Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Kissé lassú felvezetés, hatásvadász ötletek, de összességében korrekt "Remake".
Vannak filmek, amelyeket mostanában láttam és egy személy kapcsolta őket össze, akármilyen módon és ez Eli Roth személye. Ezeket a filmeket fogom ezentúl az Eli Roth testvériség mozijainak nevezni. Ez annak egyik oszlopos darabja, hiszen ezt maga Roth rendezte. A charme-os rendező, romlott aggyal. A férfi, akinek filmjeiben egyszer csak elbaszódik minden. Ez a mozija nem titkolt főhajtás egy korábbi, mára klasszikus, kult státusznak örvendő dzsungel horror film előtt, amely saját idején erősen megosztotta a közönséget, ugyanakkor megágyazott a found footage filmek-nek, melyek mostanra érték el a dömping csúcsot, hiszen havonta jön ki egy-két darab a témát felkarolva. Az őseredeti film a megosztó direktor-zseni (?), Ruggero Deodato, "Cannibal Holocaust, 1980" című drámája volt. Valójában már korábban is készültek a műfaji sajátosságokat eszközként használó filmek, igaz, nem sok és kevésbé ismert darabok, mint az 1971-es "Büntető Park - Punishment Park".
Ez a friss mozi azonban a 80-as kannibál filmet idézi meg, más szemszögből frissebben, néhol morbidabb formában.
Az alapötlet hasonló. Ott forgató stáb leforgatott filmanyagát elemzik utólag, hogy lassan megismerje a néző pusztulásuk történetét, itt pedig egy természetvédő csoportosulás szenved repülőgép szerencsétlenséget, hogy egy kannibál törzs karmai közé kerüljenek.
A film egyetlen diáklányra (Lorenza Izzo) fókuszál, főleg az ő szemszögéből látjuk az eseményeket és végül pont ő lesz az, aki képes megmenekülni a kalandokból, miközben még egy kis bosszúra is marad ideje.
A film ereje nem az újdonságban rejlik, hanem a naturális és váratlan sokkolásban, amely néha csak annyiban merül ki, hogy egy szereplő szinte a kamerába tolja a farkát, miközben könnyít magán. Egy ilyen egyszerű, az élet természetes velejárója is képes kizökkenteni a nézőt, hát, még a később tapasztalható brutalitás és erőszak.
Néha pedig úgy borzaszt el, hogy a nézőt "elaltatja", majd olyan zsigeri drámát tol az arcunk elé, hogy kezdünk mi is kétségbeesni, anélkül, hogy a szereplők között kellene guggolnunk, egy keményre döngölt aljú ketrecben.
A film ezek mellett tartalmilag egy fricska is, hiszen a dzsungelt védő aktivisták kerülnek a vérengző emberevő horda kezébe, így gyakorlatilag a tudatlan, természeti népek pont azokon vesznek erőszakot, akik az ő érdekükben, nekik igyekszenek segíteni.
A legtöbb szereplő már dolgozott az Eli Roth testvériség filmjeiben, sőt, sokuk egymással is. Lorenza Izzo, aki jelenleg Roth felesége a való életben, két, az elmúlt hónapokban látott filmben is felütötte csinos kis fejét. Az egyik a felemás érzést keltő, elrontott befejezésű "Kopp-Kopp - Knock-Knock, 2015", a másik a hangulatos vámpíros bosszú film, "Az idegen - The Stranger, 2014". Ariel Levy, aki Alejandrot, a film rossz-fiúját személyesíti meg, látható volt "Az idegenben" is és megjelent a magyar vonatkozású katasztrófafilm-horrorban, az Utórengés-ben "Aftershock, 2012".
Számomra a legismertebb név - nem művészi életútja okán, inkább csak, mert korábban már a szemem elé került - a füvező Lars-ot megformáló Daryl Sabara, akit gyakorlatilag gyermekkorától láthattunk felcseperedni, hiszen a Kémkölykök egyik főszerepében mutatkozott meg a szélesvásznon.
A többiek is hasonló kvalitású színészek, kivétel a törzset alakító, tényleg enyhén bennszülött falut. Őket a világtól viszonylag távoli közösség alakította, miután Roth levetítette nekik a filmjét, hogy mire is gondol, mikor velük szeretne forgatni. Állítólag a közösség tagjai jól szórakoztak a levetített Deodato filmen, mert úgy vélték, valamiféle vígjátékot néznek.
Mi van még?
A fényképezés korrekt munka és eszméletlen szép a környezet, amelyre, mintha még rá is erősítettek volna. A zöldek intenzív zöldek, a bennszülöttek testfestései leugranak a képről. Egyetlen negatívumként csupán a sok közelit hoznám fel, amely erősen csökkenti a mozis hatást.
Összességében olyan 60%.
Érdekességek:
- 1988-ban egy olasz horrorfilm ami forgalmazásba került Cannibal Holocaust II. címen is, egyéb címként a "The Green Inferno"-ként is ismert. (Vagy az olasz változat: Paradiso Infernale)
- Lorenza Izzo majdnem sikeresen megfulladt a hömpölygő folyós jelenet forgatása közben, mert nem voltak eléggé egyértelműek a megbeszélt színészi jelek, ha probléma lépne fel.
-
Jamie Bell nem járt jól ezzel a szereppel...
hiszen nem is látszik a legtöbb promóciós anyagon.
Megtekintés: Ha láttad a korábbi két részt - amelyet igyekeztek függetleníteni ettől a balsorsú darabtól - akkor semmi újat nem tud neked mutatni ez a film
Eddig nem írtam erről a képregényfilmről, pedig, ha a bemutató környékére időzítettem volna egy cikkecskét, biztos rengeteg plusz olvasóm lehetett volna. Lusta is voltam és egyébként is rengeteg remek cikk jelent meg a filmről akkoriban - és fog még ezután is.
Azt nem akarom boncolgatni, hogy a rendező és a stúdió közötti viszony mennyire mérgesedett el, sem azt, milyen sokan kritizálták a filmet előttem. A saját meglátásaimat szeretném csupán hozzáfűzni a filmhez, ami szerintem, ha tájékozódtál a világhálóról az eddigi kritikákról, akkor nem lesz nagy újdonság.
Először is, a film - még akkor is, ha nem nagyon ismerem a képregényt, bár pár epizódot elolvastam - nem jeleskedik a karakterépítésben. Hiába kezdünk hét évvel korábban, ha a forgatókönyvnek csupán két szereplőt sikerül a gyerekkortól bemutatnia és azt sem túl szellemesen. Persze, mondhatnád, hogy a 2005-ös epizód még erre sem vette a fáradtságot, én meg azt állítom, hogy bár ott gyermekkor nuku, ettől függetlenül, pár gesztus és mondat is képes volt jobban árnyalni a karakterek közötti kapcsolatrendszert és ami ezzel jár.
Ha egy forgatókönyv nagyot markol, akkor legyen bevállalós. Mennyivel több lett volna, ha megtudjuk, hogy Susan (Kate Mara) végül hogyan került a Storm családba és Johnny (Michael B. Jordan) miért olyan kívülálló? És ehhez sem kellett volna túl sok ötlet, csupán pár perc. (Pl. Susan simán lehetett volna egy hasonló kvalitású tudós - akár Dr. Franklin Storm (Reg E. Cathey) korábbi munkatársa - egyetlen gyermeke és egy rosszul sikerült kísérlet után gyakorlatilag a tudós társ vette volna gyámság alá, aki akár titkon még lelkiismeret furdalást is érezhetett, amiért balul sült el a kísérlet.
Johnny, meg azt érezte volna, hogy apja inkább a kislányra koncentrál a baleset óta és amíg nem világosodik meg, hogy apja felelősnek érzi magát a tragédiáért, addig nem lenne igazán jó mostohatestvér, egészen addig, amíg, míg rá nem döbben, mekkora teher ez az apjának és onnantól, mint értelmes fiú, teljesen újraértékeli a kapcsolatát a lánnyal és apjával. (Szép jelenet lehetett volna mondjuk egy olyan, amiben Franklin a meghalt tudós fényképét nézegeti sírva - aki akár nő is lehetett volna, nem igaz? - és motyogva bocsánatot kér a hibájáért, amiből Johnny rádöbben, mi is történt. Majd Johnny besétál Sue hálószobájába és nézi az alvó lányt és betakarja. Ne mondd, hogy nem lett volna drámai és karakterépítő!)
Vagy vegyük Reed (Miles Teller) és Ben (Jamie Bell) kapcsolatát. Tényleg annyi történt, hogy az órán fura srácra felfigyel egy másik és amikor lehetőség van, lógni kezdenek együtt? Esküszöm, még az is megfordult a fejemben, hogy Ben kissé homokos karakter, akinek bejön a kissé lányosan cicás Reed. De, hogyan épül fel a barátságuk???
Van egy órai bemutatkozás, majd Ben családjának roncstelepén összefutnak és Ben érdeklődik Reed dolgai iránt. Ezt azért felvezethették volna némi plusz jelenettel, nem?
Pl. Ben néha lelép otthonról bátyja zaklatása elől és belefut Reed-be, aki mondjuk - hány amerikai filmben ellőtték már - rakétát tesztel valahol egy tisztáson. A rakéta kilövése akár sikerül, akár nem, a két gyerek tátott szájjal nézné és összehaverkodhatnak, mert van közös érdeklődés a kísérleteken kívül. (Még azt is eltudom képzelni, hogy Ben ad valami gyakorlati tanácsot Reed-nek, amit az kifelejtett a számításaiból, hogy a rakéta magasabbra menjen; pl. akár a külsejére kent festék állaga, ami repülés közben megváltoztatja az irányt és így legalább megtudnánk, hogy Ben nem teljesen hülye, csupán jobban szeret visszahúzódva figyelni az eseményekre.
Azután azt sem tudjuk meg, hogy Ben mitől is olyan nagy ász harcos, hogy ő legyen az erő a csapatból. Amennyire emlékszem, Ben Grimm, kevésbé volt okos, viszont annál tökösebb és bevállalósabb, ha bunyóról volt szó. Itt a filmben ez a bevállalósság semmilyen formában nem köszön vissza, egészen addig, míg meg nem kapja a képességét, holott, ha jobban belegondolunk, minden képesség valahol visszaköszön a karakterek viselkedésében.
Reed Richard igyekszik súrlódásmentesen élni napjait, és amikor készíti a kísérleteit, igyekszik egyszerre ott lenni minden pillanatnál, minden fázisnál. Hogy teheti ezt meg leginkább? Ha nyúlik, mint a gumi és innen elvesz egy fiolát, onnan elemel egy csavarkulcsot és mivel a szerelendő rész valahol öt méter magasban van, hirtelen ott van és összerakja az egészet. Milyen vidám is lenne neki így élnie és dolgoznia!
Ben, annak ellenére, hogy jó barátja Reed-nek, kicsit mufurc fiú, magának való. Nehéz megközelíteni őt érzelmileg, mert külsőleg olyan, mint egy szikla. Erős is, ha kell, átgázol mindenen, ha a barátjáról van szó, így, amikor megkapja a képességét, egy nagy halom kőtömb lesz belőle.
Susan, múltja miatt visszahúzódó, igyekszik nem kitűnni a többiek közül, még a szépségét sem hangsúlyozza kihívó ruházattal, feltűnő sminkkel. Érzelmileg ő is nehezen nyílik meg, ezért lett láthatatlan és ehhez mérten láthatatlan erő birtokosa.
Johnny pedig kirobbanó formában van és viselkedése is energikus, akár a tűzgolyóé, amivé változott.
Doom-ról (Toby Kebbell) nem is beszélve, hiszen egész életében sérelmeket gyűjtött magába, hogy végül önmaga legyen a pusztító pestis, amely elemészt minden élőt. A bőre pedig fémes, ami akár jelentheti azt is, hogy egy páncél, amely mögé még azok sem láthattak be, akik közelről ismerték a figurát.Legalább a száján keresztül sztorizhattak volna valamit a gondolatairól a film közben, pl. politikai hozzáállását a világhoz. Szülőországáról is mesélhetett volna valami rémtörténetet, hogy árnyalja a karakter hátterét.
De ez csak buta szócséplés tőlem, hiszen valójában a kínai mitológia öt eleméről beszélünk. (Tűz, fa, fém, víz, föld)
Ben karakterét is tudták volna árnyalni, ha bekerül egy jelenet a filmbe, amikor a tesó letámadja és pofozni kezdi, Ben pedig nem hagyja magát. Nem baj, ha először nem győzi le, de ha felökleli, az még jobb. Mindenesetre izgalmasabb, mint a jelenet, ami végén anyu védi be a kamu pofonokkal, amit rázúdít a bátyóra. Igazán belefért volna egy atyai/anyai saller, nem csak ezek a tologató mozdulatok.
A legkevesebbet Doom-ról tudjuk meg, így számomra hiteltelen, hogy a srácból a film végére a Sith lovagokat megszégyenítő módon váljon ellenséggé. Oké, ott ragadt egy évre és végig erre szívta fel magát, de azért voltak korábban érzelmei, még Susan iránt is valami. Legalább keveredett volna valami a gyilkos szándék mellé a puszta gyilkolási vágyon kívül. Esetleg sértettség, hogy magára hagyták, hogy Sue nem lett a babája, bármi.
Ha ekkora nagy pszicho volt a srác, az miért nem derült ki a hosszú évek folyamán, amíg együtt dolgozott a Storm családdal? Semmi pszichológiai tesztelés? Semmi családi beszélgetések, közös paint ball harc, sörözés?
Nem úgy beszéltek róla, mintha teljesen idegen lenne számukra, mégis, ezeket a közösségi morális és etikai béklyókat úgy rázta le magáról a film végére, mint a szart.
Az is érdekes csata volt: Mindenkinek lerobbantja a fejét vagy összeasszítja, kivétel annak a négy személynek nem, akik képesek megfékezni.
Meg is fékezik, kerek nyolc perc alatt, egy olyan semmilyen csatában, amilyet rég nem láttunk képregény filmtől.
Azért, néha egy ilyen főgonoszt beengednék egy árvaházba vagy iskolába, kiskölykök közé, hogy a fene nagy mészárlós kedve, amivel az egész földet porig alázná, vajon milyen formában materializálódna a gyerekek között. Mert oké, amikor minden filmes gonosz a föld pusztulásáért ágál, ám megint más, amikor győzedelmeskednének és a végén mi történik? Az egyetlen ősgonosz ott ül egy nagy halom lerombolt épület és holttest között. Hurrá! Volt értelme élnem! Semmi nem maradt! Akkor most mit is kéne csinálnom? Ő.... ő.... aha....
Nem tudom, mi volt a készítők szándéka, hiszen az első rész - már ha lesz folytatása ennek a mozinak - mitológiailag ugyan megalapozott a figuráknak, ám sok szórakoztató nem volt benne. Hiányzott belőle a képregényes humor, a meglepő fordulatok, a drámai színészi játék. Az egész olyan, mintha egy több órás kalandfilm elejét láttuk volna. Megismerhettük a szereplőket, viszont, hogy mi lesz velük, az várat magára.
Részemről akkor inkább a korábbi két változat, amelyben a színészek is kedvelhetőbbek voltak. Itt eleve nem értem, miért kellett az eredeti figurától merőben eltérő és silány külsőre változtatni a kőembert? Rendben, a kőember filmen egyértelműen gáz, de képregényről van szó, nem királydrámáról. (Egy másik szereplő meg nyúlik, mint a tészta... az sem vehető komolyan.)
Nem írom le a film történetét, mint ígértem és nem elemezgetném a rendező és a stúdió közötti feszültséget sem. Részemről csak néhány gondolatot villantottam meg - nem is mindent - ami eszembe jutott a film megtekintése közben.
Remélem, kicsit szórakoztató volt!
- A két jóbarát, Ben és Reed, mindketten játszottak már olyan művész karaktert, akiket tanulmányaik során az apjuk nem különösebben támogat. Reed, Miles Teller dobost alakított a "Whiplash - Whiplash-ben (2014), míg Ben, Jamie Bell táncost a "Billy Elliot - Billy Elliot-ban (2000)! (Ha csak az élőszereplős filmjeiket nézzük, akkor pont ez a két filmjük van elsőként kiemelve az imdb oldalán is.) Ezt az infot magamtól szaszeroltam ki, ám szerintem az imdb is megemlíti. Most utána is nézek! :)
- A rendező, Josh Trank és a stúdió között úgy elmérgesedett a kapcsolat, hogy Trank megígérte, többet nem forgat képregényfilmet és a végső változat, ami moziba került, azt nélküle fejezték be és vágták össze.
- Elképzelhető, hogy az összecsapott befejezés mögött az is állhatott, hogy a megfilmesítési jogok lejárata egy éven belül volt.
- A rendezői változat közel két és félórásra lett vágva.
- Az első film, amelyben a kőembert 100% CGI hozta létre.
- Lányok, akik nem lettek Susan Storm: Sasha Pieterse, Emmy Rossum, Margot Robbie, Saoirse Ronan, Allison Williams, Dakota Fanning, Samira Wiley, Alice Eve
- Fiúk, akik nem lettek Reed Richards: Anton Yelchin, Kit Harington, Jack O'Connell, Richard Madden, Jonathan Rhys Meyers, Adrien Brody
- Stan Lee cameo, se plusz jelenet a stáblista után.
Megtekintés: Teljesen mindegy, mit írok, ezt látnod kell. Lehetőleg moziban, 3D-ben és magassarkúban.
Valamikor a kilencvenes években készült egy dinoszauruszos mozi, amit nagyon lehetett szeretni. Viszonylag jó volt a kaland rész, a felépítés, a helyszínek szépek, ismert és tehetséges színészek, remek zene és kultikus rendező. Mindaz amiért szerettük anno azt a mozit, olyasmi, ami miatt nem kedveltem meg többszöri megtekintés után sem a legújabb, 2015-ös etapot.
Mert mi is van benne nagy vonalakban?
Van egy sziget, melyen ősállatokat mutatnak be turistáknak. Zsíros látványosság. A régiben is ez volt a terv, de mivel talán még technikailag nehéz lett volna több ezer élő statiszta közé bevarázsolni a szörnyeket, így egy állatos horrort kaptunk, melyben a szereplők sorban hullanak el, akár egy katasztrófafilmben megszokhattuk.
Van egy személy, aki vezeti a parkot, a felelősség nagy része a vállán. 1993-ban a látványosság megálmodója, John Hammond (Richard Attenborough), most pedig aki felelős a park biztonságáért és vezetéséért, Claire (Bryce Dallas Howard). Ott az unokák jöttek látogatóba, hogy azután alig lássák nagyapjukat, de kivegyék részüket a kalandokból: Tim (Joseph Mazzello) és Lex (Ariana Richards). Itt az unokatesók, Gray (Ty Simpkins) és Zach (Nick Robinson) kerül bajba.
Abban is volt egy tapasztalt vadász - igaz, karaktere nem kapott elég teret - Robert Muldoon (Bob Peck) míg itt a vadász, Owen (Chris Pratt) már nem esik ugyanabba a hibába a Raptorok okán, mint elődje.
A történet is nagyjából ugyanaz: Előbb egy T-Rex szabadul ki, azután a Raptorok és gyilkolják le a szereplőket, míg itt egy új dinoszaurusz, egy genetikai hibrid tesz a vérrontásról.
Mert miről is szólhatna másról egy dinós film, ha nem arról, hogy a múlt szörnyei elszabadulva konfrontálódnak a tápláléklánc jelenlegi csúcsával, az emberrel.
Ez az, amit már a negyedik epizódban kell végignéznem.
Pedig, már láttam az elsőben és variálva a további két filmben.
A negyedik ezért már nem tudott úgy elvarázsolni, mert ha kihámoztam a héjból, ami maradt, puszta önismétlés és ezen még az sem tudott dobni, hogy Owen nem titkoltan Indiana Jones-os figurája és a Raptorok között kialakult némi függőségi viszony.
