Kult: Fogd a pénzt és fuss! - Take the Money and Run (1969)

Fogd a pénzt és fuss! - Take the Money and Run (1969)

Rendezte: Woody Allen

A film Mafab adatlapja: Take the Money and Run (1969)

Megtekintés: Fiatal koromban sokkal nagyobbat ütött. Persze, akkor még nem keveredett szex-botrányba a zseni. Ettől függetlenül, egyszer, hangulattól függően, érdemes megnézni.

Kezdjük azzal, hogy nem tudom, mennyi a filmből Woody Allen zsenije, hiszen a végső vágást Ralph Rosenblum-nak köszönheti, hiszen a producerek hatására Ralph győzte meg arról, hogy az eredetileg sokkal borongósabbra vett hangulatot és befejezést - melyben egy menekülés közben lövik szitává Virgil Starkwell karakterét - változtassák meg és készítsenek egy ál-dokumentumfilmet, amelyben több a humor. Végül, mivel a film inkább jelenetek sorozata lett volna, feljavították az egészet a narrátor szöveggel, így adva egységesebb fazont a mozinak. Woody Allen elégedett volt a végeredménnyel és további filmekben vette igénybe Rosenblum kreativitását. A film elkészítéseben, másodrendezőként (néhány szabad felvett jelenet) részt vett Walter Hill is, aki a hatvanas évek végén néhány filmben segédkezett, hogy végül legyenek rendezői tapasztalatai, mire 1975-ben elkészíthette első saját filmjét, "A nagy bunyós - Hard Times"-t. Tudjuk, végül merre fejlődött.

Allen rendezése ötvözi magában a szkeccsfilmek mozaikszerűségét, a dokumentumfilmek narratíváját és rengeteg burleszk elemet. Humora itt még nem forrt ki teljesen, szövegei később lesznek sokkal erőteljesebbek. Néhány jelenetben kifejezetten olcsó humorral operál, viszont vannak benne abszurd pillanatok is, amiket úgy épít bele a történetbe, hogy alig vesszük észre, hogy valami nem stimmel. (Mikor taposná meg egy bíró a vádlott szemüvegét, ha nem Allen-nél?)
Amire már itt képes volt Allen, hogy olyan szöveget írjon, amely a popkultúra része legyen. Nálunk is egy időben sokan idézték, bármilyen összefüggésben a "Csak semmi cicó, nálam van a slukker!" mondatot.
Plusz a zsidó éntudat. Nem bírja kihagyni a filmből, ami főleg külsejének köszönhető. Vaksi, nyüzüge Móricka. Ennél a filmnél már hozza a szokásos figuráját, az egyszerre elesett kisembert, aki nagyot mer álmodni és sokkal okosabbnak hiszi magát, mint környezet. Azután rendre felsül. Akár egy vörös Chaplin, a keménykalap és a bambuszbot nélkül.

A jobb szöveges poénok közé néha becsúszik pár butább poén is, amik alapja az egyetemes burleszk műfaja.

Virgil Starkwell (Woody Allen) piti kis bűnöző, aki lassan araszol felfelé a szamárlétrán, és ezért rendre börtönbe kerül. A folyamatos fegyház ki-be járkálás közben megismeri a kedves és ártatlan Louise-t (Janet Margolin) akit ahelyett, hogy kirabolna - mivel az utolsó pillanatban a lány észrevenné mire készül és inkább elhalasztja a dolgot... - elcsábítja, majd feleségül veszi. A lány kezdetben nem tudja, hogy udvarlója mivel foglalkozik, de mikor később rájön, akkor is mellette marad.
Virgil történetét a néző narrátoron és riportalanyokon keresztül ismeri meg. Az egész film szerkesztése kifordul magából, hiszen olyan eseményekről látunk felvételeket - Virgil élete - amelyekről nyilván nem készülhetett volna képi anyag. Ez a megoldás mégis tökéletesen működik a filmben, olyannyira, hogy az egyszeri nézőnek fel sem tűnik, hogy vajon ki készíthette a felvételeket. Ne felejtsük el, hogy vannak olyan dokumentum filmek, amelyben a kamera követi a szereplőket és megmutatja életüknek egy részét. Ez itt csupán azért nem lehetséges megoldás, mivel a film visszaemlékezés Virgil életére, anélkül, hogy valamikor tudták volna, elkészül a mozi. Ezért valójában egy fiktív bejátszásokat látunk, amik nem készülhettek volna el. (És el is jutottunk a sci-fihez!) :)
Hogy a dokumentumfilmes hatást felerősítsék, a képsorok között megszólal figurák csupa olyan alak, akik Virgil életének részei voltak. Szülők, barátok, sittes társak, rendőrök, tanárok.
A befejezés pedig az egész történetet lógva hagyja, hiszen végig úgy beszélnek a főszereplőről, mintha sejtetnék, hogy már nincs közöttünk, ám ez nem egyértelmű. Az utolsó képsorok azt erősítik fel, hogy szimplán igen hosszú időre rács mögé kerülhetett.

A szülők csak így vállalták a szereplést...

A rendezés, amennyire a mozaikos narratíva engedi, összeszedett és lineáris. A film zenéje - Marvin Hamlisch - eszméletlenül hangulatos és jól kiegészíti a jeleneteket, akár melankolikusabb akár akció-dúsabb képsorokról van szó. Hamlisch odatette magát a forgatáson, amit Allen állítólag olyannyira nem értékelt, hogy a zeneszerző egyszer még sírógörcsöt is kapott, amikor bemutatott pár tételt a rendezőnek, aki azokat a legkisebb érdeklődés nélkül nyugtázta. Művészek... Még 1971-ben megpróbáltak együtt dolgozni a "Banánköztársaság - Bananas" forgatásán, azután nem erőltették a közös munkát.
A színészek erős közepesek. Itt még nem dolgozott akkora sztár-brigáddal, mint később megszokhattuk. Ma már kérés nélkül ugranak Hollywood nagy nevei, hogy vele dolgozhassanak.

75%

Woody Allen a külsejéből eredő poénokat is beforgatja a filmbe. Ez például nem egy jelenet, hanem csak egy pillanatkép a bűnöző Starkwell-ről. Sok mindent el lehet ránézésre róla mondani, de, hogy egy bűnöző zseni, azt nem.

Stephen King: Joyland - regény

A magyar kiadás borítója

Stephen King: Joyland - regény

Ha ezzel a kötettel kezdtem volna ismerkedni King munkásságával, egészen biztos vagyok benne, hogy ma nem lennék ilyen nagy rajongója. Szerencsére, kölyökkoromban az első könyve, amit kezembe vettem és nem tudtam, mit várhatok tőle, az "A ragyogás" volt és másodiknak a sárga albatrosz, első kiadású "A holtsáv". Amennyire emlékszem. A szerző azóta rendesen végigkísérte utamat és közben csupán annyi változott, hogy már nincs annyi pénzem új kiadásokra, mint régen, ezért antikváriumból vagy születésnapi kívánságból kell megszereznem az aktuális megjelenéseket.


A Joylandot még valamikor tavaly olvastam és nem voltam tőle annyira elragadtatva. Mostanra nagyjából el is felejtettem, miről szól, mi a főszereplő neve, csupán halvány emlékek maradtak meg bennem. Jack Torrance, Jimmy Smith, Charlie McGee, Carrie White. Ezek a nevek megmaradtak bennem.
A tavaly olvasott kísértetes-krimi főszereplőjéről mára annyira emlékszem, hogy a mesélt történet idején egyetemistaként - vagy középiskolásként - a nyári szünetben úgy igyekezett megkeresni a tanulásra való nagy részét, hogy elszegődött egy igazi, hamisítatlan vurstliba, ahol volt tükörterem, óriáskerék és pattogatott kukorica rogyásig. Miközben lassan teltek napjai, megismerkedett a tengerparton egy helybéli fiatal anyukával, aki tizenéves fiával éppen egy kellemetlen családi perpatvart igyekezett kiheverni.

