BeSZERvezve - American Ultra (2015)

BeSZERvezve - American Ultra (2015)

Rendezte: Nima Nourizadeh

A film Mafab adatlapja: American Ultra (2015)

Megtekintés: Ilyen lesz, amikor a Bourne rejtélyt összemossák a Ha/Ver-ral. Egyszerre kőkemény akció és erős fekete humor. Akciófilm kedvelőknek alap.

Láttunk már ilyet korábban. A világ végén élő magának való figura valakiknek fontos lesz, ezért igyekeznek levadászni, miközben a figura meg igyekszik kinyomozni, miért is olyan fontos ő? Ezt azután lehet sokféle módon kevergetni, hogy legyen belőle tini-akciófilm - "Elhurcolva - Abduction (2011)" - vagy kőkemény akció thriller sorozat - Bourne filmek - stb.
Az alapképlet szabadon variálható. Ha eltekintünk attól, hogy főszereplőnk esetleg mégsem beépített ember, törölt múlttal, hanem olyan valaki, aki tisztában van értékével, vagy (másik végletként) esetleg semmiről nincs fogalma, a végére mégis tevékeny részese lesz, hogy egy összeesküvést vagy bármilyen egyéb fenyegetést felgöngyölítsenek, akkor olyan filmek is beállhatnak a BeSZERvezve mögé, mint akár a Commando Schwarzeneggerrel vagy az Észak-északnyugat, Hitchcock-tól. Azért elég széles skála.
Ezekhez képest az Amerikai Ultra (jobban tetszik ez a cím, mint a trendibb, de gyermekdedebb magyar változat) sokkal letisztultabb, hiszen gyakorlatilag egyetlen helyszínen, egy fiktív kisvárosban, Liman-ban játszódik, Nyugat-Virginia-ban. (Tisztelgés Doug Liman rendező előtt, aki a Bourne filmekért volt felelős.)
Itt éli mindennapjait Mike (Jesse Eisenberg), aki főleg füvezik vagy a városka egyik bevásárló központjában dolgozik - esetleg egyszerre - , miközben arról ábrándozik, hogy gyönyörű barátnőjével egyszer elmennek Hawaii-ra, hogy kicsit kiszakadjanak a tespedésből, amely Mike-ot kielégíti, viszont Phoebe-t (Kristen Stewart) kissé untatja. (A neveket a Jóbarátok sorozatból kölcsönözték: A sorozat legfurcsább szerelmespárja a dilis Phoebe és hasonlóan elborult pasija, Mike után.)

Ha már annyi füvet elszívnak hőseink a film alatt, legalább legyen már benne némi pszichedelikus hatás is, nem igaz?

Mike, aki mellesleg komoly fóbiákkal rendelkezik és mindnek köze van ahhoz, hogy ne legyen képes elhagyni a kisvárost, végül már annyira nekidurálja magát az álmaik megvalósításának, hogy egészen a reptér mellékhelyiségéig eljut, ott viszont nem nyugszik meg, egészen addig, míg vissza nem fordulnak Liman-ba. A kényszeres kényszer kitérője egyes fejeseknek nem tetszik a CIA központban, mert amit sem Mike, sem mi nézők nem tudtunk, az az, hogy Mike egy értékes fegyver, akit nyugalmaztak, viszont ha elhagyja a kijelölt szálláshelyét, akkor kiszakadhat ebből a közegből és beláthatatlan következményei lehetnek tetteinek. (Kicsit Truman Show-san. Ott viszont nem akarták ezért megölni főszereplőnket...)

A hadi gépezet beindul és komoly erőkkel igyekeznek kiiktatni a mit sem sejtő fiút. Hatalmas szerencséje, hogy akad legalább egy ember, aki felelősnek tartja magát miatta és segítségére siet. Igaz, nem tesz többet, mint elkántál neki egy dekódoló kondicionáló szöveget, ami viszont elégnek bizonyul ahhoz, hogy Mike hatásosan védekezhessen a váratlan támadások ellen.

Totál átlagos emberek, nem átlagos szituációban: Nem csoda, ha Stephen King is elismerően nyilatkozott a filmről, hiszen neki ez az írói hitvallása.

Bugyuta történet?
Egyértelműen!
Ha lennének ilyen "fegyverei" egy olajozottan működő szervezetnek, miért engednék ki a kezük közül a gyeplőt? Mike miért nem tagja a felszámolására küldött elitcsapatnak pl.???
Miért vélte úgy bárki is, hogy egy sokmilliós költségvetésű, elit kiképzésű embert csak úgy, cél nélkül kitesznek valahová a senki földjére és plusz energiát fektetnek abba, hogy ott tartsák, hogy azután, amikor ez nem teljesül maradéktalanul, legyen egy aktakukac, aki felhatalmazva érezhesse magát, hogy ugyancsak nem kevés technikát és emberanyagot beáldozzon egy esetleges feladat ellátására?
Mintha azt sugallnák ezzel, hogy a tanúvédelmi programok mellé még ilyen fölösleges munkákkal is megterhelné magát az Amerikai Egyesült Államok.
Képezzünk ki valaki élő halálos fegyvernek, majd tegyük ki Varjúvetenyőn, hátha egy nap kattan benne valami és elindul, levadászni a Fehér házat, vagy akármi mást.
Tök logikus.

Viszont egy szórakoztató filmről van szó és nem ez az első eset, amikor karakterek hasonló helyzetbe kerülnek. Mert van benne valami szórakoztató, ahogyan egy első látásra nem akciósztárnak született színész olyasmiket visz véghez a vásznon, amiket korábban soha nem láttunk tőle. Eisenberg inkább az a sarokba kucorodó típusnak tűnik krízishelyzetben - lásd Zombieland - itt meg tőle szokatlanul, markos legényeket gyilkol le másodpercek alatt.
Hát nem jópofa?

Ostromjelenet a saját lakásunkban. Ilyet sem először látunk és a serpenyő felhasználási módja is rémlik valahonnan, csak nem ugrik be...

De az és ez a film egyik poénforrása. A nyeszlett és sérülékeny karakter amolyan Terminatorként végzi ki ellenségeit. Mostanában ez nagyon megszokott virtus lett a vásznon.
A kontraszt egyértelmű a véres lövöldözésekkel, amikor a lövedékek és egyéb fegyverek a húsba marnak. Néha már abszurd méretű a vérengzés, lepipálva horrorfilmeket.
Talán egyfajta tisztelgés a képregényekből készült, keményvonalas képregényfilmek előtt. Erre lehet utalás Mike gorilla rajzolós hobbija is.
Itt egy film, ami alapból nem képregényből készült, mégis, úgy épül fel, olyan megoldásokkal operál.

Mi van még?
A szereplők jók. Connie Britton-t, mint segítőkész ex-felettest mindig kedvelem látni. Most ugyan nem neki ajánlották fel a szerepet először, de megbirkózott vele. Sharon Stone és Uma Thurman valamiért nem harapott a lehetőségre.
Topher Grace ismét a tenyérbemászó seggfej ellenséget hozza. Ez a srác, rohadjak meg, de imádja, ha köcsög karaktereket alakíthat. Nehéz elhinnem, hogy a fizimiskája olyan, hogy akármit vállal, az a szerep inkább negatív lesz, mint szerethető.
Bill Pullman sokat nem tud hozzátenni a szerepéhez, nincs elég játékideje, akár John Leguizamonak. Nevük és fizimiskájuk inkább arra jó, hogy a filmkedvelő felszisszenjen megjelenésükkor és rádöbbenjen, milyen rég is látott tőlük igazán értékelhető alkotást utoljára.
Walton Goggins, mint a nevetős, meg odateszi magát. Pár éve figyeltem fel rá és masszívan dolgozik rajta, hogy főcímben legyen, ugyanakkor ne lássuk végig a vásznon. Tarantino egyik kedvence.
A két főszereplő között működik valami kémia, még akkor is, ha Stewart művésznő színészi adottságairól annyira nem vagyok meggyőződve. Igaz, néhány drámaibb alakítását még kihagytam, így azok pótlása után lesz értelme kvalitásait fikáznom. Ha lesz mit fikázni.
A kialakult kémia talán korábbi közös filmjükből fakadhat, ahol Eisenberg és Stewart egy hasonlóan problémás szerelmespárt alakított, az Adventureland - Kalandpark (2009) című romantikus drámában.

A film végére főszereplőnk rendesen leamortizálódik. De ez lenne a normális, nem igaz? Vajon a Seagal és Statham akciófilmeket mikor váltják le ezek a darabok, amikor "átlagos arcok" rakják helyre a világot a sarkába?

A film fényképezése remek. Csak néha lépünk ki a biztonságos fényképezés terepéről, akkor is inkább az akciójelenetek miatt.
A film eredeti zenéjét annyira nem tudtam első nézésnél kiélvezni, viszont az egyik betétdal - amelyikből alig kapunk pár másodpercet, igazi filmzenei soundtrack klasszikus!
Wang Chung - Dance Hall Days-e először az Agglegény-party-ban csendült föl, sokkal hosszabb terjedelemben. Rá egy évre, 1985-ben a dal már a Tuti dolog soundtrack albumját erősítette. Azóta tucatnyi filmben csendült fel ez a diszkós klasszikus. Hallgasd meg, alant!

Szeretnélek beszervezni egyik kedvenc oldalamra, ahol a filmet mindjárt meg is tudod nézni!
Csak egy klikk és röhöghetsz egyet te is alvás előtt!

75%

Remake: Poltergeist - Kopogó szellem - Poltergeist (2015)

Poltergeist - Kopogó szellem - Poltergeist (2015)

Rendezte: Gil Kenan

A film Mafab adatlapja: Poltergeist (2015)

Megtekintés: Ugyan nem vagyok nagy rajongója sem az eredeti sorozatnak, sem a szellemes filmeknek - annak ellenére, hogy van, ami tetszik - ezt a darabot ajánlani merem.

Első változat, amit láttam, naná, hogy egy igénytelen kalóz változat volt, valahonnan. A kép szélei elveszve, homályos, a hang doboz, recseg, hirtelen fényeknél a kép élessége elköszönt. Nem is írtam semmit a filmről, mert így a véleményem nem lett volna túl pozitív. Végül kölcsön kaptam dvd-n és újra néztem, hogy először lássam. Mert van olyan, hogy egy kalózkópia után a film megtekintve jó minőségben, olyan, mint egy új film.

Az eredeti 1982-es változat egy igazi pokoli futam volt Tobe Hooper rendezőnek, hiszen Spielberg, a producer, gyakorlatilag rámászott a hátára és olyan erősen kapaszkodott a rendezőbe, hogy végül nem is tudni, ki készítette el a végső vágást. A film mindenesetre alig emlékeztet Hooper stílusára, viszont egyértelműen Spielberg hatást mutat, fényképezésben, vágásban, zeneiségbe, stb. Nem hiszed? Nézd meg a bohóc támadásos jelenetet és te is felismered a stílusjegyeket.

