Bűntény a támaszponton - The Presidio (1988)

Bűntény a támaszponton - The Presidio (1988)

Rendezte: Peter Hyams

A film Mafab adatlapja: The Presidio (1988)

Megtekintés: Hyams közepes munkáinak egyike kellemes másfél óra kikapcsolódás, ha szereted a krimit és az erős karaktereket.

Gyerekként viszonylag korán találkoztam Hyams nevével, hiszen rengeteg filmet néztünk válogatás nélkül, melyekbe belecsúsztak az ő művei is. Hyams sosem volt túl eredeti rendező, csak korrekt iparos, még akkor sem, ha néhány filmnél nem csak a direktori széket tette magáévá, hanem az operatőr, fényképezés és egyéb feladatköröket is. Igazán kimagasló sikerei szerintem sosem voltak, viszont akad pár olyan cím a filmjei között, amik elég szórakoztatóra sikeredtek. Meg néhány nagyon gány munka is.

A csúcson szakmailag a hetvenes évek végétől a nyolcvanas évekig volt, szerintem és a kilencvenesben sikerült a legsikeresebb filmjeit összehoznia, anyagi szempontból, de ehhez kellett Jean-Claude Van Damme karizmája is.
Az első filmje, amibe belebotlottam és annak ellenére is nagy hatással volt rám, hogy mélyebb összefüggéseit nem értettem, a "Földi űrutazás - Capricorn One (1978) volt, melyben az összeesküvés elmélet számomra mellékes volt a sivatagban, menekülés közben átélt kalandok mellett. A film betekintést engedett a színfalak mögé, hogy mi történhetne, ha az űrkutatás egy lufi lenne, amely bármikor kilyukasztható.
A Hanover Street-et a mai napig nem láttam - hm - a "Gyilkos bolygó - Outland (1981) viszont remek Délidő parafrázis, átemelve sci-fi környezetbe.
A "Rémült rohanás - Running Scared (1986) egyszerű ujjgyakorlat, a "Hajszál híján - Narrow Margin (1990) pedig tisztelgés Hitchcock zsenije előtt. (Zárt tér, végig tartó feszültség és meglepetések.)
A két Van Damme móka után pedig lassan hanyatlani kezdett a karrier. (Timecop, Sudden Death)

A Presidio egy katonai támaszpont, amely nincs hermetikusan elzárva San Francisco városától. Egy katonai negyed, ahol sokan állomásoznak és tesznek eleget szárazföldi kötelezettségeiknek. Egy este betörőket riaszt meg Patti Jean (Jenette Goldstein) tizedes és meggyilkolják. A menekülő tettesek azonban nem csupán a katonai területen okoznak problémát, hanem átérve a városba, autóbalesetet okoznak, amelyben városi rendőrök is meghalnak.
A város kirendelt nyomozója, Jay Austin (Mark Harmon) korábban katonaként Presidioban teljesített szolgálatot, de nézetkülönbség miatt elhagyta a katonaság kötelékét és a városi rendőrségnél lett felügyelő. Amikor nyomozás közben visszatér a bázisra, újra feléled közte és a korábbi felettese között kialakult feszült viszony.
Alan Caldwell ezredes (Sean Connery) egyáltalán nem örül, hogy a gyilkossági ügyben olyan valaki nyomoz, akit egykor fegyelmivel bűntettek, főleg, mikor kiderül, hogy az illető a lányával (Meg Ryan) kezd flörtölgetni.
A kezdeti ellenszenvet lassan a tisztelet és az egymásra utaltság váltja fel, míg végül sikerül felgöngyölíteniük a nem túl bonyolult, de annál nagyobb haszonnal járó ügyet.

65%

Érdekességek:
Jenette Goldstein alakította korábban a "Bolygó neve: a halál - Aliens (1986)" Vasquez közlegényét és ott is egy hasonló párbeszéd hangzik el közötte és egy férfi szereplő között, mint ebben a moziban:
- Ne felejtsd el, hogy mégsem vagy férfi! - szól az egyik katona hozzá.
- Csak amennyire te! - feleli a nő.
Hasonlóan szólt be Hudson (Bill Paxton) karakterének:
- Vasquez, néztek már férfinak?
- Nem. És téged?

A filmben fontos szerep jut Hyams visszatérő márkajelének a Spota névnek. Több filmben is feltűnik ez a fura név, amely a feleségéhez köthető, akinek három gyermeket köszönhet és 1964 óta házasok!

Hyams-et az Amerikai Operatőrök Társasága (ASC) eddig nem vette fel a tagjai közé, habár a rendező a legtöbb filmjét maga fényképezte. Egyszer közel volt hozzá, de végül levélben elutasították, amit bekeretezve kitett az irodája falára.

Don Johnson-t az utolsó pillanatban lecserélték Mark Harmonra, mert a Miami Vice sorozat forgatása esedékes volt.

Szó volt Kevin Costnerről is Jay Austen szerepében, de állítólag ő Connery viselkedése miatt nem vállalta az új közös munkát - Korábban együtt dolgoztak az Aki legyőzte Al Capone-t mozin.

A film címével ellentétben alig játszódik a támaszponton.

Lidérces órák - After Hours (1985)

Lidérces órák - After Hours (1985)

Rendezte: Martin Scorsese

A film Mafab adatlapja: After Hours (1985)

Megtekintés: Scorsese filmjében bárki magára ismerhet a főszereplő alakjában, aki valaha hirtelen ötlettől vezérelve elindult egy randira, ami azután nem úgy sült el, ahogy várta(d).

Én is jártam így. Valamikor a kilencvenes években a metrón a katonatársammal ketten, szóba elegyedtünk két, nálunk fiatalabb lánnyal, akik meghívtak minket egy vidéki diszkóba, hogy szórakozzunk egyet. (Mobiltelefonos kor előtt...) Mit veszíthetünk alapon levonatoztunk a városkába - dögöljek meg, ha emlékszem még a nevére - eljutottunk a helyi diszkóba, ahol előkerült legalább az egyik lány, akitől megtudtuk, hogy a másikat nem engedték el a szülei, az egyiket - akivel beszélgettünk - meg állítólag nem sokkal korábban jegyezte el a pasija. Ilyen indítás után egyértelmű, hogy ittunk, mint barom és mire menni kellett haza, eléggé töredezetté vált körülöttünk a világ. Egy ezüst gyűrűm is eltűnt... és a cimborám meg lehányta a helyi kidobó kocsiját. Nem volt egyszerű kidumálni, hogy ne üssék le a srácot, de a helyi erő nem volt olyan erőfitogtató lesipuskás, mint sokan a pesti éjszakában, akik a szolgáltatás színvonalának emelése helyett edzőteremnek nézik a munkahelyüket és szórakozásból püfölik a kapatos vendégeket. Azért kalandunk hiábavalósága, akárcsak a filmben Paul Hackett-é (Griffin Dunne), bőven elégnek bizonyult ahhoz, hogy a felnőtt életem további részében csak biztosra menjek és a levegőben lógó ígéreteknek ne dőljek be.

Paul Hackett, aki nappal programozó, este pedig kispolgár - értsd. ül egy kávézóban, könyvet olvas, míg elfárad és hazamenne kényelmes kuckójába - beszélgetésbe elegyedig egy csinos, fiatal lánnyal, Marcy-val (Rosanna Arquette) aki ugyan bolondosnak tűnik, de annyira nem, hogy tökéletesen elriassza magától a Paul-ban szunnyadó állati szeretőt. Vagy valami ilyesmi. A hapsi úgy érzi, az ő napja jött el, amikor a lány megadja neki a telefonszámát és nem figyel az apró, intő jelekre. Egyetlen húszdolláros bankjeggyel elindul a telefonban megadott címre, mert reménykedik egy potya numerában. Ne legyen illúziónk, nem szerelmet keres, csak egyszeri kalandot.
Azt viszont meg is kapja, maradéktalanul.
A film, bővelkedik humoros pillanatokban, de ennek ellenére dráma. Dráma a női karakter sorsának szempontjából és dráma Paul életének egyetlen éjszakáján keresztül is, igaz, végül Paul visszatér a fénybe és teljesen újjászületik.

Jó tanács: Ha olvasol egy gyorsétteremben, sose nézz fel a szomszéd asztalnál ülő lányra.

Griffin Dunne tökéletes a szerepre, mert tökéletesen átlagos, sőt, talán kicsit alatti figura. Nem különösebben jóképű, nem is magas, nem is túl sportos. A férfi néző azonnal tud vele azonosulni, mert kb. olyan, mint mi, a többség. Dunne szekere jól gurult a nyolcvanas években, köszönhetően olyan filmeknek, mint a kultikus horror mozi "Egy amerikai farkasember Londonban - An American Werewolf in London (1981) - John Landis mozija még az előkelő 101 Horror filmes könyvbe is bejutott - vagy a Madonna hírnevét öregbítendő komédia a "Ki ez a lány? - Who's That Girl (1987). Azután a főszerepek lassan megbízható mellék és karakterszerepekre változtak, és Dunne a kilencvenes években rendezőként is kipróbálta magát. Semmi kiemelkedő, de akadt pár szórakoztató cím: Meglesni és megszeretni - Addicted to Love (1997), Átkozott boszorkák - Practical Magic (1988), de mintha ez a vonal is kissé töredezetté vált volna mostanra.
Tehát, Dunne alkatilag tökéletes a figurára, színészileg inkább közepes. Azért vannak jó pillanatai, amikor a történet egyes pontjain idegből kifakad pl.

