2016. október 14., péntek

Hó hull a cédrusra - Snow Falling on Cedars (1999)

Hó hull a cédrusra - Snow Falling on Cedars (1999)


Rendezte: Scott Hicks

A film Mafab adatlapja: Snow Falling on Cedars (1999)

Megtekintés: Valamiért mindig megakartam nézni ezt az érdekesen melankolikus filmet, főleg Ethan Hawke miatt is, de nem érte meg.

Még Hawke is nyilatkozta később, hogy nem tartja komoly darabnak filmográfiájában ezt a drámát, amelyet átszőnek thriller és rejtélyes elemek, mégis unalmas, mint a dög. Még akkor is, ha az alapötlet nem rossz. A kivitelezésnél valami elcsúszott. A film tele van flashback pillanatokkal, montázsokkal, művészinek beállított vágásokkal, amik nélkül is működött volna a film, így viszont, kizökkenti a nézőt, pedig nagyon erősen indít.

Az alapötlet két fronton lenne érdekes:
Az egyik, hogy a jelek szerint a kis San Pedro szigeti közösség egyik ismert halászát meggyilkolták és holttestét a seriff találta meg a horgász saját hálójában.
A másik vonulat, hogy időben 1950-ben vagyunk, nem sokkal a második világháború után, amikor a japán közösséget, amelyik Amerikában próbált boldogulni, minduntalan hátrányosan megkülönböztetik és mivel a holtan talált halász, Carl Heine Jr. (Eric Thal) egyik aktuális haragosa, egy elfajuló földvita miatt a japán származású Kazuo Miyamoto (Rick Yune), egyértelmű, hogy őt gyanúsítják meg a feltételezett gyilkossággal.
A harmadik és sajnos szinte végig a legérdektelenebb történet szál a helyi újságkiadó fiának, Ishmaelnek (Ethan Hawke) a nyomozása, melyet azért kezd el, mert nincs meggyőződve Kazuo bűnösségéről és mert Kazuo aktuális felesége korábban, szinte még gyerekkorukban, Ishmael titkos szerelme volt, akivel rendszeresen összebújtak az erdőben, egy cédrus - innen a cím is - ölelő odvában.

Feltételezem, hogy David Guterson regénye, amelyből a film készült, szórakoztató olvasmány. Feltételezem, mert ebből a film valahogy nem sikeresen adja vissza, amit szerintem irodalmi alapon jól működhet. Mondjuk, nem olvastam a regényt, így nincs kiindulási alapom sem. Viszont érzem, hogy a titokzatos gyilkossági ügy, a japán polgárok elidegenítése és a gyerekkori szerelem együttesen egy jól működő, izgalmas regényt eredményezhetett. A századik percben ebből megcsillan valami, amikor Ishmael-nek kezd sikerülni felgöngyölíteni az ügyet és meggyőzni a seriffet, hogy gondolja újra a feltételezéseit, hiszen egy ember élete a tét, ha elítélik Kazuo-t, lehetséges, hogy ártatlanul. A baj a filmmel csupán az, hogy míg eljutunk eddig a századik percig, lassan lecsúszunk a fotelből a padlóig és édesen alszunk.


Hangulatot persze szépen lehet festeni a mesteri világításokkal, a film eleji köddel vagy az erdő képeivel. Viszont, valahogy dramaturgiailag félrecsúszkált az összkép, ezért néha rossz lesz a vágás ritmusa, feleslegesnek érződnek jelenetek, vagy fárasztó lesz néhány flashback. Egyszerűen, mikor már ráhangolódna az ember, hirtelen... nem történik semmi és lassan távozunk alfába.
Ezen a rendkívül míves szereplő gárda sem segít, pedig legalább tíz olyan nevet is láttam a stábban, akiket szívesen nézek a vásznon. Az egyik pl. Zeljko Ivanek, aki alig szerepel. Max Von Sydow már fontosabb és vele párban van a bíró, James Cromwell illetve a vád oldalán, James Rebhorn. Így elmondhatjuk, hogy a bírósági tárgyalás a nagyok "játéka". Ennek ellenére elég sótlan az egész és az sem segít, hogy a film időben valamikor télen játszódik, mert sem a természetben nincsenek színek, sem a tárgyalóteremben.
Eric Thal, a kilencvenes években eljátszott egy zsidó fiatalembert az "Idegen közöttünk - A Stranger Among Us (1992)" című krimiben és akkor úgy tűnt, hogy egy nagyon jó színész szabadult Hollywoodra. Az ígéret egy beváltatlan csekk maradt, hiszen Thal a kilencvenes években még készített néhány filmet, amivel kitörhetett volna, azután eltűnt a középszerben és eddig összesen 24 filmes munkával múlatta az idejét, ami elég kevéske, 24 év alatt. A "Parazita - The Puppet Masters (1994) kifejezett kedvencem. Még fájóbb, hogy Thal jelen moziban gyakorlatilag egy halottat alakít, hiszen a film elején találják meg a holttestét és így a filmben, mikor a továbbiakban megjelenik, akkor vagy flashback-et látunk vagy egy boncasztalon fekszik. Az mondjuk elég gyomorforgató jelenet.
Ethan Hawke szereplése is megcsappan, ha tudjuk, hogy gyengéd érzelmeit felelevenítő részekben egy másik színészpalánta (Reeve Carney) alakítja őt, fiatal korában.

Eric Thal szerintem mindent beleadott ebbe...

Utoljára a két kultúrát vegyítő és lebilincselő mozi, amire emlékszem, pl. A Gyilkos nap - Rising Sun (1994) volt, igaz, az inkább az akció műfajt karcolgatta. Vagy ott van "A nap birodalma - Empire of the Sun (1987) még régebbről, de az meg háborús dráma. meg biztos lenne még pár jobb és érdekesebb mű, ha megerőltetném az agyam. A "Hó hull a cédrusra" sajnos pont nem lenne rajta a tízes listámon, hiszen annyira nem érzem közönségbarátnak. Közben eszembe jutott még a "Pöttöm - Little Boy (2015) is, amely szintén sokkal érdekesebben közelítette meg a japán-amerikai ellentét kérdését a háború után.

50% Pedig a történet többet érdemelne.

Ha megnéznéd:
- Hó hull a cédrusra (1999)
- Pöttöm (2015)
- A nap birodalma (1987)
- Gyilkos nap (1994)
Ebből a négy filmből garantálom, hogy a tárgyalt mozi a legunalmasabb!
Nem vonom ezzel együtt sem kétségbe Hicks rendezői tehetségét, hiszen elkészítette a Ragyogj! című mozit is, de itt valami félrecsúszott.

A film betétdalai egy másik oldalon: Soundtrack and You - Snow Falling on Cedars

2016. október 13., csütörtök

Az élőhalottak éjszakája - Night of the Living Dead (1968)

Az élőhalottak éjszakája - Night of the Living Dead (1968)


Rendezte: George A. Romero

A film Mafab adatlapja: Night of the Living Dead (1968)

Megtekintés: Már csak azért is érdemes egyszer megnézni, mert a mai zombie filmes dömping gyakorlatilag innen datálható.

Pedig annak ellenére, hogy sok polgárpukkasztó illetve filmben korábban nem annyira megszokott jelent sorjázik a filmben, ettől függetlenül, talán pont az élőhalottak a leggyengébb láncszemek benne.
Arra gondolok, hogy itt még, financiális nehézségek miatt, a halottak szinte alig különböznek az élőktől. Ahogy teltek az évek, a különbség egyre markánsabbá vált, de itt még inkább embernek tűnnek, akiknek rossz napjuk volt melóban. Mondjuk, néhány zombie szereplőnek nem esett nehezére sápadt arccal végigjátszani a filmet, mivel technikai okok miatt egyes jelenetekben a zombie-k főtt sonkát falatoztak csokoládésziruppal (Bosco csokoládé szirup) leöntve, mivel fekete-fehérben az adta jól vissza a vér színét.
A gyorsaságuk sem a klasszikus teljesen lassú, - amit később az új évezredben felváltott néhány moziban a számomra még most is idegennek ható felgyorsult mozgás, amit én nem szeretek, hiszen a zombik egyébként is veszélyesek, nekem, mint kövér srácnak, nincs rá szükségem, hogy még le is fussanak - hanem eléggé helyzetfüggő, hiszen a film elején Johnny (Russell Streiner - aki egyben az egyik producere is volt a produkciónak, mindössze kb. 300 dollár befektetéssel!) egyszerűen képtelen meglépni a támadója nélkül, aki kifejezetten célirányos mozgással és birkózószámban tehetségesen gyűri le a fiatalembert.
Aztán még ott az eszközhasználat is, amelyet később sok film nem favorizált annyira - meghagyva ezzel a zombie, mint agyatlan és tömegben ártalmas jelenség fogalmát - igaz, Romero, aki kitalálta a franchise-t, nem zárkózott el később sem a "gondolkodó", sem az eszközöket nagyjából felismerő vagy/és használó élőhalottaktól. Itt az első támadó egyenesen rá akar nyitni Barbra-ra, aki bezárkózik a kocsijukba, téglát emel fel a földről, hogy azzal zúzza be a jármű ablakát, stb.
Ambivalens vitatkozni egy filmes szörny lehetséges tulajdonságairól, amelyet mesterségesen hoztak létre, hiszen egyénileg, az adott forgatókönyvíró tollát és elméjétől függ, mivel lesz a halott karakter felvértezve.
Nekem a kedvencem, amikor lassúak, mint a tetű és agytevékenységük megegyezik az enyémmel, ha be vagyok baszva, mint az atom és már elájultam az ágy mellé. Akkor vagyok nyugodt.
Kifejezetten zavaró számomra a jelenet, amelyben a kislány egy kerti kézi ásóval végzi ki a saját anyját, mert számomra egyáltalán nem indokolt egy halott esetében az ennyire célirányos eszközhasználat.


Szerencsére már az első filmben sem az élőhalottak a történet legfontosabb elemei. Sok helyen olvastam, hogy erőltetett belemagyarázni komolyabb társadalmi kérdéseket és filozófiát egy zombie filmben, de úgy vélem, kezdetben, Romero tényleg törekedett arra, hogy ne csak az élettelen szörnyekről meséljen, hanem azokról a szörnyekről is, amelyek az emberben rejtőznek, aki még él.

A film cselekménye nagyjából egyetlen házra korlátozódik. Bravúrosan van megírva, ahogy előkerülnek a karakterek és bepillantást nyerhetünk többféle szemléletbe, gondolkodásba a túlélés érdekében.

Elején megemlítettem, hogy voltak korábban nem megszokott pillanatok, fordulatok a filmben. Először is, elvileg Barbra (Judith O'Dea) lenne a főszereplő, viszont ő nagyjából végig vegetálja a mozit. Az igazi főszereplő egy afroamerikai pasas, Ben (Duane Jones) lesz, ami korábban nem volt annyira jellemző húzás Hollywoodra. Persze, tegyük hozzá, hogy alig pár évvel korábban hunyt el Malcolm X, emberjogi aktivista és pont a bemutatás évében lőtték le orvul Martin Luther Kinget, így, ha úgy vesszük, Romero harcos aktivistaként megtette az első lépéseket, hogy a fekete bőrű színészek egyenjogú részei legyenek a filmművészetnek. Talán nekik is eszükbe jutott annak idején ez és, hogy van benne valami kifordult fricska, hogy egy fekete karakter fehér bőrű embereket "gyilkol" meg, ver agyon vascsővel, lő le puskával, anélkül, hogy az átlagos elmarasztaló fehér néző ezen felhördülhessen. Arról nem is beszélve, hogy beiktattak egy jelenetet, amelyben Ben felpofozza a hisztérikus Barbra-t, amely azért szúrta a cenzorok szemét és a tesztközönséget is megosztotta. (Egy évvel korábban mutatták be a "Forró éjszakában - In the Heat of the Night (1967)" című Sidney Poitier krimit, amelyben a nagyvárosi fekete nyomozó visszakézből torol meg egy pofont, amit egy kisvárosi helyi kiskirály enged meg magának vele szemben, és a színész a jelenet forgatása után rettegve vonult vissza szállodai szobájába, hiszen ahol a filmet készítették és forgatták, ott még abban az időben az ilyesmit nem nézte megtorlatlanul végig a fehér közösség, akkor sem, ha egy megrendezett jelenetről volt szó!)


Nem kívánom azt boncolgatni, hogy mennyire reflektált a film története a világra és benne az átlagemberek helyére benne, a társadalom visszásságaira, stb. Ezt korábban megtette mindenki más. A film végig egy feszült kamaradráma, melyben néhány karakter feszül egymásnak, miközben beütött a szar. Ezzel arra is utaltak, hogy krízis helyzetben mennyire másképpen reagálnak az emberek és ha nincs meg a kellő összhang, összetartás, akkor reménytelen lehet a túlélés. Milyen jó, hogy ez csak egy film.

A film pozitívumai közé tartozik a kreatív fényképezés és hangulatos zene. Ehhez képest a vágás és dramaturgia erősen gyengécske. A párbeszédek viszont egészen realisztikusak, míg az akciók eléggé kezdetlegesek. Szóval vannak a filmnek bőven erényei és hátrányai is.
aki viszont szereti a horror műfaját és nagy zombie rajongónak vallja magát, annak ez a mozi teljesen megkerülhetetlen.

Romero később egész sorozatot épített a zombie világra, de sajnos, túl ritkán készített filmeket, vagy az ötletek hiánya miatt, vagy egyéb okokra visszavezethetően, Sajnálatos, hogy volt, hogy akár tíz évet is várt két epizód elkészítése között, pedig, ötlet lenne elég. (Erre példa az, hogy jelenleg az egyik legtöbb figyelmet igénylő sorozat pont egy zombie apokalipszis után játszódik: The Walking Dead)

A film forgatókönyve volt John A. Russo legnagyobb húzása szakmailag, bár később tucatnyi filmet rendezett, horror műfajon belül. Akadt viszont némi kreatív nézeteltérés közte és Romero között, mert a kult-rendező a további folytatásokban nem vette igénybe a segítségét, pedig Russo még abban is partner volt, hogy az egyik jelenetben meggyújtsák a ruháját, mivel egyik statiszta sem vállalta a jelenetet, rendes kaszkadőrre meg nem volt pénzük. Viszont, talán pont ezért is lettek a második és harmadik etap után egyre kiforratlanabbak a forgatókönyvek és bugyutábbak a történetek. (Szerintem a Holtak hajnala volt a csúcs a rendezőtől és utána lejtmenet következett zombie fronton tőle. Viszont a Holtak hajnala viszont egyértelműen a műfaj csúcsa.) Itt viszont a meghökkentő befejezéstől eltekintve a történetből kifogy a szufla, ahogy elfogynak a szereplők. A befejezés viszont eléggé pesszimista ahhoz, hogy nyugtalanul hagyjuk ott a mozitermet, mint ahogy, 1968-ban a nézők is megtették.
Ezzel együtt az egyik legsikeresebb független film, amit készítettek és az egyik utolsó nagy autós mozis siker, melyet vászonra álmodtak. A hatalmas kereskedelmi sikerből azonban Romero alig látott valamit, mivel a direktor nem nagyon értett az üzlet pénzügyi részéhez és a forgalmazók elvitték a bevételek nagyját.
A film bekerült az előkelő 101 Horrorfilm, amit látnod kell, mielőtt meghalsz kötetbe!


70%

Ha megnéznéd:

- Az élőhalottak éjszakája (1968)

Zombie Count a cikkben: 11

Töfi:
- Duane Jones a főszereplő egyetlen Dead és egyetlen másik Romero filmet sem látott ezen kívül.
- Eredetileg Barbra karaktere egy tökös nő lett volna és Romero akarta, hogy egy sebezhető fiatal lány legyen belőle.
- A film elején a kocsis balesetre azért volt szükség a fával, mert a forgatás első napján véletlenül belement egy stábtag a kocsi oldalába és nem volt idő helyrehozni, ezért átírták a jelenetet, mintha Barbra törné össze véletlenül, mikor egy fának hajt.
- Eredetileg Ben karaktere egy szókimondó és durva kamionsofőr lett volna, de az a karakter nem illett Duane Jones-hoz, akit viszont megkedvelt a rendező.
- Már ennél a filmnél volt róla szó, hogy Tom Savini dolgozni fog benne, mint maszkmester, de más kötelezettségek miatt még nem tudott megjelenni a forgatáson, ám később bőven bepótolta amit itt kihagyott. (Pl. Ő rendezte meg a film 1990-es Remake-jét.)
- A háznak, ahol a filmet forgatták, valójában nem volt pincéje, így az ott készített jeleneteket a stúdióban vették fel.
- A temetői jelentben mikor Johnny birkózik a zombie-val a halála előtt, véletlenül megmogyorózta a statisztát. A zombie hörgése spontán és valódi.
- Az egyik producer hentes volt, aki belsőségekkel és vérrel támogatta a produkció elkészültét!
- A film színpadi adaptációját 2013-ban mutatták be Torontóban.
- Monster Flick - Ez volt a forgatási munkacím.

Hogy mennyire eltérőek lehetnek a vélemények, itt olvashatjátok a Smoking Barrels cikkét:
Night of the Living Dead (1968)

Idegpálya - Nerve (2016)

Idegpálya - Nerve (2016)


Rendezte: Henry Joost, Ariel Schulman

A film Mafab adatlapja: Nerve (2016)

Megtekintés: Nem egy kihagyhatatlan darab.

Nem nagyon értettem ezt a film. No, nem az első felét, mert az teljesen rendben volt, még számomra is. Van egy Interneten dinamikusan növekvő nézettségű "Merj és nyerj!" típusú játék, (Nem sok választás, igaz?) amely pénzt fizet a számládra, ha megteszel dolgokat. Legyél bevállalós és viheted a nagy zsét. Eddig oké. Azután elszabadulnak az események és egy roppant komplex balhéban találod magad, amelyből gyakorlatilag csak valamilyen tragikus lezárású eseménysor lehet a kiút. Mindezt úgy, hogy amikor borul a bili, nincs valódi felelős.
Na, itt bukott nálam az egész.
Elhiszem, hogy vannak applikációk és virtuális baromságok, amelyek önálló életet élhetnek, - bizonyos keretek között - miután rászabadítottuk őket a világra. De amit a filmben látunk, annak egészen biztosan vannak tulajdonosai, akiket felelősségre lehet vonni, hacsak nem egy mesterséges intelligencia állt az emberi élettel játszó bátorságpróba mögött.
Kell, hogy legyen valaki. Valakik. Bárkik, akik csuklóján kattanhat a bilincs.
A film igyekszik meggyőzni arról, hogy ebben a játékban maguk a nézők tehetőek felelőssé, elsikkadva afelett, hogy a nézők csupán csak a második fontos komponensei a problémának.
Az első egy homályban maradó titokzatos brigád, akik kitalálták a játékot, kivitelezték, irányították és levezényelték. Őket meg viszont, legyenek bármennyire is érinthetetlenek, valahonnan elő lehet ásni.
Vagy a film arra akar figyelmeztetni, hogy eljön az az idő, hogy megfelelő képesítéssel néhány bennfentes bármire képes lehet a virtuális világban, ami azután nem lenyomozható és visszafejthető? Én ebben hiszek.
És ezért nem tudott meghatni az amúgy érdekes és szórakoztató film banális és összecsapott befejezése.
Meg azokért a dramaturgiailag hiteltelen lépésekért, amely fittyet hányt az ártatlan nézői paraszti logikának.


Igen, nekem kellenek kézzelfogható válaszok, mert a felvázolt játék sokkal komplexebb, mint amit a filmben láthatunk és arcunkba tolnak.
Elsőnek mindjárt itt van a "Világítótorony" című könyv szerepeltetése.
Ki is adja ezt oda hősünknek, Ian-nek, (Dave Franco) hogy azután ezt puncimágnesként felhasználja Vee (Emma Roberts) csókos feladatának elvégzésében?
Igen, engem érdekel, a könyv, ahogyan Ian állítja, hogy valaki odaadta neki, valójában, hogyan került a fiúhoz?
Ki volt az, akinek magasabb fokozatú volt az applikációja, amely gyakorlatilag bevonta tettestársnak az egészbe. Ugye, a játék induláskor két kérdést tesz fel: Nézőként vagy játékosként fogsz belépni. Ha néző vagy, akkor elvileg ott annyi a szereped, hogy némi pénzzel támogatod a vállalkozást, majd hátradőlve nézheted az eseményeket és ha szerencséd van és aktív játékosba botlassz, akkor telefonod segítségével akár közvetítheted is az események egy töredékét azzal, hogy lekamerázod, amit látsz.
Igen ám, de azt meg hogyan?
Oké, elkezdem nézni, majd megfelelő időben meglátom, hogy egy játékos feladat közben elfut mellettem és elköt egy autót. Én, meg mint a kisangyal, nem csak nézem, hanem kamerázom is.
És?
A kamerámat mikor rendeli alá az applikáció saját magának, hogy az általam rögzített képet esetleg visszaköpje a nézőknek? Csak azért kérdezem, mert a játékosok nem fogják kezükbe folyamatosan a telefont - van, hogy farzsebbe teszi - és amennyire tudom, ha egy zsebbe dugott kamerát kell percekig nézni, a szemlélő kurva gyorsan elunhatja magát.
Tehát, ha csak a játékosok telefonjai által rögzített képre hagyatkozom, mint néző, rettentően kevés a felém utat találó információ, amikre hagyatkozva követni akarnám az eseményeket.
Itt is előfordul, hogy Ian és Vee motorozását egy mozgó kisteherből rögzíti egy csapat felpörgetett fiatal, miközben hangosan szurkolnak a fiatal párnak.
Az ő általuk rögzített képek vajon hogyan jutnak el a többi felhasználóhoz? A Nerve milyen csavaros módon gyűjti be és dolgozza fel a nézők aktív felvételeit?
Csak azért kérdem, mert a.) roppant bonyolult szoftver szükséges a real time módon, azonnal felhasznált felvételek sugárzása miatt b.) roppant magas kapacitással c.) roppant komoly és folyamatos háttérmunkával.
Visszakanyarodva, tehát az érdekel, hogy Ian kezébe ki nyomta a könyvet és az illető milyen mód került így bele a feladatba, hiszen nézőként elvileg ilyesmire utasítást nem kaphat, viszont, ha a könyv átadása meg egy hasonlóan feladott 20 dolláros "Merj és nyerj!", akkor sokkal bonyolultabb a háttérmunka, mint amit egyáltalán a mai technikai eszközökkel kivitelezni lehet. Arról nem is beszélve, hogy még így is feltételezhető az emberi tényező az egész eseménysor mögött.
Vagy, csak szimplán a játék készítői adták Ian-nek a könyvet, hogy behúzza ezzel Vee-t, ami szintén tudatos és gondos szervezést feltételez és egy, az események mögött bujkáló felelősségre vonható teremtői hálózatot.


Nem tudom, mennyire voltam világos...
Az is érdekelne a könyv után, hogy pl. ki volt az, aki a ruhabolti akció után a motorra tette a szmokingot és kisestélyit. És nem fogadom el Ian banális magyarázatát, hogy az egyik rajongójuk, mert arra még egy igazi, vad rajongó sem képes, hogy közel öt perc alatt megkedvelje Vee-t, eljusson a boltba, ahol ők is vannak, megvásárolja a két korábban felpróbált ruhát - Ian-ét és Vee-jét is - majd jócskán beelőzve a párocskát, kiszaladjon a motorig és egy reklámtáskában a járműre helyezze azt, mint ajándékot.
Tudom, hogy rém fárasztóan szőrözős vagyok, engem is zavar, de vannak filmek, amelyeknél, ha be akarom őket fogadni és igyekszem jól szórakozni rajtuk, akkor elvárom a realitást vagy a logikát - ami akár lehet filmes is persze.
Vannak műfajok, ahol az agyamat bezárom és a szememet nyitom ki, hogy befogadjam a látványt, míg más műfajoknál vagy témáknál, ha a film az agyamat akarja célba venni, elvárom, hogy az agytorna logikus és érthető legyen, és nem tátott szájjal csak nézek, hiszen lehet, hogy az adott filmnél nem a nézés, hanem a gondolkodásra késztetés is cél volt.

Tehát, a film alapötlete nem feltétlenül bődületes baromság. Tele vannak a videómegosztók szerencselovagokkal - a film is felhasznált néhány youtube videót, amit korábban már láttam - akik néhány másodpercnyi játékidővel figyelmet igyekeznek kunyerálni. Sőt, vannak hasonló tematikájú netes illetve televíziós műsorok is, amelyekben a játékosok feladatokat végeznek el, megkötésekkel, pénzért.
Csak valahogy, a filmben felvázolt mód vet fel ezernyi kérdést, amelyekre nem kaptam választ és a végső megoldásként arcunkba tolt befejezés nagyon nem elégítette ki kíváncsiságomat. Mintha a forgatókönyvíró srácok nem tudtak volna végül mit kezdeni a saját elmeszüleményükkel és igyekeztek volna egy mindenki gyorsan és egységesen kielégítő befejezéssel útjukra engedni. még a nem túl rejtett filozófiát is megértem, hogy mindenki felelős azért, amit a virtuális világban csinál, még ha csupán passzív nézőként teszi is az ember.
De ne akarjunk már egyenlőségjelet vonni néhány ezer passzív kíváncsi ember és egy olajozottan működő hacker csoport közé, akik életeket veszélyeztetnek.

Aztán ott van Vee legjobb barátnője is, Sidney (Emily Meade). Tényleg ilyennek kell egy legjobb barátnőt elképzelnem? Először fikázza az embert, felkóstolja, azután olyan mértékű rivalizálásba kényszerül vele, hogy az már egy klisés Disney gonosznak is fájna, majd, miután már kiborult a bili és jóvátehetetlen fájdalmakat okoztak egymásnak, hirtelen nem, hogy ki vannak békülve és segítenek egymásnak, de olyan szoros és tökös kapcsolatuk lesz, amilyen a filmben korábban sosem volt???
WTF?

Tudtommal nincs, ezért megalapítom a totálisan felesleges színészi jelenlét díját, amit ebben a filmben örömmel adományozok oda Juliette Lewis-nak! Ennyire funkciótlan szülői szerepet már rég láttam!


Eszméletlen elnagyolt Vee haversrác barátjának a karaktere és titkos hacker csoportjának a szerepe is. Jó, örülök, hogy segítenek Vee-nek maga mögött tudnia az egész traumatizáló eseményt, de könyörgöm, én, mint átlagnéző, igenis kívántam volna, ha néhány magyarázó mondattal megosztják velem azokat az információkat, amiket ők szemlátomást tudtak, miközben vadul verték a filmben a billentyűket. Ehelyett a végén kapunk egy badass dumát, hogy feka lady majd visszaszerzi a pénzt, amit korábban leemeltek Vee anyucinak a számlájáról, mert feka lady annyira keni a témát. Taps!

Konklúzió, mert már elég volt ebből mára:
Az alapötlet érdekes és szórakoztató, a kidolgozottság erősen kérdéses.

Esküszöm, mikor Vee lesmárolja Ian-t, mivel az a feladat, azt hittem, hogy végül kiderül, hogy Ian már rég szerelmes a lányba, de mivel kő gazdag és Vee-t nem vonzzák az ilyen srácok - nem minden nő hajt csak a pénzre, cicáim - ezt a csavaros módot eszelte ki, hogy összejöjjön a lánnyal és egy romantikus és egyben kalandos estét kerekítsen kettőjük számára, amelyet egy komplett haveri csapat felügyel, hogy tökéletes legyen és elkápráztassa a fiatal szöszit.
Ehhez képest kaptam valamit, aminek a lezárása több sebből vérzik - kivéve Vee-t, aki meg épp, hogy nem.

A film mellesleg legjobb karaktere és azt hiszem, figyelni fogom a továbbiakban, az Colson Baker, azaz művésznevén Machine Gun Kelly, aki simán ellopja a show-t és kevesebb megjelenésével is izgalmasabb figura, mint a főszereplő Dave Franco.
De, hogy a végén, hogyan sikerül egy telefonhívással "átállítani", főleg egy olyan személy hívásától vezérelve, akinek korábban pont az volt a vezér elve, hogy másodhegedűssé degradálja le legjobb barátosnéjét, az számomra rejtély. Szerintem simán hülyének és vaknak nézték a nézőket.

55%
Nem több.

Megtekintés: NERVE (2016)

Utóirat:
Azért megnéztem volna Sidney visszaútját a létra közepéről, kár, hogy a film nagyvonalúan kihagyta azt a részt.


2016. október 11., kedd

Purge: Választási év - The Purge: Election Year (2016)

Purge: Választási év - The Purge: Election Year (2016)


Rendezte: James DeMonaco

A film Mafab adatlapja: Purge: Election Year (2016)

Megtekintés: Lehet, hogy a színvonal a közepest karcolgatja, de az alapötlet tetszik annyira, hogy érdekeljenek az újabb részek, így ez is.

Már az első Purge esetében rengeteg kérdés merült fel bennem, amire az Ethan Hawke féle első rész nem sok választ adott meg. Csak egy: Az infrastruktúra hogyan birkózik meg azzal a rengeteg halálesettel, ami történik? Itt nem arra gondolok, hogyan hantolják el a holtakat, habár az is megérne egy filmet, hanem, hogy a rengeteg áldozat között biztos voltak olyanok is, akik valamilyen formában fontosak a társadalomnak. Ügyvédek, orvosok vagy csak egy ritka vércsoportú donor, stb. Egy éjszaka alatt a terror végigsöpör a városon és másnap a fél kollektíva nem jelentkezik be melóra, mert vagy nem él vagy éppen a vért mossa a kezéről, vagy a temetést készíti elő a közeli hozzátartozóknak.
Érezhette DeMonaco is, - rendező és forgatókönyvíró is, sőt, valójában az egész franchise-t ő találta ki - hogy túl sok kérdést von maga után az egyébként szerintem zseniális alapötlet, amelyet talán már elsütöttek hasonló köntösben, témában, de ez a változat elég modern és durva, hogy egy egész sorozat épüljön rá. (DeMonaco már írja a negyedik részt és előzetes tervben van egy televíziós sorozat is, ha mindez nem lenne elég!)

Az első rész egy mikrokörnyezeteben játszódott, - egy házon belül - míg a másodikban már kimerészkedtünk a városba. A harmadik rész bejárja azt, egészen és felvet néhány kérdést, amelyet talán még én sem boncolgattam az első két rész alatt.
De még mindig vannak kétségek, hiányosságok, kérdések.
Pl. A boltos, aki a saját portáját kénytelen megvédeni a cukorka lopó elmebeteg kiscsajoktól - akik csoda, hogy korábban nem kerültek még börtönbe viselkedésük miatt - miért is nem lövi őket szarrá, mikor az épület tetejéről simán megtehetné, miközben pontosan tudja, hogy a ribancok szemrebbenés nélkül végeznének vele és még visszatérnek, erősítéssel? Ki az a hülye, aki ebben a szituban ad egy második esélyt, mikor már korábban bebizonyosodott, hogy az teljesen felesleges lovagias gesztus az adott szituban?

Egyértelmű az ártó szándék. A tököm gondolkodna, hogy szarrá lője őket.

De ez mellékszál. A főszereplő Leo Barnes, (Frank Grillo - Amerika kapitány: Polgárháború, Fehér pokol) aki már a második etapban végiglövöldözte a filmet és végül felszámolt egy gazdag elitből álló csoportot, akik ezen az estén élték ki szadista hajlamaikat. Néhány évvel később, Leo valahogy az egyik aktuális szenátor, Charlie Roan (Elizabeth Mitchell - Frequency, Lost - Eltűntek) első számú testőre lett, bár nagyjából fingom sincs, hogyan kerülhetett bele a testületbe, mert nem emlékszem, hogy a második részben említették volna, hogy a belbiztonságnál dolgozna, de nem most láttam a filmet... Charlie azt a magasztos célt tűzte ki maga elé, hogy megszünteti a Purge éjszakáját, amit elvileg a szegények nagy mértékben támogatnának is, mivel eddig főleg ők szopták meg az egész balhét. A gazdagok ellenben ellenzik és egy klikk már fel is bérelt egy csoport katonát, zsoldost vagy ki tudja milyen hátterű fegyveres csapatot, akik a Purge éjjelén igyekeznek likvidálni a szenátorasszonyt. Mondjuk, korábban nem hiszem, hogy ezt a balhés éjszakát szavazás útján hozták be a köztudatba, hiszen most az emberek nagyobb részben nem állnak ki a lehetőség mellett, ezért az előzetes számadatok szerint Charlie nagyon esélyes, hogy megnyerje a közelgő választást és megszüntesse a vérengzést. Ellenfele a vaskalapos, bigott és semmilyen eszköztől vissza nem riadó Edwidge Owens miniszter (Kyle Secor), akinek más tervei vannak.

Tökéletes célpont

Ahogy várható, Charlie rejtekhelyét elfoglalják, embereit Leo kivételével megölik, ezért menekülniük kell és valahogy túlélni a következő kb. tizenkét órát. Közben belefutnak néhány elmebetegbe és segítő szándékú emberbe is, akik közül vannak, akik egyetértenek a szenátor terveivel, ezért önként állnak a duó oldalára és akár az életüket is képesek feláldozni a nőért, aki változást hozhat.

Az alapötlet egyszerű és nagyszerű. Úgy B filmes cucc, ahogy van. Minden résszel egyre többet tudunk meg erről a világról és egyre elborultabb lesz az amit be kell fogadnunk. Míg az első részben is akadtak morálisan problémás figurák (a szomszédok, akik irigységből akarják a főszereplőt és családját meggyilkolni) és agyilag zoknik is, (a kissrác, aki úgy gondolja, imponálni fog szíve választottjának, ha simán lelövi az apját, mint egy kutyát) itt már elmegyünk a szimpla túlélő horror irányába is (a bohócnak öltözött brigád, az orosz purge-turisták (milyen durva ötlet ez már???) vagy az iskoláslányok, akik átruccantak a Battle Royale-ból.).

Már a Mad Max 2.-ben is menő volt vérző emberekkel kidekorálni a kocsikat.

Frank Grillo jól hozza az akcióhőst, aki azért nem Seagal vagy Schwarzenegger, de osztja a halált, amikor kell, A mellékszereplők kedvelhetőek és jól alakítanak. Mondjuk a szenátor szerepére egy ismertebb arcot hoztam volna be, de sajnos, az első rész Ethan Hawke és Lena Headey után már nem hiszem, hogy sikerül komolyabb színészt megnyerni a sorozathoz, pusztán, mert sokadik részről van szó. De azért soha rosszabb szereposztást. Mykelti Williamson neve legalább ismert a szakmában, a többiek meg majd azok lesznek.

