
Nem kiáltanám ki az év legnagyobb durranásának a filmet - megteszik ezt mások helyettem - és olyan kiemelkedőnek sem látom, mint a kiéhezett filmkedvelők, akiknek biztos felüdülés volt a sok kommersz munka után.
Azért Amerikában megvették forgalmazásra, ami nagy szó.
Megtekintés: Clint Eastwood megkímélte a nézőit és pont annyi ideig tart a filmje, amíg nem válik unalmassá.
2009. január 15.-én, egy hideg, csütörtöki napon, miközben épp felszállt a Chesley Sullenberger (Tom Hanks) kapitány által vezetett Airways 1549-es járata, egy csapatnyi madárral ütközött, amik szerencsésen tönkretették mindkét hajtóművet. A kapitány lélekjelenlétének, rutinjának és gyorsaságának köszönhetően azonban a gépet sikeresen tette le a Hudson folyó közepén, megmentve ezzel mind a 155 lelket, aki a gépen utazott. Ezt sokan - főleg a túlélők - csodának tartják. Ez nem is csoda, hiszen nagyon kevés valódi esetet jegyeztek fel, amikor repülőgép szerencsésen és emberi élet elvesztése nélkül landolt vízen.
A film ezt a történetet igyekszik kalandosan elmesélni, kissé bemutatva a Sully kapitányt és a nyomozást, amelyet a landolás után lefolytattak "ellene". Elsőre tényleg boszorkányüldözésnek tűnik, ahogy a bizottság a kákán is csomót keres és igyekszik megállapítani a legénység és főleg a kapitány felelősségét a veszélyes helyzet - szerintük - nem megfelelően kezelésében. A nézőnek nincs is más választása, mint, hogy a szimpatikus ötvenes mellé álljon. Gyakorlatilag a film egy buksiveregetés, amiért egy férfi, aki egész életét a repülés bűvöletében töltötte, egyszer, egy nehéz szituációban helyt tudott állni és ezért hőssé magasztosult, még ha ő maga elhatárolódik ettől a kifejezéstől.
Az egész film úgy korrekt, ahogy van, de néha olyan érzésem volt, mintha a nem is olyan régen moziba küldött Denzel Washington mozi, a "Kényszerleszállás - Flight (2012)" alkoholmentes drámájának a lebutított változatát nézném, kevesebb drámával és téttel. Talán ezért sem húzta annyira el a játékidőt Eastwood mester, mert amit ebben a témában elmesélni érdemes, azt korábban Zemeckis megtette a saját filmjében. És valóban, ha a filmben nem emlegetnék fel sokszor és sok szereplő szájából, hogy mennyire lehetetlen küldetés volt a gépet a folyó felszínére egyben letenni, akkor úgy vélhetné az átlag polgár, aki talán egyszer ült repülőn, ellenben tucatnyi filmet látott a témában, hogy nem is olyan nagy etwas a művelet. Szégyellem magam, de én is hajlamos voltam többször elfelejteni a film megtekintése közben, hogy Sullenberger kapitány vérprofi, aki ha akkor nem ül a pilótafülkében, akkor simán elképzelhető, hogy 155 holttestet kell a jeges folyó szürke vizéből kiemelni. Megnéztem volna pl. hasonló szituban John Travoltát, akinek, mint tudjuk, van pilótaengedélye és maga is tapasztalt pilóta.
A lényeg az, hogy január 15.-én ezeket az embereket egy hihetetlen tapasztalat örökre összefűzte.
Tom Hanks remek, mint mindig. Sajnálatos mód, a másodpilóta szerepében, Aaron Eckhartnak már nem jut annyi szerep, tényleg eléggé másodpilóta. Majdnem annyira markáns része a díszletnek, mint amikor a filmen belül egy talk-show vendégeként teli szájjal mosolyog és igyekszik szimpatikus benyomást tenni Amerika nézőire. A zenéért Eastwood felelős, de hiába kellemes a képek alatt, eléggé felejthető a score.
A fényképezés nagyon szép, a CGI egészen rendben van.
Aki nem ismeri a hasonló esetek metódusát, annak kiábrándító lehet a felügyeleti bizottság működése, mert kezdetben tényleg olyan, mintha direkt bűnös keresnének és az nem lehet msá, mint pont az, aki az egész szituációt megfelelően kezelte. Azért szerencsére később kiderül, hogy a felügyelet valójában korrekt, csak végtelenül alapos és szőrözős.
Ettől függetlenül úgy vélem, egy szervezetnek könnyű irodákban, asztalok és gépek fölött görnyedve keresgélni a bűnöst, a felelőst, miközben a pilótáknak éles helyzetben sokszor másodperceik maradnak csak, hogy felmérhessenek egy helyzetet és annak a pillanatnyi állásnak megfelelően reagáljanak. Főleg akkor visszás az egész, ha tudjuk, hogy az eset végül szerencsésen zárult - igaz, anyagi károk jelentkeztek és a biztosítási pénzek is megcsappanhattak.
A hepiend borítékolt.
Talán az egyetlen hibájának azt rónám fel a filmnél, hogy nem eléggé Eastwood-os, hiányzik belőle a rendezőre amúgy jellemző némi plusz. Viszont néha kis szerepekre is jó színészeket sikerült mozgósítania és a mellékszereplők is egészen hitelesek a figurákban.
Azért az röhej, hogy 5 dollárt kóstál egy Snickers a hotel minibárjában. Mintha nem is eladásra lenne ott az a sok termék, hanem drága dekorációnak. Nem csoda, ha minden hoteles filmben elsütnek egy ezzel kapcsolatos poént, de úgy látszik, a szálloda ipar egyszerűen nem akarja venni a lapot!
Töfi:
- Az igazi Chesley Sullenberger el volt ragadtatva Hanks játékától. A forgatás előtt többször találkoztak, hogy a színész minél jobban megfigyelhesse a kapitányt.
- A filmbeli feleségével, Laura Linney-vel nincs közös jelenete a képernyőn Tom Hanks-nek.
- A filmben sok olyan plakát, tereptárgy benne maradt az utcaképekből, amik 2009-ben még nem léteztek. Pl. Boradway bemutató, a taxi, amivel Sully utazik, szórakozóhely külső, stb.
Megtekintés: Összességében miért is ne? Igaz, gyakorlatilag az első rész Remake-je. Ha már Diesel kölcsönt vett fel, hogy elkészüljön, legalább egy megtekintéssel támogasd.
David Thowy legnagyobb filmes sikere, hogy kitalálta Richard B. Riddick karakterét, aki olyan ismert fenegyerek abban a képzeletbeli univerzumban, ahol él, hogy a gyerekeket vele riogatják lámpaoltás idején. Az első Riddick történet felvezetés, amely egy túlélő horrornak felelet meg, ahol nem lehetett tudni, ki marad életben. A második sokat markolt és ezt az univerzumot szerette volna elmélyíteni, hogy megismerjék azok, akik többet akarnak tudni erről a fantáziavilágról. Szerintem feleslegesen művészi lett és dramaturgiailag kissé széteső. Ha nem számítjuk a közbeeső történésekről mesélő animációs filmeket - lehet, hogy jó történetük van, de engem csak egy élőszereplős Riddick mozi tud lázba hozni - akkor ez a harmadik rész gyakorlatilag egy erőteljes visszaesés, ami a karakter fejlődéséről, megismeréséről szól, hiszen semmivel nem nyújt többet a figura, mint amit korábban láttam tőle és ezen a film első közel jó húsz perce sem tud változtatni, habár akkor még a főszereplő egy közepes one man showt mutat nekünk, ami összességében egész szórakoztató. Ettől eltekintve is, ha egy percet szusszanok, elkeserítő, hogy mennyire nem fut a film sehova, ha azt az utat vesszük az eddigi trilógia gerincének - a gerinc fontos része a mozinak - amelyben Riddick csupán haza szeretne jutni bajsejtelmű nevű szülőbolygójára; a Fúriára.
