A hangok - The Voices (2014)

A hangok - The Voices (2014)

Rendezte: Marjane Satrapi

"Minden fejben dől el!"

A magyar poszter nem bízza a véletlenre, mit látunk majd.
Azon nagy betűkkel hirdetik, hogy Jerry a kutya is, a macska is.

Megtekintés: A téma nehezen feldolgozható. Erre erősen rájátszik a hangulat és stílus. Ettől függetlenül, egyszer igen.

Satrapi, 2007-es, első rendezésével a "Persepolis - Persepolis, 2007"-sal már felhívta a figyelmet magára. Első amerikai filmje közel sem fog ekkora pozitív visszhangot gerjeszteni, még akkor sem, ha helyén tudjuk kezelni a filmet. Sajnos, ez igen nehéz, mivel a rendezőnő stílusán és gondolatiságán kívül még meg kell birkózni Michael R. Perry közel sem könnyen befogadható történetével, amely egy ideje keringett a Hollywood-i feketelistán, mondván, lehet bármilyen érdekes a történet, alapjában bukásra van ítélve. Igen, van egy ilyen lista és igen, "A hangok" legalább öt évig keringett rajta.
Végre elkészült, és, most ugyan többek lettünk egy erős Ryan Reynolds alakítással, viszont kaptunk egy szórakozásként csöppet sem kielégítő filmet, amely ráadásul még zavarba ejtőre is sikerült. Befogadása így sokkal nehezebb lesz az egyszeri nézőnek. Még nekem is, pedig már láttam pár furcsaságot.



"A hangok" az imdb-n többek között komédiaként is aposztrofálva van, ami szerintem, filmünk esetében erősen félrevezető műfaji besorolás. Habár, az alapszituáció (főszereplővel perelő állatok, véletlen gyilkosság) és néhány jelenet humorosan van tálalva, a film valójában kőkemény dráma. Nem is igazán horror, bár van gyilkosság is, meg vér, borzalom, de ettől még, ha elfogadjuk a mesélés stílusát, nem marad más, mint egy tanulmány arról, milyen lehet egy skizofrén sorozatgyilkos agya, működés közben. Mit érezhet, láthat, ha nem kap kellő gondoskodást, orvosi segítséget.
Ebben viszont piszok jó a film.

A véletlen baleset nagyon gyorsan mészárlássá változik.

Jerry (Ryan Reynolds) unalmas kisember, aki egy fürdőszobai készségeket gyártó cégnél dolgozik a csomagoló osztályon. Barátai nincsenek, habár érezhetően szomjazik a szeretetre, sikerre, hogy elfogadják a kollégái. Kicsit lúzer, kicsit flúgos, kicsit ártatlan. Majdnem. Jerry olyan, mint bárki. Majdnem.
Jerry, amikor hazatér, egy kutyus és egy cica várja, akiknek állandóan kiönti a szívét, mondván, úgy sem tudja mással megosztani a gondolatait. A baj az, hogy szemlátomást, az állatok partnerek a párbeszédben, pedig Jerry valójában nem Dr. Dolittle, csak egy zakkant fiatalember, aki terhes múltját őrizgeti, gyógyszeres kezelés alatt áll és, ha nem megfelelő a dózis, bármikor veszélyessé válhat. Főleg másokra és kicsit önmagára is.

Jerry sikereit, sikertelenségét Bosco-val a kutyával és Mr. Whiskers-szel, a cicával osztja meg. Kap is jó és rossz tanácsot, eleget. Rajta áll, ezekből kimazsolázva a lényeget, mit fogad meg. Pl. az új kolléganő, az Angliából érkezett kereskedelmin osztályon dolgozó Fiona (Gemma Arterton asszonyosan dögös) megérne egy randit. Ez Jerry szerint jó ötlet, még akkor is, ha végül a nő csak a véletlenek folytán kerül a kocsijába. Hiába, Fiona érzéketlen picsa, aki ráadásul talán nem is érdemli meg a fiú kitüntető figyelmét. Egy szarvasbalesetnek köszönhetően a fiú egy füst alatt vele is végez. Habár elsőre véletlennek tűnik a dolog, arra kell gondolnunk, hogy Jerry valahogy állandóan ebbe a helyzetbe kerül. (Elsőre egy kifordított "Elza, a rókatündérnek" tűnt a film...)
Egy következő pénzügyes kislány, Lisa (Anna Kedrick) eltűnése után felgyorsulnak az események, melynek végén pontot tehet a kisvárosi rendőrség egy sorozatgyilkos munkásságának a végére.

