Aljas nyolcas - The Hateful Eight (2015)

Aljas nyolcas - The Hateful Eight (2015)

Rendezte: Quentin Tarantino

A film Mafab adatlapja: The Hateful Eight (2015)

Megtekintés: Vissza a gyökerekhez! Ha az első tetszett, ez is fog.

A visszatérést a gyökerekhez érthetjük úgy is, hogy a karakterek nagyja vagy élesben, vagy árnyaltan, de egytől-egyig, gyökér. Vagy úgy is érthetjük, hogy Tarantino történetileg visszatért a "Kutyaszorítóban - Reservoir Dogs (1992)" című első filmjéhez és más formában újraforgatta azt. Ha valakinek nem tetszett az első mű, akkor elképzelhető, hogy ezt a darabot is nehezen fogja befogadni, pedig...
Nem is tudom. Értem én, hogy erősen rajta van az elkészült filmen Tarantino már lassan megszokott rendezői kéznyoma. Veszem a poént, hogy nagy öregeket összeereszt friss hússal és senki nincs biztonságban a forgatókönyvben. Sőt, ez tetszik is. A film ne legyen kiszámítható. Akkor üt igazán, ha van egy elképzelésem, azután a rendező, író szépen rácáfol erre.
Van benne nem kevés csavar is és a szereplőkkel is sikerül úgy játszani, hogy egészen a legvégéig nehéz kiválasztani azt a karaktert, akivel a leginkább azonosulni tudunk. Végül csak sikerül, de azoknak, akik látták, jegyzem meg halkan, hogy azért a végső etapban, mikor egyik szereplőnk megkapja a jussát, végig ambivalens érzésem volt vele kapcsolatban, hiszen korábban a filmben, ha belegondolunk, talán pont ő volt az, aki a legkevesebbet mutatta abból az arcából, amelyre a figura fel lett építve. Így már-már megsajnáltam és erőltetnem kellett magamat, hogy etikailag ne álljak mellé. Ebben azért jócskán segített a környezet, amiben forgott. Tovább...

Adva van a havas táj. A fényképezés tényleg gyönyörű és kiált a film érte, hogy az ember nagy-vásznon nézze meg. Egy lovaskocsi, benne két utas és érkeznek egy fogadóba, amely két pont/város között kínál könnyű álmot a megfáradt vándoroknak. Még nincsenek célnál, amikor véletlenül belebotlanak két szerencsevadászba, egymástól függetlenül, és a film első negyven perce el is telik azzal, hogy ők négyen, plusz a kocsis, csapatba verődbe megérkeznek a fogadóhoz. Ha úgy vesszük, negyven percig nem látunk mást, csak azt, hogy egy hatosfogat beér a célba. Másrészt ízelítőt kapunk a Tarantino féle történetmesélésből. Lassan csordogáló sztori, érdekes figurák, hosszú és szinte unalmasan részletes párbeszédek, erőszak és humor keveréke, szinte ripacskodó színészi játék - Goggins, mint lehetséges seriff jelölt, eléggé rezegteti a lécet, amit idegesítő karakterként hozni lehet, de legalább ő hozza a humor faktort is.
Mint Tarantino kedvelőnek, a körítéstől függetlenül néha olyan érzésem volt, hogy most mintha a rendező kissé túlvállalta volna magát és Tarantino lopott Tarantino-tól (Miló barátom remek meglátása). Egyszerűen nem éreztem az a lehengerlő frissességet és pajkos mesélő szellemet, amit a korábbi filmekben igen és erősen. Voltak jól megírt párbeszédek, de mintha Tarantino kezdene kifogyni azokból az alapos elemzős világlátás-szempontokból, amiket olyan jól be szokott építeni korábban a dialógusba. Lehet, hogy azért is fanyalgok, mert a film kissé színdarab jellegű, a helyszín és szereplők felhasználása miatt. Zárt terű lovaskocsi, majd kicsit nagyobb, de alapjában véve zárt helyszínű kis fogadó. Gyakorlatilag a film lineáris, alig talán kétszer kapjuk meg a rendezőre jellemző idő ugrást és ebből az egyik inkább humoros, mint igazi lineáris ugrás, a másik meg gyakorlatilag egy visszatekintés a nap korábbi szakaszába. Mondjuk ettől még a megfelelő időben sikerül beilleszteni a cselekménybe.

A film enyhén emlékeztethet mondjuk az olyan thrillerekre, amelyek szűk térben játszódnak és még éreztem benne némi Agatha Christie-re hajazó "10 kicsi néger" érzést, bár, a történet koránt sem olyan körmönfont, mint elsőre gondolnánk.

A szereposztás egészen eklektikus. Van, aki néha túlzásba viszi a figurát, Goggins, Russell. Van, aki érdekesebb lett volna, ha több időt kaphat, mások meg az erős kategóriában mozognak.
A történetet nem kívánom sem elmesélni, sem jobban elemezni, mert látni kell. Nehéz film. A közel három óra a végére nem repült el olyan gyorsan nekem, mint "A visszatérő" DiCaprio mozinál, aminek az oka lehet az is, hogy több helyszínen játszódó roadmovie-ról van szó, szemben ezzel a kamaradarabbal.

Remélem, Tarantino legközelebb kicsit más irányba fog keresgélni és nem ragad le a western műfajnál. Nem állítom, hogy mindent elmondott a témában, amit akarhatott, de szerintem, most ideje másik műfajban maradandót alkotnia.

A zene kiváló hangulatteremtő erővel rendelkezik. Néha kicsit talán túl tolakodó is a képeken látott események aláfestésében, ám úgy érzem, sokat erősít az abszurd erőszak humor vonalán is, hogy mikor és hogyan csendül fel. Tarantinora annyira nem jellemező, hogy filmzenét használ fel a mozijaihoz, szívesebben szemezget az adott korban munkálkodó előadók műveiből, de most sikerült Ennio Morricone-t megszereznie a vizuális részt erősítendő, audio vonalon. Az öreg mester, habár sosem volt a kedvence, fejet hajtok előtte, olyan erős anyagot - sok helyen ismerős melódiákat - válogatott össze a mozihoz.
Munkakapcsolatuk azért is érdekes lehet, mert Tarantino és Morricone között, annak ellenére, hogy vagy fél tucat filmjénél használta a mester munkáit, elég feszült közöttük a viszony. Nem csoda, hiszen Morricone is legalább olyan csökönyös tud lenni szakmai kérdésekben, mint Tarantino. Mindenesetre a közös munkájuk elég gyümölcsözőre sikerült.

Jennifer Jason Leigh a szokásos női karakterei közül hozza az egyiket. Megint egy szomorú életű, szélsőséges karakter. Annál a jelenetnél, amikor olyan fontosnak érezték kiemelni, hogy a Leigh által megformált Daisy Domergue szemtanúja a méreg elhelyezésének a kávéba és erről nem szól a gyanútlan fogyasztóknak, azonnal eszembe jutott egy hasonló jelenet, amikor a Leigh alakította Agnes a "Hús és vér - Flesh+Blood (1985) című Paul Verhoeven kalandfilm-drámában nem szól a bűnbandának, hogy kérője egy pestises disznóhússal megmérgezte a vár egyetlen kútját, hanem szenvtelen arccal figyeli a falatozókat, egészen addig,  míg hányni nem kezdenek. Pont, mint itt! :)

Érdekességek:
- Viggo Mortensen helyett végül Channing Tatum ugrott be Jody szerepére.
- Tarantino is beismeri, hogy filmjére hatással volt a Kutyaszorítóban, de megemlíti mellé "A dolog" című Carpenter klasszikust is. A történet alapja amúgy egy 1951-es westernfilm, a Rawhide, igaz, ott aranyszállítmányra várnak, nem egy bandatag megmentésére.
- A film egyik változata több, mint három óra lett volna és tartalmazott volna szünetet is.
- Volt róla szó, hogy Christoph Waltz alakíthatja John Ruth szerepét, akit végül Kurt Russell kapott meg.
- Nem véletlen, hogy néhány a filmben elhangzó eredeti score nagyon hajaz "A dolog" című horrorfilm zenéjére. Nem elég, hogy azt is Morricone szerezte, de volt, amit akkor nem használtak fel és átemeltek ide.
- Tucatnyi színésznő elől sikerült eloroznia a szerepet Jennifer Jason Leigh-nek: Demi Moore, Geena Davis, Robin Wright, Hilary Swank, többek között.
- A film elkészítését majdnem lefújta Tarantino, amikor a forgatókönyv 2014-ben kiszivárgott az Internetre. Akkor még Bob francia volt, nem mexikói.

