A következő címkéjű bejegyzések mutatása: philip seymour hoffman. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: philip seymour hoffman. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 4., szerda

Charlie Wilson háborúja - Charlie Wilson's War (2007)

Charlie Wilson háborúja - Charlie Wilson's War (2007)



Rendezte: Mike Nichols

A film Mafab adatlapja: Charlie Wilson's War (2007)

Megtekintés: Remek kis politikai szatíra, életrajzi beütéssel. Kellemes.


Charlie Wilson tipikus politikus.
Issza a bort és prédikálja a vizet. Gourman, hedonista, aki két kézzel falja az életet, csinos nők között múlatja az időt, de Charlie-nak van egy másik oldala; van szíve. Pont ezért lesz megfelelő ember, hogy az Afganisztáni áldatlan állapotokon változtasson, amikor a hidegháború kiélezi Amerikában a paranoiát.
Charlie barátai magas körökben mozognak. És Mr. Wilson jól keveri a kártyáit. Egy kis zsarolás innen, némi szívességtétel onnan és a politika malmai egyenletesen forognak. Ugyan kit zavar, ha közben a házassága gallyra ment vagy épp kokainnal lazít és kurvákkal fürdőzik, méregdrága hotelekben?Aztán egy nap a szív megdobban. Néhány barát felhívja Charlie figyelmét az oroszok tevékenységére Afganisztánban. Rambo persze nincs sehol, a lakosságnak juttatott titkos fegyverkezési adomány meg takarókra és nyalókára elég. Tényleg tenni kell valamit!Egy milliomos örökösnő és egy tenyérbemászóan szókimondó CIA-és ügynök azonban segít Wilson képviselőnek az erőforrásait jó útra terelni, ami, ha történetesen nem lenne meg benne a hajlandóság, sosem sikerülni.



Szóval, a kicsapongások ellenére Charlie Wilson egy jó ember. Good Man! Tom Hanks kisujjából hozza a figurát. Olyan, akár a „Kapj el, ha tudsz!” nyomozója, vagy mint a „Halálsoron” fegyőre. Egyszerűen jó. Philip Seymour Hoffman, aki most „Gust Avrakotos” igen titkos-ügynököt játssza. Első szerepe, amiben felfigyeltem rá az „Egy asszony illata” nyálas egyetemistája volt, aki miatt a főszereplő majdnem kirúgatásra került a drága egyetemről. Ebben a filmben kissé rekedtesre vett hanggal, gusztustalan harcsabajusszal és pocakja ellenére is elhihető, hogy olyan ember, aki ha kell, képes kirobbantani egy világháborút. Még Hanks-nél is jobb. Julia Roberts „Joanne Herring” szerepében csak inkább húzóerő, mivel karaktere nem kap annyi lehetőséget, mint a férfiak. Valahogy az egész film alatt enyhén „Szörnyella DeFrász”-ra emlékeztet, egészen az utolsó jelenetig, ahol a rakoncátlan tincseivel újra egy szexis szomszédlány kisugárzással rendelkezik. Kezdetben tényleg szinte fájón látszik, ahogyan az évek az egykori „Pretty Woman” felett is elszállnak, de az utolsó mosolya, amit Charlie Wilson tiszteletbeli ügynökké avatásán, a tömegben megereszt, visszarepít minket a múltba. A Zia elnököt alakító Om Puri-ról utoljára az „Örömváros – City of Joy” című dráma kapcsán hallottam. Kellemes meglepetés volt felfedezni a színészt ebben a szerepben.A zene James Newton Howard. Nem a legjobb filmzenéje, nem is túl hangsúlyos, de néhány megoldása kellemes, ellazító. Persze a Dínó, a Hatodik érzék és a Postás mind erősebbek voltak. Vagy a Sebezhetetlen.


