Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Amennyire sok értékelhetetlen horrorfilm kerül bemutatásra, direkt élvezetes, amikor belebotlassz egy ilyen moziba.
Előre féltem, hogy mit fognak kihozni ebből a filmből, de hamar rácáfolt félelmeimre. Végig érdekes darab, van benne stílus és a klisék mellett (jump scream) még meglepetést is tudott okozni.
Simon Verhoeven a híres rendező gyermeke. Csúnya ócska vicc volt tőlem... Apja tényleg rendező és ismert is lehet - nekem nem volt az - de nem Paul Verhoeven, hanem Michael. Édesanyja pedig Senta Berger, akinek nevével legalább találkoztam. A hatvanas években amolyan szexszimbólum is volt a hölgy. Simon munkáján érződik, hogy filmes családba született bele, mert a képein, rendezésén érződik a tanult hozzáértés. A film félig thriller és horror. Ennek megfelelően tele ijesztéssel, effektekkel. De nem éreztem nagyon tolakodónak és jó arányérzékkel helyezték ezeket a filmbe. Külön megemlítést érdemel a filmen belül megjelenített weboldalra elhelyezett, rendkívül beteg és félelmetes videók tömege, amik plusz munkát jelentettek a film elkészítése alatt, viszont sokkal emlékezetesebbé tették azt, mint szerintem egyébként lett volna, sőt, némi dramaturgiai szerepük is van.
Le a kalappal Simon munkája előtt, hiszen eddig csupán négy filmet rendezett, abból pedig ez az első horror, ennek ellenére mégis sikerült egy érdekes, izgalmas, kellő feszültséget felmutató darabot összehoznia. Tíz filmből egy tudja hozni ezt a szintet, legalábbis mostanában kb. ezt tapasztalom a nagy horrorfilmes dömpingben.
Laura (Alycia Debnam-Carey) sajnálatból összebarátkozik az iskola egyik különc gothic fan lányával, Marinával (Liesl Ahlers) ám, mikor az amúgy magányos és a facebook - bár a filmben a facebookot igyekszenek nem reklámozni - oldalán is barátmentes lányról kiderül, hogy piócaként kapaszkodik újsütetű barátnőjébe, Laura inkább összeveszik vele az iskola étkezőjében, ezzel megalázva őt. Marina az eset után öngyilkosságot követ el, amelyről felvételt készít és misztikus erők segítségével megátkozza Laurát. Az átok hatására Laura közeli barátai egymás után haláloznak el és az erről készült felvételek titokzatos módon felkerülnek Laura oldalára, amit egyre többen ignorálnak. Versenyfutás kezdődik az idővel, hogy Laura és társai megtalálják az átok elleni feloldozást, vagy mind meghalnak.
Elsőre semmi új nincs a filmben és a forgatókönyv tényleg nem kápráztat el minket forradalmi ötletekkel, viszont ettől függetlenül Verhoeven látásmódja kiemeli a tucatszarok közül és érdemessé teszi megtekintésre.
Egynek bőven jó, így merem ajánlani neked!
A film eljátszik a gondolattal - az átok mellett - hogy a barátság mint fogalom, mennyire lehet mély a közösségi médiának köszönhetően. Igazi kapcsolat e, ha van mondjuk közel ezer "barátod" a neten, akik azonnal elfordulnak tőled - törölnek a barátlistából - ha esetleg valami olyasmit osztasz meg a hírfolyamodban, ami őket zavarja. Persze bőven sarkítva.
Hamar kiderül, hogy a barátság nem alakulhat ki személytelenül, egy oldalnak köszönhetően. Ahhoz, hogy a kapcsolat két ember között bensőségesebb legyen, muszáj a fizikai, személyes kontaktus, legalábbis a mai világban. Persze elbeszélgethetünk akár ismeretlenül is egy fórumon, ahol kialakulnak akár dacszövetségek is emberek között, a személyes kontaktus nélkül, de igazi mélysége akkor lesz a barátságnak, ha személyesen is működik közöttetek egyfajta személyiségi vonzalom.
Én legalábbis ebben hiszek, nem a távkapcsolatokban.
(Persze vannak kivételek.)
Megtekintés: Ha van felesleges folytatás - és van - akkor ez az!
Nem kívánom elvitatni Burt Kennedy tehetségét, hiszen egész életét végigkísérte a western műfaj és annak szeretete. Első és utolsó filmje is a téma környékén lavírozott. De hiába az elhivatott western szeretet, ha ezen a produkción az nem érződik. Eleve, az első rész monumentális kettő órájával szemben a röpke kilencven perc éles ellentét. Az első résznél bőven volt idő felépíteni a konfliktust, rendesen elmagyarázni, megismertetni a nézővel az összes fontos karaktert, felépíteni a szereplők közötti viszony-rendszert, stb. Itt erre alig van mód. Sem a hét bátor nem olyan hangsúlyos karakter - Brunner sem, ami szomorú - sem az ellenfelük, aki lehet, hogy egy híres mexikói színész (nem néztem utána) de ebben a filmben egy súlytalan és alig komolyan vehető papírmasé figura.