75%

Ha szeretnéd látni a filmet és tudom, hogy szeretnéd, akkor csak katt ide:
A Z  A L J A S  N Y O L C A S

Kurt Russell, Samuel L. Jackson, Jennifer Jason Leigh, Michael Madsen, Tim Roth, Walton Goggins, Bruce Dern, Demián Bichir

Alant videodrome kritikáját hallgathatjátok meg!

A Filmbook oldal kritikájának a helye: A L J A S  N Y O L C A S  (Hasonlóképpen gondolkodtak erről a filmről.)

Foxcatcher - Foxcatcher (2014)

Foxcatcher - Foxcatcher (2014)

Rendezte: Bennett Miller

A film német posztere.

Megtekintés: Csak a remek színészek miatt.

A "Foxcatcher" megtörtént elemekre épülő film. Hogy mennyire hiteles, azt nehéz megállapítani, mert amikor a megtekintése arra ösztönzött, hogy utána olvassak kicsit az eseményeknek, máris sikerült ellentmondásokba botlanom a filmen látott jelenetekkel és az olvasott anyaggal kapcsolatban.
Életrajzi filmnek roppant kevés, hiszen, amit feldolgoz egy különc milliomos és két birkózó életéből, az viszonylag kevés időt ölel át. (Valójában nem, de ezt a filmben annyira nem érzékeljük. Szerencsére, néha megjelenítenek dátumokat, hogy fogalmunk legyen, mennyit rohant közben az idő.)

Bennett harmadik mozifilmje - dokumentum munkáit nem számolva - keserű, letisztult filmdráma, amely tényleg csak nagy vonalakban vezet végig minket egy szörnyű gyilkossági ügy végig, melynek végére egy pisztolycsőből kilőtt három halálos golyó tesz pontot. A pisztoly egyik végén a milliomos John du Pont (Steve Carell) a másikon pedig a sikeres olimpiát nyert birkózó és edző, David Schultz (Mark Ruffalo) áll. Hogy mi vezetett a véres eseményekhez, azt kell két órán keresztül végigülnünk és ami szomorú, hogy mára már könyv is jelent meg az esetről és sokan kielemezték, mi történt valójában, a film ehhez képest viszonylag puritán módon közelítve, szinte a nézőre hagyja, hogy boncolgassa a látottakat, belemagyarázva, amit gondol. Azt gondolom, hogy ez a téma, ha már megérte, hogy vászonra kerüljön, egy sokkal feszesebb változatot érdemelt volna, amelyben a rendező kézen ragadja a nézőt és koherensen végig vezeti az eseményeken, nem engedve, hogy az letérjen az egyenes útról.
Valójában nem tudom, mit rugózom ezen, hiszen a film nem rossz, Carrel egészen kiválóan hozza a figurát és a két óra is eltelt valahogy. Csak többet vártam...

A film nagyon jól mutatja a testvérek közötti összhangot, még du Pont érkezése előtt.

Nem nagyon tudtam meg kik azok a du Pontok (Habár pár jelenetet szentel "történelmüknek" a film is.), mi körülöttük a felhajtás és most sem tudom. Persze, azt láttam, hogy du Pont egy beteg ember, akinek hatalma van emberek felett, ám szinte csak ez a függőségi viszony az, amit képes kialakítani másokkal és nem erre éhezik. Látom, hogy du Pont azért is sajnálatra méltó ember, mert bár gazdagabb bárkinél, mégis egy apró senkinek érzi magát. Komplexusait a pénztárcájába rejti, barátokat, kapcsolatokat és ami a legszánalmasabb, sikereket vásárol magának. Néha tudatosan - mikor könyveket jelent meg, melyben ornitológusi munkáját mutatja be, de valljuk be:, ez a téma, vajon mennyi embert érdekel rajta kívül?
Vagy máskor tudomása nélkül vásárol sikert, mikor egy hasonló korú birkózót jobbkeze, Jack (Anthony Michael Hall) stikában lefizet, hogy a főnöknek sikerélménye lehessen új hobbijában.

