Utazók - Passengers (2016)

Utazók - Passengers (2016)

Rendezte: Morten Tyldum

A film Mafab adatlapja: Passengers (2016)

Megtekintés: Hiába a sci-fi köntös, ez egy elsősorban romantikus mozi, utána meg minden más.

Egészen jól tudtam szórakozni ezen a filmen, még annak ellenére is, hogy az egyik legfontosabb kérdését a végére simán elmismásolják.
Mert szerencsére, legalább szó lett róla, hogy erkölcsileg...
De ne vágjunk ennyire a közepébe.

Kedvelem Chris Pratt-ot és Jennifer Lawrence-t sem utálom. Mondjuk fura, hogy Pratt közelebb áll hozzám stílusa miatt, mint Lawrence, a meztelen fotói ellenére, pedig ő a csinosabb. 7-8 éve pont egyikükről sem tudtam semmit sem, mostanra meg komoly közönség kedvencek lettek. Pratt otthonosan mozog a sci-fi környezetben és habár eszköztára közel sem tökéletes, azért nem untam a film első harminc percét.
Jim Preston (Chris Pratt) egy elvileg sérülésmentes űrhajóban utazik következő otthonába, amely egy földhöz hasonló klímájú bolygó. Az utazás egyetlen szépséghibája, hogy ebből elvileg senki nem tapasztalhat semmit, hiszen az új élőhely felé az utazás menetideje kerek 120 év. Milyen szerencsétlen véletlen, hogy Jim hibernáló hüvelye, annak ellenére, hogy sérülés nem érhetné, megsérül. Jim pedig felébred. Így aztán több döbbenet lesz rajta úrrá!
Először Jim rádöbben, hogy csak őt ébresztette fel az űrhajó.
Azután pedig Jim arra is rádöbben, hogy ez a halálos ítéletét jelenti, hiszen amennyire a hirtelen rendelkezésére álló idő alatt utánanézett, nincs rá módja, hogy visszamásszon a hibernáló hüvelybe és tovább aludja az odautat.
Köszönjük szépen! Kilencven év egy harmincas pasinak? Egyedül? Egy űrhajóban, amelyben a legtöbb izgi funkció pénzbe kerül, de Jim nem aranykártyás ügyfél? Ez maga a hideg, steril pokol.
Kezdetben Jim is igyekszik "kiutat" találni az egérszorítóból, majd lassan feladja, beletörődik és kezdi felőrölni az idegeit a kilátástalan szituáció.
Milyen szerencse, hogy van neki egy robot csaposa, Arthur (Michael Sheen) akivel megoszthatja gondolatait.
Jim, vándorlásai közben véletlenül megpillantja Aurora (Jennifer Lawrence) hüvelyét - nem azt, persze - és lassan, ahogy a lány személyes adatait olvasgatja, egyszerűen beleszeret.
A szerelem, meg mint tudjuk, őrült cselekedetekre sarkallja az embert. Jim némi hezitálás és önmarcangolás után komoly, visszavonhatatlan döntésre szánja el magát, amely etikailag és morálisan ellene fordítja az egyszeri nézőt, hiszen erkölcsileg egy nagyon elítélhető, egyoldalú döntést hoz, melynek következtében Aurora felnyitja a szemét.
Érted?
Jim felkelti Csipkerózsikát álmából. És rövid hisztérikus epizód után, élhetnének, míg meg nem halnak, egy sci-fi mese keretein belül.
Azért a forgatókönyv kicsit eljátszik a döntés súlyosságával, ezért, számomra érthetetlen módon, pont az android csapos lesz az, aki véletlenül - elég ostoba programja van szegénykémnek - szembesíti az addigra már turbékoló gerlepárt.
Nem csoda, ha Aurora kiakad.