Gil Kenan nem tudom mennyire számít jó rendezőnek. Az első filmje animációs, ami ugye teljesen más metodika szerint épül fel, mint az élőszereplős darabok. A második meg egy könyv adaptációs mesefilm, aminél szintén lehet "hülyéskedni". Nem voltak rossz darabok, csak nem maradtak meg bennem. A Poltergeist viszont egyértelműen a rendező első filmjét majmolja, a "Rém rom - Monster House (2006) címűt. A röhej, hogy az készült gyerekeknek, de amennyire emlékszem, ebben több a poén, mint abban a műben. Biztos nincs ebben igazam, hiszen az gyerekeknek készült, viszont így érzem. Láttam anno a filmet és a legkevésbé sem szórakoztatott. A főszereplők alig voltak szerethetőek, de mintha a mese fiú hőse itt megelevenedve alakítaná a család középső gyermekét...

A kislány a hajszínt leszámítva egyértelműen át lett emelve a mostani filmbe, csak akkor Heather O'Rourke kis szöszi volt, Kennedi Clements viszont szeplős és barna.
1982-ben érezhetően a kislányé volt a főszerep - sőt, a további részekben már hozzá kapcsolták a szellemek érkezését, itt, mintha a kissrác felé tolódna el a történet gerince. Ő van a legtöbbet a képben, az ő karakterét ismerjük meg legjobban és talán a nagylányét a legkevésbé.

A szülők közül számomra Sam Rockwell az ismertebb arc és bár zseniális színésznek tartom és a film egyik legviccesebb jelenete is hozzá köthető, ennek ellenére, fizimiskája miatt nehezen hangolódtam rá, hogy ő egy apuka, álláskeresés közben, több gyerekkel.

Ettől függetlenül a film hozta, amit vártam. Vagy amit nem. Nincs üresjárat, szinte végig rohamtempóban haladnak az események előre és a befejezés is egészen kerek. Ennek ellenére, remélem, nem akarnak folytatást csinálni neki. Nincs rá szükség. Így kerek.

A Bowen család beköltözik a festői környezetű Westvale városába, amely teljesen szokványos városka, azt leszámítva, hogy egy temetőre épült. Ez nem nagyon számít szpojlernek, hiszen már az eredetiben is ez okozta a konfliktust élők és holtak között. Persze elvileg a holttesteket előtte átköltöztették pár száz méterrel, vagy legalábbis ez lett volna a terv, ehelyett azonban inkább csak tessék-lássék áthurcolták a sírköveket és utána beépítették a a korábbi temetőt. Ez tök jól hangzik, ám az olyan stílusú épületeket, amelyek ekkora pincével rendelkeznek, viszonylag nehéz úgy felhúzni, hogy előtte nem ürítették ki a földet, hiszen az alap ásásánál előkerülnének a koporsók. Ezen emelkedjünk nagyvonalúan felül. Bár, nem nagyon derül ki, valójában a szellemek miért pont egy kislányt ragadnak el magukkal, később, Madison eltűnése után a házba invitálnak egy szellemkutató csoportot és szerintük a kislányt elragadták és valahogy vissza kell őt hozni abból a dimenzióból, ahol a holtak szinte egységes masszaként léteznek. Bármilyen temető volt ott korábban, feltételezem, hogy akadnia kellett volna ott még egy tömegsírnak is, amennyi lélek odaát izmoskodik.

Mikor már mindenki feladná, a közeli egyetem tanszékén dolgozó szellemkutató hölgy volt férjét hívja segítségül aki egy főleg fiatalok által ismert sorozatban üldözi a szellemeket, kísértet járta házakban. Carrigan Burke (Jared Harris) meg is érkezik, hogy egyéni humorával és szakértelmével oldja a helyzetet. Harris aki remek karakterszínész és szeret főleg negatív szerepekben lubickolni, most a humoros oldalát hozza, ami szintén jól áll neki. Pillanatok alatt sikerül megkedvelni a figuráját. Legutóbb, mikor láttam, akkor is egy kísértetházban akciózott; a jóval unalmasabb és profánabb "Az elnémultak - The Quiet Ones (2014)"-ben hozta a szellemkutatót.

Ez a Remake sokat nem tesz hozzá az eredeti filmhez, mégis érdemes adni neki egy esélyt, hiszen korrekt munka. Amit nem a régiből emelték át, azt Kenan korábbi munkáiból épített a filmbe. Összességében kellemes másfél óra és még annak is tetszhet, aki annyira nincs oda a családokat zaklató kísértetes mozikért.

Ha szeretnéd látni, uccu neki: Kopogó szellemek!

70%

A pláza ásza Vegasban - Paul Bart: Mall Cop 2 (2015)

A pláza ásza Vegasban - Paul Bart: Mall Cop 2 (2015)

Rendezte: Andy Fickman

A film Mafab adatlapja: Paul Bart: Mall Cop 2 (2015)

Megtekintés: Ne röhögtess!

Tudom, hogy amikor annak idején kijött, láttam az első részt. És nagyjából ez minden, amit fel tudtam idézni, miközben meló után, hajnalban nekiláttunk. Kilencven perc: mit veszíthetünk? Hát, azt a kilencven percet.

Megint meg ütköztem rajta, hogy az amerikai filmesek vajon az ilyen darabokat milyen célközönségnek lövik be? Ezeket a humorbon-bonokat, amiket kínos még nézni is, nemhogy reagálni rá arcmimikával, a nyolc és tizenöt év közötti fiatal fiúknak szánják? Mert garantált, hogy tisztességben megőszült, dolgozó ember ezen nem tud őszintén szórakozni. Lehetetlen. Ezt a fajta bárgyú humort mikor sikerül kiirtani a komédiákból?

Kevin James azért alakított már jobb filmekben is, ezért itt hiába ő a főszereplő, tiszta visszaesésnek érzem a pályája ezen pontján ezt a pontot. Pont itt. Persze, eddig nem nagyon bizonyította színészünk, hogy mackós teste mellé - amiből jócskán leadott és mintha a filmben is nagyrészt inkább mesterségesen lenne kipárnázva - örökölt szüleitől némi bárgyú arcberendezést, a hozzá applikált mimikával, ettől még nehéz elképzelnem, hogy színészként fogok tekinteni rá. Talán, egyszer kap egy drámai szerepet - ha kapott, bocsi, lemaradtam - amiben megmutatja, hogy igazi színész, addig nálam a hakni-ripacs kategória.

Hogy ezzel a kategóriával lehet élvezhető filmet csinálni? Lehet, hiszen "A maflás - Here Comes the Boom (2012)" már mutatott egy irányt. Csak mintha az ős Doug Heffernan (A férjek gyöngye szerethető maci karaktere) nem akarna kitakarodni a komfortzónájából. A pláza ásza kettő, pedig, mivel ráadásul már egy elsőre is bárgyú film folytatása, úgy vélem, ripacsunk még mélyebbre süllyedt.

A pofánkba tolt vicceskedő grimaszok elég hamar elvesztik hatásukat.

Néhány trehánysági bizonyíték:
Eleve utálom, amikor a szereplő viccesnek szánt, ámde szánalmas egysorosokkal igyekszik lereagálni szituációkat. A röhej, hogy Woody Allen és Hugh Grant esetében az ön-ironikus beszólások teljesen spontán röhögési ingert tudnak belőlem kiváltani, addig egy ilyen filmben, ha hősünk az égbe kiáltja, hogy "Még nincs itt az időm! Viszlát, kaszás!", azt nem fogom viccesnek tartani. Nem azért, mert a film kezdésén feltűnő Adam Sandler neve miatt eleve behúznám a mosolyfüggönyt, hanem mert egyszerűen nem vicces. Ez valamikor vicces volt, amikor Kevin (Nem James...) McCallister belekiabálta a kamerába, miután családja magára hagyta, hogy "Szabad vagyok! Szabad vagyok!" mert volt benne némi kulturális felhang, stb. de itt csak simán felesleges szócséplés.

A másik, pedig, amikor karakterünk vércukra lemegy "akció" közben és simán kidől, hogy egy perccel később egy kislány csöpögő fagyi tölcsére alá hengeredve feligya, ami arcába csöpög, így nyerve némi plusz manát a további harcokhoz. Oké, tök vicces 3-4 másodpercig a jelenet, de itt 16 másodpercig nyeli a ragacsot, ami érezhetően sok vágástechnikailag. Ugyanakkor, a karakter baromsága, hogyha tudja, hogy mi történik vele cukor leesés közben, akkor lenne nála mindig egy szelet csoki, amivel legalább ilyen vicces jelenetet lehetett volna összehozni, csak kevésbé erőltetett.
Ja, arról nem beszélve, hogy bár jól láthatóan már folyik a cucc lefelé a kis pracliból, azért rendőrünk egy makulátlan tisztaságú padlószeletre küzdi el magát, ahol egy petty fagyi sem foltozza a mozaikkockákat.

- Főnök, meddig leszünk a filmben? - Amíg felmarkoljuk a dohányt!

Vagy még a barna banán jelenet. Egyik öklendezik, másik meg halál unottan rágcsálja este a déli gyümölcsöt, mely már jócskán túl van gyümölcse delén, azt is indokolatlanul sokáig, arról nem is beszélve, hogy a film szempontjából egy teljesen felesleges jelenetsor betoldás, amire dramaturgiailag sincs szükség. Nem azt mondom, hogy nincs szükség spontán poénokra, de ez nem az. Ez erőltetett és fárasztó.

A női főszereplők közül a hotelportás karaktere meg trehányul van megírva, pedig jó a nő (Daniella Alonso) csak komolytalan az egész figura, főleg, mikor hirtelen, egy beszéd hatására - mintha az agyát mosták volna - átmegy vak szerelmesbe.

Pozitívumok:
A rossz embert alakító Neal McDonough már megjelenésével megdobja a mozi élvezetét, kár, hogy cselekedeteinek nagy része, végül logikátlanba csap át, pusztán azért, hogy a főszereplő megmutathassa, milyen tökös.

Szép a fényképezés.

Hú, mi volt még, ami tetszett..?
Volt két poén, amin felröhögtünk. Egyik esetben kínunkban.

Ja, és a végén, amikor a két brigád összecsap, a lassításokban feloldódó akciójelenetek egészen tetszetősek. Ellentétben Paul Bart korábbi és egyéb harcaival, amiket ebben a részben prezentál. Mert azok valahogy gagyik.
Van egy másik univerzum, ahol Kevin James áruházi ásza lehet, hogy ennyire blőd humorral operál, de az akciójelenetek szinte már megközelítik a Die Hard világát... Erre várok. Most nem jött be.

A teljesen felesleges és hiteltelen szerelmi szál szerűség, amelyiknél annyira kilóg a lóláb, hogy szinte szót sem érdemel... a filmben.

