Rendezte: Martin Zandvliet
A film Mafab adatlapja: Under Sandet (2015)
 |
| Ennél szpojleresebb posztert ehhez a filmhez nem is gyárthattak volna, de legalább így alátámasztották a teóriámat, amelyet a cikk végén vetettem fel, miután eddig kb. csak negyven percet néztem meg a filmből... :) |
Ilyen filmekre is szükség van, hogy teljesebb képet kapjunk róla, mennyire embertelenné tesz bárkit a háború, függetlenül oldaltól, ahol az ember áll. Az Interneten kutakodva sem túl egyszerű Dánia egyik szégyenének tekintett világtörténelmi lépéséről részletes adatokat fellelni - igaz, csak felületesen tettem azt - ezért gondolom úgy, hogy az ilyen filmeknek létjogosultsága van, hogy amolyan terápiás célzattal meséljen azokról az eseményekről, amelyet egyébként úgy gondolnád logikusan, hogy mélyen elhallgatna bármelyik ország, amelyik részese volt. Zandvliet filmje - rendezte és a forgatókönyvet is ő írta - szerzői film, amely megmutatja, hogy azért, mert valaki győztes lehet egy háborúban, nem feltétlenül jelenti azt, hogy erkölcsileg a másik nép fölé tud emelkedni. Ha megfelelő távolságból akarom nézni a film helyét a kultúrában, akkor azt felelném, hogy Zandvliet ezzel kíván megemlékezni azokról a német gyerekekről, akik a második világháború lezárása után Dániában haltak meg, fogolytáborokban, vagy, mint a filmben, harcászati (Rég voltam katona; vajon az aknakeresés is megfelel a fogalomnak?) tevékenység közben. Mostanra bizonyos történelmi adatok és kutatások értékelése után bizonyos, hogy a Dániai politika nem bánt kesztyűs kézzel az országban a háború után bennragadt német populációval.
Erről egy rövid cikk: Dánia szégyene.
Zandvliet kamerájának objektívén keresztül mutatja meg nekünk azt a borzalmat, amely néhány fiatalemberre - többségük még alig lépett ki a pubertás korából - várt Dánia partjainál, Skallingen körzetében, ahol több tízezer - telepített akna Dánia földjén több, mint kétmillió volt - taposó aknát ástak a német megszállók a homokba, hogyha esetleg az Amerikai hadsereg igyekezne partra szállni, megnehezítsék a dolgukat. Mikor Németország elbukott, Dánia nem viselkedett nagyvonalúan a vesztesekkel. Több száz fiatalembert, német katonát vezettek a "fertőzött" területekre, ahol azután gyorstalpaló (Amolyan OKJ-s tanítás után) módban bevezették őket az aknák hatástalanításának rejtelmeibe és szigorú őrzés mellett kirendelték őket felszedni mindazt, amit korábban a német utászok a földbe dugtak.
Ezek mellet azonban nem csak a bármikor felrobbanással fenyegető fegyverek okoztak stresszhelyzetet, hanem a Dán kormány rideg hozzáállása is ezekhez az örömkatonákhoz. A dánok semmivel nem járultak hozzá, hogy legalábbis emberséges körülmények között kényszerítsék az idegőrlő feladatba a fiatalokat. Az orvosi ellátás szinte nulla, az élelmiszer és egyéb ellátmány erősen akadozott és mindezen mostoha körülmények mellé még az általánosan destruktív németellenes hangulat sem segített. A film igyekszik pártatlanul bemutatni mindazt a lélekromboló hatást, amely ezeket a fiúkat érhette.
Tény, hogy még napjainkban (2015) is állítólag közel nyolcezer akna maradt az északi partok homokjába ásva és az is, hogy a kormány - mostanra legális módszerekkel -igyekszik ezeket előásni, megsemmisíteni.
A filmről a bevezető után teljesen felesleges tartalmat írni, hiszen ennyiből is kiderül, mire számíthatsz. A történelem egyik fekete pontját mutatja be ez a végig hangulatos és feszült filmdráma. Végig sejted, hogy a halál ott van a pillanatban elbújva, mégis mindig meglep, hogy mennyire váratlan lehet a pillanat, amikor bekövetkezik az, amelytől ezeknek a fiúknak félniük kellett. Még a kényelmes fotelben ülve is elfogott az érzés, hogy a gyomrom szorul össze az idegességtől, mert nem tudtam, mi történik a következő pillanatban és kiért kell izgulnom. Ebből a szempontból a film jól teljesít és hangulatilag vetekedett az utóbbi évek, számomra egyik legfeszültebb és legötletesebb cselekményű horrorfilmjének feelingjével, a "Valami követ-tel". Ott éreztem ezt a zsiger bizsergést az ismeretlentől való félelemtől.
Ebből is látszik, hogy a félelem érzet lehet nagyon hasonló akkor is, ha tudod, mire számíts (felrobban a kezeid között egy bomba, amely az orrod előtt van és ismered a mechanizmusát) vagy akkor is, ha nem (mikor és milyen formában tűnik fel a szexet halállal büntető démon, mennyi szabadidőt nyertél korábban). Bár, tegyük hozzá, ez sarkítás, hiszen mindkettő esetben azért állandóan ott lebeg előtted a "bármikor bekövetkezhet" érzés.
Azért pár szót csak kell ejtenem a történetről:
A főszereplő egy dán torzsőrmester, Carl (Roland Møller), aki mélységesen megveti és gyűlöli a németeket, beleértve a keze alá adott utász bojtárokat. Kutyaként bánik velük, eltiporva a lelküket. De, ahogyan telnek a hetek, hónapok, lassan megnyílik a rábízott fiatalok felé és ezzel megkezdődik az ő enyhülése is, hogy végleg maga mögött hagyja a háborúban felhalmozott gyűlöletét, mert csak úgy lehet továbblépni és elhagyva a keserűségünket, egy pozitív életet élni. Még akkor is, ha vannak sebek, amelyeket magunkkal cipelünk és vannak amelyek begyógyulnak.
75%
Ha megnéznéd: A H O M O K A L A T T
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide tessék írni, ha van mit: