Apróságok

Büntetés

A prof. hosszú időre bezárta az androidot a szobába. Büntetésből, mert nem tanult úgy, ahogyan a memória megkívánta.

A gép sivalkodott, de nem tett kárt a berendezésben: - Engedjen ki, uram! Követelem, hogy engedjen ki innen!
- Te ne balhézz! Csak egy gép vagy!
- De vannak érzéseim. Mind maga programozta belém őket!
- Az lehet, de hova mennél, ha kiengedlek? Csak azokat a programokat hajtod végre, amire utasítalak, de momentán nincs mit tenned. Azt sem mondhatod, hogy unatkozol odabent, meg eltelik az időd, mert az idő fogalmát nem ismered. Ha akarom, ott állsz bent életem végéig.
- De uram, hiszen ahhoz túl drága vagyok, hogy itt porosodjak.
- Hogy mi a célom, az az én dolgom.

A prof meghalt, a gép pedig odabent várta, hogy kiengedje…

Megjegyzés: A MIWho egy rövidített átgondolása

Gyere ki!

- Gyere ki! - burrogta a kiskölyök a csigának, de miután a nyálkás kis állatka nem jött, piszkálni kezdte egy faággal.

- Gyere ki! - üvöltötte az asszonyka az enyhén illuminált férjecskének, majd benyúlt érte az ágy alá a seprűvel.

- Gyere ki! - harsogta a három skinhead a kocsma előtt. Odabent egy roma fiatalember remegve kortyolgatta a sörét, de nem mozdult.

- Gyere ki! - Kiáltotta Átoktoll, az ősember a medve barlangja előtt harci táncot járva. A medve kijött és átoktoll hátrahagyott két árvát és egy özvegyet.

- Gyere ki! - Bődült el a hangosbeszélőn Kovács kettő őrmester. Kaftán Béla, kerületi lakos erősebben szorította a kést, amit negyed órája a felesége mellébe merített, de egy tapodtat sem mozdult.

- Gyere ki! - suttogta a diák a matekdolgozat felett a számtanpéldának, az eredmény helyességéért imádkozva. A dolgozata kettes lett. Az említett feladatot elrontotta és még hármat. Kettő sikerült.

- Gyere ki! - Kacagott Péter a barátnője sátra előtt. Bettina kimászott és rögtön utána Péter legjobb barátja, Zoltán is, meztelenül. Péter már nem kacag.

- Gyere ki! - kiabált habzó szájjal a német tiszt. A zsidó rabbi a parancs ellenére inkább elbújt a háza mélyén. A tiszt kiadta a parancsot, hogy gyújtsák fel az épületet. Gondolta, ha kiszalad a kis zsidó, lelöveti. Vagy elég a tűzben. Mojse elégett.

- Gyere ki! - suttogta a gazda a mén pocakja mögött. A kis ló még félig az anyjában volt. Lábai remegtek, gyengén kaszálták a levegőt. A gazda megfogta a paci hátsó lábait a rüszt tájékán, és húzni kezdte az állatot.

- Gyere ki! - szólította anyuka a kamasz fiát, mert a szomszéd egy perce csöngetett be rájuk, hogy a gyerek a labdával berúgta a konyhaablakot. Nagy fülesnek nézett elébe.

- Gyere ki! - hívták Klárikát a színpadra, hogy elmondhassa édesanyjának és még egy tucat anyukának az anyák-napi verset. Elmondta, bár kicsit dadogott.

Megjegyzés: Szeretem az egymondatos életképeket.
Néha kitalálok hasonló mondatokat és kreálok köréjük egy kis világot.

Irány délre! - Goin' South (1978)

Irány délre! - Goin' South (1978)

Rendezte: Jack Nicholson

Jack Nicholson nem véletlenül maradt színész. Nem jó filmrendező. Négy filmet készített, mint direktor; ez a harmadik. Az összes lehetséges rendezői hibával. Nehézkes színész vezetés - néha érezni, hogy egy-egy karakter nem tud mit kezdeni magával a képen belül. Az operatőr sem az igazi - túl sok közeli, néha homályos a kép, pl. amikor Nicholson a függőágyban monologizál. Nicholson bele van buzulva a színészeibe és magába - nagyon sok közeli és olyan vágókép, melyben a színészek egyenesen a kamerába grimaszolnak, felé fordulva beszélnek. A vágások ritmusa sem a legjobb és rengeteg helyen nem a megfelelő helyre állították fel a kamerát, így a kész képek rengeteg információt nem tartalmaznak.

Az "Irány délre!" egy unalmas komédia, sok, kihasználatlan karakterrel. Ebből a filmből sem derült ki, mit ettek John Belushi-n annak idején. Danny DeVito mellékszereplőnek is kevés. Egyedül, a főszereplők mellett, talán csak Christopher Lloyd-nak van némi tere a játékra. Nicholson amolyan jutalomjátékként tekinthetett erre a filmjére. Sajnos, túl sokat van jelen benne, néha már fárasztó a szófosása. Még a magyar szinkron sem tud sokat menteni a buta és felesleges párbeszédeken. A forgatókönyv erősen húzható lett volna. Ha a szükségtelen részeket kivesszük, alig egy órás filmünk marad, és abban sem sok jó ötlet.

Mary Steenburgen

Henry Lloyd Moon (Jack Nicholson) egy piti tolvaj, gyáva bandával, így mikor a Mexikói határ közelében elkapják, nincs, aki kimentse nyakra szorult helyzetéből, kivétel egy helyi törvényt, amely kapóra jön: ha talál magának egy tehetős, de férjezetlen asszonyt, aki kiváltja, akkor megmenekül a bitófától és elmehet férjnek. Julia Tate (Mary Steenburgen) már szinte vénkisasszony, aki egy bánya tulajdonosa, melyben reményei szerint hatalmas aranytelérek rejteznek, viszont pénze nincs, hogy kitermeltesse és senkiben nem bízik. Az ingyen férj = ingyen munkaerő. A törvény szerint Henry egyébként sem léphet le, mert akkor mehet vissza az akasztófa alá. A fiatal nő - Steenburgen első filmszerepe, huszonöt éves volt ekkor!) kihasználja a fickót, ami azért furcsa, mert ne feledjük, Henry egy bűnöző. Ennek ellenére lassan megkedvelik egymást és mikor Henry régi bandáját a tanyára eszi a franc, együtt állnak fel ellenük, hogy miközben megtalálva az aranyat, közös jövőt tervezzenek.

Veronica Cartwright egy évvel a Nyolcadik utas: a halál előtt.

Döcögősen, unalmasan csörgedezik a film. Nicholson remek színész, de itt egy kicsit sok a jelenléte. Steenburgen egészen szexi. Nem emlékszem, láttam e valaha dögös ruhában... Első filmjében már együtt játszik a "Vissza a jövőbe sorozat" dokijával. Ott, a harmadik részben szerelmespárt alkottak, itt Julia még véletlenül sem akar a seriffhelyettessel közös jövőt.

Talán a legjobb a filmben, Christopher Lloyd

Milóval néztük a filmet és hol ő aludt el, hol én. Hiába a későbbi remek színészek, ez egy gyenge film.

30%
Az imdb 6 csillag fölé értékeli. Szerintem erős túlzás.

Figyeld:
- A film legjobb jelenete az első pár percben látható: Miközben Nicholson átlépve a határt a rendőröket gyalázza, lova fogja magát és elájul.

Ha szeretnéd megnézni:
- Irány délre! (1978)

