Csuklyások - BlacKkKlansman (2018)

Csuklyások – BlacKkKlansman (2018)

Rendezte: Spike Lee

A film Mafab adatlapja: BlacKkKlansmen (2018)

www.imdb.com

Nehéz hitelesen írnom egy filmről,amelyikről tudom, hogy történelemhamisításban erős. Sajnos, be kell látnom, hogy ha valaki filmben életrajzi filmet, vagy olyan témát szeretne megismerni, ami esetleg megtörtént, fel kell rá készülnie, hogy a valóság – a jobb eladhatóság érdekében – fel lesz áldozva a szórakoztatás oltárán. Spike Lee remek rendező, aki a karakterek mögött szereti a belső ént is boncolgatni, aki ha szereplői több oldalt képviselnek, igyekszik tárgyilagos maradni, több szemszögből bemutatva a figurákat. Itt nem valósult meg tökéletesen és a néző a finom irányításnak köszönhetően a főszereplő(k) mellé fog hangolódni, amit megértek a téma súlya miatt.
A „Csuklyások” két Colorado Springs-i nyomozó áldásos tevékenységéről mesél, akik beépültek a helyi KKK szervezetbe és igyekeztek feltérképezni a kapcsolati hálót, ezzel lehetséges terrorcselekményeket előzve meg.

Valójában az ötlet Ron Stallworth-tól (John David Washington) érkezett, aki két ügye között „unalmában” kifundálja, hogy beépül a KKK-ba, mivel felettesi körében egyre több a panasz a szervezetre. Stallworth egy újságban olvassa a szekta egyik hirdetését és mivel telefonon keresztül igen megnyerő, eléri, hogy találkozzon valakivel a csoportból. Ennek azonban egyetlen hátránya van: Ron afroamerikai. Kollégái is nehezen fogadják be – abban az időben a rendőrségnél ritka volt a fekete bőrű nyomozó – egy KKK szektában tagnak lennie meg egyenesen röhejes feladat. Azonban Ronnak erre is van egy ötlete. A találkozóra egyik akcióra kapható kollégáját, Flip Zimmermant (Adam Driver) küldi el, aki történetesen viszont zsidó.
A film elmeséli, hogy ez a két nyomozó és társaik, hogyan segítenek megbuktatni a fehér felforgatókat, miközben Ron barátnője, Patrice (Laura Harrier) is veszélybe kerül, lévén, hogy ő meg egy fiatal, öntudatos aktivista. aki a fekete erő élharcosa.
A film végig izgalmas, némi humortól sem mentes. Azonban bőven vannak benne olyan momentumok, amelyek erősen nézőbaráttá tették a filmet, ezzel mintegy meghamisítva a történelmet. Persze dramaturgiai szempontokból fontos, hogy magát a nyomozást érdekfeszítővé tegyék, felpörgetve ezzel a fordulatszámot, hiszen ha tényleg ragaszkodtak volna a történelmi hűségre, a néző simán bealszik a cselekményen.

Így lett Ron Stallworth társa a nyomozásban egy zsidó nyomozó, amivel plusz izgalmas jelenetsorokat tehettek be a moziba, miközben Flip arról igyekszik meggyőzni a bandát, hogy ő nem egy zsidó patkány.
Így lett Ron Stallworth friss barátnője egy fekete polgárjogi aktivista, akinek tevékenysége olyannyira zavarja a helyi KKK csoportot, hogy merényletet szervezzenek ellene, amely tragédiába torkol.

www.youtube.com

Így került a cselekmény 1972-ből a kissé már konszolidáltabb 1979-be.
És még sok apróság, ami az egyszeri néző előtt rejtve marad ugyan, ám akit tényleg érdekelt a téma és beleásta magát – egy könyv is megjelent erről a magyar könyvpiacon – vagy egyenesen érintett volt az eseményekben, az pontosan tudja, hogy a film és a valóság mennyire különbözik.
Nekem, mint egyszeri nézőnek, pont ezért egy végig szórakoztató mozi volt a film, még annak ellenére is, hogy a látott események néha karcolták azt a határt, amikor még „megeszem” azt, amit látok. A színészek egészen kiválóak, beleértve a fehér öntudat harcosait is. Adam Driver különösen jól alakítja karakterét.
Akit még ki kell emelnem, az Felix feleségét alakító Ashlie Atkinson, akinek jelenléte simán megérdemelne valami kis díjat, annyira erős, ahogyan a fekete gyűlölő fehér nőt játssza.

