Hátrálás (Regresszió) - Regression (2015)

Hátrálás (Regresszió) - Regression (2015)

Rendezte: Alejandro Amenábar

A film Mafab adatlapja: Regression (2015)

Megtekintés: Nagy izgalommal ültünk neki, hogy végül lassan elszenderedjünk.

Amenábar-ról hallottam, hogy "jó" rendező és két egész filmjét is megnéztem, ezért nem én vagyok a legkompetensebb, hogy művészetét megítéljem. Ráadásul a két, amennyire fórumokon olvastam, legpopulárisabb filmjét néztem meg, így a "mély-művész" Amenábar tőlem még messze is áll. A "Nyisd ki a szemed - Abre los ojos (1997)" és a "Más világ -  The Others (2001)" remek mozik, amennyire emlékszem, végig lekötöttek, ám eltelt közben tizenöt év és az "Agora - Agora (2009)" már nem tudott lekötni, a vonzó szereposztás ellenére sem. Talán majd újra nézem...
Szóval, ha saját emlékeimből kellene méltatnom a rendező esetleges zsenijét, akkor pop-corn kedvelő nézőknek egyértelműen a Más világot merném ajánlani, annak ellenére, hogy lassú egy film, viszont cserébe a befejezése egy kisebb sokkot képes okozni az érzékenyebb lelkű nézőkben.

A "Regression" egy teljesen populáris darab és talán ezért is fájó, hogy ilyen remek direktor szánta rá az idejét, mert a végeredmény cseppet sem meggyőző.

A történet szerint - nagyjából valós események felhasználásával - 1990-ben járunk. Hoyer városának rendőrségi hivatalába besétál John Gray (David Dencik, svéd színész és talán ez volt a jegye Hollywoodba) helyi ezermester és ex-alkoholista, hogy feljelentést tegyen saját maga ellen, mert úgy véli, erőszakot követett el a lányán. Ez mind szép és jó is lenne, ha John tökéletesen emlékezne az esetre vagy esetekre, ám elméje mintha el akarna zárkózni a borzalmak elől, ezért az ügyet vizsgáló nyomozó, Bruce Kenner (Ethan Hawke) miután nincs jobb ötlete és nem is ért a lélek mélységeihez, segítséget kér egy pszichológustól, Kenneth Raines-től (David Thewlis) akiknek úgy hírlik, megfelelő módszerei vannak az elme titkainak feltérképezésében.
Lassan érnek el eredményeket és mintha az erőszak mögött egy szerteágazó, okkult és sátánista köröket is érintő összeesküvés lehetséges nyomaira bukkannának, amelynek köszönhetően Kenner nyomozó egyre paranoiásabban tekint a környezetére.
Senki nem képes egyértelmű válaszokat adni és az erőszak kárvallottja, Angela Gray (Emma Watson) is mintha titkolna valamit, ami fontos lehet, hogy felgöngyölítsék az ügyet, amely már beszennyezte a rendőrséget és a várost is.

A film egy üres ígéret, melynek a megoldása olyan felemás érzést kelt az emberben, mint mondjuk a második X-akták mozifilm befejezése. Túl sok titokzatoskodás, rejtély és misztikum, ami végül egy banális gordiuszi csomóvá áll össze és a forgatókönyv, egyetlen huszáros vágással írja felül az egészet. Ezt lehetett volna végig izgalmasan tálalni, egy feszült és letaglózó befejezéssel, ehelyett egy nyögve nyelős magyarázatot kapunk és takaréklángon feszengő befejezést.

A film egyik gyenge pontja, hogy felfújt léggömb a történet a másik pedig Emma Watson kisasszony, aki egyszerűen nem tudott meggyőzni sem az erős drámai tehetségéről, sem arról, hogy ő bizony egy vidéki kislány, aki nem megfelelő körülmények között nőtt fel. Szépsége, vagy legalábbis, arcának üdesége kiragyog a haja alól és csak úgy süt belőle a fiatal színésznő gyermeki erotikája. Szemében nem eléggé süt át a megkínzottság, a fájdalom és néhány gesztusa mintha kicsit színpadiasra sikerült volna. Vagy nem megfelelően instruálták vagy én vagyok Hermione boszijával túl kritikus. Játékán az sem segített sokat, hogy teljesen véletlenül, pont a születésnapján - április 15.-én - kezdték el a film forgatását.

Ethan Hawke jól hozza a nyomozót és úgy vélem, Hawke "öregségére" úgy tűnik, átnyergel a közepes krimik, thrillerek, horrorok világába. Azért ennél a szintnél ne adja alább és akkor azért nem lesz baj. Nem kell utánozni Nicholas Cage-et, aki minden mocskot elvállal.
A film hangulata indulásként erősen megidézi a sokat másolt "Hetedik - Se7en (1995)" képi világát - nem csak az eső miatt. Ezt a szintet végig tartják.
Egyszeri szórakozásnak nyugodtan merem ajánlani, csak lehetőleg pihend ki magad előtte, mert minket kicsit lehúzott a film komor összessége és elsőre simán bealudtam.
A mellékszereplők közül még kiemelném az arca alapján nem éppen színésznői, ellenben roppant tehetséges Dale Dickey-t, aki már akkor szimpatikus volt, amikor roppant hitelesen hozta "A nevem: Earl" sorozat lepukkant prostituáltját. A színésznő arcán minden ott van és mintha az utóbbi pár évben sokkal többet foglalkoztatnák. Nekem még ismerős volt a "True Blood" sorozatból is, "A hallgatás törvénye - Winter's Bone (2010)" című drámából, amiben hasonló figurát alakított vagy a "Vasember 3. - Iron Man 3. (2013)" egyik mellékszereplőjeként.

55%

Ha szeretnéd látni: R E G R E S S I O N

Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó - Hotel Transylvania 2 (2015)

Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó - Hotel Transylvania 2 (2015)

Rendezte: Genndy Tartakovsky

A film Mafab adatlapja: Hotel Transylvania 2 (2015)

Megtekintés: Mi bajom lehet. Az elsőt is megnéztem és élek... és nem is nagyon emlékszem.

A Hotel T azon mesék sorát gazdagítja, amelyeket a megtekintés után el is felejtek. Aranyos, kedves, tetszik a mondanivaló, de hiányzik belőle az a plusz, ami miatt újra és újra bírnám nézni és ami beeszi magát a fejembe és ezért emlékezni fogok rá. Igen. Láttam az első részt és a világon semmire nem emlékeztem belőle, csupán most, a második rész frissítette fel némileg az emlékezetem, ám pontosan tudom, hogy pár hónap és ezt a mesét is el fogom felejteni.

Az alapötlet érdekes lehet, viszont az erkölcsi mondandó lerágott csont volt már az első részben is; szörnyeteg leányzó, embergyerek, szerelem. Evidens, hogy a fiatalok összejönnek. Eltelt másfél év és ugrunk az időben keveset, miután a trónörökös megszületett. Drac papó (Adam Sandler) azt még valahogy elfogadta, hogy egyetlen gyermeke, Mavis (Selena Gomez) belezúgott egy fiatalemberben, akin talán egyetlen, ami szörnyű, az a frizurája, azonban az öreg vérszívó, miután megtudta, hogy nagyapa lesz, azt már nehezen fogadja el, hogy az örökösödésben nem sikerült a vérének átadnia az esetleges öröklétet és legalább félig vámpirizálnia gyermekét, azaz az ő unokáját. Kezdetben finomabb módszerekkel igyekszik az unokát a vér-érdeklődés irányába terelni, majd egyre erőszakosabb módszereket igyekszik bevetni, hogy közben a néző tudjon - ha tud - nevetni. Csak az a baj, hogy a poén és kaland faktorral csínján bánnak, kevés a kikacsintás és ötlet.
A befejezés meg totál klisés, hiszen minden mese erről szól, amelyikben egy kis egyed be szeretne illeszkedni az egységbe. Végül a kis unoka transzformációja legalább olyan várható és hirtelen, mint pl. "A hihetetlen család - The Incredibles (2004)" fináléjában a legkisebb gyerkőc képességeinek felvillanása.

A történet gyenge pontja az ötlettelen forgatókönyv, amely úgy hozza be az egyik ellenfelet, hogy valójában ráerőlteti a cselekményre. (Nehogy már végül a dédpapa legyen a rosszfiú, mellé kellett adni a csatlósait, akik valamiért, az eddigi árnyékban bujkálás lojalitása után hirtelen úgy érzik, ellentmondhatnak eddigi mentoruknak vagy gazdájuknak?)
A gyermek hazaszállítása és apu-anyu családlátogatása is kissé kurtán furcsa, és kimarad a ziccer, hogy jobban megismerjük őket, pedig lehetett volna mélyíteni az emberi karaktereket is.
Azzal sem foglalkoznak, hogy miután Mavis szemrehányóan leteremti apját, hogy az nem képes elfogadni az embereket, kicsit elgondolkodjon a figura a szemrehányás jogosságán. (Esetleg a kedves elhunyt feleség sírkövénél elmélázhatott volna ezen, megmagyarázva pár percben pár dolgot, ami a karakter animációs fejében motoszkál erről.)

Szóval, egy könnyed nyolcvan perces - tíz kerek perc stáblista - elég felületes mesét kapunk, felejthető cselekménnyel és mókázással. Egynek jó, de ne csodálkozz, ha pár hét és már nem is emlékszel rá.
Gondolom, ki kellett erőszakolniuk magukból még legalább egy epizódot az első után, hiszen a figurák és helyszínek kitalálása elég munkát okozott, hogy esetleg még egy róka vagy emberbőrt lehúzzanak róla. Nincs ezen mit csodálkozni. Tartakovsky főleg sorozatok elkészítésében vett részt, így innen hozhatta a takarékos hozzáállást.
A színészek méltatásának meg nincs értelme, hiszen hiába szolgáltatta a karakterek hangját annyi remek amerikai színész, ha ezeket a magyar szinkronban nem tudjuk élvezni. (Ez Kevin James és Adam Sandler tizedik közös munkája, csak ebből a szinkronos változatban nem fogunk semmit hallani...)
Fura fintora az életnek, hogy ebben a mesében Vladnak, azaz a dédnagypapinak eredetiben Mel Brooks adta a hangját, akinek eddigi utolsó filmrendezése a csúnyán megbukott "Drakula halott és élvez - Dracula: Dead and Loving It (1995) volt, kerek húsz éve!!!

Bakik:
A film kicsit következetlenül használja a vámpírok azon gyengeségét, hogy nem látszódnak a fényképeken sem, és a végén Mavisnek mégis van egy családi fotója, amelyen rajta van az apjával... Upsz.
Jonathan testvérei lefeleződtek az első rész óta. Remélhetőleg nem haltak meg.
Dennis aránytalanul sokáig zuhan az ugrótoronyból - már ha kiszámítjuk egy test zuhanási sebességét...
Ha többféle szirupot iszol, melyeknek eltérő a színe, akkor sem szivárvány színben fog a fogad tündökölni, hanem az utolsó elfogyasztott színt veszi át, esetleg.

55%

Ha szeretnéd látni: H O T E L  T R A N S Y L V A N I A  2 .

Ha felfrissítenéd emlékeidet az első résszel: H O T E L  T R A N S Y L V A N I A

Ricky története - Story of Ricky (1991)

Ricky története - Story of Ricky (1991)

Rendezte: Ngai Choi Lam

A film Mafab adatlapja: Story of Ricky (1991)

Megtekintés: Trash kedvelőknek kötelező.

Viszonylag lassan bukkantam a keleti kultúra ezen gyöngyszemére. Amikor gyerekként belevetettük magunkat a videós hétvégékbe, értelem szerűen az ilyen filmek viszonylag lassan vagy egyáltalán nem jutottak el hozzánk. A narrátoros filmeket kultiváltuk és bizony, sokkal többen beszéltek angolul, mint mandarin, kínai vagy japán nyelven. Amiket láthattunk, azokat meg a MOKÉP forgalmazta hazánkban - többnyire - és felirattal látta el, viszont, ezek épp ezért a konszolidáltabb darabok voltak, nem azok a mozik, amelyben a készítők fantáziája elborultan szárnyal.

Ricky története végigjárta a kötelező művészi rangsort; mangából anime, animéből pedig élőszereplős akció film.

A történet csapongó és logikátlan, ám valójában mivel úgyis csak egy keretet biztosít az agyatlan mészárlásnak, nincs is rá nagyon szükség. A jövőben a börtönök magánkezekbe kerülnek és üzleti befektetésként funkcionálnak. Ha nem lenne elég a bevétel, az igazgatók, akik teljhatalmú urak a falak mögött, egyéb pénzszerzési módokat is preferálhatnak, mint például kábítószer termesztés a C Blokk-ban. Vagy a B-ben.

Egy ilyen erőszakos börtönbe kerül be Ricky Oh (Siu-Wong Fan), akit gyilkosságért ítéltek el és visszaemlékezéseiből - vagy meditációs elpilledései között feltörő hallucinációiból - ismerhetünk meg jobban. Ricky nem túl beszédes és az észnek is híján van, viszont testi és harci adottságai miatt egyedül képes szembeszállni a börtön vezetőségével és a négy egymástól elkülönülő blokk bűnöző vezetőivel. Ricky a tipikus James Bond karakter: Mikor már egy sima fejlövés elég lenne a kiiktatásához, valahogy megmenekül. Sérüléseiből mindig felgyógyul a következő etapra és ezért a film bár folyamatosan halad a végkifejlet felé és szórakoztat, mégis, kissé szkeccs szerűen épül fel vagy inkább úgy, mint a nyolcvanas évek verekedős játékai, ahol a pixel harcos előre haladva aprítja az ellent és egyre erősebb főellenségekkel kell megküzdenie.

A Ricky... negatívuma, hogy néha teljesen logikátlanul folytatódik A-ból, B-be. Egy példa, amikor egy verekedés végeztével az igazgató, hogy bőrét mentse, megnyit Ricky alatt egy rejtett padlórészt és utána kiált, hogy innen már nem menekülsz. Itt vége is lehetne, csak akkor nem halad a cselekmény, ezért a következő jelenetben Ricky már a börtön udvarán fekszik megkötözve - a film alatt többször kiderült, mennyit is érnek a bilincsek, amiket ráaggatnak - és körbeveszik a rabtársak és őrök, hogy az igazgató parancsára végül élve eltemessék. Logikus... Azután persze a hevenyészett sírból is hasonló módon menekül meg.