Kulcsjelenet: Joanne Herring Wilson jobbkezével, Bonnie Bach-al (játssza: Amy Adams) pontosan úgy bánik, mint a kutyával. Az egyik pillanatban elküldi a lányt, hogy italt hozzon neki. Flegmán és lekezelőn. Rögtön utána bezárkózik Wilsonnal az emeleti szobába, és akkor két kutyáját zárja ki.A következő jelenet, mintegy kihangsúlyozandóan azt mutatja, hogy Miss Bach és a két „kivert” kutya a hatalmas ház emeletre vezető lépcsőjén ücsörög, unatkozva. Leggyengébb jelenetsor: Két Afganisztáni lázadó vagy szabadharcos kibújik egy bokor mögül, és egy föld-levegő rakétával kilő egy orosz harci helikoptert.
A gép lezuhan, de maradt még kettő, amik a várost lövik. Erre megjelenik még két lázadó, pontosan két elhárítóval, ami kissé idétlennek tűnt számomra, és leszedik az utolsó két gépet. Volt benne valami burleszk szerű, rajzfilmes stílus…

Film 7/10 Színészek 9/10 Zene 5/10


Mike Nichols filmrendező ezzel a filmmel búcsúztatta a pályafutását és 2014-ben eltávozott közülünk. 
Emily Blunt neve itt még nem volt - számomra - olyan ismert és a jelenteit két nap alatt leforgatták.

Letöltő link helye: Charlie Wilson háborúja!

70%

2015. október 14., szerda

A boldogságtól ordítani - Happiness (1998)

A boldogságtól ordítani - Happiness (1998)


Rendezte: Todd Solondz

A film Mafab adatlapja: Happiness (1998)

Megtekintés: Habár a film nem éri el polgárpukkasztásban azt a szintet, mint a Shortbus (2006) vagy a Ken Park (2002), azért témaválasztása feszegeti az átlag néző befogadó képességét. Ennek ellenére, látni kell, ha úgy érzed, túl rózsaszín az életed, vagy ha pont totál szürke. Ez majd kicsit visszaránt akkor középre. Mellesleg, a Shortbus-t egyáltalán nem bírtam tekerés nélkül megtekinteni, míg a Ken Parkot, meg igen nyögve nyelősen.

Több, mint harminc díjra jelölt alkotás, amely innen-onnan össze is szedett legalább tized a szobrocskákból plakettekből. Ettől könnyű és élvezetes film lesz? Nem állítanám, pedig Solondz kicsit átveri a nézőit. Az első jelenetben, hogy ráhangolódjunk a mozira, mindjárt Jon Lovitz komikus puffadt arcát kell bámulnunk, hogy egy rövid párbeszéd után sírva küldje el a francba aktuális randiját, egy Joy Jordan (Jane Adams) nevű fiatal nőt, aki percekkel korábban lepattintotta. Kivel ne történt volna hasonló? Velem igen. Hasonló. Én mondjuk igyekeztem utána úriemberként tovább lépni és bár nem mindig sikerült, azt a szintet, amivel vélt és valós sérelmeit Joy-ra zúdítja, azt nem léptem meg, ám tökéletesen elfogadom. Az ajándékos monológ egyértelműen a film egyik csúcspontja, ha írhatok ilyet. El is kezdtem pszichologizálni rajta, hogy az ember miért szocializálódik úgy vajon, hogy sokan természetesnek veszik, hogy elfogadnak ajándékokat másoktól, még akkor is, ha tökéletesen tisztában vannak vele, hogy az ajándék egy feltétel folyománya, mint például a kapcsolat elmélyítése, miközben eszük ágában sincs magát az ajándékozót elfogadni?

Andy Kornbluth monológja (Lovitz) rögtön erre világít rá, amikor az egyedi ajándékot, amit megtekintésre átnyújtott Joy-nak, majd miután a nő azt hitte, örökbe megkapta a gyűjteményébe való darabot, kicsavarja azt a kezéből és tisztázza Joy-jal a helyzetet, hogy az ajándékot egy arra érdemes nőnek adja inkább.
Gyerekes bosszú ez Andy-től?
Talán igen.
Elítélendő e ezért a kicsinyes húzásért?
Nem hiszem. Nem tartozik semmivel Joy-nak, és mivel ismerkedési fázisban vannak, gyakorlatilag szinte idegenek egymásnak. Drága ajándékokat meg miért adnánk idegeneknek?
Önzetlenül... mondhatnád.
Igen, de nem egy randin, amin mindketten kapcsolat keresőként léptek a másikhoz.
A drága ajándékok megérdemlésének és elfogadásának pszichológiája.
Neked mi a véleményed? Írd meg!