A befejezés meg esetleges és elcsépelt. Aki látta a Star Wars filmek első részét, a baljós árnyakat, annak ez a nagy hal megeszi a kisebbet megoldás nem lehet újdonság. Abban a filmben kétszer is elsütik a víz alatti jelenetek között. Most is ezt kapjuk, csak félig száraz földön.
Nem állítom, hogy kifulladt a Jurassic Park franchise. Dehogy. A negyedik rész rekordokat döntött a bemutató óta. Benne van a tíz legjövedelmezőbb mozi filmben és még sehol nincs a házimozis kereskedelem. Nem bukás, pedig az első rész után a második és harmadik rész szinte felezte a bevételeket. Kétezerre mintha megunták volna az emberek az őslényeket. Ám közben eltelt tizenöt év. Felnőtt egy generáció, akiknek ismét el lehet adni a jegyeket.
A film sok évvel az első rész után veszi fel a fonalat, kihagyva a két folytatást. Ez nem is hiányzik a filmből. Hammond álma valóra vált végül. Az Ingen végül megnyitotta a park kapuit. Az egész varázslatért a milliárdos Masrani (Iffran Khan) a felelős, aki egyrészt hideg üzletember, másrészt, buzog benne a kalandvágy és gyermeki öröm, amiért minden egyes nap elkápráztathatja az emberiséget. Ebben segítségére van a génkutató, aki már Hammond álmának megvalósítását az elejétől felügyelte; Dr. Henry Wu (BD Wong).
Wu a mecénás kérésének eleget téve életre kelt egy olyan lényt, amely sosem létezett, viszont a technika révén gyakorlatilag össze lehetett rakni a talált és felhasznált DNS-molekulák révén. Amolyan dinó turmix, amibe sok más is keveredett.
Új dinóra szükség van. A film meg akar minket arról győzni, hogy a park veszélybe kerülhet az érdektelenség miatt. Ha nincs elég érdeklődő, akkor csökken a bevétel. Ezért van szükség kísérleti példányokra, hogy a turizmus ne csak stagnálva életben maradjon, hanem hatványozottan emelkedjen.
Milyen szerencse, hogy egy csapat tudós fáradozik azon, hogy veszélyes élőlényt teremtsen lombikban. Másrészt viszont a katonaság is kellő figyelmet fordít az állatokra, hiszen, sosem volt még olyan, hogy ha valami eszméletlen pénzeket emészt fel, azt a hadiipar ne akarná valamilyen formában hasznosítani. A megfelelő katonai szakértő, Hoskins (Vincent D'Onofrio) aki viszont egyáltalán nem fogékony az őslények viselt dolgai iránt, éppen kéznél van, amikor az új teremtmény kijátssza a védelmi rendszert - ami nem kicsi testét benn tartaná a karámjában - és vándorútra indul. Mivel génjei nem létező kombinációkat tartalmaz, valamiért az öldöklést tekinti elsődleges céljának, a vadász és egyél elv ellenében. Így viszont nyomában vér és pusztulás nyomait hagyja, hogy Owen és az ideiglenesen mellé csapódó Claire szembesüljön vele, miért is veszélyes istent játszani.
Bár felröhögtem közben, de ez legalább olyan röhejes jelenet, mint amikor Claire magassarkúban szaladgál.
Owen teljesen véletlenül - dehogy, direkt - ért valamennyire a Raptorok nyelvén. Nem szó szerint, de állatismereteit felhasználva kialakít közte és az állatok között egy köteléket, amellyel harcba szállhat a gyilkos Indominus Rex ellen. Annál nagyobb lesz a meglepetés, amikor kiderül, hogy a hónapok gondos és türelmes munkája dobható a kukába, mert néhány tudós a nem megfelelő cseppeket ejtette egy pipettába. Hátra (h)arc és lehet menekülni.
A Jurassic Park filmek lényege a hatalmas állatok összecsapása, míg közben az emberek sikítva menekülnek. Kapunk ebből az új filmben, rendesen.
Az Indominus Rex befogására kiküldött csapattól kezdve a látogató turisták ezrein keresztül gyakorlatilag mindenki sikít vagy üvölt egyet a filmben.
Volt idő, amikor a szörnyeket maszkmesterek készítették el, főleg hidraulikus szerkezetekből és azokra húzott különféle anyagokból. Stan Winston munkáját dicsérte az első három rész. Winston elhunyt közben és bár lehetett volna az új filmben is szép számmal használni animált robotjait, a film nagy százalékában CGI szörnyeket kapunk.
Igaz, mostanra a technika eljutott arra a szintre, hogy az ismeretlen lényeket viszonylag hihetően tegyék a vászonra - miközben az emberi test és arc még okozhat nehézséget, hiszen a szemünk jobban érzékeli, mi nem valódi - ezért elég volt, hogy a színészek között zöld ruhás kaszkadőrök és hosszú botokra helyezett tükrös gömbök cikáztak össze-vissza.
A film nem kevés humort is magába csempészett, ami ennyire markánsan nem volt észrevehető az első részekben. A harmadikba viszont már bekerült ez az irány.
A film legnagyobb poénjai közé tartozik Claire dzsungel lady transzformációja és magassarkú cipője, mely elég komoly mém dömpinget hozott magával a neten. Komplett kisfilm is készült egy magassarkú cipős DVD változatról, megfelelő kopogó hangeffektekkel.