A filmet egyébként az a Larry Cohen vetette papírra, aki a horrorfilm műfajában egy igazi slasher kuriózumnak, a Mániákus zsarunak és a kannibál bébiknek is életet adott. A rengeteg sorozat mellett ez volt Cohen első mozis munkája, ami talán megmagyarázza a butuska történetet és gányul összecsapott forgatókönyvet. Szerencsére később javított. Pl. nagy kedvencem lett a Chris Evans-os idővel versenyt futó akciófilm, a Mobil.
Azt se tudom, ki kicsoda?
Amikor ráakadtam a filmre, örültem, hogy az első rész után ismét elmerülhetek ebben a világban, amely olyan idegen tőlem és mégis, valahol belül, bár magam alkalmatlan lennék életben maradni egy ilyen közegben, mégis élvezem a vele való találkozást. Az első rész egy kultikus darab, és bár hosszú, egy percig nem unatkoztam rajta. Sajnos a folytatás rövidsége ellenére sem habkönnyű szórakozás. Az akciók közel sem olyan jól megtervezettek és kivitelezettek, mint az első részben, ami furán hangozhat, hiszen "csak lövöldözés" és "lovakról leesés" az egész. Ez az első részben egészen változatosan, érdekesen volt tálalva, itt azonban leginkább egy lőporfüstös katyvasz az egész produkció.
És a végén a gonosz halála: Mintha direkt erőltették volna, hogy legyenek neki is utolsó szavai, mint korábban Eli Wallach-nak, és bár drámai, hogy Lorca (Emilio Fernández) még a halál torkában is a bosszút kívánja, ettől függetlenül, az első rész után puszta másolatnak hat. (Érdekes is, hogy a bandavezérek még kicsit dumálnak a halálos seb bekapása után, míg csatlósaik, simán hullanak, akár a legyek.)
Nem értem, miért gondolták, hogy a folytatást érdemes elkészíteni nagy nevek nélkül?
(Már, ha Brunnert nem számolom.)
Ha az első rész erényeinek fényében nézzük a mozit, teljesen rossz, felesleges folytatás. A hét mesterlövész egyik vonzereje abban is állt, hogy az akkori filmes szépfiúk - visszaszívom - az akkori férfias karaktereket mind a szakmában ismert nevek alakították, egyedül Chico volt a szakmában zöldfülű, ő viszont azért került bele, hogy az Európai női rajongóknak is jusson némi konc. A második részben meg egyedül Yul Brunner neve ismerős az átlagos nézőnek, meg talán Warren Oates-é, aki A vad bandában is szerepelt és viszonylag ismert név a szakmában, meg Fernando Rey, aki viszont a pap mellékkarakterét kapta meg. A többi mesterlövész számomra totál ismeretlen színész, pedig 66-ban biztos lettek volna még, akiket fel lehet hajtani az első rész után. Állítólag Steve McQueen azért maradt ki, mert Brunner-nek nem volt kedve megint vele versengeni a forgatás során, pedig elképzelem, mennyit dobott volna a figura visszatérése a filmen. Az már hab a tortán, hogy Chico eredeti alakítóját, Horst Buchholz-ot sem hívták vissza és egy totál ismeretlen fiatalemberre bízták az egykori jóképű és hirtelen haragú taknyos szerepét.
Chico hat év alatt elparasztosodott.
Tehát kapunk egy sokkal szegényesebb kiállítású ismétlést, kisebb nevekkel, kevesebb és rosszabb minőségű akcióval, ugyanazzal a mondani valóval. Még szegény Brunner-en is mintha az unalom jeleit vélnéd felfedezni. Soha többet nem játszotta el Chris karakterét, helyét a nyeregben olyan kollégák vették át, mint George Kennedy, Lee Van Cleef, Michael Biehn és most, a 2016-os változatban Denzel Washington.
Amit nem tudtak elrontani, az a filmzene, mert szinte végig átemelték az első részből az eredeti muzsikát, Elmer Bernstein zeneszerző közreműködésével.
Amennyire bátrak ők heten, te annyira bátran kihagyhatod ezt a mozit. A film ismert még "A hét mesterlövész visszatér" címen is, de mivel az eredeti címből is hiányzik a jelző, így én is inkább a mesterlövész nélküli változatot preferálom.
Ismét elment egy, ha még nem is rendezőlegenda, de mindenképpen egy remek direktor. Nem láttam minden filmjét, de kettőt kifejezetten kedveltem a repertoárjából.
Az egyik a Kéz, amely a bölcsőt ringatja - The Hand That Rocks the Cradle (1992) pszicho-thriller, amelyben a nyolcvanas évek egyik szexszimbóluma, Rebecca De Mornay hagyja, hogy elhatalmasodjon rajta az őrület, a másik pedig a "Szigorúan bizalmas - L.A. Confidential (1997), amelyért kapott egy megosztott Oscar-díjat. Hanson egyik filmjét már akkor tucatszor megnéztem videón és nagyon kedveltem, amikor még nem is ismertem a rendező nevét, sőt, annyira nem is foglalkoztatott a film és mozi világa. Ez pedig egy kifejezetten Hitchcock előtt tisztelgő mű volt, a "Hálószobaablak - The Bedroom Window (1987)".