Te is kiakadnál.
Látni sem akarnád a másikat, aki szó szerint, a halálba rántott magával.
A film második fele pedig igyekszik Jim etikailag tökéletesen negatív döntését egy mérlegre helyezni és kissé visszabillenteni, hiszen csupán kétszereplős kamaradarabról van szó, amiben nem poén, ha az egyik szereplőt megutálja a néző, főleg, ha kvázi pont az lenne a főszereplő, nem igaz?
Mondanom sem kell, hogy azért történnek események és van elég akció is, amely megtöri a jeget és igyekszik a kényes kérdést felülírva ismét visszaváltani egy romantikus mesére, fantasztikus környezetben.
Hogy ez így lett a legjobb, azt nem tudom.
Valahol megértem, hogy a forgatókönyvíró Jon Spaihts, a két szereplő közötti drámai feszültség miatt, ehhez a megoldáshoz folyamodott. Mert így azért több a tétje a főszereplőink kapcsolatának, mintha Aurora hibernáló hüvelye szintén valami meghibásodás vagy buta véletlen miatt adta volna vissza a lány tudatát, hogy azután a fiú és a lány, az űrhajó Ádám és Évája egyetlen közös ellenséget utálhasson: az űrhajót, Avalont.
De úgy teljesen más lenne a mese is.
Sajnos, kellett ez a bizarr és ugyanakkor emberi lépés a filmbe - Jim gyakorlatilag önös érdekből kelti fel a lányt, egyéb oka nincs rá - hiszen a végére így lesz izgalmasabb és árnyaltabb az a kapcsolat, amelyben az életüket adnák akár a másikért is, a következmények figyelembe vétele nélkül.
Tehát, a film a szerelem mellett szól a megbocsátásról is és az önfeláldozásról.

Bizonyos szempontból az Utazók valójában egy színházban is bemutatható, kamaradráma. A sci-fi környezet lehetne más is, igaz, Jim húzását hirtelen el nem tudom képzelni, milyen más műfajon belül lehetne hasonló kimenetellel bemutatni.
Ami marad a fantasztikumból, az pedig csak apró ráadás.
A díszletek - nem tudom, mennyit építettek fel, mennyi volt CGI - számomra tökéletesek voltak. Simán eltudom képzelni, hogy ilyen lesz egy űrhajó, amelyik 120 évig utazik az űrben.
Az alapötlet érdekes kérdéseket boncolgat, igaz, azokat azért nem rágja át, töviről hegyire.
Azért, az jó jelenet, amikor Aurora hajnalban egy vascsővel kicsit megagyabugyálja Jim-et, ezzel sok dühét levezetve a férfin, aki egy idő után, nem is védekezik.
Igen, még ez is életszagú volt számomra.

Negatívumok?
Laurence Fishburne alibi szerepeltetése. Többet akartam, de látszik, hogy azért írták bele a filmbe, hogy kicsit külső szemlélőként, más szemszögből magyarázzon meg dolgokat, meg kicsit előre lendítse a cselekményt, hiszen amiről beszél - meghibásodás és tovább romlik, illetve az orvosi készülék használata és a kódja - szükséges volt, hiszen nélküle főszereplőink nem tudtak volna tovább lépni a történetben.
Andy Garcia cameója. Attól a pofám leszakadt.
A medencés jelenet, mert elvártam volna, hogy Jim oldja meg és azzal legalább tudtam volna, hogy valamit törlesztett volna a lány felé. (Bár, a vizes balhé sincs, ha nem kelti fel, nem igaz? 😱 )

Pozitívumok?
Lawrence játéka.
Pratt nem tökéletes még, de azért hozta, amit lehetett.
A helyszín és fényképezés.

Tudom, hogy valójában ez egy limonádé, amiben kilencven százalék a dráma és romantika, a maradék meg a sci-fi. Tisztában vagyok vele. De az, hogy tetszett, számomra azt jelenti, hogy ahogy öregszem, kezdem jobban kedvelni a szentimentális romantikát, mint a fantasztikumot és ami azzal jár.

Különvélemény:
Tudjuk, hogy Pratt talált egy kiskaput az orvori berendezésben, így egyiküket hibernálás szerű állapotba tudta küldeni. Rendben. Miért nem volt tökös a film és beszélte meg a két főszereplő, hogy a további utat - FIGYELJ:
Az egyik egy hónapig ébren van, majd felkelti a másikat, egy hétig szerelem, majd a másik marad ébren egy hónapig. Ha kilencven évük maradt, akkor azt így lefelezve nagyjából, a hetekkel együtt, elhúzhatják mondjuk 48 évig is, így ha a film kezdetekor harmincasok, akkor a végén még mindig fogadhatta volna a kapitányt és a legénységet két hetvennyolc év körüli idős ember, akik boldogok voltak együtt... Esetleg gyerekük is van...
Nem volt elég tökös a forgatókönyv.