A fényképezés nem rossz, de néha kicsit belemászunk a szereplők aurájába. A zene is oké a képek alatt, de mostanra egyetlen motívumát fel nem tudnám idézni.
Az akciók közepesek, mivel azért pénzzel nem tömték tele a producerek a mozit, viszont annyit eddig még hoztak a részek, hogy rábólintsanak egy következő fejezetre.
Igazából, ha tényleg sikerül összehozni a televíziós sorozatot, arra leszek kíváncsi, mert véleményem szerint DeMonaco abban adja meg azokat a válaszokat, amiket a három rész megtekintése közben megfogalmaz a néző magában. Mert egy sorozatban lesz a nüanszi baromságokra is idő.
Apró humor azért jutott a filmbe, pl. amikor a boltos segéd politikai tippeket ad a szenátornak, amik végül be is jönnek vagy a drón, amely jön, lát és pusztul, de, hogy kié volt?

60%

Ha megnéznéd:

- A bűn éjszakája (2013)
- A megtisztulás éjszakája (2014)
- Purge: Election Year (2016)

A jók, balról jobbra: Mykelti Williamson, Frank Grillo, Joseph Julian Soria, Betty Gabriel

2016. október 7., péntek

Mielőtt megismertelek - Me Before You (2016)

Mielőtt megismertelek - Me Before You (2016)


Rendezte: Thea Sharrock

A film Mafab adatlapja: Me Before You (2016)

Megtekintés: Nem randifilm, mert kurva cikis együtt könnyezni első alkalommal a választottaddal.

Szpojleres:
Jojo Moyes forgatókönyvíró (első forgatókönyv) és Thea Sharrock rendező (első mozifilm rendezés) közös filmje nem tipikusan csajos mozi, ami a pesszimista befejezést illeti. Sose gondoltam volna, hogy két csinos bombázó milf egy hepiend nélküli mozit fog összedobni, habár, ha belegondolunk, a történet lezárása sorsszerű és teljesen logikus. Sőt, jobban belegondolva, csak így lehetséges, ha a férfi igazán szeret...
Pedig sikerült a világ legédesebb apró dundikrumpliját megszerezni a főszerepre, akinek a szemöldöke két önálló élőlény. Még sosem volt ennyire édes Emilia Clarke és sosem volt ennyire kis dundibogár sem. Az ember legszívesebben kirángatná a vászonról és vinné, vinné magával. A hölgyek gyakorlatilag Remake-kelték a nagy sikerű francia keserédes "Életrevalók - Intouchables (2011) filmet, kicserélve a problémás férfi ápolót egy nőire és az idős, életunt milliomost egy fiatal, életunt milliomosra. A befejezés sem teljesen ugyanaz és bizonyos szempontból talán bevállalósabb is, de pont ezért nem lesz akkora közönség-kedvenc darab, mint francia társa és az mellett is nehéz elmenni, hogy elsőre álláspontot foglal az eutanázia mellett, amely még ma is sokak szemében vörös posztó. És igen, itt is megvan a "kultúrák közötti "szegény-gazdag" ellentét felszínes bemutatása, amikor Lou először jut el egy komolyzenei koncertre Will segedelmével és ott tapasztalja meg, hogy a gazdagságnak vannak előnyei is. (Meg mikor kiutaznak külföldre és a tengerben áztatja az izmos kis virgácsait.)

Ennek ellenére is sok pozitív pillanata van a mozinak, bár ezek zöme pont Emilia Clarke-hoz köthető, így kijelenthetjük, hogy ő a komikus szál a filmben, ami viszont a befejezést tekintve kissé visszás is. az első másfél óra kedves, borongós romantikáját végül felváltja egy komoly morális kérdés, amelynek kidolgozottsága nem elég a maradék játékidőre és a két főszereplő szempontjából sincs tökéletesen kifejtve, kidolgozva.

Miért akarnak minden filmben beállítani egy komolyzenei koncertet úgy, mintha a csórók azokra sosem jutnának el, ha akarnak? (Clark/Clarke arcjátéka megér egy misét)

Lou Clark (Emilia Clarke) nagyon rá van szorulva a munkára, mivel édesapja jó ideje nem talál megfelelő munkát, anyja háztartásbeli, húga pedig elköltözött otthonról. Végül egy lehetőséget kap, hogy a nagyon gazdag Treynor család tragikus balesetben, mellkastól lefelé lebénult örökösére, Will-re (Sam Claflin) vigyázhasson, apu (Charles Dance) és anyu (Janet McTree) beleegyezésével, sőt, később kiderül, hogy volt rejtett szándékuk is a cserfes és élet-igenlő lány felfogadásával.
Lou nyílt és tiszta jellemének köszönhetően azonnal összebarátkozik Will ápolójával, Nathan-nel (Stephen Peacocke) aki szinte a kezdetektől elviseli a sérült fiú rigolyáit és lassan megtöri a jeget Will szívéhez is, akinek első reakciója az új emberek felé a teljes eltaszítás.
A napok lassan telnek, Lou kezd beilleszkedni és, ahogy hasonló filmeknél is előfordult már, a férfi és a nő között valami sokkal mélyebb alakul ki, mint gondolták volna.

Igen, elcsattan a csók. Biztos volt.

Eredetiség így nem sok van a filmben, hiszen tucatnyi hasonló mozi készült már, amely a beteg és az ápolója közötti kapcsolat alakulását boncolgatja. (Pl. Mégis kinek az élete?, A szerelem erejével. stb.) Néha a befejezés cukormázas hepiend, máskor kevésbé szirupos dráma.
Volt még lehetőség a filmben. Will és Lou között még lett volna helye néhány komoly beszélgetésnek, filozofálgatásnak az életről, szerelemről és lehetőségekről. Ha úgy veszem, kicsit felszínt karcolgató a mozi.
Utólag persze belemagyarázhatjuk, hogy Lou képviseli a női hozzáállást, amiben az érzelmek dominálnak és nincs konkrét terv a jövőre nézve, míg Will a tipikus férfi, aki logikusan igyekszik gondolkodni a kérdésben és visszavonhatatlan döntést szorgalmaz.

Mondjuk, annak örülök, hogy tök egyedül ültem neki a filmnek, mert hamar sikerült ráhangolódnom a szitura és húszpercenként kellett könnyeznem, holott éppen semmi hagymásat nem csináltam a konyhában.
A befejezés pedig számomra nem kielégítő, hiszen az elmúlás engem nem szórakoztat.
Megértem éppen, csak nem leszek tőle boldog.

65%

Ha megnéznéd: Mielőtt megismertelek (2016)

További filmek:

- Életrevalók (2011)
- Mégis, kinek az élete? (1981)

Hogy tud valaki ilyen arcot vágni???

A hét mesterlövész - The Magnificent Seven (2016)

A hét mesterlövész - The Magnificent Seven (2016)


Rendezte: Antoine Fuqua

A film Mafab adatlapja: The Magnificent Seven (2016)

Megtekintés: Szereted a western filmeket? Akkor ez is csúszik, akár a sör.

Szpojleres:
Nehezen tudnám behatárolni Fuqua stílusát, hiszen annyi műfajban kipróbálta már magát - és a legtöbb az akcióba is belefért. Barnás, meleg színű szűrő, férfi főhősök, CGI robbantás, por és hamu, állandó színésztársak, lassítások. Ezek biztos benne vannak egy Fuqua filmben.

Van abban valami morbid humor, hogy mikor Chisolm (Denzel Washington) miután végzett a feladatával és hat társával végül sikeresen megvédte Rose Creek-et, az aktuális kisvárost, akit a zsarnok bankár és bandita, Bogue (Peter Sarsgaard) sanyargatott, kilovagol a szarrá lőtt városból, és a városlakók imába foglalják a nevét és megköszönik neki, hogy segített rajtuk. Közben gyakorlatilag újra kell építeni valamennyi házat és legalább kétszáz holttestnek kell végső nyughelyet biztosítani. Idilli kép, ahogy a megmaradt három mesterlövész kilovagol a naplementébe, mint akik jól végezték dolgukat, miközben mögöttük már semmi nem lesz ugyanaz. De ne legyünk hálátlanok, hiszen egy sokkal erősebb várost és közösséget hagynak maguk mögött, mint amibe először betették a lábukat. Egy olyan Rose Creek-et, amely már képes lesz megvédenie magát, hiszen látták, hogy kell, kaptak kezdőlökést és talán sokaknak még tököt is sikerült növeszteniük. A női főhősnek, Emma Cullen-nek (Haley Bennett) egészen biztos.

Annyiban bátor vállalás a film, hogy inkább a férfi nézőknek fog kedvezni; csupa marcona pisztolyhős és karakter, ész nélküli lövöldözés és semmi romantika. Igen, hiába imádom Bennett táskás szemeit, mivel a film elején párját ritkítják, a továbbiakban a forgatókönyv nem erőszakolt rá egy banális és hiteltelen szerelmi szálat. Romantikában Fuqua egyébként sem volt soha erős, amennyire emlékszem.
A rendező néhány interjúban megemlíti, hogy filmjében igyekezett a japán eredeti "A hét szamuráj - The Seven Samurai (1954) szellemiségét megjeleníteni, de ennek ne dőljünk be. Kurosawa több, mint három órás opusa sokkal jobban fókuszált néhány karakter bemutatására és az akciók is monumentálisabbak voltak, amennyiben monumentális, hogy fehér lepedős tömegek feszülnek egymásnak, kerti szerszámokkal, botokkal és néhány szamuráj karddal. Az új "Hét mesterlövész", eleve a műfaji kategória miatt, egyértelműen a korábbi, 1960-as változat Remake-je, igaz, fazonigazítás után: A gonosz itt félig üzletember, a bemutatkozás - főleg a nőgyilkos baltás indián - sokkal brutálisabb, a csapat összetoborzása valahogy sokkal profánabb, a főszereplők figuráit alig ismerjük meg - bár, a korábbi változatban is volt, akiről alig tudtunk meg valamit és valahogy a két órába nem sikerül a karakterépítést sem olyan szépen belevinni, viszont több a humor. Egyszerű humor. Még Chris Pratt is árnyéka önmagának. A "világ legjobb szeretője" beszólás egyenesen fájt tőle, mivel a filmet tekintve üres szócséplésnek tűnt.


Ettől függetlenül a film végig izgalmas, nem unalmas, hamar elrepül a két óra. Újranézése azonban nem feltétlenül javasolt, mert azért végig megvolt bennem az az érzés, hogy az egész hajaz azokra a kaszkadőrparádékra, amiket direkt ilyen célra felépített kirakatvároskákban szoktak a kíváncsi turistáknak bemutatni, és ennél nem sokkal több, hiszen valami hiányzik belőle, ami a korábbi változatban benne volt. Talán a kémia. A két főszereplő közötti dinamika is jobban tetszett a 60-as változatban, pedig Yul Brynner és Steve McQueen elég nehezen tudott együtt dolgozni a szakmai rivalizálásuk miatt - Brynner a második részbe (Mivel az elsőben részproduceri tevékenységet is folytatott) már nem hívta vissza McQueen-t, pedig az túlélte az első részt. Mondjuk, a második rész minősége nem is említhető egy lapon/napon az elsőjével, ezért kérdéses, hogy McQueen egyáltalán részt vett volna benne, miután elolvasta a forgatókönyvet. Szerintem nem.

A mesterlövészek kompániája, ha lehet, még eklektikusabb, mint korábban. Míg Kurosawa mozijában nagyjából mind japán szamurájok voltak a főszereplők, és később is főleg kemény amerikai pasasok alkották a védőket, addigra mostanra Fuqua a politikai korrektség jegyében a lehető legszélesebb spektrumból szedegette össze a srácokat, így jutott közéjük mexikói haramia, indián vadász és egy keleti késforgató is. Nehéz elképzelni, hogy ezek az egyébként a saját poklukat megjárt emberek ilyen kevésért áldozzák fel magukat, ám a film nem is arról szól, hogy mennyire reális az alapötlet, hanem a bátorságról és összetartásról.
Az akcióknak van ereje, a helyszín - Rose Creek - rendesen fel van építve, hozza a kötelezőt. Hogy mi hiányzik mégis? Az eredetiség. Nem gondolom, hogy nem volt szükség leporolni a korábbi változatokat, hiszen vannak filmtémák, amiket érdemes és jó újra és újra előszedni, ha másért nem, hát azért, hogy mai sztárokat láthassunk olyan szerepben, amiben régebbi hírességek már tetszelegtek.


Denzel Washington pont olyan kemény, mint mostanában bármelyik Fuqua moziban. Csak a jelmeze változott a "Védelmező" óta. Chris Pratt igyekszik felnőni a feladathoz és legalább kap egy belevaló jelenetet a figurája és nem erőltetik a nézőre a végén. Ethan Hawke remek, bár kissé kamunak tűnik a kezdetben megcsömörlöttsége, majd hirtelen feltámadt harci kedve. Ebben gondolom cél volt, hogy kicsit összecsengjen a hatvanas változatból Brad Dexter Harry-jével, aki szintén kis időre letiplizik, majd a végére nagyobb elánnal érkezik vissza (Hogy szinte azonnal és teljesen mellékesen lelőjék.)
Akinek az egész egy jutalomjáték, a mostanra mellékszerepekbe töppedő Vincent D'Onofrio, aki kiváló a prémvadász ösztönlény és gyilkológép szerepében. Itt is meghal, mint mostanában sok filmben (Jurassic World-ban pl. ahol együtt nyomta Chris Pratt-tel), viszont legalább addig elég emlékezetes a figurája.
A többiek pedig egyszerűen túl kevés időt kapnak, főleg a mexikói (Manuel Gracia-Rulfo) karaktert nézve. Az indián (Martin Sensmeier) és a keleti (Byung-hun Lee) legalább jót is harcol.


A zene James Horner utolsó munkája, amelyet elkészített, még a film elkészülése előtt. Fuqua már le is tett róla, hiszen a nagyszerű zenész elhunyt, mielőtt a film elkészült volna, ám a családja tudott róla, hogy a zeneszerző annyira akarta ezt a munkát, hogy már jóval korábban elkészített egy remek kottát a film lehetséges képei alá, amelyeket végül csupán össze kellett rendezgetni. ebben Simon Fraglen volt a produkció segítségére. Néhány fúvós-futam ismerős is lehet korábbi Horner munkákból (Pl. Aliens)

Annyira nem voltam elájulva a kész filmtől, mint szerettem volna, viszont mivel vártam már egy Remake-t, kedveltem a mozit.

