Harc a szabadságért - Free State of Jones (2016)

Harc a szabadságért - Free State of Jones (2016)

Rendezte: Gary Ross

A film Mafab adatlapja: Free State of Jones (2016)

Megtekintés: Nem egy tökéletes történelmi tabló, habár vannak erős pillanatai.

Gary Ross filmje talán úgy jellemezhető, hogy korrekt. Ettől eltekintve száraz alkotás, hézagos is kicsit, töredezett és még a néha megjelenő feliratok ellenére sem feltétlenül teljesen érthető egy Európai embernek, hiszen nem a mi történelmünk része volt mindaz, amiről mesél: Észak és Dél háborúját, hogy felszabadítsák és szavazati jogot adjanak a korábban Afrikából és a világ egyéb tájairól behurcolt és elnyomott fekete lakosságnak, akiket korábban csupán rabszolgának tekintették. Sok helyen olvastam már össze erről a háborúról és egyik legérdekesebb hozadékának azt tartom, hogy valójában nem feltétlenül eldönthető, hogy az egész háború kirobbantása valóban felebaráti szeretet vagy inkább politikai és gazdasági sakklépés volt, amelybe százezrek - a legkevésbé felelősek - haltak bele.

Az elképzelés tehát morálisan rendben volt, de a megvalósítás, azaz az odafelé vezető út vállalhatatlan. Nem tudom, Newton Knight filmbeli kalandjai mennyiben felelnek meg a valóságnak, így azt nem is kívánom boncolgatni. Elég az hozzá, hogy megcsömörlik a háború poklában és hátrahagyja az egészet, hogy egy rokonfiúnak, aki a karjai közt halt meg, lerója a végtisztességet és hazajuttassa az édesanyjához. Persze, aki engedély nélkül elhagyja a hadszínteret, az dezertőrnek számít, akit a hátrahagyott konföderációs erők azonnal kivégezhettek.
Nos, ez egy másik szép kis szegmense Amerika történelmének, amitől kiráz a hideg és amit már mind a Hazafi című film, mind pedig a "Hideghegy - Cold Mountain (2003)" című dráma boncolgatott.
Miről is van szó:
Tehát, én elmegyek vígan és dalolva a háborúba, hogy megvédjem az ideológiát, amit gazdagék rám tukmáltak. Teszem azt, besokallok egy év után, mert épp elég halált láttam és igyekeznék hazamenni. Mivel kell a végtelen emberanyag, a parancsnokaim nem fognak elengedni, ezért, ha valóban elegem volt, fogom magam és lelépek a balfenéken. Ezer veszély között hazaérek a feltehetően közben lelakott és kirabolt otthonomba - mondjuk földművelő voltam, egy feleséggel, két gyerekkel és tucatnyi háziállattal - és nem elég, hogy elszartak nekem mindent és akiket hátrahagytam, közben megsarcolták és terrorizálták, de még rám is vadásznak, ha kiderül, hogy otthon vagyok. Nem mások, mint olyan emberek, akik a háborút személyesen meg sem tapasztalták, mert amíg az zajlott és embereket öltem, ők csupán ittak, mint a kefekötő és zaklatták azokat a nőket, akiket nekünk el kellett hagynunk.
Elsőre úgy tűnik, mintha azért ontottam volna a vérem, hogy egy csapatnyi rohadék közben otthon élvezkedjen a koncon.
Miután én, aki már megtettem a hazáért, amit lehetett - minimum öltem - felelnem kellett ezeknek a szarháziaknak, hogy miért is vagyok otthon, ahelyett, hogy megdöglöm a családomtól távol.
Elég sarkított, de Newton Knight (Matthew McConaughey), kb. így érez, mikor végül hazatér és dacolni kezd a konföderációval.

A pont, amikor besokallhatsz a háborúban, ha egy rokon kölyök a kezeid között hal meg.