70%

Ha látni szeretnéd:
- Utazók (2016)

Töfi:
- Az űrhajó neve Avalon, a csapos pedig Arthur. finom utalás az Angol mondakőrre.
- Fishburne-nak nem ez az első hasonló szerepe, amikor megjelenik, elmondja a tutit, azután a forgatókönyv kinyírja: Predators.
- Lawrence a szerelmes jelenetek előtt alkohollal lazított, mivel nehezen tudott ellazulni, mert folyton az járt a fejében, hogy Chris Pratt egy házasember.
- Jim panaszkodása az élelmiszerre azért furcsa, mert más jelenetekben meg egy étteremben olyan ételt eszik, amit megkíván. Ez az egymásnak ellentmondó rész benne maradt a filmben.
- Aurora terve az volt, hogy egy évet külön marad az új bolygón, megírja a könyvét, majd visszautazik a földre. Ha tényleg így van, akkor feltételeznünk kell, hogy az űrhajóban velük utazik új hazájukba a megfelelő technika a hibernáláshoz, ha máshol nem is, de akkor a raktár területen, hatalmas dobozokban, hogy majd az új élőhelyen, miután letelepedtek, a visszatérőket megfelelően le tudják hibernálni és visszaküldeni, retúr jeggyel. Ebben az esetben viszont Jim elég felületesen keresgélt az űrhajón, hogy az egy év alatt nem futotta át vagy nem botlott bele a készülékbe a raktár lajstrom szerint és Aurora sem hozta szóba, hogy talán meg kellene keresniük, ha már a kapitány fülkéjébe nem tudnak bejutni.
- akik nem lettek Aurorák: Emily Blunt, Rachel McAdams, Reese Witherspoon.

Szirmai Gergely véleménye a filmről:

A sötétség - The Darkness (2016)

A sötétség - The Darkness (2016)

Rendezte: Greg McLean

A film Mafab adatlapja: The Darkness (2016)

Megtekintés: Ne tévesszen meg a sunyin semmitmondó és mostanra többször felhasznált filmcím: "A sötétség" még annak ellenére is egy remek mozi, hogy valójában semmi extra nincs benne.

Nem vagyok képben McLean munkásságát illetően. A Wolf Creek-ről annak idején jókat hallottam. Talán épp a Fangoria magazin, megszűnése előtt mesélt róla, hogy érkezik és érdemes megnézni. Nem láttam. Nem néztem meg, pedig ott volt, kézközelben, de arra gondoltam, a trailer és egyéb cikkek alapján, hogy ez is csak a szokásos világvégi horror, kevés szereplővel, mindentől távol, alibi díszletek között, ahol azután kinyírnak néhány fiatalt. Annak ellenére, hogy imádom a műfajt, volt külső vinyóm, amiről lefolyt a horrormozi, úgy tele volt - aztán megadta magát egy esős délutánon, némi kotyogással jelezve, hogy baszhatom ki a cuccot - ezt a darabot mégis kikerültem, rendszeresen. Valahogy nem fogott meg. Talán, mert hiányzott a szükséges plusz belőle, ami a legtöbb esetben egy számomra ismert arc lehet.

McLean azóta csinált még pár filmet és ezt véletlenül választottam ki a több tucat, megtekintésre váró film közül, de ha már megjelent benne Kevin Bacon, akinek neve még egy hülye Internetes kereső-játékhoz is poénná lényegült, ugyanakkor, annak ellenére, hogy interjúkban Bacon kerüli a témát, nem tagadhatja le, hogy a nyolcvanas évek egyik legmeghatározóbb - javíts ám ki, ha tévednék - horrorfilmes brand-jében asszisztált, mielőtt az lett volna, aki ma, ez a film pedig a "Péntek 13."! Bacon sosem szakadt el a horror műfajától, már csak ezért sem értem, mi a baja Jason Voorhees kalandjainak kultikus első epizódjával. (Tremors, Hetedik érzék, Árnyék nélkül)

Szóval, miután az első percekben kiderült, hogy egyik főszereplőnk Kevin Bacon, onnantól érdekelt a mozi. Biztosan csípem az arcot, mert a pár éve kijött Ethan Hawke horrort, a "Sinister"-t a mai napig nem néztem meg, pedig, azt hinném, Ethan Hawke-ot is kedvelem. (Ezek szerin, ennyire mégsem.)
Arra akarom felhívni a figyelmet, hogy jó hollywood-i szokás szerint, a zs kategóriás horror áradatból úgy próbálnak meg a készítők kiemelni néha-néha egy-egy filmet, hogy főszereplőnek, vagy csaliként, fontos karakternek megnyernek egy lehetőleg élő filmlegendát, akinek vagy van csillaga a Walk of Fame-en, vagy évente legalább egy mozifilmben feltűnik az arca, és karrierjének hosszúsága miatt szinte személyes jóbarátként tekintünk rá. Nincs kedvem felsorolást írni ezekről a horrorfilmekről, mert te is pontosan tudod, melyek azok: amiben ismert színészt látsz.
Mert hiába nyert öt Oscar-t "A bárányok hallgatnak", amikor a horror és pszicho illetve egyéb thrillerek ma is mostoha gyermekei a mozinak, mint művészetnek.

Soha ne szedegess fel barlangból faragott köveket.Ha más sem tette korábban, te se legyél kivétel!

Ráadásul, még csak nem is indult úgy a film, hogy olyan nagyon meg akarjon nyerni magának. Semmi hatásos főcím, semmi érdekes vágástechnika. Szinte tévéfilmes az indulás, egyedül a színek viszonylag harsányak, a sok homok és szikla ellenére.
Két család kirándul a Grand Kanyonban és egyikük gyereke véletlenül hazavisz magával valami élősködőt. Az élősködő történetesen öt darab indián kegytárgy, hétköznapibb nevén, fekete kő. Mind az öt kő egy-egy totemállat alakjának a nevét viseli magán, amelynek alakját a korábban itt élt indián törzs tagjai szerint egy pusztító démon fel szokta venni, ha emberek között jár.
Hogyan lehet élősködő egy marék kavics?
Úgy, hogy aki elveszi őket a szent helyről - csodálkozom, hogy véletlenül pont főszereplőnk enyhén autista fiának sikerül ezt megtennie, úgy, hogy semmiféle felirat vagy akadály nincs, amely ezeket a veszélyes tárgyakat az egyszeri turistától elválassza - annak rövid időn belül felelnie kell érte és alá kell szállnia a pokolba, amiért szabadjára engedte a démonokat.
Tehát, érted, mi a bajom?
Hogy az az öt kő csak ott pihent egy homokos szentelt-homok-tartóban, egymás mellett és mintha korábban más hülye amcsi család nem járt volna arra, főszereplőnk fia rájuk akad.
Az igazsághoz két dolog hozzátartozik: Egyik, hogy eredetileg nem direkt, de a fiú, beszakítja a talajt és beleesik egy barlangrendszerbe, és bóklászás közben fut bele a vallási ereklyéket rejtő sziklaterembe, de mielőtt védenéd, hogy na "Ezért nem talált rá senki korábban!", a kis srác teljes természetességgel sétál ki a barlangrendszerből, sérülés nélkül, még azelőtt, hogy a szülei aggódni kezdjenek miatta. Ergo, bárhol volt a kölyök, azt már másnak is látnia kellett és akkor viszont a köveket már sokkal korábban elvehette volna bárki a pogány oltárról.
De ez az apró logikátlanság legyen az én bajom, mert...

Szerencsére ez a család nem olyan töketlen és diszfunkcionális, mint sok más filmben. Vannak gondok, de végül együtt oldják meg.