Az új hobbi a birkózás. du Pont megkörnyékezi a sikeres, ám egyről a kettőre nehezen lépő fiatalabb Schultz testvért, Mark-ot (Channing Tatum). Mark túl van egy olimpiai aranyérmen, viszont nincs megfelelő anyagi háttere, amely biztosíthatná neki a nyugodt és szakszerű felkészülést a következő olimpiára. Testvére ugyan mindenben mellette áll, ez azonban nem elégíti ki a fiatalabb testvért, így keresgéli a lehetőségeket. Kapóra jön, hogy du Pont felkeresi és felkarolja.
A kezdeti szoros baráti kapcsolatot azonban kikezdi a csalódás, csalódottság.
Először du Pont meggyőzi Mark-ot, hogy végre legyen a saját ura. Azután, egy vita folytán, gyakorlatilag visszarántja a földre, emlékeztetve rá, hogy ki is az úr a háznál. Mark-ban ez olyan visszhanghatást kelt, amely egyre fodrozódik, érlelődik benne és megromlik a két férfi viszonya.

"Mester" és "tanítványa".

Ezen már az sem segít, hogy du Pont végül az idősebb testvért is maga mellé vásárolja, hátha akkor még tud némi hatalmat gyakorolni a fiatal tehetségre. Mark azonban önnön démonaival küzdve egyetlen megoldást abban lát, hogy legyőzze őket, ha elszakad a du Pont istállótól a rókafogóktól "Foxcatcher" és máshol kezdi újraépíteni magát.

Míg szakmai kapcsolatuk vége Markra, addig az elválás van du Pontra romboló hatással. Mark hátán mászott fel és tetszelgett a tehetséges birkózó edző képében, viszont, miután elhidegült tőle a fiú, nem volt kire igazán büszkének lennie, és nem volt ki mögé beállni amikor megjelennek a fotósok. Mivel megszokta, hogy a dolgok úgy haladnak, ahogy ő képzeli el, amikor a valóság kiragadja álomvilágából, személyisége és lelke torzulni kezd. Ez végül olyan változásokat okoz benne, melyek belehajszolják egy valójában teljesen felesleges gyilkosságba, hogy sikertelennek érzett életét egy börtönben végezze be, megtörve, szánakozástól kísérve.

Steve Carrel-t teljesen megérdemelten jelölték tucatnyi díjra, melyekből - talán a film nehezen fogyaszthatósága miatt - roppant keveset nyert el. Nem Carrel-en múlt a film sikere. Megjelenése, gesztusai és a forgatókönyv rá vonatkozó része egységesen mutatja meg, milyen ember lehetett du Pont, a milliomos. Állítólag, igyekezett a képen kívül is a figurában maradni, ezért kollégái kissé tartottak tőle.
Egészen kiváló jelen, mikor édesanyja (Vanessa Redgrave) teljesen kiszámíthatatlanul úgy dönt, hogy egy nap meglepi fiát az edzésen, hátha meg tudja John győzni arról, hogy a birkózás egy érdekes, tiszteletre méltó valami. Aztán, pár perc múltán távozik az öreg matróna és du Pont csalódottan kénytelen tudomásul venni, hogy még mindig nem tud megfelelni a mama elvárásainak. Abban a pár percben tökéletesen benne van a bizonyítási vágy, a tetszeni akarás és a csalódottság, amit érezhetett ez az ember, egész életében és amiért, akik nála alacsonyabb "szinten" mozogtak, azokkal miért bánt olyan lekezelően.

Ez a kép jól mutatja a főszereplők közötti ellentétek egyik forrpontját. du Pont elveszíti a gyeplőt, amit személyes sérelemnek vesz, amit dédelget magában, hogy végül robbanjon, akár egy bomba.

