A következő címkéjű bejegyzések mutatása: robert duvall. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: robert duvall. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 16., péntek

Jack Reacher - Jack Reacher (2012)

Jack Reacher - Jack Reacher (2012)


Rendezte: Christopher McQuarrie

A film Mafab adatlapja: Jack Reacher (2012)

Megtekintés: Cruise jobb filmjei közül való, habár elsőre nem tetszett.

Lee Child regényeinek száma lassan eléri a két tucatot, ennek ellenére filmes berkekben gyakorlatilag ismeretlen és idén (2016) a második mozifilm fog megjelenni tőle, melynek Jack Reacher, egy igen öntörvényű ex katona és katonai nyomozó kalandjait meséli el. Egyik könyvéhez nekem is volt szerencsém, de a történet, érdekessége és csavarossága ellenére nem hiszem, hogy filmben is elkészül, mert ahhoz "kevés" volt, hogy Tom Cruise izgalmassá tegye. A címére sem emlékszem, ami nekem kellemetlen. Ellenben a 2012-ben moziba került első Reacher mozi elég izgalmas volt ahhoz, hogy két órára a székbe szögezzen és második megtekintésre még meg is kedveljem.

Mindenesetre Jack Reacher is belépett a J betűs akcióhősök táborába, James Bond, John Wick, és társaik után. Egyetlen apróság, hogy míg Reacher a könyv szerint egy kb. egy-kilencven magas és száz kilós drabális pasas, addig Tom Cruise talán ha száznegyven centi magas és minden, csak nem drabális. Habár, ha kellő méretű ellenfeleket pakolnak be mellé a filmbe, akkor egészen hihető kis közelharcokat vívhat a nézők kegyeiért. Ettől függetlenül Cruise látott fantáziát Child könyveiben és produceri minőségben is belenyúlt a filmkészítésbe és annyira megkedvelte a rendező McQuarrie-t, hogy mindjárt két Mission: Impossible film rendezését is rábízta, amiből jelenleg egy készült el.

Egy férfi, egykori katona a jelek szerint elborult aggyal leshelyről végez öt találomra kiválasztott emberrel. Hagy maga után annyi bizonyítékot, hogy hamar elfoghassák. Mielőtt azonban a vizsgálati fogságban úgy megverik rabtársai, hogy ideiglenes kómába esik, megadja Reacher (Tom Cruise) nevét, akivel van némi közös múltja és esetleg a nyomozás lefolytatását is befolyásolhatja ez a tény.
Reacher megérkezik a helyszínre, de se együttműködni nem akar a hatósággal, sem tisztán nem látja, hogy mi a szerepe az ügyben, miután találkozik a feltételezett tettes védőügyvédjével, Helen Rodinnal (Rosamund Pike), aki történetesen az államügyész lánya és szakmai okokból apja, Rodin (Richard Jenkins) riválisa.
Miközben az ügyészség igyekszik a halálsorra küldeni a gyilkost, Helen és Jack több fronton nyomoznak a háttérben meghúzódó lehetséges kiváltó okok után, amelyek lassan egymásba érnek és egy sötét összeesküvést feltételeznek, amely bárkit elsöpör, aki az útjába áll.


A film egyik fele egy csavaros krimi, míg a másik egy viszonylag izgalmas akciófilm, néha már-már abszurdba hajló történésekkel. (A kihalt házban való baseball bunyót elsőre nem is értettem.) Reacher szintén rendelkezik olyan képességekkel, amit korábban megszoktunk Bondtól, Bauertől, stb. Jó a beszélőkéje és ha végkép elfogynak az érvek, akkor rövid úton a tettek mezejére lép. Kicsit ő is sérthetetlennek tűnik a fene nagy magabiztosságával és a végső leszámolásban kapott segítsége is meseszerű számomra, így éreztem némi negatívumot a forgatókönyvben, igaz, ezek ellenére szórakoztató volt a komplex mű és a lezárás profánsága is tetszett. Ettől függetlenül az első Reacher film tényleg olyan, mintha megágyazna egy sorozatnak és örülök, hogy a napokban bemutatják a folytatást, amelynek jelenleg már elérhető a trailere is és hasonló izgalmakat ígér, mint ez az első rész.

