Rendezte: John Dyle
Megtekintés: Van jobb dolgod. Nézz meg mondjuk egy filmet.
Ha egy filmre az öcsém egy pillantást vet és rákérdez, hogy nem 1984-es produkcióról van e szó, az már gyanús, főleg, ha a film harminc évvel fiatalabb, 2014-es produkció. Az imdb 4 csillaga szintén eléggé segít helyén kezelni egy filmet. John Dyle igazi filmgéniusz (a helyes szót keresem, csak nem találom) is lehetne, hiszen szinte mindent csinál ami filmeseknél szokás. Rendez, zenét szerez, vág, fényképez, ír és ha kell még producerként némi aprót is összekalapozik a filmjeihez. Azután ez arra elég, amit a monitoron látok. Az viszont nem elég ahhoz, hogy önfeledten szórakozzam.
Nem a film tartalmát akarom leírni. Ahhoz nagyon figyelmesen kellene végigülnöm a másfél órát és erre nem leszek kapható. Mert érzem, hogy bármilyen jó szándék is lehelt életet a moziba, engem nem nagyon fog lekötni. Nem feltétlenül azért, mert nagyon rossz lenne - 4 csillagos - viszont az ingerküszöböm azért ennél jóval magasabb, ha sci-fit választok.
Az első jelenetben főszereplőnk - gondolom legalábbis, hogy az, és persze, hogy - zuhan lefelé. Olcsó CGI és azonnal a Predators film kezdő képsorai villannak fel előttem. Abban sem volt tökéletes a zuhanás jelenet trükkileg, de ez keményen Asylum szint. (Az Asylum ma Amerikában az olcsó filmgyártást képviseli.) Kate (Danielle Chuchran) zuhan, majd felriad. Űrhajón van, sok neon fény, zöld háttér, gagyesz látvány. Főszereplő narrátor szövege segít, hogy a néző képben legyen. Elsőre a zuhanást álomjelenetnek véltem, viszont később mintha pontosan ez történne vele, mikor belépnek a légtérbe, így árnyaltabb a dolog. Ebben az esetben Kate X-Men, aki megálmodja a jövőt, csak nem vett tudomást róla... szar ügy.
Gyakorlatoznak egy sort, az űrhajón berendezett holo-világban. Ezt meg már a Star Trek sorozaton kívül nem olyan rég láthattuk pl. a Jason X-ben is, vagy az X-Men harmadik részében. És sokkal szebben, érdekesebben.
 |
| Az egyik pillanatban a főszereplőinket látjuk a holo harc után. |
Persze, a nagyszájú csávót a holo ellenség azonnal ki is lövi, mert így szokták. Nagy az arcod? Veszítesz!
De legalább a lassítások és repülő falevelek pozitív irányba billentik a mérleget. Nem nagy cucc, viszont szimpatikus.
Kate bevállalja a csali szerepét, ami aranyos felajánlás, mivel gyakorlatilag az összes katonanő tiszta célpontot mutat a támadás ellen. egy katonai szakértő sokat dobott volna a kamu akción.
A főnök, egykor Hercules, most épp Hunter kapitány (Kevin Sorbo) megdicséri a kemény csapatot és mondja is: - Mindenki nyújtsa be a saját jelentését! (Aha, kamu dolgozat itt nem játszik! Mit gondoltak az írók? Menő a másik jelentését benyújtani vagy mi tököm?
