Rendezte: Jason Moore
Nem sokat tudtam erről a filmről. Valami a capellás baromság, főszerepben Anna Kendrick. Ez nem sok, ugye? Azután jött, hogy készül a második rész. Na, gondoltam, biztos egy Disney's hercegnős, énekes baromság. Animációs betétek, vásárlás a plazában, rivális testvérek, stb. Elég nagyot tévedtem.
Kendrick meg aranyos csajszi, az átlagos, nyers, görbe orrú szépségével, ám annak ellenére nem győzött meg, hogy imádtam az Egek urában. És már ott is énekelt, igaz karaoke-t. Elég szarul. Szóval, volt egy markáns véleményem erről a zenés filmről, annak ellenére, hogy kevés volt az érdemi információm. Le is írtam. Nem is tudom, miért kezdtem ma bele. Talán, hogy ne kelljen őrizgetnem többé a vinyón. Janó is tiszteletét tette és gondoltam, ha nem horrorral fogadom, hamar feladja, pedig ha valaki, őt érdekli az éneklés, beat-boxolt is egy időben, és rendszeresen beleénekel, ha elkezdek valamilyen nótát. Mert néha énekelünk is. Mostanában ritkábban.
A film elindul és a felütés sem rossz: a capella intro zene, az universal logójára. Mi ez, valami Edgar Wright mozi? Neki mániája, hogy indulásból kicsit belepiszkál a logo zenéjébe. De nem.
A "Tökéletes hang sztorijában semmi új nincs. A teljesen átlagos amerikai nyálas baromság, egyetemistákról, akiket harmincasok keltenek életre, akiknek negyvenesek a szüleik és tanáraik, akik versengenek, mert valamiben jók, akiknek van amolyan ellenségük is, egy rivális csapat személyében és akik a belső konfliktusok ellenére összecsiszolódnak és végül a mennybe mennek. Vagy elbukják a versenyt, viszont erkölcsileg lesznek hatalmasok, viszont ez a ritkább, hiszen Amerika hepiend függő és csak az egyértelmű befejezésben hisz, abban látja a pénzt. Ha pedig bejött, kell egy folytatás. Az első rész ismeretében bátran kijelentem, hogy csak a kasszáknál csilingelő pénztárgépek miatt készülhetett egy ennyire egyszerű mozinak második része. Aranyeső hulljon nékünk!
Beca (Anna Kendrick, azt hittem először, hogy a karakter neve, ha már zene, akkor rímel a nagy nevű Becca zenekiadó nevére, de ott két c-t használnak...) egyetemre megy tanulni, ahol az apja is dolgozik és miközben a tanulmányait tömködi a fejébe - ebből a filmben azt hiszem kb. egyetlen percet sem látunk - hobbi szinten számítógéppel rakosgat össze zenéket, mint amolyan kezdő DJ. Közben random bekerül egy csapat acapellás lány közé, csak mert véletlenül elénekel egy tucatslágert a zuhany alatt. A "The Bellas" formációra rájárt a rúd, hiszen tavaly a csapatkapitány a taco-t egyenesen az első három sorra pakolta ki a verseny fináléjában, gyomorgörcsök miatt. Beca tehetsége kapóra jön és mivel a csapat tagjainak nagy része a blamázs után inkább kijárta a sulit és élni kezdett, a két megmaradt csapattag, a viszonylag laza és barátságos Chloe (Brittany Snow) és az arisztokratikusabb, hidegebb és kissé féltékeny Aubrey (Anna Camp) rendez egy gyors válogatást, melynek végére, nagy szerencsével, egy tucatnyi tehetséget olvasztanak a formációjukba. Persze, van aki elsőre csak egy kifejezetten buta vígjátékban kerülne bele egy ilyen csapat tagjai közé - mivel kell némi humor is - viszont a végére, ahogy az lenni szokott, nagyjából mindenkinek előjön a burkolt tehetsége, hogy végül, egy egésszé kovácsolódva, gyakorlatilag lesöpörjenek mindenki mást.
Meg sem lepődöm az ilyesmin.
Sok film készült a témában, felsorolni sem kezdem. Hol sportolókról volt szó, máskor táncosokról, tánckarról, esetleg egy együttesről. A "Tökéletes hang" szinte semmit nem tesz hozzá ehhez a vonulathoz. Egyetlen oka, amiért sikeres lehetett, hogy 1.) Anna Kendrick elég bájos kishercegnő 2.) a többi lány is aranyos figura 3.) hogy az Internetnek köszönhetően, manapság tucatnyi hasonló, hangszer nélkül fellépő formációt láthattunk a neten és kialakult köréjük egy masszív, zene kedvelő, rajongói tábor.
Nem azért lett a film sikeres, mert a zene első osztályú, habár tényleg nem rossz. Egyszerűen a készítők jó időben tömtek be egy hiányos piaci rést, valahol az unalmas zenekari dokumentumfilmek és a karaoke-s produkciók belterjes világa között.
Elszórakoztat, de el nem fogsz ájulni tőle.
 |
| Cukiságfaktor: 10/10, egy átlagos pasi nagyjából a csapat nyolcvan százalékát azonnal berántaná az ágyba. Tehetségtől függetlenül... |
Amit kihagytam volna, az a film elején megvillantott kellemetlen közjáték a hányással - miért erőltetik ezt a fajta humort a vígjátékokba, sosem fogom megérteni - és a vége felé elsütött, szintén erre építő poént. (Bár, eddig nem láttam hányásangyalt, csak hóangyalkát.) Ezek helyett inkább kreatívabb megoldást erőltettem volna a filmbe és pár ütősebb verbális vagy szóbeli poént. Talán, ha kicsit realisztikusabb a film, komolyabban tudnám venni.
Elizabeth Banks meg nem csoda, hogy ontja magából a sikeres filmeket, ha elvállal mindegyikben ilyen pár perces kalandozásokat. Jó lenne ismét főszerepben látni, valami romantikus komédiában, mert az a zsánere, amiben tetszik. Oké, örültem, hogy láthattam megint, mint műsorvezető, de ennél jóval többet tud a színésznő.
Rebel Wilson meg biztos istenáldotta komika, viszont ezt ebben a szerepében sem éreztem annyira. Nekem egyelőre ő az a duci csaj, akit beesznek az ilyen filmekbe, hogy a jogvédők ne ugorjanak neki a filmkészítőknek, amiért az átlagos nőket olyan színésznőkkel kívánják prezentálni, akik valójában az átlag-amerikai tinik nagyon kis részét teszik ki. (Értsd: dögös, vékony, gerjesztő csajszik.)
Persze jól szórakoztam és a libabőr sem hiányzott egyik-másik dal felcsendülése közben, a boldogságomhoz azonban több kell. Valahogy, az egész kicsit felszínes darab lett számomra.
Szórakoztató, de kicsit felszínes.
A szerelmi szálat meg még a forgatókönyvíró is annyira gyengének és erőltetettnek érezhette, hogy nem is nagyon bonyolította meg, csak amolyan főiskolás vizsgafilmesen, hozta belőle a kötelezőt.
65%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide tessék írni, ha van mit: