2016. január 5., kedd

A homár - The Lobster (2015)

A homár - The Lobster (2015)


Rendezte: Yorgos Lanthimos

A film Mafab adatlapja: The Lobster (2015)

Megtekintés: Inkább ne. Ha nem vagy fogékony az abszurd filmekre, akkor hagyd ki, de tényleg.

Elhiszem, hogy igény van ezekre a színházi világot megidéző, művészi és művészieskedő filmekre és elhiszem, hogy van közönségük, meg állva tapsolás az ősbemutatón, meg rangos díjak a készítőknek. Rendben van. Vannak kevésbé közönségbarát alkotások, amiket még kedveltem is (pl. Kubrick filmjei, főleg a Mechanikus narancs) ,de kérem, ilyet inkább ne. Ha ez a rendező megért már Oscar-díjat is és mivel Görögországban hozzánk hasonlóan nem nagyon támogatott a filmművészet és ezért kezdi elszipkázni Európa, akkor kérem, inkább ne.

Nem azért, mert a színészek nem voltak rendben, vagy mert nem tetszettek a szépen beállított képek, a természetben elkapott pillanatok. (Egyszer még a Szinyei Cédrusos festménye is mintha bevillant volna...) Nem azért, mert nem kedvelem a klasszikus zenét - bár van, ami jobban tetszik, mint azok, amiket a filmben felhasználtak. Nem azért, mert nem volt potenciál a mondanivalóban, a történetben.
Egyszerűen azért, mert szórakoznom kellett volna, de így, ebben a formában, ahogy megvalósították és lezárták, nem, hogy nem szórakoztam, de igazából úgy érzem, át lettem verve.
Yorgos célja pedig valami ilyesmi lehetett.

A jövőben egy antiutópiában járunk, ahol az ember embernek farkasa. Túrót. Ahol az elfogadott, hogy csak párosan szép az élet. Aki pedig elveszíti párját, az hoppon marad és mehet a levesbe. Néha akár szó szerint is, mert a páratlan embereket egy készülék segítségével állattá változtatják, hogy úgy éljenek tovább. A homárból meg remek levest lehet főzni, nem igaz???
A film a műveletre nem nagyon tér ki, pusztán pár mondatban említik meg, hogy akinek nem sikerül párt találnia, az bizony, rövid időn belül, kiszorul az emberi létből.
Éppen ezért ezer kérdést teszünk fel magunknak, mert az alapötlet érdekes - legalább olyannyira, mint a Lopott idő című sci-fi-akciófilmben - épp a megvalósítás hézagos - mint a Lopott idő című akció-sci-fiben is.

El lehet filozofálgatni azon, hogy ebben a világban mikortól "kötelező" a beilleszkedünk miatt megtalálni a párunkat? Már gyerekkortól? És ha kis, kövér kölykök vagyunk, akkor mikor mondja azt az állambácsi, hogy elég volt, te kis dagadt szaros, holnaptól állat leszel és punktum!
Vagy mi van akkor, ha valaki homoszexuális, leszbikus, bigámista? Az hogyan fér bele egy olyan világba, amelyben elvileg kiszámolva kellene léteznünk, egy-egy tagú párként?
Mi van akkor, ha mondjuk nőből aránytalanul több születik - mint ahogy Kínában volt rá példa?


Azután ott van a jelenet, amikor szereplőink egy bevásárló komplexumban elszakadnak egymástól és azonnal megjelenik a karhatalom, tudakolva, van e párunk és merre lófrál. Ennyire egymás seggében kellene élnünk ebben a világban? Hogyan oldható így meg a munka? Együtt is kell dolgozni, vagy a zsebünkben kell hordani a megfelelő okmányt és úton-útfélen mutogatni, hogy mi alkalmasak vagyunk páros életre?
Ha ennyire rászállnak az emberre, hogy van e párja, akkor a film végén a pincér kezét miért nem fogja a párja? Vagy a távolban dolgozó kamionsofőrök is viszik magukkal a kedvesüket, hogy baj ne legyen?
Mennyire veszik komolyan azokat a papírokat, amit említenek egy jelenetben, hogy bizony a két főszereplő egy pár és kérem nem zaklatni őket?
Ha van ilyen papír, miért nem egyszerűbb az ellenállóknak hamisítani egyet mindenkinek és akkor lehet együtt élni... egyedül. Ha rákérdeznek meg majd felmutatjuk.


Ebben a világban van e elhagyás, ha tudjuk, hogy azzal megkockáztatjuk, hogy az átváltoztató hotel vendégszeretetét fogjuk élvezni? Mi van akkor, ha a párom akkora elefántfüggő, hogy egy nap gondol egyet és elhagy, hogy az után bevonuljon és ormányossá alakítsák?
Akkor én is szopok miatt és bár én nem akartam állat lenni, mégis marha voltam, mert nem a megfelelő partnert találtam meg magamnak?
Mi van a hotelekkel? 45 napos határidő, hogy megtaláljuk az igazit??? És ha ezalatt főleg férfiakat hoznak a létesítménybe, mert úgy jön ki? A nők meg mondjuk egy sem az esetünk, de esetleg egy másik hotelben lenne megfelelő partner, csak sosem tudjuk meg, mert nem mehetünk át oda?

Ott van a vadászat is. Ilyen sok magányos ember menekült a fák közé az erdőbe, hogy az ellenük indított hajtóvadászatban bónusz napokat tudunk gyűjteni az emberi léthez? Van aki már 150 napot nyert így, ami feltételezi, hogy ha egy ideje a hotel vendége, akkor rengeteg embert sikerült levadásznia. Ebben az esetben az erdő ugyancsak tele lehet a rendszer ellenségeivel. De a rendszer miért a hotel vendégeire bízza a piszkos munkát? Megengedheti magának, hogy ennyi rendszer ellensége éljen kívülállóként - akik később be tudnak szivárogni a városba is akár. Itt megint megkérdem, miért nincs feketepiaca a megfelelő papírok beszerzésének? Pedig mi pénz lenne az!

Ha állat lesz belőlem ki viseli gondom? Oké, ha kutya vagyok, megkaphat egy másik családtag, de mi van, ha elefánt leszek és különleges bánásmódot igényelek?


Vannak kérdéseink és csak a felszínt karcolgatjuk.
A történet mélyebb rétege, hogy egy olyan világban játszódik, amelyik szerint a teljes emberi élethez kötelező egy párt találnunk magunknak és ha ez nem megy, akkor jöhet az állati lét. Nem túl szerencsés feltételezés. Mostanában egy ismert énekesünk fejtette ki magánvéleményét a nők szerepéről a társadalomban és annak is komoly visszhangja lett...

David (Colin Farrell) miután elveszíti feleségét, a gyász helyett kénytelen egykori bátyjával, aki jelenleg egy kutyus, bevonulni egy átváltoztató hotelbe, mert szingliként nincs rá szüksége a társadalomnak. Nem tudom, milyen munkát és társadalmi szerepet töltött be David korábban, de kurvára nem volt pótolhatatlan.
A hotelben megismer pár zakkant figurát, de ő maga is eléggé érdekes emberke. Mondjuk az a koncepció része, hogy valamennyi karakter olyan, mintha a seggébe dugtak volna valami karót. David ideje, a 45 nap, vészesen fogy, ezért kapcsolatot kezdeményez egy érzéketlen nővel. Ez azért fura, mert valamilyen formában minden szereplő érzéketlen. Már-már létrejön a frigy kettejük között, amikor a nő lebuktatja David-et, hogy talán mégsem olyan szenvtelen, mint amit mutat magáról és ezért nem is lehetnének egy pár.
(A film másik abszurditása, hogy feltételezi, hogy csak akkor működhet egy kapcsolat, ha a két fél között erős hasonlóságokat lehet felfedezni, főleg viselkedésben vagy külső jegyek alapján. Más szóval, az egyéniség nem számít annyira, mint mondjuk a külsőség.)

David menekülni kényszerül és az erdőben találkozik élete lehetséges szerelmével (Rachel Weisz), már a felesége után, persze. Viszont az erdei létnek megvan a maga hátránya: A perifériára szorult szingli emberek nem kezdeményezhetnek egymással kapcsolatot!
Cseberből-vederbe...

60% Mert nem olyan szórakoztató, mint vártam.
Ne tévesszen meg az imdb-s comedy definíció. Ez a film egy abszurd dráma. Azért mert az abszurditás lehet humoros, attól ez még nem lesz vígjáték, sem komédia.

Ha szeretnéd látni: T H E  L O B S T E R


2016. január 3., vasárnap

A látogatás - The Visit (2015)

A látogatás - The Visit (2015)


Rendezte: M. Night Shyamalan

A film Mafab adatlapja: The Visit (2015)

Megtekintés: Hangulatos thriller, horror elemekkel, meglepő fordulattal. Shyamalan még tud rendezni.

Gyermekkorunkban a nagyszülő látogatás egy varázslatos lutri volt. Mivel a szüleink szülei nem voltak feltétlenül az együtt megöregedés hívei, majdnem négy helyre - egyik nagypapa sajnos már nem élt ekkor - kellett mennünk minden évben pofavizitre, ha esetleg az összes nagyszülőt szerettük volna eltolni magunktól, miközben ők ráncos arcukat odatolták a miénkhez és nyálas puszit kentek ránk. A nagyszülők többfélék lehetnek, a vitalitástól kicsattanó pozitív világszemléletűtől egészen a darabosan morgolódó "semmi se jó" pesszimistáig. A gyermekek ösztönösen az első verziót kedvelik meg könnyebben, hiszen a vitalitástól kicsattanó nagyszülők általában jó fejek és még főzni, sütni is szeretnek. Az már csak hab a tortán, ha édességek készítésében is jeleskednek és kerül hab a tortára.
De vannak nagyszülők, akiket naftalingolyók illata lengi be és elegyedik a megivott borral. Nagyszülők, akik igyekszenek kedvesek lenni, ám arcunkba bámulva hamar feladják a barátkozási terveiket, hiszen egy kisgyerek hamar kiszagolja mind a cefrét, mind a szándékot. Szóval, elmenni a nagyszülőkhöz változatos kaland.
Már csak az a nagyobb izgalom, ha esetleg a szülők nélkül leszünk rájuk bízva, esetleg egy egész nyárra, valahol vidéken, ahol nincs se telefon, se tévé, de olvasni még nem tudsz, a nagyszülők meg nélküled is elvégzik a napi rutinjukat és ha nincs szerencséd, esti mese nélkül fogsz a dunyha alá bebújni, mert a nagyszülők lehet, hogy hajnalban kelnek, hogy összedobják a reggelidet, de korán is fekszenek - néha - így előbb alszanak el, mint te magad.
Olyankor csak fekszel a sötét szobában, hallgatod az öreg ház eresztékeinek nyikorgását és igyekszel bátor maradni.
Másnap kezdődik minden elölről, míg végül megjelennek a szülők és ideje hazatérni a városba, a civilizációba.

Shyamalan is érezhetett hasonlót gyermekkorában, ha össze bírt állítani egy horror közeli filmet, amely a nagyszülők és unokák lehetséges kapcsolatát boncolgatja. Film a rejtélyekről, múltról és elfogadásról. Kicsit talán sántít az összkép, azonban szórakoztató, szinte végig ébren tart és a végén meglep.
Shyamalan persze nem tagadja meg magát, ezért a film végén fontos szerepe lesz a korábban mellékesen felhozott témáknak is, amelyekre először azt gondolnád, csak a játékidőt duzzasztják fel. De nem. A gyermekek félelmei a múltból visszaköszönnek a befejezésben és mire felszalad a stáblista, két megtört de sokkal erősebb, egészségesebb gyereket hagyunk hátra.


Remek film! Elsősorban found footage kategória, hiszen az összes eseményt kamerákon keresztül ismerjük meg. Ez a műfaj néha idegesítő lehet a kamera "hibák" és rángatás miatt, máskor meg nem életszerű, hogy a szereplők krízis helyzetben is a képet rögzítik, ahelyett, hogy eldobálnák a felvevőt és futnának az életükért. Itt nem. Sikerül hihetően a kép keretein belülre fókuszálni a történést, pár apróbb hibát leszámítva. (Pl. Van olyan, amikor egy szereplő azt várnánk, ha már képben van, sokkal aktívabb lesz, de ehelyett mintha inkább visszafogná magát, hogy legyen idő felvenni a jelenetét. SPOJLER: A nagyi amikor a sötétben "támad", fura, hogy nem "veszi észre" a kamerát, vagy nem olyan aktív, amikor elvileg a készülék és vele együtt a másik szereplő ott van tőle karnyújtásnyira, pedig egy szobában elég nehéz elugrálni a másik elől. Feltételezem, hogy ha támadok valakit, akkor pillanatok alatt sikerül minimum kiverni a kezéből a kamerát, de itt ez azért nem történik meg. Így végig láthatjuk a történéseket.)

A nyolcvanas években volt szerencsém egy hasonló történetű filmet már látni, más befejezéssel. Ez volt a "Nagymama háza - Grandmother's House (1988)" című Mastorakis produkció. Azt hiszem Intervideó kazetta volt nálunk és gondolom, olcsón meg lehetett vásárolni a forgalmazási jogokat. Abban a filmben sikerült hasonló hangulattal találkoznom. Két fiatal, egy idősebb lány és egy fiatalabb fiú - pont mint itt - elkerülnek a nagyszülőkhöz és miközben igyekszenek feldolgozni valamelyik szülőjük elvesztését, nyomozni kezdenek a befogadó nagyszülők ellen, mert érzik, hogy valami nincs rendben. Pont, mint itt, leszámítva, hogy nem veszítettek el szülőt, csupán csak nem ismerik az egyiket.


Ami még kicsit sántít a történetben, az, hogy kicsit magas az alkalmazkodási rátája a szereplőknek. Történnek megmagyarázhatatlan események - illetve később tudjuk meg a lényeget - amit a fiatalok ijedten konstatálnak, később mégis, mintha kicsit beletörődnének a dolgokba, mondván, "Jaj, szegény öregek, olyan furák!" - csak ez az életben nem így van. Ha egy mai fiatal olyasmiket tapasztal, mint amiket a filmben bemutatnak, akkor először is az anyuka nem fogja vicceskedve lerázni a kölyköket, hogy randija van és a gyerekek is valószínűleg kihívnak egy hivatásost a nagyszülőkre, mert érzik, gáz van. (Pl. amikor a kissrác megtalálja a halomba rakott szaros pelenkákat, nehezen hiszem, hogy nem reagálnak rá erősebben, mint amit látunk.)

De legyen, fogadjuk el, hogy Becca (Olivia DeJonge) és Tyler (Ed Oxenbould) kicsit passzívban nyomják és egyetlen lázadásuk egyre keményebb helyzetükre, hogy igyekeznek minden eseményt rögzíteni az utókornak. Ebben az esetben viszont akkor a film remekül adagolja a feszültséget és egészen hihető. Persze, mikor a végén jön a csattanó - erről valahogy nem akar leszokni a rendező, ha saját ötleteiről van szó - minden a helyére kerül, összeáll a kép és tanulságot is kapunk.

A nagyszülők remekek. Mind Nana szerepében Deanna Dunagan, akinek alakítása egészen erős és Pop Pop szerepében Peter McRobbie, akinek szintén erős az alakítása. Szerintem két öregedő aktor jutalomjátéka a film. (Azért remélem, nem készül előzményfilm a történethez...)
Az anyuka hálátlan szerepét a komikaként ismert Kathryn Hahn kapta és nehéz vele azonosulni, mert aggódó anyukaként elég felszínes a karaktere, egészen a felismerés pillanatáig. (De az a csúcspont és látnod kell!)


Izgalmas horror-thriller, a szokásos Shyamalan csavarral a végén. Hangulatos, szépen fényképezett és helyenként eléggé ijesztő mozi. Mondjuk, még mindig vannak jelenetek, amik azért ijesztőek, mert hanghatással rásegítettek - pl. amikor Nana szinte beleugrik a kamrába a kép látószögén kívülről, biztos, ami biztos, hörög is egyet, hogy ha elbóbiskoltál volna, legyen miért kiesni a fotelből.
Érezhető egy kicsit a visszaesés, hiszen nem egy nagy nevekkel operáló darabról van szó, tehát kicsit olyan, mintha újra építené magát a rendező, az alapoktól. Kíváncsian várom, mi lesz a következő filmje és folytatja e a Shyamalan meséket, amelynek az "Ördög - Devil (2010)" című darabja is igen hangulatosan sikerült, szerintem.

75%

2016. január 1., péntek

Aljas nyolcas - The Hateful Eight (2015)

Aljas nyolcas - The Hateful Eight (2015)


Rendezte: Quentin Tarantino

A film Mafab adatlapja: The Hateful Eight (2015)

Megtekintés: Vissza a gyökerekhez! Ha az első tetszett, ez is fog.

A visszatérést a gyökerekhez érthetjük úgy is, hogy a karakterek nagyja vagy élesben, vagy árnyaltan, de egytől-egyig, gyökér. Vagy úgy is érthetjük, hogy Tarantino történetileg visszatért a "Kutyaszorítóban - Reservoir Dogs (1992)" című első filmjéhez és más formában újraforgatta azt. Ha valakinek nem tetszett az első mű, akkor elképzelhető, hogy ezt a darabot is nehezen fogja befogadni, pedig...
Nem is tudom. Értem én, hogy erősen rajta van az elkészült filmen Tarantino már lassan megszokott rendezői kéznyoma. Veszem a poént, hogy nagy öregeket összeereszt friss hússal és senki nincs biztonságban a forgatókönyvben. Sőt, ez tetszik is. A film ne legyen kiszámítható. Akkor üt igazán, ha van egy elképzelésem, azután a rendező, író szépen rácáfol erre.
Van benne nem kevés csavar is és a szereplőkkel is sikerül úgy játszani, hogy egészen a legvégéig nehéz kiválasztani azt a karaktert, akivel a leginkább azonosulni tudunk. Végül csak sikerül, de azoknak, akik látták, jegyzem meg halkan, hogy azért a végső etapban, mikor egyik szereplőnk megkapja a jussát, végig ambivalens érzésem volt vele kapcsolatban, hiszen korábban a filmben, ha belegondolunk, talán pont ő volt az, aki a legkevesebbet mutatta abból az arcából, amelyre a figura fel lett építve. Így már-már megsajnáltam és erőltetnem kellett magamat, hogy etikailag ne álljak mellé. Ebben azért jócskán segített a környezet, amiben forgott. Tovább...

Adva van a havas táj. A fényképezés tényleg gyönyörű és kiált a film érte, hogy az ember nagy-vásznon nézze meg. Egy lovaskocsi, benne két utas és érkeznek egy fogadóba, amely két pont/város között kínál könnyű álmot a megfáradt vándoroknak. Még nincsenek célnál, amikor véletlenül belebotlanak két szerencsevadászba, egymástól függetlenül, és a film első negyven perce el is telik azzal, hogy ők négyen, plusz a kocsis, csapatba verődbe megérkeznek a fogadóhoz. Ha úgy vesszük, negyven percig nem látunk mást, csak azt, hogy egy hatosfogat beér a célba. Másrészt ízelítőt kapunk a Tarantino féle történetmesélésből. Lassan csordogáló sztori, érdekes figurák, hosszú és szinte unalmasan részletes párbeszédek, erőszak és humor keveréke, szinte ripacskodó színészi játék - Goggins, mint lehetséges seriff jelölt, eléggé rezegteti a lécet, amit idegesítő karakterként hozni lehet, de legalább ő hozza a humor faktort is.
Mint Tarantino kedvelőnek, a körítéstől függetlenül néha olyan érzésem volt, hogy most mintha a rendező kissé túlvállalta volna magát és Tarantino lopott Tarantino-tól (Miló barátom remek meglátása). Egyszerűen nem éreztem az a lehengerlő frissességet és pajkos mesélő szellemet, amit a korábbi filmekben igen és erősen. Voltak jól megírt párbeszédek, de mintha Tarantino kezdene kifogyni azokból az alapos elemzős világlátás-szempontokból, amiket olyan jól be szokott építeni korábban a dialógusba. Lehet, hogy azért is fanyalgok, mert a film kissé színdarab jellegű, a helyszín és szereplők felhasználása miatt. Zárt terű lovaskocsi, majd kicsit nagyobb, de alapjában véve zárt helyszínű kis fogadó. Gyakorlatilag a film lineáris, alig talán kétszer kapjuk meg a rendezőre jellemző idő ugrást és ebből az egyik inkább humoros, mint igazi lineáris ugrás, a másik meg gyakorlatilag egy visszatekintés a nap korábbi szakaszába. Mondjuk ettől még a megfelelő időben sikerül beilleszteni a cselekménybe.