Channing Tatum egyelőre kevésbé tűnik számomra nagy eszköztárral operáló színművésznek, de amikor elcsattan a pofon, amitől nagyjából számíthatjuk elhidegülését a már-már homo-erotikus környéki barátságtól, nagyon jól sikerült. Tatum azonban bár, elsőre úgy tűnik, nem a főszereplője a filmnek, így a végére szinte megválunk tőle, hogy helyét átvegye a bátyja.

Mark Ruffalo értelem szerűen a film első felében nincs annyit jelen, hogy a végén, kissé talán össze is csapva, du Pont pontot tegyen életére.
Hogy miért?
Mert du Pont talán úgy érezte, hogy elégtételt kell vennie valakin, aki boldog és közel van hozzá. Valakin, aki talán nem tett meg mindent, hogy du Pont sikeres edzőként tegyen szert nagyobb hírnévre. Valakit, akit talán ő barátnak tekintett - bármit jelentett neki a szó - és aki nem viszonozta ezt a közeledést. (Gondoljunk a jelenetre, amikor du Pont hirtelen ötlettől vezérelve vasárnap látogatja meg David-et és családját, de a "másod" edző figyelmezteti a főnökét, hogy a vasárnap az családi nap, ezért, hát, mondjuk ki, nem szívesen látott vendég, az amúgy a milliomos földjén álló házában, hiszen nem munkáról van szó.
Talán ez a rideg elutasítás, amely végül katalizátora a gyilkosságnak.

A gyilkosságnak, melyet a film úgy mutat be, mint egy sértett férfi, gyerekes, ám annál véresebb bosszúját.

60%

A valódi John du Pont.

Jupiter felemelkedése - Jupiter Ascending (2015)

Jupiter felemelkedése - Jupiter Ascending (2015)

Rendezte: Andy Wachowski, Lana Wachowski

Megtekintés: Ha rajongója vagy a tesóknak, akkor persze.

Mire végignéztem a filmet nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy a Mátrix című film felmelegítését kellett végignéznem, amit ugyan kicsit feljavítottak némi fűszerrel, zöldséggel és egy kis ecettel, de ettől ez még ugyanaz a leves, a hagymás alappal, a kockára vágott sertéshússal és a hangsúlyos curry-s ízesítéssel együtt.
Bocs, az élelmiszeres hasonlatért, de ha mindkét filmet láttad, érteni fogod.

Jupiter Jones (Mila Kunis a csini punis - tiszta Neo) unalmas életét éli, mint takarítónő egy orosz rokonsági és munkakapcsolati közösségben. Utálja a hétfőket, utálja a munkáját, utálja az életét. (Kb. mint Neo az unalmas irodaházában.)
Nem igazán tudja, mi lakozik benne, túl nagy elvárásai sincsenek az élettől, hiszen családi múltjában egy meggyilkolt angol apuka és egy orosz anyuka szerepel, akivel együtt sikálják a gazdagok mellékhelységeit.
Amiről nem tud, hogy a föld bolygónak van egy, szabad szemmel, átlagos emberek számára nem látható arca, melyet egy idegen faj tart az uralma alatt. Egy nagyon gazdag faj, kiknek tagjai szinte örökké élnek és mikor végül mégis meghalnak, Buddhához hasonlatosan, lelkük átköltözik egy másik testbe. Már aki: jelen esetben az öreg anyakirálynő.
Jupiter, aki egy tökös csaj, gyakorlatilag az anyakirálynőnek az új... nem tudom, valójában milye, hiszen Jupiter egyáltalán nem emlékszik előző életéből semmire, nem kell tudatának egy királynőjével osztoznia és semmilyen formában nem érzi azt, hogy ő nem a kicsi, de belevaló Jupiter Jones, hanem egy idegen faj által tokként használt porhüvely.
Szóval, amikor az emberre rásütik, hogy ő egy messiás, aki mondjuk megszünteti a világ fájdalmát, az még oké, rendben van. Fenő lassan a feladathoz és megmenti a világot. De mi van akkor, ha nem egy meghatározhatatlan jótevőt tisztelnek benned, hanem azt állítják, hogy te valójában nem is te vagy, hanem egy egykor élt és elhalálozott valaki más.
Azért azt már nehezebb feldolgozni, hiszen, te, fejben, nem érzed magadat a kikiáltott személynek, hanem saját magadnak.
Hú, de zavaros... ám, a film sem sokkal érthetőbb ebből a szempontból.