...mindezek ellenére és annak dacára, hogy a film nyolcvan perce csupa klisét és ismert szitut csapkod az asztalra - még csak fölösleges karakterhalálokat sem tartogat számunka, hogy gore és vér iránti olthatatlan szomjunkat kielégítse - én végig élveztem és szórakoztam a filmen.
Köszönhető a már szénné ajnározott Bacon-nek, aki ugyan öregszik, de egyre jobb színész. Köszönhető Radha Mitchell-nek, akit alig látok filmben, pedig a Pitch Black óta megérdemelné, hogy magasabb ligában játszhasson. (Játszik is, csak nem feltétlenül látom azokat a mozikat.) Mitchell az anyuka és negyvenhárom évesen is kiváló formában van, amiről egy kellemes medencés fürdőzéses jelenetben meg is csodálhatunk.
Köszönhető még, hogy a filmben feltűnik egy olyan tinilány karakter, Lucy Fry prezentálásában - kezdik felkapkodni, megérdemelten - akit legszívesebben ütnék, de azután meg mégis megkedveltem, ami legalább, ha nem is ásunk a figura lelkébe teljes mélységig, azért érdekes darabja a forgatókönyvnek.
Egyetlen elhibázott lépése a mesének talán az enyhén autista Michael (David Mazouz) figurája, bár, annak eldöntését, hogyan viselkedik egy autista, nem én fogom kivesézni, ezért elfogadom, amit a srác mutat.

Sejted már, miről szól a film?
A fiú hazaviszi az elátkozott kabalákat, elkezdődik a szellemjárás, sűrűsödik a veszély, lehet izgulni, hogy itt emberhalál lesz, megjelennek a szellemirtók is - Alma Martinez és Ilza Rosario kettőse megérdemelne egy spin-offot végül ... lesz, ami lesz.
Az egész film hajaz a már Remake-t Poltergeist mozira.
Csak ott nagyobb volt a hype.
Ez meg beúszott a farvízen.

A kínai kísértetfilmek után nem feltétlenül eszünk meg minden ijesztgetést, de azért a fekete kézlenyomatok tudnak meglepetéssel szolgálni.

És kit érdekel, hogy a befejezés is banálisan hepiend központú?

De rég volt már, hogy Paul Reiser és Kevin Bacon egy filmben nyomta: Étkezde. Nem volt rossz őket  újra együtt látni.
Jennifer Morrison-ba még akkor beleszerettem, amikor a Dr. House sorozatban alakította Cameron-t. Bacon-nel neki is van közös múltja: Hetedik érzék. Ott mondjuk Jenny csak egy áldozatot alakított.

70%

Ha megnéznéd:
- The Darkness (2016)

Előjáték egy csókhoz - Prelude to A Kiss (1992)

Előjáték egy csókhoz - Prelude to A Kiss (1992)

Rendezte: Norman René

A film Mafab adatlapja: Prelude to A Kiss (1992)

Megtekintés: Kissé zavaros koncepció. Inkább nézd újra a Segítség, felnőttem!-et.

Valahogy végig zavart ez a film.
Az alapötlet a szokásosan remek testcserés-lélekcserés-tudatcserés szituáció, Craig Lucas ötletgazda és forgatókönyvíró valahogy mégsem hozott ki a minimumnál többet az amúgy eleve abszurd ötletből. Tudom miért készült ez a film valójában:
Sydney Walker színész ismerte Renét. A 71 éves színész egész életében kimaradt az amorózó szerepkőrből és öregségére, mikor rákot diagnosztizáltak nála, egyetlen vágya maradt csupán és ez miatt fel is hívta a fiatalabb rendezőt.
- René, nézd, megettem a kenyerem javát, komoly betegséggel diagnosztizáltak, de nem akarok úgy elmenni, hogy nem volt egy igazi csókjelenetem a vásznon.
- Remek öreg cimbora, mert Craig összedobott egy szkriptet és megnyertük hozzá Meg Ryan-t, akit a filmben egy idős embernek meg kell csókolnia, méghozzá többször is.
- Aláírok!
- Küldöm a szerződést!
Ezzel le is lett zsírozva és Sydney Walker két évvel a halála előtt még ha színpadias változatban is, de megcsókolhatta a kilencvenes évek egyik legszexisebb üdvöskéjét, Meg Ryan-t.
Walker kettő, René pedig négy évvel élhette túl a bemutatót. René AIDS-ben hunyt el, Walker, mint írtam, rákban.