A film enyhén emlékeztethet mondjuk az olyan thrillerekre, amelyek szűk térben játszódnak és még éreztem benne némi Agatha Christie-re hajazó "10 kicsi néger" érzést, bár, a történet koránt sem olyan körmönfont, mint elsőre gondolnánk.

A szereposztás egészen eklektikus. Van, aki néha túlzásba viszi a figurát, Goggins, Russell. Van, aki érdekesebb lett volna, ha több időt kaphat, mások meg az erős kategóriában mozognak.
A történetet nem kívánom sem elmesélni, sem jobban elemezni, mert látni kell. Nehéz film. A közel három óra a végére nem repült el olyan gyorsan nekem, mint "A visszatérő" DiCaprio mozinál, aminek az oka lehet az is, hogy több helyszínen játszódó roadmovie-ról van szó, szemben ezzel a kamaradarabbal.

Remélem, Tarantino legközelebb kicsit más irányba fog keresgélni és nem ragad le a western műfajnál. Nem állítom, hogy mindent elmondott a témában, amit akarhatott, de szerintem, most ideje másik műfajban maradandót alkotnia.

A zene kiváló hangulatteremtő erővel rendelkezik. Néha kicsit talán túl tolakodó is a képeken látott események aláfestésében, ám úgy érzem, sokat erősít az abszurd erőszak humor vonalán is, hogy mikor és hogyan csendül fel. Tarantinora annyira nem jellemező, hogy filmzenét használ fel a mozijaihoz, szívesebben szemezget az adott korban munkálkodó előadók műveiből, de most sikerült Ennio Morricone-t megszereznie a vizuális részt erősítendő, audio vonalon. Az öreg mester, habár sosem volt a kedvence, fejet hajtok előtte, olyan erős anyagot - sok helyen ismerős melódiákat - válogatott össze a mozihoz.
Munkakapcsolatuk azért is érdekes lehet, mert Tarantino és Morricone között, annak ellenére, hogy vagy fél tucat filmjénél használta a mester munkáit, elég feszült közöttük a viszony. Nem csoda, hiszen Morricone is legalább olyan csökönyös tud lenni szakmai kérdésekben, mint Tarantino. Mindenesetre a közös munkájuk elég gyümölcsözőre sikerült.


Jennifer Jason Leigh a szokásos női karakterei közül hozza az egyiket. Megint egy szomorú életű, szélsőséges karakter. Annál a jelenetnél, amikor olyan fontosnak érezték kiemelni, hogy a Leigh által megformált Daisy Domergue szemtanúja a méreg elhelyezésének a kávéba és erről nem szól a gyanútlan fogyasztóknak, azonnal eszembe jutott egy hasonló jelenet, amikor a Leigh alakította Agnes a "Hús és vér - Flesh+Blood (1985) című Paul Verhoeven kalandfilm-drámában nem szól a bűnbandának, hogy kérője egy pestises disznóhússal megmérgezte a vár egyetlen kútját, hanem szenvtelen arccal figyeli a falatozókat, egészen addig,  míg hányni nem kezdenek. Pont, mint itt! :)

Érdekességek:
- Viggo Mortensen helyett végül Channing Tatum ugrott be Jody szerepére.
- Tarantino is beismeri, hogy filmjére hatással volt a Kutyaszorítóban, de megemlíti mellé "A dolog" című Carpenter klasszikust is. A történet alapja amúgy egy 1951-es westernfilm, a Rawhide, igaz, ott aranyszállítmányra várnak, nem egy bandatag megmentésére.
- A film egyik változata több, mint három óra lett volna és tartalmazott volna szünetet is.
- Volt róla szó, hogy Christoph Waltz alakíthatja John Ruth szerepét, akit végül Kurt Russell kapott meg.
- Nem véletlen, hogy néhány a filmben elhangzó eredeti score nagyon hajaz "A dolog" című horrorfilm zenéjére. Nem elég, hogy azt is Morricone szerezte, de volt, amit akkor nem használtak fel és átemeltek ide.
- Tucatnyi színésznő elől sikerült eloroznia a szerepet Jennifer Jason Leigh-nek: Demi Moore, Geena Davis, Robin Wright, Hilary Swank, többek között.
- A film elkészítését majdnem lefújta Tarantino, amikor a forgatókönyv 2014-ben kiszivárgott az Internetre. Akkor még Bob francia volt, nem mexikói.

75%

Ha szeretnéd látni a filmet és tudom, hogy szeretnéd, akkor csak katt ide:
A Z  A L J A S  N Y O L C A S

Kurt Russell, Samuel L. Jackson, Jennifer Jason Leigh, Michael Madsen, Tim Roth, Walton Goggins, Bruce Dern, Demián Bichir

Alant videodrome kritikáját hallgathatjátok meg!


A Filmbook oldal kritikájának a helye: A L J A S  N Y O L C A S  (Hasonlóképpen gondolkodtak erről a filmről.)

2015. december 31., csütörtök

2015 In Memoriam

Pár szóban megemlíteném azt a 10 személyt, akiknek elvesztését legjobban fájlaltam idén. Szubjektív lista. Erősen!

1. Christopher Lee (1922-2015)
Nagyságához kétség sem férhet! Szinte minden műfajban kipróbálta magát és az utolsó pillanatig dolgozott. Arcát még az is ismerheti, aki a nevekkel hadilábon áll. Játszott tudóst, varázslót, vámpírt, nyomozót, gonosztevőt. Legfontosabb szerepei - ami miatt én főleg emlékezni fogok rá:
Chuck Norris gyerekkoromban jól muzsikált a másolt videókazettákon. Egyik kedvenc filmem tőle - amit mostanában újranéztem és erősen megkopott - a "Szemet szemért" című akciókrimi, amely nálunk az érdekes, "Te nem lehetsz gyilkos" címmel jelent meg. Ebben Lee alakította a maffiafőnököt, aki meggyilkolta Norris társát és annak feleségét. A film végén Norris majdnem megfojtotta a karaktert. Később tudtam meg, hogy Lee rengeteg Hammer filmben alakított szereplőket, főleg Drakulát. Egy időben - Az Alkonyat baromságot megelőzően - Lugosi Béla után Lee volt a legismertebb színész, aki a vérszopót eljátszotta. A mostani fiatalság pedig leginkább Szarumán szerepében ismerte meg a Gyűrűk ura trilógiából, vagy Dooku grófként láthatta a Star Wars sorozat második trilógiájában.
Felsorolni is nehéz, miben találkozhattunk még vele, hiszen mikor elhunyt, közel 300(!) filmet tartalmazott a filmográfiája!


