Ízek, imák, szerelmek - Eat Pray Love (2010)

Ízek, imák, szerelmek - Eat Pray Love (2010)

Rendezte: Ryan Murphy

A film Mafab adatlapja: Eat Pray Love (2010)

Megtekintés: Nagyon női film, amíg rá nem döbbensz, hogyha kicseréled Julia Roberts-et, mondjuk Brad Pitt-re, akkor nagyon pasi mozi.

Nem tudom, ki lehet ez a Ryan Murphy, de már első mozifilm rendezésére olyan sztárgárdát toborzott össze, amit még Woody Allen is megirigyelhetett volna, de minimum már maga is dolgoztatott. Murphy ennek ellenére nem viszi túlzásba nagyfilmes vízióinak elkészítését, ezért főleg televíziós munkáknál merül fel neve a rendezői székkel kapcsolatban.
Elizabeth Gilbert sikerkönyvéből - női olvasók körében mindenképpen - készített egy önismereti és filozofikus keserédest, amely nagyjából önéletrajzi ihletésű, és amelynek megtekintése számomra nem volt ugyan megterhelő, de ugyanakkor megkockáztatom, hogy a film sokkal jobban működik akkor, ha az ember kipihent és teljes figyelmével tud a filmre koncentrálni.

Első körben azon agyaltam, miért is érdekelne engem ez a film? Láttam Paul Giamatti "Kerülőutak - Sideways (2004) című drámáját és az sem volt egy könnyű darab, pedig az férfiakról szólt, főleg férfiaknak. Abban is volt házasság, megromlott kapcsolat, férfiak és nők közötti örök feszültség és finom ételek mellett főleg borok, hogy legyen kulináris élvezet. Ezek után Gilbert kisasszony könyve olyan, mintha egy alternatív második részt néznék, ahol Giamatti örökké kétségek között vergődő karakterét felcserélte mondjuk a húgra, akinek hasonló magánéleti problémái vannak és akit az ismert színésznő, Julia Roberts alakít. A bort meg lecserélték a vallás és ételek kevercsére.

Érdekel ez engem?
Érdekel.
Mert bár soha nem voltam még - nem is nagyon leszek - ötvenes magányos nő, aki számot vet az életével, azért van rá esély, hogy a problémái nagyjából egyetemesek és ráhúzhatóak a férfiak életére is.

Ja.
Ott mondjuk érzek némi kis fricskát, hogy Liz Gilbert (Julia Roberts) aki útkeresése közben beutazza a világot, hogy embereket ismerjen meg, megértse önmagát és esetleg szerelmet találjon, kezdetben nem érzi magát boldognak és tanácstalan, mert nem tudja, férje mellett hová tart az élete.
Mindjárt megsajnálom, de komolyan!
Már az első nagyobb szegmensben kb. négy hónapot tölt el Olaszországban és munkáról nincs szó, ellenben esznek, sétálnak, barátkoznak a szereplők és esznek. Jó így élni, miközben nekem már az is érvágás néha, ha egy hétvégét a magyar tengeren szeretnék eltölteni. Hogyan is tudnék egy ilyen nővel közösséget vállalni?
Ő azért utazza körbe a világot, hogy elmélkedjen, míg nekem elmélkedni max. itthon van esélyem, körbeutazni a világot meg...

Ettől függetlenül Roberts zsenije - amit az Erin Brockovich-ban fedeztem fel - átjön annyira és a remek szinkron megtámogatja (Már a Brockovich-ban is Tóth Enikő "alakította", sőt, azt hiszem ő az állandó magyar hang), hogy lassan érdekelni kezdjen Liz hosszú nyaralós kalandja.
Ez a film annyiban jobban teljesít, hogy Roberts mellett viszonylag sok férfiszínészre volt szükség, akiken keresztül jobban megismertük őt magát is. Így kerül képbe Billy Crudup, James Franco, Richard Jenkins és Javier Bardem. Illusztris brigád és már miattuk, alakításaik miatt érdemes nézni is a filmet, nem csak hallgatni, főzés közben. (Vissza is tekertem néhány jelenetet.)
Mit tanultam a filmből: Néha, nem kell annyit agyalni. Felesleges. Ha éppen jól érzed magadat, ne azon gondolkozz, hogy egyszer vége lesz. Az ellen nem tehetsz. Egyszerűen élvezd az idődet azzal, akivel vagy és akkor, amikor. Minden más csak egy lehetőség.

Mostanában sikerült belecsúsznom néhány önismereti-boncolgatós moziba és rá kell döbbennem, hogy sokkal érdekesebb azok - és nem véletlenül élnek is ezzel a módszerrel -, amelyekben nem csak a karakter agyában teszünk utazást és közben leragadunk egy mikro-környezetben, hanem a történet szerint is körbeutazzuk a világot, mert néha, egyetlen személy agyában a kalandozás nem elég érdekes. Viszont, ha egy karaktert, miközben kielemezzük, belehelyezzük a világba, rajta keresztül megismerünk több kultúrát, reakciót, stb.
Ez az, ami egy önismereti mozi erőssége. Önmagunkon keresztül bemutatni az életet, vagy a világhoz viszonyítva bemutatni önmagunkat.

Ebben ez a film erős közepesen teljesít.

60%

Ha megnéznéd:
- Ízek, imák, szerelmek (2010)

Hasonló mozik:
- Kerülőutak (2004)
- Walter Mitty titkos élete (2013) - kritika: Walter Mitty titkos élete
- Hector a boldogság nyomában (2014)

A film zenéje: Soundtrack and You! blog - Eat Prey Love (2010)

Pénzes cápa - Money Monster (2016)

Pénzes cápa - Money Monster (2016)

Rendezte: Jodie Foster

A film Mafab adatlapja: Money Monster (2016)

Megtekintés: Sokkal jobban szeretem nézni Jodie Foster színészi játékát, mint a filmjeit, de a Pénzes cápa egy nem rossz kis túszdrámás mozi...

...amely azért ennél sokkal többről szól. Alapjában nem állítom, hogy nagy rajongója vagyok a túsztörténeteknek, viszont az is igaz, hogy jó néhány filmet láttam, amiben előjött a téma és egyik-másik egészen remek kis filmnek bizonyult. A "Kánikulai délután - Dog Day Afternoon (1975)" például természetesen alap, de olyan rég láttam, hogy nem is emlékszem rá. A film műfajon belül a bankos drámákhoz tartozott, de ugye, túszejtéses szituációk nem csak ehhez az intézményhez köthetőek, bár igaz, hogy a legtöbb esetben alap kiinduló pontja a műfaji leágazásnak a bankban rekedt gazfickók és az épp ott tartózkodó átlagemberek közötti feszült bezártság. Jodie Foster ismeri a szituációt, hiszen maga is játszott már ilyen moziban: A belső ember - Inside Man (2006). Egészen biztos vagyok benne, hogy a három forgatókönyvíró mellett a tíz éve a film forgatása szerzett tapasztalatai is segítettek a film végső formába öntésében. Ha a kedvenceimet kellene a témában bemutatnom, akkor Top nálam a "Nincs alku - The Negotiator (1998)" és mondjuk a "Végszükség - John Q (2002)".

Vannak filmek, amelyek egész tucatnyi karakterrel dolgoznak, itt viszont, annak ellenére, hogy egy filmstúdióban játszódik a film java, nem feltétlenül kell túl sok karakterre fókuszálnunk, hiszen nagyjából egy trió alkotja a filmszereplők derékhadát, a többiek hozzájuk képest asszisztálnak: Lee Gates (George Clooney) egy pénzügyi tippeket megosztó televíziós műsor - kb. olyan, mint a betelefonálós vásárlós adások, csak itt a tranzakciót a néző magának bonyolítja részvényeken keresztül, Gates közvetett segítségével - bájgúnár műsorvezetője, aki a tévés technikákat a végsőkig kihasználva vezeti műsorát, gyakran a ripacskodás határát súrolva. Tettestársa a műsor művészeti rendezője és koordinátora, Patty Fenn (Julia Roberts), aki nagy testvérként mindenen rajta tartja a szemét és gyakorlatilag, ha úgy vesszük, rangsorban Gates főnöke, hiszen Gates a befolyása ellenére az arc, míg az elme Fenn a színfalak mögött.
Nagyon jól működik a kettősük és egy csapat ember dolgozik a kezük alá, hogy friss és naprakész információkkal lássák el Amerika pénzéhes lakosságát. a probléma ott kezdődik, hogy a műsor bizonyos jogi következmények miatt elvileg egy szintig felelősséget vállal azért, amit a nézőkkel közöl, viszont egy korábbi tippjük során több ezer ember veszítette el kis pénzét a tőzsdén és kereken 800 millió ropogós dollár vált kámforrá tevékenységük közreműködésével.
A film harmadik főszereplője Kyle Budwell (Jack O'Connell), aki teljes örökségét, azaz hatvanezer dollárt tett fel erre az ajánlatra gondolkodás nélkül és mikor a tipp nem jött be, szinte földönfutóvá lett a születendő gyermekével és annak állapotos anyukájával. Kyle elkeseredésében beszivárog a stúdióba és pisztollyal illetve Lee Gates-re szerelt házilag összeeszkábált robbanó mellénnyel tartja sakkban a tévéseket, miközben arra akarja kicsikarni a választ, hogy ki is a hibás az elveszített tökéért.

A film többek között azon is elmoralizál, hogy ki tehető felelőssé, ha egy ilyen műsorban tett pénzügyi ajánlatok nem működnek megfelelően, mert ahogy el is hangzik, amikor bejön a befektetés, akkor a részvényes királynak hiszi magát, de amikor nem, akkor meg keresi a bűnöst. - és ez tényleg így van.

Azután ott van annak a kérdése, hogy a média meddig köteles vállalni a felelősséget azért, amelyet a kameráin keresztül eljuttat a nézőihez és mekkora közösségi ereje van, hogy akár egy ember életét is megváltoztassa, akár szó szerint is, egyetlen perc alatt.

Aztán szóba kerül az is, hogy a nagy cégek mit tehetnek meg a profit eléréséért és a befektetőknek erről mennyiről van fogalmuk, illetve, ha lenne beleszólásuk, vajon egy jobb világ épülne vagy az önzés és harácsolás még inkább elharapózna?

Szóba kerül az is, hogy egy kisember milyen eszközökkel tud fellépni a hatalmas mega és giga cégek ellen, amelyek előtt egy ember nem más, csupán néhány szám és adat.

Meg sok hasonló okosság.

A film tehát a felszínen túsztörténet és akció film, a mélyben társadalmi dráma, amit mi sem példáz jobban, mint egy apró jelenetsor, amelynek végén valaki a csócsóban sikeresen gólt juttat a kapuba. (Ennek megértéséhez látnod kell a filmet.) A hirtelen beállt csöndet és pillanatnyi lefagyást felváltja a közöny és az élet megy tovább, anélkül, hogy az egyén sorsa esetleg megváltoztatná a közösség világképét és sorsát. Mert bűnösök és áldozatok buknak el, de ha nem vagy érintett, te ugyanúgy lefekszel, mint minden nap és másnap kezded megint a mókuskerekedet.

Foster nem rossz rendező és a Pénzes cápa egy kifejezetten erős filmdráma. Azért a show-t csak ellopja a fiatal Jack O'Connell, akihez Clooney alig bír felérni, de azért többé kevésbé sikerül. Robertset Clooney javasolta a filmhez, de végül nem sok közös forgatási jelenetük volt együtt, mivel Roberts többnyire egy irányító fülkében dolgozott, főleg zöld háttér előtt.

Figyeld:
- A producer élete sem könnyű.
- Amikor a szerepek végül már-már megcserélődnek, az eszméletlen jó forgatókönyvi húzás.
- Clooney ripacskodásai.
- Kyle barátnőjének "monológja" mindent visz. A film egyik legjobb jelenete.

75%

Ha szeretnéd látni: P É N Z E S  C Á P A

Charlie Wilson háborúja - Charlie Wilson's War (2007)

Charlie Wilson háborúja - Charlie Wilson's War (2007)

Rendezte: Mike Nichols

A film Mafab adatlapja: Charlie Wilson's War (2007)

Megtekintés: Remek kis politikai szatíra, életrajzi beütéssel. Kellemes.

Charlie Wilson tipikus politikus.
Issza a bort és prédikálja a vizet. Gourman, hedonista, aki két kézzel falja az életet, csinos nők között múlatja az időt, de Charlie-nak van egy másik oldala; van szíve. Pont ezért lesz megfelelő ember, hogy az Afganisztáni áldatlan állapotokon változtasson, amikor a hidegháború kiélezi Amerikában a paranoiát.
Charlie barátai magas körökben mozognak. És Mr. Wilson jól keveri a kártyáit. Egy kis zsarolás innen, némi szívességtétel onnan és a politika malmai egyenletesen forognak. Ugyan kit zavar, ha közben a házassága gallyra ment vagy épp kokainnal lazít és kurvákkal fürdőzik, méregdrága hotelekben?Aztán egy nap a szív megdobban. Néhány barát felhívja Charlie figyelmét az oroszok tevékenységére Afganisztánban. Rambo persze nincs sehol, a lakosságnak juttatott titkos fegyverkezési adomány meg takarókra és nyalókára elég. Tényleg tenni kell valamit!Egy milliomos örökösnő és egy tenyérbemászóan szókimondó CIA-és ügynök azonban segít Wilson képviselőnek az erőforrásait jó útra terelni, ami, ha történetesen nem lenne meg benne a hajlandóság, sosem sikerülni.

Szóval, a kicsapongások ellenére Charlie Wilson egy jó ember. Good Man! Tom Hanks kisujjából hozza a figurát. Olyan, akár a „Kapj el, ha tudsz!” nyomozója, vagy mint a „Halálsoron” fegyőre. Egyszerűen jó. Philip Seymour Hoffman, aki most „Gust Avrakotos” igen titkos-ügynököt játssza. Első szerepe, amiben felfigyeltem rá az „Egy asszony illata” nyálas egyetemistája volt, aki miatt a főszereplő majdnem kirúgatásra került a drága egyetemről. Ebben a filmben kissé rekedtesre vett hanggal, gusztustalan harcsabajusszal és pocakja ellenére is elhihető, hogy olyan ember, aki ha kell, képes kirobbantani egy világháborút. Még Hanks-nél is jobb. Julia Roberts „Joanne Herring” szerepében csak inkább húzóerő, mivel karaktere nem kap annyi lehetőséget, mint a férfiak. Valahogy az egész film alatt enyhén „Szörnyella DeFrász”-ra emlékeztet, egészen az utolsó jelenetig, ahol a rakoncátlan tincseivel újra egy szexis szomszédlány kisugárzással rendelkezik. Kezdetben tényleg szinte fájón látszik, ahogyan az évek az egykori „Pretty Woman” felett is elszállnak, de az utolsó mosolya, amit Charlie Wilson tiszteletbeli ügynökké avatásán, a tömegben megereszt, visszarepít minket a múltba. A Zia elnököt alakító Om Puri-ról utoljára az „Örömváros – City of Joy” című dráma kapcsán hallottam. Kellemes meglepetés volt felfedezni a színészt ebben a szerepben.A zene James Newton Howard. Nem a legjobb filmzenéje, nem is túl hangsúlyos, de néhány megoldása kellemes, ellazító. Persze a Dínó, a Hatodik érzék és a Postás mind erősebbek voltak. Vagy a Sebezhetetlen.


Kulcsjelenet: Joanne Herring Wilson jobbkezével, Bonnie Bach-al (játssza: Amy Adams) pontosan úgy bánik, mint a kutyával. Az egyik pillanatban elküldi a lányt, hogy italt hozzon neki. Flegmán és lekezelőn. Rögtön utána bezárkózik Wilsonnal az emeleti szobába, és akkor két kutyáját zárja ki.A következő jelenet, mintegy kihangsúlyozandóan azt mutatja, hogy Miss Bach és a két „kivert” kutya a hatalmas ház emeletre vezető lépcsőjén ücsörög, unatkozva. Leggyengébb jelenetsor: Két Afganisztáni lázadó vagy szabadharcos kibújik egy bokor mögül, és egy föld-levegő rakétával kilő egy orosz harci helikoptert.
A gép lezuhan, de maradt még kettő, amik a várost lövik. Erre megjelenik még két lázadó, pontosan két elhárítóval, ami kissé idétlennek tűnt számomra, és leszedik az utolsó két gépet. Volt benne valami burleszk szerű, rajzfilmes stílus…

Film 7/10 Színészek 9/10 Zene 5/10

Mike Nichols filmrendező ezzel a filmmel búcsúztatta a pályafutását és 2014-ben eltávozott közülünk. 
Emily Blunt neve itt még nem volt - számomra - olyan ismert és a jelenteit két nap alatt leforgatták.

Letöltő link helye: Charlie Wilson háborúja!

70%