Igen, a harmadik rész két óra időhúzás, amely gyakorlatilag tökéletesen kihagyható lenne, ha történetesen a Riddick tévésorozat, mert annyira nem viszi előre a cselekményt. Feltételezem, annak idején, mikor a második részt moziba küldte Thowy, kapott hideget-meleget és a kritikai fogadtatás hűvössége után úgy vélte, hogy a mítoszépítés nem annyira fekszik a rajongóknak, ellenben a maroknyi csoport küzd a túlélésért, közben egymást is szopatják cselekmény váz egészen jól muzsikált az első moziban, így miért ne nyúlhatna vissza az ék egyszerű - azért voltak a történetben meglepő fordulatok is - 2000-es első részhez és minimális változtatással akár egy rókabőrt még le lehet nyúzni róla.
Ehhez le kellett rázni a második rész nyugtalanító befejezését - kb. mint annak idején, mikor Schwarzenegger a Conan film végén magába roskadva ült a trónján, annyira hiányzott ez a fajta uralkodói hatalom Riddick figurájának is - és visszalépni a nullára, sőt, kicsit visszább. Itt nem egy túlélő csoport tagjaként látjuk először a lilás szemű fenegyereket, hanem egyedül kénytelen ismereteket szerezni az aktuális bolygóról. Ezer helyen írtak egy ismert tévés túlélőről, de nem csinálnék neki reklámot. Riddick, mint Rambo igyekszik saját életrevalóságának és magas fájdalom tűrő küszöbének köszönhetően életben maradni a még neki is mostoha környezetben. Persze sikerül neki, hiszen ő Riddick. Néha már önmaga paródiája, ahogyan igyekszik a hely sajátosságaiból energiát merítve kihúzni a feltételezhetően következő száz évet, hiszen egy ilyen kietlen szikla bolygóra ki jönne és mi a tökömért? (A méreg rezisztenciás jelenetek alatt már bután mosolyogtam, pedig az ötlet nem hülyeség, csak nem számítottam rá.)
Riddicknek hatalmas szerencséje van, hogy miközben egy vadállatot ölebbé nevel még sikeresen megtalál az amúgy nem kicsi égitesten egy eső marta előretolt helyőrséget, amelynek kommunikációs rendszerével gyakorlatilag facebook meghívót küldd nyílt csoportban mindazoknak, akik a közelben úgy érzik, hogy bezsebelnék a Riddick-ért járó fejpénzt. Azonnal érkezik is egy űrjármű, rajta tucatnyi szerencsevadász, akiket erősen érdekel a közelben megtartóandásra kerülő esemény, és már a kiállásukból tudjuk, hogy ők lesznek a töltelék karakterek, akik azért vannak, mert a filmben valakinek el kell hullani és ha a két órában csak Vin Diesel akciózna egyedül, akkor az kissé csökkentené az erőszakfaktort. Oké, van potenciál a CGI lények aprításában - a film talál is neki helyet a játékidő alatt - de ezzel nem lehet a 120 percet kitölteni.
Ha a hányaveti, egymást sem nagyon tisztelő erőszakszervezet nem lenne elég, érkezik egy kisebb, de hasonlóan motivált csapat is, akinek vezetője egyértelműen visszavezeti a nézőt az első részbe, de sajnos, tökéletesen felesleges módon, hiszen - szpojler - nem kurvára mindegy, hogy az első részben elhunyt karakterről mit tudna mesélni Riddick, ha abból indulunk ki, hogy eleve egy bűnöző, akinek egy szavát sem hiszem el? Ennek ellenére Johns (Matt Nable) az erőszaktól sem riad vissza, hogy kiverje Riddickből a marginális kérdésére a választ: Mi történt a fiával az első részben???
A film nem más, mint Vin Diesel maszturbációs gyakorlata, aminek végén trutyis kezével megsimogathatja a néző buksiját, hogy: - Nézd, még mindig milyen tökös legény vagyok! - pedig színészünk - nagy szó - kezd beleöregedni a figurába és talán teknőc style-ban az akciósztár imázsba is. Lassan haza kell érnie, mert ha végleg megpocakosodik - ami miatt már eleve a legkevésbé hiteles pillanatainak azt éreztem a Halálos iramban filmekben, amikor lekvitteli bunyóban a Sziklát - nehezen fogom elhinni, hogy utat vág hazáig.
Thowy azért ennél már sokkal fifikásabb mozikat is összehozott korábban, hol rendezőként, hol íróként. A "Vízivilág - Waterworld (1995)" eleve nagy kedvencem, és bár a forgatókönyvbe sokan belepiszkáltak, azért a neve alatt jegyzik azt a munkát. Másik nagy kedvencem, a videós korszakom egyik gyöngyszeme, aminek zenéjét előszeretettel hallgatom hajnalonként, a "Warlock - Warlock (1989)"című fantasy mozi, melynek folytatásai átmentek alsó polc kategóriába.
Azután fogytak az ötletek és mostanra ez jutott nekünk, egy felmelegített étel, ami nem töltött káposzta, mert mint tudjuk, az legalább jó lenne...
Akire érdemes szót vesztegetni, az Katee Sackhoff, akinek alakítása egészen jó, ennek ellenére a karakter, akit megformál, a második legmaszkulinabb figura a moziban, annak ellenére, hogy ő meg pont nő. Tipikusan az a picsa, aki sitteseknek ír szerelmes levelet, mert a rossz fiú izgalmas. A másik meg Dave Bautista, aki smink nélkül hozza Drax figuráját, akit majd olyan sikeresen alakít egy évvel később "A galaxis őrzőiben - Guardians of the Galaxy (2014)".
Visszanézve nem tudom, mondtam e bármi lényegeset a filmről, azon kívül, hogy nem megterhelő mozi, de ha sosem készül el, akkor sem hiányzik nekem. Ennél a következő rész biztos érdekesebb lesz.
Van, ahol a CGI egész jó - éjszakai jelenetek - van, ahol egyenesen bántóan szar - lebegő motorok. Jut némi gore - lefejezés - és mostanra már biztos vagyok benne, hogy Riddick világában a nőnek nem jut más szerep, csak, hogy megdugják, vagy megöljék őket, és ha nem akarsz beállni a sorba, akkor legyél nőként tökösebb, mint a pasik. (Bár, a dugásra akkor is van esély.) Ha már itt tartunk, Sackhoff szerepét eredetileg Keri Hilsonnak kínálták be, csak lecsúszott a második helyre, ami eredetileg nem volt a filmben. Végül, hogy Thowy megnyugtassa magát, Hilsonnak írt egy rövid szerepet, mint menekülő fegyenc. Sok értelme azonban nincs, leszámítva egyetlen funkcióját, hogy unszimpatikusabbá tegye Santana (Jordi Mollá) karakterét.
Nem nagyon értettem ezt a film. No, nem az első felét, mert az teljesen rendben volt, még számomra is. Van egy Interneten dinamikusan növekvő nézettségű "Merj és nyerj!" típusú játék, (Nem sok választás, igaz?) amely pénzt fizet a számládra, ha megteszel dolgokat. Legyél bevállalós és viheted a nagy zsét. Eddig oké. Azután elszabadulnak az események és egy roppant komplex balhéban találod magad, amelyből gyakorlatilag csak valamilyen tragikus lezárású eseménysor lehet a kiút. Mindezt úgy, hogy amikor borul a bili, nincs valódi felelős.
Na, itt bukott nálam az egész.
Elhiszem, hogy vannak applikációk és virtuális baromságok, amelyek önálló életet élhetnek, - bizonyos keretek között - miután rászabadítottuk őket a világra. De amit a filmben látunk, annak egészen biztosan vannak tulajdonosai, akiket felelősségre lehet vonni, hacsak nem egy mesterséges intelligencia állt az emberi élettel játszó bátorságpróba mögött.
Kell, hogy legyen valaki. Valakik. Bárkik, akik csuklóján kattanhat a bilincs.
A film igyekszik meggyőzni arról, hogy ebben a játékban maguk a nézők tehetőek felelőssé, elsikkadva afelett, hogy a nézők csupán csak a második fontos komponensei a problémának.