2. James Horner (1953-2015)
Megdöbbentem, amikor Horner balesetéről hallottam és el kellett fogadnom, hogy sok legendás zeneszerző után, többé már ő sem szerez több melódiát filmekhez, pedig ha van Top10-es kedvenc zeneszerzőm, akkor ő benn volt. Nem tudod hova tenni a szerzőt? A Titanic eredeti filmzenéjén kívül még több tucat remek munkáját hallhattad filmek jelenetei alá keverve. Néha kicsit ön-ismételte magát, volt, hogy évekig hasonló stílusban dolgozott, volt, hogy korrekt iparosmunkát tett az asztalra, de semmi eget rengetőt, máskor meg hideg rázósan szép melódiákat kottázott le. Nehéz szemezgetni a munkái közül, így a számomra legkedvesebbeket említem meg a közel 160 filmzenéje közül - bár egyéb munkákat is csinált a zenei világon belül: Támadás a Krull bolygó ellen, Kommandó, Willow, Rocketeer, Szenvedélyek viharában.




3. Wes Craven (1939-2015)
Horrorrajongóként egyik nagy kedvencem volt a filmrendező. A "Sikoly" sorozat mindig nagy kedvencem volt, pedig ezeken kívül is készített horrormozit. Az egyik legnagyobb filmes ikon az ő nevéhez fűződik, mivel Craven találta ki Freddy Krueger figuráját, akit nem kell bemutatnom. A hetvenes években kezdett forgatni és bár filmográfiája végignézve talán nem feltétlenül impozáns, azért sikerült néhány olyan filmet elkészítenie, amelyek formálták a horrorfilmek világát. Pl. Az utolsó ház balra, Sziklák szeme, Rémálom az Elm utcában.
A kedvenceim mégis azok a darabjai, amelyek nem lettek olyan nagy sikerek: Halálos barát, Sokkoló, Éjszakai járat.



4. Daniel Von Bargen (1950-2015)
Von Bargen sosem lett olyan nagy sztár, akinek nevével dobálóznak filmes fórumokon, nekem mégis emlékezetes maradt, mert egyik kedvenc Costner filmben - többek között - játszott fontos szerepet. A jövő hírnökében játszotta az egyik kisváros seriffjét, aki nem hisz kezdetben a postásnak, ám végül, amikor az élete múlik rajta, kiáll érte. Ezen kívül több horrorfilmben láthattuk vagy karakterszerepekben.







5. Robert Loggia (1930-2015)
Loggia arcát még az is ismerheti, aki a nevét nem. Olaszos nevéhez hasonló külső adatott. Több tucat filmben alakított fontos mellékszerepet. Nem sorolom fel, csak néhány címet: Függetlenség napja, A sebhelyesarcú, Rosszlányok, Harapós nő, A pokol bajnoka.
A kedvencem talán mégis a Segítség, felnőttem!, amelyben együtt táncolva zongorázik Tom Hanks-szel:




6. Leonard Nimoy (1931-2015)
Mindenki Spock-ja! Be kell valaki mutatni a hegyes fülű Vulkáni másodtisztet a kultikus státuszba emelkedő sci-fi sorozatból? Habár Nimoy rendezőként is ismert és egyéb filmekben is játszott, mégis szinte eggyé nőtt a karakterrel, amit egy tévésorozatban formált meg először, hogy utána mozifilmekben is belebújjon a földönkívüli férfi bőrébe. Sajnálatos, hogy én is csak inkább erről a figuráról fogok emlékezni rá.






7. Mary Ellen Trainor (1952-2015)
Bár nem lett fővonalas színésznő mégis megjegyeztem a nevét, mert volt akkora szerencséje, hogy egy időben főleg közönségsikerekben kaphatott fontos vagy mellékszerepeket. Mivel unásig láttam gyerekkoromban "A smaragd románca" című kalandfilmet, nem volt nehéz megjegyeznem arcát, mivel ő játszotta a főszereplőnő megmenteni kívánt nővérét. Ez volt az első mozifilmje és utána sorban kapott lehetőséget mára már unásig látott remek darabokban: Kincsvadászok, Drágán add az életed, Halálos fegyver, stb.




8. Omar Sharif (1932-2015)
Bár az ő munkásságának a csúcsa valamikor a pelenkás koromra tehető, azért még én is felismerem fotóról és láttam néhány filmjét. Persze nem a "Doktor Zsivágót", mert belekezdtem, de túl hosszú és túl "orosz" volt... Később röhögtem rajta a Top Secret! című paródiában és bár nagyon rövid villanása volt a "13. harcos"-ban, azért sikerült emlékezetes mellékszerepet alakítania. Azon kevés Egyiptomi színész közé tartozik, akik jellegzetesen nem amerikai fizimiskájuk ellenére is képesek voltak meghódítani Hollywood-ot. Rengeteg monumentális produkcióban lehetett találkozni vele, amelyek vallási vagy történelmi témákat dolgoztak fel.




9. Robert Z'Dar (1950-2015)
A fura nevű színészt csak a masszív horrorrajongók ismerik, vagy akik kedvelték a Tango és Cash című akciófilmet. Z'Dar abban egy hatalmas állal rendelkező sittest formált meg, akit a két főszereplő rendőr rendesen állcsúcson pattintott. Mivel főleg horrorfilm-buzi vagyok, ezért úgy érzem, a listámon van helye az úrnak, hiszen az egyik legdurvább műfaji sorozatban, a Mániákus zsaru három részében gyilkolt mindenkit halomra, rengeteg rendőr és átlagpolgár között Bruce Campbell-t is, akit rajongóknak nem kell bemutatni. Majdnem 120 filmjéből kevésben lehet teljes pompájában látni az erősen "Dick Tracy" képregénybe való arcélű színészt. Ha esetleg nem ismered a munkásságát, az azért lehet, mert Z'Dar főleg ZS kategóriás filmek stábját erősítette.
Kevesen tudják róla, hogy diplomás, képzett zenész és rendőrtiszt is volt. Fiatal korábban együttese a The Who és a Jefferson Airplane együttes előzenekara volt.