Érdemes még megemlíteni Raini Rodriguez nevét, aki kedves komika és jelenleg a főhősünk kislánya. Még óvatos távolságtartással sem lehetne csinoskának nevezni és ebből adódóan elég nehéz a mellékszálként behozott túszdrámájáért igazán izgulni, viszont annyiban legalább eredeti, hogy a filmekben ritkán látunk ennyire valódi kis bumfordi barnaságot. Kár, hogy alig tudnak mit kezdeni vele a forgatókönyvírók, hiszen a menjek, ne menjek frázist pufogtatják oda-vissza. Persze, hiszen a végén kell némi karakterfejlődés, hogy apu végül elengedhesse szeme fényének a kezét. Vagy fordítva.

Remélem, nem lesz második (Durva elírás, mert itt harmadik részt kellett volna írnom, viszont sajnálatos módon ezt senki nem tette szóvá, pedig majdnem 12 órára leléptem dolgozni. Hát nem is olvassátok amit írok? Forró könnyek marják orcámat...) :) rész, mert már most alig bírok felidézni egy jó dumát és hirtelen azt a két jelenetet sem, amin felröhögtem.
Andy Fickman "Gyerekjáték - The Game Plan (2007)" című vígjátéka sokkal jobban dolgozta fel az apa-lánya kapcsolatokat. Miért nem lehet ezen a vonalon haladni, direktor úr?
Kinek kell ez a blődség?

30%

Ha szeretnéd látni, és miért ne szeretnéd, nem igaz, akkor itt: A pláza ásza 2.
Látnod kell és írd meg, neked miért tetszett!

Néptelen történet - After (2012)

Néptelen történet - After (2012)

Rendezte: Ryan Smith

A film Mafab adatlapja: After (2012)

Megtekintés: Mindenképpen! Néha csak úgy jönnek ezek a filmek és letaglóznak.

Ez egy misztikus, romantikus dráma a megbocsátásról, lelkiismeretről és a sorsszerűségről. Semmi elvárásom nem volt a filmmel kapcsolatban. Két ember a buszon, beszélgetnek, majd lesz valami. Ami azonban a következő másfél órában történt az egy kellemes mesefilm volt, felnőtteknek. Szeretem az ilyesmit, mert ha egy film be tud szippantani, akkor valamit jól csináltak. Az After pedig megragadta  a kezemet és végigvezetett magában.

Ana (Karolina Wydra) naplóját írja egy buszon, miközben hazafelé, Pearl-be tart egy magányos utazásról, amikor Freddy (Steven Strait) mellécsapódik társaságnak. A fiú kissé tolakodó személyiség és Ana már-már sikeresen lerázná, amikor váratlan baleset éri őket a buszon.
A lány másnap otthon ébred és azt hiszi, csupán egy rossz álmot látott. A napi rutinnak megfelelően elindul a városka kórházába dolgozni, ahol végül megdöbbenve veszi tudomásul, hogy rajta kívül, úgy tűnik nincs teremtett lélek a városban. Végül, egy napi depresszióba süllyedés után azért kizökkenti egy rockzene hangos kakofóniája a tespedésből. Utána jár a zaj forrásának és kiderül, vele együtt valahogy Freddy is hátramaradt a városban, hogy azután már közösen ötleteljenek rajta, hogyan lehet kikerülni a csávából.

Jason Parish és a rendező saját ötletéből készült a forgatókönyv, amely számomra végig fenn tudta tartani az izgalmat és minden egyes újabb rejtélyes szállal csak kíváncsibbá tett. A film végül nem hagyja kétségek között a nézőit és tisztességes lezárást is kapunk, ami külön élvezetessé teszi a művet a sok hasonszőrű témát feszegető mozi között. A legtöbb túl nagy hangsúlyt fektet a misztikumra, nagyon igyekszik a nézőt elkápráztatni. Az Afterben is vannak persze olyan részek, amelyek növelik a fantasy érzést - áthatolhatatlan fekete felleg, jelképes átjáró máshová, kulcs őrzője, stb. - mégis, nagyon egyben van a film és igyekszik némi realitást csempészni a felfoghatatlan mellé. Pl. Freddy amikor kiszámítja a fekete felleg gyorsaságát és hatósugarát.

A Lost sorozatban is feltűnt köd ismét dolgozik. Vagy miben láttunk még ilyet? Az ötlet lehet, hogy elcsépelt, hogy az izolált helyszínt egy sötét, fortyogó felhőszerű massza veszi körül, de ennyire látványosat és ügyeset még nem nagyon láttam.

Az egész film egyfajta rémálom képletet követ és a purgatórium végigjárását. Erre pedig még ateistaként is lehet az ember fogékony.
Ezek mellett a zene eléggé elsikkad, viszont a fényképezés, annak ellenére is, hogy végig statikus a kamera látószöge, nagyon szép a felvétel, kifejezetten jól kufárkodnak a széles vászonnal és az effektek is teljesen rendben vannak.
Külön plusz pont, hogy a filmbeli szörnyet csak annyira mutatják, amennyire muszáj, így nem tűnik gagyinak, hanem tényleg fenyegető. A végén a CGI is korrekt, nem bántó, nem tűnik olcsó tévéfilmes munkának.

Ha van másfél órád és a film a gép mellett hever, megéri a ráfordított időt. A kétszereplős kamaradarab egyáltalán válik unalmassá. Amikor jönne egy üresjárat, kapunk egy flashback-et vagy egy új puzzle darabot a megoldáshoz.

75%

A magyar címválasztás növeli a mesei hatást és kivételesen a szójáték ellenére nem teljesen értékelhetetlen.
Mostanában mintha egyre több hasonló témájú filmbe botlanék. Ez azok közül a jobbak közé tartozik.

Ha esetleg megnéznéd a filmet, itt van rá mód, hogy letöltsd! After (2012)

Szerintem ennél a jelenetnél másnak is a Gyűrűk ura varázskapuja fog eszébe jutni, épp csak a tünde vagy milyen írás hiányzik körüle. 

Blog: A Frozen labda, amitől lefagy a gyerek.

Tecsó bevásárlás fiammal. Kiszúrtunk egy Frozen labdát, leárazva, pár százas ajánlat, de szerintem a kutyának nem fog ez kelleni, hiszen...

...jobban megnézve...

...a levegő befújására szánt lyuk pont a rajzfilmkarakter szemére került, amitől elég Terminátoros lett a kinézete.

Nekem nem kéne.

101 Sci-Fi: A kilátóterasz - La Jetée (1962)

A kilátóterasz - La Jetée (1962)

Rendezte: Chris Marker

A film Mafab adatlapja: La Jetée (1962)

Megtekintés: A sci-fi kedvelőinek vagy azoknak, akiknek szívéhez nőtt a 12 majom.

Chris Marker 1962 sci-fije még a 27 perces játékidejével is elég hosszú darab. Viszont úgy sci-fi, hogy nincsenek benne sci-fis dolgok. Sem robotok, sem űrhajó, sem idegen lények, sem más vilá... ja, az nem biztos.
A címfordítás kissé felemás. Máshol "A peron" címmel találkozhatunk vele, habár a kulcsjelenet repülőtéren játszódik.

A jövőben játszódó darab mára már a múlt. A világot elpusztította egy világégés, amelynek köszönhetően a kevés túlélő a föld alá kényszerült. Nem tudni, valójában mennyien maradtak életben, de egy kolónia életébe bepillantást nyerhetünk. A Palais de Challiot épülete alatt egy maroknyi kutató és tudós kidolgozik egy elvet, melynek lényege az időutazás. Abba ne menjünk bele, mennyire profán a megvalósítás. Sokkal inkább emlékeztet Farkas elmeutazására "X-Men: Az eljövendő múlt napjaiból - X-Men: Days of Future Past (2014) ,mint mondjuk Marty McFly autós kalandjaira. Ki tudja miért, de a túlélők között pont találni egy elítélt bűnözőt, akin a diódák és gépek által végzet egyfajta időutazási kísérlet viszonylag kevés nyomot hagy.

Először a múltba küldik, mert az "kevésbé macerás", majd miután itt egy nővel romantikus kapcsolatot bírt kialakítani, megkockáztatják a jövőbe küldést. A jövő azonban nem fogadja be emberünket, hiszen ahonnan érkezett, az a jövőben egy megvetett múlt. Emberünk így dolgavégezetlenül érkezik vissza a föld alá, ahol, mivel a kísérlet nem hozta a várt eredményt, készek végrehajtani rajta a korábbi ítéletet. Ekkor azonban a jövőből jött emberek közbeavatkoznak, mintegy elismerve, hogy ha a férfi képes volt felvenni velük a kapcsolatot, talán mégsem olyan elmaradott, és annak utolsó kívánságát teljesítendő, visszaküldik az időben - amit ők már biztonságosan képesek megváltoztatni - és a férfi egy gyermekkori, erősen beégett emlék helyszínére repíti, ahol sok évvel korábban tanúja volt egy férfi halálának.

A '95-ös 12 Majomban már kicsit komolyabban adják elő az időutazást.

A megdöbbentő befejezés - legalábbis, ami akkor, 1962-ben az lehetett - a néző arcába mászik. Elgondolkodtatja az embert, hogy az időutazás, mint lehetőség, már nagyon rég foglalkoztatja az embereket és már akkor is érdekes teóriákhoz vezetett, fura megoldásokkal. Hosszan lehetne erről filozofálgatni, de amit én vallok erről, azt mostanában egy filmben is mondta valaki, igaz, azt hiszem viccesen említve: "Ha egyszer lesz időutazás, akkor már most is lenne!" - és ezen véleményemet még a féreglyukas fantáziálások sem tudják megváltoztatni. Mert ezt, akkor hiszem, ha látom, bocsi!

A film is eléggé lengén kezeli az időutazás módszerének, lefolyásának megvalósítását. A férfi egy ágyon fekszik, szemére ellenzőt és diódákat helyeznek. Azután már a múltban van.
Nos, nem derül ki, hogy csak a tudata repül vissza éveket, vagy a teste is, mindenesetre a múltba materializálódik a teste és így tud kapcsolatba lépni egy nővel.
A visszahívása is rejtély ilyetén, hiszen, ha a múltba került, akkor a jelenben elvileg a teste nem fekszik az ágyon, így, a tudósok nem is tudják levenni róla a szemfedőt, ezzel megszakítva a kísérletet. Ha viszont meg ott maradt a teste, miképpen sétálgathat és érhetik hatások a múltban, miért nem csak testetlen megfigyelő?

Szóval, az alapötlet oké, teljesen rendben lenne, maga a metódus csiszolatlan.

De ha már a történet hihető lenne, akkor kössünk bele abba is.
Mit is akarnak a föld alatti világ tudósai?
Visszaküldeni és előre küldeni embereket, hogy figyelmeztessék az emberiséget a bekövetkező katasztrófára.
Aha!
Hogy képzeljük ezt el?
Visszamegy a pasas és szól a sarki rendőrnek, hogy vigyázat, jön egy gomba-bombafelhő és lefő a kávé?
Vagy elmegy egy nem ismert jövőbe és segítséget kér? Minek?
Ha a jövőben van élet, akkor nyilvánvaló, hogy már túljutottak a földet sújtó katasztrófa árnyékán. Másrészt, ha jönne is valaki egy ilyen dumával, milyen bizonyítékok után lehetne őt komolyan venni?
Azért ezt a részt valahogy csak megoldotta a forgatókönyv, mert végül a jövőben olyan emberek élnek, akik már használnak némi telepatikus képességet és az idő linearitását sem tekintik teljesen törvényesnek magukra tekintve.

