Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Alapfilm, amelyről már szerettem volna írni.
Most azonban rendhagyó módon nem a filmről írnék, hanem egy korábban olvasott kritikára reagálnék, amelyet a neten találtam és nem értek vele egyet, mert úgy vélem, a cikk "írója" nem elég érett a téma feldolgozásához. Persze lehet, hogy én tévedek...
A weboldalt nem szeretném reklámozni, jogi okokból, azonban a válaszomban megtalálhatóak a fiatal író felvetései és én ezekre reagáltam.
A reakciómhoz a film ismerete szükséges, ezért mielőtt elmélyednél elmédben, tekintsd meg a filmet, amely televíziós kiállítása mellett is bőven megéri szerintem a 90%-ot, annyira remek az alapötlet, amelyet boncolgat.
1. Ha valaki 14.000 éve él a Földön, elképzelhető, hogy egyetlen egy régi emléktárgyat sem tart magánál? Ez alapjában ellentétes az emberi magatartással, amelynek sajátja a relikviák gyűjtése - hozzáteszem, ha 14.000 éve élne valaki a Földön, az emlékezést, de a megélhetést is segítenék műtárgyai - erre láttunk már "példát" a Hegylakó filmekben és sorozatban.
- Ha az ember sokáig él és más szemmel figyeli a világot, túlnő azon, hogy tárgyakkal vegye körbe magát. Mellesleg a buddhizmus része, hogy nem hagyjuk, hogy a tárgyak irányítsanak minket, ergo nincs rájuk szükség egy teljes élethez.
2. John Oldman állítása szerint sok nyelvet beszél, hiszen rengeteg helyen élt, vajon miért nem mutatja meg ezen képességét? Ez aztán nem került volna sok energiába a készítők részéről, és semmi mást nem sugall - mint amatörizmust... - Előttem is írták: Hiába gagyog idegen nyelven, ha társai nem beszélik azt. A történet lényege, hogy lebegtet, azaz nincs konkrét bizonyíték a végéig, csak a "lehetősége", hogy igazat mond.
3. John Oldman szinte semmi olyan információval nem tud szolgálni, amelyet a mai tudósok, középiskolai diákok, régészek ne tudnának. Valóban ennyire teljes a mai "tudásunk"? Az ősi babiloniakról, egyiptomiakról, főníciaiakról és egyéb népekről szóló ismeretanyagunk valóban ennyire megbízható és cáfolhatatlan? Természetesen, nem. - Mit kellett volna mondania? Bármit is mesél a saját tapasztalatairól, azt vagy már tudják a többiek a könyvekből, vagy megkérdőjelezik, hiszen nem tudhatják. Kellett volna valami plusz "pletyka", hogy Van Gogh meleg volt és kikezdett vele? Ettől lett volna hitelesebb a sztori?
4. John Oldman állítása szerint nem hegesedik. Bizonyítani ezt sem bizonyítja, de még csak véletlenül se karcolja meg magát a többiek előtt. Hiszen ez legalább még 100 dollárjába került volna a filmkészítőknek. - Erről is volt szó korábban: Nem hegesedik, de azt nem mondta, hogy a bőre nem sérülhet meg. A hegesedés talán azt jelenti, hogy megsérül, de az évek alatt nyomtalanul eltűnik a sérülése.
5. 14.000 év alatt el lehet kerülni a halált? Mármint az erőszakosat, vagy a baleset általit. Nem hinném. - A film a hitről szól eleve, te pedig nem hiszel. A film arról szól, el lehet e hinni, amit hallunk. Ha úgy állsz hozzá, hogy nem hiszed, akkor te vagy az irritáló idős nő, aki végig szkeptikus volt és a vallásos résznél is csak sértődöttséget tudott felmutatni. Mit jelent ez? Hogy nem vagy érett a témához.
6. A csattanón ezek után már csak röhögni támadt kedvem. - Pedig nem vicces. Újabb jele, hogy nem vagy a filozofálgatáshoz elég érett. Mellesleg, lehet, hogy nem a többség a hülye, akik hype-olja ezt a filmet, és a magas pontszám sem véletlen. Ha száz emberből egynek nem tetszik egy film - főleg, ha elég széles spektrumon mozog a nézők életkora és egyéb habitusa - akkor nem lehet, hogy az az egy néző téved?
VálaszTörlés
"
Az egyenes szöveg a cikkből lett kiemelve, a dőlt betűs pedig amit magam tettem hozzá.
Mint láthatod, nem mostanában találtam rá erre az oldalra.
A filmről még gyűjtöm az érzéseimet, hogy egy ne túl felszínes cikkben elmélkedjek róla.
Talán újranézem.
Az apropó is adná magát egy kritikához, hiszen idén, 10 évvel "Az őslakó" után, most bemutatják a folytatást is, "Az őslakó: holocén" címmel.
Megtekintés: Néha, ha igazán jó filmet akarok látni, Európai mozik között kell keresgélnem.
Mert egyszerűen Hollywood-on kívül nem mindenki gondolkodik kifejezetten a pénzcsinálásban. Gondolom én. Tehát, Amerika, pénz-orientált, mindenki más, önkifejez.