10. Gunnar Hansen (1947-2015)
Az úr munkássága nem is túl nagy, nem is túl ismert, hiszen Hansen hiába alakította Tobe Hooper rendező nagy sikerű filmjének egyik gyilkos szörnyetegét, ha a film játékideje alatt végig egy emberi bőrből készült - valójában nem emberi - maszk mögé rejtette arcát. A film az 1974-es Texas-i láncfűrészes mészárlás és stílust teremtő darab volt a hetvenes években. Mára rengeteg folytatást és Remake-t is megélt a film, Hansen azonban már nincs velünk. Nála jóval ismertebb nevek is elhagyták a szakmát, de a színészt egy horrorrajongónak ismernie kell.
A Texas-i gyilkos szerepét 800 dollárért vállalta. Bár büszke volt a film sikerére, ettől függetlenül nem azt tartja a legnagyobb sikerének. (Ellentétben a rajongóival...)











+1
Betsy Palmer (1926-2015)
Elég annyit írnom: Péntek 13. A színésznő inkább színpadon kamatoztatta tehetségét, viszont miután autója felmondta a szolgálatot, sikerült rábeszélnie magát egy készülő slasher horrorfilm fontos szerepének eljátszására. Ma már tudjuk, hogy Amanda Voorhees karaktere felelős Jason Voorhees legyőzhetetlen sorozatgyilkosának megszületéséért. Palmer egész életében szar filmnek tartotta a filmet, amely "bosszúból" örökre megbélyegezte a színésznőt. Hiába igyekezett kitörni a skatulyából, örökre Mrs. Voorhees maradt...
Bővebben a filmről itt: P É N T E K  1 3 .

Horrorfilmeket innen: Horrortrash és még annyi más!

Minden egyéb filmet: Online jóság oldala!

2015. december 28., hétfő

A visszatérő - The Revenant (2015)

A visszatérő - The Revenant (2015)


Rendezte: Alejandro González Iñárritu

A film Mafab adatlapja: The Revenant (2015)

Megtekintés: Azt hittem, embert próbáló feladat a bő három órás élő festményt végignézni, ám ha pihenten ül neki az ember, elég gyorsan elrepül az a közel három óra.

Amikor az első kedvcsináló bemutatók felkerültek az Internetre, már akkor sokan felpörögtek a témába vágó fórumokon. Iñárritu filmje eseményszámba megy már a két perces trailer alatt is. Csodálatos beállítások, izgalmas jelenetek, monumentális képsorok, közeliek a színészekről, havas táj, akció, vágás, hangok... A film pedig ugyanez az intenzitás, csak elnyújtva Tarr Béla magasságokig. Bár, az igazat megvallva, amikor már kezdett volna egyik-másik jelenet kínosan hosszúra nyúlni és rásüthettem volna, hogy na ez olyan "Tarr Bélás", hirtelen egy vágásnak köszönhetően máshol találtuk magunkat.
Az egész film lassan halad a befejezésig, néha felpörögve, máskor lelassítva. Egyszerűen és hihetően mutatják be a pionír életmódot és egészen addig azt hittem, hogy egy fikciós kalandfilmet nézek, míg utána nem olvastam Hugh Glass történetének, akiről nevével ellentétben kiderül, hogy közel sem olyan törékeny.

Az eredeti legendákat elég nehéz kis országunkból fellelni, hiszen a megfelelő oldalakat fel kellene kutatni és megfelelően magyarítani, hogy összeálljon, amit a filmben látunk. Mindenesetre, amit hirtelen találtam, abban volt némi ellentmondás, így maradjunk annyiban, hogy Glass kálváriája nagy vonalakban és nagy vonalúan lett filmvászonra álmodva.

Glass (Leonardo DiCaprio) és egy csapatnyi prémvadász - akik közül néhányan név szerint is megtalálhatóak az amerikai történelemkönyvekben, mint korai betelepülők és szerencsevadászok - hatalmas zsákmányt kénytelenek kimenekíteni a zord időjárás és harcias indián törzs karmai közül, hogy megélhetésüket biztosítsák. Menekülés közben elhullik a csapat nagyja és a visszavonulás után Glass-t egy súlyos medvetámadás éri, amely után kérdésessé válik életben maradása és megoldhatatlanná a szállítása. A csapat vezetője hátrahagyja a haldoklót és rá vigyázó három társát, hogy addig a többiek biztonságban visszatérhessenek a közeli helyőrségbe -  a valóságban legalább kétszáz mérföldes utat jár be Glass, miután magához tér - és majd visszatérjenek a biztonságba helyezett állatbőrökért.

A wikipédián nem sokat találni Glass-ról, de mivel az angol nyelvű oldalon nem emelik ki, úgy kell vennem, hogy Glass fia azért kerülhetett bele a filmbe, hogy elmélyítse a bosszú vonalat a filmben, hogy legyen kiért azok után menni, akik hátrahagyták meghalni a főszereplőnket. A valóságban is igyekezett revánsot venni azokon, akik sorsára hagyták, de a hiányos forrásom szerint végül nem ölte meg John Fitzgerald-ot (Tom Hardy).

DiCaprio megint az Oscar-díj közelébe kerülhet ezzel a filmmel és még akár Tom Hardy is, aki szerintem sokkal jobban átszellemült ebben a szerepben, mint a modorosabb gengszter Kray fivérekében a korábbi cikkben ajánlott "Legenda" című moziban.
DiCaprio csuklóból kirázza Hugh szerepét és borítékolható, hogy ismét ott fog ülni a jelöltek között és bár nem akarom lekicsinyelni azt, amit ebben a filmben látunk tőle, szerint a Wall Street farkasában kicsit jobb. (Még akkor is, ha a köztudottan vegetáriánus DiCaprio az egyik jelenetben némi állati belsőséget - bölénymáj - fogyaszt el kínlódva.)
Eredeti nyelven eszméletlen hallgatni a Hardy által használt angol nyelvet. Ha az ember nem olvas utána, talán nem is jön rá, hogy az őrült tekintet és ápolatlan szakáll mögött Hardy rejtőzik. Az, hogy részt vett a filmben, főleg DiCaprionak köszönhető, aki könyörgött neki, hogy olvassa el a forgatókönyvet. Igaz, hogy rengeteg nézeteltérésük volt a nehéz természetű és hirtelen haragú rendezővel, de kitartottak a produkció mellett, ami sok más stábtagról már nem mondható el.
Meg kell említeni még az angol Henry kapitányt (Domhnall Gleeson), aki miután megtudja, hogy Glass-t milyen helyzetbe hozták, igyekszik maga igazságot szolgáltatni Fitzgerald felett
Gleeson feje benőtt, arcra már nem az a szerethető fiatalember, mint a korábbi időutazós romantikus filmben, az "Időről időre" címűben. Tényleg, még megjelenik az új Csillagok háborúja moziban és mintha nem is ugyanaz a színész lenne. (Vagy őt felületesen figyeltem Rachel McAdams mellett...)
A másik fontos szereplő Will Poulter, aki kiáll Glass mellett, csak Fitzgerlad csalárd módon ráveszi, hogy hátrahagyják a haldoklót. Poulter részt vett Narnia moziban, az Útvesztő első részében és a Családi üzelmekben is.
A zene és fényképezés kiváló. Hihetetlen látványvilág és varázslatos totál képek, mindezt úgy, hogy állítólag nem használtak mesterséges fényforrásokat a forgatás alatt. Ezért olyan éteri sok jelenetben a látott kép.
A Birdman rendezője most nem vállalkozott arra a bravúrra, hogy filmjét egyetlen vágás nélkül vegye fel - vagy legalábbis úgy tűnjön - ezért "A visszatérő" egy sokkal hagyományosabb képi nyelven meséli el a valóságból táplálkozó drámai eseményeket. Azért még így is van néhány, a rendezőre stílusára jellemző hosszabb snitt.