Ha a film csupán ezekről a harcairól mesélne vadregényesen, egy rossz szavam sem lenne. Azonban Ross filmje sokkal több mindenbe belekap és elindul egy olyan irányba, amelyet a több, mint kétórás játékidő alatt már nem tud érdemben kifejteni, elmagyarázni és ezért, úgy érzem, a tanítás derékba törte a játékidő alatt a szórakoztatást. Maga a téma simán megért volna két, egyenként legalább két órás filmet és akkor nincs az a sokat markol, de keveset fog érzésem.

Tényleg vártam azt, hogy egy Mel Gibsonos akciós kalandfilmet fogok látni - mintha az első trailer is ezt sejtette volna, de lehet, rosszul emlékszem - , ami persze Emmerich műve után ("A hazafi - The Patriot 2000") lerágott csont lenne, viszont szórakoztató. Erre gondolhatott Ross is, mikor Leonard Hartman ötletét végül átdolgozta forgatókönyvvé és a végeredmény egy szájbarágós és a második felére sajnos unalomba fulladó életrajzi tabló lett a kevésbé jó fajtából.
Még akkor is így érzem, ha Newton szemén keresztül bepillantást nyerhetünk a KKK áldatlan tevékenykedéseinek kezdeti szakaszába, hiszen 1865-ben alakult meg az azóta már szitokszóként is aposztrofált illegális szervezet. Nem tudom, hogy Knight-nak voltak e személyes konfliktusai ezekkel az emberekkel, azonban a filmben tesznek rá utalást, hogy lett volna miért a körmükre néznie és ebben hathatós segítsége is lett volna, valahogy ezt a leágazást azonban már a film nem tudja kifejteni, hiszen, mire kezdhetné az egész elemezgetését, egyszerűen véget ér a mozi. Jobb esetben, mikor barátját meglincselik, akkor kezdődött volna a második fejezet.
Ismerve azonban, hogy a KKK mennyire gyűlölte a feketéken kívül azokat is, akik segítettek nekik, fájdalmas kimarad ez Knight történetéből.

Lehet, hogy nem túl etikus, amikor Knight rákényszeríti az özvegyet és kiskorú lányait a fegyveres erőszakra, de szükséges és arányos azzal, amit a konföderációs tisztek tennének velük.

Ha esetleg nem lenne eléggé hiányos és mély a film, még kapunk néhány jelenetet a későbbi jövőből - ami mostanra régi múlt - amiben Knight egyik leszármazottját bíróságon cincálják meg, pusztán azért, mert bár külső jegyekben nem látszik a férfin, de vérségi örökség okán van benne fekete vér, ami miatt az akkori törvények szabályozási rendszere szerint nem léphet házasságra egy fehér nővel. Isten áldja Amerikát!!!
Azonban ez a történeti leágazás még soványabb és alig tesz hozzá a mozihoz. Részemről felesleges szócséplés és inkább figyeltem volna Knight életét a két "felesége" között, illetve reakcióit a KKK további fejlődésére.
Szóval, voltak érdekes lehetőségek, kérdések a filmben, amik elemezgetése, filozofálgatása érdekes lett volna számomra. (A lincselések és a konföderációs visszaélések számomra eléggé visszataszító fejezetei az emberiség fejlődésének történetében.)

Matthew McConaughey egészen kiváló alakítást nyújt, habár nekem már hiányzik a szépfiús arca és valami kis tökös akciómarhaság, amiben láthatnám. Elhiszem, hogy jó színész, de mintha erről az egész világot meg akarná győzni. Akinek örültem, mikor felismertem, az Christopher Berry volt. Ha nem ugrik be az ürge arca, akkor lehet, hogy nem vagy nagy TWD rajongó, hiszen Berry Negan egyik első csatlósaként jelent meg a sorozatban és érdemtelenül rövid sorozatbeli "pályafutása" alatt sikerült az egyik legemlékezetesebb monológot elsütnie - Harapsz, rágsz, nyelsz és harapsz! - mielőtt Daryl-nek meg egy páncéltörőt sikerült.
Pofátlanság lenne kifelejteni a fekete színészek közül a tragikus sorsú Moses-t, akit Mahershala Ali kelt életre és Knight szíve hölgyét, Rachel-t (Gugu Mbatha Raw). Alakításaik erőteljesek, habár Rachel figurájából keveset tudunk meg. Engem még érdekelt volna az ő és Knight romantikus közeledésének mélyebb ábrázolása.