Azután csupa olyan figurát ismerünk még meg, akiknek élete sötét titkokat, frusztrációt és fájdalmat rejt.
Először is Joy nővérének férje, Bill (Dylan Baker - aki eszméletlen jól hozza a szerepét, mégis, többnyire mellékszereplőként alkalmazzák pár perces szerepekben.) a pszichiáter, aki miközben pácienseit hallgatja a fotelban ülve, elkalandozik gondolatban, hogy kicsit ébren tudja tartani magát a találkozó végéig. Ez a kisebbik baj Bill-lel. A nagyobb probléma az, hogy miközben másokon igyekszik segíteni, alaposan behatolva idegenek pszichéjébe, addig benne is van, ami kibogozásra szorulna, ugyanis Bill rajongása a fiatal fiúk iránt beteges képzelgésekkel egészül ki, egészen a szex megvalósításáig, miközben, ha nem lenne elég baja, neki is van egy kiskorú fia. Bill, mivel módszerének egyik pillére az elemezgetés és kibeszélés, sosem hazudik a fiának. Ez, miután borul a bili (És Bill élete) egy roppant erős és nehezen emészthető párbeszédet generál apa és fia között, mielőtt Bill oda kerülne, ahová vágyai miatt való. (Akkor az álomjelenetről még nem is beszéltem.)
Még egyszer, roppant nehéz figura és eszméletlen színészi játék Dylan Bakertől. Ebben segített Solondz remekül megírt karaktere. Bill szinte minden rezdülésén átjönnek érzései. Kár, hogy ennyire jól megírt karaktereket többnyire a nem könnyed műfajokon belül találhatunk a filmművészetben.

Másodszor ott van Allen (Philip Seymour Hoffman - Itt kezdett befutni és egyre komolyabb szerepeket kapni.), aki megint egy betegesen introvertált alakot személyesít meg. Nappal egy iroda-rengetegben dolgozik, szabad idejében főleg telefonon zaklat idegeneket, miközben könnyít magán. Allen történetesen Joy másik nővérének, Helen-nek (Lara Flynn Boyle) a szomszédja és miközben róla fantáziál, alig vesz tudomást egyik szomszédjáról, aki viszont Allen barátságát keresi, testiség nélkül. Fura, hogy végül a két, világtól elzárkózó ember egymásra talál, legalábbis lelkileg. Helen szerencséjére...

Ha két perverz egymásra talál... az nem ilyen.

A három nővér - nem tudom, van e Csehovi hasonlat, ám nem merném kijelenteni, hogy a felszín alatt nem lappang e némi orosz realizmus - tehát cseppet sem könnyű életet él. Az idősebbek kicsit lenézik húgukat, miközben, apró információ morzsákból kiderül, hogy valójában nincs joguk rá, hiszen van elég szemét saját portájukon is. Ha ez nem lenne elég, apa és anya negyven év után kissé szétmennek, igaz, a válás szóba sem kerül közöttük, de ennek csupán formai megjelenése van, hiszen, nem osztoznak többé a közös ágyon, sőt, másfelé kacsintgatnak.
Lenny Jordan (Ben Gazzara) a nagypapa szerepe jutalomjáték a színésznek, pedig talán motivációja - hogy nem akar a feleségével együtt sem lenni, de válni sem - talán a legkevésbé elmagyarázott szál. Egy nap gondol egyet és nem akar többi a jó férj lenni. Szabadságot akar, külön mozgásteret. Talán fél, hogy negyven év után lemaradt valamiről, vagy egyszerűen belefáradt a felesége öregedő arcát nézni és úgy érzi, ideje kihúzni pár tételt a képzeletbeli bakancslistából.

Joy pedig egy morálisan megkérdőjelezhető balkáni származású taxisofőr mellett keresi a boldogságot, míg végül Vlad (Jared Harris) simán eltolvajkodja pár holmiját, hogy végül a visszaszolgáltatásért lehúzza a nőt némi pénzre. Csoda, hogy Joy szeme kinyílik és hamar pontot tesz a csöppet sem bizalomgerjesztő kapcsolattal kecsegtető lehetőségre. Humoros adalék, hogy a Joy-t játszó Adams és a Vladot alakító Harris 2015-ben ex-párt formált meg a Poltergeist - A kopogó szellem Remake-jében és furán éreztem, hogy van kémia közöttük. Talán pont ezért a korábbi közös szereplés miatt. :)

Összességében a film férfi ellenes alkotás, amely minden hím-soviniszta fiatal nőnek ékes bizonyíték lehet rá, mennyire nem érünk semmit: Akkor is, ha fikcióról beszélünk! :D
Csak figyeld meg, végig a nők szenvednek a férfiak hülyeségeitől, perverzióitól. Egyedül Lara Flynn Boyle karaktere lehetséges ellenpont, viszont egyértelműen az ő viselkedése a legférfiasabb a női szereplők közül.

Amikor a szexuális ragadozó apuka felvilágosítja a gyermekét.

Ha mindez nem lenne elég, a film bonyolult kapcsolati hálóval rendelkezik, akár egy Robert Altman film. Annyira talán nem szövevényes. Ha jól emlékszem, ez a fajta történetmesélés 1998-ban nem volt annyira jellemző, később viszont olyan filmeket köszönhettünk neki, mint pl. nagy kedvencem, Az Igazából szerelem.

A sok kis mellékszálat olyan színészek formálják meg, mint Molly Shannon komika, Camryn Manheim, aki sokaknak a "Szellemekkel suttogóból" lehet ismerős vagy a legidősebb Jordan lányt alakító Cynthia Stevenson.
A film, habár főleg a három lánytestvér életére fókuszál, mégis, néha, mintha a férfiszínészek javára billenne a képidő, vagy a forgatókönyv legjobb pillanatai.

Nagyon nehéz dráma, kevés explicit tartalommal - a spermás jeleneteket sorolnám ide - zseniális színészekkel, emlékezetes pillanatokkal.
Csak ajánlani tudom.

80%

Különvélemény, érdekességek:
- Maga a kifejezés, hogy boldogságtól ordítani, a filmben pont nem releváns. Itt bárki ordítana, azt nem boldogságában tenné. A film eredeti címe - Boldogság - szintén nem nagyon van jelen, bár Bill fia, mikor végre férfivé érik, nagyon örül neki. Kár, hogy a film egyik leggusztustalanabb jelenet követi ejakulációját...
- Solondz 2009-ben tovább fűzte a Jordan család történetét, Élet a háború idején - Life During Wartime címmel és a korábbi rész egyetlen szereplője sem köszön vissza a vászonról.
- Andy (Jon Lovitz) öngyilkossági jelenetét leforgatták, végül mégsem került bele a végleges változatba.
- Eredetileg a film végén Bill-t megölte volna egy csomag, amit neki küldenek és felrobban, ám végül ez a befejezés nem került a filmbe és karaktere így megjelenik a folytatásban is.
- Allen szerepére esélyes volt Jon Lovitz és Jack Black is.

A film linkjét itt fogod megtalálni, amit felkerül egyik kedvenc oldalamra: A boldogságtól ordítani!


2014. február 18., kedd

Isten veled, Philip Seymour Hoffman!

Kicsit késve írok, mert frissiben nem ment volna.

Ha lenne időgépem, most benne ülnék. Benne ülnék és éppen a tárcsákat állítgatnám, hogy egyenesen visszautazzam 2014 február másodikára. Szét kellene rúgnom egy segget. A tiédet Philip. Már ne is haragudj!

Megtenném. Az újságban olvastuk, hogy a fürdőszobában találtak rád, karodban a fecskendővel. Hát nem. Ha képes lettem volna, én visszamegyek és kiverem a kezedből.

Amikor először láttalak filmben, egy igazi suttyó takonyt játszottál. Az "Egy asszony illata" volt az a film, te pedig a megalkuvó diákot játszottad. Onnantól csíptelek. Nem volt nehéz. Hiába játszottad az egyetemistát, aki a mentőben is ütne az ember... Eszméletlen voltál. Jóker szád, szőke loboncod, gesztusaid. Ahogy dadogva hebegtél az apád és a dékán előtt. Eszméletlen arc vagy. Megjegyeztelek, mert tettél róla! Ez volt első találkozásunk és már akkor tudtam, ez a csávó -remélem, nem sértelek meg egyszerű nyelvezetemmel - egyszer hatalmas színészóriás lesz. Megelőlegeztem és nekem lett igazam.