A női főszereplő, az Arquette dinasztia ötös testvér-csoportjából a legidősebb hölgy, Rosanna Arquette. A forgatás idején 26 évesen volt a színésznő a csúcson - főleg külsőleg - és neki is a legjobb filmjei ebben az időszakban készültek. Ma is aktívan filmez, de elkerülik a nagyobb mozifilm sikerek. Azért néha becsúszott jobb filmekbe, igaz, többnyire felejthető vagy erős mellékszerepekben. Madonnával neki is sikerült együtt dolgoznia a "Kétségbeesve keresem Susant - Desperately Seeking Susan (1985) majd Luc Besson mozi "A nagy kékség - Le grand bleu (1988) és Tarantino is foglalkoztatta a Ponyvaregényben - Pulp Fiction (1994).

Jó tanács: Ha mégis elcsavarogsz az éjszakába, akkor ne egyetlen darab pénzt vigyél magaddal, hanem legyen nálad több, lehetőleg nem egy helyen. Nincs rosszabb, mint amikor az utolsó tízesed - vagy húszasod - felkapja a szél.

A többi mellékszerepben csupa olyan színész jelenik meg, akik akkor voltak sikeresek, vagy később lettek ismertek. Will Patton alig egy perces szerepében hozza a bőrszerkós performance művészt. Talán ma ő a legismertebb vagy legfoglalkoztatottabb a szereplők közül. Azután van egy Teri Garr, akit az Aranyoskám-ban és a Harmadik típusú találkozásokban kedveltem meg. Feltűnnek még Kevin szülei is a Reszkessetek, betörők! filmből, John Heard és Catherine O'Hara és még közös jelenetük is van! Valamint Linda Fiorentino, (Men in Black) akire alig lehet ráismerni, ellenben látszik a melle! (Ami elég fontos, nem igaz?) :) Fiorentino azonban mostanra szinte teljesen visszavonult a filmezéstől, sajnos, akár Teri Garr.

A fényképezés remek és néhány vágás előre vetíti a Scorsese féle történet mesélést. Egyik kedvenc pillanatom, amikor Kiki (Linda Fiorentino) ledobja a tetőtéri lakásának kulcsát és Paul először bátran nyúl a repülő kulcscsomóért, majd az utolsó pillanatban rádöbben, hogy akár el is törheti az ujjait, ha rosszul kapja el a holmit, ezért ijedten visszalép. Szép és gyors vágás. De jó pillanatok, amikor a kávézóból felmegy  a pincérlány lakásába.

A forgatókönyv más helyeken azonban kissé túlírt cselekményileg és előfordulnak benne logikátlanságok is a karakterek részéről. Csak egy példa: Thomas (John Heard) a csapos felnyomja Paul-t a tömegnél, pedig egyértelmű bizonyítéka van rá, hogy a férfi nem lehet betörő - korábban ugyanis Tom még kulcsot is ad a főszereplőnek és a lakásából nem tűnik el semmi.
Vagy amikor a Kikitől vásárolt holmikat eldobják a kisteher gazdája, holott, azokat a tárgyakat épp nem lopták, hanem megvették...
Néhol a film abszurditása pattanásig feszül és a befejezés kissé elnagyolt, vártam volna valami kerekebb lezárást, de ettől függetlenül élvezetes darab, ha rá tudsz hangolódni.
Ha pedig valaha elmentél egy hasonlóan végződő randira, akkor rá tudsz.
A magyar szinkron nem rossz, de Eszenyi Enikő hangja teljesen más, mint Rosanna Arquette-é.

75%

Látnod kell darab: L I D É R C E S  Ó R Á K

Fantasztikus labirintus - Labyrinth (1986)

Fantasztikus labirintus - Labyrinth (1986)

Rendezte: Jim Henson

A film Mafab adatlapja: The Labyrinth (1985)

Megtekintés: Ezt a filmet gyermekként kell látni és akkor beépül a lelkedbe, hogy magaddal vidd a felnőttkorba.