Ezek mellett akciósztárt faragott Meryl Streep-ből, aki kénytelen felvenni a kesztyűt két bűnözővel, akik raftingolás közben elrabolják őt és családját, a "Veszélyes vizeken - The River Wild (1994)" című akciófilmben.
Hanson filmes pályafutását forgatókönyvíróként kezdte. 1970-ben részt vett a "The Dunwich Horror" megírásában, két évvel később pedig saját anyagból rendezett szintén horror műfajban: Sweet Kill (1972) Azután néhány évet kihagyott és 1977-től már többet filmezett; írt, rendezett, producerkedett.
Még Tom Cruise-t is dirigálta, aki együtt is játszott egyszer Rebecca De Mornay-val, igaz, nem Hanson keze alatt. (A szerelemben vesztes - Losin' It (1983))
Mielőtt főleg filmezett volna, szerkesztett újságot - A Cinema magazinnak volt egy időben főszerkesztője is - és fotózott is. 2001-től a Filmakadémia tagja. Mikor kiderült, hogy Alzheimere van, nyugdíjazta magát.
Sajnos az idő elrepült és már nem bővül filmjeinek listája, így történetmesélő képessége hiányozni fog.
Isten önnel Mr. Hanson!
Megtekintés: Az egyik legjobb westernfilm, amit láttam.
Több westernfilmes listát is megnéztem és általában ez a darab rendre le szokott maradni róluk, legalábbis, ami a Top10-et illeti. Ez szerintem sajnálatos, hiszen ebben a filmben nagyjából benne van minden, amiért egy western western filmnek hívunk. De tényleg:
1.) Banditák és fegyverforgatók
2.) Katonák
3.) Indiánok
4.) Szajhák
5.) Vonatrablás
6.) Aranylopás
7.) Sziklás, kietlen tájak
8.) Lovak, lovasok
9.) Akciók, kalandok
10.) Pisztolypárbajok
De még ennél több is:
1.) Idegen kultúrák ütköztetése, filmen belül és kívül.
2.) Zsiványbecsület.
3.) Árulás és kialakuló férfibarátság
4.) Nő ragaszkodása
5.) A másik elfogadása
6.) Önfeláldozás
7.) Nemzetközi sztárparádé
Ezt a filmet már gyerekként is imádtam, mint a moziban látott MacKenna aranyát - Mackenna's Gold (1969), csak annyi a különbség, hogy azt amikor újranéztem, rettentően porosnak találtam - leszámítva talán a fülbemászó főcímdalt - , ez viszont egyelőre újra és újra el tudott szórakoztatni, pedig mindkét mozit értő kezű rendező mesterek készítették el.
Terence Young filmje egyelőre így számomra egy időtálló szórakozás. A felsorolás, hogy miket kapunk ettől a filmtől, közel sem teljes, hiszen annak ellenére, mennyire profán maga a történet, olyannyira sikerült kalandosan elmesélni. Ehhez mondjuk az is hozzájárult, hogy Young amúgy ha akcióról volt szó, tehetséges direktornak bizonyult, hiszen eleve három James Bond kalandot is levezényelt, ott meg eleve elvárt, hogy inkább akció orientált legyen a rendező hozzáállása és legyen érzéke a finom, gúnyos humorhoz is. Ezen kívül bizonyos karaktereket is ügyesen árnyalt, mint pl. a banditát, akit Link elenged és az utána megígéri, hogy személyesen fog leszámolni vele, akár egy Bond csatlós.
Nagyon jó a kontraszt a két főszereplő között. Habitus, mentalitás eltérése, mégis lesz bennük közös.
1870: Néhány bandita szövetkezik, hogy kiraboljanak egy - többek között - aranyat szállító vonatot. Véletlenül éppen a vonaton utazik a japán császár követe, akik baráti jobbost kívánnak nyújtani az USA aktuális elnökének és a tárgyalás gördülékenységét egy gyönyörű ajándék katanával igyekszenek megtámogatni. Banditáink közül a legszámítóbb és legmegbízhatatlanabb, Balos (Mivel bal kézzel lő kiválóan) más szinkronban Gotch (Alain Delon) önös érdekből elveszi a kardot és közben megöli a konzul egyik szamuráj testőrét, ezzel magára szabadítva a másik szamuráj testőr, Kuroda (Toshiro Mifune) haragját. Mivel Gotch a rablás lebonyolítása után azonnal megszabadulna legkeményebb riválisától, Linktől (Charles Bronson) dinamitot dob a vagonba, amit épp kirámol a bandita. Link azonban idejében kiugrik a szerelvény másik oldalán és megsérül, ami jól jön Kurodának, hiszen így gyakorlatilag élő GPS-ként Gotch nyomába eredhet, hiszen Link nagyjából tudja, merre lehet a francia bandita és emberei és neki is van leszámolni valója az egykori kényszer szülte társsal.
Vándorlásaik során Link többször igyekszik megszabadulni Kurodától, de lassan kialakul közöttük egyfajta férfi bajtársiasság és összecsiszolódnak annyira, hogy ne csak saját érdekeiket nézzék, miközben vadásznak az áruló gyilkosra. A film ezen része tiszta road movie egybegyúrva némi buddie movie-val. Kalandjaik időhöz vannak kötve, hiszen a konzulnak időre kell az elnök elé járulnia, és ha nincs nála a császár ajándéka, akkor lelkiismereti okokból akár az öngyilkosság sem kizárt a becsületük megóvásának érdekében. Kurodának tehát becsületbeli ügye, hogy visszaszerezze a kardot, míg Link csupán a bosszú és az anyagi javak megszerzése miatt ered a francia nyomába.