Európai szemnek eléggé maníros és túljátszott a mozi, viszont olyan fokú brutalitást enged meg magának, ami főleg a keleti népekre jellemző, és csak elvétve találkozunk hasonlóval pl. amerikai vagy Európai filmekben. (Mondjuk a Balta sorozat ilyesmi.) A színészek egytől-egyig túltolják a karaktereiket, néha idegesítően. A keleti filmek színjátszása így számomra erősen olyan, mintha színházi berkekből érkeztek volna a vászonra. Ez kezdetben zavaró lehet - főleg, ha nem szoktál hozzá ezekhez a filmekhez. Ha felülemelkedsz rajta, akkor egy igazi szemetet kapsz, amit egyszer végig tudsz ülni és forgathatod a szemed. Annak, aki élvezi a videózás legaljaként aposztrofált Trash mozikat (pl. Troma produkciók) annak tökéletes esti program.
Mostanra sokat veszített erejéből, nevetségesnek is tűnhet. A De Santi fiúk - olasz filmesek - azóta jócskán rávertek a gore faktorra, amit a filmben látunk. (Pl. Adam Chaplin, 2011)

Ha szeretnéd látni: S T O R Y  O F  R I C K Y

60%

Figyeld:
- Az ötletes gore jeleneteket.
- A kiszakadó börtönfalat itt is huzalokkal rántották szét, akárcsak a Dűnében, és itt is látszik.
- A börtönigazgató félszemű helyettese a való életben a főszereplő, Ricky apja. Nincs hasonlóság.

Öröklétre kárhoztatva - He Never Died (2015)

Öröklétre kárhoztatva - He Never Died (2015)

Rendezte: Jason Krawczyk

A film Mafab adatlapja: He Never Dies (2015)

Megtekintés: Igen, bár, nem állítom, hogy mindenkinek tetszeni fog.

Amiért érdekelt ez a film a címből levont következtetés mellett, az az, hogy az énekes Henry Rollins alakította a főszerepet, akinek zenei munkásságát egyáltalán nem ismerem, viszont markáns, ősz buráját több filmben véltem már felfedezni és valahogy a kevés szereplése ellenére is kedvelem a pasast, aki mintha az elmúlt húsz évben alig öregedett volna. Mire is emlékszem vele kapcsolatban: Volt valami nagy dumás rendőr a "A hajsza - The Chase (1994)" című akció baromkodásban, azután mellékszereplő a borzalmas "Johnny Mnemonic-ban (1995)" tuti a tíz legjobban utált filmben benne van, amit láttam, pedig elvileg nem is lenne rossz... de az. Aztán túlélő show műsor házigazdája a horror franchise sokadik részében (Halálos kitérő 2.) és még feltűnt itt-ott. (Utána néztem az imdb-n, de csak azokat soroltam fel, amiket magamtól is azonnal vágtam.)

Szóval, annak ellenére, hogy a zenéje nem jut el hozzám - egyszer mintha hallottam volna egy klipjét - a fejét elviselem és külön öröm volt számomra, hogy végre egy főszerepben láthatom. Habár Samuel L. Jackson egy interjúban aggodalmának adott okot, amiért a színész szakma annyira felhígult zenészekkel, énekesekkel és rap-perekkel, úgy vélem téved, amikor siránkozik a színészi képességeik miatt, mert a legtöbbjükre ragad valami a videóklippek forgatása közben. Henry Rollins is egy olyan figura, aki lehet, hogy elsősorban zenész, de közel hatvan filmes produkcióval a háta mögött nyugodtan kijelenthetem, hogy színész is. Amit ebben a filmben a szerepből ki lehet hozni, azt szerintem bőven ki is hozza.

Nem állítanám, hogy nagyon egyedi látásmóddal rendelkező rendező Krawczyk, ám szórakoztató darabot hozott össze, érdekes karakterekkel, meglepő fordulatokkal és habár nem fog a fejünk leszakadni a nagy akciózás közepette, sőt, néhol kicsit talán lassú is a mozi, hogy igazán rá lehessen kattanni, vagy beleszeretni, ettől függetlenül érdemes tenni vele egy próbát, főleg Rollins figurája miatt.

Megnyugtató a számokat kiválasztani a bingó szelvényen. Elvonja a figyelmet a kárhozatról.

Jack (Henry Rollins) unalmas mindennapjait csak a bingó és találkozásai a dílerével, dobják fel. Aztán megjelenik nála egy ifjú hölgy, aki úgy néz ki, a lánya. Meg megjelenik pár nehéz fiú, akik keresik Jack dílerét. Jack pedig sztoikus nyugalommal keveredik bele a legnagyobb balhékba is, mert van amit csak ő tud; hosszú vezeklésének egyik mellékhatása, hogy nem képes meghalni. Ha pedig valaki halhatatlan, az megengedheti magának, hogy szarjon a világra, etikettre, etikára, stb. Jack csak átakarja vészelni az unalmas mindennapokat és aludni szeretne, hogy felejtsen és ne hallja azok sikolyait, akiket árulása emésztett el.
Hogy megjárta e a poklot, nem tudni. Hogy angyal e vagy arkangyal, nem biztos.
De az egészen biztos, hogy ha a világ tudomást szerezne kilétéről, egyrészt megerősíthetné az emberiségben a hit erejét, másrészt kirekesztenék maguk közül az emberek a múltban elkövetett hibái miatt.
Talán ezzel nem szpojlereztem nagyot.

A film annak ellenére érdekes számomra, hogy ateista vagyok. Nem hiszek istenben és a vallásban, ennek ellenére elszórakoztatnak a hasonló gondolatjátékok, amelyek olyan figurákról szólnak, mint valószínűleg Jack karaktere is.
Más megközelítésből, de hasonló témákkal játszadozik el:
- Michael - Michael (1996)
- Dogma - Dogma (1999)
- Angyalok háborúja sorozat
- Lucifer sorozat
És társaik.
Ami viszont egyértelműen eszembe jutott a film egy pontján, amikor Jack mesélni kezd az egyik szereplőnek múltjáról, az a Drakula 2000 című horrorfilm volt, mert annak magyarázata igen közel áll ehhez a filmhez.
Meg egy kicsit "A holló - The Crow (1994) is.
Jobban belegondolva egy összelopkodott fércmű is lehetett volna, ha nincs hangulata és érdekes megoldások benne. Jack figurája meg elviszi a hátán a filmet.
Mondjuk az nem teljesen világos, hogy akkor most a lánya, Andrea (Jordan Todosey) egészen pontosan mit is örökölt apja "génjeiből" és, hogy van e köze bármilyen formában apja adottságaihoz? Erre sok utalást nem mutat a film, de egyszer mintha Jack a lány hátát figyelve valami sebhelyet vizionálna be magának.

60%

Ha szeretnéd látni: Ö R Ö K L É T R E  K Á R H O Z T A T V A

Figyeld:
- Amikor Jack elmeséli a pincérnőnek a korábbi munkáit.
- Jack laza akcióit.

Jack-nek a fejlövés sem okoz nagy fejtörést.

Arctalan ellenség - Good Kill (2014)

Arctalan ellenség - Good Kill (2014)

Rendezte: Andrew Niccol

A film Mafab adatlapja: Good Kill (2014)

Megtekintés: Kicsit csalódás Niccol korábbi filmjeihez képest, de rajongóknak és akiket érdekel a téma, azoknak egyszer nézhető mozi.

Andrew Niccol szinte csodagyerekként robbant a film világába, mert első saját forgatókönyve és a belőle rendezett filmje kultikus státuszba emelkedett az évek során és a maximumot hozta ki olyan színészekből, mint Ethan Hawke, Uma Thurman és sztárrá tette - vagy ez is közre játszott benne - Jude Law-t. Ezek mellett, hogy hangulatosan van fényképezve, van mélyebb mondanivalója, csavar a végén - amennyire emlékszem - olyan jól sikerült megfestenie egy világot, ami akár létezhet is, hogy sikerült bekerülnie a rangos - nem véletlenül több szerkesztő munkája alapján állították össze - 101 Sci-Fi, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című műfajspecifikus kiadványba. Nem mondtam, én ökör. Ez volt a Gattaca!

Utána a SimOne egy érdekes alapötletre épült, csak nagyon unalmasra sikerült. A Fegyvernepper viszont megint egy sikerültebb munka és segített Nicholas Cage-nek, hogy színész maradjon a sok vacak mellett. A Lopott idő koncepciója érdekes, csak elvérzett megvalósítás közben, mert elég felületesen ültették át vászonra a történetet. A burok, meg szóra sem érdemes, hiszen sokkal inkább Meyer tini kalandfilm, mint Niccol munka.

A Good Kill alapötlete aktuális. Mostanra valósággá is vált. Amerikai katonák apró légi járművekkel, drónokkal behatolnak ellenséges területre, kifigyelik az ellenséget és megfelelő időben, optikailag megjelölik a célpontot, amit azután a térségben repülő vadászgépekről vagy akár sokkal messzebbi támaszpontokon rejtegetett kilövőállomások mélyéről indított rakétákkal elpusztítanak. Ha muszáj. A film azt mutatja be, hogy Thomas Egan őrnagy (Ethan Hawke) és csapata is csak ember, néha felszínre törő ellentétekkel, akik munkájukat igyekeznek helyesen és szenvtelenül végezni. De szól arról is, milyen érzés, ha a kezedben már-már isteni hatalom kerül, amelyet, akár használhatsz rossz célokra is, vagy csak olyasmire, amelynek jogosságát megkérdőjelezed. Vagy arról is szól, hogy mi történik a hadsereg színfalai mögött, ahova nincs rálátásunk és, hogy mennyire káros lehet, ha nem megfelelő parancsokat ráerőszakolnak nem megfelelő emberekre.

Ezért is érzem kicsit hamisnak a film egyik fontos cselekményszálát. Itt a CIA-s befolyásra gondolok, amely előtanulmányok/hatástanulmányok nélkül, nem tudni, milyen kvalitások alapján, ráerőszakolja magát egy szűk csoportra és felsőbb körökre hivatkozva olyan döntésekbe és lépésekbe kényszeríti az amerikai hadsereg néhány katonáját, ami törést okoz a csapaton belül és személyesen is demoralizálja az érintetteket. A valóságban, úgy vélem, ha a CIA olyan titkos akciókat kívánna lefolytatni, mint amit a filmben bemutatnak és ami ellen a csapat tagjai lassan "fellázadnak", azt fű alatt is úgy kivitelezné, hogy akiket bevon a végrehajtásba, azok ha nem is feltétlenül önkéntesek, de minden bizonnyal tökéletesen a CIA álláspontját teszik magukévá. Mert ma már elvileg így működik. Az amerikai külügy és a hadsereg, ha nem akarja, hogy a bili kiboruljon, etikailag megkérdőjelezhető programba nem fog olyan embereket belekényszeríteni, akiknél morális törés fordulhat elő. Vagy, mint a Vera Suarez (Zoë Kravitz) katona figurája, aki nem elég, hogy teljesen frissen érkezett is a csoportba, még érezhetően is egy olyan karakter, aki ki fog lógni a többiek közül.
És akkor a CIA titkos offenzívát kezdeményez és találomra megkörnyékezi az egyik drónokat használó csapatot, anélkül, hogy előtte a felettesek leültek volna, hogy kiválasszák azokat, akik nem fognak esetleg megtörni vagy kérdezni? Hát, legyen szó bármilyen titkos akcióról, a valóságba átültetve nem lenne túl életszerű döntés.