Érezhető a rosszindulatom, igaz? Elnézést kérek érte.
 |
| A másik vágásnál előkerülnek azok is, akik sokat nem tettek hozzá a harchoz. Korábban nyilván még "adásban" voltak... |
Eljutunk a földre és ideje, hogy kőkemény csapatunk kb. negyven év után ismét szilárd talajra lépjen a kék bolygón. Hunter kapitány még figyelmezteti őket, hogy vigyázzanak, mert rázós lehet a földet érés, ám szerintem ezzel maximum annyit lehet elérni, hogy az ülésbe szíjazott harcosok kicsit erősebben szorítsák a záróizmaikat. A landolásba ennél többet beleszólni nem tudnak. Esélyük sincs, hiszen az űrhajó személyszállító kompja úgy lett megépítve, hogy a légtérbe érve automatikusan ketté roppanjon, szerteszét hányva az utasait. Kate valami X-Men lehet, hiszen nm ég el sem a robbanásban, sem a légtérben, hanem a célba zuhan, bár nem így szoktak földet érni. Nagyon nem. az ejtőernyője az utolsó pillanatokban nyílik ki, és a CGI felvétel összeillesztéséből arra következtetnék, hogy a becsapódáskor a popsija a cicijén keresztül hagyja el a testét, ennek ellenére pillanatokkal később már vígan tempózik ki a vízből.
Közben a többiek is földet érnek, így azt gondolom, a komp szétesése a landolási koncepció része. Akik a történet szempontjából fontosak, túlélik, a többiek pedig felveszik a fizetési csekket. Persze egy közeli barát is távozik, hogy érezzük, milyen kilátástalan helyzetből indulnak szereplőink a bolygó felfedezésének kalandjára.
Itt bele akartam kicsit tekerni, ám pont olyasmi történt, ami miatt vissza kellett lépnem. Szemét filmecske, nem engedi a felületes megtekintést.
Kate csapatát megtámadják. Kate verekszik - nem rosszul. Kate sallert kap. A bandát is megtámadja valami/valaki, akit Kate nem lát jól, mert szépen és lassan elájul a sallertől. (Késleltetett ájulást előidéző pofon)
Mikor ébred, egy barlangban tábortűz mellett görnyed. Érkezik is egy szörnyeteg, akit egyenesen a "Halálmester" sorozatból mentettek át maszkilag. Kate felkap egy égő botot és ezzel riasztja el a szörnyet, aki valószínűleg korábban már a tábortüzet is meggyújtotta, ám most mégis rovázik a természeti erőtől, illetve, hogy pofán kapják vele. Tök logikus... Kate pedig elfut.
Még fél órája sem megy a film, nekem övsömöröm van és elkaparom. Nagyon nehéz nézni valamit, amire nem vagyok kíváncsi.
Ezen az olyan nüanszok sem javítanak sokat, hogy a színésznő arcát megvilágítják, amikor a karjába-karjára épített kommunikátort használja. Tetszetős világítási trükk és legalább jelzi, hogy volt, amire odafigyeltek a forgatás alatt.
Itt kezdtem úgy érezni, hogy Will Smith buktájának "A föld után"-nak a lebutított változatát szeretném látni. Mert nagyjából eddig ugyanaz. És azt sem bírtam még végignézni, pedig abban volt píz!
 |
| Az a görbe a dárda. Ha ezzel valakit később ledob, felröhögök. |
Kate megszökése után konzultál a kapitánnyal, aki persze törött lábbal fekszik egy kanyon alján. Körülötte nincsenek romok, így feltételezem, ő is magasról esett és nagyot puffant. Kate az éjszakát egy barlangban vészeli át. Svájci bicska híján kővel csiszol méretre egy olyan görbe dárdát, hogy ha eldobja, biztos a saját hátába áll. Szúrásra még jó lehet.
35:10 - Kate a hegyek között belefut az első támadó bandába. Komoly sprintet fut és miután elvileg szusszanásnyi időt nyer, megszorongatja a fájós, sérült lábát, amely finoman átvérzett. Derék csaj. Eleve szeretem, ha egy nő tud futni, mert abban van valami szexi. Itt lassítva láthatjuk gazella testét, ahogy szeli a szelet. Igaz, nehezen hihető, hogy lefut mindenkit, akiknek elvileg élethossznyi helyszínrajzi tudásuk van és néhányan komoly gimnasztikai tehetségek.