80%

Ha szeretnéd megnézni ezt a remek filmet: T H E  R E V E N A N T


2015. december 25., péntek

Legenda - Legend (2015)

Legenda - Legend (2015)


Rendezte: Brian Helgeland

A film Mafab adatlapja: Legend (2015)

Megtekintés: Tom Hardy többnyire jó filmekben játszik, jól, ezért ezt is elnézem neki.

Brian Helgeland maffia története - valós események alapuló, enyhén életrajzi filmdráma - sajnos nem olyan szórakoztató, mint a szereposztás és az alapanyag indokolná. Eleve meghasonlik az átlagnéző, hiszen akiknek a filmben drukkolnunk kellene vagy minimum azonosulni, azok köpni való gazemberek. A hatvanas évek végére a Londoni Kray ikrek vették át a hatalom nagy részét a város éjszakai élete felett. Az utolsó olyan gazember hullám tagjai voltak ők, akik nyilvánosságra, celeb életre vágytak, politikusokkal, művészekkel vették körbe magukat és igyekeztek maguk is elhinni, hogy üzletemberek és szeretik őket. Közben fordult a világ, kiderült, hogy aki gyilkos, a barátai ellenére sem lehet örökké szerencsés, ezért szép lassan a Kray fivérekre jellemző bűnözői réteg kikopott az életből és aki befolyásos akar lenni az éjszakában, az inkább nem akar annyira szem előtt lenni. Bár, kivételek akadnak és a suttogás sem védi az embert, hiszen előbb-utóbb híre megy, ha valaki erre az útra lép.

A Kray fiúk még nagy lábon, a figyelem középpontjában éltek, amihez hozzá tett az is, hogy szerettek szó szerint is reflektorfénybe kerülni. Végül azonban kiderült, hogy ez talmi csillogás és az olyan szélsőséges bűnöktől, mint a gyilkosság, ők sincsenek védve. Nem is baj.

Tíz, tizenöt éve készültek olyan nagy volumenű darabok, amelyek képesek voltak az árnyoldaluk mellett úgy mozgatni a szereplőket, hogy kedvelhetőek legyenek. Pl. Nagymenők, Keresztapa és társaik. Ezekben a filmekben is csupa szocio és pszicho pata terrorizált, gyilkolt embereket, de valahogy a kollektív tudat valahol morálisan igyekezett megtisztítani a figurákat, hogy elfogadjuk őket. Ebben talán az is közrejátszott, hogy néhányuk megkapta a filmben a büntetését és ezért tragikus hősökké avanzsáltak.

A Legendában a végén persze a fülszövegből megtudjuk, hogy mind Roland és mind Reginald Kray (Tom Hardy kettős szerepben) végül megtért az örök vadászmezőkre és továbbiakban ott szedik a rosszfiúktól a sápot a pokolba való bejutásért, mégis, a film alatt alig lehet megkedvelni a testvéreket. Az 1933-ban született ikerpár szerencsésen megúszta az Angliai bombázásokat. Édesanyjukat rajongásik szerették és nagyon fiatalon, tizenhat évesen már elég fenyegető duót alkottak. Előbb bokszoltak, majd miután kiderült, hogy testi erejük és gátlástalan brutalitásuk más szakmában jobban kiteljesedhet, átnyergeltek a sötét oldalra. Kezdetben kicsiben ügyködtek, majd gyakorlatilag egy időben szinte már popsztár minőségben róttá az éjszakai utcákat.


Lehetett volna ebből egy viszonylag pörgős filmet készíteni, akár szerethető karakterekkel. Amennyit átírt a valóságból Helgeland, akár ezt is megléphette volna. Ha az lett volna a terve viszont, hogy hitelesen idézze meg a fiúk diadalmenetét és bukását, akkor viszont benne kellett volna hagynia olyan eseményeket, amik meghatározták a Kray-ek világát. De ezekből elég keveset kapunk.

Szóval, ott tartunk, hogy életrajzinak nem elég hiteles, drámainak nem elég drámai, humorosnak és akciósnak sem elég. Két óra, lassan gördülő élettörténet, amely már-már unalomba fullad és ezen nem segít Tom Hardy alakítása sem. Számomra meg csak Ronnie alakjában volt élvezetes, amit csinált, mert Reggie-ként modorosnak éreztem, de lehet, hogy a valódi Reggie Kray is egész életét olyan pofával élte le, mintha székrekedése lenne, de harcol is ellene, mert korábban rengeteg jalapeno paprikát evett két pofára. Nekem az alsó protézist beillesztő, nyáladzó, szemforgató interpretáció nem tetszett.

Frances Shea (Emily Browning) tragikus hősnő, akinek tetszik a csillogás, igen mond a férfinek, akiben megbízik, akire fel tud nézni, azután kiderül, hogy minden, amit szeret benne, az terrorra és mások szenvedésére épül. Csoda, ha később meghasonlik ebben a kapcsolatban. Browning érdekes arca valamiért nekem nagyon szexi, még a kicsi, görbe lábaival együtt is. Törékeny, sebezhető és bár megértem, hogy futóhomokba lépett, mégis, úgy vélem, valahol magának kereste a bajt.

Szóval, a negatívumok nagyjából megvoltak.
Egy maffiafilmhez képest kevés az igazi akció, csavaros fordulat, ugyanakkor vannak nyomasztó jelenetek, mint például az ügyvédi irodás, amikor az első nagymenő klubjukat magukra iratják. Sajnos, hasonló működik a világon mindenhol. Emberek munkáját arra nem érdemesek élvezik. Nekünk nézőnek meg annyi marad, hogy végül örülünk a bukásuknak.