Az első egy homályban maradó titokzatos brigád, akik kitalálták a játékot, kivitelezték, irányították és levezényelték. Őket meg viszont, legyenek bármennyire is érinthetetlenek, valahonnan elő lehet ásni.
Vagy a film arra akar figyelmeztetni, hogy eljön az az idő, hogy megfelelő képesítéssel néhány bennfentes bármire képes lehet a virtuális világban, ami azután nem lenyomozható és visszafejthető? Én ebben hiszek.
És ezért nem tudott meghatni az amúgy érdekes és szórakoztató film banális és összecsapott befejezése.
Meg azokért a dramaturgiailag hiteltelen lépésekért, amely fittyet hányt az ártatlan nézői paraszti logikának.
Igen, nekem kellenek kézzelfogható válaszok, mert a felvázolt játék sokkal komplexebb, mint amit a filmben láthatunk és arcunkba tolnak.
Elsőnek mindjárt itt van a "Világítótorony" című könyv szerepeltetése.
Ki is adja ezt oda hősünknek, Ian-nek, (Dave Franco) hogy azután ezt puncimágnesként felhasználja Vee (Emma Roberts) csókos feladatának elvégzésében?
Igen, engem érdekel, a könyv, ahogyan Ian állítja, hogy valaki odaadta neki, valójában, hogyan került a fiúhoz?
Ki volt az, akinek magasabb fokozatú volt az applikációja, amely gyakorlatilag bevonta tettestársnak az egészbe. Ugye, a játék induláskor két kérdést tesz fel: Nézőként vagy játékosként fogsz belépni. Ha néző vagy, akkor elvileg ott annyi a szereped, hogy némi pénzzel támogatod a vállalkozást, majd hátradőlve nézheted az eseményeket és ha szerencséd van és aktív játékosba botlassz, akkor telefonod segítségével akár közvetítheted is az események egy töredékét azzal, hogy lekamerázod, amit látsz.
Igen ám, de azt meg hogyan?
Oké, elkezdem nézni, majd megfelelő időben meglátom, hogy egy játékos feladat közben elfut mellettem és elköt egy autót. Én, meg mint a kisangyal, nem csak nézem, hanem kamerázom is.
És?
A kamerámat mikor rendeli alá az applikáció saját magának, hogy az általam rögzített képet esetleg visszaköpje a nézőknek? Csak azért kérdezem, mert a játékosok nem fogják kezükbe folyamatosan a telefont - van, hogy farzsebbe teszi - és amennyire tudom, ha egy zsebbe dugott kamerát kell percekig nézni, a szemlélő kurva gyorsan elunhatja magát.
Tehát, ha csak a játékosok telefonjai által rögzített képre hagyatkozom, mint néző, rettentően kevés a felém utat találó információ, amikre hagyatkozva követni akarnám az eseményeket.
Itt is előfordul, hogy Ian és Vee motorozását egy mozgó kisteherből rögzíti egy csapat felpörgetett fiatal, miközben hangosan szurkolnak a fiatal párnak.
Az ő általuk rögzített képek vajon hogyan jutnak el a többi felhasználóhoz? A Nerve milyen csavaros módon gyűjti be és dolgozza fel a nézők aktív felvételeit?
Csak azért kérdem, mert a.) roppant bonyolult szoftver szükséges a real time módon, azonnal felhasznált felvételek sugárzása miatt b.) roppant magas kapacitással c.) roppant komoly és folyamatos háttérmunkával.
Visszakanyarodva, tehát az érdekel, hogy Ian kezébe ki nyomta a könyvet és az illető milyen mód került így bele a feladatba, hiszen nézőként elvileg ilyesmire utasítást nem kaphat, viszont, ha a könyv átadása meg egy hasonlóan feladott 20 dolláros "Merj és nyerj!", akkor sokkal bonyolultabb a háttérmunka, mint amit egyáltalán a mai technikai eszközökkel kivitelezni lehet. Arról nem is beszélve, hogy még így is feltételezhető az emberi tényező az egész eseménysor mögött.
Vagy, csak szimplán a játék készítői adták Ian-nek a könyvet, hogy behúzza ezzel Vee-t, ami szintén tudatos és gondos szervezést feltételez és egy, az események mögött bujkáló felelősségre vonható teremtői hálózatot.
Nem tudom, mennyire voltam világos...
Az is érdekelne a könyv után, hogy pl. ki volt az, aki a ruhabolti akció után a motorra tette a szmokingot és kisestélyit. És nem fogadom el Ian banális magyarázatát, hogy az egyik rajongójuk, mert arra még egy igazi, vad rajongó sem képes, hogy közel öt perc alatt megkedvelje Vee-t, eljusson a boltba, ahol ők is vannak, megvásárolja a két korábban felpróbált ruhát - Ian-ét és Vee-jét is - majd jócskán beelőzve a párocskát, kiszaladjon a motorig és egy reklámtáskában a járműre helyezze azt, mint ajándékot.
Tudom, hogy rém fárasztóan szőrözős vagyok, engem is zavar, de vannak filmek, amelyeknél, ha be akarom őket fogadni és igyekszem jól szórakozni rajtuk, akkor elvárom a realitást vagy a logikát - ami akár lehet filmes is persze.
Vannak műfajok, ahol az agyamat bezárom és a szememet nyitom ki, hogy befogadjam a látványt, míg más műfajoknál vagy témáknál, ha a film az agyamat akarja célba venni, elvárom, hogy az agytorna logikus és érthető legyen, és nem tátott szájjal csak nézek, hiszen lehet, hogy az adott filmnél nem a nézés, hanem a gondolkodásra késztetés is cél volt.
Tehát, a film alapötlete nem feltétlenül bődületes baromság. Tele vannak a videómegosztók szerencselovagokkal - a film is felhasznált néhány youtube videót, amit korábban már láttam - akik néhány másodpercnyi játékidővel figyelmet igyekeznek kunyerálni. Sőt, vannak hasonló tematikájú netes illetve televíziós műsorok is, amelyekben a játékosok feladatokat végeznek el, megkötésekkel, pénzért.
Csak valahogy, a filmben felvázolt mód vet fel ezernyi kérdést, amelyekre nem kaptam választ és a végső megoldásként arcunkba tolt befejezés nagyon nem elégítette ki kíváncsiságomat. Mintha a forgatókönyvíró srácok nem tudtak volna végül mit kezdeni a saját elmeszüleményükkel és igyekeztek volna egy mindenki gyorsan és egységesen kielégítő befejezéssel útjukra engedni. még a nem túl rejtett filozófiát is megértem, hogy mindenki felelős azért, amit a virtuális világban csinál, még ha csupán passzív nézőként teszi is az ember.
De ne akarjunk már egyenlőségjelet vonni néhány ezer passzív kíváncsi ember és egy olajozottan működő hacker csoport közé, akik életeket veszélyeztetnek.
Aztán ott van Vee legjobb barátnője is, Sidney (Emily Meade). Tényleg ilyennek kell egy legjobb barátnőt elképzelnem? Először fikázza az embert, felkóstolja, azután olyan mértékű rivalizálásba kényszerül vele, hogy az már egy klisés Disney gonosznak is fájna, majd, miután már kiborult a bili és jóvátehetetlen fájdalmakat okoztak egymásnak, hirtelen nem, hogy ki vannak békülve és segítenek egymásnak, de olyan szoros és tökös kapcsolatuk lesz, amilyen a filmben korábban sosem volt???
WTF?
Tudtommal nincs, ezért megalapítom a totálisan felesleges színészi jelenlét díját, amit ebben a filmben örömmel adományozok oda Juliette Lewis-nak! Ennyire funkciótlan szülői szerepet már rég láttam!
Eszméletlen elnagyolt Vee haversrác barátjának a karaktere és titkos hacker csoportjának a szerepe is. Jó, örülök, hogy segítenek Vee-nek maga mögött tudnia az egész traumatizáló eseményt, de könyörgöm, én, mint átlagnéző, igenis kívántam volna, ha néhány magyarázó mondattal megosztják velem azokat az információkat, amiket ők szemlátomást tudtak, miközben vadul verték a filmben a billentyűket. Ehelyett a végén kapunk egy badass dumát, hogy feka lady majd visszaszerzi a pénzt, amit korábban leemeltek Vee anyucinak a számlájáról, mert feka lady annyira keni a témát. Taps!