Az Európai mozi szerintem eleve nem úgy indul neki a forgatásnak, hogy majd akkor a vásznon látható csoda milyen hatalmas összegekkel gyarapítja a producerek zsebeit. Inkább a történetekre gyúrnak rá, hogy a néző a pénzéért kapjon tartalmat. Már persze, ha nem valami gagyi komédiát rittyentenek össze - Lásd Jöttünk, láttunk 3. - aminek azután nem lesz komoly visszhangja.
Paolo Genovese, olasz direttore mozija klasszikus egy-helyszínes dráma, kamaradarab, amely tipikusan színházi darabként hathat a nézőre kiállításában. A történet egy izgalmas felvetés köré építi gondolatiságát, vagyis, hogy a barátok, közeli ismerősök valójában mennyi mindent tudnak egymásról, mennyire részei egymás életének. A forgatókönyv összetettségéhez a stáblista szerint öt (5!) forgatókönyvíróra volt szükség, ami nem kis szám egy alig pár szereplős történet esetében, azonban, ahogyan haladunk előre a játékidőben, egyre inkább olyan érzésem volt,hogy a forgatókönyv quintettje az egyes karakterszálakon - négy pár és egy magányos férfi karakter - külön-külön dolgozott, építette fel, majd szépen összemosták. Így mindenki csak a saját linearitására figyelt, hogy minél kevesebb legyen a törés.
De miről is van szó?
Egy baráti társaság, amelynek tagjai között az ügyvéd és orvos mellett jól megfér a szerencsevadász és állástalan tanár is, évente néhány alkalommal összegyűlnek egy kis vacsorára, hogy megbeszéljék az élet dolgait. Az aktuális vacsoránál a pszichiáter feleség, Carlotta (Anna Foglietta) ötletének nekibuzdulva kitalálják, hogy a mobiltelefonokat mindenki kiteszi az asztalra és a vacsora további részében ha bárki üzenetet vagy hívást kap, azt nyilvánossá teszik a többiek előtt, hogy megbizonyosodjanak egy gondolatjáték keretei között, hogy a barátok valóban elég jól ismerik e egymást.
A kezdetben komikus felvetést hamar kellemetlen közjátékok szakítják meg, amelyek a bonyolult kapcsolati hálókat boncolgatják és néha felül is írják. A lényeg, hogy takargatni valója szinte mindenkinek van.
A cselekmény természetesen nem túl pörgős, hiszen erősen be vagyunk zárva a négy fal közé, azonban a remek karaktereknek és ötletes szituációnak köszönhetően végig éreztem egy lappangó feszültséget, amellyel nagyon jól kufárkodik a forgatókönyv és néha teljesen átír korábbi kapcsolatokat, új irányba terelve a figurák érzéseit, döntéseit.
Néha nem is éreztem minden lépést túl logikusnak, máskor pedig már rég elejét vettem volna egy-egy leágazásnak a kielemzésének, de összességében remek maga a film felépítése. A dráma mellett jól megfér némi humor is és a befejezés is tartogat egy apró csavart, amely után ismét el lehet gondolkodni.
Egy biztos, mindenki sérül.
A film persze fikció és nagyon valószínű, hogy hasonló helyzetben egy baráti társaság nem járna úgy, mint ahogyan látjuk, bár ez köszönhető annak, hogy a film játékideje véges, fel kellett gyorsítani az eseményeket, ráadásul, hogy jól működjön a felvetés, el kell osztani a karakterek között a kellemetlenségeket a drámaiság fokozása érdekében. Így végül szinte nincs "tiszta" ember a film végére.
A színészi játék egészen kiváló és a film jól gyarapítja azoknak a moziknak a sorát, amelyben elvileg szürke kisemberek kerülnek kiélezett helyzetbe. (12 dühös ember, Az őslakos, Az erőszak istenei) talán az sem véletlen, hogy a legjobb Woody Allen drámák jutottak eszembe, miközben felépült a cselekmény.
Marco Giallini már az A.C.A.B.-ban is emlékezetes alakítást nyújtott számomra és ez, a korábbitól homlokegyenest eltérő figura ismét egy remek színészi munka.
Maga a mozi pedig az utóbbi hónapok egyik legmaradandóbb filmes élménye volt számomra.
Mi sem bizonyítja, hogy maga a történet érdemes arra, hogy foglalkozzanak vele, hogy már elkészült ugyanabban az évben egy török Remake, majd 2017-ben a spanyolok is elkészítették a saját változatukat, kissé humorosabb formában.
2014-ben Janiak első filmjével elkészített egy igen nyomasztó, már-már Lovecraft közeli kamara drámát, amely lassan adagolta a horrort, ám végül abban a műfajban teljesedett be. Azóta is várom, hogy készítsen valamit, mert vannak rendezők, akiknek látásmódja, stílusa azért létezik, hogy remek filmekkel ajándékozzon meg minket. Janiak ráadásul nő.
Talán pont ezért tudta ennyire szépen megkoreografálni ezt a drámai misztikus mesét, amely egy fiatal házaspár első nászútjáról meséli el nekünk, hogy mennyire nem ismerjük néha a másikat.
Nos, ha filmimádó vagy, igyekezz, hogy lecsapj egy ilyen rendezőnőre, írónőre, vagy művészre, aki ennyire tudatosan képes használni a tehetségét. Janiak esetében mondjuk pont elkéstél... Férjhez ment Ross Duffer-hez, aki szintén egy igen sikeres kortárs filmes és akinek pl. a mostanában hihetetlenül népszerű Stranger Things című sorozatot köszönhetjük.
