2021. szeptember 22., szerda

Gaia - Gaia (2021)

Gaia - Gaia (2021)



Rendezte: Jaco Bouwer

A film Mafab adatlapja: Gaia (2021)

Megtekintés: Habár maga a Gaia-elmélet egy szép gondolat, a mozi, amelyet a görög Istennő nevével kapcsolatos teóriára épített név címével láttak el, valójában végtelenül pesszimista, amennyiben az egyén szemszögéből nézzük.

Az 1970-es években, James Lovelock fektette le szélesebb kör elé a Gaia-elméletet, melynek nevét "A legyek ura" Nobel-díjas írója, William Golding javasolta. (A nevekre klikkelve eléred a linkeket, ha érdekel a téma, én nem kezdenék okoskodásba ezzel kapcsolatba.) Mostanában már felfedeztem filmeket, amik ebből a teóriából merítenek többet vagy kevesebbet, lásd pl. az Avatart, vagy az In the Eart (2021) című mozikat.
Szerintem sem ördögtől való feltételezés, hogy a bolygónk valamiféle szoros kapcsolatban van a rajta létező élővilággal, hiszen belőle táplálkozik. 

A Gaia azonban nem annyira filozofáló mű, mint inkább egyfajta bio-horror, amely még a mostanában hype-olt "The Last of Us"-ra is erősen emlékeztet, hiszen a gomba által benőtt karakterek számomra egyértelműen a videójáték félelmetes, gomba spóra által irányított erőszakos előhalottjaira emlékeztetnek.

Gabi (Monique Rockman) és társa, Winston (Anthony Oseyemi) két erdőt kerülő, a folyón csordogáló erdőkerülő. Gabi a drónnal játszadozik és mikor egy férfit pillant meg a kamera képernyőjén, közvetlenül a drón bedöglése előtt, letér a szokásos útról, eltér a megszokott rutintól és a készülék, illetve a lehetséges idegen nyomába ered. Az életük pedig örökre megváltozik ezzel, és bár nem tudják, első tanúi lesznek egy új, természetközelibb világ születésének, habár, nem biztos, hogy ez nekik szerencsés találkozás a jövővel.

A jövő pedig egy fiúgyermek, aki apjával remeteként tengődik az őserdő mélyén, mert apa csak így képes kordában tartani a gyermekében élő és dolgozó erőt, amely eggyé teszi őt a természettel és még nem ismeri határait. Gabi belecsöppen a duó életébe és nőként felébreszt a fiúban, Stefanban (Alex van Dyk) annyi szexuális vágyat, hogy a fiatalember megkérdőjelezze apja, Barend (Carel Nel) néhány döntésének jogosságát. Pl. miért kellene életük végéig az erdőben bujkálniuk, ijesztő, vérszomjas lények között, amikor Gabi világa sokkal izgalmasabbnak hangzik.
Azonban Barend tisztában van vele, hogy gyermeke hiába hordozza magában a Föld erejét, ha közben ez az erő irányíthatatlan és veszélyes is lehet az emberiségre.




Tertius Kapp forgatókönyve lassú, misztikus munka. Hogy pesszimista vagy optimista darab, az a nézőtől függ. Mióta az emberiség komolyan foglalkozik az üvegházhatással, a természetvédelemmel, a lehetséges jövőnkről a Földön, néha készülnek filmek, amik arról mesélnek, mi történne, ha a természet visszavenné jogos jussát az embertől. Mi történne, ha az emberiséget megbüntetné a bolygó, mohósága, felelőtlensége miatt. Ebbe az öko-horror műfajba olyan filmek tartozhatnak, mint az "Állatok napja" vagy "Az esemény" is. A természet fellázad, az emberiségnek ütött az utolsó órája. A Gaia pedig gyakorlatilag az utolsó óra első óráját meséli el képletesen. Hogy eredeti-e? Nem feltétlenül. Hasonló vázra épült például King "Creepshow" története, melyben egy meteorit fertőzi meg a közeli farm tulajdonosát, hogy feltételezhetően megállíthatatlanul bekebelezze majd az egész bolygót gombára emlékeztető tartalmával. King később is elővette a mindent benövő gomba, mint fertőzést az "Álomcsapdában", de szerintem nem ő az egyetlen, aki hasonló történetet faragott a természet ereje köré. (Itt most eltekintettem attól, hogy azért nincs tökéletes párhuzam a két történeti szál között, hiszen, a Gaia-ban egyértelműen a bolygóról származik a mindent behálózó erő, míg King esetében a világűrből érkezik a fenyegetés.)