Egy apró „baki” zavart a film nézése közben:  Felix (Jasper Pääkkönen) miután Ron a telefonban a saját nevén jelentkezik a klánba, nyomozgatni kezd új testvérük után. Miután a Ron Stallworth név elég ritka, Felix bekopog néhány sörrel a megszerzett címre, hogy ezzel mennyire meglepi majd Flip-pet, hogy az érezze, azért mert megnyerő mint jelentkező, azért odafigyelnek rá.
Felix meglepetése annál nagyobb, amikor az ajtót az igazi Ron nyitja ki neki, aki természetesen afroamerikai, akiket Felix annyira utál. Felix azonnal lelép és jelzi később a beépült Flipnek – akiről ő hiszi azt, hogy Ron Stallworth, hogy van egy feka névrokona. Flip szóvá is teszi, hogy elképzelhető, hogy előfordul ilyesmi, bár elég ritka névről van szó, ugyanakkor ad egy címet Felix-nek, hogy legközelebb, ha sörözne, akkor ott keresse, mivel Flip sem a telefonkönyvben, sem egyéb címjegyzékben nem szerepel, mert kerüli a hatóság látókörét.

mashable.com

Később, amikor a KKK egyik befolyásos vezetője a városba látogat, ahol a helyi csoport vendégül látja, politikai okokból az igazi Ron Stallworth-ra bízzák a rendőrségnél a férfi személyes védelmét, a KKK tagok mellett. Felix persze felismeri a rendőrt, valamiért mégsem jut eszébe, hogy harcostársukat és a fekete rendőrnyomozót bemutassa egymásnak, mit reagálnak a névazonosságra, pedig Felix alapból egy gyanakvó, mindenkit tesztelgető típus, ezért szerintem simán belefért volna egy ilyen jelenet is. Ez azonban, bár számomra adta volna magát, kimaradt.
Ettől függetlenül nagyon szép a fényképezés. A mozi jól megidézi a hetvenes éveket, mind jelmezek, mind frizurák terén. A helyszínek is szépek, jól átjön a mozi hatás.
Csak az a fránya történelem...

70%

Egy remek feka-fehér ellentét mozi helye: M a s k a r á s o k

Libabőr 2.: Hullajó Halloween - Goosebumps 2: Haunted Halloween (2018)

Libabőr 2.: Hullajó Halloween - Goosebumps 2: Haunted Halloween (2018)

Rendezte: Ari Sandel

A film Mafab adatlapja: Goosebumps 2: Haunted Halloween (2018)

www.imdb.com

Már az első rész sem lett a szívem csücske, sőt, a korábbi sorozat sem jutott el hozzám. Horror a gyerekeknek? Mekkora baromság már, de őszintén? A filmművészeten belül ez a második olyan műfaj, amelyet szerintem kifejezetten nem lehet gyermekeknek készíteni. Az első helyezett a pornó lenne...

Mégis vannak filmek, amelyeket gyerekek is kedvelnek és horrorelemek is vannak benne. Aztán, hogy a célközönséget mennyire éri el, azt az idő dönti el. L.R.Stine könyvei és az abból készült epizódok azonban számomra mindig is értékelhetetlen marhulások voltak és az első mozifilm mivel önreflexív módon közelítette meg az író munkásságát, egészen szórakoztató darabra sikerült. Még úgy is, hogy számomra nem volt olyan szórakoztató darab, mint mondjuk egy „Szörnyecskék” vagy „Kincsvadászok”. Jack Black humorát egyébként is elég nehéz átültetni fogyaszthatóvá számomra és a libabőr filmekre talán azért sem emlékszem nagyon, mert eredetiséget nem képesek felmutatni.
Most nekiültem a második résznek, hátha végre sikerült valamit kitalálniuk, de a filmnek vége, én meg röhögve görnyedek a klaviatúra felett, hogy mi volt ez?
De tényleg? (Például eleve utálom, amikor történik valami egyszerűen érthető esemény, amit a következő pillanatban szóban elismételnek, hogy még a tök hülye is értse, mit látott. Itt például végül a bábú zárómondata volt ez.)

A történet úgy klisés, ahogy van. Nővér (Madison Iseman) vigyáz öcsire (Jeremy Ray Taylor), aki dagi, hogy a periférián lődörögjön a sulin belül. A legjobb barátja (Caleel Harris) fekete, hogy az afroamerikai közösség nem füttyögjön a film végén. Van szokás szerint három seggfej sulis társ, akik dagi fiút szeretik szívatni. Anyu (Wendy McLendon-Covey) állandóan dolgozik, hogy ne haljanak éhen, ezért a nővérnek kell vigyáznia a fiúkra. A srácok, hogy legyen egy kis zsebpénz, munkát vállalnak. Takarítaniuk kell egy nagy házban. Persze találnak valamit, ami egyetlen horrorfilmben még nem lett pozitív kicsengésű fejlemény. Most épp egy könyvet találnak. Ilyet sem láttam még!  Ami aztán duplán még sosem volt pozitív az életben.  (Mellesleg nem tudom, hogy a diákmunka, hogyan működik Amerikában, de, hogy egyetlen felnőttet sem mutatnak, aki átadja nekik a kulcsot, elmagyarázza a teendőket, stb. hogy utána magára hagyja hőseinket, az azért szerintem megint a forgatókönyvírók lustasága.)

www.peninsulacinemas.com - Te, az ott nem Pennywise?

A könyvet elveszik tőlük a három köcsög srácok, mert dramaturgiailag csak így lehet majd még plusz 5 percet a filmbe szuszakolni. Természetesen felnőtt szereplő alig van a filmben és azt a három-négyet sem nagyon mutatják be számunkra, hiszen majd rájövünk tetteikből kik is ők.
Közben előkerül egy hasbeszélő báb is, amely Annabell és a Fűrész kerékpáros figurájának kistesója és hogy legyen feszültség a filmben, rövid jópofizás után kimutatja a foga fehérjét. Mert az ilyen babák mindig ezt teszik. Jönnek a süket dumával, hogy legyünk barátok, meg segítek nektek, aztán a segítség mindig valami olyasmit takar, amivel másoknak fájdalmat lehet okozni és már megint van egy gyerekjáték franchise, amit csak felnőttek tesznek majd a szobában a polcra, mert a kölykök csak összehugyoznák magukat.

Aztán ki ne maradjon az első rész egyik fontos szereplője, maga az író. Akinek megjelenése az utólag leforgatott pót-jelenetek kiváló iskolapéldája lehetne, olyannyira nincs hatással a történet cselekményére. Életemben nem nagyon láttam még ennyire felesleges mellékszerepet, mint amit itt ráerőltettek Jack Blackre. Olyan fölösleges volt a jelenléte, hogy eredetileg arra gondoltam, hogy csak azért tették bele emberi mivoltában, mert így vállalta el a baba hangját, erre nem kiderül, hogy még csak nem is ő a hasbeszélő báb eredeti hangja és Jack Black neve nem is szerepel a stáblistán. Valójában ekkor már keményen dolgozott a másik bukovári mesefilmjén, "A végzet óráján" és egyeztetési gondok voltak a szerepeltetésével. Inkább hagyták volna ki. Rajta kívül még három felnőtt volt, akik futottak még a kész filmben, de hozzátenniük nem nagyon sikerült:

tenor.com - Korábban sem rajongtam a gumimaciért.