Egy bensőséges pillanat így néz ki Jerrynél. Belsőség nélkül...

Ryan Reynolds nagyon jól játszik. Ez mondjuk csak azoknak meglepő, akik munkásságát felületesen kezelik. Reynolds szeret ide-oda ugrálni a pénzes munkák és az olcsó, független filmek világában. Amolyan, egyet neked, egyet nekem, módon. Ez az a film, amely anyagilag nem fogja megterhelni a számláját, viszont színészi képességeiből sokkal többet nyújt nekünk, mint egy egyszerűbb, akciósabb képregényfilm. Jól hozza az esetlen fiatalembert, akiben pusztító az őrjöngés, aki kétségektől gyötörve igyekszik megfelelni a külvilágnak. Külön érdekesség, hogy eredetileg az állatok hangja más színészeké lett volna, de Reynolds meggyőzte a rendezőnőt róla, hogy jobban működik a karakter, ha a belső monológok kivetülését is ő prezentálja. Eredeti hangsávnál hallani, milyen jó munkát végzett. Avatatlan, angolhoz nem szokott fülnek úgy tűnhet, hogy három különböző személy beszél.

Mivel ez inkább egy one man show, kicsit félrevezető és talán fölösleges is volt a női főszerepeket olyan, a szakmában viszonylag nagy neveknek kiosztani, mint a James Bond filmmel reflektorfénybe kerülő, Gemma Arterton vagy az "Egek ura, 2009" óta emelkedő ázsiójú Anna Kedrick. Kicsit kirántja az embert a filmből, - amely amúgy is mostohán bánik a nézővel, stílusidegenségei miatt - az ő szerepük és annak bevégzése. Ettől még kellemesek a szemnek, oda is teszik magukat, csak jelenlétük szükségtelen. Talán csak a saját baromságom, de szerintem jobban működött volna a film, ha kevésbé ismert színésznőket alkalmaznak ezekre a "hálátlan" szerepekre.

Anna Kedrick olyan cuki, hogy legszívesebben benyúlnál érte a képernyőn, hogy kiragadd a biztos halál torkából. Lehet, hogy ez volt a cél. 

Nem tisztem boncolgatni, milyen lehet egy skizofrén sorozatgyilkos agya. Mivel sosem tanultam a témát és sosem voltam részese a problémának. Vendéglátósként láttam és hallottam már pár érdekes figurát, ám ez egy magasabb szint... Bármi, amit a sorozatgyilkosokról "tanultam" azt főleg Hollywood-i filmekből sikerült összeszedegetnem. Olyanokból, mint a végén egy gondolattöredéket megmutató "Psycho, 1960" vagy pl. az Oscar-díj történelmében talán kicsit túl is értékelt "A bárányok hallgatnak, 1991". Perry forgatókönyve egészen érthetően világít rá számomra, hogy mennyire komoly lehet a baj. Jerry, miután beveszi a gyógyszereit, szinte azonnal tanúi lehetünk, hogy milyen is a valósága, melyből, teljesen érthető módon menekül a kezeletlen, mesefilmes, rózsaszín vattacukor álomvilágába. Dr. Warren (Jacki Weaver), mint a pszichológusa, törekszik rá, hogy a földön tartsa védencét, tudva, hogy van baj. Azonban, ő sem látja tisztán mekkora a pusztulás Jerry életében, elméjében, míg végül nem szembesül vele személyesen is. A fiú ugyanis a saját habitusához mérten igyekszik segítséget kérni, kitörni ebből a szép rémálomból, csak hát, a gyilkos én annyival erősebb... Ezt megmondják a hangok is!

