2015. január 23., péntek

John Wick - John Wick (2014)

John Wick - John Wick (2014)


Rendezte: Chad Stahelski, David Leich

Megtekintés? - egyértelmű. Úgy elrepül, észre sem veszed.

A John Wick az az akciófilm, amely szinte minimális eltévelyedést mutat a történet fonalán. Egyszerű, mint egy faék. Keanu Reeves pedig a legjobb formáját hozza. Nem mint drámai színész, habár az alapja a filmnek tényleg elég drámai. Reeves az akciósztárt formázza meg, tökéletesen. Sosem voltam nagy Keanu Reeves fan. Tetszett pár fontosabb filmje (Mátrix, Féktelenül), ugyanakkor emlékszem pár vállalhatatlan baromságra is (A leskelődő, Amikor megállt a föld), amihez a nevét adta. Nálam ő a biztos középszer. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy jó színész, de azt el tudja velem hitetni, hogy veszélyes figura, hiába olyan a külseje, mint egy kissé arab beütésű szívtipró.

A John Wick alapötletén el lehet kicsit rágódni - miután túl tettük magunkat azon, mennyire sok benne a véletlen. Wick (Keanu Reeves) felesége betegségben elhunyt, de halála előtt még küld férjének egy kiskutyát, hogy a férfi azon az úton haladjon tovább, amelyen közösen indultak el. Johnnak ugyanis sötét a múltja. Nem is lenne semmi baj, ha a nem kicsi városban történetesen ne futna bele egy benzinkúton Iosof Tarasov-ba (Alfie Allen) a bevándorló maffia család egyetlen és persze nem szimpatikus örökösébe, aki azonnal szemet vet John gyönyörű Mustang-jára. Miután John, a nyegle vásárlási ajánlatot visszautasítja, éjszaka meglátogatja pár maszkos férfi, és őt elverik, kutyáját elpusztítják, a kocsit pedig elkötik. (Ami fura annak fényében, hogy milyen sötét legenda szövi be a karaktert és a film további részében magasabb szintű túlélési szokásokat mutat.) John talán a kocsi miatt is felkutatná a tetteseket, de plusz motiváció, hogy szerelme búcsú ajándékát olyan gerinctelen módon vették el tőle. John eltemetett múltját szó szerint előássa a pincéjének betonja alól és talpig fegyverben, könyörület nélkül igyekszik elégtételt venni sérelmein, az egész éjszakai élet felbolygatásának árán.
Egyrészt megértem John Wick motivációit, másrészt el kell fogadnom, hogy az egykori harcostárs, Viggo (Michael Nyqvist - zseniális svéd színész) miért teszi azt, amit. John ellen talán csak az szól, hogy a rengeteg megölt testőr és kidobó között biztos kicsinál néhány olyat is, akik simán csak rossz nap mentek be dolgozni és nem kaptak megfelelő felső/belső utasítást. Én nem szeretnék egy olyan diszkóban dolgozni, ahol csak azért lő valaki fejbe, mert az egyik törzsvendéggel elszámolni valója van...


Néhány kérdés:
- Ha John olyan vérprofi gyilok, hogyan tudja néhány közepes gengszter első éjjel meglepni? (Főleg, ha tudjuk, hogy később tucatjával likvidálja őket...)
- Ha a gyerek, aki beleköt, az egykori társa fiatal kölyke, és tudjuk, hogy John alig öt-hat éve lépett le a bizniszből, akkor hogy lehet, hogy a kölyök és ő nem ismerik egymást, nem tudnak a másikról? (Jó, a srác halott némi mende-mondát John Wick-ről, aki amolyan mumus az alvilági berkekben, ennek ellenére akkor is furcsa, hogy egymást nem ismerik fel.) Oké, lehet, hogy apu igyekezett a munkát és a családot külön választani, de akkor is nehéz elképzelni, hogy a kis Iosof és Wick sosem keresztezték egymás útját. Főleg úgy, hogy a film idején Iosof már bőven az apja kisebb ügyeit intézi, így nehéz elképzelni, hogy alig pár éve nem téblábolt a srác az apja lábai körül. Jó, ezen lépjünk túl.
- Miért kell egy ennyire egyszerű akció filmbe beletenni azt az unásig ismert, James Bond filmek jellemző dramaturgiai húzását, hogy a főgonosz elkapja John Wick-et, de ahelyett, hogy simán és kérdés nélkül fejbe lőné, még elbeszélget vele és mielőtt kivégeztetné, emberei nagyjával távozik a helyszínről, ahelyett, hogy megnyugtatásul, végig nézné nemezisének halálát. Persze tudjuk, hogy főszereplőnk nem fogja a székhez kötözve végezni, hiszen egy nem túl ötletes "csavar" miatt kiszabadul szorult helyzetéből.

Van még sok egyéb apróság, amin el lehet mélázni, csak a film ezt nem igényli. Amit igényel, hogy ülj le, fogd a söröd, bambulj, élvezd, és mire vége a filmnek, rádöbbenj, hogy a söröd sem fogyott el, mert annyira lekötött a látvány.

Adrianne Palicki, mint kőkemény bérgyilkos. A forgatókönyv elegánsan megoldja, hogy ne a főszereplőnkre haragudjunk a halála miatt. (Mert egy úriember nem öli meg a női ellenséget.)

A filmet két kaszkadőr szakértő rendezte, akik szakmájukon belül már mindent megcsináltak. A kis pénzű produkcióktól pedig fokozatosan vándoroltak át a mainstream világába. Filmjük igazi bűnös élvezet, ami kicsit felidézi a klasszikus, szem rágógumi akciófilmeket, amiket annyira szerettünk a nyolcvana és kilencvenes években. Mindketten keresztezték már Keanu Reeves útját, így szépen össze tudtak dolgozni.

70%

A Beagle kutyus ellopja a show első húsz percét.
Megjegyzések:
Mindenképpen látnod kell kategória.
Leginkább a Commando testvérfilmje.
Willem Dafoe ismét szerepel.

2015. január 15., csütörtök

Miket láttam 2014-ben?

Sokkal többet, mint amiről írtam. Voltak filmek, amiket félretettem, hogy megrágjam őket. Más filmekről azonban viszonylag kis késéssel, de összehordtam pár mondatot. Visszatekintek 2014. Egy csokorba gyűjtve, amiket tavaly mutattak be és volt rájuk időm:

Több tucat horrorfilmet tekertem át. Kevés volt, amire rászántam a játékidőt és nem pörgettem keresztül. Talán, mert a zsáner szinte okádja ki magából a töménytelen filmet. Egyik kedvencem a mumusról szólt, aki beférkőzik egy diszfunkcionális család életébe, hogy pattanásig feszítse az idegeket. A babadook egy jól átgondolt, korrekt darab. Az Annabelle viszont egy üres ígéret. Szeretne egy franchine izgalmas darabja lenni, csak sajnos kurvára unalmas. Akárcsak az Elnémultak című hülyeség. Stephen King kezéből is kaptam némi mannát, igaz a férj és feleség közötti szakadékot kiveséző Egy jó házasság minden volt, csak nem jó film. A V/H/S: Viral pedig harmadszor ugrik neki a found footage műfajnak, ami nálam ambivalens szórakozás, a hullámzó végeredmények miatt. A sima hentelős fajtából egy hangulatos darab a Kristy, amely egy kis csoport mészárlására helyezi a hangsúlyt, akik találomra egyetemista diáklányokat vadásznak le. Sokkal nagyobb volumenű az egész Amerikát érintő földi purgatórium, az Megtisztulás éjszakájának akciósabb folytatása, amely nem nélkülözi a horrort, de átvándorol az akcióba. A Willis kislány, Rumer egy unalmas és művészieskedő thrillerben vetkőzött ki magából, ennek ellenére a Ganzfeld-vizsgálat nem sokat ér.

Liam Neeson-ból öregségére akarnak akcióhőst faragni. Készülnek is sorban a filmek, melyek között van jobb (Non-Stop), van rosszabb (Sírok között). Kevin Costner is több filmben volt látható, de ha valamelyik sikeresebb volt, az nem az ő neve miatt lett az. Két, a nevére építő filmre emlékszem és sem az akciós Három nap a halálig, sem a sportfilm Draft Day nem lett nagy szám.

Enyhén nyolcvanas éveket megidéző akciófilm, amely belegyalogol a horrorfilmek dramaturgiájába is kicsit. A vendég. Hasonló az Gyilkos iroda is, csak sajnos fárasztóan klisés. Legalább annyira nem fogok emlékezni rá, mint a Freeze című, kamara darabra, amelyben főszereplőnk egy hűtőházban agonizál, egészen biztosan nem.

Denzel Washington, szinte bármihez nyúl, az sikeres lesz. Vagy legalábbis, értékelhető mozi. Talán nem volt mindig így, de ahogyan öregszik, olyan lett, mint a jó bor. A vén raktáros fegyver a legvégsőkig sem akar ragadni, ha egy kiskorú prosti életét mentené meg, mert ő amolyan pacifista Védelmező, vagy mi. Vagy mi! Sokkal nagyobb mennyiségű lőport pufogtattak el a Feláldozhatók 3.-ban, igaz, ebben megjelenik az akciófilmek krémje. Schwarzenegger is, akinek idén egy uncsi akciófilmet köszönhetek. Nem csak a film címe, hanem a történet is egyfajta Szabotázs, ha izgalomra vágyunk. A Sólyom ébredése is csak arra volt jó, hogy álomba szenderüljünk.

Buta vígjátékokból sem volt hiány. Legyen akár Kamuzsaruk, vagy kövér éretlen fiatal csaj, aki képtelen felnőttként élni, mint Tammy. Egyszer nézős darabok. Volt, amelyik nem is szórakoztatott. A Kavarás például kifejezetten unalmas darab. A 22 Jump Street viszont egészen remek vígjáték és műfajparódia lett. Az egyik legnagyobb meglepetés, amit nekem szórakozásban okozott, a Grand Budapest Hotel című nem semmi... Ott csak a cím magyar vonatkozás, a Megdönteni Hajnal Tímeát viszont egy az egyben magyar komédia és mint ilyen, hiányosságai ellenére közepes darab lett.

A westernfilmek amikkel találkoztam, nem a klasszikus felépítésű fajtából kerültek ki. Sőt, a legtöbb, még csak nem is amerikai produkció volt. Mégis, az idegen országok szülöttei voltak számomra az izgalmasabbak. A Frontera egy amerikai dráma, szép munka, de közelébe sem ér hangulatilag a német Sötét völgynek, vagy a szinte teljesen svéd Megváltásnak.

A sci-fi műfajba sok minden belefért idén. A filozofikus mélységeket igérő majd kipukkadó Lucy, a hasonlóan sokat markoló és keveset fogó Automata, vagy a legnagyobb csalódás a műfajon belül, a Godzilla, aminek, így, ebben a formában, szerintem semmi értelme nem volt, hogy elkészítették. A szereplők annyira papírmasék, hogy a házak nem voltak soha olyanok a Godzilla filmekben. A jobb darabok közül a szinte akciómentes időutazásos Időhurok emelkedik ki, míg a másik véglet, az időutazásos, akció dús X-Men: Az eljövendő múlt napjai. Mindkettőt érdemes látni. A Pompeji viszont, elkerülendő, igaz, ez fantasy-katasztrófafilm, nem sci-fi.

A végére maradt egy szívfacsaró tini-dráma, a Csillagainkban a hiba és egy szívfacsaró felnőtt dráma, A bíró. Mindkettő kötelező darab. Az első, mert motiváló, a másik, mert szeretjük a Vasembert.

Hír: Mobil - Cell - Az utómunkálatoknál tart Stephen King világvége regényének megfilmesítése

King Mobil című könyve nem tartozik a legsikerültebb munkái közé: Röviden, egyfajta zombie szerű állapotba kerül bárki, egy rejtélyes, valamennyi telefont érintő hívás után. Akinek van mobilja és fogadja a hívást, enyhén meglittyen agyilag. Főszereplőnk, a könyvben illusztrátor, ha jól emlékszem, Clay (John Cusack) kénytelen menekülni a városból, mert nem használ telefont, viszont körülötte az emberek fékezhetetlen vérengzésbe kezdenek. Néhány túlélővel vándorolják keresztül a vidéket, miközben választ és megoldást keresnek az agybajra.
A rendezőnek, Tod Williams-nak talán ez lesz a legnagyobb megmérettetése. A filmben még olyan nevekkel találkozunk, mint Samuel L. Jackson és Stacy Keach.

Hír: Az - It előkészületben a Remake

Több éve előkészületek folynak Stephen King kisvárosi múltidézős horrorjának a Remake-eléséért.
Dan Lin (Lego kaland, Sherlock Holmes), a producer, aki azt ígérte, a film sokkal hűbben fogja követni a könyvet, mint az első - és mellesleg sikeresnek mondható - tévéfilmes változat.
Még egyelőre semmi sem biztos, de rendezőként már megnevezték Cary Fukunaga-t, aki eddig nem csinált nagy durranást.
Nem tudni, hogy a 1990-es változat ikonikus gonosz bohócának alakítója, Tim Curry részt vesz e bármilyen formában a projectben.

2015. január 13., kedd

A bíró - The Judge (2014)

A bíró - The Judge (2014)


Rendezte: David Dobkin


Megtekintés? - Igen. Egyik filmsztár végszavazik a másiknak.

Szeretem a tárgyalótermi drámákat. Szeretem, amikor van egy ügy lehetőleg gyilkossági - és a főszereplőnk csavaros módon, lehetőleg az utolsó pillanatban, kitalál valamit, amivel a védencét, akit addig valamennyin bűnösnek véltünk, sikeresen kiszabadít a villamosszékből. Jók az ilyen filmek. Még akkor is lekötnek, ha másfél órán keresztül nem szólnak másról, mint beszélgetésről, lásd. 12 dühös ember. (Jó, ott sokat hozzátett az élvezethez a különböző karakterek látásmódja, stb.)
Dobkin filmje nem mindenben felel meg ennek. Szerethető darab lenne, ha nem lenne szinte végig látható egyfajta Donkin Donuts fánkos cukormáz a képkockák alatt. Ettől függetlenül nem rossz film, csak kicsit... Amerikai.

A három tesó: Vincent D'Onofrio, aki valamikor nagy baseball reménység volt, de közvetve, öccse hibája miatt abbahagyja a sportot, Robert Downey jr., a tékozló fiú, aki sértettségében nem nagyon tartotta a kapcsolatot a családdal és a legkisebb Jeremy Strong, aki kicsit lassú, viszont állandóan rögzíti a körülötte zajló eseményeket.

Hank Palmer (Robert Downey jr.) fiatalkorában lelépett otthonról, hátra sem nézve. Két bátyját és szüleit hátrahagyva, ügyvédként kezdett új életet egy nagyvárosban. Van egy csodálatosan szép lánya és mellé egy összeomló házassága. Nincsenek barátai, ellenben a legtöbb ügyét megnyeri, mert okos, megalkuvást nem ismer - kivétel ha vádalkuról van szó - nem hagyja, hogy az érzelmei elragadják. Downey remek a szerepben, ám végig olyan érzésem volt, mintha Tony Starkot, a vasembert hozná, csak kevesebb hatalommal, szuper főellenség nélkül.
Hank egy fontos tárgyalás közben kap hír róla, hogy édesanyja elhalálozott. Azonnal hazautazik, nem mintha különösebben kíváncsi lenne az apjára, viszont van a múltjukban valami sérelem, ami miatt szeretne elégtételt venni.
Nem elég a temetés, még az apját is meggyanúsítják azzal, hogy egy régi ügyének vádlottját halálra gázolt az éjszakában, majd segítség nyújtás nélkül tovább hajtott. Csakhogy ez gyilkosság! Hank apja (Robert Duvall) meg államának elismert bírója, igaz, nyugdíjhatár közelében.
Hank-nek félre kellene tennie a vélt és valós sérelmeit, hogy segítsen az apján, aki egyszerűen nem tud, vagy nem akar emlékezni a gyilkosság éjszakájára. Megkezdődik a versenyfutás, mely sok félig behegedtnek tűnő sebet szakít fel. Ha mindez nem lenne elég, Hank fiatalkori szerelme, Samantha (Vera Farmiga) ismét megjelenik, oldalán egy lánnyal, aki talán Hank gyermeke.
De szép is visszatérni a szülővároskánkba.

Apa (Robert Duvall) és fia, (Robert Downey jr.) általában távolodó állásponton vannak. Mindkettőjüknek engednie kell.

A színészek remekek. Az egyik legjobb jelenet, amikor a kemoterápiás kezelés után Duvall és a tékozló fiú egy fürdőszobában próbálnak eljutni a kádig, miközben - vulgáris, de ennél a betegségnél sajnos előfordulhat - az öreg bíró nemes egyszerűséggel összefossa magát. Ebben a jelenetsorban benne van minden. Duvall színészzsenije, hogy bevállalta, a két színész közötti összhang, a drámaiság és humor kettőse.

A film elvileg dráma, ám a forgatókönyv és a rendező dolgozott rajta, hogy a sok feszültséget itt-ott humorral oldják. Talán ezért a sziruposságért nem lesz a film igazi klasszikus, csak egy párszor nézős korrekt dráma.

Samantha (Vera Farmiga) a tipikus első diák szerelem. Vajon lobog még a tűz?

Nem kívánok belemenni a szövevénye karakterek hátterébe, vagy a karakterek szövevényes  hátterébe. A film több, mint két órája alatt pont annyit foglalkozik karakterekkel, amennyit kell. Némi hiányérzetünk azért marad, mert a gyerekkori szerelem kislányának szerepe pl. teljesen elsikkad a film végére, drámája és a vele járó "felelősség" egyáltalán nem kerül a filmben többé szóba, pedig a valóságban ez nem így működik. Vagy mégis?

A lezárás szerintem nagyjából reális. Nincs hepiend, nincs nagy ügyvédi csavarral járó kavarás és katarzis.

Figyeld:
- Vincent D'Onofrio az idősebb báty. Jó néha látni.
- Billy Bob Thornton körül mintha megcsappant volna a nagy hype, mióta elvált Angelia Jolie-tól. Rövidke szerepében is sokat hozzá tud tenni a vádló ügyvéd szerepéhez. (Az összecsukható pohár gondolom saját ötlete. De nem olvastam a könyvet...)

70%
Hank első megjelenése megidézi Jack Nicholson-t a farkasból. Egy férfi, aki pontosan tudja mit akar. Egy férfi, aki határokat és barátokat lép át. Már ha vannak barátai.
Egy ponton a filmben megemlítik Atticus Finch nevét, aki egy ügyvéd karakter neve volt a "Ne bántsátok a fekete rigót" című Gregory Peck drámából. Robert Duvall egyik első filmszerepe ebben a filmben volt!!!

2015. január 10., szombat

Blog: Bőr-shop, avagy a jövő jövedelmező szolgáltatása


- Á, üdvözlöm szerény kis boltomban a képviselő urat.
- Ön ismer engem? Sosem jártam még itt...
- Mi sem természetesebb. Mióta önök mosolyognak le az összes épület óriásposztereiről.
- Értem. Milyen bolt ez? Azt olvastam kint: Bőr-shop. Valójában egy ismerősöm hívta fel önökre a figyelmet...
- Igen, igen. Teljesen új piacra nyitottunk, úgy negyven éve és komoly ágazattá nőttük ki magunkat. Testbőrt, szöveteket, testrészeket árulunk. Nagyon nagy keletje van pl. a hátról lenyúzott bőrnek. Lehetőleg sérülés mentes eltávolítás után. A tiszta, szőrtelen, hibátlan pigmentációjú bőr éri a legtöbbet. Semmi forradás, sérülés, heg, tetoválás...
- De mire jó ez?
- Van akiről már az utolsó utáni bőrt is lenyúzták a rendelkezések. Ők, hitelre, vásárolhatnak maguknak némi bőrt a hátukra, amelyet más, szintén szegény, de bőrre nem annyira igényt tartó, más személyek adtak le.
- Tehát szegények veszik és adják.
- Csak ez maradt nekik. Nem is hinné mekkora a körbeforgás ezen a szegmensen. Egyik nap egy ötvenes bányászon nyugszik, másnap egy harmincas brókerre kerül, ha épp megint ötszáz fölé emelkedik az euró.
- Figyelemreméltó. Tudna mutatni valamit?
- Kérem. Kövessen a vitrinhez. Ez itt, egy különleges vitrin. Folyamatosan párologtat odabent. A bőr egy zsíros, zselé szerű anyaggal van kezelve. Akár itt fel lehet húzni. Némi méretezés után, olyan, mintha magára öntötték volna. Ez az első vitrinben egy családfő lenyúzott bőre. A szokásos történet: banki tartozás, rezsicsökkentés - a saját rezsijüket akarták csökkenteni. Nem sikerült. A számlák felhalmozódtak. A négy kereket már bukta, de volt három kölyök, akik enni kértek. Egy hete adta le itt a bőrt, amit látunk.
- Hihetetlen.
- Igen. De mára mindennapos. Nézze csak a következőt. Ez egy negyvenes háziasszonytól származik. Kicsit macerásabb eladni a gerinc tövénél látható cet tetoválás miatt. Állítólag, valamikor tíz éve, amikor csináltatta, vékonyabb volt és a rajz egy sellő. Mostanra cet lett. Viszonylag stria mentes. Valószínűleg gyűjtő fog rá lecsapni.
- Mik vannak? Mi a helyzet testrészekből?
- Azokat nem nagyon tartunk itt, hiszen azonnali felhasználást igényelnek. A szegények és gazdagok között igyekszünk kapcsolatot kialakítani. Van egy külön vendégkönyvünk, melyben a leadott szervek után kapott köszöneteket lehet olvasni. Rengeteg milliomos csemete életét tettük rendbe áldásos tevékenységünkkel.
- A szegényekkel mi lesz? Már azokra gondolok, aki olyan szerveket adnak le, ami elengedhetetlen az életükhöz.
- Ó, gyors procedúra. Aláírnak egy szerződést és a család kapja a nagy pénzt. Mi, amolyan csendes társak vagyunk. Meg persze jó áron próbáljuk értékesíteni mindazt, ami fenn marad a testből. Ami nem használható - és higgye el nekem, mostanra alig van ilyesmi - azt a belső egészségügyi szabályzat szerint elégetjük.
- Hallottam már erről a helyről, ezért kellett látnom. Nem hittem el.
- Pedig az ön elvtársai komoly forgalmat bonyolítanak le a vállalkozásunknál. Mit gondol, nagy vezérünk hogyan képes folyamatosan hetven éve kis országunk élén kormányozni? Állandó fogyasztónk. Nem véletlenül nem öregedett ötven éves kora óta. Folyamatosan ad nekünk munkát. Volt kérem májcserén, háromszor kapott új gerincet és egyszer agyat is. Igaz, azon a területen van mit fejlődnünk még...
- Magam még hezitálok. Mi a leginkább kelendő szolgáltatás?
- Tudja, a sok elégedetlenkedő és tüntető miatt, megugrott az arccserékre való igény. Amikor egy politikusunk valami égbekiáltó baromságot talál ki, - ami általában új adót jelent - utána rögtön megjelenik nálunk és kevésbé "ismert" arcra cseréli a sajátját. Nagyon sok verést el lehet így kerülni. Az utcán nem ismeri fel az illetőt a zúgolódó tömeg, a parlamentben meg úgy is ujjlenyomat alapján ellenőriznek. Pont ezért a leginkább kevés bevételt az ujjak cseréjével sikerül elérnünk. Csak azért foglalkozunk vele, mert néha bizony, egyet-egyet leharapnak családi perpatvar közben...
- Van elvihető prospektusuk, amiből válogathatok?
- Persze. Ebben inkább csak a szolgáltatások árai vannak. A szervek annál gyorsabban cserélődnek. Ajánlom, a friss érkezések miatt, csatlakozzon facebook oldalunkhoz vagy kérjen hírlevelet e-mail-ben.
- Köszönöm. Nézze, pénzem van dögivel, mióta a kormány belső csoportjának dolgozom. Szeretnék egy kicsit felfrissülni. Mit ajánl elsőnek.
- Talán egy arcvastagítást.
- Azt kihagynám. Köszönöm, még van bőr a képemen.
- Akkor, van a nyelvnémítás.
- Elnémítanak???
- Nem, csak a keserű ízt érzékelő receptorokat eltávolítjuk a nyelvből, így bármikor, bármeddig be tudnak nyalni a felettesük seggébe. A teljes belső kőr megcsináltatta már. Tulajdonképpen ez volt egy időben a legsikeresebb szolgáltatásunk.
- Rendben. Utána olvasok és jelentkezem.
- Köszönjük, hogy nálunk járt. Kifelé menet tekintse meg a jobboldali vitrinben a golyó gyűjteményt. Aki tökösebbnek akar látszani, abból is rendel...
- Viszontlátásra.
- Viszontlátásra.


2015. január 7., szerda

Találd ki, ki jön vacsorára - Guess Who's Coming to Dinner (1967)

Találd ki, ki jön vacsorára - Guess Who's Coming to Dinner (1967)


Rendezte: Stanley Kramer

A poszter olasz változata.

Megtekintés? - Persze, hisz még ma is aktuális.

- Találd ki, ki jön vacsorára? - Ez biztos benne van azon kérdések top 10-ébe, amitől egy átlagos férj spontán lépfenét kap... - Jaj, csak nem az anyós??? Mivel Kramer filmje nem vígjáték, hanem sokkal inkább társadalmi dráma - abból is a velősebb fajta, melynek van mondanivalója, nem csak úgy felböfög valami, oszt te meg néző, légy elnéző, kérőzzé' rajta.

Tegyük fel, átlagos magyar családapa vagy. Mint ilyen, inkább fehér, mint nem. Délután érkezel a munkából és a lányod, aki legyen mondjuk húsz éves és sejtésed szerint egy édes kislány, más források szerint viszont igazi fasztarisznya, haza állít ezzel a dumával,: - Találd ki, ki jön vacsorára? - te meg mielőtt belemennél a hülye játékba, szembesülsz vele, hogy az illető egy roma srác. Ezt még akkor sem biztos, hogy könnyen megemészted, ha mondjuk életében liberális nevelésben részeltetted a lányod, meg a kedvenc színészed csupa fekete bőrű komikus, és a nejed ősei között ingyánok voltak. Szóval, elvileg, te világpolgár vagy és elnéző és peace meg szúsza. Azért gondolj bele: Ha gyerekkorodban nem te voltál Maugli és csak örökbe fogadva fehéredtél ki öreg korodra, nem biztos, hogy rajonganál, ha szemed fénye egy enyhén mattabb árnyalatúval boronálná magát.

Sidney Poitier a kedvenc fekete színészem Denzel Washington mellett.

Kramer filmje pontosan erről szól. Mert Kramer és a főszereplő, a színészisten - Sidney Poitier, aki nagy kedvencem, habár mára neve is ő maga is kikopott a filmezésből - ha együtt dolgoztak, igyekeztek mindig az adott korban olyan témákat a nézők elé tálalni, amelyek abban az időben foglalkoztatták az össz.-amerikai népeket. 1967-ben pontosan ilyen téma volt a fajkeveredés. (Ami azért faszság, mert nem fajok keverednek, hanem azon belüli fajták, azaz rasszok. Ha nem kedveled a másik rasszt, akkor vagy a rasszista. Az én demagóg olvasatomban...)

Tehát, 1967-ben, amikor forrongott az USA, mindenféle, holmi polgárjogi aktivisták kiabáltak a tévében és lövették le magukat, ha úgy hozta a sors és ezzel későbbi, Oscar-díj érzékeny filmeknek adtak alapsztorit. 1967-ben, sok déli államban még simán belebotlott az ember olyan nyilvános vécékbe, ahol külön helység volt a fehéreknek és a feketéknek. A buszon sem feltétlenül ülhettek egy helyre, hanem egyik szín előre, másik szín hátra.

Katharine Hepburn és Spencer Tracy munkakapcsolatát kilenc film őrzi.

Természetes, ha néhányan elkezdték kinyitogatni a csipákat, megmakacsolták magukat és ezekből lettek forrongások, lázadások, néha pedig véres lincselések. Amerika azonban mivel maga is kevert nemzet, amolyan teljes-világi trutyi, kész volt rá, hogy egy homogén emberfolyammá változzon a szabadság és világbéke árnyéka alatt, ezért kénytelen volt teret engedni a összes nyomásnak, melyet polgárai a fejükbe vettek és kiterjesztettek hazájukra, a kis kerítéseiken kívül. Ezek egyike volt a megkülönböztetés elhagyása. Minden ember egyenlő! Egyelőre! Ez azóta olyan jól működött, hogy amivel akkor még a filmben Kramer és Poitier humorizált, már valósággá lett: fekete amerikai elnök!

1967-ben azonban ez nagyon nem így volt. Egyes helyeken ha fekete voltál, kinéztek, máshol meg ekéztek. Ma fordítva van; egyes fekete negyedekbe ha fehér vagy, be sem teszed a lábad. 1967-ben, északon még csak-csak, de ha USA délibb vidékein tettél látogatást, egy dolgot nem láttál: fekete pasi oldalán fehér asszonyt. (Ma meg Magyarországon is elég, ha megtámasztod a hátad a Starbuck's oldalánál és előbb-utóbb megjelenik egy ilyen párocska. Elröpült ötven év, helló!

A fekete fiú szülei sincsenek elragadtatva először: Roy Glenn, Beah Richards

Joey Drayton-nak (Katharine Houghton) hatalmas híre van, amikor a suli szünetében hazatér a szüleihez. Szerelmes! Egy doktorba! Egy érett, intelligens, okos férfiba! Aki fekete! Anyu (Katharine Hepburn) mindjárt mellé ül a kanapénak és első sokk után már csak arra kíváncsi, vajon apuka nála rosszabbul fog e reagálni? Mintha titkon ki akarná nyírni a jó öreget, hiszen ismeri a hozzáállásukat a világhoz, de ha ő ennyire meglepődik a papa vajon nem fog???

Ma már könnyen tréfálkozom ezzel az akkor kényes témával. Mert a film sztorija eszméletlen friss ma is. Ötvözi nem tudom mit a 12 dühös emberrel, csak itt kevesebb szereplőt kell meghallgatni, hogy a végén az egyetlen, akinek tényleg számít a szavazata a párocska jövőjét illetően, végül fejet hajtson a "nép" akarata előtt.