Az egyikük a genya srác mamája, Nana, aki egyetlen jelenetben kerül el, amit a karakter végigalszik. Igen, jól olvastad. A színésznő nem nagyon tud a szerepnek mélységet adni, mert jelenléte kimerült abban, hogy agy díványon alszik, amíg főszereplőink betörnek hozzá a korábban ellopott könyvért.
A második hasonlóan beleerőszakolt karakter a szomszéd, akit a számomra nem túl kedvelt Ken Jeong alakít és gyakorlatilag a fura szomszéd szerepe kimerül abban, hogy az ő kertjének díszei fognak később életre kelni a filmben – nem csinálva túl sok mindent – és randalírozni a vásznon, illetve egy rövid jelenetben a főszereplőinkre jelmezeket aggat, hogy elvegyüljenek a szörnyek között. Köszönjük Ken Jeong. Ez nagyon kellett.

Az utolsó felnőtt – ha anyut kihagyom, mert ő talán tényleg jogosan volt a filmben – Walter (Chris Parnell), a boltos bácsi, aki szimpatizál anyuval, szörny lesz, kicsit ott van, visszaváltozik és randizik anyuval. De mindezt olyan súlytalanul teszi elénk a film, hogy nem érdekel egy cseppet sem.
A szörnyek elleni harc úgy vicc, ahogy van. Ha van könyv, akkor hajrá, ha meg épp nincs a gyerekek kezében, akkor sikítva menekülnek. A szörnyek amúgy tényleg roppant szimpatikusak. Ennél csúnyább gyalázást csináltak annak idején a Gremlinek egy amerikai kisvárosban, mert itt minden szörnyűségük kimerül abban, hogy az emberek között futkároznak és sivítanak, sikítanak, stb.
Ennyire gyerekfilmet, mint ez, még nem untam. Ennyire egyszerű, kalandmentes mozit, aminek fontos része lenne a varázslat és kaland és látvány és akció... aztán a könyv megold mindent. És még a végső összecsapás is annyira buta, erőtlen és ötlettelen. Mintha a CGI rémségeket nem nagyon akarták volna interaktívan a film részévé tenni, mert esetleg plusz összeg lett volna ha több közös jelenetük van az élő szereplőkkel?

newsbeezer.com

Egy biztos: Ezek után a harmadik rész simán lehetne reboot és valami igazán tökös rendezőt kell találni hozzá, mert Ari Sandel úgy kiherélte a sorozatot, mint előtte soha senki hasonló filmeknél. Pedig előző találkozásom a rendezővel nem volt ennyire kellemetlen. Vígjátéka, az enyhén időutazós "Amikor először találkoztunk" kifejezetten szórakoztató mozira sikeredett. Ellentétben ezzel az összecsapott valamivel...

És az a befejezés. Az a vicces beszólás. Az az édes babakacaj.
Tényleg, árulja már el valaki, hogy ezt a hülye szájmozgást nevetés alatt miért találták ki a filmesek? Már a Darkman-ban is idegesített, amikor Liam Neeson karaktere az égés után állkapocs mozgatva röhögött, miközben én ezerszer próbáltam utánozni ezt, de sosem sikerült. Mert röhögés közben nekem nem jár a rágóizmom vagy mim. De ez már csak egy apróság.
Az egész „Libabőr” mozi olyan, mintha egy gyereket rábíznál az idősebb testvérre, aki halkan gügyögve, ám biztos léptekkel belevezetné a tesókát a falba. Aztán elengedi a kezét és némán tovább sétál, te meg ott maradsz a gondolataiddal: - Ezt miért kellett???

30%

productplacementblog.com - Nesze neked Rémrom...

Töfi:
- Van utalás Stephen King "Valami"-jére, amikor Jack Black észreveszi a vörös lufit és megjegyzi, hogy ez az ő ötlete volt. - A film fiú főszereplője viszont játszott abban a filmben!
- Jack Black és Madison Iseman a Jumanjiban ugyanazt a szerepet alakították, kis ferdítéssel. Black volt Iseman avatarja a videójátékban.
- A gyerekek álcaruhája tisztelgés a bukott Halloween 3. előtt.

Keresés – Searching (2018)

Keresés – Searching (2018)

Rendezte: Aneesh Chaganty

A film Mafab adatlapja: Searching (2018)

www.imdb.com

Megtekintés: Azt hiszem, idén nálam benne a Top5-ben.

Nem különösebben voltam John Cho színészi kvalitásaitól elájulva.  Persze, volt az a kultikus figurája a Harold és Kumar filmekben, amitől kirázott a hideg. Igen, számomra nem volt az a kihagyhatatlan komédia és a mellékszereplők is jobban tetszettek, mint a két ázsiai gyökerekkel rendelkező főhős. Aztán láttam Doktor House epizódban, néhány mostanra homályba vesző B filmben és a Star Trek sorozat rebootjában, ami viszont végre nem volt egy rossz körítés mögé, de a show-t nem ő rabolta el, hanem Chris Pine enyhén bandzsításra hajlamos szemei és Zachary Quinto füle. Most viszont rendesen meglepett a fiatalember, mert végre, úgy vettem észre és ez a filmes eszközöknek köszönhetően eléggé erősen a néző képébe van tolva, de John Cho egészen jó drámában. Mindemellett megkockáztatom, hogy a „Keresés” elég erős mozi ahhoz, hogy be merjem tenni az év legjobb filmjeinek tízes listájába. Be is teszem.

Eleve ott kezdődik kapcsolatom a filmmel, hogy a bemutatók és kisebb kritikai művek mind felcsigáztak. Ismerem a found footage mozik hatásmechanizmusát és a „Keresés” bőven ezen a kategórián mozog, még-ha kissé más is a közvetítő médium, hiszen itt nem „meglelt” felvételek megtekintése közben áll össze a történet, hanem gyakorlatilag közel száz percen keresztül egy monitort figyelünk, amelyen főleg az egér segítségével láthatjuk a megfelelő részletet, hogy felépüljön egy roppant feszült thriller. És meg kell mondjam, le a kalappal, annyira sikerült feszültséggel megtölteni a játékidőt, apró finomságokat, töredék információkkal, amelyekből végigizgulhatunk egy eltűnési ügy nyomozását, hogy eljussunk egy gyilkossági ügyhöz, melynek lezárása elképzelhető, hogy örök nyomot hagy a szereplőinken.

Aneesh Chaganty és Sev Ohanian – nevüket már leírás közben elfelejtettem, bocsi – forgatókönyve nem mondhatom, hogy teljesen eredeti, sőt. Először is, aki látott már néhány hasonló tematikájú mozit, azoknak nem új ez az egész, monitor figyelés közben összeáll a kép a morzsákból dramaturgia.

variety.com

Talán ezért is figyeltem olyan feszülten, mert megtanultam, hogy a műfaj sajátossága, hogy sokszor mellékesnek tűnő momentumok, megjegyzések, elejtett mondatok vezethetnek a megoldáshoz, pont, mint most a filmben, ahol viszont az apuka, David Kim (John Cho) keresi kétségbeesetten a lányát és ezért minden apró és számára elérhető bizonyítéknak kulcsszerepe lehet a kínzó titkok megfejtésében., miközben a keresésben nincs más segítsége, mint egy számítógép, amelyet hárman használtak, három külön fiókkal. Ezek böngészésével lépeget kockáról kockára David, hogy egy szövevényes puzzle összerakásával felébredve az első sokkból, amely szembesíti azzal, mennyire nem ismeri a saját lányát, keresztülverekedje magát több nap eseményein, versenyt futva az idővel, mert feldereng egy apró reménysugár, hogy talán a lánya még menthető, miközben már Margot (Michelle La) a szó szoros értelmében is lecsúszott a gödör aljára. A film, azon kívül, hogy morális kérdéseket is feszeget – diákok egymással való viselkedése, titkok, amelyeket a családtagok nem osztanak meg egymással, talpra állás egy családtag elvesztése után, stb. – néha nem fél egy-egy pillanatra humoros is lenni, habár, ezek annyira leheletvékony tréfák, amik nem teszik tönkre magát a történetet és annak egyre erősebben borongós és feszült hangulatát.