A "Nászút" Phil Graziadei és Janiak közös szerelemgyereke volt. Körülbelül 1 millió dollárt gereblyéztek össze hozzá, néhány hét alatt leforgatták és végül elmaradt a nagy bemutató. Valamiért inkább fesztiválokra engedték rá, talán attól félve, hogy a főszerepre megnyert két megnyerő színész nem képes elvinni a hátán a bemutató környéki marketing gépezetet. Egy biztos: a filmnek végül sajnálatos módon nem lett túl nagy visszhangja, pedig bőven megérdemelte volna, hiszen a sok, futószalagon gyártott, értéktelen bóvli között ez egy kiemelkedő darab, még akkor is, ha nem túl eredeti a forgatókönyve. (Ugyanebben az évben egy nagyon hasonló történet is hasonlóan rossz marketing rendszer miatt alig jutott el a nézőkhöz: Újjászületés - Spring (2014)
Viszonylag sokáig pihentettem a történetet, és ezért eléggé késve írok erről a filmről. Pedig többet érdemel.
Bea (Rose Leslie - Trónok harca Ygritte) és friss férje, Paul (Harry Treadaway) a lány gyermekkorának egyik fontos helyszínére utaznak nászútra. Semmi különös, inkább csak egy csendes tavacska, néhány magányos házzal. Azonban az érkezésük után Bea viselkedésében változás áll be. A korábban kedves és belevaló lány visszahúzódó és elérhetetlen lesz. Paul pedig nyomozni kezd, hogy vajon mi váltotta ki a lány hirtelen viselkedésbeli eltorzulását. Lassan a jelekből és félinformációkból Paul szörnyű titkokat fedez fel, amelyek könnyen az életükbe is kerülhetnek.
Lassan az idill átevez borzalomba...
A film nagyon lassan, de tűpontosan építi fel az iszonyatot és a befejezés sem hoz megváltást a nézőnek. Rengeteg kérdést teszünk fel utána, amelyekre nyugtalanítóak lehetnek a válaszok. Ennek ellenére legalább egyszer ajánlott darab. A történet elfilozofálgat azon, hogy képesek vagyunk e kiismerni maradéktalanul a másikat és, hogy jogunk van e a múltban gyökerező rejtélyekben, titkokban vájkálni. Pont az a félelmetes a misztikus drámában, hogy a horror pont abból a személyből építkezik, akit elvileg már ismerünk, szeretünk. Ezért is olyan nyugtalanító a befejezés, hiszen nem lehetünk benne tökéletesen biztosak, hogy Bea nem tényleg féltésből teszi azt, amit tesz és nem pusztán egy gyilkos szörnyeteg, amelyik elvarrja a szálakat, miután kiderülnek titkai.
De tényleg kiderülnek?
Rose Leslie a vad amazon Ygritte után egy sokkal femininebb, mégis legalább olyan veszélyes karaktert személyesít meg, mint a Trónok harca sorozatban. Jó lenne, ha a színésznő ezen a vonalon maradna és nem olyan fércművekhez adná a nevét, mint pl. a Morgan című horrorfilm, melynek kevés pozitívuma közül az egyik, hogy remek a szereposztása. Harry Treadway remekül végszavazik a színésznőnek.
Megtekintés: Nem sok pozitívuma van ennek a mozinak, de legalább rövid.
A témaválasztásért ugye, alapból nem jár dicséret neki, hiszen a főszereplő és rendezőnő Katie Aselton a világtól elzárt és terrorizált szereplők bosszújáról készített filmet, amelynek gyökerei nem tudom, meddig nyúlnak vissza, de hogy a hetvenes években készült egy sokat emlegetett és vitatott darab is a témából - Köpök a sírodra - címmel, akkor sejtjük már, miért nem vagyok elájulva ettől a feldolgozástól.
Mert Aselton ötletéből Marc Duplass ollózott össze egy halovány izgalmakat nyújtó röpke másfél órásra nyújtott menekülős thrillert, amelyet még horrornak nevezni is nehéz. Persze Marc, mint férj, be volt betonozva a stábba és ennél a filmnél is megmutatkozik, hogy egy házaspár közös tevékenysége nem feltétlenül - S.O.S. Love! - lesz feltétlenül egy gyümölcsöző munka alapja.
A felütést is ismerjük már máshonnan, (pl. A barlang épült hasonló alapra a karakterek múltjában) ezért mondjuk azt, hogy klisés, ahogyan egy karakter közös programot szervez barátainak, akik évek óta nem beszélnek egymással. Többnyire valamilyen homályos megcsalási, árulási ügyről lehet ilyenkor szó. Pont, mint itt.
Sarah (Kate Bosworth) megunja, hogyha szeretne egy jó kis programot összehozni, akkor azon a legjobb barátnői együtt nem hajlandóak megjelenni, mivel pár évvel korábban Lou (Lake Bell) simán összeszűrte a levet Abby (Katie Asleton) aktuális pasijával.
