Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Score: Andy Hull - Robert McDowell - Swiss Army Man (2016)
A filmet magát még nem volt szerencsém látni, de a trailer és a cd-n hallható dalok annyira elborultak, hogy mindenképpen meg fogom nézni Dan Kwan és Daniel Scheinert moziját. A film címe egy szójáték az ezer dologra használható svájci bicskára, amelyet a filmben, amennyire eddig kihámozhattam, maga Daniel Radcliffe fog alakítani. A történet szerint Paul Dano egy lakatlan szigeten ragadva már épp az öngyilkosságot fontolgatja - akár az Utolsó ember a földön című komédia sorozat főszereplője a pilot epizódban - amikor a tenger vagy óceán partra veti a Radcliffe által alakított holttestet és ez az esemény elég ahhoz, hogy Paul Dano elálljon a tervétől és egy képzelt barátként felhasználva a halottat, megoldja problémáit a szigeten való túlélésben. Szóval egy az abszurd humorra rájátszó filmre számítok és ebben a zenei anyag megerősít.
Ha hallottál már olyan együttesekről, mint a The Voca People formáció vagy a Petra Haden együttes, esetleg a youtubeon csatangolva láttál vicces acapella számokat felénekelve, akkor nem lesz teljesen idegen számodra a hangzásvilág, mert a lemez zenei anyagának a felét teszik ki az emberi hangok és az azokkal való játék. Amelyik szám esetleg véletlenül nem egy acapella, még abba is jut a szereplőkből. A végeredmény egy különleges élmény, amelyből például kiemelkedő a "finale". Csak ajánlani tudom. A dalokat a két főszereplő hangjával énekeltették fel. A Jurassic Park motívum a filmzene kedvelőknek különösen tetszhet.
Kezdem komálni Radcliffe-t a szerepvállalásai miatt. Gondolom, igyekszik nagyon elszakadni a Harry Potter féle világtól, ezért is ír alá ilyen produkciókhoz és ilyen extrém szerepekhez.
90% 01. Intro Song (feat. Paul Dano) (02:26) 02. Where Did You Come From? (feat. Paul Dano) (02:42) 03. Cave Ballad (feat. Paul Dano) (01:46) 04. Hank Drinks (01:28) 05. History Of The Universe (feat. Daniel Radcliffe) (02:52) 06. Fetishes (feat. Daniel Radcliffe) (00:58) 07. When I Think About Mom (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (03:00) 08. Don’t Overthink Things (00:59) 09. Loved Back To Life (00:30) 10. Cotton Eye Joe (feat. Daniel Radcliffe) (00:58) 11. Jurassic Park (feat. Daniel Radcliffe) (00:54) 12. Talk To Her (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (01:02) 13. Love Love (Manny’s Song) [feat. Daniel Radcliffe] (00:46) 14. Montage (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (03:08) 15. Underwater (02:02) 16. River Rocket (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (01:58) 17. Liar (00:58) 18. The Big Raccoon (02:12) 19. Treetops (feat. Daniel Radcliffe) (02:10) 20. Goodbye / Hello (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (02:53) 21. Don’t Tell Sarah (04:13) 22. Run Down The Mountain (01:33) 23. Finale (02:48) 24. A Better Way (03:09)
Megtekintés: Az első részek nem szórakoztattak. Azután elment a sorozat egy olyan irányba, hogy nem bírtam ki röhögés nélkül, ha néztem. Tiszta vígjáték.
Nem rajongok az autós filmekért. Az autóversenyzős filmekről beszélek. Autós üldözés jöhet dögivel. Talán ezért nem láttam a mai napig a "Mint a villámot" és ezért kedvenceim egyike a "Mad Max 2. - Az országút harcosa - Mad Max 2. (1981)". Én nem érzem az ellenmondást ebben. Nincs is...
A moziban tekintettem meg először Vin Diesel azóta sorozattá terebélyesedett akciómoziját. Nem fogott meg. Be is aludtam. Böködtek is az öcsémék, hogy ez meg mi?!
Olyan kényelmesek azok a fotelek, na!
A második részt dvd-n, a harmadik, Diesel nélküli epizódot megint moziban néztem meg - bár, nem emlékszem, mivel vettek rá. A negyediket kivártam, míg megjelent a tékában.
Egyszerűen nem kattantam rá a sorozatra. Az elsőnél kifejezetten zavart, hogy egyértelműen "Holtpont" koppintásnak éreztem. És már az sem tetszett...
Az ötödik rész még úgy sem izgatott fel, hogy tudtam, visszatérnek a főbb szereplők és bővülünk a Sziklával (Dwayne Johnson) pedig kedvelem a pankrátorból lett akciósztár filmjeit. A nagyját.
Hajnal volt, vasárnap. Az üzletben már nem volt ember egy órakor. Elmosogattam és négyig vártam a csodát, hátha valakit beeszik a fene. Adtam közben egy esélyt a T-Home-nak és megrendeltem a filmet. Az ára - nem reklám - 598 Ft, amit felkerekítve hozzá is csaptam a standhoz. Ha már szórakozom, fizessem meg az árát. Meg egyébként is pofátlanság lenne lehúzni a melóhelyemet.
Azután csak bámultam - segített, hogy egy lélek nem nyitott rám, ami forintálisan nem túl kifizetődő - és élveztem a filmet.
Az első szembetűnő változás, hogy éreztem a filmben a pénz szagát. A vágás, zene és cselekmény megidézte bennem Bruckheimer és Bay munkásságát és vizuálisan olyan filmek ugrottak be, mint a "Szikla" - nem a színész... - vagy a "Bad Boys" második része.
Hihetetlen!
Ebben a filmben a trükkök nem egyértelműen tűntek CGI-nek. Nem tudom, hogy az időközben producerré is előlépett Diesel mennyit karistol össze a büdzsére, de a látványvilágon látszott, hogy nem nagyon spóroltak.
Nekem csak élveznem kellett a kényelmetlen bárszéket.
A film persze megint nem sok újat hozott történetileg. A jó-rosszfiúk összeállnak egy melóra. A meló kisiklik, a gonosz drogbáró jön a zsarolós dumával és tetejébe még egy kopó szívósságú FBI ügynök is a nyakukba liheg állig kevlárba csomagolt katonái/ügynökei révén.
Két óra benzinszag, puskaropogás.
Kijelentem, hogy nálam a "Take Five" a sorozat legjobb része. Eddig. Hiába egyértelmű, hogy ott nyúltak, ahol tudtak: A banda összetoborzása majd az akció pl. egyszerre "Ocean's eleven" és "Mission Impossible". De tetszett!
Szinte az összes részből előkerülnek szereplők - csak a tokiói harmadik résszel bánnak mostohán. Vin Diesel és The Rock között lezajlik egy adok-kapok, amely akár helyett kaphatott volna egy "Terminator" moziban is. Szakad a fal, törik a bútor épp csak az arcok nem horpadnak be.
A halálos iram filmek egyik trükkje, hogy a néző - jobb esetben - végig a bűnözőkkel azonosul. Itt rá is játszanak erre, mert a The Rock nem lehet unszimpatikus: nosza, tereljük át kicsit a főszereplők oldalára. Nem mondom, hogy briliáns megoldás, de szükséges, az tuti. Tiszta Jackie Chan ez az ex-pankrátor, annyira igyekszik elkerülni a negatív szerepeket. Persze, néha kénytelen-kelletlen becsúszik az is, de szerintem nem is állt neki jól: Doom - Doom (2005)
A színészek már azonosultak a szerepeikkel. Talán a néger haver duó idegesített kicsit. A zene telitalálat az akciók alá. A fényképezés végig élvezetes. Visszaemlékezve nem követték a manapság trendi, "rázzuk szarrá a kamerát" módit. A vágások gyorsak ugyan, de ettől még követhető amit a vásznon/tévén látunk.
A befejezés meg borítékolható, megfejelve a szereposztás után egy akkora cameo-val és meglepetéssel, amiért új rajongóként már várom a beígért hatodik részt. Meg az esetleges hetediket.
Ha ebbe az irányba folytatják, nem lesz zűr.