És valami ilyesmiről szól maga a film is. Sarah a tinilány (Jennifer Connelly) a tipikus hormonkorban van, amikor a világ az ellenség, senki sem szereti az embert és a kistestvérek elrabolják tőlünk a szülők figyelmét és kedvenc játékainkat. Valójában ez a lázadás azonban önmagunk ellen szól, hiszen körülbelül ekkor döbbenünk rá, hogy nem maradunk örökké gyermekek. Gondolom én. A lázadás pedig annak szól, hogy ahogyan testünk fejlődik és észrevesszük magunkon az első változásokat - megnyúlik a kar, a láb, mutálódik a hangunk - és ezzel nem tudunk mit kezdeni, csak lázadni. Akin lázadásunk mérge csattan, az pedig pont az, akin nem szabadna, aki nem érdemli meg.

A film pár év csúszással, kb. 88-ban lett bemutatva nálunk, így amikor elmentem a moziba megnézni - nem vagyok benne biztos, de mintha először valami szabadtéri, balatoni moziban néztem volna, szúnyogokkal harcolva - olyan tizennégy éves lehettem. Pontosan abban a tini korban, amelyről a történet mesél. Az első változó korban. Fiatalabb tesóm volt, állandóan öltük egymást. Csoda, ha egyszerre éreztem magamra érvényesnek a filmben látott kalandokat - leszámítva a végső győzelmet, hiszen mégis csak az öcsémről volt szó és abban az időben nem nagyon izgatott volna, ha elragadja a manókirály - és közben beleszerettem Jennifer Connelly-be? Nem volt nehéz. Már az első percekben besétál a képbe, farmerban, lenge fehér ingben és szomorú szemeivel szinte rám néz, ahogy a versikét kezdi szavalni. Akkoriban Connelly tökéletesen kimerítette egy tinifiúi szerelmi vágyainak álmát és tárgyát.

A másik főszereplő miatt vettem elő a filmet, mert gondoltam, egy apró filmes véleménnyel búcsúztatom el a 69 évesen a rákban elhunyt zenei fenomént, David Bowie-t. Nem kívánok azonban részletesen elmerülni a fantasztikus művész munkásságában, hiszen arra tökéletes a gugli is.
D A V I D  B O W I E  W I K I

R.I.P. - David Bowie

Nem akarok nyálaskodni, most, hogy Bowie elment, mert bár tényleg kedveltem a fickót, nem mondhatom, hogy mélyre hatóan elemeztem és szívtam magamba munkásságát, sem színészként, sem zenészként. Csak ragadt rám valamennyi belőle a negyven év alatt. Ha filmben láttam véletlenül, akkor meggyőzőnek találtam tehetségét, ha a tévében láttam a klippjét, végighallgattam. Nem vettem cd-it, könyveit, kis, cserélhető fényképeket - bár volt pár darabom - viszont néha-néha belebotlottam a fizimiskájába, dalaiba, hol a rádióban, tévében, hol filmekben, soundtrack-ként.
Szóval, előadni, hogy mennyire lesújtott a művész halála egyrészt lehetne túljátszott sirám tőlem, másrészt viszont, ami keveset tudtam róla, az alapján is éppen eléggé elszomorított, amikor hallottam halálhírét.
És ennek a morajló, bennem lezajló szomorúságnak egyik markáns okozója, hogy olyan nagy hatással volt rám ez a mesefilm és benne David Bowie, aki Jareth, a manókirály.
Isten veled, manókirály!

A film könyvváltozatát Anthony Charles Hockley Smith vetette papírra, amit eredetileg Dennis Lee, Jim Henson, a Muppet Show atyja és Terry Jones, a Monthy Phyton oszlopos tagja talált ki. Az eredeti értelmi szerző azonban egyértelműen Jim Henson. Ennek fényében nem csoda, ha a film egyszerre szól a gyerekekhez, bájos figuráin keresztül és ugyanakkor van egy sokkal mélyebb rétege, amely a tiniket vette célba, sőt, teljes elemzés után a felnőttek, mint most már én is, találhatunk benne mondani valót, filozófiai mélységet. Nem fogok most belemenni, mennyi apró plusz van a filmben, mert korábban a neten találtam erről egy magyar cikket, amely olyan részletesen fedte fel a film titkait, hogy ahhoz képest én csak a felületet karcolgatnám. Igyekeztem hirtelen hajnalban előrángatni azt a cikket, amit a filmről anno olvastam, mert érdemes rá, hogy mindenki megismerje és átrágja, hasznos információkért, de egyelőre nem akadtam rá újra. Ha ez változik, a linket be fogom tenni.