Olvastam itt-ott, hogy ezzel a filmmel az Oscar gálára hajtanak, ám úgy vélem, ahhoz a végeredmény még felületesebb a hasonló témájú "12 év rabszolgaságnál - 12 Years A Slave (2013)" is.

60%

Ha szeretnéd látni: H A R C  A  S Z A B A D S Á G É R T 

Gary Ross elmagyarázza a színészeinek, hogyan is éltek akkor a lázadozó törvényen kívüliek.

Videodrome kritikája, mert szeretem hallgatni, amiket mond és mindketten 60%-ra taksáltuk a mozit.
Utózönge: A filmre abszolút nem emlékszem! Ez azért, szerintem egy Oscar várományos film esetében elég ciki. (Még határozott jelenetek is alig ugranak be.)

Sajnos a videót a youtube törölte!!!

Vadlibák - The Wild Geese (1978)

Vadlibák - The Wild Geese (1978)

Rendezte: Andrew V. McLaglen

A film Mafab adatlapja: The Wild Geese (1978)

Megtekintés: Kölyökkoromban, a nyolcvanas években nagy siker volt videón. Újranézve erősen megkopott hatást kelt.

Ami nem is csoda. A filmet nézve, ma már érthetetlen számomra, miért is volt a "Vadlibák" akkora siker a pult alatt terjesztett filmek közül, hacsak nem azért, mert a főszereplői mind az akkori idők A listás sztárjaiból kerültek ki. Hárman biztosan. Ennek ellenére a film kezdett belelépni a nyolcvanas évek "hurrá-optimista" stílusú katonai filmjeinek sorába, amit én úgy értek, hogy van benne nagy barátság, meg bajtársiasság, akció is, szép számmal, csak valahogy nem érzem benne a realitást, a roppanó csont, golyó tépte seb valóságát, és valahogy az egész olyan hangulatot áraszt magából, mint amikor színészek eljátsszák, hogy ők bizony nagyon kemény marcona katonák.

A "Vadlibák" ilyen film. Már Richard Burton színész is egy elhasznált harcos karakterét hozza, aki inkább tűnik egy ex-alkoholistának, mint ex-katonának, akire rá lehet bízni egy véres szabadítási kísérletet. Roger Moore számomra mindig is a legviccesebb és legszórakoztatóbb James Bond volt, aki szinte már kikarikírozza a figurát, finomkodó gentleman hozzáállásával és itt sem lett számomra hitelesebb veszélyforrás. Richard Harris-t meg kifejezetten kedvelem - pl. mert anyám egyetlen filmszerepében alatta statisztált a Peter Medak által rendezett tévéfilmben, a "Notre Dame-i toronyőrben - The Hunchback (1997)" és mesélt a színész humoráról, amivel a forgatáson szórakoztatta a statisztériát - mégis, első megjelenése, amikor a fiával édelegnek a karácsonyi vakációról, már nekem is sok volt a nyálaskodásból. Persze, az ilyen kommandós filmeket mindig szépen fel kellett építeni a cselekmény történetívét, alaposan bemutatva a főszereplőket, hogy a néző egyértelműen arra az oldalra álljon, amelyiket morálisan a forgatókönyv kisebbik rosszként állítja be. Mert jobb esetben azok lesznek a film főszereplői, akik ugyan az akcióra készülnek - amelynek, lévén, katonás filmről beszélünk, rengeteg áldozata lesz - mégis, úgy kell tálalni, hogy a néző miközben nézi a filmet, felmentse cselekvései alól a figurákat, akik kezdeményezik a vérrontást. Ebben a filmben konkrétan az egyik karakter szájába adják az etikai konklúziót arról, hogy miért is nem ért egyet azzal, hogy számára idegen terepen, idegen emberek politikájába avatkozzon bele, megölve olyan idegen katonákat, akik semmilyen formában nem ártottak neki. Persze itt a főszereplők igyekeznek meggyőzni őt a készülő kommandó mészárlásának jogosságáról, de én, mint néző sem voltam teljesen meggyőzve róla, hogy ami a második órában kezdődik, azt támogatnom kell, akár egyetlen főbólintással.