Ha ettől elvonatkoztatok a film még akkor is elég közepes, halovány munka. A színészek igyekeznek a drámaiságot jól kihozni a karakterekből a szituációkból, igaz, korlátozottak benne. Mondjuk eleve érthetetlen számomra, hogy ha ezek az emberek eleve úgy kerülnek oda, hogy rajtuk múlhat egy célpont megjelölése, ami utána a levegőbe röpül, akkor miért nem sokkal edzettebbek lelkileg. Oké, a mesterlövészek sem szívesen lőnek halomra gyerekeket, de ha igaz, amit az Amerikai mesterlövész című film nagyjából állít - illetve annak főszereplője - akkor lélek ide, lélek oda, ők kilövik a lehetséges merénylőket.

A Good Kill tehát végső soron a lelkiismeretről szól és, hogy meddig képes elviselni az ember a nyomást, ilyen szituációban. Mellesleg, úgy érzem, hogy a téma kezelése miatt ez a film eléggé "pongyolán" sikeredett, közel sem olyan izgalmasan lett feldolgozva, mint Niccol egyéb filmjei. És nem csak a helyszínek szűkössége miatt. Egyszerűen a film olcsó és hatásvadász.

A befejezés - szpojleres lehet - meg számomra érthetetlen. Egan őrnagy oké, hogy úgy érzi, meg kell védenie a tehetetlen asszonyt és ezért támadójának seggébe beleküld egy rakétát, de Egan őrnagy nem gondolt arra, hogy a nő maga is lehetséges katona és az erőszakos aktus egyfajta eljátszott szituáció, ami közben esetleg üzenetet cserélnek a felek? Tudom, kicsit paranoiás vagyok, de amikor a katona letiplizett először és a nő szedegette össze magát a földről, arra gondoltam, hogy milyen szép színjátékot nyomtak a figyelő szemeknek, miközben a fontos adatokat egy papírfecnin a nő elrejtette a szoknyája korcában... De csak túlreagáltam! :)
Mellesleg, most még drága talán a drón háború, de idővel simán el tudom képzelni, hogy kiengednek a térségbe ezer drónt, betáplálva a megfelelő paraméterekkel és azok felkutatják az áldozatokat és azok arca mellett robbannak.
Meg azt is el tudom képzelni, hogy egyetlen gombnyomásra elszabadul egy energiaimpulzus és a több ezer drón egyszerre zuhan a sivatagi homokba. Szóval, még bármi lehet.

Szóval, Niccol nem jó irányba halad, ha ebbe fog tartani.
Ethan Hawke nem rossz a szerepében, Kravitz cuki, January Jones öregszik. Helyesbítek, beérik.
Niccol kedveli Hawke-ot, ez már a sokadik közös munkájuk. Hawke pedig meghálálta a bizalmat.
Bruce Greenwood pedig ismét kellemes mellékszerepben. Csipázom a fickót és majdnem minden második jobb filmben elszipkáz valami jó kis karakterszerepet.

60%

Megtekintés az online letöltések első számú oldalán: G O O D  K I L L

A témában hamarosan mozikba kerül egy akciósabbnak tűnő, de hasonló témát feszegető mozi:

Eye in the Sky
Alan Rickman egyik utolsó szerepe.

Tárgyak - The Subjects (2015)

Tárgyak - The Subjects (2015)

Rendezte: Robert Mond

A film Mafab adatlapja: The Subjects (2015)

Erősen spojleres poszter

Megtekintés: Hetven perc, elrepül. Az alapötlet jó, a megvalósítás kicsit döcögős.

Amikor nekiugrottunk J.-vel a filmnek, nem tudtuk, mire számítsunk, ám a felütés elég erős volt ahhoz, hogy leragadjunk arra a hetven percre. Mert a kezdés az nem rossz.
A jövő leghatalmasabb befolyással rendelkező orvosi kutató cége azon fáradozik, hogy kifejlesszen olyan orvosságokat, amelyek a világ összes létező betegségére megfelelő gyógyírként szolgálnak. Ehhez azonban rengeteg tesztet kell elvégezniük és van, amelyik kísérlet embereken folyik.
Egyet, nyolc ember részvételével, megszerveznek egy hangstúdióba, mivel állítólag az intézmény hasonló funkciót ellátó helyszínei használatban vannak. (Mondjuk ennek biztos dramaturgia értelme van a film szempontjából.)
A nyolc ember, nyolc eltérő habitus. Egyetlen tabletta fejenként. Lágy zselékapszula, aranyló folyadék tartalommal. Kis párbeszéd után beveszik a kapszulákat és elkezdődik a nyolc órás kísérleti-megfigyelési periódus, amely alatt a részvevőket elzárják a külvilágtól.
Még alig hangolódunk rá az egész filmre, amikor történik valami, ami kellő feszültséget teremt a szereplők között, hogy az nagyjából kitartson a rövid játékidő alatt, melynek a vége tartogat néhány meglepetést.