A filmből három alakításra volt érdemes figyelnem: Al Pacino, Chris O'Donnell és te. Al Pacino az persze Al Pacino. Chris valahol kizökkent a filmezésből és nem tudta meglovagolni a gyors hírnevet. Te pedig módszeresen szeleteltél előre.

Csináltál közben pár filmet, teltek az évek, csak én maradtam le róluk. Azután 1996-ban megint kit látok? Szeplős orcádat a "Twisterben"! Dustin, a kissé túlpörgött barátságos viharvadász. Nem volt nagy szerep. Nem is lehetett az, hiszen a filmben gyakorlatilag egy egész csoport őrült hobbiját kell végignézni és csak a ti csapatotok állt 8 emberből. De mégis, Bill Paxton és Helen Hunt mellett, főleg rád emlékezem. Ahogy lazázva haverkodsz Bill leendő felesége nyomában, miközben már sejthető, hogy Helen Hunt vissza fogja csábítani. Amikor Wichitába látogattok, Jo Harding nagyijához, te arcon puszilod a nénit. Természetes haver srác érzést keltesz. Én meg? - Nini, a srác az Egy asszony illatából. A vörös csóka. Aki akkor egy köpedelem volt, most egy szerethető haver. Megismertem a fejét!!!

1997: Boogie Nights!
Filmtörténelem! Számomra itt derült ki, hogy Mark Wahlberg színész! Te pedig egy kissé extrovertált figurát hoztál, aki a pornó ipar szélső szegmensében dolgozik és kissé belecsábul a Dirk Diggler álnéven kefélő pornó-csődörbe. Gyakorlatilag egy homokost hoztál és nem az jutott eszembe először: Jé, ez buzi!!!
Nem.
Hanem, hogy ez a színész milyen érzékenységgel képes, minimális gesztusokkal, tátogással, pislogással felépíteni egy vívódó karaktert. Igaz, nehezen tudnálak csak téged kiemelni ebből a filmből, mert a rendező, Anderson, rendesen odatette magát és csupa olyan színészt válogatott ki magának, hogy a néző csak pislogott.

1998: Amerikai bérgyilkosnő
Kedvelem Kyra Sedgwick-et. Nem volt rossz ez az eléggé olcsó bérgyilkos dráma. Te megint csak egy tucat szarházit alakítottál a filmben, de ne hidd, hogy nem emlékezem rád! Nem ám. A halálod pedig, amit kaptál a filmben... nos... azt megérdemelte a figurád. Nem mondom, hogy sajnáltalak - hisz ez csak film - ezért jól szórakoztam, amikor végül kinyiffansz. Tudod, mi járt a fejemben? - Már megint ez a csávó? Ez mikor fog végre főszerepet kapni egy filmben? Mikor fogok látni valamit, amiben ő az atyaúristen?
Még várhattam rá, bár közben beugrott az évben még "A nagy Lebowski" is. Remek dráma-komédia, eszméletlen színészekkel. Te a milliomos jobbkezét formáltad meg. Apró nüansz volt, hogy kissé makogva ismételgetted magad. Nagy szerep? Egyáltalán nem? Mégis mit alakítottál benne??? Na, az viszont awesome! :)

A "Hibátlanok" 1999-ben azért már erősen a te karizmádra épített. Robert De Niro mellett. Ő volt a szélütéses, nem kicsit homofób zsaru, te pedig a szexi transzvesztita. Már meg ne sértődj, remek voltál, de szerencsére egy percre nem tudtalak megkívánni. Ennek azért örülök, mert más tekintetben tényleg odatetted magad ebben a félig komoly, félig már vígjátékba hajló szoció-drámában. A lényeg az volt, hogy De Niro karaktere fejlődjön és mivel ebben segítettél, a film szórakoztató lett. Bevallhatom, azért nem ez a kedvenc filmem tőled.

1999-ben nem unatkoztál. Még hoztál egy határozatlan, de céltudatos ápolót a "Magnóliában" - eszméletlen alakítás - és egy agyonverni való mellékszereplőt a "Tehetséges Mr. Ripley"-ben. Ott agyon vertek, ahogy kell. Amikor Matt Damon telibe vert a szoborral, te pedig levegőért kapkodsz, az hátborzongató. Felejthetetlen!!! Majdnem elloptad a film legdurvább halálát Jude Law elől, ember!