Miközben a megszökött haramiák nyomában haladnak, sorra beérik a banda lemaradt tagjait és végeznek is velük, és, hogy ne legyen morálisan elítélhető a kettős tevékenysége, a forgatókönyv ügyesen olyan szituációkat épít fel, amelyben a mészárlás még indokolt is lesz.
Az utolsó összecsapás előtt ideiglenes a szövetség.
Közben, Gotch mivel egy szajhához viszonylag gyengéd érzelmek fűzik, embereket küld a nőért, ahol Link és Kuroda már belebotlott a nőbe. Végül hármasban indulnak útnak, hogy egy meghatározott helyen leszámolhassanak Gotch-csal és maradék bandájával és még közben megjelennek az indiánok is.
A film a két órás játékidő alatt végighalad az összes vadnyugati klisén, amit hirtelen el tudsz képzelni:
A vonattal érkezik a seriff és egy egész kis hadsereg, hogy megvédjék a szállítmányt illetve a konzult.
Linket már a vonatra érkezés közben sarokba szorítja a seriff, de Gotch hátulról jön egy pisztollyal és rákényszeríti a törvény emberét, hogy ugorjon le a vonatról - és még ő így jól is jár, hiszen hamar kiderül, hogy a francia bármilyen lelkiismereti probléma nélkül tesz hidegre bárkit, aki az útjába áll.
Utána elkezdődik a vonatrablás, sőt, egy egész seregnyi lovasbandita érkezik, hogy fedezve a főszereplőket összecsapásba keveredjen a katonákkal. A széfet felrobbantják, az aranyat kezdik elhordani. Link és Gotch tiszteletét teszi a követnél, majd Gotch, mielőtt lelépnének, kiiktatná Linket. Link túléli az árulást, de nyakába kapja a szamurájt, aki nem ismeri a vadnyugati életet. A két kultúra közötti különbségek ezért elég sok humorforrást biztosítanak. Kedvencem, amikor Link azt hisz, Kuroda mélyen alszik, ezért mellé lopakodik, hogy visszalopja a csizmáit és elszökhessen, erre Kuroda felül és Link dührohamot kapva a legyekre kezd panaszkodni, hogy miattuk nem tud aludni. Kuroda flegmán megjegyzi, hogy csak egy légy van, majd egy villámgyors mozdulattal kettévágja az apró rovart.
Némi vér is került a vágatlan változatokba. Nem tobzódunk benne, de elsőre meglepő lehet a gyanútlan nézőnek.
A későbbiekben a harcok alatt jó kontraszt a fegyverforgató vadnyugati emberek és a szamuráj keleti harcmodora (kendzsucu) közötti eltérés. Amikor Gotch csapatának néhány tagjával összecsapnak egy apró farmon, már-már gore is jut a képernyőre, mikor Kuroda a részeg banditát egyetlen mozdulattal keresztülszúrja. (Néhány tévés változatból többek között ezt is kivágták.)
Hogy ne unatkozzon a néző a táj egyhangúságán, a sziklákon kívül kapunk sivatagot, hegyet és még havat is.
Közhelyes megoldásként és, hogy lássuk, mekkora féreg Gotch - csodálkozom, hogy Delon vállalta ennek a karakternek a megformálást, azután, hogy evidens volt, a néző nem neki fog drukkolni a film alatt - miután embereinek egy kis csoportja elássa a megszerzett aranyat, a férfi rövid úton agyonlövi a banditákat, hogy tanú ne maradjon a kincs rejtekhelyéhez.
Christina (Ursula Andress) Gotch babája mi más lehetne, mint tipikus western női kellék; szajha. Azért, van rá szükség, hogy legyen egy női karakter is a filmben, legyen, akiért mehet a harc, stb. A karakterre csak azért volt szükség, hogy ezzel kicsit gyengítsék Gotch figuráját, hogy neki is legyen egy gyenge pontja. Furcsa is, hogy a férfi mennyire kitart választottja mellett és nem ránt egyet a vállán, majd lép tovább, hogy kifaroljon az ütközetből. Azok után, amit megtudtunk a figuráról, ez kicsit szerintem karakteridegen húzás tőle.
Az indiánok pedig megjelennek a végén, mint plusz bio-díszlet, akiket lehet halomra gyilkolni. Igazi szerepük nincs is a filmben, talán, csak, hogy elhúzzák a végső konfliktust és összecsapást, hogy az ne csak a két üldözőre és a banditákra szorítkozzon.
A forgatási szünetben pihen Charles Bronson és Alain Delon.
A végén vannak kötelező áldozatok és hepiend, amennyire lehet. Young jól összetrombitálta az akkori évek nagy sztárjait. Volt olasz, francia, japán, Svájci, skót, amerikai és osztrák-magyar (Paco szerepében Bart Barry, aki Budapesten született majd Spanyolországban csinált karriert!!!) is. Mifune megjelenése azért is üdvös, mert az egyik legjobb amerikai western az ő egyik filmjéből készült. A hét szamurájból a Hét mesterlövész vagy a Testőrből az Egy maréknyi dollárért, így neki egyébként is volt jogosultsága amolyan western nagykövetként megjelenni egy ilyen műfaji filmben.
Így ez a produkció egy nemzetközi vállalkozás.
Érdekes a film abból a szempontból is, hogy a hét szamuráj egyike szövetkezik benne a hét mesterlövész egyikével. Így mosódik össze két világ kultúrája.
Ha eddig nem tudtad volna, a film nem amerikai produkció, hanem francia-olasz-spanyol mű, nemzetközi stábbal. Clint Eastwood végül nem írt alá a filmhez, helyette jött Bronson.
A filmet először Franciaországban mutatták be, 1971.szept.15.-én, majd rákövetkezően az USA-ban is, 1972, júniusában.
A külső felvételeket Spanyolországban lőtték, Tabernas régióban, Almería területén.
A zene külön kedvencem. Maurice Jarre munkája fülbemászó, érzelmes és az akcióknál kellően drámai.
100%
Nekem nagy kedvencem, ha már western, pedig nem rajongok a műfajért.
Megtekintés: Miért hagynék ki egy hiánypótló filmet?
A "Cop Mortem" egy akciófilm, amelyről fontos tudni, hogy ugyan vannak gyerekhibái - Kovalik úr első rendezése - a trailer alapján legalább az akciók tekintetében simán felveszi majd a kesztyűt a hollywoodi mozik B filmjeinek javával. Több pénzzel pedig simán el tudom képzelni, hogy meg is tudták volna ugrani egyik-másik blockbuster akciófilm nívóját. Kovalik Józsi már a kilencvenes évek elejétől kaszkadőrködött filmekben. Kezdetben televíziós munkákban, magyar produkciókban, majd jöttek a koprodukciók és nagyfilmek is. Csak néhány cím: Evita, Kútfejek, Eragon, 8MM 2, Taxidermia, A cég - A CIA regénye sorozat, Assassin Creed II. videójáték, Robin Hood sorozat, Hellboy 2.
Ezt a mozit végül Joseph MacLeod - Kovalik Józsi írói álneve - kisregényéből barkácsolták össze és minimalizálták a forgatási költségeket, amik így nem érik el egy átlagos mozifilm büdzséjét. Hogyan lehetséges ez? Nos, Kovalik Józsi több, mint húsz éve dolgozik a pályán és ezalatt a szakmában töménytelen barátot sikerült szereznie, mind szakmán, mind egyéb területeken. Mikor úgy érezte, hogy összehozna egy mozifilmet, amelybe tudásának legjavát töltené bele - amolyan magyar filmes műfaji kolbászként - csak felemelte a telefont és a barátok, szakmabeliek mellé álltak. A jelenetek helyszíneihez sikerült engedélyeket szerezni, A forgalmazó már megvan, csak az utolsó simítások után a bemutató elvileg november 24. várható. A trailert pedig itt is láthatjátok.
Első megtekintésre vannak benne persze visszás apróságok, mint a szereplők egytől-egyik véresen komolyan vett macsósága. Volt egy mozi, amit pont azért nem tudtam élvezni, mert mindenki halál macsó volt benne: Vas - Torque (2004). Megvan ez a filmes csoda? Tetszett?
Ugyanakkor, elvitathatatlan, hogy az akciójelenetekben rengeteg a potenciál és dinamika, amire szükség is lesz, ha az átlagnézőt célozzák meg. Egy magyar filmtől, főleg, ha akció műfaj - lásd Európa Express - sokat nem várunk el. Bármit kapunk, annak örülni fogunk. Amit láttam, az többnyire meggyőzött, hogy a végeredmény, minimum szórakoztató lesz és azt hiszem, ennél többet magyar film nem akarhat.
Szerencsére a magyar kaszkadőrtársadalom krémje benne van a kész műben, így a látványra lehet majd a legkevesebb panaszunk. (Aztán, ha esetleg a kamerák nem feltétlenül a legmegfelelőbb helyekre lesznek téve, akkor majd az operatőrről húzzuk le a keresztvizet.)
Hogy a küzdősportok mennyire maradnak a végső változatban benne a lövöldözések ellenére - Józsi Kyokusin mester - az a bemutatásra kerülő film titka. Elképzelhető, hogy a kézitusa nem lesz annyira markáns a filmben, mint a látványosabb autó törések és lövöldözések, de kit érdekel, ha másfél órára ki leszünk ragadva a hétköznapokból. Egyébként is, roppant nehéz hihetően vászonra vinni egy verekedést, hiszen a szereplők azért többnyire vigyáznak egymásra, ellenben felrobbantani, felborítani kocsikat, tereptárgyakat már sokkal könnyebb.
A történet szerint rendőreink egy olyan sorozatgyilkost keresnek, aki főleg rendőrökre szakosodott. Hogy ki áll a brutális gyilkosságok mögött azt egy országunkba érkező Interpol ügynök igyekszik kideríteni, akinek elsőre még a magyar kollégák szimpátiáját is el kell nyernie, majd ismeretlen terepen - Budapesti éjszaka - kell helyt állnia. A kezdeti ellenségeskedést hamar felváltja a bajtársiasság, hogy felgöngyölítsenek egy bűnügyet, mely egy titokzatos szektához vezeti szereplőinket.