Konklúzió, mert már elég volt ebből mára:
Az alapötlet érdekes és szórakoztató, a kidolgozottság erősen kérdéses.
Esküszöm, mikor Vee lesmárolja Ian-t, mivel az a feladat, azt hittem, hogy végül kiderül, hogy Ian már rég szerelmes a lányba, de mivel kő gazdag és Vee-t nem vonzzák az ilyen srácok - nem minden nő hajt csak a pénzre, cicáim - ezt a csavaros módot eszelte ki, hogy összejöjjön a lánnyal és egy romantikus és egyben kalandos estét kerekítsen kettőjük számára, amelyet egy komplett haveri csapat felügyel, hogy tökéletes legyen és elkápráztassa a fiatal szöszit.
Ehhez képest kaptam valamit, aminek a lezárása több sebből vérzik - kivéve Vee-t, aki meg épp, hogy nem.
A film mellesleg legjobb karaktere és azt hiszem, figyelni fogom a továbbiakban, az Colson Baker, azaz művésznevén Machine Gun Kelly, aki simán ellopja a show-t és kevesebb megjelenésével is izgalmasabb figura, mint a főszereplő Dave Franco.
De, hogy a végén, hogyan sikerül egy telefonhívással "átállítani", főleg egy olyan személy hívásától vezérelve, akinek korábban pont az volt a vezér elve, hogy másodhegedűssé degradálja le legjobb barátosnéjét, az számomra rejtély. Szerintem simán hülyének és vaknak nézték a nézőket.
Megtekintés: Amennyire sok értékelhetetlen horrorfilm kerül bemutatásra, direkt élvezetes, amikor belebotlassz egy ilyen moziba.
Előre féltem, hogy mit fognak kihozni ebből a filmből, de hamar rácáfolt félelmeimre. Végig érdekes darab, van benne stílus és a klisék mellett (jump scream) még meglepetést is tudott okozni.
Simon Verhoeven a híres rendező gyermeke. Csúnya ócska vicc volt tőlem... Apja tényleg rendező és ismert is lehet - nekem nem volt az - de nem Paul Verhoeven, hanem Michael. Édesanyja pedig Senta Berger, akinek nevével legalább találkoztam. A hatvanas években amolyan szexszimbólum is volt a hölgy. Simon munkáján érződik, hogy filmes családba született bele, mert a képein, rendezésén érződik a tanult hozzáértés. A film félig thriller és horror. Ennek megfelelően tele ijesztéssel, effektekkel. De nem éreztem nagyon tolakodónak és jó arányérzékkel helyezték ezeket a filmbe. Külön megemlítést érdemel a filmen belül megjelenített weboldalra elhelyezett, rendkívül beteg és félelmetes videók tömege, amik plusz munkát jelentettek a film elkészítése alatt, viszont sokkal emlékezetesebbé tették azt, mint szerintem egyébként lett volna, sőt, némi dramaturgiai szerepük is van.
Le a kalappal Simon munkája előtt, hiszen eddig csupán négy filmet rendezett, abból pedig ez az első horror, ennek ellenére mégis sikerült egy érdekes, izgalmas, kellő feszültséget felmutató darabot összehoznia. Tíz filmből egy tudja hozni ezt a szintet, legalábbis mostanában kb. ezt tapasztalom a nagy horrorfilmes dömpingben.
Laura (Alycia Debnam-Carey) sajnálatból összebarátkozik az iskola egyik különc gothic fan lányával, Marinával (Liesl Ahlers) ám, mikor az amúgy magányos és a facebook - bár a filmben a facebookot igyekszenek nem reklámozni - oldalán is barátmentes lányról kiderül, hogy piócaként kapaszkodik újsütetű barátnőjébe, Laura inkább összeveszik vele az iskola étkezőjében, ezzel megalázva őt. Marina az eset után öngyilkosságot követ el, amelyről felvételt készít és misztikus erők segítségével megátkozza Laurát. Az átok hatására Laura közeli barátai egymás után haláloznak el és az erről készült felvételek titokzatos módon felkerülnek Laura oldalára, amit egyre többen ignorálnak. Versenyfutás kezdődik az idővel, hogy Laura és társai megtalálják az átok elleni feloldozást, vagy mind meghalnak.
Elsőre semmi új nincs a filmben és a forgatókönyv tényleg nem kápráztat el minket forradalmi ötletekkel, viszont ettől függetlenül Verhoeven látásmódja kiemeli a tucatszarok közül és érdemessé teszi megtekintésre.
Egynek bőven jó, így merem ajánlani neked!
A film eljátszik a gondolattal - az átok mellett - hogy a barátság mint fogalom, mennyire lehet mély a közösségi médiának köszönhetően. Igazi kapcsolat e, ha van mondjuk közel ezer "barátod" a neten, akik azonnal elfordulnak tőled - törölnek a barátlistából - ha esetleg valami olyasmit osztasz meg a hírfolyamodban, ami őket zavarja. Persze bőven sarkítva.
Hamar kiderül, hogy a barátság nem alakulhat ki személytelenül, egy oldalnak köszönhetően. Ahhoz, hogy a kapcsolat két ember között bensőségesebb legyen, muszáj a fizikai, személyes kontaktus, legalábbis a mai világban. Persze elbeszélgethetünk akár ismeretlenül is egy fórumon, ahol kialakulnak akár dacszövetségek is emberek között, a személyes kontaktus nélkül, de igazi mélysége akkor lesz a barátságnak, ha személyesen is működik közöttetek egyfajta személyiségi vonzalom.
Én legalábbis ebben hiszek, nem a távkapcsolatokban.
(Persze vannak kivételek.)
Megtekintés: B film, az összes stílusjeggyel, viszont nívós fényképezéssel és remek helyszínnel. Szigorúan egyszernézős.
Gunnarsson 1978-ban összefényképezett egy rövidfilmet, majd a nyolcvanas évektől folyamatosan producerkedett és rendezett, főleg televíziós és dokumentum munkákat. Ha így nézzük, az idős direktor nagyon nincs otthon a sci-fi és horror témában, ezért mozija döcögős és steril. Még a legtöbb spirituszt a film eleji mészárlásban érhetjük tetten, míg a továbbiak egy tévéfilm határán egyensúlyoznak.
Dominic Purcell filmszínészi munkásságának egyetlen jó döntése az volt, hogy beszállt a Szökés című bűnügyi-akció sorozatba. Innentől és odáig csupa B filmben alakított mellék és főszerepet, amelyek nagy része nálunk még a tékák polcaira sem jutott el nagyon. Ezt a szösszenetét is három év csúszással van szerencsém megnézni, és csak azért nem fikázom szarrá, mert nézhető.
A forgatókönyvért Jonathan Tydor nevű egyén felel, aki 26 év alatt összesen nyolc filmes munkában vett részt és ebből az első kifejezetten kult gyanús nálam. 1990-ben valahogy kiókumlálta a kilencvenes évek egyik legjobb Dolph Lundgren film történetét. Legalábbis nekem nagy kedvencem volt a Sötét angyal - Dark Angel (1990), amelyben repülő cd vágta el az emberek torkát és egy földönkívüli csáklyázta meg az emberek homlokát. A film dinamikáját még megdobta a tapasztalt rendőrnyomozó (Lundgren) és nyalka, de akcióban szinte szűz és kéretlenül nyakba varrt ügynöktársának kombinációja, amely két évvel előzte meg a nálunk valamiért sokkal sikeresebb 2008 - A patkány éve, című akció-sci-fi-horrort, amelyben a két nyomozó közötti felállás kísértetiesen hasonló volt. Tydor itt volt a csúcson és ezt a sikert szerintem későbbi munkáiban nem sikerült elérnie, ezért simán hívhatjuk egykönyves szerzőnek. A Jégkatonákban leporolta a szupererős humanoid lények ötletét, csak ezúttal nem idegen bolygó polgárai irtják az embereket, hanem egy szovjet kísérlet gyilkos mutánsai. A külsejük azonban nagyjából megfelel a Sötét angyalban szereplő Matthias Hues küllemének, ezért úgy vélem, Tydor fantáziája vagy erősen korlátolt, ha ijesztő és véreskezű figurákat kell vászonra álmodni, vagy fiatal korában egy szőke égimeszelő verte állandóan laposra az iskola mögött és azzal törleszt, hogy az illető fizimiskáját legyőzendő ellenfelekre vetíti ki forgatókönyveiben.