Az orosz kiadás borítója

A könyvből két momentumra emlékszem még ma is.

Az egyik a bőr. (A történetben bőrnek nevezik azt az emberre felhúzható kutyajelmezt, amivel néha a gyerekeket kell elszórakoztatni a park területén)
King érzékletesen írja le annak a kutyajelmeznek a viselését és az azzal járó megpróbáltatásokat, amit az ilyen vidámparkokban nap, mint nap átélnek azok a beugrós melósok, akik kénytelenek viselni azt. Soha korábban eszembe nem jutott volna, hogy Goofy kutyaként vagy Mickey egérként, babaarcra fagyott mosollyal integetni a lurkók között, bele a kamerába, ennyire embert próbáló feladat lehetett valamikor, sőt, akár mostanság is. Nem gondoltam, hogy aki magára ölti gyermekek barátjának álcáját, gyakorlatilag a hőgutát és gutaütést kockáztatja meg, miközben százak arcára csal mosolyt. Ez a visszás tevékenység elgondolkodtatott arról, hogy a "show-biznisz" milyen banális veszélyekkel járhat.
A fura, hogy sokkal korábban már láttam olyan filmet, amiben jelmezes emberek virgonckodtak - pl. Szerepcsere, Valami Amerika - de eddig ennyire nem gondoltam bele, milyen gáz is lehet jópofának lenni.
Ahol tetten értem King zsenijét, az egészen biztos ez az apró információ, amit szépen beleépített a regényébe.


Stephen King ezen regénye 2013-ban íródott és mindjárt, a megjelenés évében része lett egy amerikai könyvsorozatnak, a "Hard Crime Case"-nek. A sorozat darabjai 2004 óta látnak folyamatosan napvilágot, általában két kötet egyszerre, kb. három havonta, de eléggé összevissza. Több nálunk is ismert szerző regényei kerültek már bele, pl. Lawrence Block, Ed McBain, Robert Bloch, Donald E. Westlake, vagy Robert Silverberg. Stephen King két regénnyel képviselteti eddig magát a szériában - a másik "A Coloradói kölyök" - és ő azon szerzők egyike, akinek friss írásai jelentek meg a sorozatban a sok korábban már megjelent történet mellett.

Illusztráció az amerikai grafikus kiadásból.

A másik, amire még emlékszem, a befejezés, legalábbis a meggyilkolt lány kísértetének és a gyilkosnak a vonala. Persze nem kristálytisztán emlékszem, sajnos, annyira nem fogott meg a történet, hanem inkább szemrehányóan, hiszen a "megoldás" pofátlanul profán és megvezeti a nézőt, aki, ugye, csupán olvassa a sorokat, nem láthatja a figurákat, holott, a regényből egyértelműen kiderül, hogy ha látnánk is a felrajzolt szereplőket, egészen biztos, hamarabb lelepleződne számunkra a könyv végi csavar.
Így erre építeni a befejezést - már, hogy az olvasó elegánsan az író nyomában kullog - kissé elveszi a kedvet az igazi élvezettől, még akkor is, ha természetesen, ezen kívül, minden leírt sor hangulatos és kellemes Stephen King varázslat.

Mindettől függetlenül, egy év távlatából, ki merem jelenteni, hogy a Joyland a kevésbé sikerült King regények sorát gyarapítja és inkább egy kisregény, mint igazi könyv.

50%

Mentőexpedíció - The Martian (2015)

Mentőexpedíció - The Martian (2015)

Rendezte: Ridley Scott

A film Mafab adatlapja: The Martian (2015)

Megtekintés: Talán, annyira nem éreztem a rendezőre jellemző képi hatásokat annyira, ennek ellenére az utóbbi évek legjobb sci-fi-je.