A legjobb dumák Chris Pratt-nek jutottak, aki csak átvette a ruháját és nagyjából ismét eljátszotta Űrlord szerepét a "A galaxis őrzői"-ből és közben motorozik és csókolózik.
Omar Sy interpretálása a francia filméletből ebben a filmben teljesen felesleges volt. Ennyire mellékes karaktert filmben mostanában nem láttam. Minden, amit a filmben tesz, kihagyható vagy Pratt karakterébe építhető lett volna. Judy Greer nagy kedvencem, itt viszont alig kapott teret.
A korábbi részekből a fontosabb főszereplőket nem sikerült belerángatni a filmbe.
A fényképezés gyönyörű, de a zene sajnos már nem a John Williams féle munka, bár vannak felhasznált dallamok tőle.
Hangulatában kicsit Alien-es jelenet, majd egy rövidtáv-futás magassarkúban. Nekem tetszett...
A mellékszereplők közepesek, néha ripacskodásra hajlamosak. És sajnos, ismét klisések és ostobák, ahogy az ilyen filmektől megszokhattuk. A főszereplők tökösek a többiek meg vannak.
A film vége kissé összecsapottnak tűnik.
Nem nagyon vágtam, hova tüntettek el hirtelen közel húszezer embert, mikor megérkezik az Idominus Rex, de annyi baj legyen.
Nálam okosabb filmguruk kiszámolták, hogy a park gyakorlatilag fenntarthatatlan intézmény lenne, ha csupán a turisták pénzére lenne utalva, már ha nem horribilis összeget akarunk legombolni róluk. Azt viszont nem lehet, hiszen a park gyakorlatilag az átlag-amerikainak készül, így nem lehet túl sok dollárt elkérni az attrakcióért.
A film tele van utalásokkal a korábbi részekre emlékeztetve a nézőt. Van, ahol szembetűnő, máshol halványan lehet sejteni. Nem sorolom fel őket, mivel én csak párat vettem észre, de akinek van kedve, kis idő ráfordítással találhat ide vonatkozó gyűjtést a világhálón.
Érdekességek:
- Claire ruhája tisztelgés John Hammond fehér öltözete előtt.
- Chris Pratt már került kapcsolatba a sorozattal egy korábbi dvd kiadáson, humoros formában, mint lehetséges szereplője a negyedik résznek.
- A cápával etetés tisztelgés Spielberg "Cápája" előtt.
- Chris Pratt a filmben használt motort megtarthatta. (Jó lesz az majd a folytatásra...) Pratt egyébként akkora rajongója a filmnek, hogy az első részt már a nyitónapon megnézte, kölyökkorában.
Nem tudom nem szeretni Costner filmjét. Annak idején moziban láttam. Nem voltunk felkészülve a három órára, mégis sikerült egy ültemben végig néznem, mert lekötött. Még nem felejtettem el a világsikerű, több Oscar-díjas mesterművét, a "Farkasokkal táncolót". Ez a film legalább annyira amerikai, pop-art, kalandfilm, mint amaz volt, igaz, az némi történelmi cukormáz mögé rejtette a piskótát. Ez a darab viszont - rengeteg hibájának ellenére - simán csak egy szórakoztató, poszt-apokaliptikus kalandozás, mely nem mentes a nárcisztikus etűdöktől, amiket megbocsátok a rendezőnek. Mert élveztem a játékidőt. Engem, mint célközönséget, tökéletesen eltalált a film. Mondom ezt úgy, hogy vannak hibái, látom őket.
Jellemfejlődés:
Amikor először találkozunk főhősünkkel, Shakespeare-rel, vagy ahogy később fogják hívni, a postással (A könyvben van neve is: Gordon Krantz) egy magányos figura, aki öszvérével járja a kietlen világot, lehetőleg kerülve a népesebb településeket, városokat. Gyűjtögető életmódot folytat, csak magában bízik. Mikor néha mégis lakott területre téved, olyankor színészi játékával, vagy annak hiányával szórakoztatja a nagyérdeműt. Egyik ilyen kaja felhajtó előadása után önkényesen besorozza csapatába Amerika nagy mumusa, Bethlehem tábornok (Will Patton), aki kihasználta az infrastruktúra összeomlását és vérengző hadseregének élén terrorizálja a megmaradt, impotens közösségeket. A postás pedig végig a szökésen töri a fejét. Amikor végül sikerül neki, önös érdekből, szökés közben egy halott postás holmiját veszi magához. Mégis csak jobb kenyérkereső lehetőség a kiégett világban, mint színészkedni, habár, amikor az első városkában bemutatkozik, minden színészi képességére szüksége van, hogy elhiggyék a meséjét a helyreállt rendről, új elnökségről. Eszik is rendesen, miközben ő lassan összeszedi a leveleket és tovább áll. Kezdetben csak magára gondol, mikor önkényesen ellátja ezt az amúgy felemelő feladatot, viszont, némi kényszerpihenő után - pár hónapot sérülten a hegyekben tölt, sebesüléséből lábadozva - rádöbben, hogy a világ, neki köszönhetően, megváltozott. Amikor ezzel szembesül, ő is változni kezd. A felelőtlen, osonó férfi, merész parancsnokká növi ki magát, aki kezdetben védené az övéit, sőt, később háborúra is kész értük.