90%
Figyeld:
+ az akciók pergőssége
+ páncélszekrény rablás
+ Diesel és Johnson romantikusnak nem nevezhető keringője
+ szereposztás után!!!
Ne törödj vele:
- A főgonosz nem elég karakteres
- Nagyjából kiszámítható a cselekmény
- Rio de Janeiro rendőrsége sem lehet ennyire korrumpálható!
- Paul Walker karaktere kezd elsikkadni.
Ha tetszett, még ezt nézd meg:
- Halálos iramban sorozat
- Holtpont
- Bad Boys sorozat
- Bármi Bruckheimer-től, Bay-től
A cikket korábbi filmes oldalamról emeltem át, ezért nem teljesen friss és nem teljesen időtálló.
Megtekintés: Az elmúlt pár év egyik legzavarbaejtőbb, legparádésabb felnőtt mesefilmje.
Alig pár perce ment a film, amikor megjegyeztem Milónak, hogy ez a film nem lehet Amerikai. Egy bohóc jelmez szerű ruhában ténfereg egy alak a poros várudvaron, körülötte jelmezes emberek. Egy férfi bikát vezet kantáron. Késdobálók a háttérben. Egyszerűen éreztem, hogy ezt nem egy kommersz rendező dobta össze, mert ahhoz túlságosan festői, költői volt a látvány. Azután jöttek az ismert színészek ám ennek ellenére sejtettem, hogy akárki rendezte a filmet, nem született amerikai lesz, az biztos. Argentin és spanyol volt a tippünk, azután kiderült, Garrone (néha ittam azt is...) olasz. Ciki, de ez nem jutott eszembe, pedig kézenfekvő lett volna.
Garrone egy a késői reneszánszban született író-költő, Giambattista Basile mesekönyvéből szemezgetve állította össze filmjét, amely három különböző történetet mutat be, a félszáz meséből, lineárisan egymás mellett haladva. Mindhárom történetben fontos szerepet kapnak uralkodók, akik környezetében valamilyen átoknak lesz fontos, központi szerepe. Basile könyve - Pentameron: A mesék meséje, avagy a kicsik mulattatása, 2014-ben - magyar nyelven is megjelent. A kész mű amolyan szkeccsfilm is lehetne, ha a három mese egymástól jól elválasztva, széttagolná a filmet. A sokkal néző barátabb megoldás a történetek közötti ugrálást választotta rendezőnk és a forgatókönyvírók, hogy ne unjunk bele egyik szálba sem, ha esetleg nem kötne le minket valamelyik történés. A rendező nem következtet, nem áll egyik szereplője mellé sem, nem akar szájba rágni, csak elmeséli amit Basile papírra vetett. A konklúziót mindenkinek magának kell kitalálnia, mert egyik-másik történetszál mintha hézagos lenne, esetleg magyarázatra szorulna. Ezen "hiányosságok" ellenére is remek szórakozás a két órás mozi. Aki szereti az igényesen megfilmesített késői reneszánsz korból ránk maradt írói munkákat, annak kötelező darab.
A történetek néha teljesen más irányt vesznek, mint amire akár számíthatnánk: A bolha című mesében azt hinnénk, majd a megnőtt állatnak esetleg bármi szerepe lesz az idő múlásával, ám közel sem a bolha lesz az érdekes, hanem az Ogre, aki elviszi magával Violet-et a barlangjába, hogy sok rettegés után a hercegnő vérrel mocskolva elmeneküljön. (Gyakorlatilag, végül akár egy bolha, az óriás nyakába csimpaszkodva vérét veszi...)
Az első mese Longtrellis királyné (Salma Hayek) gyermektelenségével kezdődik, majd egy varázsló tanácsára belehajszolja férjét (John C. Reilly) egy küldetésbe, amelynek köszönhetően lesz gyermeke éppen csak mindent elveszít, hogy a gyermek boldog lehessen. (Bár sokkal előbb láttam és olvastam John Wyndham "Elátkozottak faluja" című filmjét/regényét, van némi hasonlóság a kalandos születés utáni albínó ikerpár ragaszkodása és Wyndham angol kisvárosi sci-fi történetében.)
A másik mese Highhills királyról (Toby Jones) szól, aki ahelyett, hogy agyonnyomná a vérét szívó apró bolhát, saját testéből táplálja kutyaméretűre, míg a rovar/állat (?) hatalmas súlyának terhe alatt elpusztul Ekkor a király lenyúzza a bőrét és kitalálja, hogy Violet (Bebe Cave) nevű leánygyermekét ahhoz adja, aki képes megállapítani a kiterített bőr eredetét. Mondjuk elég nagy baromság, csak, hogy a király kiszórakozza magát, így nem meglepő - mesei fordulattal - hogy egy Ogre (Guillaume Delaunay) érkezik az udvarba, aki/ami állatok bőrének nyúzásával foglalkozik egyébként, ezért hamar megmondja a megoldást, ezzel elnyerve a hercegkisasszony kezét. Kalandjaik itt nem érnek véget, mert a kezdetben gyenge és életképtelen kisasszony végül kiáll magáért és drasztikus módszerekkel kiszabadítja magát a fogságból.
Az utolsó történet is eléggé kacifántos. A kéjsóvár Strongcliff királya (Vincent Cassel) dekadens örömködés közben meghallja egy öregasszony énekét és mivel fiatal lánynak véli, udvarolgatni kezd a hang gazdájának. Az öreglány persze kapva az alkalmon, igyekszik profitálni az eseményből, míg végül húga bájait ajánlja fel egy éjszakára, igaz, ragaszkodva a sötétség leple alatti szerelemhez, hiszen mindkét hölgy eléggé aggocska és sorvadt. A királyi szex után a kíváncsi uralkodó gyertyafénynél meglesi új hódítását, ám mivel a látottak elborzasztják, hamar kidobatja palotája égbe nyíló ablakán a szerencsétlen öreglánykát. A zuhanás azonban nem halálos és mivel egy unatkozó boszorkány talál az ágak közé csavarodott elalélt testre, gondoskodik róla, hogy a cselekmény némi varázslattal megbonyolódjon... amit majd megnézhetsz a filmben.
A lényeg, hogy pazar a film. Kellemes Alexander Desplat visszatérő főmotívuma (Hallgasd meg a fenti videót!) a filmzenében. Nagyon szép a fényképezés és ötletes is a szűrők használata - vízalatti felvételek. A színészek pedig egészen remekek és nem feltétlenül a legismertebb nevek. Toby Jones arcjátéka eszméletlen és a két öregasszonyt alakító színésznők - Hayley Carmichael és Shirley Henderson - alakítása is parádés. Az arcuk, hangjuk. Nagyon érdemes eredeti hangon megnézni a filmet.
Matteo Garrone első angol nyelvű filmje igazi kosztümös mozi, annak összes előnyével. Hátránya nem sok van a filmnek, talán kicsit hosszú.
Nem túl könnyű a filmzenékről írni, hiszen mit is lehetne képzettség nélkül? Nem tudom megfogalmazni kerek szakszavakkal mindazt a munkát, amit a fülemmel hallok, mert nem ismerem az idevágó szakszavakat (szóismétlés???), zenei kifejezéseket.
Amiről beszélni tudok, hogy a film alatt is feltűnt a zene finomsága, simulékonysága a képekhez, ahogy nem tolakodva megtámogatta a látottakat.
Enyhén, mintha Philip Glass érzékenyebb munkáit idézte volna fel számomra a filmzene.
Heather McIntosh nevét meg fogom jegyezni, mert amit a poszt-apokaliptikus drámához készített hanganyagot, az nagyon tetszetős a fülemnek.
Semmi sallang, nagy kitörések. Nagy-zenekari darab, kimért vonósokkal, fúvósokkal.
Még háttérzenének is kellemes.
Heather McIntosh, cselló művész, akit ha úgy vesszük, filmzeneszerzőként jelen filmzenéhez kapcsolódó rendező, Craig Zobel fedezett fel, legalábbis ő adta neki első score munkáját a "Szolgálatkészség - Compliance (2012)" című filmdrámájánál. McIntosh zenei ösztöndíjat kapott 2013-ban a Sundance intézettől és ezt a munkáját gyakorlatilag 2014-ben befejezte. Pusztán a film elhúzódó marketinges és végső változatának utómunkálatai miatt került kis késéssel a munkája a filmnek köszönhetően a mozikba. McIntosh már jóval a film forgatása előtt zenét kezdett szerezni a rendező kérésére, mivel tudták, hogy lesz benne jelenet, amelyben a női főszereplő, Ann (Margot Robbie) hangszeren játszik. A csellóművész ezért igyekezett a karakterhez megfelelő hangszert választani és ahhoz kidolgozni egy motívumot, amely valamennyire a karaktert is kiegészíti.
Nem nagyon érdemes kiemelni számokat az egészből, de ha meg kellene tennem, az egyik legerősebb kompozíció a Hymn part 2. és a fülemnek nagyon kedves még a főtéma a maga puritán egyszerűségében, az "Outside the Valley".
Zenelista: 1. Outside the Valley (2:43) 2. Stranger (3:15) 3. Worry (2:23) 4. Prayer (1:38) 5. Library (1:25) 6. Danger (0:18) 7. Lady (1:38) 8. Generator (0:49) 9. Thief (0:52) 10. Ann Plays (0:27) 11. A Visitor (2:11) 12. Caleb’s Plan (1:02) 13. First Meal (2:15) 14. Your Brother (3:25) 15. The Hunt (1:35) 16. The Church (2:11) 17. After A Walk (0:50) 18. Everyone Working (2:02) 19. I Love You (2:07) 20. While Loomis Sleeps (1:25) 21. The Wheel (2:48) 22. The Falls (0:50) 23. Electricity (6:07) 24. Hymn Part 1. (0:44) 25. Hymn Part 2. (5:54) 26. End Credits (1:24)
Két fiatal egy autóban. Sosem volt ez még ennyire vészjósló.
Megtekintés: Miért? Még nem láttad???
Nagyon ritka érzés az, amit a film megtekintése közben éreztem, annyi szir-szart néztem össze negyven évem alatt. Félelmet. Belső, gyomorban fortyogó, halkan bizsergető félelmet. No, nem magam miatt, meg azért, mert elképzeltem, hogy mi lenne ha létezne ez az egész átok vs. szex dolog, hanem a főszereplő iránt érzett szimpátia félelmet, amely zsigeri és egyfajta testvéri óvásként kulminált végül. Ez abban merült ki nagy magányomban - igen, tök egyedül ültem neki, mert az előzetes hírek arra engedtek következtetni, hogy egyszerűbb, ha nagyon odafigyelek eme műre -, hogy egy idő után magam is paranoiásan fürkésztem a gyönyörű széles vászon hátsó harmadát, a közelgő "ellenség" miatt és felkészültem, hogy ha beazonosítom, amit be kell, hangosan rászólok a szereplőkre, hogy: - Fuss vazzeg, mögötted van!
Igen a film számomra előhozta azt a pszichológiai pluszt, amely főleg a mozi őskorában volt tetten érhető fogás, hogy behúzzák a nézőt és lebénítsák azzal, hogy egyszerűen képtelen a szereplőnek a passzív néző segítséget nyújtani. Hitchcock volt nagy mestere ennek. Nála előtérbe került, hogy a néző be legyen néha avatva és azért legyen feszült a film nézése közben, mert már tud valamit és ezt a tudást átadná az aktív szereplőnek, ami, néhány filmet eltekintve ami pont a témával foglalkozik, lehetetlen! (Már nincs élő ember, aki emlékezhetne a Lumiére fivérek vonatos "filmjére", ennek ellenére, a technika újdonsága elég erős reakciókat váltott ki az akkori nézőkből. Olyasmit, amit a mozi már régen nem képes meglépni, hiába 4D+/-3, meg 174.1 hangzás vagy ajándék dvd a jegy mellé...)
Másrészt a "Valami követ" egyfajta látlelet a fiatalokban ébredező szexualitásról és annak (itt fiktív) veszélyeiről. Kinek ne jutna megtekintés közben például a szex pestise az AIDS? A kisebb nemi-betegségekről most ne essék szó, hisz ehhez képest nem fontosak. Teljesen egyértelmű a hasonlat, igaz, itt az átok átadásával lehet némi előnyt nyerni a végzettel szemben. Apropó, van már 100%-os gyógymód az AIDS ellen??? Volt idő, amikor elkaptad, halott voltál. Ebből a szempontból a filmbeli démon még valahol humánus is - na, persze - hiszen van rá mód, hogy túlélhessük. (Valóban van?)
Csak mutatnék neked valamit...
Harmadrészt a film stílusában, képi világában - értve a színekre, helyszínekre, ruhákra, tárgyakra, zenére - főleg visszavisz minket egy kortalan korba, valahol a hetvenes-nyolcvanas évek horror világába, hogy fricskát mutasson pl. az akkori idők éledező műfaji leagázásának a slasher-nek. Mert a "Valami követ" nagyon félelmetes annak ellenére, hogy nem fröcsköl benne patakvér, nem halnak meg 8-10 percenként mellékszereplők és nincs egy szó szerint egy kézzel fogható gyilkosa, akit akár ki is nyírhatunk. (Bár tudjuk, ez mennyire nem működik, a nagy horror sorozatokat tekintve: Péntek 13., Halloween.
A "Valaki követ" ebből kiindulva, nem nagyon tudom, mikor játszódik. Van benne némi technika, de nincs teleaggatva okostelefonokkal, számítógéppel, teleport készülékkel, stb. Adva van egy valóban csendes kisváros, játszóterekkel, iskolával, még homokos tengerpart is akad. Nincsenek csicsás ékszerek a fülben, nincsenek lila hajú punk gyerekek, semmi kirívó karakter. Átlagos fiatalokról szóló, közel sem átlagos átok motívum. Még csak azt sem merem állítani, hogy a film olyan eredeti lenne, hiszen nagyjából láttunk hasonlót a "Végső állomásban" vagy a "Kőr" című horrorsorozatban.
Erős a kezdés:
Annie kiszalad a házuk előtti utcára. Apja értetlenül követi és kérdezi, mi a baja. A szomszéd lány is megjelenik, mert félti a barátnőjét. Annie senkivel nem törődik, kicsit futkározik a kertekben majd a család kocsijával lelép a szürkületbe. Eljut a tengerpartig és reggel az összetört holttestére akadnak rá. Bárki is tette ezt vele, emberfeletti ereje van és könyörtelen.
Csupa kérdés.
Egy idő után a néző a hátteret fogja fürkészni. Lát e valamit...
Jay (Maika Monroe) nem nagy bulizós típus, pasizni sem szokott sokat, most végre megismer valakit, akivel akár több is lehetne. A barátok - a szomszéd fiút leszámítva, aki persze gyerekkoruk óta a titkos hősszerelmes - mindenki drukkol a lány boldogságának, ugyanakkor óvni próbálják, hiszen az új pasit nem ismerik eléggé. Végül győz a vágy és egy autóban megtörténik, amit már a Titanicban láttunk Kate-től és Leo-tól. Jay még fel sem lélegezhet, amikor az új pasi átmegy őrültbe. Elkábítja a lányt és elvonszolja valahová, ahol a sikoly nem hallatszik. Ott megkötözi a lányt majd várnak. Várnak, mert még valaki nem érkezett meg.
Azután Jay észrevesz egy fura nőt, aki lassan közeledik hozzájuk. A pasi pedig megosztja vele az egyik ősi félelmünket: - Ez a valami, ami most jön felénk, meg fog ölni! Ez egy átok! Szeretkezéssel terjed és átadtam neked! Most rád fog vadászni és amíg meg nem öl, addig én biztonságban vagyok! - ésatöbbi.
Elég erős felütés és hatásosan van tálalva, fényképezve.
Tényleg nem emlékszem, hogy az utolsó pár évben láttam volna e hasonlóan feszült felépítésű, elgondolkodtató horrort.
Miért is az?
Mert rengeteg kérdést felvet mind morális, etikai téren, mind gyakorlatiasságból plusz egyéb.
Néhány, hogy csak a blőd gondolkodásból szemezgessek:
Ha mondjuk elítélem a prostitúciót, használhatom e az átkot arra, hogy kurvákat öljek? (Ez hülye???)
Ha mondjuk előtte szűz voltam, de most a saját védelmemben odaadom magam mindenkinek, kurva leszek vagy túlélő?
Átadhatom e az átkot olyannak, akit igazán szeretek, abban bízva, hogy ő jobban fogja kezelni, ezáltal engem is védve?
Amúgy szerethetünk valakit annyira, hogy józan fejjel átvállaljuk magunkra az átkát?
Te megtennéd?
Szereted a mostani párod annyira?
Sehol nem vagy biztonságban: Feladod vagy bármilyen eszközt megragadsz, hogy kibújj alóla?
A film rendezője saját történetét dolgozta vászonra. Le a kalappal, mert ilyen rövidke filmes múlttal szerintem elég komoly darabot készített. Könyörgöm, ha esetleg sorozat lesz belőle, nagyon figyeljenek a folytatások minőségére, ne valami kutyaütő kapja meg a melót. Mitchell jól adagolja a feszültséget, a színészeivel is elvan, van stílusa.
Kedvenc jelenetem, amikor Jay az egyik támadás után faképnél hagyja a barátait - hiszen mivel nem látják a szellemet, segíteni úgy sem tudnak, neki viszont menekülnie kell - majd a tengerpartra menekül, hogy pár óra nyugalmat leljen. Majd az amúgy eléggé visszafogott lány észrevesz egy kis csónakot, melyen pár srác tivornyázik. Látszik, hogy a lány őrlődik kicsit, majd vetkőzni kezd és besétál a vízbe. A filmben itt van egy ugrás, ám egyértelmű, mi történhetett a továbbiakban. (Vagy túlképzeltem? Mondd meg te!) Szóval, Jay, feladva elveit a szex terén, mondván, hogy nem fekszik le fűvel-fával, önnön védelmében beúszik a három sráchoz, iszik velük egyet, majd nagyon valószínű, belemegy egy többes szexbe, hogy valamennyi időre rájuk hárítsa az átkot. Persze, nem szól nekik - el sem hinnék - de míg az átok a három srácot utoléri, Jay azzal is nyerhet pár napot, amíg kitalálja, mi a következő lépés.
Egyszerűen zseniális kicsavarása ez a tinik könnyelműségének fricskájára. Nesze neked, bulizós, könnyű vérű csajok. Megfelelő motiváció hatására a szomszéd szűzike is elkapható egy fordulóra.
Egy másik jó jelenet, amikor Jay gyerekkori szerelme, miután "átvette" az átkot - tudjuk, szexeltek!!! - autójával a kupis negyedben gördül végig lassan a sarkokon. Vajon mi járhat a fejében? Talán, hogy némi apró pénzért átadhatja az átkát egy szakmabelinek, aki, munkájából kifolyólag ki tudja mennyi ideig védettséget élvezhet...
Talán meg is teszi a srác?
A film végül választ is ad, nem is.
Mi pedig elégedetten, de kissé összeszorult gyomorral állunk fel.
Majd áldjuk az eget, hogy amikor mi szexelünk, nem fenyeget minket hasonló veszély!
Pedig még mindig ott az AIDS.
Ami már közel sem olyan fenyegető...
90%
Horror filmnél szerintem ez a 100% :)
A "Valaki követ" viszont nem csak horror. Kőkemény társadalmi dráma.
Nagyon remélem, hogy a divathullámot nem lovagolják meg és nem készítenek egy hangulat romboló második részt, amolyan prequel-t, amiben megmutatják, honnan ered ez az egész átok dominó sor, sem egy alacsony költségvetésű, tékás alsó porcra fejest ugró folytatást.
Azzal pont a film egyedisége csorbulna.
- Találd ki, ki jön vacsorára? - Ez biztos benne van azon kérdések top 10-ébe, amitől egy átlagos férj spontán lépfenét kap... - Jaj, csak nem az anyós??? Mivel Kramer filmje nem vígjáték, hanem sokkal inkább társadalmi dráma - abból is a velősebb fajta, melynek van mondanivalója, nem csak úgy felböfög valami, oszt te meg néző, légy elnéző, kérőzzé' rajta.
Tegyük fel, átlagos magyar családapa vagy. Mint ilyen, inkább fehér, mint nem. Délután érkezel a munkából és a lányod, aki legyen mondjuk húsz éves és sejtésed szerint egy édes kislány, más források szerint viszont igazi fasztarisznya, haza állít ezzel a dumával,: - Találd ki, ki jön vacsorára? - te meg mielőtt belemennél a hülye játékba, szembesülsz vele, hogy az illető egy roma srác. Ezt még akkor sem biztos, hogy könnyen megemészted, ha mondjuk életében liberális nevelésben részeltetted a lányod, meg a kedvenc színészed csupa fekete bőrű komikus, és a nejed ősei között ingyánok voltak. Szóval, elvileg, te világpolgár vagy és elnéző és peace meg szúsza. Azért gondolj bele: Ha gyerekkorodban nem te voltál Maugli és csak örökbe fogadva fehéredtél ki öreg korodra, nem biztos, hogy rajonganál, ha szemed fénye egy enyhén mattabb árnyalatúval boronálná magát.
Sidney Poitier a kedvenc fekete színészem Denzel Washington mellett.
Kramer filmje pontosan erről szól. Mert Kramer és a főszereplő, a színészisten - Sidney Poitier, aki nagy kedvencem, habár mára neve is ő maga is kikopott a filmezésből - ha együtt dolgoztak, igyekeztek mindig az adott korban olyan témákat a nézők elé tálalni, amelyek abban az időben foglalkoztatták az össz.-amerikai népeket. 1967-ben pontosan ilyen téma volt a fajkeveredés. (Ami azért faszság, mert nem fajok keverednek, hanem azon belüli fajták, azaz rasszok. Ha nem kedveled a másik rasszt, akkor vagy a rasszista. Az én demagóg olvasatomban...)
Tehát, 1967-ben, amikor forrongott az USA, mindenféle, holmi polgárjogi aktivisták kiabáltak a tévében és lövették le magukat, ha úgy hozta a sors és ezzel későbbi, Oscar-díj érzékeny filmeknek adtak alapsztorit. 1967-ben, sok déli államban még simán belebotlott az ember olyan nyilvános vécékbe, ahol külön helység volt a fehéreknek és a feketéknek. A buszon sem feltétlenül ülhettek egy helyre, hanem egyik szín előre, másik szín hátra.
Katharine Hepburn és Spencer Tracy munkakapcsolatát kilenc film őrzi.
Természetes, ha néhányan elkezdték kinyitogatni a csipákat, megmakacsolták magukat és ezekből lettek forrongások, lázadások, néha pedig véres lincselések. Amerika azonban mivel maga is kevert nemzet, amolyan teljes-világi trutyi, kész volt rá, hogy egy homogén emberfolyammá változzon a szabadság és világbéke árnyéka alatt, ezért kénytelen volt teret engedni a összes nyomásnak, melyet polgárai a fejükbe vettek és kiterjesztettek hazájukra, a kis kerítéseiken kívül. Ezek egyike volt a megkülönböztetés elhagyása. Minden ember egyenlő! Egyelőre! Ez azóta olyan jól működött, hogy amivel akkor még a filmben Kramer és Poitier humorizált, már valósággá lett: fekete amerikai elnök!
1967-ben azonban ez nagyon nem így volt. Egyes helyeken ha fekete voltál, kinéztek, máshol meg ekéztek. Ma fordítva van; egyes fekete negyedekbe ha fehér vagy, be sem teszed a lábad. 1967-ben, északon még csak-csak, de ha USA délibb vidékein tettél látogatást, egy dolgot nem láttál: fekete pasi oldalán fehér asszonyt. (Ma meg Magyarországon is elég, ha megtámasztod a hátad a Starbuck's oldalánál és előbb-utóbb megjelenik egy ilyen párocska. Elröpült ötven év, helló!
Joey Drayton-nak (Katharine Houghton) hatalmas híre van, amikor a suli szünetében hazatér a szüleihez. Szerelmes! Egy doktorba! Egy érett, intelligens, okos férfiba! Aki fekete! Anyu (Katharine Hepburn) mindjárt mellé ül a kanapénak és első sokk után már csak arra kíváncsi, vajon apuka nála rosszabbul fog e reagálni? Mintha titkon ki akarná nyírni a jó öreget, hiszen ismeri a hozzáállásukat a világhoz, de ha ő ennyire meglepődik a papa vajon nem fog???
Ma már könnyen tréfálkozom ezzel az akkor kényes témával. Mert a film sztorija eszméletlen friss ma is. Ötvözi nem tudom mit a 12 dühös emberrel, csak itt kevesebb szereplőt kell meghallgatni, hogy a végén az egyetlen, akinek tényleg számít a szavazata a párocska jövőjét illetően, végül fejet hajtson a "nép" akarata előtt.
Joey apukája, Matt Drayton (Spencer Tracy - nagyon betegen forgatta le ezt a filmet, melynek bemutatója előtt néhány héttel elhunyt. Alakítását poszthumusz jelölték díjakra.) életében soha nem mondott ellen a lányának. Eddig erre nem is volt szükség, mert szabad szellemben nevelték a kicsi lányt és tudták, soha nem fog rájuk szégyent hozni. Azért, amikor beállít a nála közel tizenöt évvel idősebb özvegy (Érted: Már eltemetett egy asszonykát, ami azért plusz para!) doktorral, hiába a fene nagy liberalizmus, erősen rezegni kezd a léc. Az első sokkból segít felépülni, hogy a doktor, John Prentice (Sidney Poitier) külsőre szimpatikus, végtelenül türelmes és figyelmes, nevelésében klasszikus, tanult ember. Nem tudni, először mi fordul meg a papa fejében, (A feketéknek tényleg harminc centis? És ha a lányom csak egy-ötven magas, nem szakad ketté, amikor ez a fiatalember magába húzza?) hogy mi lesz a kislányával, amíg a szereplők szavakba nem öntik fenntartásaikat, véleményüket. A film második felében megjelennek a fekete szülők is, Joey szervezésének köszönhetően, hiszen a lány bár fiatal és kicsit hebrencs, nem akar a végtelenségig várni, hogy a négy szülő mikor adja áldásukat rá, hamar le akarja zavarni a viziteket és a várható mini-családi-harcokat.
Lassan több oldalról körüljárjuk a témát és megismerjük az álláspontokat.
Erről többet írni kár.
Látni kell!
Bár a család nem erősen vallásos, azért a barátok között egy katolikus papot is találunk, hogy legyen egy másik nézőpont is, amivel lehet filozofálgatni.
Kramer filmje időtlen klasszikus. A régi szinkron nem rossz, de ráférne a filmre egy komoly felújítás.
A színészek remekek:
Houghton végig olyan szeretettel néz Poitier-re, hogy elhiszem, fülig szerelmes belé. Poitier kisujjból hozza a felső osztálybeli kívülállót. Tracy, aki életében sosem volt egy néző mágnes, ugyanakkor alakításai miatt ma már zseniként tekintenek rá a ... sznob(?) mozisták, ebben a szerepében is hihetetlen pillanatokat ad át a kamerának. A film végi monológját megkönnyeztem, pedig még csak nem is állítom, hogy direkt túl érzelgősre írták volna.
Hepburn meg a film közepe táján olyan profizmussal rúgja ki a helyettesét egy jelenetben, hogy ez alapján megértem, miért is kapott életében az a nő négy Oscar-díjat. Azt a jelenetet látni kell!
90%
Miért csak ennyi, ha tetszett?
Mert nem lepődtem meg a végén. :)
Bár nem az volt a cél, gondolom, azért vártam kis meglepit még.
Azért így sem rossz a mozi, hiszen mindjárt három Oscar-díjas színész hozza benne a főbb szerepeket. Houghton kisasszony pedig ezzel mutatkozott be.
Ami a "kislánynak" az első volt, az a "papának" az utolsó...
Érdekesség:
Siettek felvenni Tracy jeleneteit, hiszen a producerek már tudtak a betegségéről és eleve nem vele akartak forgatni. Kramer ragaszkodott hozzá.
A forgatókönyvet William Rose írta, aki főleg fura hangulatú komédiáiról volt ismert. Talán eredetileg ez a darab is egy családi vígjáték lett volna, csak közben Kramer keze alatt váltott át egy komolyabb hangvételű drámába. Azért mosolyogtató pillanatok is maradtak benne.
Sidney Poitier és az apját alakító Roy Glenn között alig tizenhárom év eltérés van. Az anyukát alakító Beah és Poitier között alig hét év a különbség. (Ezek a színészek olyan fiatalon kezdik...)
A second unit egyik rendezője Ray Gosnell Jr. volt. Hogy ki ő? Raja Gosnell apukája. Tudod: Raja Gosnell rendezett olyan filmművészeti remekeket, mint az élőszereplős Scooby-Doo filmek, a Hupikék törpikék hasonlóan félanimációs két része, és a trágya Gagyi mami. Messze esett az alma a fájától???
Nem tudom nem szeretni Costner filmjét. Annak idején moziban láttam. Nem voltunk felkészülve a három órára, mégis sikerült egy ültemben végig néznem, mert lekötött. Még nem felejtettem el a világsikerű, több Oscar-díjas mesterművét, a "Farkasokkal táncolót". Ez a film legalább annyira amerikai, pop-art, kalandfilm, mint amaz volt, igaz, az némi történelmi cukormáz mögé rejtette a piskótát. Ez a darab viszont - rengeteg hibájának ellenére - simán csak egy szórakoztató, poszt-apokaliptikus kalandozás, mely nem mentes a nárcisztikus etűdöktől, amiket megbocsátok a rendezőnek. Mert élveztem a játékidőt. Engem, mint célközönséget, tökéletesen eltalált a film. Mondom ezt úgy, hogy vannak hibái, látom őket.
Jellemfejlődés:
Amikor először találkozunk főhősünkkel, Shakespeare-rel, vagy ahogy később fogják hívni, a postással (A könyvben van neve is: Gordon Krantz) egy magányos figura, aki öszvérével járja a kietlen világot, lehetőleg kerülve a népesebb településeket, városokat. Gyűjtögető életmódot folytat, csak magában bízik. Mikor néha mégis lakott területre téved, olyankor színészi játékával, vagy annak hiányával szórakoztatja a nagyérdeműt. Egyik ilyen kaja felhajtó előadása után önkényesen besorozza csapatába Amerika nagy mumusa, Bethlehem tábornok (Will Patton), aki kihasználta az infrastruktúra összeomlását és vérengző hadseregének élén terrorizálja a megmaradt, impotens közösségeket. A postás pedig végig a szökésen töri a fejét. Amikor végül sikerül neki, önös érdekből, szökés közben egy halott postás holmiját veszi magához. Mégis csak jobb kenyérkereső lehetőség a kiégett világban, mint színészkedni, habár, amikor az első városkában bemutatkozik, minden színészi képességére szüksége van, hogy elhiggyék a meséjét a helyreállt rendről, új elnökségről. Eszik is rendesen, miközben ő lassan összeszedi a leveleket és tovább áll. Kezdetben csak magára gondol, mikor önkényesen ellátja ezt az amúgy felemelő feladatot, viszont, némi kényszerpihenő után - pár hónapot sérülten a hegyekben tölt, sebesüléséből lábadozva - rádöbben, hogy a világ, neki köszönhetően, megváltozott. Amikor ezzel szembesül, ő is változni kezd. A felelőtlen, osonó férfi, merész parancsnokká növi ki magát, aki kezdetben védené az övéit, sőt, később háborúra is kész értük.
Konklúzió: Egy apró porszem, egyetlen ember, hozhat békét. Egy olyan ember, aki kibújik a felelősség alól, lehet hős. Bethlehem pedig az ellentéte: egyetlen ember is lehet, önerőből, véres kezű diktátor.
Mellékalakok:
A film másik pozitívuma, hogy képes néhány jelenetből, pár mondatból, egész karaktereknek három dimenziót adni. A legjobb ilyen háttér karakter, Bethlehem jobb keze, Getty ezredes (Joe Santos), aki néma szereplő, így még nehezebb élővé varázsolni, mégis sikerül, néhány róla szóló monológnak és pár, a háttérben lejátszódó pillanatnak köszönhetően. Getty vérbeli katona, aki a végsőkig tartja magát a parancsokhoz. Egyszer fellázadt, kiállt Bethlehem ellen, de veszített és azóta hű csatlósként teljesíti kívánságait. Getty ugyanakkor érző szívű ember, aki talán azért igyekszik Bethlehem közelében maradni, hogy annak pusztító hatását amennyire tudja, enyhítse. Erre legjobb bizonyíték, amikor az egyik kivégzés kirendelt csoportjából személyesen húz ki egy tizenéves fiút, hogy a fiatalember ne végezze a város főterén, vérbe fagyva. Getty az, aki végül pontot tesz Bethlehem karrierjére, amikor végül lelövi a tábornokot, miután a postás legyőzte őt fair küzdelemben, de a tábornok megszerezve egy pisztolyt, erkölcstelenül igyekszik cselekedni, a saját törvényei, a nyolcas ellenére. Getty egyrészt lehet, hogy csak arra várt, hogy megölhesse a tábornokot, ugyanakkor, ha úgy vesszük, csak betartatta a törvényt, amelyet magára valónak is érzett.
Egy másik ilyen mellékalak Pineview seriffje, Briscoe (Daniel Von Bargen) aki elsőre kiszúrja a postás meséjének hiányosságait, és meggyőződése ellenére, a város nyomására támogatja, egészen a haláláig, mert ha nincs is meggyőzve róla, hogy postásunk igazat mond, azért a seriff is érzi, hogy ha ennyire le akarják vadászni a holnisták - Bethlehem magánhadserege - akkor az az ember igenis fontos. Briscoe első jelenete egészen pofás, ahogy reflexből puskát emel a magányos postásra. A film egyik leghumorosabb jelenete.
Will Patton remek gonosz.
A humor:
A filmben végig érezhetően jelen van a Costner-re jellemző szikár, egyszerű humor. Ezek főleg beköpésekből állnak és ha párosítani akarnám, akkor talán Stallone pléhpofával előadott poénjai mellé sorolnám. Ugyanakkor a filmben a postás mondakőr összes vicces kliséje helyet kapott. A postás első kérése a városkában, hogy kössék meg a kutyákat, amíg ő ott van. Azután egy csöpögős részben előkerül mint téma, hogy a "postás csinálja a gyereket". Ezer vicc épül erre az unásig koptatott poénra, itt viszont teljes értékűen helye van. Azután amikor a postás egy végtelen lépcsőn tud csak feljutni egy kis faluba, szóvá teszi, hogy a postahivatal a továbbiakban a lépcső aljában lesz..., stb.
Visszaköszönő Costner:
Az alaptörténet, szegről-végről, a Vízvilág variációja. Anti-utópia, csak víz helyett szeméttel. Van benne Farkasokkal táncoló is: magányos hős, idegen környezet, jellemfejlődés, megmentésre váró nő, barátság, bizalom, a hadsereg, mint ellenség.
Az a jelenet, amikor a postás emberei halomra lőnek egy csapatnyi holnistát, míg végül az utolsót egy folyó szélén, körbeállva mészárolják le, már megtörtént a Farkasokkal táncolókban, mikor Wes Studi harcos indiánját mészárolták le.
Amikor a postás a végén elüget a holnista sereg előtt, felfedve a vállába égetett nyolcas jelét, az pedig rímel arra, amikor Costner katonája a Farkasokkal táncoló elején körbeüget az ellenséges csapat előtt, igaz, ott lőnek rá rendesen és végül hatalmas csata kerekedik a magánakcióból.
A látcső, ami több Costner filmben megjelent már, humorforrásként is, itt is előkerül, többször, igaz, a vele való játék elmarad.
Egy nyálas jelenet. Abby szerelmet vall. Legyezi a Costner a hiúságát...
A fényképezés grandiózus, máskor meg tévéfilmes. Néha szép panorámaképeket váltanak nem teljesen jól beállított közeliek.
A zene viszont sokkal zseniálisabb, mint maga a film. James Newton Howard egyik legjobb munkája. Kár, hogy a film "buktája" miatt kevesen élvezhették. Az akció jelenetek kicsit talán összecsapottak, sok nincs is bennük. Érdekes, a három óra alatt alig látunk klasszikus akciót, mégsem hiányolom a filmből, hogy több legyen.
Will Patton tábornoka igazi rohadék, de megkülönbözteti a szimplán gonosz ellenségtől az, hogy gondolkodik, filozofál. Amikor pl. rádöbben, hogy a postás, mint személy kinőtte magát egy hitvallássá és ő, ezzel a hitvallással már nem képes megküzdeni, mert olyan, mintha egy szellemmel küzdene, remek pillanata a filmnek.
Ford Lincoln Mercury (Larenz Tate) karaktere pedig azt a témát járja körbe, hogy mi történik, ha valaki hinni kezd valamiben és önmaga gerjeszti tovább a hitet, míg végül már nem lesz többé hatalma az embernek a hite felett, az önálló életre kell. Ford egy idő után, saját szakállára verbuvál postás hordát, mert hisz abban, amit Costner karaktere összehord neki. Ford ugyanazt a trükköt alkalmazza követőinél, amit rajta is gyakoroltak: kamu leveleket olvas fel a csoportnak, melyben az állítólagos Starkey elnök megköszöni a munkájukat. Ford hite és csalása nélkül a postás nem lenne senki. Gyakorlatilag a fekete fiú épít köré "mitológiát", ő csinál belőle hőst. (Másrészt miatta kell végül felvennie a kesztyűt is.)
Costner, akárcsak a magányos oroszlán, egyedül barangol a kihalt világban. Azért, hamar kiderül, hogy a homokos, poszt-apokaliptikus világban bőven van hely zöldellő erdőknek és nyüzsgő közösségeknek. Pedig az első percek után egy Mad Max világot képzelnénk el.
Hibák:
A film kissé túl patrióta. Azután van benne nem kevés nyálaskodás. Amikor a film végén Costner gyermeke másodszor jelenik meg, hogy felidézzen egy korábbi momentumot, amikor a levelét a postásnak adja, az kellemetlenül giccses. A film amúgy is folyamatosan egyensúlyozik valami hurrá optimizmus mentén, ami csak sokadik megtekintés után tűnik fel.
Nyálas az a rész, amikor a postás Abby-vel (Olivia Williams) táncol, közben andalító country szól és egy montázsban láthatjuk, amint egy postást levadászik egy holnista. Jaj!
Egy másik ilyen jelenet, amikor Abby sírva vall szerelmet a postásnak, holott, eredetileg nem akart érzelmeket táplálni iránta. Juj!
De ennyi azért belefér.
Ha bukott - én nem tekintem buktának, max. nem hozott elég bevételt - akkor abban nagy szerepe lehetett a lobogó égetős jelenetnek. Azt az amerikai nagyon utálja.
Maga a történet is erősen sántít:
A végén kiderül, hogy a postás 2043-ban, hetven évesen szenderedett örök álomra. Ebből kivonunk harmincat, mert kb. negyvenes lehet a történet idején és kiderül, hogy 2013 körül játszódik a film. Nos, nem tudom, mikor írták, de 1997-ben rendezték és azt a fajta "leépülést", amelyről szól, nehezen tudom elképzelni 5-10 év alatt. Hogy az állami apparátus, infrastruktúra, tömegkommunikáció, és a sok egyéb, ami hiányzik a filmből, szerintem nem tudna ilyen gyorsan végbemenni. Kellene hozzá vagy 30-40 év.