Mi is lehetne más? Pedig "A marsi" nem forradalmian új történet. Hasonló témát boncolgat minden olyan film vagy könyv, amelyben a főszereplő mindentől elszakadva igyekszik életben maradni és lehetőségekhez mérten akár visszajutni a civilizációba. Erről szólt a Robinson Crusoe. Azután, a szereplő, hogy sikeres legyen, kénytelen vagy agykapacitását maximálisan kihasználni és ezt esetleg kombinálhatja izomerővel is. Hol is láttunk olyat, hogy űrhajósok, minimális lehetőségekből, a maximumot hozták ki a túlélésért?
Apollo-13 - Apollo 13 (1995) És ez még ráadásul valóságos alapokra építkezett.

A "Mentőexpedíció" Andy Weir írásain alapul, amiket nem olvastam, viszont erős alaptörténetnek érzek. Magyarul is megjelent, ismerőseim is olvasták, én is fogom. Az alapanyag, amelyből a film készült, nem lehetett fércmunka, hiszen megjelenését követően azonnal elkelt és megírták belőle a forgatókönyvet. Weir "Tojás" című írásából eddig három feldolgozás született! Ebből és Scott filmjéből azt merem leszűrni, hogy Weir(d) egy sci-fi őrült, akinek van érzéke a témához. Kell is legyen, hiszen, ha főszereplőnket áthelyezzük a mars bolygóra és ott jelenidejű kalandokba akarjuk belekeverni, nem írhatunk olyan marhaságokat, mint amik John Carter-rel történtek. (John Carter a Tarzan könyvek írójának, Edgar Rice Burroughs-nak agyszüleménye és főleg a mars bolygó elképzelt vörös világában élte meg meseszerű kalandjait. A történetből készült és franchise-nak szánt moziváltozat, 2012-ben, csúnyán elhasalt a pénztáraknál.)

Scott általában jó érzékkel fog bele filmtervekbe, vagy, ha beletenyerel valami kevésbé élvezhetőbbe, akkor legalább markánsan stílusos műfaji filmet igyekszik készíteni az adott darabból. Itt olyannyira erős maga az alaptörténet és forgatókönyv, hogy pl. a "Nyolcadik utas: a halál-ra jellemző finom hangulatfestő kamerás vonulásokra, hosszú beállítású környezetrajzokra nem is maradt idő. A film végig pörög, mindig történik valami. Szinte idő sem jut az összes fontosabb karakter megformálására, annyira gyorsan történnek események és mintha a film vége is kissé összecsapott lett volna.
A két főszereplőnek azért van ideje megmutatnia magát. Matt Damon és a Jordániában található Wadi Rum sivatag között működik a kémia. Wadi Rum homokja kellően vörös, hogy eljátszhassa a vörös bolygót.
Fontos mellékszereplő még a NASA, akinek segítsége és támogatása nélkül inkább tűnne az egész vállalkozás egy fiktív fantáziálásnak. Így, viszont, hogy zsenijeik tevőlegesen segítettek a végső script formába hozásában, a mozi egyfajta imázsfilmként is felfogható. A NASA tett róla, hogy amilyen megoldásokat látunk a filmben, azok a lehető legrealisztikusabban legyenek megmutatva a vásznon. Az átlagnézőnek még valószínűleg így is inkább lesz a kész mű egyfajta űrhajós marhaság, mint vérbeli dráma és versenyfutás a halállal.
Pedig az űrben jelenleg ez van. Minden perc, amit odafent tölt az ember, az ajándék, ugyanakkor, halálos veszély.

Még együtt.

A filmben kap teret a bajtársiasság is. Megtudhatjuk, hogy mennyire működik a pszichológiája. Odafent - vagy odakint? - másképpen értékelik a fontosságát a kapcsolatok erejének. Van családod? Rokonod? Gyereked, szerelmed? Az mind nem számít, azokkal szemben, akikkel együtt állt helyt az ismeretlenben. Olyan szoros kötelék alakul ki köztetek, hogy néha még az őrültséget is bevállalod, lenyeled önös érdekedet, hogy meghozz egy döntést, amely a földön maradtaknak akár teljesen érthetetlennek tűnhet. És ez benne a gyönyörű. Az űr olyan hatalmas az emberrel szemben, hogy nem lehet magányosan meghódítani.