Talán nem az legjobb választása Channing Tatumnak, de Caine Wise figurája legalább egy igazi tökös gyerek. (Nem mintha egyébként nem azokat alakítana.)

A királynőnek volt három gyermeke, akik ilyen-olyan módszerekkel igyekeznek megkaparintani a hata... van amelyik több hatalmat akar, van, amelyik Jupiter halálát, ami gyakorlatilag családon belüli erőszak az ő vallásuk/véleményük szerint, és egymás között is nehezen osztják fel az uralmuk alatt sínylődő univerzumot.
A leggázosabb figura a családból, Balem Abrasax (Eddie Redmayne - Smith ügynök) aki homályos okok miatt igyekszik eltörölni a föld felszínéről az elvileg anyját. Mikor végre már úgy tűnik, hogy sikerül neki megszabadulnia Jupitertől, Balem csak kinyögi, hogy azért igyekszik legyilkolni a dögös orosz gyevocskát, mert eredeti anya megkérte rá, hogy ölje meg!
Aha!
Hát, ebből az irányból megközelítve Balem nem egy igazi akarnok gyökér, aki magának akarja a hatalmat, hanem egy szeretni való elsőszülött! Ajjaj!
Egyetlen bajom volt Balem figurájával, ami, más, hasonló témákkal foglalkozó netes társaimnak is eszébe jutott: igazi gyökér képregény gonosz.
Végletekig le van szedálva. Egy girnyó majom, aki szenvelegve tud csak beszélni és néha a Tourette-szindróma kirobbanva belőle, bődül egy hatalmasat. az egész filmben van jelen van masszív nyolc percet, de egyetlen gesztusa sincs, ami miatt szerethető lenne, vagy amiért, esetleg az ő szemszögéből nézhessük az eseményeket. 2015-ben, egy esetleges főgonosztól azért jóval többet várunk egy unalmas, álmosító karikatúránál. Pedig Eddie Redmayne egyáltalán nem rossz színész. Jól alakítja a figurát, akinek viszont nem értem valódi szerepét. Tényleg arról szól Balem Abrasax, hogy trónuson ülve, majd elalszik, embereknek szól be, senkihez egy jó szava és lenéz mindenkit? Senkit nem enged közel magához? Akiket mégis, azokat úton-útfélen figyelmezteti hatalmára és, hogy félni kell tőle? (Miközben akkora egyszál bél, hogy kap egy sallert és elsírja magát.) Nos, ha ez egy uralkodó faj egyik legbefolyásosabb tagja, akkor komoly bajok vannak. Balem egyetlen előfordulási helye a mostani világban, valami homoszexuális klub sajtóreferenseként képzelhető el.
A család két másik tagja sem sokkal jobb. Szépnek szépek csak nem elég karakteresek.
(Ki tette az Abrasax családot ilyen hatalmassá? Hol vannak a külső ellenségek? Hol van egy igazi, tökös trónbitorló, egy olyan idegen faj, amelyik szét akarja gyalázni őket?)
Ők az elvileg ellenségek.
Se nem tűnnek elég erősnek, sem elég karizmatikusnak. (De megfelelnek a számítógépnek, aki az embereket felügyelik a Mátrixban)

Érdemes az arcát figyelni... Eddie Redmayne ettől függetlenül egy jó színész.