A sebek lassan forrnak és Sarah végül kijátssza az aduászát, mondván, rákos beteg, akinek hónapjai vannak hátra, mert félő, hogy Abby végül nemet mond az összeerőszakolt találkozóra és szigetlátogatásra. Persze, mire a dráma kellően szárba szökkenne, Sarah leleplezi magát, hogy csak fekete humort csempészett a találkozó létrehozásába, Abby valamiért végül mégis marad és Lou is, ami nagyjából annyit jelent, hogy hajlandóság a békülésre, mindkét félben van.
Már ez megfelelő alap lenne egy thrillernek a semmi közepén, három nővel, akik kiöntik a szívüket és drámáznak kicsit, azonban, mivel az ötlet is sovány, meg a forgatókönyv sem túl erős, kell némi plusz, amivel sikerülhet a további egy órát kitölteni.
Meg is jelenik hát három fiatalember, helyi redneck, akik ismerik is egyik hősnőnket és már sejthető, hogy valami rettenetes felé halad a film.
Azonban nem nulláról indul a három férfi támadó fellépése, ahogyan sok filmben eleve megszokhattuk, hanem itt katalizátort is használnak, amely valamiért sokkal fárasztóbb megoldás számomra, mintha csak három, alapjában gyökér pasas keresztezte volna a lányok útját.
Abby részegen a tábortűznél, amelyet már közösen raknak, addig kelleti magát egyiküknek, hogy hamarosan kettesben találják magukat a fák között, hevesen csókolózva. Innentől elszabadul a pokol, mert Abby karakteridegen lépésre szánja el magát: először teljesen feltüzeli Henry-t (Will Bouvier) majd az amerikai filmekben oly jellemző teljes visszavonulást választja, ami, mint tudjuk, elég nehezen feldolgozható állapot filmes dramaturgiában. Még középiskolás szüzektől csak-csak elfogadom, hogy a nyúlkálást kézfejre csapással zárják le és a csók elég nekik egy évig is, anélkül, hogy a pasikájuk megpiszkálná a csiklót, de itt felnőtt emberekről van szó, akik épp ösztöneiktől hajtva ugrottak egymásnak.
Will, ahogyan várható, nehezen tűri a felcsigázott állapotot, amíg a csiga vissza nem húzódik a házába. Abby pedig, balesetből kifolyólag megöli, mint ahogy hasonló drámai művekben már erre is találtunk példát.
- Lesz instrukció is, vagy tényleg elég ha csak futkározunk???
Normális esetben mi történik ilyenkor?
A három túlélő ajvékol kicsit, majd irány száraz-part és a helyi rendőrség, akik majd nyomozók bevonásával eldöntik Abby bűnösségét és mind az öten gyarapodtak egy igen rossz tapasztalattal a hétvégi tábortüzekkel.
Ehelyett, ha már kiderült, hogy a három barát korábban együtt katonáskodott és még a leszerelésük sem volt tökéletesen patent, a két túlélő ex-katona inkább kitalálja, hogy bosszút áll a hölgyeken, hiszen aki katonatársat öl, az ellenség.
És maradt még jó negyven perc a menekülésre, bujkálásra, öldöklésre.
Persze, a legerősebb katalizátor, Sarah rákja, mint kiderül, talmi leágazás és így nem is marad benn a végkifejletben, pedig lehetett volna rá építeni, már csak dramaturgiai szempontból is. Dusplass azonban egy butuska pasi, akinek köze nincs a női lélekhez és felmondja azt, amit ezerszer látott már, hasonló filmekben.
Azt is dadogva.
Derekben (Jay Paulson) elpattan valami és a lányok vérére szomjazik. Sajnos azonban, a fiú trió kiválasztásánál nem tudom mi dominált, hogy végül ők maradtak játékban a szerepekért, ám egyvalamiről képtelenek voltak meggyőzni; hogy ezek valaha is katonák voltak. A film egyik gyenge pontja, hogy a katonák semmilyen módon nem bizonyítják, hogy harcedzett, tökös legények, pedig korábban, a tábortűz fényénél, mintha erősen utalgattak volna rá és később is előkerül, hogy mennyi arabot kapartak el akcióik során. Erre három lány megakad a torkukon.
Elhiszem, hogy az ilyen történetek lényege, hogy végül a főszereplők, akik jelenleg a lányok voltak, végül győzedelmeskedjenek, ám úgy vélem, azt lehetett volna elegánsabban is tálalni. Talán több agyviharra lett volna szükség konyhaasztalok körül, vagy valódi tábortűz körül, ahol szépen felépítik a cselekményt, nem csak felhányják egy palatáblára.
Aselton végül szerzett magának két színésznőt, akiket belerángatott egy akció-image filmbe, a kemény amerikai nőkről és már ezért megérdemli a szimpátiát. A főszerepet azonban igazán bízhatta volna valakire, aki nála sokkal jobb színésznő és Bosworth-tal is csúnyán elbánt a történet során, amiért meg érik a nyakleves.
Ha legalább egyszer meglepett volna a film, de nem.
A The Kills betétdalai legalább tökösek és karcosak, kár, hogy a film alatt nem elég hangsúlyosak és a score-t készítő Ben Lovett-nek is van egy jó pillanata, amikor a lányok a csónakkal elindulnak a szigetre.
30%
Ha megnéznéd:
- Fekete szikla (2012) Khm, miért tennéd?