A történet kb. megfelel A dolog című Carpenter mozi alapjának, csak itt nem jégbe fagyott idegen entitás őröli fel az emberek kis csapatát, hanem három kísérletben előállított katona, amelyeknek szent feladata, hogy háborús helyzetben, idegen területen bevethetőek legyen és bárkit legyilkolhassanak. Ebből kiindulva borítékolható, hogy a Purcell által alakított Malraux nevű karakter fog szembeszállni a három humanoid megjelenésű gyilkossal - írnám, hogy emberek, de különleges képességeik és előállításuk okán inkább nézném őket egy terméknek vagy kísérlet végtermékének, mint emberi lénynek - és a többiek békésen asszisztálnak hozzá, hogy halomra gyilkolják őket. Ötven perc megtekintés után a második tippem be is jött. Michael Ironside sajnos már sosem fog karizmájának megfelelő szerepet kapni, ahogy öregszik. Húzónévnek - bohócnak - még megfelel, de rá nem lehet építeni. A női főszereplőnek meg hiába volt eddig hetven filmes munkája, mert egyszerűen azt sem tudom, ki az... És hiába kedvelem a Kanadai születésű indián színész, Adam Beach-et, ha egy hónapon belül ez a második mozija, amiben jelenléte kimeríti a feleslegesen megkapott szerep típusát. Az Öngyilkos osztagban tudjuk mi történt vele, nem spojlerezem, ebben meg az ötvenedik percig nem sikerült felfedeznem, ezért vagy korábban kinyírták, vagy még nem szerepelt eddig, vagy besütött a délutáni napfény egy pillanatra a monitoromra és az kitakarta a színészt. Csak az lehet. Ha előkerül, azért megemlítem. Szóval, ha a szereposztásból indulok ki, akkor erősen B szaga van a projectnek. Ha abból, hogy 2013-ban, majd 2014-ben és 2015-ben nem sikerült megnéznem, akkor szintén úgy vélem, a film hendikeppel indult az érdeklődési listámon.
Round Two - avagy a második fele:
Az 55. percben előkerült Adam Beach! Azért biztató. És a figurája sem rossz. A többi szpojler lenne. Össze kéne dobnom egy listát filmekről, amiben valamelyik szereplő közel egy óra után jelenik meg és mégis ismert színész. (Pl. Kevin Spacey - Hetedik és tsai.)
Azért van némi irónia Beach alakításában, amikor azt mondja, hogy azért tudja, merre tart a három gyilkos - nyomaikat kiolvassa a hóból - , mert indián és még hozzáteszi: - "De jól esett ezt kimondani!" - már, hogy származását tekintve őslakos. De mi ennek a funkciója, ha nem burkoltan felhívja a figyelmet arra, hogy milyen mostohán bánnak az indián őslakosokkal, beleértve például színészeiket?
Akcióra sok nem maradt a költségvetésből. Kifejezetten fájó az összecsapottsága a film végének, mert kevés plusz pénzből ütős kis akciót lehetett volna még rádobni, eleve azzal, ha az autós üldözés lezárása nem kulminál egyetlen robbanásban. A végső bunyó sem kifejezetten ötletes. Mostanra az ilyesmi lelombozza a nézőket. A CGI szintén ótvar. Egy nagy stúdió kezében lehetett volna A akciófilm is, így B sci-fi hajolt a horrorba.
A film utolsó húsz perce meg nagyon ismerős volt valahonnan. Mintha Dean R. Koontz írt volna hasonló témájú regényt, amelyben valami bérgyilkos vagy egyéb kísérlet célja az volt, hogy minimális harcászati erővel likvidálni egy külvilágtól elvágott kisvárost. Az alapfelvetés régóta motoszkál bennem, és magam is gondolkodtam már novellaötleten, amelynek lényege hasonló lenne, de így, már nem érzek késztetést a megírásra, hiszen nagyjából visszaköszönt a történet a filmből. Azért hagytak ki némi ziccert és elég olcsón és gyorsan fejezték be a filmet. Volt WTF pillanat is és a film végi csavarra nem számítottam, ami miatt plusz százalékot érdemel a mozi. Azért Gunnarsson-nak még kell gyakorolnia a befejezéseket, mert kicsit többet vártam volna a stáblista érkezése előtt, mint amit kaptam.
Megtekintés: Horror-fanatikusoknak kihagyhatatlan. Nem a minősége miatt.
Pont annyi is a lényege. A film első része kellően titokzatos, némi értelmet és mitológiát a második résszel kezdtek felépíteni. Hogy miről szól, teljességgel mellős, hiszen a vak is látja, hogy valójában nem a mondanivaló itt a lényeg, hanem a filmhez megnyert emberanyag funkciótlan, ám annál látványosabb legyilkolászása.
Nagy vonalakban van egy maszkos gyilkosunk, aki nem elég, hogy egy krómálarc mögé rejtőzik végig - ami megtartja a titokzatosságát, ellenben a hangulatos, de titokzatosságban elvérzett Hush című mozival - de még egy kamerát is hordoz magával, főleg az álarc mellé erősítve, hogy később, nem tudni pontosan milyen célokra, felhasználja a felvételeket.
A másik szál, amivel egybefolyik az eseménysor, pedig egy csinos lány (Bobbi Sue Luther) menekülése a gyilkos elől. A lány közben belebotlik egyéb karakterekbe, ám mivel a gyilkos Michael Myers és Jason Voorhees állhatatosságával és szívósságával rendelkezik, végig a nyomában marad és aki útjukba kerül, azokat könyörtelenül legyilkolja. Ez persze profánul hangzik és elhiheted, a filmben is az...
Arra legalább jó, hogy jobb sorsa és szerepre érdemes karakter és sorozatszínészeket lehessen véresen lemészárolni a vásznon, amiben segít, hogy a rendező, Robert Hall mielőtt rendezni kezdett volna, kb. száz egyéb és néha A listás filmben tevékenykedett maszkmesterként, make-up készítőként, trükkmesterként. A végeredményben ez meglátszik, mivel a kés a fejbe jelenetek ijesztően naturálisra sikerültek és egyik-másik kifejezetten gyomorforgató. Az gondolnád, hogy egy ennyire szimpla vérengzős slasher-re elég nehéz megnyerni ismert neveket - volt aki akkor még tényleg csak ismerkedett a hírnévvel - Hall-nak mégis sikerült szereznie pár nevet, akik korábban horrorfilmes és független filmes vonalon lettek híresek, míg mások azóta kerültek jobb pozícióba.
A botos kripli, Kevin Gage főleg a Szemtől szemben krimiből lehet ismerős, de élettársa a filmben, akit egy ablakkeretben sikerül késélre hányni, az a Lena Headey, aki több kisebb szerep után eljátszhatta Sarah Connort egy Terminátoros sorozatban, majd 2011-től fontos tagja lett a Trónok harca című fantasy Sagának. A temetőben dolgozó preparátor nyúlfarknyi és buta szerepét a nyolcvanas években állandó negatív szerepeire kárhozott Richard Lynch kapta, életének utolsó szerepeinek egyikeként. Sean Whalen ebben a filmben viszont pont, hogy sokkal jobban járt, mint egyébként szokott, hiszen kerek mondatai vannak és közel negyven percet végigmenekül a játékidőből. Ismerős lehet pl. A kábelbarátból vagy a Twisterből is. Lucas Till ázsiója a film után egy évvel kezdett emelkedni - Kém a szomszédban, X-Men: Az első és pár folytatás - bár, még van mit fejlődnie. Itt elég volt neki kb. három perc, az ostobább figurákból. Az egyértelmű meglepetése a filmnek számomra Johnathon Schaech, aki hat évig volt Christina Applegate férje, független filmes vonalon láthattuk tucatnyi produkcióban és lehet, hogy fel sem ismertük és eljátszotta az Országúti diszkó második részében Patrick Swayze figurájának a fiát. Schaech annyira elvetemült, hogy bevállalta a második részt is, ahol egy ügynök szerepét alakítja. Ha valaki azonban fontosabb szereplője lehetett ennek a véres ámokfutásnak, akkor az Thomas Dekker, aki az utolsó félórában jelenik meg, majd karakterét tovább viszi a második etapra is, miközben a lány, akinek végig drukkolunk... de ezt majd egy másik kritikában. Dekker, Lena Headey-vel együtt ugrott bele a Sarah Connor krónikái sorozatba, mint anya és fia. A sorozatban viszont legalább volt közös jelenetük.