Jupiter mellett a másik főszereplő Caine Wise (Channing Tatum - Trinity) a "farkasember", akit azért bérelt fel egy másik Abrasax családtag, hogy keresse meg Jupitert és vigye az anyabolygóra, hogy majd elvehesse feleségül. (Az elvileg reinkarnálódott saját anyját?)
Caine nagyon jól dolgozik. Az űrseregtől ugyan leszerelték, némi fegyelmi problémák miatt, minek köszönhetően legjobb barátját (Sean Bean) egyenesen a földre száműzték, ennek ellenére Caine egyszemélyes hadsereg, akivel komolyan kell számolni. (Nem is értem, hogy harci képességei alapján miért nem az egyik főcsaládtag legközelebbi személyi testőre. A filmben bármikor elkezdődik egy random csata, Caine szinte egyedül tesz pontot rá.)
Közben lassan felvilágosítja Jupitert is a világ mögötti világról. Pl. hogy az idegen lények ha szarrá lőnek egy várost, akkor azt villámgyorsan újjá építik és a szemtanuknak törlik a memóriáját. Azt mondjuk nem fejtik ki, hogy az áldozatoknak mi a további sorsa egy ilyen csatajelenet után, de ha tényleg az emberek memóriát csesztetik, ugyancsak sok hozzátartózóban kell kitörölni emberek emlékeit, beleértve a rájuk utaló holmik éltüntetését is. Ez a rész számomra nem volt teljesen tiszta.
Rendben, hogy a földi népeket valamiféle aratásra tenyésztik a földön - a Mátrixban egyenesen bió-elemek voltunk - de úgy gondolom, hogy logikátlan az ilyen tenyésztés, amely folyamatos agymosással és korrekciós munkákkal jár. (Igaz, nem tudjuk, mennyit ér meg az aratás az idegen fajnak, hogy ekkora macerát bevállaljanak.)
Látunk persze pár nyomi idegent munka közben - Jupiter első találkozása velük, miközben munkaadójának és utána az ő emlékeit is törlik jelenetre gondolok, amikor Jupiter fotót készít - de ezt városnyi méretben elképzelni számomra teljesen befogadhatatlan.
Caine persze megjegyzi, hogy akiknél nem sikerül a törlés, azoknak úgy sem hisznek a többiek, csak bedugják a sárga-házba, ettől függetlenül, nem érzem eléggé kidolgozottnak ezt a vonalat annyira, mint a Mátrix esetében, ahol teljesen jól követhető volt a felépített fantáziavilág.

Mila Kunis szép és hatalmas őzike szemei vannak. Jó választás volt főszereplőnek. Majdnem olyan tökös, mint Caine, bár, miután "elhagyja" a földet, kissé halványul.

Mi van még?
A filmben van némi humor is. Ezek egy része alig karcolja az ingerküszöböt, viszont volt olyan is, ami kifejezetten irritált.
Amikor Bob személyi segítő megjelenik, hogy végigkísérje Jupitert a szinte átláthatatlan bürokrácián, míg végül megkaphatja a hivatalos királynői-reinkarnáció titulust, az egy sci-fi vígjátékban tökéletesen illeszkedő jelenetsor lehetett volna. Itt viszont, valahogy nem érzem, hogy működik, hiszen feltételezném, hogy ha már egy évezredek óta élő, univerzum leggazdagabb, legbefolyásosabb lényeiről beszélünk, nem fér bele, hogy sorba álljanak. Nem tudom tökéletesen kifejezni magam, de valahogy, elveszik az egész "hatalmas, királynői, stb." súlyát.
Sokkal hatásosabb lett volna egyetlen helyszín, mondjuk valami szent templom, amelyben - akár Arthur király mondakörében az Excalibur - egy kegytárgy csak arra vár, hogy megérintse, magára húzza, vagy ráüljön és akkor izzani kezd, kidob egy piros golyót 42-es számmal, vagy csak fingik egy embereset. És a jelenlévők meghajolnak és tudjuk: Jupiter tényleg a királynői sarj-utód-előd.

Azért, mert a Harry Potterből átemelünk karaktereket "Rémszem Mordon", még nem lesz humoros egy jelenet. (Persze, tudom, hogy nem ő az, gy.k., csak lehetne...)

Azután van egy kiszámítható és erőtlen szerelmi szál.
Meg a végén egy leszámolás, amely nem elég grandiózus, viszont legalább szétrobban minden, ami a közelben van, ahogy szokott.
A főgonosz elnyeri méltó büntetését, bár, mivel a faj királynője Jupiter testében jött vissza elvileg, nem vagyok benne biztos, hogy Balem nem fog így járni. Amennyit szenvedett haláláig szerencsétlen, megérdemelné.