Rövidített változat: A szürke ötven árnyalata

- Jó estét. Mr. Gray vagyok. Egy szűz kurvát szeretnék magamnak. Az előző kicsit elrongyolódott...
- Mr. Grey... ha nem...
- Gray. Ha kérhetem. Gray.
- Nos, Mr. Gre.. Gray. volt némi kis incidens legutóbb.
- De van pénzem.
- Oh, ebben az esetben azonnal küldök önnek egy fiatal...
- Valahol húsz alatt, ha lehet.
- ...egy fiatal, húsz év alatti kislányt...
- Nőt nem lehetne?
- ...húsz év alatti nőt, akiben kedvét lelheti és...
- Szüzet.
- Tessék?
- Szűz lányt szeretnék.
- Annyi pénze nincs, Mr. Gray.
- Nem tudja, mennyi pénzem van.
- Nézze, ha ön szűz lányt akar, akkor átléptünk a soft-pornóból a kőkemény sci-fi világába. Nincs ma élő, önnek megfelelő húsz éves, szűz nő a földön.
- De hiszen a múlt héten olvastam egy harmincasról a neten, aki még szűz volt...
- Mr. Gray, higgyen nekem, az a harmincas úgy nézett ki, hogy nemhogy ostorral, de bottal sem piszkálta volna meg.
- Szóval, azt állítja, az ügynöksége nem tud számomra egy használható, húsz éves nőt küldeni, aki szűz és még az alázást is hajlandó lenne eltűrni?
- Szerintem adjon fel egy hirdetést. Persze, nem garantált a siker, sőt, elképzelhető, hogy ráharapnak az újságírók is, hiszen ön csakugyan gazdag...
- Mi van a fiúkkal?
- Tessék?
- Mi van a húszas fiúkkal?
- Ezt most nem értem, Mr. Gray.
- Ha nem tud nekem egy megfelelő lányt szerezni, akkor talán szerezzen egy megfelelő fiút.
- Nem ez a profilunk, Mr. Gray.
- Az, hogy mi a profiljuk, számomra irreleváns, hiszen most mondta, hogy nem tud megfelelő nőt szerezni.
- Ön most a szakmai hozzáértésemet kérdőjelezi meg, Mr. Gray?
- Hát van önnek olyan?
- Te kis buzi, már akkor ribancokat közvetítettem ki, amikor az apád faszában még csak egy apró csepp sem voltál! Tudod ki vagyok én?
- Mr. Angus Volter, a közvetítő.
- Nem.
- Tessék?
- Nem én vagyok Angus Volter.
- Nos, ebben az esetben akkor téves. De miért nem szólt előbb, amikor bemutatkoztam? Hiszen mondtam, hogy Gray vagyok.
- Hát, összekevertem Mr. Grey-jel, de azt hittem, én értettem félre.
- Akkor elnézést.
- Viszont hallásra és sok sikert.

- Tessék.
- Angus Volter?
- Igen...
- Az az Angus Volter, aki fiatal nőket közvetít ki?
- Igen. Angus Walter vagyok. Az o inkább a-nak hangzik...
- Mr. Grey vagyok... nem... Gray vagyok. Szükségem lenne egy alázható nőre.
- Még az este folyamán átküldök önnek egy iszlám nőt. Ezekkel azt tehet, amit akar, csak a csadort nem veheti le róla.
- Tessék? És akkor, hogyan fenyítsem?
- Másszon be a csador alá. Garantálom, hogy extra nagy méretű csadorban fog érkezni a hölgy.
- De hiszen ostorral akarom ütni!
- Küldjek lovat?
- Tessék?
- Ha ostort akar használni, vannak lovaink.
- Mi ez a baromság...?
- Nézze, egy férfi, aki egy nőt alázni akar, az egy állat. Önnek egy lóra van szüksége.
- Feladom. Küldjön egy lovat. De kancát. Ha nem nagy kérés.
- Rendben. Egy kanca rendel. Van saját ostor, vagy küldjek?

18+: A Fekete ötven árnyalata

A nő bebújt a férfi mellé a takaró alá. Egyik tenyerét - értelem szerűen azt, amelyikkel ebben a pózban kényelmesebben elérte a lábát - a combjára fektette és simogatni kezdte. Közben arra gondolt:
- Végre beteljesülnek a vágyaink. Magával fog ragadni, akár a szélvész, tornádó. Felemel. testem a hideg levegőben fog pörögni. A kis hámsejtek, bőrredők felhörögnek majd, megráncosodnak. Én a szélvész közepében fogok kapálózni, sikítok, mert fáj, mert jó. Ő rám nehezedik, de lassan. A makkja a puncimhoz nyomódik, ami ezer tüzes, vörös lámpácskát gyújt az agyamban, amelyeket mind el kell fújnom, különben elégek. És én égni vágyom. Azt akarom, hogy belém tolja és adja meg nekem, mert szomjazom rá és inni akarom. Végtelen cseppekben nyelem magamba a szerelmet, egy hosszú cérnáról, mely a számba lóg és olajosan csillogva araszol rajta végig az érzés. Pókhálószerűen vonja be alakomat az erotika és ő tudja, minek hol a helye. Bennem, rajtam. Akarom, hogy megtegye, igaz, ez az első. A fülemben dobog a szívem. Az sikoltja: Ma megtörténik. Ő pedig erős lesz és uralkodó. Lefogja a testem, hiába hánykolódom, akár egy hajó. Hiába vergődöm, mint a medúza, amely a tengerpart homokjában haldoklik. Nő vagyok, ő pedig a férfi, az uram. Szükség van rá, hogy megtegye. Hagyni fogom. Szememet lesütöm, nem nézek rá. Érezze a tisztaságom. Érezze, hogy ő az első és ez egy kiváltság. Másnak már nem adhatom oda. Mintha szűz hóban lépdelnék, ami mégis égeti a talpam. Ez maga a csoda. Ő pedig maga az élet. És én is az élet vagyok. Egymásból nyerünk erőt. Egymás lelkét isszuk magunkba.

A férfi a nő felé fordul. Mosolyog. Közben arra gondol:
- Na, szívem, megbaszlak, mint a lovat!
Mert romantikus. A ló pedig egy romantikus állat...

Filmzene - Score - The Homesman - Marco Beltrami

Marco Beltrami nem a kedvenc zeneszerzőm, még akkor sem, ha a "Sikoly" trilógiához ugyancsak odatette magát hangulatkeltésben.
Azóta rengeteg filmhez adta művészetét, köztük drámákhoz és westernekhez, de ez a score, amit tommy Lee Jones filmjéhez készített, ismét olyan munkája, ami miatt érdemes komolyan venni őt.

A Main Title egy erős dallam, zongorával és hegedűvel megtámogatva. Sokáig nem tudtam, honnan ismerős a melódia hangulata, míg rájöttem, hasonló volt a Face/Off egyik melankolikusabb zenei betétje. (Igaz, az John Powell)

Az "On the Plains" 2. score már ellátogat a film központi témájába az őrületbe is. A visszhanghatás, a húrok közé csapás, mind kísérteties aláfestés.
A 4. Sod Buster kicsit Psycho-s hegedűfutammal indít.
Az album nagyja azonban nem erőszakos, lágy zenékkel operál.

A Bathtime ismét egy gyönyörű rész. (A nőket itt a filmben épp fürdetik.). A szereplők karaktere ellenpontozza a zene szépségét, ezért a dal végére ismét előkerülnek a szimbolikus futamok.

A Main Title több változatban köszön vissza az albumon és mivel nagy zenekedvelő vagyok és általában ami nagyon tetszik az megmarad bennem, ki merem jelenteni, hogy bár a motívumok nem feltétlenül a dúdolható fajtához tartoznak, Beltrami egyik legjobb zenéjéhez van szerencsénk és 2014 egyik legjobb filmzene albumjához.

85%

Szerezd meg! Hallani kell!

A kísérő - The Homesman (2014)

A kísérő - The Homesman (2014)

Rendezte: Tommy Lee Jones

Megtekintés? - Ajánlom, de nem biztos, hogy tetszeni fog.


A magyar címválasztással komoly nehézségeim akadtak, miután vagy tíz fordítóban sem találtam megfelelő magyarítást a Homesman szóra. Végül a profán kísérőt találtam megfelelőnek, rövidített formában, habár szerintem az eredeti szó igazából egyfajta bérelt kísérőt jelenthet, akit pénzért fel tudunk bérelni egy adott feladatra. Másrészt viszont szójáték is, ami a történet szempontjából egyértelmű utalás Cuddy életére. És ezzel be is fejezném a címelemzést.

A film műfaja dráma-western és ha vicceskedni akarnék, egyféle olvasatban a horrorba is belekacsint: Miért, nem elég horror, amikor egy vidéki közösség három női tagját egyszerre szállja meg az őrület és lesznek erőszakosak, elborultak? Ha a női főszereplő sorsát tekintjük a film történetében, ugyancsak simán besorolható a mű valahová az "Ördögűző" és hasonló témájú filmek közé. Ebből is látszik, hogy 2014-ben sokat változott a western film műfaja, hiszen amiket az elmúlt évben láttam, egy sem volt egyértelműen és kizárólag csupán lövöldözős, nyál sercintős, indiános mozi.