A fényképezés néha pazar, főleg a természetképeknél, a vágás már sokkal hanyagabb munka, főleg az akció jeleneteknél, amik kicsit töredezettek lettek így. A zene érdekes és jól passzol a képekhez. A színészek hozzák a kötelezőt, talán csak Carel Nel emelkedik ki a megszállott apa szerepében.
Kamaradarab, a covid árnyékából, gyönyörű természeti képekkel, sokkoló befejezéssel.

60%



2021. szeptember 12., vasárnap

Kate - Kate (2021)

Kate - Kate (2021)




A film Mafab adatlapja: Kate (2021)

Megtekintés: Az egyetlen ok, amiért minél gyorsabban látni akartam, az Mary Elizabeth Winstead. Méghozzá úgy, hogy nem is tartom a kedvenceim között.

Megöregedtem. Ahogy ez megtörtént, szép lassan, előkerült egy teljesen új generációnyi filmrendező, akiknek munkásságát, nevét, egyáltalán nem ismerem. Nincs ezzel baj, hiszen a legtöbb stílusban egyébként sem ér fel azokhoz a nevekhez, akiket korábban megjegyeztem. Nicholas-Troyan szintén egy ilyen név. Előző filmjéről már csak azért sem tudom megítélni - A Vadász és a Jégkirálynő - mert egyszerűen nem néztem még meg a filmet. Végig... Sejtésem szerint a film legalább vizuálisan rendben lehetett, hiszen Troyan (ez nem egy óvszer márka???) korábban pont ilyesmivel foglalkozott a filmiparon belül. Vizuális effektekkel.
Winstead-et pedig a Végső állomás 3. részében memorizáltam, hogy azután, sok kisebb szerep után eljusson John McLane pikírt lányának szerepéig a Die Hard 4. és vizuálisan talán legerősebb részében. Hatalmas szemei és nőies alakja miatt - értsd, nem volt vékony, hanem inkább husi - kifejezetten tetszetős hölgynek tűnt. Az évek elrepülte, Winstead kicsit megnyúlt, megerősödött és mostanra, mintha női akcióhősként érezné jól magát. (Néha ruházata és testfelépítése enyhén emlékeztet Sigourney Weaver Ripley karakterére.)

A "Kate" tökéletesen beáll abba a vonalba, amely címében egyetlen női nevet tartalmazó, erős női karakter erőszakos kalandjait meséli el. Nem tudom, ki volt az első, de szerintem Luc Besson "Nikitájával" eredeztethető ez, bár visszaszívom. Mintha a blaxploitation idején előkerült volna néhány fekete nővér, akik hasonló alapú mozikban igázták le a férfiakat. (Foxy Brown, Cleopatra Jones) Besson talán inkább egy új szintre emelte ezeket a hölgyeket azáltal, hogy néha a férfiakat megszégyenítő akaraterővel és végsőkig, önmagukból kifacsart energiával zárták rövidre a kalandjaikat, amelyben a legtöbbször kifejezetten erős, maszkulin férfiakat amortizáltak le, néha már komikus képekben. A "Nikita2 talán még komolyan vehető változata volt ennek az alműfajnak, de pl. a 2019-es Anna már-már paródiája annak, amit az akciófilmekről megszoktunk. Ebben madárcsontú, törékeny modell lány gyilkolja halomra a közelharcra szakosodott, kőkemény férfiakat, néha balett-táncosi koreográfiákra. Mondjuk, mintha Anna tényleg valami hasonló miliőből érkezett volna.
Winstead-nek nem ez az első akciófilmes figurája, hiszen a Will Smith sci-fi, Gemini emberben már hozott egy tökös női katonát és Vadásznőként a képregényfilmes "Ragadozó madarakban" meg mintha a mostani film főszereplőjének közeli rokonát személyesítette volna meg.