A színészek jól hozzák a szerepeket, de vannak benne eleve lelőtt csavarok, amelyekkel lehetett volna kicsit húzni a néző idegeit - mintha lusta lett volna a forgatókönyvíró, hogy bonyolítsa a történést - és néhány fordulat erősen kiszámítható. Az olyan jelenetekkel meg nehéz mit kezdeni, mint amikor Reacher rossz helyzetből, beugorva egy hosszú csövű fegyverrel kilövi az ellent az ügyvédnő mögül, miközben az egyszerre két pisztolyt is a markában tart és egyik szereplőt sincs ideje lelőni. Még jó, hogy elvileg a karaktert rendesen kiképezték fegyverhasználatra a kérdéses, feszült helyzetben meg simán hagyja magát lepuffantani. Ezt pl. elegánsabban oldottam volna meg.


Az ilyen apróságok miatt nálam csak 65% a film, amit az erőteljes flashback használat jó alkalmazása felhúz egészen 70%-ra.
Az tetszett, hogy a kult-rendező Werner Herzog-ot megnyerték egy fontos szerepre és talán itt láttam először filmben Jai Courtney-t, aki jól hozza a figurát, ugyanakkor eléggé unszimpatikus... megint.

Töfi:
- Az összes autós kaszkadőr munkát Cruise maga végezte el.
- Nem Cruise volt az első jelölt a főszerepre: Jamie Foxx, Hugh Jackman, Brad Pitt és többen is visszadobták.
- Rosamund Pike - akit amúgy nagyon nem kedvelek - éppen terhes volt a forgatás alatt a fiával, Soloval.
- Az író, Lee Child alakítja azt a rendőrt, aki visszaadja a börtönben Cruise személyes holmiját.

70%

Ha megtekintenéd: J A C K  R E A C H E R

Ha szeretnéd meghallgatni a film zenéjét: J A C K  R E A C H E R  S C O R E (Joe Kraemer)

Örülök, hogy ha néha még látom jó filmben Robert Duvall-t, de a szerepe finoman szólva is amolyan in medias res.

2015. január 13., kedd

A bíró - The Judge (2014)

A bíró - The Judge (2014)


Rendezte: David Dobkin


Megtekintés? - Igen. Egyik filmsztár végszavazik a másiknak.

Szeretem a tárgyalótermi drámákat. Szeretem, amikor van egy ügy lehetőleg gyilkossági - és a főszereplőnk csavaros módon, lehetőleg az utolsó pillanatban, kitalál valamit, amivel a védencét, akit addig valamennyin bűnösnek véltünk, sikeresen kiszabadít a villamosszékből. Jók az ilyen filmek. Még akkor is lekötnek, ha másfél órán keresztül nem szólnak másról, mint beszélgetésről, lásd. 12 dühös ember. (Jó, ott sokat hozzátett az élvezethez a különböző karakterek látásmódja, stb.)
Dobkin filmje nem mindenben felel meg ennek. Szerethető darab lenne, ha nem lenne szinte végig látható egyfajta Donkin Donuts fánkos cukormáz a képkockák alatt. Ettől függetlenül nem rossz film, csak kicsit... Amerikai.

A három tesó: Vincent D'Onofrio, aki valamikor nagy baseball reménység volt, de közvetve, öccse hibája miatt abbahagyja a sportot, Robert Downey jr., a tékozló fiú, aki sértettségében nem nagyon tartotta a kapcsolatot a családdal és a legkisebb Jeremy Strong, aki kicsit lassú, viszont állandóan rögzíti a körülötte zajló eseményeket.