Annak ellenére, hogy amikor a forgatókönyvet Terry Gilliam elolvasva beleszeretett a "12 majom - Twelve Monkeys (1995)" történetébe, a művet megihlető eredeti rövidfilmet nem látta, így elég dőreség teljesen összekapcsolni Gilliam nevével a korábbi filmet, mint alapot. A forgatókönyvírók, David Webb Peoples és Janet Peoples házaspár munkáját dicséri valójában és Elizabeth Hand magyarul is megjelent, 1995-ös posz-apokaliptikus könyvét a kész sci-fi dráma.

A La Jetée valójában egy fekete-fehér mozgó képes tabló, narrátor szöveggel és hangokkal megtoldva. Hangulatot a képek beállításaival, a fények játékával - az ébredő nő fotói elmosódottak, mintha tényleg álomból ébredne - és a képek váltásának tempójával érik el.

75% szerintem, de ne felejtsük el, hogy a 101 Sci-fi amit látnod kell, mielőtt meghalsz, beválasztotta a 101 film közé, mint megkerülhetetlen sci-fi alkotást, amit látnod kellene. Megtekintése után annyiban lehetsz csalódott, hogy a film formai nyelve egyáltalán nincs összhangban a mai ember elvárásaival.

Csábítunk és védünk - Hot Pursuit (2015)

Csábítunk és védünk - Hot Pursuit (2015)

Rendezte: Anne Fletcher

A film Mafab adatlapja: Hot Pursuit (2015)

Megtekintés: Amikor öt perc után elveszíted az érdeklődésed - gyakorlatilag, miután egy percig láttad a főszereplő karakterét - a film iránt, akkor már tudod, hogy komoly baj van.

Nagyon nem vadásztam a film utáni kritikákra. Néhány szembe jött és elég sokat mondó volt számomra, hogy ezek egyike sem dicsérte ezt a filmet. Rendőr, akinek felügyeletére van bíízva egy tanu, akit menteni kell a gyilkosok elől? Hallottunk már ilyet, nem egyszer. Láttunk is ilyet. A röhej, hogy belegondolva, két cím is eszembe jut a témában és a "Csábítunk és védünk" felemás megtekintése után (Első két alkalommal bealudtam rajta...) úgy érzem, hogy a másik két címet esetleg újra nézem, erre viszont emlékezni sem fogok pár hét múlva.

Az első, ami zavart, hogy Reese Whiterspoon sokkal jobb színésznő, hogy egy ilyen ambivalens karaktert alakítson. Gyerekkora óta rendőr akar lenni, míg felnő, végig az apja seggében lóg és annak árnyéka vetül rá. Azt gondolnád, ilyen háttérrel egy igazi, tökös és szerethető rendőrnő lesz belőle? Az igazság az, hogy bár a szabályokat tudja, de krízis helyzetben simán felsül, amire úgy gondolom, nem sok magyaráz van a kezdés után. Ebben nőtt fel! Akkor mit töketlenkedik? Vagy, ha ennyire töketlen, akkor miért ezt csinálja? (Azon kívül, hogy így lehet belőle a film balekja, aki végül helyt bír állni.

Elkalandozás:
A két cím, ami hirtelen eszembe jutott és hasonló történet; "A vesszőfutás - The Gauntlet (1977) Melyben Clint Eastwood felügyelője cipeli Á-ból B-be az ex kurtizán tanút, akire sokan vadásznak. (Már amennyire emlékszem.) A másik meg egy vígjáték, amely még annak ellenére is élvezhető, hogy egyik főszereplője Adam Sandler, akit nem szeretek. A "Golyóálló - Bulletproof (1996)" is hasonló történet.
E két filmet azon kívül, hogy a nyomozót férfi alakítja még abban is különbözik jelen filmünktől, hogy ezeket simán újranézném és kellemes nosztalgiával gondolok rájuk.

Oké, sokkal nehezebb egy férfi nézőnek olyan akcióvígjátékot eladni, melyben a két főszereplő buddy párosa két nő, még akkor is, ha nem rosszak és ha felöltöznek, akkor lenne mit letépni róluk. Azonban az Oscar-díjas színésznő és a nagy csöcsű komika duója édeskevés az önfeledt szórakozáshoz, ha a forgatókönyv, a rendezés, és a dramaturgia nélkülöz mindent, amitől a film szerethető lenne.
Nem elég koherens, nem elég logikus. Sok az üresjárat, ami sehova nem vezet, vagy ha vezet valahová, az végtelenül erőltetett.
Hármat kiemelnék:
Bármelyik filmben, amikor egyik szereplőnk, aki korábban említés szintjén sem adózott a kábítószernek, majd véletlenül kap egy nem kicsi dózist, általában egészen viccesen reagál adott szituációban. Itt Witherspoon karaktere - humortalan egy írás lehetett az eredeti forgatókönyv - vértelenül és szellemtelenül tevékenykedik a hatás alatt. Persze, hadar, meg fel van gyorsulva, ám ez kevés a boldogsághoz.
Egy másik jelenet, amelyik elvérzett a történetben, amikor Witherspoon belenéz egy kocsiba, hogy ellophassa és puskával érkezik a tulajdonos, hogy azután a két rémült nő egy rögtönzött leszbi-showal igyekezzen elterelni a kanegér figyelmét a korábbi tilosban járásról. Rég láttam ilyen fárasztó és öncélú jelenetsort. Nem gördülékeny, nem vicces, alig szexis. Ha a végén a harmadik szereplő nem lőné le a saját ujját véletlenül, nem is tudom, hogy kecmeregnének ki ebből a felesleges jelenetsorból.
A harmadik meg legyen mondjuk a bikatetkó és annak ökölpacsis ellenőrzése.
Ez komoly?
Nem vette korábban soha észre, csak most?
Vagy amikor a rendőrkocsi ablakához csalja a férfit, hogy pacsizzon vele, akkor eszébe jutott, hogy mintha korábban esetleg...? Nem tudom, de úgy hiteltelen, ahogy van.