Ahogy elvárható, a gyilkosságok, azaz gore elég naturálisra sikerült a filmben, így aki ezt keresi egy horror moziban, nem fog csalódni. A zene már felejtős és a hangulattól sem voltam elragadtatva. A forgatókönyv elég szegény, azt a mészárlás igyekszik kompenzálni. Ezzel szemben az ide feltett youtube ajánló egy elég visszafogott trailer, amely a vér mennyiségét erősen csökkentette. Meglepően visszafogottra sikerült, de megtekintheted te magad is.
Sokat nem is lehet írni a filmről, mert amire készült, annak megfelel, mélységet keresni benne fölösleges, mert mélysége itt a húsba vágó sebeknek van csupán. Ha vannak kérdéseid a megtekintés után, ajánlható a második rész, ám annak megtekintése után sem lettem jobban felvilágosítva, viszont kicsit több vért kaptam, ami az első rész fényében nem elhanyagolható részlet.
Egy korábbi címváltozathoz készült poszter: Karácsony Cooperékkel.
Megtekintés: Végig utánérzésem volt. Megtekintésre alkalmas, kicsit uncsi keserédes.
Miközben ezt a karácsonyi filmet néztem, végig azon agyaltam, hogy mennyire lehetett szándékos a film szkeccs szerű felépítése, amely erősen hajazott nagy kedvencemre, az "Igazából szerelemre - Love Actually (2003)", aztán bevillant, hogy ez a mozi sokkal inkább közelebb áll Thomas Bezucha keserédes mozijához a "Kőkemény család - The Family Stone (2005)"-hoz.
Mert:
- Itt is inkább egy szűkebben vett család mindennapjaiba - azon belül karácsony - pillanthatunk bele.
- Mert mindkét filmben központi szerepet tölt be Diane Keaton, mint anyuka.
- Mert mindkét filmben fontos szerepet töltenek be olyan "gyerekek", akik kissé kilógnak a családból, pl. azzal, hogy ha kell, szembemennek vele, vagy legalábbis azzal, aki épp a "családfői" tisztséget látja el.
- Mert mindkét filmben olyan házaspár körül bonyolódik a történet, akik több évtizede vannak együtt.
- Mert mindkét filmben van olyan női karakter, aki eredendően egyik férfi karakter révén kerül képbe és egy másik férfi karakternek köszönhetően lesz a család következő lehetséges tagja.
- Stb.
Több szálon futó történet szerint a figurák egy napját követjük nagy vonalakban nyomon, egészen a karácsonyi traktás vacsoráig, amikor korábbi sérelmek kerülnek felszínre. Közben az egyik családtagot egészségügyi probléma utoléri, amely jó ok arra, hogy a drámai történet egy szentimentálisabb befejezésben csúcsosodjon ki, amikor nem mindenki sorsa oldódik meg kielégítően, de legalább attól sem kell tartanunk, hogy képen kívül leveti magát bármelyik karakterünk egy magas épület tetejéről.
A Káosz karácsonyra sajnos közel sem olyan fifikás, mint amennyire szeretne annak látszani, ezért néha a drámai viták egy kívülálló számára inkább csak amolyan feleslegesen felfújt forgatókönyv csomópontnak tűnnek. (Pl. Amikor John Goodman alakította apuka vitázik Keaton anyukával a konyhában, akkor Keaton megjegyzi, hogy "Azt sem tudom, miről beszélsz... Gondolom van egy saját, külön nyelved!" - fakad ki, pedig Goodman karaktere éppen eléggé világosan fejtette ki korábban, hogy miről is beszél, épp, hogy csak nem vágja a pofánkba: "Mi történt azzal a párral, akik negyven éve/évig olyan nagyon szerették egymást és nem savanyodtak be?" - persze, kell a drámázás - ha már keserédes a műfaj - ám mennyivel elfogadhatóbb lenne, ha ezt gavallérosan tenné meg a forgatókönyv és nem otromba, porcelánbolt-elefánt módon.)
Ezek az egyenetlenségek első megtekintésnél talán nem tűnnek fel egyértelműen, de harmadik nekifutásra, amikor már sokkal feltűnőbb, hogy a film kissé uncsi, akkor azért eléggé kivilágítanak ezek a karakter motivációs hiányosságok, amelyeknek nincs kellő mélysége pszichológiailag.
A másik, ami néha kirántott az elbeszélésből és gondolom, a végső eredmény színesítése miatt maradtak a végtermékben, azok a narráció alatt bevágott pillanatképek és speciális effektusok. Mind Charlie (Timothée Chalamet) "szétrobbanása", mind pedig Eleanor (Olivia Wilde) "elfolyása" teljesen fölösleges vizuális hatás, amely ahelyett, hogy elmélyíteni a pillanat fontosságát, szinte kirántott nézőként a cselekményből. Vannak filmek, amelyekben jól működnek az ilyen vizuális hatások, máskor viszont elidegenítőek lehetnek.
Több érzelmi boncolgatás nem hordoz magában elég erős kohéziót. Ezek egyike a számomra teljesen elhibázott Bucky (Alan Arkin), Ruby (Amanda Seyfried) és Hank (Ed Helms) trió idővonala. Nem akarok mélyebben belemenni, de számomra tökéletesen értelmezhetetlen, hogy Ruby, aki egy harmincas nőként valamiféle romantikus vonzódást érez az idős férfi, Bucky iránt (ami kölcsönös, mint kiderül), mikor ott marad a kórházban az idős férfit érő egészségügyi incidens után, a fia, az addig számára totálisan ismeretlen Hank-hoz kezd húzni, pusztán azért, mert Bucky a másik férfi "génjeiben van". Legalábbis nagyjából ez így jön le a vászonról. Egyébként elég suta az a rész, amikor kiderül, hogy Ruby még mindig a kórházban van, miután Bucky-t már ellátták. A lány sírással küszködve kuporog egy sarokban, amíg Hank oda nem megy hozzá, hogy kicsit feloldja a feszültséget. Logikátlan: Ruby lehet, hogy kedveli Bucky-t, de neki a család többi része idegen. Miért maradna a közelükben? És, ha ennyire kikészíti Bucky betegsége, miért a fia mellett "vigasztalódik"?
Továbbiakban hasonlóan erőszakolt probléma Eleanor negatív hozzáállása anyjához, Charlotte-hoz (Keaton) és a fiatalabb húgé, Emmáé (Marisa Tomei) is, szintén Charlotte-hoz. Olyan elsőre, mintha Keaton figurája kulminálna a legtöbb feszültséget a családon belül, holott inkább a többi női karakter vetíti ki rá a saját félelmeit és érzéseit, amikkel nem bírnak maguk megbirkózni.