Szóval, valahogy nekem olyan profán és hiteltelen ma megtekintve, ahogyan Faulkner ezredes (Richard Burton) összerántja félszáz emberét erre a túszmentő vagy országon belüli forrongás leverését célzó akcióra. Rendben, öreg ember nem vén ember, meg, persze szorít is az idő, így azzal kell beérni, ami van, arról nem is beszélve, hogy elvileg fű alatti akcióról van szó, hiszen mégsem lehet egész oldalas hirdetést feldobni a The Sun első oldalán, hogy ott verbuváljanak lehetséges puccsistákat az Afrikai országba, hiszen azt esetleg az ellenséges kormány nyílt hadüzenetnek vehetné, mint ahogyan az is lenne.
És mivel a filmben tényleg adottak ezek a problémák, azt kell látnunk, hogy a főszereplők villámkurzus alatt veszik fel a csapat tagjait - akiknek nagyja ránézésre egy tizenkét órás mosogatást sem bírna már ki - ahol az a pár, akit mutatnak, egyáltalán nem tűnik halált megvető bátorságú, ádáz harcosnak.
Utána egy rövid alakulótéri futkározásra is van időnk, mert el kell hitetni a nézővel, hogy bizony ez egy nem ám úgy össze szedett-vetett bagázs, hanem egy ütőképes, működő harci csoportosulás, akiken az elmúlt, tunya évek sem fogtak ki.
Én pedig, azt hiszem, gyerek fejjel jól szórakoztam ezen a filmen, most viszont erősen elgondolkodom, hogy az igazán jó katonás moziknak kb. itt lehetett vége és utána néhány kivételt leszámítva, érkeztek a tévéfilmes költségvetésű és ehhez mérten látványos unalmas produkciók, illetve a kevés pénzből összedobott, kamu akciófilmek, amelyekben egy vagy tucatnyi szereplő egy erdőben rohangált, miközben lőtte a többit. (Pl. a Piszkos 12 folytatásai, amelyek meredeken csökkenő minőségű darabok lettek, vagy az olyan Vietnam-ot háttérnek használó baromságok, mint William Katt főszereplésével készült "A fehér szellem - White Ghost (1988)" című low-budget akció, amelyhez piros tokú kazettán juthattam hozzá a Hungarovideó jóvoltából, egyenesen egy automatából és olyan kellemesen meg volt a szalag mágnesezve, hogy végig remegett a kép, főleg az alja.)

Valami olyasmire akarok tehát kilyukadni, hogy míg a Piszkos 12-ben, Kelly hőseiben és más, az adott korban készült filmben mennyire jól és érdekesen ismertették meg velünk a szereplők karaktereit, addig a hetvenes évek végére ez az egész felvezetős rész elkopott, az akció pedig elsilányult. Ha az általam látott filmek alapján kellene megtalálnom, mikor estünk át a szépen elkészített akció filmből az olcsó és bazári akciófilmekbe, akkor nagyjából "Az égi lovasok - The Sky Raiders (1976)" idejére datálnám ezt a trend változást. Az Égi lovasok pl. még viszonylag elég időt ad a film első felében, hogy megismerjük a karaktereket, hogy azután izgulhassunk értük, mert bemutatják nekünk rendesen a légi akrobatikával foglalkozó csapat beszervezését és felkészítését is, miközben ezzel párhuzamosan azért az akciót előkészítő James Coburn-ról is sokat megtudunk, hogy az egész film fellazuljon a végén az akcióban, amely már nem olyan véres és erőszakos, mint évekkel korábban, de nem is játékos és olcsó statiszta koptatás - emlékezzünk, milyen kegyetlenül mészárolják le a gazdag család teljes személyzetét a film elején...)

A Vadlibák meg pont akkor érkezett, amikor még nekiugrottunk a harcos-kommandós-háborús filmnek, de már talán nem öltek bele annyi pénzt és muníciót, hogy a végeredményt komolyan vegyem, hanem sokkal inkább tűnik az egész egy propaganda mozinak, amelyben azt kívánják bebizonyítani, hogy az ötvenes pasasok is legények a gáton. (Azért nekem Lee Marvin őrmestere a Piszkos 12-ből még ma is sokkal hitelesebb, mint a Vadlibák triója).

Ha nem értesz egyet velem, csak nézd meg azt a jelenetet a Vadlibákban, amikor a kiképző őrmester megfuttatja az "alakulatot". Ritka szánalmas és gyülevész brigádról beszélünk és mintha ebben a jelentben Richard Burton karizmája sem jönne annyira át, amikor igyekszenek a porban úgy vetődni, hogy közben ne legyen lumbágójuk.
A film két részből áll. Az első fele a felkészülés és begyűjtés, a második pedig az akció. És milyen akció!
Leginkább a statisztériába pumpálnak bele egy halom ólmot és ezzel együtt nem kevés napidíjat. A fekete elnök mentése így átmegy egy csitt-csatt, dirr-durr lövöldözésbe és mivel a Vadlibák csapata viszonylag sok emberrel indult el V alakban, van kiből elfogyniuk. Azért, mai szemmel elég viccesnek hat, amikor a sérült és szívbeteg, fekete politikust hátukon cipelve rángatják a forró cserjésben, ami azért nem lehet túl kényelmes feladat, főleg, hogy a klasszikus hátra mászós pózzal teszik ezt, nem a féloldalas, lábat a kézzel összefogósan, ahogyan mostanában már láthatjuk a frissebb alkotásokban.

Ezek miatt nem tartom teljesen hitelesnek ezt a filmet. Ellenben szórakoztató. Még úgy is, hogy amikor készült és bemutatásra került, a politikai életben pont akkor volt a csúcson az apartheid kérdése, a fehér kisebbség általi szegregáció az Afrikai gyarmatokon. Londonban tüntetők gyülekeztek a filmet bemutató mozik előtt és annak ellenére sem enyhültek, hogy a forgalmazók papírokkal bizonyították, hogy az Afrikai állam támogatta a film elkészítését és nem érezték az abban bemutatott eseményeket politikailag inkorrektnek. De hát, a tüntetők már elkönyvelték a filmet kizsákmányolónak, így az is maradt... A tüntetők talán nem voltak azzal a ténnyel tisztában, hogy a filmstáb igazi Afrikai színészeket és statisztákat használt fel a film során, nem egyébként máshol élő művészeket, ezzel is támogatva az apartheid eltörlését és segítve az Afrikai közösséget.

A történet szerint egy zsoldos minősítésű ezredest felbérel egy Londoni milliomos, hogy enyhítendő a feszültséget az Afrikai kormányon belüli hatalmi harcok közben elfogott és börtönbe vetett szabadságharcos-filozófus fekete elnököt (Winston Ntshona) mentsék ki a kényszerű rabságból, ezzel helyreállítva némi békét a forrongó kontinensen. Mivel félő, hogy esetleg idő előtt kivégzik az államférfit, a segítségnek nagyon rövid időn belül meg kell érkeznie és kiszabadítania őt. Félszáz remek katona vállalkozik a feladatra, akiknek környezete nem nagyon támogatja az egyébként veszélyes küldetést és, hát zömük már nem mai gyerek.
Az akció többé-kevésbé sikerrel jár, de jut némi csavar is a film végére.

Viszont, mivel a történet közel sem olyan kidolgozott, mint néhány korábbi hasonló háborús mozi, itt nincs időnk igazán megkedvelni a "hőseinket", így mikor a végefőcím alatt megmutatják nekünk a színészeket, hogy ki, kit alakított, valahogy nem érezzük azt a szánalomfélét, amit pl. a Piszkos 12-nél, mikor a végén látjuk az áldozat amerikai katonákat. Ez azt jelenti, hogy nem volt tökéletes az azonosulás ezzel a küldetéssel.

65%

Töfi:
- Roger Moore nem azért kampányolt, hogy többet legyen a vásznon Burton és Harris mellett, hanem, pont ellene, mivel tisztában volt hozzájuk mérten igen szerény színészi képességeivel.
- Richard Burton kifejezetten utálta a forgatókönyvet és a készülő filmet. Egyes pletykák szerint, ha akkor Elizabeth Taylor békülési szándékkal rácsörgött volna, a színész hajlandó lett volna azonnal otthagyni a forgatást. Ez azért volt lehetséges, mert Burton nem értett egyet a film lényegi mondanivalójával, amely dicsőíti a zsoldosokat.
- A kiképző őrmester a kora miatt nem akarta vállalni a szerepet, míg a homoszexuális karaktert meg a sztereotip vázolás miatt hagyták ki majdnem a végleges forgatókönyvből.
- Richard Harris szerepét eredetileg Burt Lancesternek ajánlották fel, de ő ösztönösen kihátrált a produkcióból, amikor érezte, hogy az gyengébb minőségű lesz a korábbi háborús filmeknél. Robert Shaw is szóba került, de ő meg épp akkor forgatta a Navarone ágyúi 2.-t.
- Burton részére egy üdítőből 2000 palackkal hoztak a forgatásra, mivel a színész már akkor nem ivott, viszont amit szeretett, azt Afrikában nem árusították.

Ha szeretnéd látni: V A D L I B Á K

Mert akció közben az a kurva szivar fontos a szájba. Teszem hozzá, a film első felében a karakter nem adózik ennek a rút szenvedélynek.

A homok alatt - Under Sandet (2015)

A homok alatt - Under Sandet (2015)

Rendezte: Martin Zandvliet

A film Mafab adatlapja: Under Sandet (2015)

Ennél szpojleresebb posztert ehhez a filmhez nem is gyárthattak volna,
de legalább így alátámasztották  a teóriámat, amelyet a cikk végén vetettem fel,
miután eddig kb. csak negyven percet néztem meg a filmből... :)

Megtekintés: Ha érdekel a második világháború és a regeneráció évei, akkor ez a te filmed.

Ilyen filmekre is szükség van, hogy teljesebb képet kapjunk róla, mennyire embertelenné tesz bárkit a háború, függetlenül oldaltól, ahol az ember áll. Az Interneten kutakodva sem túl egyszerű Dánia egyik szégyenének tekintett világtörténelmi lépéséről részletes adatokat fellelni - igaz, csak felületesen tettem azt - ezért gondolom úgy, hogy az ilyen filmeknek létjogosultsága van, hogy amolyan terápiás célzattal meséljen azokról az eseményekről, amelyet egyébként úgy gondolnád logikusan, hogy mélyen elhallgatna bármelyik ország, amelyik részese volt. Zandvliet filmje - rendezte és a forgatókönyvet is ő írta - szerzői film, amely megmutatja, hogy azért, mert valaki győztes lehet egy háborúban, nem feltétlenül jelenti azt, hogy erkölcsileg a másik nép fölé tud emelkedni. Ha megfelelő távolságból akarom nézni a film helyét a kultúrában, akkor azt felelném, hogy Zandvliet ezzel kíván megemlékezni azokról a német gyerekekről, akik a második világháború lezárása után Dániában haltak meg, fogolytáborokban, vagy, mint a filmben, harcászati (Rég voltam katona; vajon az aknakeresés is megfelel a fogalomnak?) tevékenység közben. Mostanra bizonyos történelmi adatok és kutatások értékelése után bizonyos, hogy a Dániai politika nem bánt kesztyűs kézzel az országban a háború után bennragadt német populációval.

Erről egy rövid cikk: Dánia szégyene.

