Fekete szikla - Black Rock (2012)

Fekete szikla - Black Rock (2012)

Rendezte: Katie Aselton

A film Mafab adatlapja: Black Rock (2012)

Megtekintés: Nem sok pozitívuma van ennek a mozinak, de legalább rövid.

A témaválasztásért ugye, alapból nem jár dicséret neki, hiszen a főszereplő és rendezőnő Katie Aselton a világtól elzárt és terrorizált szereplők bosszújáról készített filmet, amelynek gyökerei nem tudom, meddig nyúlnak vissza, de hogy a hetvenes években készült egy sokat emlegetett és vitatott darab is a témából - Köpök a sírodra - címmel, akkor sejtjük már, miért nem vagyok elájulva ettől a feldolgozástól.
Mert Aselton ötletéből Marc Duplass ollózott össze egy halovány izgalmakat nyújtó röpke másfél órásra nyújtott menekülős thrillert, amelyet még horrornak nevezni is nehéz. Persze Marc, mint férj, be volt betonozva a stábba és ennél a filmnél is megmutatkozik, hogy egy házaspár közös tevékenysége nem feltétlenül - S.O.S. Love! - lesz feltétlenül egy gyümölcsöző munka alapja.

A felütést is ismerjük már máshonnan, (pl. A barlang épült hasonló alapra a karakterek múltjában) ezért mondjuk azt, hogy klisés, ahogyan egy karakter közös programot szervez barátainak, akik évek óta nem beszélnek egymással. Többnyire valamilyen homályos megcsalási, árulási ügyről lehet ilyenkor szó. Pont, mint itt.
Sarah (Kate Bosworth) megunja, hogyha szeretne egy jó kis programot összehozni, akkor azon a legjobb barátnői együtt nem hajlandóak megjelenni, mivel pár évvel korábban Lou (Lake Bell) simán összeszűrte a levet Abby (Katie Asleton) aktuális pasijával.
A sebek lassan forrnak és Sarah végül kijátssza az aduászát, mondván, rákos beteg, akinek hónapjai vannak hátra, mert félő, hogy Abby végül nemet mond az összeerőszakolt találkozóra és szigetlátogatásra. Persze, mire a dráma kellően szárba szökkenne, Sarah leleplezi magát, hogy csak fekete humort csempészett a találkozó létrehozásába, Abby valamiért végül mégis marad és Lou is, ami nagyjából annyit jelent, hogy hajlandóság a békülésre, mindkét félben van.
Már ez megfelelő alap lenne egy thrillernek a semmi közepén, három nővel, akik kiöntik a szívüket és drámáznak kicsit, azonban, mivel az ötlet is sovány, meg a forgatókönyv sem túl erős, kell némi plusz, amivel sikerülhet a további egy órát kitölteni.
Meg is jelenik hát három fiatalember, helyi redneck, akik ismerik is egyik hősnőnket és már sejthető, hogy valami rettenetes felé halad a film.
Azonban nem nulláról indul a három férfi támadó fellépése, ahogyan sok filmben eleve megszokhattuk, hanem itt katalizátort is használnak, amely valamiért sokkal fárasztóbb megoldás számomra, mintha csak három, alapjában gyökér pasas keresztezte volna a lányok útját.

Abby részegen a tábortűznél, amelyet már közösen raknak, addig kelleti magát egyiküknek, hogy hamarosan kettesben találják magukat a fák között, hevesen csókolózva. Innentől elszabadul a pokol, mert Abby karakteridegen lépésre szánja el magát: először teljesen feltüzeli Henry-t (Will Bouvier) majd az amerikai filmekben oly jellemző teljes visszavonulást választja, ami, mint tudjuk, elég nehezen feldolgozható állapot filmes dramaturgiában. Még középiskolás szüzektől csak-csak elfogadom, hogy a nyúlkálást kézfejre csapással zárják le és a csók elég nekik egy évig is, anélkül, hogy a pasikájuk megpiszkálná a csiklót, de itt felnőtt emberekről van szó, akik épp ösztöneiktől hajtva ugrottak egymásnak.
Will, ahogyan várható, nehezen tűri a felcsigázott állapotot, amíg a csiga vissza nem húzódik a házába. Abby pedig, balesetből kifolyólag megöli, mint ahogy hasonló drámai művekben már erre is találtunk példát.

- Lesz instrukció is, vagy tényleg elég ha csak futkározunk???

Normális esetben mi történik ilyenkor?
A három túlélő ajvékol kicsit, majd irány száraz-part és a helyi rendőrség, akik majd nyomozók bevonásával eldöntik Abby bűnösségét és mind az öten gyarapodtak egy igen rossz tapasztalattal a hétvégi tábortüzekkel.
Ehelyett, ha már kiderült, hogy a három barát korábban együtt katonáskodott és még a leszerelésük sem volt tökéletesen patent, a két túlélő ex-katona inkább kitalálja, hogy bosszút áll a hölgyeken, hiszen aki katonatársat öl, az ellenség.
És maradt még jó negyven perc a menekülésre, bujkálásra, öldöklésre.