Ennél fogva remek a forgatókönyv tempója és amikor a vége felé olyan, mintha kissé leülne, akkor nem ül le, szimplán erőt gyűjt, hogy az utolsó etap annál nagyobbat szóljon.
Torin Borrowdale zenéje néha kicsit talán betolakodik a képkockák alá – főleg az első, felvezető részben, erre azonban van szükség, mert a rendező Chaganty tudja, hogy sok nézőtől még mindig idegen, ha a történetmesélés speciális – jelen esetben monitoron keresztül – módon jelenik meg. Sokakat elidegenít a látottaktól ez a mód, ezért a klasszikus filmzene képek alá rendelése kicsit visszaszerzi a filmszerűséget. Bevallom, ez sokat segít, hogy a végeredmény fogyaszthatóbb legyen és ne legyen olyan érzése az egyszeri nézőnek, hogy valójában nem egy mozit néz, hanem a szomszédja íróasztalánál ülve, annak válla felett figyeli, ahogyan az szörfölget a neten, bejátszásokat és fényképeket nézegetve.

tune.pk/video

Aztán, nem megyek el szó nélkül az mellett sem, hogy – nagy pacsi az íróknak – de pofátlanul lenyúlták az „Up! – Fel!” című animációs film kezdő képsorainak hatásmechanizmusát, igaz, olyan vérprofi módon vezetnek be minket a Kim család mindennapjaiba, hogy kegyesen felülemelkedtem rajta, hogy szinte egy plágium gyanús felvezetést nézek. Főleg, mivel a történet további része semmilyen hasonlóságot nem mutat a másik művel, illetve, kellett is a felvezetés, hogy megértsük, vagy legalábbis közelebb érezzük magunkhoz a főszereplő apuka ragaszkodását gyermekéhez, azon felül, ami elvárható egy szülőtől hasonló helyzetben.
Csillagos ötös tehát a felvezetésért is.

A nyomozónő szerepébe sikerült Debra Messinget behozni, ami egyrészt nem nagy szám, hiszen egy közepesen ismert, közepesen kihasznált színésznőről beszélünk, aki nem lopja el Cho elől a show-t. Meglepődtem rajta, hogy mennyire nem ismerem Messing munkásságát, leszámítva valami romantikus komédiát, de azt sem most láttam.

Tetszik az a rész is – a film fele – ahogyan Kim apuka újra és újra rácsodálkozik, mennyire nincs tisztában azzal, hogy lánya milyen életet él a „háta mögött”. Néha bizony még engem is sikeresen megvezetett a forgatókönyv, szóval nagy pacsi a fordulatok egy részéért.
A befejezés azonban minden perccel egyre borítékolhatóbb lett számomra és nem róhatom fel hibának, hiszen már magam is azért drukkoltam, hogy David Kim megtalálja a lányát. És ne pongyola módon, in medias res, hanem tegyen érte, ahogyan a film címe is ígéri: keresse meg!
Megtette!

Egy remek filmélménnyel lettem gazdagabb! Nálam az idei év Top5-ben benne van. Néha olyasmi gyomorszorítást éreztem, ahogy peregtek a képsorok, amiket a a „Valami követ” megtekintése alatt éreztem, pedig ne felejtsük, az a film már négy éve volt!
Ráadásul úgy, hogy a „keresés” vállaltan nem horrorfilm, hanem inkább egy thriller. Azon belül, a szűk térnek köszönhetően pedig egyértelműen kamaradarab. Annak viszont kiváló!

85%

http://www.miastogier.pl

Töfi:
- A film hasznos-anyag forgatása összesen 13 napot vett igénybe, ám az összes egyéb feladat, mint előkészítés és utólagos munkák, kettő évig tartottak.
- Volt akkora profizmus a stábban, hogy a filmben látható számítógépes képernyőn látható szövegezést 5 nyelvre - köztük német és orosz - lefordítsák.