A fényképezés, a helyszínek, díszletek - már amennyire én, az átlagnéző értek az űrhajózáshoz - mind tökéletesen adják vissza, amit látnom kell. Matt Damon nem a kedvenc színészem, itt viszont jól hozza a figurát és egyenletesen egyensúlyoztatják karakterét a drámai és humoros jelenetek között. A jelmezek amiket az űrhajósok viseltek, mind működtek, beleértve a bonyolult világítási technikákat is. Nem csoda, hiszen Scott ad az apróságokra. A kellékesekkel még burgonyatermesztésbe is bele kellett fogniuk, hogy legyen elég zöldség a különböző növényi fázisok eléréséhez.
A szereposztás is nagyon erős. Sok ismert név kapott szerepet a filmben és pont ezért, nincs mindenkinek a játékára elég idő.
Kristen Wiig-et észre sem vettem... Jeff Daniels megbízhatóan alakítja a NASA főnökét, aki igyekszik minél kevesebb felelősséget magára vállalni, hogy azután pont egy mellékes döntése miatt legyen szinte lehetetlen a mentőexpedíció. Michael Peña ismét egy kedves fickó, aki izgulhat barátjáért - akár legutóbb a Hangyában. az egyik legjobb szerep Sean Bean-nek jutott, aki az űrhajósok vezetője a földön. A legtöbb jelenetben Jeff Daniels-szel ölik egymást. És még egy Gyűrűk Ura poént is végig bírt csinálni röhögés nélkül. Kate Mara szokásos Eyecandy. Tehetségéről még mindig nem vagyok meggyőzve. Sebastian Stan karakteréből alig tudtam meg valamit. Mintha csak állna a háttérben. Vagy átaludtam valamit. Aksel Hennie titkos kedvencem, mióta láttam egy norvég krimiben. Itt németet alakít és sok szerepe nincs, viszont érdemes rá figyelni. Örültem, hogy a Herkules után ismét láthatom amerikai filmben.
Magam nem értem azt a hype-ot, ami Jessica Chastain-t körülveszi. Nekem, mint szexi nő sem mérvadó, mert csontos arcéle, fehér bőre és vörös haja nem hoz tűzbe, lázba. Az űrhajós csapat kapitányaként jól hozza a karaktert, aki lelkiismeret furdalást érez, amiért hátrahagyott valakit.
És még tucatnyi remek mellékszerep. A színészi játékra így nem lehet panasz.

Egyet nem lehet: Feladni!

A filmben látottak akár meg is történhetnek, hiszen a bemutató idején jelentette be a NASA, hogy találtak némi sós vizet a Marson.

Érdekességek:
- A filmet hetven nap alatt forgatták, ebből kb. három hetet a NASA jelenetekkel töltöttek.
- Chiwetel Eijofor azután fogadta el Venkat Kapoor (a filmben Vincent lett) szerepét, hogy a Bollywood-i színész, Irrfan Kahn nem volt elérhető, egyéb kötelezettségek miatt.
- Jessica Chastain és Matt Damon legutóbb egy hasonló űrkalandban szerepeltek együtt - igaz, közös jelenet nélkül, a 2014-es Csillagok közöttben.
- A film egy részét Magyarországon forgatták, költségvetési megfontolásból és mert nálunk található az egyik legnagyobb "hangraktár", ahol megfelelően lehetett rögzíteni a filmhez készülő effektusokat.
- A sivatag, ahol forgattak, már több hasonló filmnek volt helyszíne korábban. Többek között: Arábiai Lawrence, A vörös bolygó, Mars - Az utolsó napok, Prometheus.
- A filmbeli karakter neve egyfajta szójáték. A Mark latin névváltozatának jelentése a Mars.
- Ez a harmadik film, amelyben egy csoport azért kerekedik fel, hogy megmentse Damon seggét. Az első a Ryan közlegény megmentése, a második meg a Csillagok között.

80%

A filmet még ma nézd meg, mert nagyon kellemes: A marsi mentőexpedíció!

Ember nem volt még ennyire egyedül...