Zandvliet kamerájának objektívén keresztül mutatja meg nekünk azt a borzalmat, amely néhány fiatalemberre - többségük még alig lépett ki a pubertás korából - várt Dánia partjainál, Skallingen körzetében, ahol több tízezer - telepített akna Dánia földjén több, mint kétmillió volt - taposó aknát ástak a német megszállók a homokba, hogyha esetleg az Amerikai hadsereg igyekezne partra szállni, megnehezítsék a dolgukat. Mikor Németország elbukott, Dánia nem viselkedett nagyvonalúan a vesztesekkel. Több száz fiatalembert, német katonát vezettek a "fertőzött" területekre, ahol azután gyorstalpaló (Amolyan OKJ-s tanítás után) módban bevezették őket az aknák hatástalanításának rejtelmeibe és szigorú őrzés mellett kirendelték őket felszedni mindazt, amit korábban a német utászok a földbe dugtak.
Ezek mellet azonban nem csak a bármikor felrobbanással fenyegető fegyverek okoztak stresszhelyzetet, hanem a Dán kormány rideg hozzáállása is ezekhez az örömkatonákhoz. A dánok semmivel nem járultak hozzá, hogy legalábbis emberséges körülmények között kényszerítsék az idegőrlő feladatba a fiatalokat. Az orvosi ellátás szinte nulla, az élelmiszer és egyéb ellátmány erősen akadozott és mindezen mostoha körülmények mellé még az általánosan destruktív németellenes hangulat sem segített. A film igyekszik pártatlanul bemutatni mindazt a lélekromboló hatást, amely ezeket a fiúkat érhette.

Tény, hogy még napjainkban (2015) is állítólag közel nyolcezer akna maradt az északi partok homokjába ásva és az is, hogy a kormány - mostanra legális módszerekkel -igyekszik ezeket előásni, megsemmisíteni.

A filmről a bevezető után teljesen felesleges tartalmat írni, hiszen ennyiből is kiderül, mire számíthatsz. A történelem egyik fekete pontját mutatja be ez a végig hangulatos és feszült filmdráma. Végig sejted, hogy a halál ott van a pillanatban elbújva, mégis mindig meglep, hogy mennyire váratlan lehet a pillanat, amikor bekövetkezik az, amelytől ezeknek a fiúknak félniük kellett. Még a kényelmes fotelben ülve is elfogott az érzés, hogy a gyomrom szorul össze az idegességtől, mert nem tudtam, mi történik a következő pillanatban és kiért kell izgulnom. Ebből a szempontból a film jól teljesít és hangulatilag vetekedett az utóbbi évek, számomra egyik legfeszültebb és legötletesebb cselekményű horrorfilmjének feelingjével, a "Valami követ-tel". Ott éreztem ezt a zsiger bizsergést az ismeretlentől való félelemtől.

Ebből is látszik, hogy a félelem érzet lehet nagyon hasonló akkor is, ha tudod, mire számíts (felrobban a kezeid között egy bomba, amely az orrod előtt van és ismered a mechanizmusát) vagy akkor is, ha nem (mikor és milyen formában tűnik fel a szexet halállal büntető démon, mennyi szabadidőt nyertél korábban). Bár, tegyük hozzá, ez sarkítás, hiszen mindkettő esetben azért állandóan ott lebeg előtted a "bármikor bekövetkezhet" érzés.

Azért pár szót csak kell ejtenem a történetről:
A főszereplő egy dán torzsőrmester, Carl (Roland Møller), aki mélységesen megveti és gyűlöli a németeket, beleértve a keze alá adott utász bojtárokat. Kutyaként bánik velük, eltiporva a lelküket. De, ahogyan telnek a hetek, hónapok, lassan megnyílik a rábízott fiatalok felé és ezzel megkezdődik az ő enyhülése is, hogy végleg maga mögött hagyja a háborúban felhalmozott gyűlöletét, mert csak úgy lehet továbblépni és elhagyva a keserűségünket, egy pozitív életet élni. Még akkor is, ha vannak sebek, amelyeket magunkkal cipelünk és vannak amelyek begyógyulnak.

75%

Ha megnéznéd: A  H O M O K  A L A T T