Vélemény:
- mery26: "Félúton abba hagytam a nézését,mert féltem,hogy meghalok az unalomtól.....!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!" - Cervantes: "Hát ez nem valami nagy horror. A film közepén majdnem kikapcsoltam, aztán volt egy kis mesztelenkedés és tovább néztem. A lényeg, hogy három csaj bohóckodik a vadonban, amikor két pali meg akarja őlni őket. A feszültség egy Barátok közt epizóddal egyenértékű, talán az utolsó öt percces jelenetben van egy kis akció, de azért nem érdemes 80 percet rászánnunk az időnkből. Nem ajánlom senkinek, horror fanoknak főleg nem.."
- Bocsi, Bell, de szerintem ez akkora bukta lesz, hogy inkább a felétől kiírattam magam. - De Kate, enélkül is csupa szar szereped van mostanában. - Mondjuk, az igaz...
Mert miről is agyalhat az egyszeri blogger, ha hajnali kettőkor a hőség miatt képtelen elaludni? Legyen mondjuk Billy Zane, akinek komoly filmográfiája van, ellenben hirtelen nem is tudnék 10 filmet sem összeszedni tőle, amelyekre büszke lehetne, vagy épp miatta nézném meg.
Szóval, összekapargatok itt 10 olyan címet, amelynek köze van a Zane-mesterhez és vagy láttam, vagy találkoztam vele, akár nem túl hízelgő módon.
Lehet, hogy nem miatta...
A sorrend tetszőleges:
1. Titanic (1997) Billy Zane a szépfiú, aki nem riad attól sem vissza, hogy fegyverrel védje meg érdekeit, miközben körülötte összeomlik a világ. Cameron rendező pedig kedveli színészét annyira, hogy bár nem érdemli meg, mégis életben marad a jeges kaland végére.
2. Vissza a jövőbe - Back to the Future (1985) Zane első filmes megjelenése. Nem ez az, ami alapján figyelni kezdtem a karrierjét, hiszen a film rosszfiújának harmadik csatlósaként alig látható. A magassága sem szerencsés, mivel szinte állandóan kilóg a képből. Arra azért jó volt, hogy Michael J. Foxot bedobja egy oldsmobil csomagtartójába, hátha bekavar ezzel a tér és idő kontinuumnak. A második részbe még visszahívták, de szépfiús charme-ja biztosan nem illett a harmadik etap, poros, western hangulatához, így abban már nem jelent meg.
3. Halálos nyugalom - Dead Calm (1989)
Az első olyan mozi, amitől szerintem - én biztos - jegyzik, mint színészt. Egy a világ zajától félrevonuló házaspár kapcsolatába kontárkodik bele a hajótörött férfi - akit Zane alakít - majd macska-egér játékot vív velük, amelynek kimenetele egyre inkább eltolódik a brutalitás felé. És a világhírnév megszerzése előtt még megdönti Nicole Kidman-t is, amit kevesen mondhatnak el magukról.
4. A báránysültek hallgatnak - Il silenzio dei prosciutti (1994)
Bugyuta thrillerparódia, amely egyszerre szeretne szórakoztató "Bárányok hallgatnak" koppintás lenni és megmutatná, hogy Zane tehetséges komikus is.
Az utóbbi sikerül. Zane legalább olyan jól alakít, mint Leslie Nielsen a fénykorában.
5. Memphis Belle (1990)
Mondjuk ez tipikusan az a film, amikor a sok bába közt elvész a gyermek. Zane egy tucatnyi légierő kötelékében szolgáló katona közül az egyik, akik utolsó bevetésre indulnak egy Memphis Belle nevű bombázó repülővel. Nehéz kiugrani az illusztris bandából, ellenben Zane tökéletesen beleillik a katonák csoportjába. Egy remek háborús film, amely méltatlanul nem túlságosan ismert. A Titanic után ismét egy mozi, amely a címét egy járműről kapta.
6. Lopakodók - Sniper (1993)
B filmesek "Bérgyilkosokja" két évvel korábban, hogy elkészült volna a Stallone mozi. Zane, ahelyett, hogy fiatalsága okán eljátszaná a pozitív szereplőt, inkább a sötét oldalt választotta és szembemegy Tom Berenger, tapasztalt mesterlövészével. az akciózás út közben személyes üggyé avanzsál. Nálunk viszonylag nagy sikerű film, amelyet moziban is játszottak. Azután készült pár rész Berengerrel és mivel Zane is úgy érezte, hogy lenne mit mesélnie a karakteréről, belement pár olcsó folytatásba.
7. A fantom - The Phantom (1996)
A lista kakukktojása, mert sokak szerint a képregényből készül kalandfilm egy franchise indító lett volna, ám valahogy semmi sem sikerült a készítése közben, így végül egy álarcos bosszúállós fiaskó lett belőle, amelyen még a dögösen fiatal Catherine Zeta-Jones és Kristy Swanson sem segített. Ez már egy olyan produkció, amit magam sem láttam elejétől végéig.
8. Farkasok völgye: Irak - Kurtlar Vadisi: Irak (2006)
Megosztó háborús dráma, amely Törökországban készült és az Amerikai hadviselést és annak szereplőit nem túl hízelgően mutatja be. Mivel Zane ehhez asszisztált megjelenésével, a szakma nagy része értetlenül figyelte a színész döntését. Egy biztos, sosem volt arról híres, hogy okosan választ, így nem véletlen, hogy bár komoly filmográfiája van, mégis roppant nehéz értékelhető darabokat találni benne.