A főszereplők a magyar filmezés derékhadából pont azok, akiket már láthattunk hasonló magyar és külföldi akciófilmekben: A főszereplő Kamarás Iván. Őt nem kell bemutatni. Míg nálunk főleg főszerepeket alakíthat, addig nagyobb amerikai produkciókban vagy apró szörnyek falják fel - Hellboy 2. - vagy egyenesen Bruce Willis mond neki Daszvidányját - Die Hard 5. - Keze alá játszik Nagy Zsolt, akinek talán legnagyobb dobása a kőkemény krimi, a Szabadesés volt.
További fontos szereplők Anger Zsolt, Gáti Oszkár, akinek ha meghallom a hangját, azonnal Stallone jut eszembe, Gangxta Zolee, Szabó Győző és még sokan mások.
A produkcióról egy barátomtól hallottam, aki legalább húsz éve kaszkadőrködik és említette, hogy ez lesz a következő munkája. Hát, engem érdekel, Csaba!
De ha esetleg nem tetszik valami, azt is ki fogom elemezni, hiszen, több szem, többet lát! :)
Megtekintés: Cruise jobb filmjei közül való, habár elsőre nem tetszett.
Lee Child regényeinek száma lassan eléri a két tucatot, ennek ellenére filmes berkekben gyakorlatilag ismeretlen és idén (2016) a második mozifilm fog megjelenni tőle, melynek Jack Reacher, egy igen öntörvényű ex katona és katonai nyomozó kalandjait meséli el. Egyik könyvéhez nekem is volt szerencsém, de a történet, érdekessége és csavarossága ellenére nem hiszem, hogy filmben is elkészül, mert ahhoz "kevés" volt, hogy Tom Cruise izgalmassá tegye. A címére sem emlékszem, ami nekem kellemetlen. Ellenben a 2012-ben moziba került első Reacher mozi elég izgalmas volt ahhoz, hogy két órára a székbe szögezzen és második megtekintésre még meg is kedveljem.
Mindenesetre Jack Reacher is belépett a J betűs akcióhősök táborába, James Bond, John Wick, és társaik után. Egyetlen apróság, hogy míg Reacher a könyv szerint egy kb. egy-kilencven magas és száz kilós drabális pasas, addig Tom Cruise talán ha száznegyven centi magas és minden, csak nem drabális. Habár, ha kellő méretű ellenfeleket pakolnak be mellé a filmbe, akkor egészen hihető kis közelharcokat vívhat a nézők kegyeiért. Ettől függetlenül Cruise látott fantáziát Child könyveiben és produceri minőségben is belenyúlt a filmkészítésbe és annyira megkedvelte a rendező McQuarrie-t, hogy mindjárt két Mission: Impossible film rendezését is rábízta, amiből jelenleg egy készült el.
Egy férfi, egykori katona a jelek szerint elborult aggyal leshelyről végez öt találomra kiválasztott emberrel. Hagy maga után annyi bizonyítékot, hogy hamar elfoghassák. Mielőtt azonban a vizsgálati fogságban úgy megverik rabtársai, hogy ideiglenes kómába esik, megadja Reacher (Tom Cruise) nevét, akivel van némi közös múltja és esetleg a nyomozás lefolytatását is befolyásolhatja ez a tény.
Reacher megérkezik a helyszínre, de se együttműködni nem akar a hatósággal, sem tisztán nem látja, hogy mi a szerepe az ügyben, miután találkozik a feltételezett tettes védőügyvédjével, Helen Rodinnal (Rosamund Pike), aki történetesen az államügyész lánya és szakmai okokból apja, Rodin (Richard Jenkins) riválisa.
Miközben az ügyészség igyekszik a halálsorra küldeni a gyilkost, Helen és Jack több fronton nyomoznak a háttérben meghúzódó lehetséges kiváltó okok után, amelyek lassan egymásba érnek és egy sötét összeesküvést feltételeznek, amely bárkit elsöpör, aki az útjába áll.
A film egyik fele egy csavaros krimi, míg a másik egy viszonylag izgalmas akciófilm, néha már-már abszurdba hajló történésekkel. (A kihalt házban való baseball bunyót elsőre nem is értettem.) Reacher szintén rendelkezik olyan képességekkel, amit korábban megszoktunk Bondtól, Bauertől, stb. Jó a beszélőkéje és ha végkép elfogynak az érvek, akkor rövid úton a tettek mezejére lép. Kicsit ő is sérthetetlennek tűnik a fene nagy magabiztosságával és a végső leszámolásban kapott segítsége is meseszerű számomra, így éreztem némi negatívumot a forgatókönyvben, igaz, ezek ellenére szórakoztató volt a komplex mű és a lezárás profánsága is tetszett. Ettől függetlenül az első Reacher film tényleg olyan, mintha megágyazna egy sorozatnak és örülök, hogy a napokban bemutatják a folytatást, amelynek jelenleg már elérhető a trailere is és hasonló izgalmakat ígér, mint ez az első rész.