Ennél a jelenetnél egy átlagos kamaszfiú már bele is szeretett Jennifer Connelly-be.

A történet röviden:
Sarah iskolás lány, aki inkább bulizna vagy babázna, de féltestvérére kell vigyáznia az este folyamán. Gyerekes dühét, hogy a kisfiú a játékaihoz nyúlt, színpadias átkozódással és túljátszott haraggal színezi. Ez annyira bejön Jareth-nek a manókirálynak, hogy ripsz-ropsz elrabolja a kisdedet és felajánlja Sarah-nak, hogy mostantól az élete ismét boldog lesz a féltesó nélkül. Persze Sarah azért nem teljesen hülye, ezért azonnal rájön, hogy ha apa és mostoha anya hazajön, prezentálnia kell a kis nyafogóst, mert különben szobafogság, meg amit még el sem tud képzelni. (Rendőrségi nyomozás a baba ügyében, pszichiátriai kezelés, stb.)
Jareth szereti magát kis manókkal körülvenni, ezért nem szívesen adná vissza a szóban már lefoglalózott porontyot, de mivel úgy érzi, nincs veszíteni valója, utolsó szalmaszálként megígéri Sarah-nak, hogyha adott időn belül eljut hozzá a manóvárba és ott bizonyítja, hogy mégis kell a pöcsös, akkor visszaadja a lánynak.
Sarah, ahelyett, hogy az estét süti majszolással a tévé előtt töltené és néha a babára pillantana, így nyer egy gyalogos road movie-t a labirintusba, amely csupán azért létezik, hogy a hasonló okokból bekerülő fiatalok ne tudják teljesíteni a manókirály igényeit.
Sarah nyakába veszi formás combjait és lassan gyarapodó baráti társaságával sok kalandon keresztül verekedve magát méltó lesz rá, hogy okos, idősebb testvérnek szólítsa majd később őt a cseperedő Toby.
És, hogy a végén a filmet ne úgy zárjuk le, hogy egy hormonoktól duzzadó tinilány abszurd rémálmát láttuk, a kalandozás alatt megismert lények gyakorlatilag átköltöznek Sarah hálószobájába, miután úgy vélik, jobb fej a lány, mint Jareth, aki inkább csak kihasználja a fura teremtményeket.

Henson egy sokkal érettebb filmet hozott össze, mint a butuska és gyerekes Muppet show volt. Szerintem. Van ugyan bőven vicces pillanata a figuráknak és kalandoknak, azért végig érezni a sürgető idő okozta frusztrációt és a felelősség nyomását a főszereplő vállán.
Talán ezért a legnyomasztóbb jelenetsor a filmben, amikor Sarah az emlékei között kutatva szinte elfelejti kisöccsét és régi játékai labirintusi változataival igyekszik körbevenni magát, míg végül megtörik az átok és ismét tovább haladhat, hogy beteljesítse célját. Ott éreztem leginkább, hogy Toby akár örökre manó maradhat, ha a nővérke nem teszi félre kesergését és ragaszkodását a múlt iránt. Mert azt se felejtsük el, hogy Sarah-t trauma is érte, amikor elveszítette az édesanyját és édesapja egy másik nő mellett kereste a boldogságot. Ezért Sarah, amikor a múltba tekint és azt kergeti, akkor gyakorlatilag oda akar kerülni, amikor még élt az anyukája és minden rendben volt. Nagy szerencse, hogy végül felülkerekedik benne a testvéri szeretet és az idősebb testvér felelőssége.

Ami még sokat emel Henson teremtményei mellett a film élvezeti értékén, az Trevor Jones és David Bowie közös munkája, amit a filmzenébe fektettek. A legtöbb dal érdekes hangzásvilágú, emlékeztet a korábbi bábfilmes Henson sorozatra, de van benne jócskán új hangzás is és mély mondanivaló. Egy igazán remek soundtrack, ha már a szöveges dalok filmzenei listáiról szemezgetünk.

Mostanra persze a film egésze nagyon kicsit megkopott, néhány trükk - inkább vizuális szinten - nem maradt friss, mégis, ezt ellenpontozzák a remek egyéb megoldások, a bábuk sokfélesége és a csodálatos díszletek.

80%

A bagoly volt az első fotó-realisztikus CGI madár.
A stábban dolgozott R2D2 és Wicket is a kis Ewok... (Kenny Baker, Warwick Davis)

Letöltés: F A N T A S Z T I K U S  L A B I R I N T U S

Még egy Marvel képregény sorozat is készült a történetből, ezért szegről-végről, a Fantasztikus labirintus egy Marvel film...