Glendon Swarthout regénye erős darab. 1988-ban jelent meg és egy időben Paul Newman kezét is megjárta. Többet az elolvasása után írnék róla. A film megtekintése után pedig kívánom, hogy elolvassam, hiszen úgy érzem, a film csak karcolgatja azokat a lelki tényezőket, amelyek a drámai végkifejlethez vezetnek, már ami Mary Bee Cuddy sorsát illeti. Nem mondhatjuk, hogy 16 regényével a szerző nem volt termékeny. Néhány művét megfilmesítették már korábban. Több műfajban kipróbálta magát, komédiától a drámáig, westernig.

Mary Bee Cuddy (Hilary Swank), valahol Amerika távoli szegletében éldegél. Egyedül tengődik, az egyetlen "társa" a közeli farm gazdája, akit józan, logikai okokkal próbál meggyőzni arról, hogy nekik bizony együtt kellene folytatniuk a gazdálkodást, mint házaspár. Emberünk azonban nem így gondolja. Cuddy szórakoztató társaság, ha vacsoráról és egy kis zenéről van szó, de, hogy élni vele? Azt már nem. Kemény, akaratos asszony. Még egyszerű parasztunk is tuja, mennyire fejére nőne az asszony, ezért fogja magát és ha elutasításával nem döfte volna elég mélyen a kést az asszony szívébe, biztosan megtette következő kijelentése, amikor jelzi, hogy elutazik a nagyvárosba, hogy feleséget szerezzen.

Közben a környék hölgy tagjai között valami démoni pokoljárás veszi kezdetét és egyszerre hárman is megőrülnek. Van, aki katatón lesz, más végtelenül erőszakos, sőt, van, aki gyermekét fojtja a szennybe. A városka fontos emberei sorsot húznak, hogy a három beteget/őrültet ki szállítsa Iowa-ba, egy templomba, ahol majd gondjukat viselik. A sors úgy hozza, hogy Mary Bee elvállalja az utat és némi véletlen folytán mellé csapódik a kissé megbízhatatlan, lusta George Briggs (Tommy Lee Jones), hogy fizetett kísérőként segítse a pionír vándorlást, erővel és tapasztalattal, ami azért tragikus, mert George alapjában véve egy igazi lúzer, csínján minden erénynek, ami egy ilyen hosszú úthoz kellhet. Cuddy ezért - bár a férfi tartozik neki - felajánl háromszáz dollárt is, hogy gördülékenyebben haladjon a szekér.

A hosszú utazás alatt van idő megismerni a két karaktert. Míg ők is megismerik egymást.

A két ember egymásra utalva, három őrült nő társaságában igyekszik sértetlenül eljutni A-ból B-be. Ebert próbáló feladat, főleg, ha az ember magának is megnehezíti azt néha. Közben a vén csavargó és a dolgos, de vaskalapos gazdasszony megismerik egymást valamennyire. Mindketten esendő emberek, akik kapnak némi pluszt a másiktól. Hogy ezzel tudnak e élni, vagy nem, kiderül a filmből.

Hilary Swank ismét csúnya. Ez a nő, alapból sem a kedvenc női színészem, és újra és újra tud olyan szerepet magának keresni, amiben még az átlagosnál is lepusztultabban kell kinéznie. Ami röhej, hogy ezektől függetlenül meg eszméletlen a játéka. Egy erős kezű nő, aki maga is megbolondul kicsit abban a világban, melyben elvileg hölgyválasz van és ő mégis kiszorul belőle.

Tommy Lee Jones figurája sem egyszerű karakter. Magának való, igazi tróger, a végére azonban, - számomra homályos pszichológiai okokból - végül megembereli magát és elvégzi, amit neki szánt a sors.

Marco Beltrami zenéje kivételesen gyönyörű darab. A többször felcsendülő főtéma a legjobb filmzenei motívumok közé tartozik. Beltrami-nál legalábbis egészen biztos.

Vadnyugat: Sehol nem vagy biztonságban...

A többi fontos színészt méltatni nem nagyon van értelme, hiszen az őrült lányokat játszó trión kívül szinte senki sincs elég ideig a vásznon, hogy el tudjon varázsolni minket alakításával. Ettől függetlenül olyan nevek kaptak helyt a filmben, mint: James Spader, Meryl Streep, William Fichtner, John Lithgow, Hailee Steinfeld.