A film tehát egy holdkóros naplója, aki igyekszik beilleszkedni ám nem tudja levetkőzni önmagát és a múltjában dekódolt emlékek súlyát.

60%

Különvélemény: Elsőre egy habkönnyű thrilleres komédiának tűnhet. A felszín alatt azonban egy érzékeny kórkép.
A befejezés azonban számomra teljesen idegen volt, még annak ellenére is, hogy szórakoztató kis jelent.
Talán azért tettek be ilyen szerethető csajszikat Jerry mellé áldozatnak, hogy a néző még véletlenül se azonosuljon a sorozatgyilkossal.
Mert ha azonosulsz vele, akkor van egy kis baj a fejben!

Hasonlók:
A hangok, nem éppen műfajteremtő, amennyiben ha azt vesszük, hogy a főszereplő, csak a fejében létező figurák kivetülésével folytat párbeszédet a játékidő során.

Szegről végről ez a vonulat a "Tiszta románc - True Romance, 1993", melyben a főszereplő, Clarence, néha eszmecseréket folytat képzeletbeli mentorával, magával az énekesek királyának kikiáltott Elvis-szel, hogy életének következő fontos lépését, melyik irányba tegye meg a fiú.
Hasonló témába sétál bele pl. John Nash professzor, az "Egy csodálatos elme - A Beautifil Mind, 2001" című filmdrámában, amikor titokzatos kormányügynök kéri a segítség, holmi összeesküvések feltérképezésében. Szerencsére Nash nem erőszakos skizofréniájában, így csatákat csak a katedrán vív a tanulóival.
Jóval közelebb áll jelen filmhez a "Mr. Brooks - Mr. Brooks, 2007" sorozatgyilkosa, a címadó Mr. Brooks, akinek állandó filozófiai és etikai vitái vannak gonosz alteregójával, akit, ha szabadon engedne tudatából, talán a világot is felperzselné. Így viszont csak néhány tucatnyi embert mészárol le.

Talán neked is eszedbe jut pár, hasonló témájú film. Küldj pár címet, hátha összejön egy Top10 a témában!

Szeretnéd megnézni a filmet?
Tessék, lássék: http://online-pont.eu/a-hangok/online

Blog: Török-Magyar 2009

A vasárnap éjszakai meló olyan, mint egy ateistának elmenni a keresztelőre: nyűg, de igyekszik hozzá jó arcot vágni. Nekik sem sikerül…

Hajnali fél egy körül belibeg az üzletbe egy török gyerek, harmincas végén, meg egy debella asszony, akin értelem nem sok látszik, ellenben, hogy szeret inni, inkább.

A török a pulthoz siet, a nő mögötte. A török nyújtja a kezét: – Ali vagyok!

(Amit nagyon rühellek a vendéglátóban, amikor a hajnali vendég be akar mutatkozni és nyújtja a kezét. Ez a kéz nem volt túl tiszta és két helyen is ragtapasz fedte. Nem is fogadtam el. – Nem ismerjük egymást…

– Ezért mutatkozom be… – Ott a pont. – Ali vagyok. – A kezet nem rázom meg, csak nézem, mintha csörgőkígyó lenne, támadás előtt. – Tamás vagyok.

Ali friss ismeretségünket megpecsételi egy riport kíváncsiságával.

– Tegnap volt itt ez a hölgy? – mutat a debellára. Ő nem látja, mert rám néz, de a debella kicsit tagadóan rázza a fejét és erőltetetten mosolyog.

– Nem ismerős. (Érdekelne, mit akarnak)

– Meddig vagytok nyitva?

– Kb. kettőig. (Utálom, ha idegenek faggatnak. A török már két ponton is irritált egy perc alatt.)