Konklúzió: Egy apró porszem, egyetlen ember, hozhat békét. Egy olyan ember, aki kibújik a felelősség alól, lehet hős. Bethlehem pedig az ellentéte: egyetlen ember is lehet, önerőből, véres kezű diktátor.
Mellékalakok:
A film másik pozitívuma, hogy képes néhány jelenetből, pár mondatból, egész karaktereknek három dimenziót adni. A legjobb ilyen háttér karakter, Bethlehem jobb keze, Getty ezredes (Joe Santos), aki néma szereplő, így még nehezebb élővé varázsolni, mégis sikerül, néhány róla szóló monológnak és pár, a háttérben lejátszódó pillanatnak köszönhetően. Getty vérbeli katona, aki a végsőkig tartja magát a parancsokhoz. Egyszer fellázadt, kiállt Bethlehem ellen, de veszített és azóta hű csatlósként teljesíti kívánságait. Getty ugyanakkor érző szívű ember, aki talán azért igyekszik Bethlehem közelében maradni, hogy annak pusztító hatását amennyire tudja, enyhítse. Erre legjobb bizonyíték, amikor az egyik kivégzés kirendelt csoportjából személyesen húz ki egy tizenéves fiút, hogy a fiatalember ne végezze a város főterén, vérbe fagyva. Getty az, aki végül pontot tesz Bethlehem karrierjére, amikor végül lelövi a tábornokot, miután a postás legyőzte őt fair küzdelemben, de a tábornok megszerezve egy pisztolyt, erkölcstelenül igyekszik cselekedni, a saját törvényei, a nyolcas ellenére. Getty egyrészt lehet, hogy csak arra várt, hogy megölhesse a tábornokot, ugyanakkor, ha úgy vesszük, csak betartatta a törvényt, amelyet magára valónak is érzett.
Egy másik ilyen mellékalak Pineview seriffje, Briscoe (Daniel Von Bargen) aki elsőre kiszúrja a postás meséjének hiányosságait, és meggyőződése ellenére, a város nyomására támogatja, egészen a haláláig, mert ha nincs is meggyőzve róla, hogy postásunk igazat mond, azért a seriff is érzi, hogy ha ennyire le akarják vadászni a holnisták - Bethlehem magánhadserege - akkor az az ember igenis fontos. Briscoe első jelenete egészen pofás, ahogy reflexből puskát emel a magányos postásra. A film egyik leghumorosabb jelenete.
Will Patton remek gonosz.
A humor:
A filmben végig érezhetően jelen van a Costner-re jellemző szikár, egyszerű humor. Ezek főleg beköpésekből állnak és ha párosítani akarnám, akkor talán Stallone pléhpofával előadott poénjai mellé sorolnám. Ugyanakkor a filmben a postás mondakőr összes vicces kliséje helyet kapott. A postás első kérése a városkában, hogy kössék meg a kutyákat, amíg ő ott van. Azután egy csöpögős részben előkerül mint téma, hogy a "postás csinálja a gyereket". Ezer vicc épül erre az unásig koptatott poénra, itt viszont teljes értékűen helye van. Azután amikor a postás egy végtelen lépcsőn tud csak feljutni egy kis faluba, szóvá teszi, hogy a postahivatal a továbbiakban a lépcső aljában lesz..., stb.
Visszaköszönő Costner:
Az alaptörténet, szegről-végről, a Vízvilág variációja. Anti-utópia, csak víz helyett szeméttel. Van benne Farkasokkal táncoló is: magányos hős, idegen környezet, jellemfejlődés, megmentésre váró nő, barátság, bizalom, a hadsereg, mint ellenség.
Az a jelenet, amikor a postás emberei halomra lőnek egy csapatnyi holnistát, míg végül az utolsót egy folyó szélén, körbeállva mészárolják le, már megtörtént a Farkasokkal táncolókban, mikor Wes Studi harcos indiánját mészárolták le.
Amikor a postás a végén elüget a holnista sereg előtt, felfedve a vállába égetett nyolcas jelét, az pedig rímel arra, amikor Costner katonája a Farkasokkal táncoló elején körbeüget az ellenséges csapat előtt, igaz, ott lőnek rá rendesen és végül hatalmas csata kerekedik a magánakcióból.
A látcső, ami több Costner filmben megjelent már, humorforrásként is, itt is előkerül, többször, igaz, a vele való játék elmarad.
Egy nyálas jelenet. Abby szerelmet vall. Legyezi a Costner a hiúságát...
A fényképezés grandiózus, máskor meg tévéfilmes. Néha szép panorámaképeket váltanak nem teljesen jól beállított közeliek.
A zene viszont sokkal zseniálisabb, mint maga a film. James Newton Howard egyik legjobb munkája. Kár, hogy a film "buktája" miatt kevesen élvezhették. Az akció jelenetek kicsit talán összecsapottak, sok nincs is bennük. Érdekes, a három óra alatt alig látunk klasszikus akciót, mégsem hiányolom a filmből, hogy több legyen.