Joey apukája, Matt Drayton (Spencer Tracy - nagyon betegen forgatta le ezt a filmet, melynek bemutatója előtt néhány héttel elhunyt. Alakítását poszthumusz jelölték díjakra.) életében soha nem mondott ellen a lányának. Eddig erre nem is volt szükség, mert szabad szellemben nevelték a kicsi lányt és tudták, soha nem fog rájuk szégyent hozni. Azért, amikor beállít a nála közel tizenöt évvel idősebb özvegy (Érted: Már eltemetett egy asszonykát, ami azért plusz para!) doktorral, hiába a fene nagy liberalizmus, erősen rezegni kezd a léc. Az első sokkból segít felépülni, hogy a doktor, John Prentice (Sidney Poitier) külsőre szimpatikus, végtelenül türelmes és figyelmes, nevelésében klasszikus, tanult ember. Nem tudni, először mi fordul meg a papa fejében, (A feketéknek tényleg harminc centis? És ha a lányom csak egy-ötven magas, nem szakad ketté, amikor ez a fiatalember magába húzza?) hogy mi lesz a kislányával, amíg a szereplők szavakba nem öntik fenntartásaikat, véleményüket. A film második felében megjelennek a fekete szülők is, Joey szervezésének köszönhetően, hiszen a lány bár fiatal és kicsit hebrencs, nem akar a végtelenségig várni, hogy a négy szülő mikor adja áldásukat rá, hamar le akarja zavarni a viziteket és a várható mini-családi-harcokat.
Lassan több oldalról körüljárjuk a témát és megismerjük az álláspontokat.
Erről többet írni kár.
Látni kell!

Bár a család nem erősen vallásos, azért a barátok között egy katolikus papot is találunk, hogy legyen egy másik nézőpont is, amivel lehet filozofálgatni. 

Kramer filmje időtlen klasszikus. A régi szinkron nem rossz, de ráférne a filmre egy komoly felújítás.

A színészek remekek:
Houghton végig olyan szeretettel néz Poitier-re, hogy elhiszem, fülig szerelmes belé. Poitier kisujjból hozza a felső osztálybeli kívülállót. Tracy, aki életében sosem volt egy néző mágnes, ugyanakkor alakításai miatt ma már zseniként tekintenek rá a ... sznob(?) mozisták, ebben a szerepében is hihetetlen pillanatokat ad át a kamerának. A film végi monológját megkönnyeztem, pedig még csak nem is állítom, hogy direkt túl érzelgősre írták volna.
Hepburn meg a film közepe táján olyan profizmussal rúgja ki a helyettesét egy jelenetben, hogy ez alapján megértem, miért is kapott életében az a nő négy Oscar-díjat. Azt a jelenetet látni kell!

90%
Miért csak ennyi, ha tetszett?
Mert nem lepődtem meg a végén. :)
Bár nem az volt a cél, gondolom, azért vártam kis meglepit még.
Azért így sem rossz a mozi, hiszen mindjárt három Oscar-díjas színész hozza benne a főbb szerepeket. Houghton kisasszony pedig ezzel mutatkozott be.
Ami a "kislánynak" az első volt, az a "papának" az utolsó...

Érdekesség:
Siettek felvenni Tracy jeleneteit, hiszen a producerek már tudtak a betegségéről és eleve nem vele akartak forgatni. Kramer ragaszkodott hozzá.
A forgatókönyvet William Rose írta, aki főleg fura hangulatú komédiáiról volt ismert. Talán eredetileg ez a darab is egy családi vígjáték lett volna, csak közben Kramer keze alatt váltott át egy komolyabb hangvételű drámába. Azért mosolyogtató pillanatok is maradtak benne.
Sidney Poitier és az apját alakító Roy Glenn között alig tizenhárom év eltérés van. Az anyukát alakító Beah és Poitier között alig hét év a különbség. (Ezek a színészek olyan fiatalon kezdik...)
A second unit egyik rendezője Ray Gosnell Jr. volt. Hogy ki ő? Raja Gosnell apukája. Tudod: Raja Gosnell rendezett olyan filmművészeti remekeket, mint az élőszereplős Scooby-Doo filmek, a Hupikék törpikék hasonlóan félanimációs két része, és a trágya Gagyi mami. Messze esett az alma a fájától???

Ezt a filmet mindenképpen látnod kell: T A L Á L D  K I, K I  J Ö N  V A C S O R Á R A