Itt érkezett meg a Jani akinek első kérdése: - Mikori film? Nyolcvanas?
Ezek valamikor összebeszéltek az öcsémmel.
Kate verekszik egy sort a bandával. Kicsit felidézte a Cyborg akcióit és az akkori harcos filmek szarrá lassított felvételeit. Az utolsót egy fejszével dobja le és ez egy kifejezetten szép lassítás, amikor a gonosztevő bokáján megpattan a fejsze és irányt változtat a sziklafal felé. Tetszetős. Megkönnyeztem.
Dyle a rendező érzi a potenciált Danielle Chuchran ruganyos testében és mozgásában, ezért egy közepes erősségű soundtrack-re élvezhetjük, ahogy a színésznő - aki biztosan sportol, ez látszik - több kamerabeállításon keresztül igyekszik kapitánya lelőhelyéhez.
40:44 "Ötvenhat kilométer az úti célig. Becsült idő 2 nap. Hunter kapitány életjelei 43%-osak." Zseniális orvosi készülék! Feltételezem, hogy mivel a lánynál semmilyen egészségügyi holmi nincs, mire odaér, (ha odaér), akkor sem tud segíteni a felettesén. Hacsak a fűcsomó és a vörös homok nem jó lábtörésre... Legalább van miért izgulni, hiszen a kapitány életjelei már 39%-osak és még kb. 48 kilométer van hátra. Gyors fejszámolás: Bye-bye kapitány!
Nem tudom elképzelni, mitől kezdene emelkedni az életerőszint, ha megérkezik a leány, hacsak nem dobja le a ruháit és ezzel egy adrenalin fröccsöt generál a kapitány szervezetében.
Szerencsére egy percen belül heroikánk legyilkol egy helyi szörnyeteget - ami nem teljesen gagyi - és betör egy lovat is, amit azután pőrén megül. Danielle talán ezekben a jelenetekben hozza ki magából legtöbbet, amikor a pacit győzködi együttműködésre. Arcán őszinte érzelmek suhannak át, amibe az enyhe félelem is belefér.
Lóval hamarabb eléri kapitányunk, aki tovább küldi az űrkomp roncsához, hogy valami rádióadót szerezzen belőle, amivel az anyahajónak is lehet jelezni. Kár, hogy a karjába épített okostelefon ezeknek a céloknak nem felel meg. Vagy korábbi a verziószám.
54:00 Előkerül pár helyi szörny és üldözni kezdik. A sziklamászás már elsőre is jól sikerült. Kate felszambázik és gondoltam, nem fogják a többiek követni, mert látszik, hogy a latex vagy gumi szörnybőrben és maszkban lehetetlen a sziklamászás. Ennek ellenére megoldják és mennek utána, ami rossz ötlet, mert Kate az első olyan női karakter az elmúlt 10 évben, aki mindig tudja, mit tegyen. Itt beékeli karcsú bokáját a sziklafalba és szinte vízszintes pozícióból szedegeti le a szörnyeket. Ötletes megoldás.
Hamar ráakad az űrhajó egy darabjára és amilyen szerencsés egy adóvevő szerűséget is talál, amellyel segítség kérhető az anyaűrhajótól. Ehhez csupán megint hegyet kell mászni. Franka Potente nem futott ennyit a "Lé meg a Lolában", pedig az erről szól. Azt sem értem, miért kell a Mount Everestet megmászni, hogy a jelet az űrhajóhoz továbbítsuk, hiszen a célállomás a fejünk felett van, nem a bolygón valahol máshol, így olyan mindegy - rosszul gondolom - hogy sík területről kezdjük az adást vagy magaslati pontról indítjuk. Ha az anyahajó fent van, nem hiszem, hogy számít pár száz méter magasság különbség, csak esetleg veszélyesebbé tesszük a küldetést. Kate mászása viszont szexi megent...
Gombnyomás, rakéta feltör a vízből.
Vízből? Ahonnan Kate is kiúszott?
Akkor a francért mászott hegyet. Miért nem volt elég a partra sétálnia?
59:08 Kapitány: - Kate, már tudom hol vagyunk! Csak egy magyarázat...
Eddig azt hittem a földön. Tévedtem volna? Komolyan? Már csak fél órácska ebből az egyértelműen természet kontra csinos szőke műfaji filmből.
Kate belebotlik egy helyi erőbe, aki mesél neki a rajtuk kívül még a bolygón lakó démonokról. Egymásra vannak utalva, hogy megmentsék a férfi lányát és Kate társait. Szerencsére az emberrabló démonok anyagcseréje olyan akár az óriásfenyőé, így előbb begyűjtik csupán a táplálékot, majd sokkal később lakmároznak belőle. Így is mire eljutnak az egyik barlangba, ahol persze pont ott vannak Kate csapata, egyikük áldozattá válik, csak, hogy legyen miért sírnom. A zsepi elfogyott, ezért inkább haladjunk tovább.
Korábban, a hatvanadik percekben már megtudtuk, hogy a földön vagyunk, valamikor a 2400-as években, egészen pontosan 2452-ben. Ahogy a film eleji narráció után már sejthettük.
Hayley (Melanie Stone) elhalálozik. A teste viszont elég formás ahhoz, hogy vissza akarják vinni az űrhajóra, még akkor is, ha a szállításába - az azzal járó időveszteségre gondolok - belehalnak a többiek. Logikus.
Tűnés haza!
De nyögve nyelős volt. Nem a film hibája, hogy nem tudtam ráhangolódni. Talán kinőttem az ilyen bugyuta sci-fi kalandfilmekből, amelyek díszlete nem más, csak szikla és zöld háttér, amelyben semmi nem történik valójában, csak színészek szaladgálnak és harcolnak. Ez nem igazi sci-fi, csupán egy olcsó akciófilm, fantasztikus köntösben. Már, ha a szikla és homok fantasztikum, hiszen az űrhajós és egyéb jövő technikai megoldások igen kis részét képezik a mozinak.
A vége pedig kimerül a hasonló filmek menekülős, feláldozós, fogyatkozós befejezésében. Az a fajta, amelyikben kevés az ötlet és az sem eredeti. Leginkább a "Barlang - The Descent (2005)" című horror első részének csóró kisöccséről beszélhetünk, talán három percig, hogy utána ismét a szabadban menjen a közelharc.
A végéről meg nem mondok semmit. Nézd meg, ne csak én szívjak!
 |
| Valahol érzem én, hogy igyekeztek készíteni valami maradandót. Erre utal ez a videó-játékokat megidéző beállás is. Kiváló sajtófotókat lehet belőle készíteni! |
A film nem más, mint egy szerelmes levél Danielle Chuchran-hez.
John Dyle-tól.
40%
Hogy miért nem voltam elragadtatva?
Mert:
- Az utolsó csillagharcos cím valójában egy 1984-es gyermekfilmtől lett elbitorolva, ami már akkor sokkal sci-fisebb munka volt, mint ez a mű. (Ez persze nem a filmesek hibája, hiszen a keresztségben kapta a félreérthető címet.)
- Pár évvel korábban már készült hasonló témában egy mozi, ami szintén B kezdeményezés, és technikailag sem sokkal jobb, viszont, amennyire emlékszem, szórakoztatóbb, kevésbé türelem-próbáló film: A kívülálló - Outlander (2008)
- Mert nagyon érezhető, hogy a forgatókönyv szellős részeit montázsokkal igyekeztek kitömködni. Gyerekkoromban egy ilyen filmért megnyalom a tíz ujjamat, ha videón, narrátorosan nézhetem végig. Manapság azonban ennél jóval több kell a boldogságomhoz és ezen az sem segít, hogy a női főszereplő erősen sunázós kategória.