Azután meg, amikor a végén van az a szobor avatás, az megint olyan, mintha visszacsöppentünk volna a kilencvenes évekbe. Színes lufik, rikító pólók, stb.
Szóval, kicsit gyorsan végigfutunk az eseményeken, ami, véleményem szerint, azért sokkal lassabb folyamat.
A Waterworld-ben a karaktert csak matróznak hívták - vagy mutónak - itt pedig ő a postás, vagy Shakespeare. Egyik névtelen figura sem hozott szerencsét a kasszáknál...
Ettől függetlenül nagy kedvenc.
Jobban szeretem, mint a két másik Costner kalandot.
90%
De megértem, ha neked nem tetszett.
Különvélemény:
Szerintem Costner a nagy stúdiók áldozata.
A "Farkasokkal táncoló", mint független film, egy rakat díjat és nem kevés pénzt hozott. Elképzelésem szerint, a nagy stúdiók (értsd: pénzes producerek, akiknek baszta a csőrét Costner sikere), a továbbiakban, hátulról lobbiztak Costner ellen, amikor az nagy fába vágta a fejszéjét. Így, kritikusok (értsd.: bértollnokok) segítségével, folyamatosan lehúzták a készülő nagy filmjeit, hogy mire végre moziba kerültek, már elkönyvelték őket bukásnak. Fórumon beszéltem olyannal, aki utálta a Waterworld-öt, de később, faggatás után, bevallotta, hogy sosem látta. Ebből kiindulva, a "kritika" és bulvár sajtó, jó munkát végzett.
A filmcím magyarítása, ha úgy vesszük, kivételesen jól sikerült, hiszen a történet esszenciája. A postás, reményt hoz, egy olyan jövőről regél, amely pozitív és áldásos. Mennyivel szebb és magasztosabb ez, mint a profán: A postás?
Az "Azonosság" egy jó thriller, ha azt is számításba veszem, hogy jelen véleményemet sokkal korábban írtam és tettem fel egy azóta megszűnt oldalamra és annak ellenére, hogy a filmet nem mostanában láttam, szívesen újra nézném, pedig nagyjából élénken emlékszem a cselekményre. Ez pozitívum.
Szóval, hogyan is gondoltam akkor, amikor megjelent a dvd kiadvány a filmhez:
A jó thrillerhez nem kell más, mint néhány egymástól teljesen eltérő karakter, egy lehetőleg érdekes vagy félelmetes helyszín, és némi feszültségteremtésre való hajlam a forgatókönyvírók részéről.
Az Azonosság tipikusan az a film, aminek legjobb jelenetei egy igazán ínycsiklandó trailert képesek megfelelő vágással és zenével kiadni. Egy kellemes mély bariton közben elejt néhány reszelős mondatot és mi máris, nyálat csorgatva várjuk a következő, horrorba hajló, szürke köpenybe bújtatott filmet. Amikor először láttam Az azonosság beharangozóját, összébb húztam magamat az addig kényelmes fotelben, kimeresztettem a szemeimet, és igyekeztem egyetlen másodpercet sem pislantani, nehogy kihagyjak valami fontos momentumot. Az üdítő és kukorica elfelejtve árválkodott a két oldalam mellett és bár szomjas voltam, nem nyúltam az italért.
Felcsigáztalak?
Sajnos leírva közel sem tudom olyan érzékletesen bemutatni, hogy a film marketingjének milyen kiemelkedő bástyája a mozis kedvcsináló, ha meg esetleg annak idején láttad, akkor a filmet utána természetesen megnézted, és akkor meg minek tépjem a szám (ujjam)?
Alfred Hichtcock (Alfred Hitchcock a wikipédián) legjobb hagyományait követi a film, némi lineáris ugra-bugrával, mely szerencsére cseppet sem zavaró, sőt, némi ízt ad a történetnek, elterelve a gondolatainkat, nehogy könnyen megfejtsük a feladott rejtvényt. A másik hangulat ami az embert magával ragadja erősen emlékeztet az izgalmas és csavaros krimik királynőjének, Agatha Christie-nek szellemiségére, és erre utalást is tesznek a filmben. A lepukkant szálló helyettesíti a „Tíz kicsi néger” szigetét, és ebben is „meghal” valaki, hogy később visszatérjen, de botorság, és pofátlanság lenne lelőni a poént. Főleg, hogy ő nem is játszik ebben a filmben! Mindegy…
Azért a szereplőket érdemes kicsit bemutatni, már csupán azon okból is, mivel nagyon jó karakterek és nagyon jó színészeket sikerült a megformálásukra megnyerni.
De előbb bekapcsolnám az ablaktörlőket, hisz szakad az eső.
A szakadó esőben kuncsaftokra vár az elhagyott motel. Neonfényei szinte elvesznek a távolban. Külsőre cseppet sem emlékeztet a legendás Bates motelre, mert az néhány rendezett szobából, és a felettük őrködő komor házból állt, itt pedig a gazdasági épületek kusza összevisszaságban fogják közre a hálóhelyeket egy erősen lepusztult benzinkút és üdülő amorf keverékeként, de a légkör teljesen megegyezik. Az esőzés hermetikusan lezárja a környező földterületet, és a motel mintegy mágnes, magába szippantja mindazokat, akik az elárasztott környéken rekedtek. Különböző emberek, más és más karakterrel, ám hamarosan kiderül, van egy „apró” kapocs, ami összeköti őket, van bennük azonosság.
Larry (John Hawkes) idegesen tesz-vesz az előcsarnokban. Keresgél, kutat és valami rejtélyes okból nem találja a helyét. Vagy a rágcsálókkal gyűlhetett meg a baja, vagy csupán utálja a motelt és azon tűnődik, hogyan álljon tovább a pokol e homályos szegletéből. Larry a motel vezetője, de az út, amit megtett idáig ugyancsak rögösre sikeredett. Az ajtón berobban az életébe néhány ideges ember, aki a zuhogó esőben futottak egymásba, és a kényszerű találkozás vége egy csúf gázolás lett. George (John C. McGinley) feleségével és fogadott fiával érkezett, meglehetősen bepánikolva, mivel a durrdefektüket még tetézte az is, hogy a nejét elcsapta egy bérelt limuzin. Ed, (John Cusack) a sofőr elismervén hibáját, hátrahagyja utasát, a lecsúszott ám annál vérmesebb színésznőt, (Rebecca DeMornay) és egyedül indul, hogy valahonnan segítséget hozzon. A gyors sprint folyóba torkollik, de itt belefut a félig prosti, félig markecoló Call girl-be, (Amanda Peet) és egy ifjú házaspárba, akit csak a papír tart össze, meg némi mondvacsinált indok. Együtt térnek vissza az utolsó menedékbe, és közben befut még egy rendőr (Ray Liotta) és az őrizetére bízott sorozatgyilkos (Jake Busey) aki ugyan hamar megszökik, de butaságának köszönhetően hasonló gyorsasággal előkerül.
A szakadó eső nagyon jó hangulatfokozó "környezet" a hotel mellett.
Az éjszakát sikolyok verik fel, és nem tudni, hogy ki és miért akar minden kellemetlenséget tetézve még jobban alátenni szereplőinknek. A logikai feladvány megoldása végre nem kézenfekvő, de szemfülesebb nézők azért kiismerhetik magukat a szövevényben.
A zene remek (Alan Silvestri), a képek kellően hidegek és félelemkeltők. A rendezés finom, precíz és átgondolt. James Mangold sokat fejlődött a Copland óta. (Mondom én!)
A szereplők nagyon jók, bár néhol kissé elhúznak a ripacskodás határáig. Játszik még Alfred Molina és Clea DuVall.
A dvd lemezen megtalálható egy alternatív verzió is, de a különbség csak 2 perc, meg a végén néhány képkocka. Láthatunk még kihagyott jeleneteket, amik sajnos nem sok pluszt mutatnak a filmmel kapcsolatba. A trailerek között négy filmet találunk, köztük magáét az Identity-ét.
Annak, aki szereti, sőt, imádja a thrillereket és a szinte arcon csattanó befejezéseket.