A fényképezés az nagyon adja, gyönyörű beállítások, színek, nagytotálok. Az egésznek van hangulata és tényleg visszalépünk az időben. A zene is tetszett a fúvósokkal és bár vissza nem tudom dúdolni, kedvelhető score-nak vélem.
Helgeland ettől függetlenül szerintem kicsit sokat markolt és kissé felszínesen kezelte karaktereit. Kicsit lebutított változat ez a rendezőtől, sokkal erősebb és realistább is lehetett volna. Ha már úgy is megutáljuk a végére a szereplőket, legalább az igazsághoz hűbben kellett volna őket ábrázolni, hiszen az hamar kiderül bárki számára, a Kray fiúknak nem volt rosszfiú-romantikája.

60%

Ha szeretnéd megtekinteni a filmet: L E G E N D A
Ha többet tudnál meg a Kray fiúkról, itt egy remek cikk: Mesél az East End

Teszem hozzá, az azonos című Ridley Scott fantasy sem volt túl sikeres a nyolcvanas években. Talán ez a címválasztás kicsit nagyzoló... bár, ott mást jelent, mint itt.

2015. december 24., csütörtök

Superfast! - Haláli iramban - Superfast! (2015)

Superfast! - Haláli iramban - Superfast! (2015)


Rendezte: Jason Friedberg, Aaron Seltzer

A film Mafab adatlapja: Superfast! (2015)

Megtekintés: A humor kimiskárolóinak eddigi munkásságát ha egyetlen mozifilmben sűrítenénk össze, még akkor sem garantált fél óra nevetés. A közel száz perc alatt három poént véltem felfedezni.

Friedberg és Seltzer egészen biztosan a megfelelő helyen nyalnak támogatásért. Vagy az amerikai közönség olyan igénytelen, hogy a pénzmosásra is felhasználható büdzsét végül visszatermelik a mozikban. Bár, el nem tudom képzelni, hogy melyik forgalmazónak érdeke, hogy infrastrukturálisan egységesen koptassa gépparkját - beleértve a vetítők, mozitermek, személyzet - hogy ezt a trágyát bemutathassa. Ettől függetlenül hiába ugatom holdba a véleményem, a két trehány gánymester évente örvendeztet minket aktuális paródiáival, melyek a jelenlegi bemutatók aktuális filmsikereinek a hátán igyekszenek elvánszorogni a nézőig. Ki tudja, odaát a tengeren, talán nem kevés néző benyalja a hangzatos-hasonló című filmeket és akár tévedésből is beülhetnek a duó szarjaira. Az is biztos hoz 10-20 dollárt.

Utána sem nézek a neten, hogy valójában mennyibe került a film és világszinten mennyit hozott. Ahhoz biztos eleget, hogy néhány arctalan pénzember újra befektessen a rendezőkbe és már alakulóban következő filmtervük, amely az "Elrabolva - Taken (2008)" franchise sikerét igyekszik némi csúszással meglovagolni.

Megtekintés után - nem sikerült egyszerre, annyira rossz a mozi, így kb. egy hét leforgása alatt daráltam le a látnivalót - úgy gondolom, ez a darab még a szokásosnál is sótlanabb műfajparódia, amely inkább lehetne bohóckodó Remake az első részt megismétlendő, és beolvasztva néhány momentumot a további epizódokból.


A két majom (Friedberg, Seltzer) még mindig úgy véli, hogy szájba kell rágni, ezért a film valamennyi karakterét az eredeti sorozat színészeinek neve után nevezték el, hogy az utalásokat még véletlenül se érthessük félre. Utalásokat, amelyet a filmek és a bulvárból ollóztak össze, megemlítve pl. Michelle Rodriguez szexuális identitását is, igaz, a filmben inkább leszbikusként mutatják be, holott a színésznő egyébként erősen biszexuális... és ezzel ki is merültünk a realitásban.

A színészek végig hozzák az erős középszert, ami nem róható fel hibának egy olyan film esetében, amelyben pillanatonként változik a szituáció iránya és gyakorlatilag az elhangzó humorosnak szánt be és kiszólásokat azzal támogatják meg, hogy a többi szereplő arccal reagál rájuk. Az más kérdés, hogy az arcreagálások kimerülnek két-három grimaszban. Annak idején pl. Anna Faris is hasonló filmekben lett ismert komika, csak az ő repertoárja arcmimikában komoly és komplex kifejezéstárból táplálkozott. Az itt látható színészek valahol a B kategóriás határon túlról érkeztek, nem véletlen, hogy legtöbbjük eddig főleg sorozatokban vagy uncredited státuszt birtokolt. Így a színészi játéktól eltekintenék.

Nem tudom, nem e velem van a baj és valójában ezek a filmek szórakoztatóak, csak mivel a ZAZ trió filmjein szocializálódtam és becsúszott némi Woody Allen - Monthy Python hatás is, nekem nincsenek kiélezve az antennácskáim erre az olcsó, bugyuta humorra.
Ami mondjuk meglepett, hogy a vértelen történet és párbeszédek mellett -  a feliratban persze elveszhetnek azok a szójátékok és célozgatások, melyeket egyenesen az amerikai nézőnek céloztak - kimaradtak a korábban már unásig beépített, öncélú fingós és böfögős viccek. (Bár, mintha a stáblistában fellelhető lenne ez irányú erőlködés is, csak nem használták fel a kész filmben.) Borzalmas úgy nézni a száz percet, hogy háromszor tudtam mosolyogni, mert egy paródiának szánt mozinak szerintem a halála, ha az átlagnéző nem tud önkéntelenül nevetni. Talán, majd ha legalizálják a fűhasználatot nálunk is, akkor kedélyjavítóval megtámogatva ülhetünk be egy ilyen filmre. Mondjuk, eleve előítéletesen fogadom a duó filmjeit, ezért nem tudok objektív maradni.


Hogy miről szólt a film?
Mint írtam, feldolgozták az első részt, csak ahelyett, hogy értékes kikacsintásokkal és akár abszurd humorral pakolták volna tele, olyan ötlettelen összetallózást sikerült bemutatni, hogy az előítéletem igazolva érzi magát és kösz, jól van.

Megdöbbentő, hogy az imdb-n garázdálkodhatnak a stúdió és a rendezők baráti köre, mert egyébként semmi nem indokolja az egyelőre 4 csillagos átlagot.

20%,
...de csak mert a végén az autós üldözés alatt a CGI elkészítése - nem az autórobbanások, hanem a Taco étterem szállítása - egészen jól lett megoldva.
Másik pozitívum, de nem komoly fegyvertény, hogy egyik-másik karaktert egészen jól imitálják a színészek. Azért tegyük hozzá, hogy sokszor ehhez elég némi smink és jelmez is, ezért nem minden esetben tudható be tudatos és zsigeri színjátszás.
Ja, és bár tele van a film jobbnál jobb csajokkal, kimaradtak a cicik!
Az ilyen vackokat csak a cicik dobják fel...


Nem szívesen nézetném meg veled, de felnőtt ember vagy. Ha látni akarod, itt megtalálod: S U P E R F A S T !