Hogy milyen a film? Ennek megfelelően alibi történet.
Először is, végig zavart a monológ, amit Alec Baldwin mond fel a film alatt. Ha valami ki tudja rángatni a nézőt abból, hogy elmélyedjen egy történetben, akár egy puha fotelban, az a rosszul időzített és alkalmazott külső monológ a nézők felé.
Eleve jobb esetben a filmet úgy kell megírni, hogy a jelenetből és a dramaturgiából lássuk a szereplők vívódását, érezzük a gondolataikat.
Nem abból, hogy megtámogatva a képeket még a szánkba is rágják azokat.
Azután nem árt az arányokra is figyelni. Itt a film első fele majd negyven perc, míg a szereplők összejönnek és eljutnak addig a pontig, amikor belép a misztikum és a fiatal ara tudata helyet cserél egy idős férfiével. Szóval, a csere után kb. egy kerek óránk marad arra, hogy az ötlet kiforrja magát és az alapötlet dolgozhasson, egészen a szokásos megnyugtató befejezéséig, amikor is tapasztalatokat cserélve minden visszatér a régi kerékvágásba.
Ebben a forgatókönyvben viszont ezer ziccert hagynak ki.
Azt most ne elemezgessük, hogy mennyi bizarr a szitu, az esküvőre érkező öregember és a fiatal feleség között elcsattanó csókig, mert úgy baromság az egész, ahogy van. De ugye kellett az a csókjelenet, mert nem volt elég kreatív az író, hogy valami mással rukkoljon elő.

Azután, a testcsere után hiteltelen a dramaturgiája a jelenetnek is, amelyben a két szereplő elsodródik egymástól és ezzel elindítja a film tulajdonképpeni cselekményét. Már nem azért, de ha te egy idegen testbe kerülsz, akkor addig nem nyugszol, míg vissza nem térhetsz belé(d), de itt Meg Ryan karaktere mintha elfelejtette volna, hogy hol keresse önmagát.

Az alapötlet elve garantálna egy helyzetkomikumra épülő karaktercserés filmet, itt viszont alig történik valami vicces és mintha a film utolsó harminc percét inkább áthatná valami könnyes nosztalgiázós filozofálgatás, csak Alec Baldwin és Meg Ryan főszereplésével nem erre a lassú keringőre ültél be, hanem úgy gondoltad, hogy egy pörgős rockra kell ráznod a bulád. Sajnos nem. A film nyögve nyelős és nagyon vigyáznak, hogy a sikamlósabb témákat kerüljék, pedig Ryan egy öreg ember testébe költözött!
Ryan testébe pedig egy öregember.
Woody Allen szétcincálta volna a vásznat.
Craig Lucas meg szerintem az ötletén túl nem nagyon tudta, merre haladjon.
Mindezt úgy, hogy a film eredetije egy színdarab, amit nagy sikerrel vetítettek a színházak. A filmből ez nem derült ki számomra. Szaggatottnak, befejezetlennek éreztem a filmet és a misztikus részt is lehetett volna kissé erősebben tálalni, de gondolom, az még negyed óra, amire nem volt idő.

Lehetett volna egy kellemes romantikus film, egy komédia, de végül egy ötlettelen keserédest kapunk, amin nehezen lehet kikapcsolódni, hiszen a testcsere után eldurrant minden patron. Amikor érdekesnek kellene lennie, akkor fullad unalomba.
Kathy Bates szerepeltetése meg pont olyan, mint maga a film; lett volna benne lehetőség, hiszen korábban nyert a Tortúráért, erre kapott három percnyi mellékszerepet. Ennél többet érdemelt volna. Mire végre megjelenik, már el is felejtettem, hogy benne lesz és mire előrehajoltam a fotelben és élvezni kezdtem volna a jelenlétét, kiszállt a képből.
A kilencvenes években nekem ez a film kimaradt és ma már tudom, hogy nem bántam volna meg, ha ez így is marad.
Volt még benne Ned Beatty, Stanley Tucci és a tavaly elhunyt Patty Duke. Hozták a kötelezőt, Duke kicsit többet.
Ami gondolom, nem csak nekem tűnt fel, de a filmzenében volt egy rövid részlet, ami hallatán a korábban említett "Segítség, felnőttem!" filmzenéje jutott eszembe. Valahonnan tudat alól... Ja, nem, egy frászt. Mindkét film hasonló témát boncolgat és mindkettőhöz Howard Shore szerezte a filmzenét. Ejnye te kis vicces, belecsempésztél a rosszabb moziba a jobból egy apró pillanatot???

45%

Ha megnéznéd:
- Előjáték egy csókhoz (1992)

A film zenei agyagából szemezgetve: Prelude to A Kiss (1992) - Soundtracks and You!