Amire kíváncsi lettem volna a filmmel kapcsolatban, hogyan tudta Jones rávenni a három hölgyet az őrültek eljátszására, hiszen ebben a szerepben nyumát sem látni a szépségüknek, sőt, valóságos boszorkányt varázsolt belőlük a maszkmester és a sminkes csapat.
Mellesleg Grace Gummer Meryl Streep kislánya és talán ez eddig a legfontosabb szerepe a kislánynak. (Aki már közel harminc.)

A három lány és a kísérő: Miranda Otto, Grace Gummer, Tommy Lee Jones, Sonja Richter

70%, de nagyon hangulatfüggő film.

Kicsit olyan érzésem volt, mintha Jones megirigyelte volna Clint Eastwood öregkori sikereit és ezért beszállt volna egy amolyan "öregfiúk a filmes piacon" versenybe.

Figyeld:

- Tommy Lee Jones az akasztófán

- Mary Bee Cuddy megalázkodik egy kis szexért.

- A csecsemő gyilkosságos jelenet sokáig kísérteni fog, pedig nem sokat mutatnak, hála istennek.

- A filmzene - néha kicsit tolakodó - de nagyon érzelmes.

Ha szeretnéd ezt a kőkemény drámát megnézni: Akkor itt találod A kelletlen útitársat!

Vagy töltsd le innen, egy másik remek oldalról, ahol még ezen kívül is mazsolázhatsz: A kelletlen útitárs.

A séf - Chef (2014)

A séf - Chef (2014)

Rendezte: Jon Favreau

Megtekintés? - Aranyos blődli, tehát miért ne?

Jon Favreau, akinek fizimiskája és filmes kisugárzása rengeteg néző ellenszenvét vívta ki ismeretlenül is - Miló nem csípi... - készített egy filmet, melyben saját buksáiját simogathatja elégedetten: Jó vagy fiam! A film nem egy rendezőről szól, aki kis színészként kezdi, majd mainstream mozik rendezésével ér el hatalmas sikereket. Az túl egoista megközelítés lett volna, még tőle is. Inkább készített egy hangulatos kis filmet, amely az Internetes marketing világába vezet és bár nem állítom, hogy elmélyíti konyhai ismereteinket, de étvágyat kaphatunk tőle, annyi finomságot kell végignéznünk a másfél órás játékidőben. Gyakorlatilag amit látunk egy másfél órás "El Jefe" road movie, amely körbeutaztat minket az amerikai-spanyol gasztronómiában. Nagy vonalakban sajnos, mégis, az a kevés, amit látunk, kellemese a szemnek. (A gyomor meg hoppon marad.)

Dustin Hoffman egy seggfej lesz, Oliver Platt pedig seggfejből kedves és joviális befektetővé avanzsál. Közben egy elvált házaspár ideális kapcsolatát is megismerhetjük, melyben fontos szerepet játszik a séf kiskölyke, akinek alkalmazkodóképessége teszi a főszereplőt jobb apává. Ugyanis ha Percy (Emjay Anthony) nem szeretné annyira az apját és nem lenne alkalmazkodó képessége, kompromisszumra való hajlama, akkor nézhetnénk, ahogy apa és fia lassan eltávolodik egymástól, hiszen aki a kapcsolat oroszlánrészéért megtesz mindent, az Percy a kölyök. Apu ugyan tudja, hogy változtatnia kellene, hogy jobb apuka legyen, mégsem igazán képes erre: annyira az ételek és azok készítésének büvöletében él, hogy ha Percy nem lenne ilyen képlékeny, biztosan alig látják egymást. Szóval állítom, hogy ebben a családi háromszögben az anyuka és a kölyök az igazán jó fej. Valójában, a filmet végignézve, nem is nagyon értem, hogy Inez (Sofia Vergara) miért vált el Carl-tol (Jon Favreau), ha ennyire kedves és alkalmazkodó tudott maradni hozzá. Egyáltalán nem ezt szoktuk meg az átlagos amerikai független filmektől. abban az elvált házastárs többnyire átveszi a föld összes gonosz mostohájának a jellemvonását, még akkor is, ha a filmbeli gyermek lelkét is roncsolja ezzel apró rozsdás gubaccsá. Itt valahogy nem így van. Carl-t a közvetlen környezete nagyon kedveli, haragudni, hibái ellenére is kevesen tudnak rá. A főnöke jelen esetben nem számít, hiszen a Dustin Hoffman által játszott munkaadó, Riva, talán a leggyengébb karaktere a kész műnek. Klisés és logikátlan a húzása is, amikor az ételkritikus megjelenésének ellenére - aminek folyománya egy olyan rossz netes blog-kritika, melybe kicsit Carl is beleroppan - újfent azt az ételsort teszi elé az asztalra, amit az már egyszer szellemtelennek és lelketlennek titulált.
De ez legyen a legnagyobb bajom a filmmel.

