Rendezte: David Leveaux
A film Mafab adatlapja: The Exception (2017)
David Leveaux tehetségét már bizonyította színházi körökben, bemutatókon. Elérkezettnek látta az időt, hogy végre nagy vásznon is megmérettesse magát és szerintem, kissé könnyűnek találtatott. Alan Judd, valós eseményeket is felhasználó fiktív regénye elsőre jó alapanyagnak tűnhetett, hiszen színész-orientált kamaradráma, amely főleg egy helyszínen - egy Holland kastély - játszódik, egymástól sok tekintetben eltérő karaktereket mozgat és drámát is szuszakol rendesen a játékidőbe. A problémát ott érzem, hogy az alapanyag ellenére is elég kevéssé sikerült a figurákat szimpatikussá tenni.
Stefan Brandt (Jai Courtney) kapitányt felsőbb utasításra kirendelik Hollandiába, hogy személyes testőreként megvédelmezze II. Vilmos német császárt (Christopher Plummer), akit politikai okok miatt eddig mellőztek és száműzetésben él, amíg követői illetve a jelenlegi politikai erő megveti a lábát Németországban. Brandt, a szabályokkal szembe menve, szexuális kapcsolatot kezdeményez egy, a kastélyban dolgozó lánnyal, Mieke de Jong-gal (Lily James), akiről később kiderül, hogy beszervezett ügynök és talán pont tőle kellene megvédeni a császárt, akinek jelenleg nincs hatalma, viszont reprezentatív személyként lehet rá hivatkozni. A légyottokról hamar információt szerez a császár bigott felesége, Hermine hercegnő (Janet McTeer) aki, mintha még a császárnál is jobban szomjazná a trónra való visszatérésük lehetőségeik realizálását.
Közben megjelenik egy befolyásos német Gestapós, Himmler (Eddie Marsan), hogy némi hamis információ csepegtetésével kiugrassza a kémet a bokorból, mert információik szerint, ha kiderül, hogy visszahelyezik a császárt a trónra, szükséges lesz a likvidálása.
Brandt azonban már beleszeretett Mieke-be és nem akarja elveszíteni. Elszabadul a pokol, amelyben Vilmos, kora ellenére, fontos szerepet kap.
Nem tudom, kinek az ötlete volt beleszuszakolni a hős szerelmes szerepébe Jai Courtney-t. A srác arca néhány jelenetben tényleg simán megfelel német tisztnek, azonban, mosolya ellenére, néha kifejezetten unszimpatikus a fizimiskája. Erről nem tehet, egyszerűen így néz ki. Mint majdnem minden szerepében. Neki ilyen az arcberendezése. Hol is tetszett igazán? Az Öngyilkos osztag Bumeráng kapitányaként éreztem eddig csak teljesen szimpinek.
Azért erőlködik rendesen.
A képességeit meghaladja, hogy kicsiholja a kémiát közte és Lily James között, akinek ez az első meztelen szerepe karrierje során, így még csak azt sem mondhatom, hogy a hölgy nem vetette be a testét a siker érdekében.
Azonban a kémia igazából csak Plummer ből árad, meg Marsanból, amikor megjelenik a visszataszító tiszt szerepében.
A császárnét alakító McTeer is lehet remek színésznő, ha itt modorosnak éreztem az állandó szemmeregetését. Azért legalább elgondolkodtatott annyira, hogy elfilozofáljak rajta, hogy milyen belső gondolatvilága lehet egy mellőzött nőnek, akinek a férje elvileg jobb sorsa lenne érdemes, akinek a hatalom egykor a kezében volt. Így azért kicsit közelebb kerül a nézőhöz a karakter, mert egyébként szimplán idegesítő és sznob hatást kelt.
A császár jobbkeze, aki már a száműzetés terhét sokkal régebben viseli a császárral karöltve, az Sigurd von Ilsemann, akit Ben Daniels alakít és talán a legkerekebb alakítás az övé a filmben.
Sajnos a történet túlságosan egyszerű, egyenesen vezet a tragikus - már annak a néhány áldozatnak - végkifejlethez, és kap egy enyhén cukormázas lezárást, hogy ne legyen nagy hiányérzetünk, ha már nekiültünk, mert a száz perc néha két órának érezhető.
Az egyetlen jó fej a csapatban végül maga a kivételezett, Vilmos császár és figurája, pedig, korábbi viselkedése alapján nem sok szól a karakterfejlődése mellett.
Talán az elmaradt apai ösztönei miatt kedvez a főszereplőinknek. Erre legalábbis van némi utalás.
A lezárás hirtelen, a menekülés összecsapott hatást kelt és talán túl egyszerű is. Számomra kissé hiteltelen is, de ezt betudom a regény hiányosságainak.
A film első másfél órája nem nagyon kedvelteti meg Brandt alakját a nézővel és a végén is csak azért sikerül, mert akkor már érezhető, hogy menti a lányt, aki viszont legalább a szemnek kellemes. Saját jogán a német tisztet, mint főszereplőt, nem fogja harapni a közönség. Még egyszer állítom, ebben szerepe van Jai Courtney eddig nem létező kedves karizmának.
"A császár utolsó csókja" című könyvet Alan Judd 2003-ban írta. és a producer, Lou Pitt 2008-ban olvasta először. Végül a forgatást 2015-ben kezdték el és bő egy hónap alatt végeztek is vele. A könyvhöz képest a főszereplő karakterek neveit megváltoztatták, így lett Krebbs-ből Brandt, Akki-ból pedig Mieke.
Hiába azonban a történelmi háttér nyújtotta lehetséges érdeklődés, hiába a tehetséges színészek alakítása, valahogy az egész film érdektelen maradt és nem kielégítő szórakozás. Ezen a szép, de talán túl statikus felvételek sem segítettek. Ha az operatőr munkájában kicsit több az élet, már egy érdekesebb filmet kaphattunk volna, így azonban száraz a tabló és nehezen fogyasztható.
Megjegyzés: A kivételezett meg nem csupán a császár karaktere, hiszen, ha tudjuk, hogyan viszonyul ellenségeihez, akkor a kémként leleplezett Mieke iránti kedvessége alapján Mieke az ő kivételezettje. Vagy Brandt is az, hiszen korábban néhány katonai tevékenysége miatt közel került a hadbírósághoz, most mégis egy viszonylag fontos feladattal látják el, amikor neki kell védenie a császárt.
45%
Ha megnéznéd:
- A kivételezett (2017)