És innentől kezdve már nem csak nekem voltál személyes kedvencem, hanem ezer ismerősömnek. Náthásan szipogó zene-kritikus? Majdnem híres, 2000. Újságíró, akit aztán a fő témája tesz el láb alól? A vörös sárkány, 2002. Eltévelyedett pap, aki néger szeretője miatt kerül szarba? Hideghegy, 2003. Megint Jude Law... És, ahogy a szádba tömött zsebkendő mögül üvöltesz irgalomért, az hátborzongató!

2004. Derült égből Polly. Kosáresőt dobáltál és még be is szingtál! Milyen jól állt neked ez a vígjáték. Milyen kár, hogy a sok független filmdráma mellett ilyesmire nem maradt időd, pedig itt bebizonyosodott, hogy egy röhögős filmben is megállod a helyed!

Ettől függetlenül 2005-ben biztosra mentél. Truman Capote eljátszása biztos filmdíj. Jött Oscar-papa, ahogy várható volt. Persze, pusztán a tehetséged miatt. Szinte életre keltetted a "Hidegvérrel" című tényfeltáró bűnügyi regény titokzatos íróját. A gesztusok megint. Az arcjátékod. Nem fényezlek. Ekkor már színész-isten voltál! Attól függetlenül, hogy nekem, európai nézőnek, nem sokat mondott a neves író élete és munkássága. Ettől még láttam, hogy te ő vagy.

Mission: Impossible III., 2006. Talán a filmtörténet legblazírtabb főgonoszát sikerült megformálnod. Egy repülőgép csapóajtajában fagyoskodsz, alattad repül a táj és egy villanásnyira vagy a zuhanástól. Neked meg a szemed sem rebben... alig csupán. A film nem a kedvencem, ám, ahogy a végén te elhalálozol, az valami eszméletlen... helló lett... Nem sok főgonoszt basz el egy autó, ami a semmiből terem ott. Bocsesz!

Hopp, 2008, kamaradarab, felhúzva a mozivászonra. Két színészgép: Meryl Streep és te. A film sajnos nem túl izgalmas, sőt... erősen érződik a színpad íze. De ti ketten. Köszönjük. A pedofíliával vádolt pap szerepe azért nem lehetett egyszerű, főleg, hogy volt valóság alapja és a mai napig nem tudni, megtörtént e, amivel a szereplőt vádolták, vagy csak egy unatkozó apáca túlfejlett agyának szüleménye a vád.

A csúcs: The Master, 2012. Ez már nem színjátszás. Ez ahhoz túl komoly. Egy karizmatikus vallási vezető voltál, aki egyszerű embereket könnyen manipulált, de ha teóriáit és hitét kellett megvédeni, azonnal átment gyökérbe. A film száraz és kicsit talán unalmas egy átlagos nézőnek, mégis megéri végigülni, hiszen amit ebben csináltál, apukám. Joaquin Phoenix a másik zseni meg végig asszisztált neked. De "szép" páros voltatok együtt!

Azután minden túl gyorsan történt.
2014... és kaptuk a hírt... nem tetszett... elmentél. 46 évesen, fiatalon. Mi minden volt még benned, ember?
Állítólag a karodban volt a fecskendő... sosem fogjuk megtudni, miért kellett neked az a szar.
De, szerintem, ahhoz semmi közöm. Amit nekem szántál, azt láttam a vásznon, a monitoron. Az pedig, kérem, felejthetetlen.

Azért, ne hidd, hogy ha lenne időgépem, nem mennék vissza és rúgnálak valagba. A hülye fecskendődet kitépném a kezedből és gyorsan kibasznám a fürdőszoba ablakán. Nem kell az neked.
Csak még vagy húsz év munka és további negyven jó szerep. Mert erre születtél.
Lett volna még feladatod és sajnos... nem fejezted be. Nem úgy.
Hiányozni fogsz, ismeretlen haver és ha mást nem, visszanézlek azokban a filmekben, amikről most nem szóltam vagy amiket még nem láttam. Szerencsére, van pár abból is.

Isten veled, Philip!
Nyugodj békében!