A történet alapja, hogy a főszereplő egy kőkemény bérgyilkos, aki rádöbben, hogy megmérgezték és napjai sincsenek hátra, ezért utolsó óráit azzal tölti, hogy igyekszik felkutatni azt, aki hamarosan bekövetkező haláláért felelős lehet. Ha ismerős a történet, nem véletlen, mert Jason Statham már készített erre az alapra egy elborult akciófilmet (Crank - Felpörgetve (2006), és ott már kimaxolták a témában fellelhető őrületet, főleg, mivel megtámogatták egy folytatással is.
Troyan mozija közel sem olyan szürreális, Winstead pedig sokkal sérülékenyebb és empatikusabb karakter. Ettől függetlenül, elbírt volna még néhány szépen megkomponált harci jelenetet, bár, az is igaz, hogy amit beletettek, az tetszetős és le a kalappal a színésznő előtt, hogy végigcsinálta a forgatást, még akkor is, ha sok jelentben kaszkadőrök helyettesíthették. Ha így is történt, akkor is jobban tetszett a női amazon ilyen megközelítése, az Angelina Jolie féle műmájerkodással szemben, mert Winstead alkatánál fogva egy picit maszkulinabb, vastagabb. No, nem sokkal, csak egy pöttyet fiúsabb, mégis inkább elhiszem, amit itt látok, azzal szemben, amit pl. a Tomb Raider filmek vagy a Salt ügynök akart letolni a torkomon. (Bár, a Salt ügynök egy kifejezetten kellemes akciófilm, még így is.)




Szóval, korábban Kate (Mary Elizabeth Winstead) elvégzett egy munkát, aminek köszönhetően valakik később halálos sugárzással fertőzték meg. Főnöke, Varrick (Woody Harrelson) szerint az ázsiai hatalmi harcok áldozata lett a lány, de komoly segítséget nem tud neki nyújtani, lévén, egy árnyéktársaságnak dolgoznak mindketten. Kate a minimális információkkal igyekszik lépésről lépésre kinyomozni, ki áll a közelgő halála mögött, mely során közeli kapcsolatba kerül a korábbi munkája miatt elárvult fiatal lánnyal, Ani-val (Miku Patricia Martineau). Ani ráadásul nem elég, hogy lelkiismeretfurdalást okoz a bérgyilkosnőnek, még a rokona is a feltételezett gyilkosának. Ketten kötnek tehát dacszövetséget, hogy Kate elérje a célját, ám ez közel sem egyszerű, hiszen egészségi állapota óráról órára romlik.
Néhány pici csavar és jól elkészített akció végén kapunk egy korrekt lezárást.

A film gyenge pontja azonban, hogy a történet miatt, ahogy romlik Kate állapota és egyre nehezebben tud talpon maradni, az akciók értelem szerűen az ő esetében nem egyre grandiózusabbak lesznek a filmidő előre haladtával, hanem kicsit megúszósabbak, hiszen, ha a hölgy még haldokolva, vért köhögve is olyan elánnal ütné az ellent, mint az első órában, nem lenne hihető az állapotára felhúzott karakter viselkedése. Egy haldokló ugyanis csak a szamuráj-filmekben képes méh leszámolni egy hadsereggel. Valahogy egyébként is az ázsiai és környező népek sajátossága a szereplők halálának pátoszossá tétele. Néha, mintha sosem lehetne őket legyőzni. Lásd a török és indiai filmeket is mellé, amikben szintén képes a karakter halálában is megváltani a világot.
A forgatókönyv azonban egészen jól fel lett építve, hogy ahogy haladunk, mégse kelljen átmenniük abszurdba és akcióra is maradjon idő.

Összességében tehát a Kate nem is feltétlenül új, nem is grandiózus, azonban egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Winstead tényleg kellemes jelenség.
A fényképezés remek, a zene ugyan nem kiemelkedő, de a képek alatt kellemesen tesz a hangulathoz. Troyanra meg érdemes figyelni, mert kicsit több pénzből és jobb forgatókönyvből egészen biztos, hogy kifejezetten ajánlott akciófilmeket tud majd még összedobni.