A film rövidsége és felépítése miatt olyan, mintha egy sci-fi sorozat nyitó epizódját néznénk. A karakterek felszínesek, kiszámíthatóak. A történet érdekes, bár, megkockáztatom, a valóságban nem így folytatnák le. Sokkal ellenőrizettebb körülmények között, talán és ha jobban belegondolunk, nem egyszerre, több személyes, hanem egyesével, elkülönítve.
De mindegy, maradjunk a filmnél.

Rober Mond két hét alatt forgatta le igen alacsony költségvetésű filmjét, időrendben, főleg egyetlen helyszínen. Az alapötlet egy ComiCon fesztiválon ültetett a készítők fülébe bogarat, amelyet humoros formában beleépítettek a film stáblistájába is az egyik szereplőn keresztül. A film akár egy X-Men Spin Offként is működhetne, ha a végeredményt tekintjük, de nem kívánom lelőni a film poénját.

Felejthető darab, érdekes alapkoncepció, kicsit felszínes, ugrálós. Jobban kidolgozva, okosabb forgatókönyvvel lehetett volna másfél órás mozifilm is.
A szereplők erős közepesek, nem csoda, hogy a legtöbbről - sőt - sosem hallottam korábban és lesz, akiről nem is fogok. Kiemelném Giggles karakterét alakító Frank Magree-t. A fényképezés erősen behatárolt a helyszín adottságai miatt, a zenére nem emlékszem. Hamar el fogod felejteni, talán egyedül a koncepció marad meg benned.

45%

Látni szeretnéd, hisz csak hetven perc: T H E  S U B J E C T S

A film hivatalos honlapja: The Subjects movie

Spotlight: Egy nyomozás részletei - Spotlight (2015)

Spotlight: Egy nyomozás részletei - Spotlight (2015)

Rendezte: Tom McCarthy

A film Mafab adatlapja: Spotlight (2015)

Megtekintés: Ha nem az érdekel, hogy mit olvasol a címlapon, hanem az, ahogyan az a cikk odakerül, akkor ez a te filmed.

McCarthy belenyúlt már mindenbe a filmezés területén és habár színészként közel sem lett olyan hírneve, mint rendezőként. Első filmje mindjárt egy igen érzékeny filmdráma volt - "Az állomásfőnök - The Station Agent (2003)" - Lord Tyrion-nal a főszerepben, azaz Peter Dinklage-dzsel, amivel behozta a törpe színészt az élvonalba. McCarthy továbbra is érdekes és érzékeny filmeket készített, leszámítva az Adam Sandler-re épített és közepes komédiát "A cipőbűvölő - The Cobbler (2014)", ahol a karakter-központúság elcsúszott a blődli irányába. Jelen mozival azonban ismét szépít és nálunk még be sem mutatták hivatalosan, mégis, hetven különböző díjat söpört már be az oknyomozó riporterekről szóló mozi, plusz hat Oscar nominációt, amit februárban válthatnak díjra. Ettől még nem lesz feltétlenül szórakoztató darab a "Spotlight", mert hiába épül a cselekmény megtörtént eseményekre, hiába remekelnek remek színészek, remek karakterek bőrében, a film hitelesen mutatja be az oknyomozó újságírást - gondolom - akkor rá kell döbbennünk, hogy az egész nem más, mint egy lassú, unalmas puzzle játék, amelyben rá vagyunk utalva a másik fél jóindulatára és hibázásaira, elszólásaira.

A két órás játékidő így lesz már-már unalmas. Oliver Stone amikor elkészítette a J.F.K.-t, úgy sikerült végig érdekesnek maradnia, hogy a rengeteg ismert mellékszereplőt még megfejelte a flashback-es elmesélési móddal. Így nem tűnt annyira fel, hogy egy unalmas, vánszorgó nyomozást és feltételezéseket láthatunk. A Spotlight gyengesége, hogy egy idő után rá kell döbbennünk, hogy az oknyomozói munka nagyjából arról szól, hogy keresünk egy témát és aki kapcsolatban áll vele, azokat kéretlen kérdésekkel környékezzük meg. Ez pedig babra-munka. Állandóan telefon a fülön, elutasítások, akikkel beszélhetsz, azokkal meg végigjárod a város összes kávézóját és figyelsz, figyelsz, figyelsz, míg nem hallasz egy nevet, amit újra felhívhatsz. Ez pedig annyira nem izgalmas.
Ami mégis megmenti a filmet az unalomtól, hogy a főszereplők érdekes karakterek és Mark Ruffalo figurája az utolsó fél órában lehetőséget kap egy nagy jelenetre és üvöltözésre. Ott felébredsz.