Mint említettem, első megtekintésnél nem feltétlenül tűnik fel, hogy mennyire hézagos a karakterek felépítettsége. Sokat ment a helyzeten Steve Martin narrációja, amely sokszor oldja a feszültebb helyzeteket, sőt, néha még akkor is megjegyzéseket fűz a látottakhoz, amikor arra talán nem lenne szükség. Feltételezem, - lehet, hogy helytelenül - hogy Martinnak igyekeztek viszonylag sok szöveget a szájába adni, hogy legalább kihasználják az egykor szebb napokat látott színész hírnevét, ha emberi valójában nem is jelenik meg előttünk. Sajnos, a magyar szinkronos változatnál ez az apróság semmilyen formában nem kerül a néző figyelmébe. Martin szerepe kb. annyiban merül ki, mint Robin Williamsé utolsó munkájában, amikor a Simon Pegg vígjátékban, a "Bármire képesN - Absolutely Anything (2015)" egy kutyát szólaltatott meg.
Részemről ez a mozi többet markol, mint amennyit fogni képes.
Töfi:
- Volt egy olyan címváltozat is, ami tökéletesen semmitmondó és még nem is fedi a film mondanivalóját: "The Most Wonderful Time." - Ezzel a címmel nem sok nézőt fogott volna meg a film. Lentebb utalok rá, honnan jöhetett ez a címváltozat.
- Marisa Tomei szerepét eredetileg Annette Bening játszotta volna, aki korban közelebb áll a karakterhez.
- Bár a filmben nem nagyon utalnak rá, a család neve Bailey. Egy pillanatra látható, hogy "Az élet csodaszép - It's A Wonderful Life (1946)" című karácsonyi mozit nézik a tévében, amelyben a főhőst szintén Bailey-nek hívják. Annak a filmnek szintén végig van narrációja, igaz, ott nem egy kutya, hanem két angyal beszélgetését követhetjük nyomon, a film nagy részében.
Megtekintés: Ha tetszett az eredeti, akkor ez is fog. Vagy nem, mert totál szükségtelen.
Zariwny már mindent csinált a filmes szakmán belül, de akkor sem fogom megérteni, hogy minek nyúlt bele egy olyan Remake-be, amelyiknek az eredetije egy unásig ismert történetet dolgozik fel, miközben ráadásul az sem idősebb a lekvárnál, amit a hűtőm aljában rejtegetek. Házi főzés, simán eláll ezer évig...
A történet miért unásig ismert?
Na, akkor a húsevő vírust, amiről szól, cseréld fel mondjuk az erdőben elásott vagy tetszhalott állapotban alvó ősi démonokkal, akik felébredve egyesével megszállják tinijeinket. Ismerős már? Tiszta Erdő szelleme!
Eli Roth rendező/filmes és Randy Pearlstein forgatókönyve azt a vázat vette alapul, amelyben városi fiatalok visszavonulnak vidékre, ahol elszigetelve olyan ellenség tör rájuk, amellyel felvenni a harcot lehetetlen. Talán ennyi, amit hozzátettek az eredeti horror képlethez. Mert korábban, ha farkasemberek, hegyi tahók, földönkívüliek, maga az ördög lendült a világ végén a kis, izolált csoport ellen - pl. The Thing - akkor megvolt a módja, hogy az ember felvegye a harcot és akár egy varázsige, akár egy robbanó tartály, vagy egyéb, elérhető módon legyőzze az ellenséget. De mi van akkor, ha az ellenség nem elég, hogy benned kel életre, hanem egyenesen atomi szinten létezik, ahová nincs módod eljutni, hogy kitéphesd magadból. Mert valljuk be, petri csészék és biológiai tenyészetek nem sok nyaralóban állnak rendelkezésünkre.
A forgatókönyv által megteremtett "ellenség" jelen esetben mondhatjuk, hogy legyőzhetetlen. Talán elkerülhető lenne, ám a film tesz róla, hogy az se sikerüljön.
Negatívumok:
- Az időintervallum, mint hiba - Fura, hogy míg egyik szereplő közel két napig haldoklik a fertőzés megjelenése után, addig van olyan, amelyikkel viszonylag gyorsan, kb. feleannyi idő alatt elhatalmasodik a kór, míg mások viszont mintha bőven tovább léteznének a fertőzés után. (Célzás Marcy (Nadine Crocker) karakterére, aki nem elég, hogy szinte egy fürdés alatt megy tönkre, utána a kutya is sikeresen szétkapja, miközben Karen (Gage Golightly) jóval hosszabb ideig haldoklik a fáskamrába zárva. Legyek nagyvonalú és lépjek át rajta, mint az Alien filmek szörnyszületős időintervallumain? Hiszen ott is volt, amikor hol lassabban, hol gyorsabban szakították át a mellkast a kis bestiák. Természetesen ez nem végzetes hiba, hiszen nem tudhatjuk, hogy a húsevő baktérium milyen sebességgel kebelezi be a gazdatestet, hiszen az első kutya áldozat megtalálása után szinte szétrobban, míg a második végig acsarogja a filmet. (Nem tudjuk, a kutya mióta tűnt el a gazdája elől és mennyi idő múlva akadt rá.)
- Totális karakter error, amikor az egyik fiú Karen izolálása után összeszedi a fertőzött ágyneműt és egy jól irányzott dobással az egészet a hegyi tóba dobja. Te ezt elhiszed? Ahelyett, hogy fekete zacskóba zárná - valamiért az ilyen filmekben mindig előkerül pár 150 literes fekete zsák, ha szükséges - vagy egyszerűen a kertben a tűzbe vetné, hogy elégjen a mocsok, fogja és beszennyezi vele a vizet? Ráadásul, ehhez el kell sétálnia a partig, hogy utána a lezárt zsákot eldobhassa. Normális? Van élő ember, aki ezt tenné???
- A gépfegyveres csávókám karaktere erősen túl van tolva. Ha rám lő egy sorozatot a gépfegyverrel, utána nem marad foga, az biztos. Miért kell nettó hülyeséggel telerakni egy ilyen filmet? Borzalmasan lerontja az összhatást, amit kb. negyven percig egészen jól felépített.
- Szóval, amit szépen és rétegről rétegre felépít a film, lerontja az utolsó negyvenben.
Pozitívumok:
- A szereplők egész jók, bár még mindig zavar, hogy a férfi színészek néha alig különböznek egymástól.
- A zene és fényképezés.
- Az utalások - nem sokat vettem észre - más horror klasszikusokra. A Ragyogásé teljesen egyértelmű, mind fényképezésileg, mind zenei motívumban.
- Van benne csavar, igaz, nem sok. Nem akar hepiendet.
- Van csöcs! Sört neked kell venned!
Megtekintés után úgy érzem, hogy szükségtelen volt a Remake, hiszen az eredeti film nem volt sem régi, sem korszakalkotó, sem frissítésre érdemes. Persze, lehetséges, hogy Roth nem volt teljesen elégedett a saját verziójával és ezért ment bele egy újra forgatásba. Az biztos, hogy az első változathoz képest ez számomra sokkal összeszedettebb volt, mégis állítom, nem kellett volna. Remélhetőleg a folytatásokat nem Remake-lik és ha mégis készül második Kabinláz 2. akkor más irányba halad majd, mint az első második. Tudtad követni?
Nem véletlen, hogy a film posztere emlékeztet egy drogos tripre.
Megtekintés: Akitől talán a legjobban tartottam, az volt a legkellemesebb csalódás.
Pozitív:
Röviden: Rupert Grint-et ugye, tökösként ismertük meg a Harry Potter sorozatban és nekem ő volt a gyerekszínészek közül a leggyengébb láncszem. Egyszerűen ha ránéztem, már borsódzott tőle a hátam, ami nem neki szólt valójában, hanem, hogy életem korábbi szakaszában a hasonló adottságú vörös emberekkel milyen kapcsolati rendszer rögzült belém. Gondolhatod, hogy nem túl pozitív. De emelkedjünk ezen felül és a kölyökvarázslós filmfolyamnak is elvileg vége, ezért most már koncentrálhatok a felnőtt Grint alakítására.
És talán ez volt leginkább rendben a filmben. Míg pálya és filmtársai eddig annyira nem győztek meg művészi kvalitásaikról - Daniel Radcliffe veszettül próbálkozik, ám Emma Watson eddigi munkái nem nyűgöztek annyira le, mint a barátjának küldött és a világhálón elszabadult meztelenkedő fotói - addig Grint mostanra kezd beérni és hitelesen hozta a seggfej angol dandi-t, aki sikeresen beásta magát a szarba, hogy végül valahogy kikecmeregjen belőle.