Cooper (Reese Witherspoon), miután apja árnyékában felnőve a rendőrség kötelékében igyekszik elhelyezkedni és állni a sarat, megbízást kap. Lévén, egyetlen elérhető női rendőrünk, főnöke egy szövetségi marshall jobbkezének nevezi ki ideiglenesen, hogy egy tanúvédelmi program keretében a koronatanú felesége mellett figyelje a fennforgást. Mikor Cooper és társa megérkeznek a menteni való személyekért, ahogy megszokhattuk, semmi nem megy simán. Mindjárt két csapat is megérkezik, hogy leszámoljon a bűnözővel és sikerrel járnak. Csak Cooper és a feleség, Daniella Riva (Sofia Vergara) menekülnek meg a tetthelyről és persze a gyilkosok a nyomukban loholnak. Kicsit talán túl közel is.
Cooper a következő hetven percben igyekszik menteni a latino macát és a film negatívuma, hogy ezt a vesszőfutást sokkal hosszabbnak éreztem, sőt, eddig kétszer bealudtam rajta. Egy alig másfél órás filmen!

Miért?
Mert kiszámítható, unalmas, humortalan.
Vannak benne viccnek szánt pillanatok. Ezt csak a hülye nem veszi észre. Épp csak, amit itt humorként adnának el, az a legjobb esetben is félmosolyt csalhat az arcunkra, vagy kínosan feszengünk, hogy ennyire futotta?
Elképzelni nem tudom, hogy milyen tesztvetítései lehettek korábban ennek a filmnek, hogy mégis sikerült ebben a kiherélt állapotban moziforgalmazásba küldeni.
Például nálunk is bemutatták a mozik. Nagyon utána kéne olvasni így megokosodva, hogy vajon pár moziba járó néző miként vélekedik a mozijegy árának ilyetén elpazarlásáról?

Utána olvasva Sofia Vergarának, elég fárasztó, hogy a korára tett poénokkal olyan sokat foglalkoztak. A nő elmúlt negyven, de csak akkor látszik ez rajta, ha túl közelről mutatják és nem sápasztja el a célzott reflektor, amely egységes masszává változtatja az arcát.
Mintha Witherspoon esetében a világítás már nem lenne ennyire jótékonyan beállítva. Néha arcunkba tolódik a tény, hogy a színésznő már nem mai csirke és hiába fiatalabb a latino comboskánál, itt ez annyira nem tűnik fel.
Párosuk szerintem elhibázott és hiányzik a kémia.
Korábban a női szervekben eresztettek össze két hasonlóan eltérő karaktert, de ott legalább éreztem valami szimpátiát a figurák iránt, ami itt teljesen elmaradt.
Ennyire kedvelem Sandra Bullock-ot? Nem tudom...
Vagy a bárgyúság szint lett túl magasra beállítva, amit szerintem egy felnőtteknek készült film esetében azért fenntartással kellene kezelni.
A stáblista alatti poén képsorok sem hozták közelebb a szereplőket, pedig, Jackie Chan óta néha pont ezek a kis szösszenetek azok, amik némi pluszként elűzhetnék a keserű szájízt. Itt viszont a szájíz marad és vegyül hozzá két perc izzadtságszag is.

Néha olyan baromságokat adnak a szereplők szájába, hogy nem bírtam követni. Egy cicaharc közben például Cooper megjegyzi az arcába nyomott párnáról, hogy mocskos és undorító. Hmm! Tényleg ez volt a legjobb duma, amit a két forgatókönyvíró össze tudott hordani?
Dramaturgiailag meg a háttérszereplők trágyák. A játékteremben, mikor fegyvert fognak Connors-ra, elképzelhetetlen, hogy ennyire passzív legyen a statisztéria. Semmi sikoltozás, fejveszett menekülés, biztonsági emberek rohama. Semmi. Talán ketten, ha elsietnek a fegyver hatósugarából.
A végén is vannak hasonló hiányosságok, de ez van, ha egy drogbáró emberei alkalmi süketségben szenvednek.

A film megtekintése közben végig azon agyaltam, hogy trendi dolog e, hogy egy nőkről szóló filmet, egy nő rendezzen, miközben, az egész darab úgy hím soviniszta, ahogy van. Mert ez a film idiótának tekinti a főszereplőit, akiket csak a puszta szerencse visz végig a stáblistáig.

40%

Ha megnéznéd ezt a remek kis filmecskét, akkor innen töltsd le magadnak: Csábítás és ámítás!

1987-ben ezzel a címmel készült egy vígjáték, de most ez a film nem egy Remake!
Meg kell néznem majd azt a másikat is... hátha.