A színészek jól hozzák a szerepeket, de vannak benne eleve lelőtt csavarok, amelyekkel lehetett volna kicsit húzni a néző idegeit - mintha lusta lett volna a forgatókönyvíró, hogy bonyolítsa a történést - és néhány fordulat erősen kiszámítható. Az olyan jelenetekkel meg nehéz mit kezdeni, mint amikor Reacher rossz helyzetből, beugorva egy hosszú csövű fegyverrel kilövi az ellent az ügyvédnő mögül, miközben az egyszerre két pisztolyt is a markában tart és egyik szereplőt sincs ideje lelőni. Még jó, hogy elvileg a karaktert rendesen kiképezték fegyverhasználatra a kérdéses, feszült helyzetben meg simán hagyja magát lepuffantani. Ezt pl. elegánsabban oldottam volna meg.
Az ilyen apróságok miatt nálam csak 65% a film, amit az erőteljes flashback használat jó alkalmazása felhúz egészen 70%-ra.
Az tetszett, hogy a kult-rendező Werner Herzog-ot megnyerték egy fontos szerepre és talán itt láttam először filmben Jai Courtney-t, aki jól hozza a figurát, ugyanakkor eléggé unszimpatikus... megint.
Töfi:
- Az összes autós kaszkadőr munkát Cruise maga végezte el.
- Nem Cruise volt az első jelölt a főszerepre: Jamie Foxx, Hugh Jackman, Brad Pitt és többen is visszadobták.
- Rosamund Pike - akit amúgy nagyon nem kedvelek - éppen terhes volt a forgatás alatt a fiával, Soloval.
- Az író, Lee Child alakítja azt a rendőrt, aki visszaadja a börtönben Cruise személyes holmiját.
Megtekintés: Nem egy tökéletes történelmi tabló, habár vannak erős pillanatai.
Gary Ross filmje talán úgy jellemezhető, hogy korrekt. Ettől eltekintve száraz alkotás, hézagos is kicsit, töredezett és még a néha megjelenő feliratok ellenére sem feltétlenül teljesen érthető egy Európai embernek, hiszen nem a mi történelmünk része volt mindaz, amiről mesél: Észak és Dél háborúját, hogy felszabadítsák és szavazati jogot adjanak a korábban Afrikából és a világ egyéb tájairól behurcolt és elnyomott fekete lakosságnak, akiket korábban csupán rabszolgának tekintették. Sok helyen olvastam már össze erről a háborúról és egyik legérdekesebb hozadékának azt tartom, hogy valójában nem feltétlenül eldönthető, hogy az egész háború kirobbantása valóban felebaráti szeretet vagy inkább politikai és gazdasági sakklépés volt, amelybe százezrek - a legkevésbé felelősek - haltak bele.
Az elképzelés tehát morálisan rendben volt, de a megvalósítás, azaz az odafelé vezető út vállalhatatlan. Nem tudom, Newton Knight filmbeli kalandjai mennyiben felelnek meg a valóságnak, így azt nem is kívánom boncolgatni. Elég az hozzá, hogy megcsömörlik a háború poklában és hátrahagyja az egészet, hogy egy rokonfiúnak, aki a karjai közt halt meg, lerója a végtisztességet és hazajuttassa az édesanyjához. Persze, aki engedély nélkül elhagyja a hadszínteret, az dezertőrnek számít, akit a hátrahagyott konföderációs erők azonnal kivégezhettek.
Nos, ez egy másik szép kis szegmense Amerika történelmének, amitől kiráz a hideg és amit már mind a Hazafi című film, mind pedig a "Hideghegy - Cold Mountain (2003)" című dráma boncolgatott.
Miről is van szó:
Tehát, én elmegyek vígan és dalolva a háborúba, hogy megvédjem az ideológiát, amit gazdagék rám tukmáltak. Teszem azt, besokallok egy év után, mert épp elég halált láttam és igyekeznék hazamenni. Mivel kell a végtelen emberanyag, a parancsnokaim nem fognak elengedni, ezért, ha valóban elegem volt, fogom magam és lelépek a balfenéken. Ezer veszély között hazaérek a feltehetően közben lelakott és kirabolt otthonomba - mondjuk földművelő voltam, egy feleséggel, két gyerekkel és tucatnyi háziállattal - és nem elég, hogy elszartak nekem mindent és akiket hátrahagytam, közben megsarcolták és terrorizálták, de még rám is vadásznak, ha kiderül, hogy otthon vagyok. Nem mások, mint olyan emberek, akik a háborút személyesen meg sem tapasztalták, mert amíg az zajlott és embereket öltem, ők csupán ittak, mint a kefekötő és zaklatták azokat a nőket, akiket nekünk el kellett hagynunk.
Elsőre úgy tűnik, mintha azért ontottam volna a vérem, hogy egy csapatnyi rohadék közben otthon élvezkedjen a koncon.
Miután én, aki már megtettem a hazáért, amit lehetett - minimum öltem - felelnem kellett ezeknek a szarháziaknak, hogy miért is vagyok otthon, ahelyett, hogy megdöglöm a családomtól távol.
Elég sarkított, de Newton Knight (Matthew McConaughey), kb. így érez, mikor végül hazatér és dacolni kezd a konföderációval.