– Tegnap itt volt néhány nő szórakozni?

– Elég sokan voltak itt tegnap este…

– Ők hol ültek? – Már öcsém is odajött, figyel.

– Nem tudom, hogy egyáltalán voltak-e itt. – öcsém közbeszól: – Tegnap rendezvényünk volt.

Ali ekkor vallomást tesz, de magyarra fordítom: – Tegnap egy barátom felesége szórakozott hajnali 5-ig valahol és most azt a helyet keresem, meg, hogy kivel volt. Van kamera, látom. Most nem mintha vissza akarnám nézni, de talán később…

(Itt már határozottan tele a tököm a törökkel. A kamera nem tartozik kívülállóra, bemutatni meg rendőrnek vagyok köteles, akárkinek nem.)

– A kamera tegnap nem volt bekapcsolva. (Amúgy jelenleg sem)

Ali okos: – Nekünk is van, ilyenkor is működik…

– A tiétek talán, de a miénken nincs bekapcsolva a program.

Ali unja a szitut, de nálam nem jobban. A debella felé fordul: – Hol ültetek? (Én már TUDOM, hogy a nő és a másik, aki miatt itt vannak, nem nálunk volt tegnap. Az öcsém is)

– A sarokban. – Veti oda a csaj.

Öcsém tromfol: – Az jó… odafent van nyolc sarok is…

Ali okos és unja is. Szívja fel magát. A debella színt vall: – Nem itt voltunk, hanem egy másik helyen… –  a mondat folyamatosan halkul.

Ali nézi. Gondolkodik. – Hol?

– Egy másik helyen. Gyere, megmutatom.

Kimennek. Azt sem mondják: – Viszlát.

Török-magyar barátság a tököm…

Szellős szoba - Breathing Room (2008)

Szellős szoba - Breathing Room (2008)

Rendezte: John Suits, Gabriel Cowan

Megtekintés: A vége kicsit csalódás, de azért ki lehet bírni.

Nem biztos, hogy a Fűrésszel (Saw, 2004) kezdődött, az a dömping, aminek a lényege a zárt tér, kevés szereplő, egy titok, amely megoldásért kiált és áldozatok, a zárt térben tartózkodók közül. Nem biztos, hiszen nem ismerem a világ filmtermését teljesen, ám én mégis tőle eredeztetem a horrorfilmek azon műfajon belüli csoportjának reneszánszát, amit az előbb foglaltam össze, egy mondatban.

Talán, mert moziban láttam, nem otthon, négy fal között. (Hagyjál már, hogy a mozi is négyfalú...) Talán, mert komoly hatással volt nem csak rám, mint nézőre, hanem a horrorfilmekre a következő években, sőt, egyéb műfajokra is. Talán, mert egész franchise épült az alapjában egyszerű ötletre és alaposan kibővítettek azt. Unásig. Pedig, ha emlékszünk még, azért a "Fűrész" nem csupán egyetlen helyszínen játszódik és nem pár szereplőt mozgat. Nem csak egy erősen megkérdőjelezhető higiéniás földalatti mellékhelységet használnak fel helyszínként. Nem csak ketten keresik benne a választ, miközben peregnek a percek és érkezik, a titokzatos fogva tartótól a "Game Over" befejezés.

Nem. A film egy pörgős thriller, amelyik két szálon fut, felduzzasztva flashback-ekkel és egyéb, apró mellékjáratokkal. Néhány ismert színész, nem túl nagy szerepben és néhány kevésbé ismert arc, akik hozzátették a magukét.
A film hatalmas siker lett a világon és azóta folyamatosan idézik. Csak Magyarországon nyílt egy tucatnyi "szabaduló szoba", melybe kisebb baráti/egyéb csoportok ellátogathatnak, hogy idegeiket, készségeiket felhasználva, kijussanak és elmondhassák: - Nekünk nem volt Game Over!