Hank Palmer (Robert Downey jr.) fiatalkorában lelépett otthonról, hátra sem nézve. Két bátyját és szüleit hátrahagyva, ügyvédként kezdett új életet egy nagyvárosban. Van egy csodálatosan szép lánya és mellé egy összeomló házassága. Nincsenek barátai, ellenben a legtöbb ügyét megnyeri, mert okos, megalkuvást nem ismer - kivétel ha vádalkuról van szó - nem hagyja, hogy az érzelmei elragadják. Downey remek a szerepben, ám végig olyan érzésem volt, mintha Tony Starkot, a vasembert hozná, csak kevesebb hatalommal, szuper főellenség nélkül.
Hank egy fontos tárgyalás közben kap hír róla, hogy édesanyja elhalálozott. Azonnal hazautazik, nem mintha különösebben kíváncsi lenne az apjára, viszont van a múltjukban valami sérelem, ami miatt szeretne elégtételt venni.
Nem elég a temetés, még az apját is meggyanúsítják azzal, hogy egy régi ügyének vádlottját halálra gázolt az éjszakában, majd segítség nyújtás nélkül tovább hajtott. Csakhogy ez gyilkosság! Hank apja (Robert Duvall) meg államának elismert bírója, igaz, nyugdíjhatár közelében.
Hank-nek félre kellene tennie a vélt és valós sérelmeit, hogy segítsen az apján, aki egyszerűen nem tud, vagy nem akar emlékezni a gyilkosság éjszakájára. Megkezdődik a versenyfutás, mely sok félig behegedtnek tűnő sebet szakít fel. Ha mindez nem lenne elég, Hank fiatalkori szerelme, Samantha (Vera Farmiga) ismét megjelenik, oldalán egy lánnyal, aki talán Hank gyermeke.
De szép is visszatérni a szülővároskánkba.

Apa (Robert Duvall) és fia, (Robert Downey jr.) általában távolodó állásponton vannak. Mindkettőjüknek engednie kell.

A színészek remekek. Az egyik legjobb jelenet, amikor a kemoterápiás kezelés után Duvall és a tékozló fiú egy fürdőszobában próbálnak eljutni a kádig, miközben - vulgáris, de ennél a betegségnél sajnos előfordulhat - az öreg bíró nemes egyszerűséggel összefossa magát. Ebben a jelenetsorban benne van minden. Duvall színészzsenije, hogy bevállalta, a két színész közötti összhang, a drámaiság és humor kettőse.

A film elvileg dráma, ám a forgatókönyv és a rendező dolgozott rajta, hogy a sok feszültséget itt-ott humorral oldják. Talán ezért a sziruposságért nem lesz a film igazi klasszikus, csak egy párszor nézős korrekt dráma.

Samantha (Vera Farmiga) a tipikus első diák szerelem. Vajon lobog még a tűz?

Nem kívánok belemenni a szövevénye karakterek hátterébe, vagy a karakterek szövevényes  hátterébe. A film több, mint két órája alatt pont annyit foglalkozik karakterekkel, amennyit kell. Némi hiányérzetünk azért marad, mert a gyerekkori szerelem kislányának szerepe pl. teljesen elsikkad a film végére, drámája és a vele járó "felelősség" egyáltalán nem kerül a filmben többé szóba, pedig a valóságban ez nem így működik. Vagy mégis?

A lezárás szerintem nagyjából reális. Nincs hepiend, nincs nagy ügyvédi csavarral járó kavarás és katarzis.

Figyeld:
- Vincent D'Onofrio az idősebb báty. Jó néha látni.
- Billy Bob Thornton körül mintha megcsappant volna a nagy hype, mióta elvált Angelia Jolie-tól. Rövidke szerepében is sokat hozzá tud tenni a vádló ügyvéd szerepéhez. (Az összecsukható pohár gondolom saját ötlete. De nem olvastam a könyvet...)

70%
Hank első megjelenése megidézi Jack Nicholson-t a farkasból. Egy férfi, aki pontosan tudja mit akar. Egy férfi, aki határokat és barátokat lép át. Már ha vannak barátai.
Egy ponton a filmben megemlítik Atticus Finch nevét, aki egy ügyvéd karakter neve volt a "Ne bántsátok a fekete rigót" című Gregory Peck drámából. Robert Duvall egyik első filmszerepe ebben a filmben volt!!!