Identity (2003)
Angol és magyar nyelv, + több felirat.
Különvélemény:
Talán ma már nem számít spojlernek, ha leírjuk, hogy maga a film magva, ahogyan gyilkosunk személyiségei "megküzdenek, legyőzik" egymást, az egészen közel áll egy eredeti koncepcióhoz. Az egyetlen hátránya, hogy nem sokban különbözik azoktól a filmektől, melyeknek csattanója a végén kimerül abban, hogy a film gyakorlatilag egy álom szekvencia. Itt pedig egyfajta fantáziáról beszélünk. Minden rejtély, akció, gyilkosság végül kulminál abban a tényben, hogy amit láttunk, nem létezik, csupán egy sérült elme beteg képzelgése. Ami mégis eladja ezek után a filmet - értsd úgy, hogy akár többször nézhető - az az, hogy hihetetlenül jó és ismert szereplőgárdát sikerült szinte minden fontosabb szerepre megnyerni. Volt, aki akkor volt a csúcson, volt, aki már túl is haladt rajta, volt, aki nem tudta megugrani eddig ezt a filmet. Mégis, csupa olyan nevet láthatunk, akik abban az időben elég rendesen pörögtek. Egymást kiegészítve tették hozzá tudásuk legjavát a filmhez, hogy jól szórakozzunk.
Amikor a film címébe belebotlottam és csak annyit hallottam, hogy akciófilm lesz, mondtam is magamban: Equalizer? Biztos megint valami elszállt Jason Statham marhaság lesz, amiben legyőzi a világot, közben grimaszol és betört orrán át szűri a szavakat. Ilyen címmel csak valami eszement akcióorgiát tudok elképzelni. Nem mintha, ismerném a szó pontos jelentését, csak a hangzása olyan... És mekkorát tévedtem!
"A védelmező" szegről-végről egy 1985-ös filmsorozat - The Equalizer - hevenyészett remake-je. A négy évados sorozatban egy ex-ügynök - ott idősebb, fehér férfi - segít bajba jutott embereken, hogy kellemetlen helyzetekből kivágják magukat. Ezt a sorozatot dolgozták át egy látványos nagyjátékfilmmé és még a lehetséges folytatás sem kizárt!
Fuqua nem a kedvenc rendezőm, már írtam erről, azt hiszem. Nekem kicsit dark a filmjeinek világa, hangulata. Sok a barnás szűrő, sok a cgi füst, sok, sok, sok. Ennek ellenére, mégis voltak filmjei, főleg az utóbbi években, amiket kifejezetten szerettem megnézni, újranézni. Nem feltétlenül az egész filmet, csak bizonyos részeket, mert szűrő ide, barnás hangulat oda, azért nem rosszul összerakott, korrekt mozikat szokott kiadni a kezéből. Nagy kedvencem pl. a "Támadás a Fehér Ház ellen" című Die Hard koppintás, főleg az a jó húsz perc, amikor a Koreai terroristák elfoglalják az elnök kedvenc tartózkodási helyét. (Nem egy budit.)
Marton Csokas a széttetovált bérgyilkos.
Fuqua megint egy kedvelhető filmet készített a színészzseni, Denzel Washington főszereplésével. Már dolgoztak együtt és az a korábbi közös munka egy rakás díjat ért kedvenc fekete színészemnek - Sidney Poitier a másik. A "Kiképzés - Training Day" igazi jutalomjáték: egy velejéig gonosz(?) rendőrről szól, aki ifjú társát simán beáldozná az első munkanapján, ha nem úgy ugrik, ahogyan ő fütyül. (Erősen sarkítva.)
"A védelmező" szintén hasonló jutalomjáték, csak most Denzel pontosan a másik végletet alakíthatja: egy kedves, jóravaló ex-ex-ex special katona ügynököt, aki nappal több helyen dolgozik, barátkozik az egyszeri halandókkal, míg éjjel többnyire könyvet olvas kedvenc kávézójában, figyeli a környezetét és nem akar a múltra gondolni. Azután életébe betoppan egy tizenpár éves prostituált, Alina aka. Teri (Chloe Grace Moretz), aki zenei sztáréletről álmodozik, miközben gusztustalan gazdag férgek farkát kell markolásznia. A stricije sem bánik vele kesztyűs kézzel, a kuncsaftok sem nagyon. Véletlenül Alina és Bob McCall (Washington) útja a törzshelyükön keresztezi egymást és Bob, talán maga sem tudja miért, úgy érzi, meg kell védenie a gyereklányt. (Mint annak idején Robert De Niro a Taxisofőrben - Taxi Driver - a hasonló szerepet játszó Jodie Fostert.)
Robert apró közjáték után személyesen keresi fel az orosz strici-üzletembert és egy rövid és sikertelen egyezkedés után rövid úton likvidálja az egész jelenlévő brigádot. Ezzel vége is lehetne a történetnek, ha a strici csupán magánzó lenne, ám valójában az orosz maffia egyik Amerikában tevékenykedő sejtjének volt a vezetője és így, fontos ember, akinek halálát meg kell torolni, vagy a konkurencia kicsit elkanászodik. Rögtön küldenek is az anyaországból egy volt Specnaz ügynököt, aki amolyan öltönyös verőember és problémamegoldó: Tedi (Marton Csokas)
Tedi először az ír bandát veszi elől, majd miután kiderül, hogy a véres leszámolás nem a többi maffia brigád műve, némi szerencsének is köszönhetően Bob nyomába ered.
akció begyakorlása a kaszkadőrkoordinátorral.
Fuqua amolyan jó hollywoodi szokás szerint nem mélyed el a karakterekben és nem áll be sem középre, a szürke tartományba, mert nála minden fekete vagy fehér. A "Kiképzésben" simán megölette főszereplőjét, hiszen ő volt a rossz fiú, itt viszont, szinte már emberfeletti erővel rendelkező szuperhőst formál belőle. Talán ez a film egyetlen gyenge pontja: Robert McCall annyira vérprofi veterán, hogy általában üldözői orra előtt jár egy lépéssel, szinte sebezhetetlen és egyszerűen nincs ellenfele, ha harcról van szó. Pont ez a sérthetetlensége az, ami miatt a film inkább az agyatlan akciófilm kategóriában tévelyeg és nem tud átlibbenni a komolyan vehető dráma-akció szekcióba. Bob karaktere éjjel-nappal dolgozik és létezik. Szinte sosem pihen. Ért mindenhez. Telefonok, megfigyelés, közelharc. Segít, ahol tud és ha egy kis szarházi ellopja a kolléganője gyűrűjét, még arra is marad ideje, hogy lenyomozza az illetőt és egy súlyos kalapáccsal elégtételt vegyen rajta. Néha együtt sportol a grundon a srácokkal vagy beszáll egy épület tatarozásban. Igazi multitalentum, aki valamikor eljátszotta a halálát, hogy kiléphessen az ügynökségtől, ahol a legkeményebb munkákat bízták rá. (Azt mondjuk nem értem, hogy ha mindent ki tud nyomozni, minek keresi fel a volt kollégáit, akik úgy tudták, hogy meghalt. Az, hogy az orosz bérgyilkosról akart plusz infót megtudni, szerintem túl erőltetett érv.)
Ennek ellenére a film egészen pörgős és végre megint láthattam a "Zene és szöveg - Music and Lyrics" cuki üdvöskéjét, Haley Bennett-et, igaz, sajnálatosan felesleges és rövid szerepben. Bill Pullman nem kevésbé volt szinte csak mellékes cameo.
A fényképezés szép, a vége leszámolás alatti zene eszméletlen jó választás. Kicsit sok a sárga, barna és az indokolatlan lassítás is. Ettől függetlenül kellemes esti mozi.
90%
Figyeld:
- Zseniális, amikor a strici tárgyalás lezárásképp Washington a koponya formájú papírnehezékeket "szétosztja" a delikvensek között.
- A két korrupt zsaru mellékszál, ami nem nagyon visz sehova, de jó poén.
- Csokas "beszélget" az ír főnökkel.
- Washington és a szubjektív kameramozgás, a kitörni készülő akció előtt.