Bár a rendőr bácsi elkéri a papírokat, azért tudja, hogy egy celebbel, hogy illik bánni.

Favreau filmjében tanúi lehetünk, hogy kellő technikai háttér tudással egyetlen gyerek is lehet egyszemélyes marketing manager, akinek kellő helyre pöttyentett reklámmorzsái akár egy jövedelmező vállalkozást is az égbe emelhetnek. Csoda, ha én is használom a facebook-ot?
A való életben persze semmi sem megy ilyen gördülékenyen és a film nem tér ki arra sem, hogy milyen engedélyek illetve jogszabályokat kell betartani mozgó árusként, illetve a könyvelést, mint szükséges rosszat, említés szintjén sem érinti a film, így egy kicsit olyan, mintha megint egy ragacsos amerikai álmot kellene lenyelnie az Európai, sok kellemetlenséghez szokott nézőnek. (Hasonlóan az olyan amerikai tini filmekhez, amelyekben a kiscsajok egész nap vásárolgatnak a plázában, nem gondolva olyasmire, mint hitelkártya keret és hasonlók, pedig tudjuk, hogy azért ott sem minden kolbász és mazsolás kalács.

Kedves éhező étkezőink, a napi menü a busz oldalán. Lehet sorban állni.

Favreau, akit én amúgy kedvelek, nem rossz színész. Talán nem is akkora ász, mint munkássága illetve a film sugallja, de szórakoztató figura. Általában bunkó mellékszereplőket szokott alakítani, valamilyen fóbiával, beidegződéssel. Itt csak egy pasas, akinek az élete a konyha és a vendégek. akkor van elemében, ha ételeket párosít össze, hogy végül a katyvasz egy gyümölcsöző szimbiózisban tűnjön el az éhes sereg gyomrában. Ez más világ. Ez nem a menza konyhák, titokban bagózó, lelakott mámijainak tevékenysége. Nem az egoista, magukat valóságos istennek, királynak képzelő, sznob "művészek" világa, akik szemrevaló, de fogra már inkább nem elég kompoziciókkal kápráztatják el a tányért és a vendéget, aki azután éhesebben távozik, hiszen a Gidding Food jellemzője a látvány és nem a mennyiség.
Carl elveszít egy csatát, így jól felszerelt konyháját elhagyva a fapadosabb minibuszra cseréli. Ez azonban kevés ahhoz, hogy ne tudjon remek és elég ételt adni az embereknek. Legjobb barátja és jobbkeze, Martin (John Leguizamo) vele tart a kereszteshadjáratban, melynek lényege valójában az, hogy kicsit helyre rakja Carl megtépázott egoját. A feladat sikerül és apa-fia is jobban összeszokik.

A séf igazi családi film, amennyiben a családot egy elvált apa és kisfia jelentik. Olyan, mint egy kicsit gejl desszert.
Nem olyan, mint a bélszín vagy steak, amit üdvözült mosollyal falatoznak egy eldugott tornác hátsó traktusában.
Ha a filmben nyomokban tetten érhető a jellemfejlődés, akkor abban a legerősebb Percy, Carl fia és a kaja-kritikus, Ramsey (Oliver Platt).

Amikor a fiú sokkal alkalmazkodóbb, mint az apuka. Ilyen gyerek egyszerűen nincs is!

Egyszer látnod kell, de jó tanács, ne akkor nézd, amikor épp üres a hűtőd.
Scarlett Johansson pedig csupán azért szerepel benne, mert Favreau egy szemétláda és pontosan tudja, hogy egy szakácsos film megtekintésébe csak így tudja belerángatni a hetero férfi nézőket.
(Ami persze nem jelenti azt, hogy aki magától nézi meg a filmet, az szükségszerűen meleg, de...)

65%

Tudni akarod milyen egy rossz szakács? Görgess lejjebb!