A baráti duó, akik vagy két tucat, nem csak zs, de már B kategóriás filmben is közreműködtek, 2008-ban még viszonylag messziről ugatták a szakmát. A film az első nagyfilmjük annak sok hibájával. Mégis, meglepően szórakoztató, pedig már a megszerzett minőség is erősen terelgetett, hogy megtekintés nélkül töröljem a gépről, viszont, a tartalma annyira szórakoztatónak ígérte, hogy adtam neki egy esélyt és erre másokat is bátorítok, habár, mikor vége lett, nem éreztem kielégítve magam maximálisan.

Fourteen (Alisa Marshall) gyakorlatilag életre eszmélés közben félmeztelenül esik egy viszonylag szellős szobába, amelyben számára csupa idegen ember gyűlt össze. Hamar kiderül: nem önszántukból!
Házigazdájuk személyesen nem hajlandó megjelenni előttük, mert, mint kiderül, olyasmire kényszeríti embereinket, ami miatt, ha kis kezeiket a torkára kulcsolhatnák, ott vér folyna. Nem mintha így nem ez lenne a helyzet.

A házigazda homályos és világos utalásokat tesz arra, hogyan viselkedhetnek a "rabok", a szabadulás talmi ígéretével. Hogy ne legyen könnyű, azt is egyértelművé teszi, hogy szökni lehetetlen és halálos luxus. Helyette ismerkedjenek meg, rakják össze a kapott rébuszokat - mivel abból mind a raboknál, mind a szellős szobában elhelyezett jó párat - amolyan nyomokként, hogy kiderüljön, kik ők és miért vannak ott.

Szerencsére, mire belépünk a történetbe, néhány szereplőtől már eleve megszabadultunk, így érdekes pluszt ad az in medias res. A karakterek egészen változatosak, viszont a színészek között találunk néhány egészen rosszat is. Sőt. Nagyjából az egész brigád Hollywood legsötétebb, low budget bugyraiból lett összegereblyézve. Csoda, teljesítményüket nézve, hogy egyik másiknak egész sok filmszerepe van. A többség azonban szolid kezdő.

Kialakulnak az érdekszövetségek. Lesz kifejezetten irritáló karakter és viszonylag kedvelhető is. Meg sok súlytalan.
Az események tök kiszámíthatatlanul haladnak a végkifejletig, amiről inkább nem is írnék semmit, hiszen, bár el kell ismerni, a film eléggé mocsoládé kiállítással rendelkezik, azért van benne némi potenciál. Mondom, ritka, hogy végignézek egy olyan filmet, ami elsőre olyan, mintha videókamerával, pár haver vette volna fel.

A vége is inkább felvet további kérdéseket, mintsem magyarázná azokat, ami sértés a történet többi részére nézve, viszont, gondolom, forgatókönyvileg ez volt a leg-költség-igénytelenebb és egyszerűbb befejezés. Szóval, akad némi keserű szájíz, viszont annál jobban lekötött, hogy fika rovatos legyen.

50%

Felsorolni is nehéz a hasonló alapkoncepciójú filmeket, azért tennék ide pár címet, hátha ez után rákapnál:

- Vizsga - Exam (2009) - Nem horror ugyan, viszont feszültség van benne rendesen.
- Kocka - Cube (1997) - Ez később sorozat lett.
- A módszer - El metódo (2005) - Egészen zseniális spanyol dráma.
- Azonosság - Identity (2003) - Komoly szereposztás, és a végén egy kiszámíthatatlan csattanó.
- A játék - Would You Rather (2012)
- A gyilkos szoba - The Killing Room (2009)
És még sorolhatnám.
Az első hasonló történet, amivel találkoztam a témában, az Agatha Christie - Tíz kicsi néger - című nagy sikerű regénye, amelyből film is készült, és amelyiknek legalább ennyire meghökkentő a befejezése.
Ahhoz, hogy fogalmad legyen, mire számíts, simán olvasd el Christie könyvét és akkor képben vagy.