Végül kapunk egy cuki hepiendet, meg a filozófiai kérdést:
Ha miénk az egész világ, de erről nem szólunk a világon senkinek, annak mi értelme van, abból mi a hasznunk???

Esténként egy felhőkarcoló tetejéről nézegetjük a kis hangya embereket és elképzeljük, hogy felettük állunk?
Azt így is megtehetjük, csak nincs értelme sem.
Mint Jupiter felemelkedésének, ha nem használja semmire.

A végén még egy komplett "Star Trek" brigád is előkerül...

50%

A Mátrixban már sokkal jobban és érdekesebben, logikusabban - már amennyire egy ilyen film logikát tartalmazhat - megmutatták nekünk a Wachowski tesók, hogy mire gerjednek. Ez a film, ha a felesleget leszedem, ugyanaz a film.

Megjegyzés:
Channing Tatum rajongóinak, főleg ha nők, kötelező darab. Van olyan harci jelenet, amelyben kedvencük meztelen felsőtesttel aprítja az ellenséget.

Ami meglepő, hogy néhány közelharcban nem elég, hogy Caine szinte legyőzhetetlen, de még a felszerelése is erősen rásegít harci tapasztalataira. Nem is értem, ha ekkora híre van a harcosnak, minek próbálják bármiben megakadályozni... :)

22 Jump Street - A túlkoros osztag (2014)

22 Jump Street - A túlkoros osztag - 22 Jump Street (2014)

Rendezte: Phil Lord, Christopher Miller

A nyolcvanas években az égi csatornáknak köszönhetően a magyar ifjúság is részese lehetett az amerikai krimisorozatnak, amely egy (vagy több?) közoktatási intézményben beépült rendőrökről szólt. Jómagam talán csak a főcímre emlékszem halványan, mert abba belebotlottam. A sorozatot nem néztem. Gondolom, nem kötött le a neon-pop art kora. Vagy milyen style volt akkor divatos?
Amerikában a sorozat azonban örvendett akkora kultusznak, hogy megérte néhány embernek pénzt feccölnie bele és mozivászonra vinni a sulis zsarukat.
Már az első rész is sikeresen figurázta ki az összes hasonló buddie movie-t. Plusz a sorozatot. Plusz a beépülős mozikat. Gyakorlatilag egy percre nem lehetett komolyan venni.
A második rész rátesz egy lapáttal. Sőt, sok lapáttal.
Van ebben minden, ami az ironikus paródiától, kifigurázástól kezdve, kikacsintós belső poén, reklám és a többi...
Visszatekintünk az első részre, a következőre (ha lesz, ha nem). Szinte már werkfilm szerű párbeszédeket kapunk, a büdzséről, a forgatókönyvről. Csúszik be burleszk, angol humor, és az amerikai baromkodás.




Jenko (Channing Tatum) és Schmidt (Jonah Hill) a gimnáziumi narkós ügy megoldása után mehetnek az egyetemre, mivel smink nélkül kinéznek vagy negyvennek és csak ide tudják beépíteni őket. Ismét kábítószer van a középpontban; az új drog segít a tanulásra összpontosítani.
A fiúknak be kell illeszkedniük, akár az első részben.
És fordítva.
Tehát vannak poénok, amiket megismételnek az első rész után, egy tucat másikat meg teljesen kifordítanak.
A film egészen az infantilis végjátékig egészen jól teljesít. Talán kicsit szájbarágósan giccses, ahogy főszereplőink szoros kapcsolatát igyekszik "megmagyarázni" a mozi.
Ettől függetlenül szinte végig röhögős, a megfelelő társasággal.
Néhány jelenet meg egészen zseniális.

70%

Figyeld:
- Az első találkozás az ikerpárral, miután kiderül, hogy főszereplőink között is van egy tökéletesen müködő mentális kapocs, hogy kitalálják a másik gondolatait. :)
- Golyót kapni a másikért...
- Beüt a cucc. A fiúk véletlenül kipróbálhatják a fókuszerősítő anyagot. Érdekes trip.

Látni kell. És nagyon odafigyelni, mert ennyi belsős poént filmben nem láttam.