Negatív:
Ami már sokkal zavaróbb volt számomra, hogy a film első fele hajlik inkább vígjátékra, hogy a közepe ellaposodjon és átmenjen az abszurd drámai keserédesbe, hogy a vége egy kissé esetlenül összedobott akciófilmben végződjön. Nálam így a hangulati dramaturgia nem állt össze elég koherensen és a lezárás is kissé suta érzéseket keltett bennem.
Pozitív:
A másik főszereplő, Ron Perlman öregedve is jól hozza a kérlelhetetlen ex-C.I.A-st. Ez a faszi, fizimiskájának ellenére elhitette velem, hogy képes ágyba vinni a jó nőt - ha elég ideje van rá. Mondjuk kissé bezavart, hogy a lelkiismerete a legkülönbözőbb időkben igyekezett hatást gyakorolni rá, hogy a végén a látomásokkal ne kezdjen sokat a forgatókönyv. Kihagyott ziccer.
Negatív:
Sajnáltam, hogy a film a sok zárt térben játszódó jelenet miatt nem idézte meg számomra hitelesen és szórakoztatóan azt az érát, amelyben játszódott. Ehhez a néhány matuzsálem autó-replika nem bizonyult elegendőnek.
Pozitívum:
Az alapötletről több konteo oldalon olvashattunk már, hogy az amerikai állam, hogy az űrverseny alatt olyan etikailag ingoványos tetteket kezdett támogatni, amelyekkel az Amerikai Egyesült Államok legalább látszatra a világúr meghódítójaként tetszeleghetett a lenézett oroszokkal szemben. Ezeknek a terveknek az egyike volt az a városi legenda, amely szerint C.I.A. ügynökök felkeresték Kubrick, Angol rendezőt, miután az elkészítette kultikus sci-fijét, hogy rendezzen a direktor egy a televízióban is vállalható holdra szállást, amelyet végszükség esetén lejátszhatnak, ha esetleg a felküldött Apollo 11 legénysége kudarcot vall.
A film ennek a lehetséges kooperációnak állít emléket, vicces formában, keresztezve a történelmi tényeket a gengszter filmmel és a szórakoztató ipar hatvanas évekbeli dekadenciájával.
Végül, amit kapunk egy közepesen szórakoztató mozi, amely a végére önmagát sem veszi komolyan.
Később, rengeteg cikk készült a témában, melyek szerint Kubrick későbbi filmjeiben - főleg és egyértelműen Stephen King könyvéből készült Ragyogást szokás felhozni - rejtett utalásokat épített a filmbe, melyek jelzik, hogy esetleg tényleg lehetséges, hogy Kubrick rendezhetett egy holdra szállást. Részemről, ahhoz túl sok embert kellett volna beépíteni a feladatba, hogy ne szivárogjon ki, ettől függetlenül érdekes gondolatjátékokra ösztökéli az olvasó embert.
Legjobb jelenet: Amikor a rendező megidézi Kubrick "Mechanikus narancs" című filmjét. Perlman karaktere egy mellékhelységben Rossini "A tolvaj szarkájából" kiemelt klasszikus zenéjének részletére veri össze a keménykedő helyi erőket. A filmben még több hommage található meg, ám azt hiszem, ez lesz a legkönnyebben beazonosítható az egyszeri nézőnek.
Történet pár sorban:
Kidman (Ron Perlman) ügynököt felettesei egy erősen megkérdőjelezhető, viszont a korábbi munkáihoz képest egy viszonylag veszélytelennel bízzák meg: Utazzon Angliába, keresse fel Stanley Kubrick-ot és beszélje rá a híresen önfejű rendezőt, hogy készítsen Amerikának egy kamu holdra szállást, hiszen mostanra képesek rá technikailag, hogy elkészítsék. Legalábbis, Kubrick. Kidman egy véletlen folytán a pénzéhes életművész Jonny (Rupert Grint) útjába sodródik, aki mivel nagyobb összeggel tartozik a helyi alvilág fejének (James Cosmo) úgy véli, lenyúlja Kidman pénzes bőröndjét, hamis ígéretekért cserébe. Az átverésbe beszervezi lakótársát, az állandóan füves bódulatban létező Leon-t (Robert Sheehan) , hogy az alakítsa egy tárgyalás ideje alatt Kubrick-ot. Csak, miután megkaparintják a táska pénzt, akkor tudja meg Jonny, hogy egy ügynököt vert át. Egyik oldalról a verőlegények, a másik oldalról pedig Kidman szorongatja és még a megígért pár perces felvételt is le kell szállítania, ha nem akarja egy sírban végezni.
A filmben megjelenő apró gore számomra kissé fura volt. Egyszerűen nem vártam a filmtől és ott a főszereplőnk átlépett egy morális határt, ami után már kevésbé volt szimpatikus. Ettől még neki szurkolunk... mivel még így is ő a kisebbik rossz.
A poszter nem véletlenül idézi meg a '80-as évek kalandfilmjeit stílusában.
Megtekintés: Gyorsan átment rajtam, mint kacsán a traktor.
Egyre-másra készülnek a gyerekekkel és egyéb szörnyekkel operáló horror-komédiák, melyek színvonala erősen ingadozik, akár Frankenstein szörnye. Landon már első forgatókönyvírói munkájával komoly kritikai sikereket ért el, - "Még egy nap a paradicsomban - Another Day in Paradise (1998)" - hogy azután elnyelje a kritikailag silányabb horrorfilm dömping a Parajelenségek sorozat néhány epizódjával. Gondolom, ezek az erősen közepes minőségű Found Footage mozik nem elégítették ki maradéktalanul, ezért párosította a gyerekfilmet a horrorral, hogy történjen valami. Néhány kisvárosi srác viszonylag jól érzik magukat a cserkész csapatukban és tanult rafinériáik jó segítséget nyújtanak nekik, mikor a közeli kutatólaboratóriumból kiszabadul az aktuális zombie kórság és annak áldozatai.
A film nem túl logikus - értem ez alatt, hogy míg egyéb szereplők röhejesen ostoba módon esnek áldozatul, addig főszereplőink néha hihetetlenül szerencsésen botladoznak keresztül törmeléken, beleken és játékidőn, hogy végül kapjunk egy közepes lezárást, megtoldva hepienddel.
Amikor a kövér srác összekulázza magát... Kötelező jelenet.
Van kötelező dagadt gyerek, filozofálgatás barátságról, kitartásról. Van kamaszszerelem, komikus felnőtt karakter - David Koetcher mostanában válogatás nélkül mindenben benne van. Meglepett, hogy itt hajjal látom... de kiderült, paróka. Vannak gyalogáldozatok, jó nő, köcsög aktuális pasi. Van összeveszés, összeborulás. Meg felkészülős montázs, Schwarzenegger módra. (Amikor magukra aggatnak minden szart csatába indulás előtt, mint a Kommandó című filmben.)
Az egész film olyasmi, mintha a "Kincsvadászok - The Goonies" kölykeit belerángatták volna egy zombie-s, túlélő horrorkomédiába, annak előnyeivel - könnyebb izgulni a főszereplőkért, mivel gyerekek - és hátrányaival - a film így kicsit bugyutább is, mintha eleve felnőtt film lenne, hiszen a célközönség az átlagtini. A felemlegetett gyermek-kalandfilmnek amúgy 2015-ben volt a harmincadik évfordulója, ezért a film amolyan tiszteletadás is lehetne a kisvárosi fiúbarátság előtt.
A film előnye, hogy egyszer szórakoztató. A hátránya, hogy pár hete láttam és csak homályos emlékeim maradtak róla.
55%
Csetlő-botló kamaszfiú (Tye Sheridan) és dögös nő (Sarah Dumont). Természetesen elcsattan a tanítónénis első csók is.
Megtekintés: S C O U T S G U I D E
Több lejátszó jelenik meg majd ha a megfelelő feliratra klikkelsz. Válaszd azt, amelyiket a legtöbben használták.