9. Zoolander, a trendkívüli - Zoolander (2001)
Ha sok filmed van és ismert a neved, előbb vagy utóbb akár saját magadat is alakíthatod valamilyen filmben, hol ironikusan, hol mellékesen. Zane 2001-ben jutott el odáig, hogy egy szatírában saját magát cameozza és ezzel a film egyik vicces pillanatához tegyen hozzá arcjátékával, igaz, nevét nem írták a stáblistára. Mégis emlékszem rá. A második részben visszatért.
10. A végére pedig a legjobbat:
S.O.S. Love! - Az egymillió dolláros megbízás - Lovemakers (2011)
A magyar komédiának egyetlen értéke, hogy két ismert bár kopottas nevet megszerzett magának a Hollywood-i színészekből. Billy Zane és Darryl Hannah látott már szebb napokat is, de azért csak megdobbant a szívem, amikor a Titanic és Blade Runner sztárjai egy magyar filmben bolondoznak pár percig. A film ettől persze még élvezhetetlen, de Zane és Hannah!!!
Ismét egy képregény a filmvásznon, ezúttal a 2015-ben megjelent The Coldest City című kémtörténet megfilmesített változatához van szerencsénk.
A sztori 1989-ben játszódik, a rendszerváltás idején, Berlinben. Ez a mezei amerikai nézőknek persze nem sokat mond, mi jobban érezhettük a saját bőrünkön, esetleg ha túl fiatalok vagyunk, akkor hallhattunk róla szüleinktől. Megnyugtató, hogy ma is felfedezhetjük magunknak a híres-hírhedt Kelet-Berlint, hiszen az ott zajló jelenetek többségét Budapesten forgatták. Azonban a történelmi háttér kicsit el van mismásolva, ennél azért lehetett volna keményebb és realisztikusabb. Jobbára azt látjuk, hogy néhány kötött pulóveres és/vagy punk alak lepukkant graffitis falak tövében portyázik és pattannak, ha jönnek a zsaruk. Azonban a zenei aláfestés mégis sokat pótolt nekem a korszakból. Persze, hogy nosztalgikus volt Nena, George Michael vagy Falco dalait hallani, igaz feldolgozásként, de elég jól komponálva a jelenetekhez. Hol a dal igazi, hol pont az ellentétes érzelmi hatására építve.
Na ennyit a körítésről és az atmoszféráról.
Lássuk a sztorit. A főszereplő Lorraine Broughton (Charlize Theron), kvázi női James Bond, aki az MI6 ügynöke és azért küldik a Berlini fal közelébe, mert pont a forrongó kettéosztott német városban tűnt el egy fontos lista, amely nyugati ügynökök nevét tartalmazza, de sokan vadásznak rá a KGB-től a francia titkosrendőrségen keresztül a CIA-ig. Atomszőke ügynökünk kénytelen együttműködni a tenyérbemászó, de a terepet igencsak jól ismerő beépített ügynökkel, David Percivallal (James McAvoy), akivel kapcsolatban azonban nem látszik minden tisztának.
A film két idősíkon fut. Egyrészt egy londoni kihallgatószobában, ahol Broughton ügynök meséli a történetet főnökeinek (Toby Jones, James Faulkner, John Goodman), itt magyarázza, kommenteli is a látottakat, ha valakinek nem lenne minden érthető. A másik idősík pedig maga a mesélt történet, amely a berlini fal egyik vagy másik oldalán játszódik.
Számomra a kihallgatás jelenetei kicsit unalmasnak hatottak, néha kifejezetten hatásvadász, de üres párbeszédekkel. Pedig a színészgárda azért nagyon ott volt ezekben is, de valahogy mindig vártam mikor lendülünk túl rajta és kezdünk ismét akciókba. A moziban ülő barátom szerint olyanok a párbeszédek, mint a Johnny Mnemonicban: tele atmoszférateremtő, de teljesen érdektelen blablával. És hogy valami hatása tényleg lehetett az említett filmnek, arra példa a végén a gonosz kétszeri kiiktatása (amit különben már a Mnemonicban is utáltam).
Az akciójelenetekben kifejezetten tetszett, hogy a női ügynök nem férfiként harcol. Előkerül a magassarkú cipő is fegyverként és persze minden, amit a keze ügyébe tud kapni. Olyan, mint egy szexi, de kétségkívül veszélyes vadmacska. A lasszózós verekedése látványos, nem kíméli az ellenfeleket és nem átallja őket akár kitámasztóhorognak is használni. Ugyanakkor a női ügynökkel sem bánik kesztyűs kézzel a férfi ellenfelek garmadája, rendesen érvényesül az egyenjogúság: többször feltörlik vele is a padlót.
Az akciójelenetek persze egyrészt a rendező, David Leitch tehetségét dicsérik, aki maga is kaszkadőr volt annak idején, ez kifejezetten átjött a verekedések jól megkomponált koreográfiáján. Ugyanakkor lássuk be, ehhez kellett egy olyan színésznő is, mint Charlize Theron, aki így negyven felett is olyan csábító és veszélyes, hogy még a francia ügynököt játszó Sofia Boutella sem tud ellenállni neki és itt ismét egy James Bond-vonalnak megfelelő momentumot kapunk: ügynökünk bármilyen nőt megkaphat. Akkor is, ha történetesen ő maga is nő.