65%



2021. augusztus 24., kedd

Édes kislányom - Sweet Girl (2021)

Édes kislányom - Sweet Girl (2021)




A film Mafab adatlapja: Sweet Girl (2021)

Megtekintés: Nem ez az első akciófilm, amit a Trónok harcával befutott Jason Momoa főszereplésével megnézek, de egyre inkább az az az érzésem, hogy ha nem húznak bele nagyon, nem lesz értékelhető akciósztár belőle. Ahhoz az Aquaman szerepe nem lesz elég.

Az "Édes kislányom" nagyjából úgy indul, akár a legtöbb bosszúfilm, amelyben van a magányos hős, aki egy legyőzhetetlen ellenséggel veszi fel a verseny, legyen az egy árnyékszövetség, társulás, esetleg komplett hadsereg, bármi. A lényeg: a jó nagyjából egyedül, a rossz meg sok-sok emberrel. Aztán had szóljon az izomerő, technika és szerencse. Mehet ez kicsiben, mint a Die Hard-ban, egy kis csapat ellen, vagy nagyban is, mint mondjuk a Marvel filmekben, a Hydra szövetség. Azután pedig, jobb eseteben, a jó legyőzi a legyőzhetetlent.

Itt csúnya politikai erők szövetkeznek a gyógyszergyártókkal és a végeredmény jó néhány halott. Ez az érdekszövetség szerint járulékos veszteség, míg az érintettek szerint szimpla gyilkosság. Egy férj pedig odáig merészkedik, hogy egy betelefonálós műsorban, élő adásban fenyegeti meg az egyik lehetséges főkolompost. Azután... valahogy az egész film olyan buta lesz.

Az eleve fura volt számomra, hogy Ray Cooper (Jason Momoa), miután megfenyegette akit kellett, két évig - ha jól olvastam a feliratokat - semmi olyasmit nem tesz, ami alátámasztaná, hogy márpedig a fenyegetése be lesz tartva. Ahhoz, hogy végül elinduljon a bosszú útján, végül az kell, hogy egy oknyomozó újságíró pont őt keresse fel, hogy van néhány bizonyítéka (Nem tudom, de részemről elég ergya újságíró lennék, ha tudok valami fontosat, de nem befolyásosabb körök felé venném az irányt vagy az olvasószerkesztőhöz, hanem az ügy egyik egykori érintettjéhez, aki kb. 2 éve nagyjából semmi érdemlegeset nem tett az ügy előrehaladásában.) Ray sem szívesen veszi rá magát a találkozóra, ráadásul, a legklisésebb lehetőség is megtörténik: az újságírót pont a találkozó kellős közepén késeli halálra egy ismeretlen támadó.
Ray igyekszik megállítani az illetőt és olyat verekszik vele, ami egyrészt, sokkal hosszabb azok után, amiket adnak egymásnak és arra a test reagálna. Nem tudom, hányszor fejeltetik meg egymással a metrószerelvény különböző részeit, de valamiért, a harci jelenetekben ha csak egy-egy a felállás, sosem sikerült az egy ütéses kiiktatás. Eleve mutatják korábban, ahogyan Momoa edz és azért az látszik, hogyha nekiáll, az ellen nem fogja sokáig bírni az ütéseit. A bérgyilkosunk nem is egy masszívabb forma, mégis, elég jól állja a sarat, ami miatt megint úgy érzem, nem akarják, hogy Momoa olyan kérlelhetetlen státuszú harci gép legyen, mint korábban a Schwarzi. Mert ő a kisebb srácokat egy sallerral intézte el és azokkal verekedett kicsit többet, akik a súlycsoportjában, vagy picit felette voltak. Igen, arra akarok kilyukadni, hogyha a főszereplő akciósztár minden ellenségével percekig küzd, akkor az nekem fárasztó. Elhiszem, hogy ez áll közelebb a realitáshoz, de lehet, hogy mégsem. Valahogy, az egész filmben, a legtöbb összecsapás - nincs is túl sok - túl steril, ötlettelen. Hiányzik belőlük az a kraft, ami mondjuk ma már elvárható a John Wick filmek után. Én legalábbis azt várom.