65%

Ha megnéznéd: A hét mesterlövész (2016)

Korábban:

A hét mesterlövész (1960)

A hét szamuráj (1954)

2016. október 5., szerda

A gyereknepper - Life With Mikey (1993)

A gyereknepper - Life With Mikey (1993)


Rendezte: James Lapine

A film Mafab adatlapja: Life With Mikey (1993)

Megtekintés: Ha nem Michael J. Fox a főszereplő, a kutya sem nézte volna meg ezt az unásig koptatott történetet.

"- Mik ezek a rettenetes hangsúlyok?
- Nézd haver, én Brooklynból jöttem, úgyhogy örülj, hogy egyáltalán tudok beszélni!"

Ha megmarad az eredeti cím - "Élet Mikey-vel" - az közel sem lenne olyan érdekes, mint az enyhén kétértelmű magyar megfogalmazás. Az "Élet Mikey-vel" egy sorozat címe, míg a gyereknepper feltételez némi szexuális felhangot is. Nagyjából a cím ezért érdekesebb is, mint a kész produkció.

Michael Chapman (Michael J. Fox) egykor egy televíziós sorozat kedvenc kis tököseként lassan megkopó hírnévre tett szert, amit nem kamatoztatott elég jól az évek során. Bátyja, Ed (Nathan Lane) ellenben igen és öccse sikerét meglovagolva egy gyerek színészeket foglalkoztató ügynökséget üzemeltet, aminek reklámarca az egykori kedvenc, Michael. Az üzlet azonban közel sem megy olyan jól, mint kellene és szükségük lenne már egy húzónévre, akinek sikereit az ügynökség kamatoztathatná, hiszen jelenleg csupa olyan gyerkőccel dolgoznak, akikben több a kedv, mint tehetség.

Michael az utcán botlik bele a nem túl ügyes tolvajlányba, Angie Vega-ba (Christina Vidal), aki ellenben tehetséges hazudozó, ahonnan egyetlen lépés csupán a színjátszás. Michael érzi, hogy Angie roppant tehetséges, bár, kamerák előtt szüksége van még kezdő lökésre. Szerencséjükre, a viharos megismerkedésüket hamarosan egy komoly reklámszerződés megkötése tetőzi be és hiába megbízhatatlan üzlettárs Michael és hazudós kis méregzsák Angie, rá kell döbbenniük, hogy ellentétes habitusuk ellenére szükségük van egymásra, ha boldogulni akarnak az üzleti életben.

Ha ismerősnek tűnik a történet, az azért van, mert kisebb-nagyobb eltérésekkel ezer hasonló film készült, amiben egy gyerek és egy felnőtt igyekszik vagy kénytelen összecsiszolódni, egy közös cél érdekében, legyen az bármilyen banális, vagy egyenesen élet-halál kérdés. Már Chaplin híres "A kölyök - The Kid (1921)" című mozijában is az a kémia volt a történet mozgatórugója, hogyan képes egy felnőtt és egy csibész közösen előnyökhöz jutni, egymásra utalva. A gyereknepper ennek sokkal modernebb, ugyanakkor kevésbé maradandó feldolgozása. Mert sajnos, a film kevés pozitívummal rendelkezik: Michael J. Fox az egyik és az elsőfilmes Christina Vidal a másik.
Közöttük működik a kémia és Fox betegsége sem ütközött még ki a viselkedésén. Nathan Lane hozza szokásos mellékalakot, amely skatulyából már majdnem kitört, mikor Robin Williams oldalán megformálta a meleg élettársat a "Madárfészekben - The Birdcage (1996)", ám végül nem sikerült neki a nagy áttörés, amit talán kevésbé sztár alkatának is köszönhet.

Christina Vidal, Cindy Lauper

Lapine filmje egyetlen igazán eredeti pillanatot nem tud felmutatni és ebben főleg Marc Lawrence eredetiséget nélkülöző forgatókönyve a ludas. Még azt az ütőkártyát sem tudják rendesen kijátszani, hogy a Chapman testvérek keze alatt tucatnyi fiatal sztárpalánta fordul meg. Egy ötletesebb forgatókönyvbe simán beépítették volna a srácokat és nem csupán néhány bemutatkozó szereplés erejéig, rövid montázsokba. Szerencsére, legalább egyikükre azért nagyjából odafigyelt az író, így nem egyedül Angie-nek kell elvinnie a showt, hanem pár vicces jelenetben megismerhetjük David Krumholtz-ot, aki egy Barry nevű, elkényeztetett de éppen nagyon jól kereső gyereksztárt alakít és szintén ez az első filmes munkája, mint Vidal kisasszonynak. ebben a tekintetben legalább nem rossz a film, mert a két főszereplő gyereket sikerült tényleg tehetséges emberkékre osztani.

A mellékszerepekre sikerült megszerezni pl. Cindy Laupert, aki a nyolcvanas években próbált betörni a filmes piacra, ám ez nem sikerült, de azért rendre elfogadott kisebb-nagyobb mellékszerepeket. Egy rivális menedzser apró szerepében feltűnik Victor Garber, aki inkább színházi és karakterszínész és a Titanic moziból vagy az Alias sorozatból lehet ismerős. Még kevesebb lehetőséget kap Rubén Blades, és mintha az ő karakterét nem is sikerült volna rendesen megmagyarázni a film végére, csupán kellett egy mondvacsinált indok, amivel dramaturgiailag "nincs útban" a film során. Egy apró cameo szerepben pedig szintén itt mutatkozik be mozifilmben először Kevin Zegers, aki azóta azért elég jól kinőtte magát, főleg drámai alkotások fontos szerepeiben. (Transamerica, Ira - Sétáló hullák)
A szokásos befolyásos ember szerepkőrben pedig az idén elhunyt David Huddleston jelenik meg, aki a kultikus rangra emelkedett "A nagy Lebowski - The Big Lebowski (1998) címszerepében lett ismert rajongói körökben.

Michael J. Fox, Christina Vidal, Nathan Lane

A téma nem rossz és a film is kedves a szokásos körökkel megspékelve - félreértés, sértődés, elszakadás, könnyes kibékülés, végül mindenki happy. Ettől függetlenül szerintem ez Fox kevésbé érdekes és sikeres filmjeinek sorát bővíti és inkább hétvégi matiné szekcióban érdemes vele foglalkozni, mert egy felnőttnek nem elég érdekes. Tipikus Disney családi mozis marhaság. Talán azért sem talált nálam utat a film a szívemhez, mert nálunk nincs akkora múltja a gyereksztároknak, mint odakint. (Néhány kivételtől eltekintve.)
Mindenesetre három évvel később készült a "Jerry Maguire - Jerry Maguire (1996)", ami a sportmenedzserek életébe enged bepillantást és ha a fekete Angie-t átfordítjuk a gyerekes és fekete Rod Tidwell-re, akkor egy igen hasonló történetet kapunk. Csak abban sokkal jobban bemutatják a karaktereket és valahogy összeszedetettebb a végeredmény is.

45%

Ha megnéznéd: A gyereknepper (1993)

Töfi:
- Más címen is futott a film: "Felejts el!" - Give Me A Break
- Eddie Murphy is esélyes volt a főszerepre, de végül inkább a "Dzsentlemanust - The Distinguished Gentleman (1992) választotta.


A film soundtrackja - soundtracks and you