A film gyengesége a végére kifejezetten túlbonyolított többszörösen megcsavart szál, amely már a hiteltelenségbe sodorja a sztorit. Illetve hogy nem igazán lép ki az alaptörténet a szokásos kémfilmek soraiból.
A film erősségei a képregényhez méltóan rendesen megkomponált képek, a koreografált verekedések, Charlize Theron alakítása és hogy egy ízig-vérig női ügynököt sikerült neki és a rendezőnek vászonra vinnie.
Ugyanakkor azt mondom: a film egyszer nézhető, de többet vártam tőle. A bemutatók alapján minimum egy Nikitát. Szóval az Atomszőkéből az erősségei ellenére sem lesz kultfilm.
Kár érte, kiváló ügynök volt.
Az alábbi cikket nem Jerrycomovie írta. Minden, ami a cikkben olvasható, egy másik személy tollából származik. Az illető: Maggie
Megtekintés: Tetszett a Battle Royal és társai? Akkor ezen is elvagy amíg tart.
A Galaxis őrzőinek rendezője néha forgatókönyveket ír, amelyekben zűrös szituációkba kergeti szereplőit és Michel Rooker fejét szétverik...
Greg McLean berobbant 2005-ben a "Haláltúra" című torture horror drámájával és azóta már nem feltétlenül nulla forintos projektekhez kap lehetőséget. A "Belko-kísérlet" természetesen nem egy nagy költségvetésű darab, még akkor sem, ha néhány szerepre sikerült filmkedvelőknek ismert arcokat szerződtetni. A történet nagy kamu, megfelel az ókori gladiátorjátékok jelenidejű átiratának, mivel alapjában véve egy mindenki-mindenki ellen felállású mészárlásról mesél, amely tematikából évente készül két-három darab, néha egészen remek alapötlettel, mellékszereplőkkel vagy csattanóval.
A "Belko-kísérlet" azonban ezen a műfajon belül egy megbízhatóan átlagos mozidarab, amely nem feltétlenül lesz közönség kedvenc, mivel hiányzik belőle valami plusz. A "Battle Royale-ban" fiatal iskolás korú gyerekeket kényszerítettek öldöklésre és ez adta a film pikantériáját, meg az, hogy a psziché reakcióival is foglalkozott a történet, nem csupán az erőszakos gyilkosságokra koncentrált. A Schwarzenegger főszereplésével készült Richard Bachman könyvből összetákolt "A menekülő ember" pedig a hírneves osztrák tölgynek köszönhette sikerét, legalábbis underground videós körökben.
A "Belko-kísérlet" egy nem létező cég irodaházának falai között játszódik és egy olyan kísérletről mesél, amelynek a valóságban sok létjogosultsága nem lenne, lévén az eredmény túlságosan is szűk keretek között mozog, habár a film végén egy mondatban utalnak rá, hogy valójában mennyi, de mennyi információt tartalmazott a meggyilkolt hetvenkilenc irodista kálváriája. Azután apró képernyőkön láthatjuk, hogy a Bogotába települt irodakomplexumon kívül még számtalan hasonló helyszínen végezték el a gyilkolós hajszába torkolló kísérleteket és egyértelműen utalnak rá, hogy ez csupán az első fázis.
Honnan ismerős ez?
Biztosan több film foglalkozott ezzel és van olyan, ami most csak nekem is homályosan jutott eszembe, viszont kettőnek egészen biztos az volt a csattanója, hogy miután egyetlen túlélőnk életben maradt, jutalmul mehetett a következő szintre, azaz feltételezhetően ismét egy mészárszékben találhatta magát, hozzá hasonló túlélőkkel.
Az egyik a "Circle" a másik pedig "Az emberi faj".
Sokan azért szeretik ezt az alapötletet, mert valójában nem nagyon kell megerőltetnie magát az íróknak, hiszen a film derekát az erőszak, gyilkosság adja.
Lásd pl. Albert Pyun kifejezetten lusta moziját is, az "Öld, ahogy éred!"-et. Itt is egy zárt területen kell száz bűnözőnek lemészárolnia egymást, nem kísérleti jelleggel, csupán mert valakinek ez tetszik. James Gunn forgatókönyve gyakorlatilag minden ötletét úgy lopkodta össze, más, hasonló témájú filmekből és ezt ötvözte egy pergős kis, gore-ban bővelkedő, szatirikus humort nyomokban felmutató horror-akció moziban. Sajnos, jellemrajza és a karakterek közötti kapcsolatok megfestésére már nem elég a vászon, a végeredmény kicsit összecsapott, elnagyolt.
Ha azonban neked tetszik ez a téma - és nem vagy vele egyedül, hiszen mindig jönnek ki újabb és újabb filmek, erre építve (Raze, Kocka, A megtisztulás éjszakája sorozat) és van közönsége - akkor bátran tegyél vele próbát.
A főszereplőnk John Gallagher Jr., akinek a közelmúltban több filmjével is találkoztatok az oldalon. (Cloverfield Lane 10, Hush) Hozza a szerethető harmincas srácot, aki a barátnője életéért jobban izgul, mint magáért, akinek helyén a szíve és az esze is, aki végül felülkerekedik az ellenségein.)