A történet, amely a katolikus papság között szexuális ragadozóként élő férfiakról szól, megtörtént esemény. Magam is meglepődtem, amikor a filmben elhangzó egyik névre rákerestem és a gugli kidobta az illető nevét és egy halom újságcikket, amely gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bántalmazással kapcsolatos. A téma azóta is előkerül, a világon bárhol találkozhatsz vele. A cölibátus, az ingerszegény életmód, az "összezártság", mind olyan építőkocka, amelynek a végén, ha összeáll, akkor egy pap kikezdhet egy gyerekkel. A film nem mentegeti őket - talán egy esetben hallhatjuk az egyik atya szájából, hogy amit tett, az talán nem olyan rossz, mint amit vele tettek és, hogy ez az akarat felett álló belső késztetés - ,és nem is foglal ellenük sem nagyon állást, leszámítva, mikor Mike Rezendes (Mark Ruffalo) kifakad, hogy ha már ennyi anyag összejött, miért nem hozzák le és döntik az egész szarkupacot a katolikus vallásra. Ruffalo Oscar jelölése nem teljesen hülyeség, viszont McAdams-é szerintem erősen bunda gyanús. A két óra alatt nincs elég ideje megfelelően kibontani a riporternő karakterét és ehhez az a néhány aggodalmas nézése és egy jelenet a nagyival a konyhaasztalnál, miután a vallásos néni szembesül unokája cikkéből, milyen undorító eseményeket takargatnak a színfalak mögött, sem tesz eleget hozzá.

A másik főszereplő az a Michael Keaton, aki tavaly sajnos nem kapta meg a megérdemelt, de legalább megelőlegezett Oscar-díját a Birdman-ért. Sajnos, nem hiszem, hogy ezzel az egyébként tökéletesen hozott karakterrel ki fogja érdemelni a szobrocskát, pedig az igazi Walter Robinson, aki a Globe külön rovatának szerkesztője volt, megdöbbenve fejezte ki csodálatát Keaton munkája iránt, amelyben az ő karakterét hozta. Még érdemes megemlíteni Rachel McAdams-t, John Slattery-t és Brian d'Arcy James-t, akik a Spotlight kemény magját alkotják. Szinte mindenkinek vannak jó pillanatai a filmben, de mivel eleve csak a nyomozói csapat hat főből áll, kissé elaprózódik a színészekre fordított játékidő. Szerintem, ezt talán leginkább McAdams karaktere sínylette meg leginkább, mert mintha az ő szerepe lenne a leghalványabb a férfiak között. Fontos még Liev Schreiber visszafogott főszerkesztő figurája és az ügyvédek, mint Stanley Tucci vagy Billy Crudup. Viszont ez nem akciófilm és csak azért nem erősebb karakterközpontú dráma, mert akikről valójában szól - a papok és áldozataik - ők nagyon keveset kapnak a játékidőből. Be kell vallanom, hogy ami maradt, az meg számomra nem olyan érdekes. Mint említettem, ezer becsapódó ajtó között kell bekopogtatni azon a páron, amelyik azután tovább vezet minket egy következő szobába és ez, legyen bármilyen jól felépítve az ajtók kerete, két órára nem szögez a székbe.

65% - És nem érdekel, mennyi díjat zsebelt be. Viszont, ettől még érdemes megnézni.

Ha szeretnéd látni a filmet: S P O T L I G H T  (Írd meg a véleményedet!)

Különvélemény:
- Azért az érdekes volt, hogy Liev Schreiber karaktere, Marty Baron, mint zsidó főszerkesztő, hogyan harap bele a sztoriba, amely alapjaiban ingathatja meg ezernyi hithű katolikus világképét. Hát mi ez, ha nem nyílt vallásháború, amelyet nem karddal, hanem tollal vívtak meg?
De nem zsidózok... :)
Talán egy tucatnyi film készült az oknyomozós témában eddig és nem hiszem, hogy ez lenne a legérdekesebb.
Magyar Tibor komám jelezte, hogy a filmet már egyszer, hasonló körítéssel, megcsinálták, sokkal jobban. Ebben egyet is értünk, hiszen a Dustin Hoffman és Robert Redford nevével eladott "Az elnök emberei - All the President's Men (1976)" már kimaxolta a témát, de legalábbis jelen mozi semmivel nem tesz hozzá többet, sem megvalósításban, sem színészi játékban.
Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy ne nézd meg a filmet, hanem azt, hogy nézd meg a régebbit is és hasonlítsd össze!

A  S O K K A L  É R D E K E S E B B  A Z  E L N Ö K  E M B E R E I

Richard Jenkins, aki nagy kedvencem és mostanában minden második jobb filmben benne van, hangját adta egy karakternek a filmben, de a stáblistán nem jelenik meg a neve. Ez mondjuk nem tudom, miért jó neki?!
Mark Ruffalo nem véletlenül hiteles az argentin származású újságíró szerepében. A kis kaméleon felolvastatta magának a szövegét az igazi Michael Rezendes-szel, akit megformált a filmben, majd igyekezett lemásolni amit hallott. Ügyes!
Amikor kész lett a filmben használt iroda helyszíne, az igazi újságírók átformálták a színpadképet az emlékeik szerint, hogy még hitelesebb legyen a forgatási helyszín.