Miután a metrón őt és lányát is eldádázza a bérgyilkos, eltelik röpke két év, hogy tovább haladva az időben bakugrásokkal, végre elkezdődjön Cooper bosszúja. Első körben, bár elvileg tapasztalata nincs hozzá - a film nem árnyalja a figurát annyira, hogy utaljon rá, hogy a család előtt mivel foglalkozott, pedig, bosszú filmeknél nem árt, ha tudjuk, ki fia borja a főhős, és egyszerű pék volt korábban, vagy egy katonai alakulat tizedese - eljut ahhoz a személyhez, akit egykor az élő adásban megfenyegetett. És persze, hogy az úriember félelmében besároz másokat és egyértelmű az is, hogy a találkozás rosszul sül el és az úr meghal. Valahogy mindig így van.
Innentől a Cooper család menekülni kénytelen, mert apu amúgy roppant okosan építette fel bosszútervét. Lánya, Rachel (Isabela Merced) nagyon nem érzi, hogy jó felé haladnának, de egyelőre az apja a családfő és az erősebb, így kénytelen vele maradni, pedig két oldal küzd benne. Az egyik segítene és bosszút állna, ám a racionálisabb nem akar élete végéig menekülni, hiszen, szinte még gyerek.




A bérgyilkos, Amos (Manuel Garcia-Rulfo) pedig folyamatosan a nyomukban van és bár hullanak körülötte az emberek, Cooperrel nem bír. (Ami a film végén lévő csavar miatt eleve fejtörésre adott okot.)

Szóval, Cooper és lánya menekül, a társaság legjobb gyilkosa a nyomukban, a farvízen meg az FBI is igyekszik lecsapni a családra, hogy az utolsó húsz percben kapjunk egy teljesen butus és mostanra kicsit elkoptatott fordulatot, ami sokat nem tesz hozzá a filmhez, hacsak nem terelgeti inkább az abszurd és vicces irányba, ha jobban belegondolunk.

Momoának szüksége lenne végre egy tökös mozira, amiben nem szuperhős, de mégis szétcsap mindenkit. Az az ember közel 2 méter és ha pár hónapot edz, akkor, mint egy állat. Nekem ne futkározzon egy moziban, meg szarakodjon, birkózzon. Puszta kézzel hányja kétfelé az ellent!

Isabela Merced, korábban Isabela Moner minden évvel gyönyörűbb kis latina nő lesz. Szinte félévente jönnek ki filmjei és már az is látta szerintem, aki nem is sejti, hogy látta. Kívánom, hogy sok, izgalmas moziban legyen ő a csini hősnő. Habár, így, húsz évesen még mindig olyan, mint egy kislány, azért, ebben a filmben, amikor edzés közben látjuk, azért nem olyan rossz az összkép róla.

A forgatókönyv szerintem nagyon ostoba. A karakterek néha totál logikátlanul viselkednek, a csavar felesleges és kicsit (lófaszt, nem kicsit) nevetségessé teszi a cselekményt. Akciófilmnek vérszegény, más kategóriába meg nem könnyű belőni. 
(Vicces volt, hogy az újságíró milyen körülményesen találkozik Cooper-rel és mégis, milyen könnyen és gyorsan levadásszák. pl.) Több apróságot nehéz kiemelni a szpojler nélkül, így inkább nézd meg te is. A film alig érződik többnek egy költségesebb tévéfilmnél, ezért nem értem, miért láttak fantáziát a mozibemutatóban bárhol is. A logikátlanságok a forgatókönyv hibái. A témából többet ki lehetett volna hozni. Ha hasonló mozit néznék, akkor inkább megint elővenném a "A szökevényt", Harrison Forddal. Tudom, csak hasonló, de kb. megfelel ennek a sztorinak.
Kivétel, ha a "Sweet girl" egyfajta eredettörténet, a korrupt szervezeteket felszámoló hőst bemutató első felvonás volt. No, nem azért, mert ha ebben a szellemben folytatják, nagyon érdekes lehet a nézőnek. De Cooper akciója nem sokban különbözik pl. a Megtorló motivációjától, csak egyelőre kisebb durranásokkal. Szóval, ha egyszer elkészül egy folytatás vagy mini-sorozat, nem fogok meglepődni. Rachel Cooper karaktere megérdemelne egy megfelelő folytatást.

45%