Másik fontos karakter a cég helyszínen tartózkodó első embere, az irodavezető-igazgató, aki azonban úgy tűnik, szintén feláldozható, hiszen neki is végig odabent kell tartózkodnia. Tony Goldwynt mióta rendez, ritkában látom filmekben, viszont a Ghost óta, mindig is kedveltem és remekül tudja hozni az intrikus, negatív karaktereket.
Rajtuk kívül több, főleg sorozatokban feltűnő színész kapott szerepet a filmben, emlékezeteset egyedül talán csak John C. McGinley tudott alakítani, habár, ezt inkább a forgatókönyvnek köszönheti, hiszen karaktere van ennyire megírva.
Miután kiderül, hogy kb. mire számítsunk a filmben, a meglepetés faktor erősen elveszik, hiszen tudjuk, mire számítsunk és ettől nem is nagyon lehet eltérni. A befejezés is felemás, nem tartogat elég izgalmat, annak ellenére, hogy főhősünk azért tud meglepetést okozni, ez végül mégsem lesz annyira fontos.
A film simán folytatható, de ahogyan hasonlóan elődeihez, nem valószínű, hogy valaha beleugranak egy második részbe, hiszen sokat nem lehet ehhez hozzátenni, szinte csak az emberek mészárlása lehet érdekes egy fanatikus vér után szomjazó nézőnek.
A lezárás mostanra már klisés.
Eleve visszásnak érzem, hogy a kísérlet során a.) egyetlen ember maradhat életben b.) ha nem gyilkolnak az irodisták kellő elánnal, akkor drasztikusan csökkentik a számukat manuálisan.) mert teljesen más eredményeket kapunk ha szakaszokra bontjuk a kísérletet. Nem mindegy, hogy tudom, ha megölök hat embert, akkor nem kell még többet megölnöm, azaz vége lesz az öldöklésnek és az sem mindegy, hogy mikor jövök rá, hogy amolyan hegylakósan, nem maradhat, csak egyetlenegy túlélő.
Nem is világos, hogy egy ilyen kísérlet mire lenne jó, ezért feltételezem, hogy nem végeztek el a valóságban ilyesmit.
- Ha az ember sokáig él és más szemmel figyeli a világot, túlnő azon, hogy tárgyakkal vegye körbe magát. Mellesleg a buddhizmus része, hogy nem hagyjuk, hogy a tárgyak irányítsanak minket, ergo nincs rájuk szükség egy teljes élethez.
2. John Oldman állítása szerint sok nyelvet beszél, hiszen rengeteg helyen élt, vajon miért nem mutatja meg ezen képességét? Ez aztán nem került volna sok energiába a készítők részéről, és semmi mást nem sugall - mint amatörizmust... - Előttem is írták: Hiába gagyog idegen nyelven, ha társai nem beszélik azt. A történet lényege, hogy lebegtet, azaz nincs konkrét bizonyíték a végéig, csak a "lehetősége", hogy igazat mond.
3. John Oldman szinte semmi olyan információval nem tud szolgálni, amelyet a mai tudósok, középiskolai diákok, régészek ne tudnának. Valóban ennyire teljes a mai "tudásunk"? Az ősi babiloniakról, egyiptomiakról, főníciaiakról és egyéb népekről szóló ismeretanyagunk valóban ennyire megbízható és cáfolhatatlan? Természetesen, nem. - Mit kellett volna mondania? Bármit is mesél a saját tapasztalatairól, azt vagy már tudják a többiek a könyvekből, vagy megkérdőjelezik, hiszen nem tudhatják. Kellett volna valami plusz "pletyka", hogy Van Gogh meleg volt és kikezdett vele? Ettől lett volna hitelesebb a sztori?
4. John Oldman állítása szerint nem hegesedik. Bizonyítani ezt sem bizonyítja, de még csak véletlenül se karcolja meg magát a többiek előtt. Hiszen ez legalább még 100 dollárjába került volna a filmkészítőknek. - Erről is volt szó korábban: Nem hegesedik, de azt nem mondta, hogy a bőre nem sérülhet meg. A hegesedés talán azt jelenti, hogy megsérül, de az évek alatt nyomtalanul eltűnik a sérülése.
5. 14.000 év alatt el lehet kerülni a halált? Mármint az erőszakosat, vagy a baleset általit. Nem hinném. - A film a hitről szól eleve, te pedig nem hiszel. A film arról szól, el lehet e hinni, amit hallunk. Ha úgy állsz hozzá, hogy nem hiszed, akkor te vagy az irritáló idős nő, aki végig szkeptikus volt és a vallásos résznél is csak sértődöttséget tudott felmutatni. Mit jelent ez? Hogy nem vagy érett a témához.
6. A csattanón ezek után már csak röhögni támadt kedvem. - Pedig nem vicces. Újabb jele, hogy nem vagy a filozofálgatáshoz elég érett. Mellesleg, lehet, hogy nem a többség a hülye, akik hype-olja ezt a filmet, és a magas pontszám sem véletlen. Ha száz emberből egynek nem tetszik egy film - főleg, ha elég széles spektrumon mozog a nézők életkora és egyéb habitusa - akkor nem lehet, hogy az az egy néző téved?