A pont, amikor besokallhatsz a háborúban, ha egy rokon kölyök a kezeid között hal meg.
Ha a film csupán ezekről a harcairól mesélne vadregényesen, egy rossz szavam sem lenne. Azonban Ross filmje sokkal több mindenbe belekap és elindul egy olyan irányba, amelyet a több, mint kétórás játékidő alatt már nem tud érdemben kifejteni, elmagyarázni és ezért, úgy érzem, a tanítás derékba törte a játékidő alatt a szórakoztatást. Maga a téma simán megért volna két, egyenként legalább két órás filmet és akkor nincs az a sokat markol, de keveset fog érzésem.
Tényleg vártam azt, hogy egy Mel Gibsonos akciós kalandfilmet fogok látni - mintha az első trailer is ezt sejtette volna, de lehet, rosszul emlékszem - , ami persze Emmerich műve után ("A hazafi - The Patriot 2000") lerágott csont lenne, viszont szórakoztató. Erre gondolhatott Ross is, mikor Leonard Hartman ötletét végül átdolgozta forgatókönyvvé és a végeredmény egy szájbarágós és a második felére sajnos unalomba fulladó életrajzi tabló lett a kevésbé jó fajtából.
Még akkor is így érzem, ha Newton szemén keresztül bepillantást nyerhetünk a KKK áldatlan tevékenykedéseinek kezdeti szakaszába, hiszen 1865-ben alakult meg az azóta már szitokszóként is aposztrofált illegális szervezet. Nem tudom, hogy Knight-nak voltak e személyes konfliktusai ezekkel az emberekkel, azonban a filmben tesznek rá utalást, hogy lett volna miért a körmükre néznie és ebben hathatós segítsége is lett volna, valahogy ezt a leágazást azonban már a film nem tudja kifejteni, hiszen, mire kezdhetné az egész elemezgetését, egyszerűen véget ér a mozi. Jobb esetben, mikor barátját meglincselik, akkor kezdődött volna a második fejezet.
Ismerve azonban, hogy a KKK mennyire gyűlölte a feketéken kívül azokat is, akik segítettek nekik, fájdalmas kimarad ez Knight történetéből.
Lehet, hogy nem túl etikus, amikor Knight rákényszeríti az özvegyet és kiskorú lányait a fegyveres erőszakra, de szükséges és arányos azzal, amit a konföderációs tisztek tennének velük.
Ha esetleg nem lenne eléggé hiányos és mély a film, még kapunk néhány jelenetet a későbbi jövőből - ami mostanra régi múlt - amiben Knight egyik leszármazottját bíróságon cincálják meg, pusztán azért, mert bár külső jegyekben nem látszik a férfin, de vérségi örökség okán van benne fekete vér, ami miatt az akkori törvények szabályozási rendszere szerint nem léphet házasságra egy fehér nővel. Isten áldja Amerikát!!!
Azonban ez a történeti leágazás még soványabb és alig tesz hozzá a mozihoz. Részemről felesleges szócséplés és inkább figyeltem volna Knight életét a két "felesége" között, illetve reakcióit a KKK további fejlődésére.
Szóval, voltak érdekes lehetőségek, kérdések a filmben, amik elemezgetése, filozofálgatása érdekes lett volna számomra. (A lincselések és a konföderációs visszaélések számomra eléggé visszataszító fejezetei az emberiség fejlődésének történetében.)
Matthew McConaughey egészen kiváló alakítást nyújt, habár nekem már hiányzik a szépfiús arca és valami kis tökös akciómarhaság, amiben láthatnám. Elhiszem, hogy jó színész, de mintha erről az egész világot meg akarná győzni. Akinek örültem, mikor felismertem, az Christopher Berry volt. Ha nem ugrik be az ürge arca, akkor lehet, hogy nem vagy nagy TWD rajongó, hiszen Berry Negan egyik első csatlósaként jelent meg a sorozatban és érdemtelenül rövid sorozatbeli "pályafutása" alatt sikerült az egyik legemlékezetesebb monológot elsütnie - Harapsz, rágsz, nyelsz és harapsz! - mielőtt Daryl-nek meg egy páncéltörőt sikerült.
Pofátlanság lenne kifelejteni a fekete színészek közül a tragikus sorsú Moses-t, akit Mahershala Ali kelt életre és Knight szíve hölgyét, Rachel-t (Gugu Mbatha Raw). Alakításaik erőteljesek, habár Rachel figurájából keveset tudunk meg. Engem még érdekelt volna az ő és Knight romantikus közeledésének mélyebb ábrázolása.
Olvastam itt-ott, hogy ezzel a filmmel az Oscar gálára hajtanak, ám úgy vélem, ahhoz a végeredmény még felületesebb a hasonló témájú "12 év rabszolgaságnál - 12 Years A Slave (2013)" is.
Gary Ross elmagyarázza a színészeinek, hogyan is éltek akkor a lázadozó törvényen kívüliek.
Videodrome kritikája, mert szeretem hallgatni, amiket mond és mindketten 60%-ra taksáltuk a mozit.
Utózönge: A filmre abszolút nem emlékszem! Ez azért, szerintem egy Oscar várományos film esetében elég ciki. (Még határozott jelenetek is alig ugranak be.)