Will Patton tábornoka igazi rohadék, de megkülönbözteti a szimplán gonosz ellenségtől az, hogy gondolkodik, filozofál. Amikor pl. rádöbben, hogy a postás, mint személy kinőtte magát egy hitvallássá és ő, ezzel a hitvallással már nem képes megküzdeni, mert olyan, mintha egy szellemmel küzdene, remek pillanata a filmnek.
Ford Lincoln Mercury (Larenz Tate) karaktere pedig azt a témát járja körbe, hogy mi történik, ha valaki hinni kezd valamiben és önmaga gerjeszti tovább a hitet, míg végül már nem lesz többé hatalma az embernek a hite felett, az önálló életre kell. Ford egy idő után, saját szakállára verbuvál postás hordát, mert hisz abban, amit Costner karaktere összehord neki. Ford ugyanazt a trükköt alkalmazza követőinél, amit rajta is gyakoroltak: kamu leveleket olvas fel a csoportnak, melyben az állítólagos Starkey elnök megköszöni a munkájukat. Ford hite és csalása nélkül a postás nem lenne senki. Gyakorlatilag a fekete fiú épít köré "mitológiát", ő csinál belőle hőst. (Másrészt miatta kell végül felvennie a kesztyűt is.)
Costner, akárcsak a magányos oroszlán, egyedül barangol a kihalt világban. Azért, hamar kiderül, hogy a homokos, poszt-apokaliptikus világban bőven van hely zöldellő erdőknek és nyüzsgő közösségeknek. Pedig az első percek után egy Mad Max világot képzelnénk el.
Hibák:
A film kissé túl patrióta. Azután van benne nem kevés nyálaskodás. Amikor a film végén Costner gyermeke másodszor jelenik meg, hogy felidézzen egy korábbi momentumot, amikor a levelét a postásnak adja, az kellemetlenül giccses. A film amúgy is folyamatosan egyensúlyozik valami hurrá optimizmus mentén, ami csak sokadik megtekintés után tűnik fel.
Nyálas az a rész, amikor a postás Abby-vel (Olivia Williams) táncol, közben andalító country szól és egy montázsban láthatjuk, amint egy postást levadászik egy holnista. Jaj!
Egy másik ilyen jelenet, amikor Abby sírva vall szerelmet a postásnak, holott, eredetileg nem akart érzelmeket táplálni iránta. Juj!
De ennyi azért belefér.
Ha bukott - én nem tekintem buktának, max. nem hozott elég bevételt - akkor abban nagy szerepe lehetett a lobogó égetős jelenetnek. Azt az amerikai nagyon utálja.
Maga a történet is erősen sántít:
A végén kiderül, hogy a postás 2043-ban, hetven évesen szenderedett örök álomra. Ebből kivonunk harmincat, mert kb. negyvenes lehet a történet idején és kiderül, hogy 2013 körül játszódik a film. Nos, nem tudom, mikor írták, de 1997-ben rendezték és azt a fajta "leépülést", amelyről szól, nehezen tudom elképzelni 5-10 év alatt. Hogy az állami apparátus, infrastruktúra, tömegkommunikáció, és a sok egyéb, ami hiányzik a filmből, szerintem nem tudna ilyen gyorsan végbemenni. Kellene hozzá vagy 30-40 év.
Azután meg, amikor a végén van az a szobor avatás, az megint olyan, mintha visszacsöppentünk volna a kilencvenes évekbe. Színes lufik, rikító pólók, stb.
Szóval, kicsit gyorsan végigfutunk az eseményeken, ami, véleményem szerint, azért sokkal lassabb folyamat.
A Waterworld-ben a karaktert csak matróznak hívták - vagy mutónak - itt pedig ő a postás, vagy Shakespeare. Egyik névtelen figura sem hozott szerencsét a kasszáknál...
Ettől függetlenül nagy kedvenc.
Jobban szeretem, mint a két másik Costner kalandot.
90%
De megértem, ha neked nem tetszett.
Különvélemény:
Szerintem Costner a nagy stúdiók áldozata.
A "Farkasokkal táncoló", mint független film, egy rakat díjat és nem kevés pénzt hozott. Elképzelésem szerint, a nagy stúdiók (értsd: pénzes producerek, akiknek baszta a csőrét Costner sikere), a továbbiakban, hátulról lobbiztak Costner ellen, amikor az nagy fába vágta a fejszéjét. Így, kritikusok (értsd.: bértollnokok) segítségével, folyamatosan lehúzták a készülő nagy filmjeit, hogy mire végre moziba kerültek, már elkönyvelték őket bukásnak. Fórumon beszéltem olyannal, aki utálta a Waterworld-öt, de később, faggatás után, bevallotta, hogy sosem látta. Ebből kiindulva, a "kritika" és bulvár sajtó, jó munkát végzett.
A filmcím magyarítása, ha úgy vesszük, kivételesen jól sikerült, hiszen a történet esszenciája. A postás, reményt hoz, egy olyan jövőről regél, amely pozitív és áldásos. Mennyivel szebb és magasztosabb ez, mint a profán: A postás?