Persze, a legerősebb katalizátor, Sarah rákja, mint kiderül, talmi leágazás és így nem is marad benn a végkifejletben, pedig lehetett volna rá építeni, már csak dramaturgiai szempontból is. Dusplass azonban egy butuska pasi, akinek köze nincs a női lélekhez és felmondja azt, amit ezerszer látott már, hasonló filmekben.
Azt is dadogva.

Derekben (Jay Paulson) elpattan valami és a lányok vérére szomjazik. Sajnos azonban, a fiú trió kiválasztásánál nem tudom mi dominált, hogy végül ők maradtak játékban a szerepekért, ám egyvalamiről képtelenek voltak meggyőzni; hogy ezek valaha is katonák voltak. A film egyik gyenge pontja, hogy a katonák semmilyen módon nem bizonyítják, hogy harcedzett, tökös legények, pedig korábban, a tábortűz fényénél, mintha erősen utalgattak volna rá és később is előkerül, hogy mennyi arabot kapartak el akcióik során. Erre három lány megakad a torkukon.

Elhiszem, hogy az ilyen történetek lényege, hogy végül a főszereplők, akik jelenleg a lányok voltak, végül győzedelmeskedjenek, ám úgy vélem, azt lehetett volna elegánsabban is tálalni. Talán több agyviharra lett volna szükség konyhaasztalok körül, vagy valódi tábortűz körül, ahol szépen felépítik a cselekményt, nem csak felhányják egy palatáblára.

Aselton végül szerzett magának két színésznőt, akiket belerángatott egy akció-image filmbe, a kemény amerikai nőkről és már ezért megérdemli a szimpátiát. A főszerepet azonban igazán bízhatta volna valakire, aki nála sokkal jobb színésznő és Bosworth-tal is csúnyán elbánt a történet során, amiért meg érik a nyakleves.
Ha legalább egyszer meglepett volna a film, de nem.

A The Kills betétdalai legalább tökösek és karcosak, kár, hogy a film alatt nem elég hangsúlyosak és a score-t készítő Ben Lovett-nek is van egy jó pillanata, amikor a lányok a csónakkal elindulnak a szigetre.

30%

Ha megnéznéd:
- Fekete szikla (2012) Khm, miért tennéd?

Vélemény:
- mery26: "Félúton abba hagytam a nézését,mert féltem,hogy meghalok az unalomtól.....!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!"
- Cervantes: "Hát ez nem valami nagy horror. A film közepén majdnem kikapcsoltam, aztán volt egy kis mesztelenkedés és tovább néztem. A lényeg, hogy három csaj bohóckodik a vadonban, amikor két pali meg akarja őlni őket. A feszültség egy Barátok közt epizóddal egyenértékű, talán az utolsó öt percces jelenetben van egy kis akció, de azért nem érdemes 80 percet rászánnunk az időnkből. Nem ajánlom senkinek, horror fanoknak főleg nem.."

- Bocsi, Bell, de szerintem ez akkora bukta lesz, hogy inkább a felétől kiírattam magam. - De Kate, enélkül is csupa szar szereped van mostanában. - Mondjuk, az igaz...

Mielőtt felébredek - Before I Wake (2016)

Mielőtt felébredek - Before I Wake (2016)

Rendezte: Mike Flanagan

A film Mafab adatlapja: Before I Wake (2016)

Megtekintés: Kicsit sok a jump scare, de ettől függetlenül egy kellemes horror stíluselemeket felvonultató dráma.

Nem gondoltam volna, hogy Mike Flanagan, aki idén már elkészített egy egészen remek kis home invasion horrort - bár hibái is akadtak, viszont a hangulat kárpótolt értük - a Hush-t, még ugyanabban az évben elkészít egy több rétegű történetet, amely funkcionálhat horrorként, családi drámaként, fantasy-ként vagy akár egy X-Men film Spin Off-ként is. Az "Ébredés előtt" szereplői a saját démonaikkal küzdenek meg, amelyben megtalálható az indokolatlan haragtól kezdve az elhagyatottságtól való félelemig sok emóció.

A főszereplők egy kisfiú, Cody, (Jacob Tremblay), aki miután elveszítette édesanyját, adoptáló szülőkhöz kerül és mivel körülötte az élet enyhén szólva is híján van az idillinek, időről-időre lecserélődnek körülötte a lehetséges nevelő szülők. Tremblay alakítása itt közel sem olyan ütős, mint a sokat dicsért és Oscar díjakra jelölt "A szoba - Room (2015)" esetében, ám a történet nem is kívánta meg azt, hogy drámaibban alakítson a fiatal aktor. A történet két másik fontos szereplője az épp aktuális befogadó házaspár, akik korábban elveszítették saját csemetéjüket és végül készek voltak akár egy idegen gyermeket örökbe fogadni, habár, talán még nem álltak erre teljesen készen és ezt erősíti meg a film gerince is. Mark (Thomas Jane) és Jessie (Kate Bosworth) eltérő módon igyekeznek feldolgozni gyermekük halálát és az egyetlen, amiben egyetértenek, hogy tovább kell lépniük és ebben segíthet nekik az is, ha egy sanyarú sorsú kisfiút magukhoz vesznek és igyekeznek jó nevelőszülőként gondoskodni róla. A két ember természetesen nem teljesen egyformán dolgozza fel a gyászát és nem egyformán haladtak végig a gyógyulás útján. Mark már képes lenne akár lezárni a múltat és figyelmét csak Cody-nak szentelni, míg Jessieben még mindig erősek a halott Sean iránti érzések és sokkal lassabban képes túllépni a tragédián. Thomas Jane mostanában nem volt ennyire szerethető, mint ebben a filmben és a több játékidő Bosworth-nak jut, amitől kezdetben féltem, mert nem tartom jó színésznőnek, itt viszont, nem tudni, a rendező hatására vagy mert jó volt az alapanyag, de Kate Bosworth saját tehetségének legjavát hozza.

Az unásig koptatott ijesztgetős panelek még mindig működnek.

- Kész vagy rá?
- Azt hiszem.
Pedig akkor Jessie valójában még közel sem engedte el halott fiának a kezét. Már a felhajtón áll az autó, amelyben Cody megérkezik hozzájuk és míg Mark képes lenne nyitni a fiú felé, addig párja, Jessie, lelke a múlt felé kacsintgat, ezért amikor kiderül, hogy Cody elméje amolyan kivetítőként képes működni, Jessie önös érdekből saját hasznára igyekszik felhasználni a kisfiú adottságát. Nem érzem közhelyesnek, hogy már megint a női szereplő az, aki miatt fellépnek a problémák, annak ellenére sem, hogy ezzel állandóan visszautalunk Ádámra és Évára, ahogyan Éva megszegi a parancsot. Itt Jessie az, aki rálép a tiltott ösvényre és ha nem kerekedne felül rajta a józanság, egészen biztosan elbukna az úton. Szerencsére a film nem erősíti a sötét és pesszimista drámák sorát, habár, kezdetben azt hihetjük.

A film egyik rétegében egy rémisztő horrorfilm, amelyben egy különleges képességű gyermek agyszüleményei vannak hatással a környezetére. De ez csupán a felszín, amivel könnyebb eladni a filmet azoknak, akik a történetben csupán a rémisztgetést keresik. Egy másik vonalon a film drámai fejlődéstörténet, amelyben mind Cody figurája fogadja el az élet törvényeit és dolgozza fel édesanyjának elvesztését, míg a másik vonalon Jessie tanulja meg elengedni elhunyt kisfiát, hogy végül maga mögött hagyva a fájdalmas múltat, ismét egészségesen próbáljon élni. A többi szereplő ebben asszisztál nekik.

Egy harmadik értelmezés szerint, ha különleges képességekkel rendelkezünk és nincs, aki azoknak a használatát megtanítsa nekünk, előfordulhat, hogy azt nem jól fogjuk felhasználni az életben. A különleges képesség persze átvitt értelemben is érthető, hiszen megszületett gyermekben ott rejlik a tehetség csírája valami iránt és a szülő felelőssége lenne azt kibontakoztatni. Sajnos, a szülő erre nem mindig képes - néha csak azért, mert elszakad a gyermektől, ilyen-olyan okkal - de a lényegen nem változtat, hogy a szülőnek kell a helyes útra terelnie gyermekét, hogy az később tudatos és életben sikeres felnőtt legyen.

Cody másrészt viszont egy mutáns. Helye lenne Xavier professzor csapatában, hiszen amire ő képes, az különleges és roppant veszélyes képesség. Megfelelő irányítás nélkül ön és közveszélyes. Jessie szerencsére idejében ismeri fel, hogy ahelyett, hogy a múlton rágódik, ideje, hogy a jelenben segítsen a kisfiúnak, hogy kiteljesedjen az élete és ezzel lehetőség szerint jobbá tegye Jessie életét is.

A film befejezése eléggé hepiendes, sőt, feltételezhető egy nagy reveláció is a végére, amit csak sejtet a film, de borítékolható. Flanagan még mindig nem lett komoly hollywoodi tényező, de hangulatban és felépítésben ez a mozija is kiváló szórakozás estére. Azért egy évben belül két erős mozit elkészíteni nem kis feladat és nem tört bele a bicskája. Az ébredés előtt című filmet nyugodtan merem ajánlani bárkinek és ne ess abba a csapdába, hogy horrorként gondolsz rá, mert akkor eléggé beszűkülhet számodra a befogadása. Ez társadalmi dráma, némi fantasztikummal.

A fényképezés és a díszletek jók, a filmzene nem túl erős, de a képek alatt megállja a helyét. Bosworth tényleg jó és bár nekem Trumbley túl cuki, meg a hangja is idegesítően nyávogós számomra, azért összességében jó az összhang a szereplők között. Dash Mihok-ot meg kedvelem, ha látom valamiben, igaz, a neve sokkal ismertebb, mint alakításai.

70%

Ha szeretnéd látni: M I E L Ő T T  F E L É B R E D E K

Végül megtudjuk majd a pillangók szerepét is, ami kicsit több, mint egyszerű látványos CGI ujjgyakorlat.