2015. június 25., csütörtök

Valami követ - It Follows (2014)

Valami követ - It Follows (2014)




Rendezte: David Robert Mitchell

Két fiatal egy autóban. Sosem volt ez még ennyire vészjósló.
Megtekintés: Miért? Még nem láttad???

Nagyon ritka érzés az, amit a film megtekintése közben éreztem, annyi szir-szart néztem össze negyven évem alatt. Félelmet. Belső, gyomorban fortyogó, halkan bizsergető félelmet. No, nem magam miatt, meg azért, mert elképzeltem, hogy mi lenne ha létezne ez az egész átok vs. szex dolog, hanem a főszereplő iránt érzett szimpátia félelmet, amely zsigeri és egyfajta testvéri óvásként kulminált végül. Ez abban merült ki nagy magányomban - igen, tök egyedül ültem neki, mert az előzetes hírek arra engedtek következtetni, hogy egyszerűbb, ha nagyon odafigyelek eme műre -, hogy egy idő után magam is paranoiásan fürkésztem a gyönyörű széles vászon hátsó harmadát, a közelgő "ellenség" miatt és felkészültem, hogy ha beazonosítom, amit be kell, hangosan rászólok a szereplőkre, hogy: - Fuss vazzeg, mögötted van!

Igen a film számomra előhozta azt a pszichológiai pluszt, amely főleg a mozi őskorában volt tetten érhető fogás, hogy behúzzák a nézőt és lebénítsák azzal, hogy egyszerűen képtelen a szereplőnek a passzív néző segítséget nyújtani. Hitchcock volt nagy mestere ennek. Nála előtérbe került, hogy a néző be legyen néha avatva és azért legyen feszült a film nézése közben, mert már tud valamit és ezt a tudást átadná az aktív szereplőnek, ami, néhány filmet eltekintve ami pont a témával foglalkozik, lehetetlen! (Már nincs élő ember, aki emlékezhetne a Lumiére fivérek vonatos "filmjére", ennek ellenére, a technika újdonsága elég erős reakciókat váltott ki az akkori nézőkből. Olyasmit, amit a mozi már régen nem képes meglépni, hiába 4D+/-3, meg 174.1 hangzás vagy ajándék dvd a jegy mellé...)

Másrészt a "Valami követ" egyfajta látlelet a fiatalokban ébredező szexualitásról és annak (itt fiktív) veszélyeiről. Kinek ne jutna megtekintés közben például a szex pestise az AIDS? A kisebb nemi-betegségekről most ne essék szó, hisz ehhez képest nem fontosak. Teljesen egyértelmű a hasonlat, igaz, itt az átok átadásával lehet némi előnyt nyerni a végzettel szemben. Apropó, van már 100%-os gyógymód az AIDS ellen??? Volt idő, amikor elkaptad, halott voltál. Ebből a szempontból a filmbeli démon még valahol humánus is - na, persze - hiszen van rá mód, hogy túlélhessük. (Valóban van?)

Csak mutatnék neked valamit...

Harmadrészt a film stílusában, képi világában - értve a színekre, helyszínekre, ruhákra, tárgyakra, zenére - főleg visszavisz minket egy kortalan korba, valahol a hetvenes-nyolcvanas évek horror világába, hogy fricskát mutasson pl. az akkori idők éledező műfaji leagázásának a slasher-nek. Mert a "Valami követ" nagyon félelmetes annak ellenére, hogy nem fröcsköl benne patakvér, nem halnak meg 8-10 percenként mellékszereplők és nincs egy szó szerint egy kézzel fogható gyilkosa, akit akár ki is nyírhatunk. (Bár tudjuk, ez mennyire nem működik, a nagy horror sorozatokat tekintve: Péntek 13., Halloween.

A "Valaki követ" ebből kiindulva, nem nagyon tudom, mikor játszódik. Van benne némi technika, de nincs teleaggatva okostelefonokkal, számítógéppel, teleport készülékkel, stb. Adva van egy valóban csendes kisváros, játszóterekkel, iskolával, még homokos tengerpart is akad. Nincsenek csicsás ékszerek a fülben, nincsenek lila hajú punk gyerekek, semmi kirívó karakter. Átlagos fiatalokról szóló, közel sem átlagos átok motívum. Még csak azt sem merem állítani, hogy a film olyan eredeti lenne, hiszen nagyjából láttunk hasonlót a "Végső állomásban" vagy a "Kőr" című horrorsorozatban.

Erős a kezdés:
Annie kiszalad a házuk előtti utcára. Apja értetlenül követi és kérdezi, mi a baja. A szomszéd lány is megjelenik, mert félti a barátnőjét. Annie senkivel nem törődik, kicsit futkározik a kertekben majd a család kocsijával lelép a szürkületbe. Eljut a tengerpartig és reggel az összetört holttestére akadnak rá. Bárki is tette ezt vele, emberfeletti ereje van és könyörtelen.
Csupa kérdés.

Egy idő után a néző a hátteret fogja fürkészni. Lát e valamit...

Jay (Maika Monroe) nem nagy bulizós típus, pasizni sem szokott sokat, most végre megismer valakit, akivel akár több is lehetne. A barátok - a szomszéd fiút leszámítva, aki persze gyerekkoruk óta a titkos hősszerelmes - mindenki drukkol a lány boldogságának, ugyanakkor óvni próbálják, hiszen az új pasit nem ismerik eléggé. Végül győz a vágy és egy autóban megtörténik, amit már a Titanicban láttunk Kate-től és Leo-tól. Jay még fel sem lélegezhet, amikor az új pasi átmegy őrültbe. Elkábítja a lányt és elvonszolja valahová, ahol a sikoly nem hallatszik. Ott megkötözi a lányt majd várnak. Várnak, mert még valaki nem érkezett meg.
Azután Jay észrevesz egy fura nőt, aki lassan közeledik hozzájuk. A pasi pedig megosztja vele az egyik ősi félelmünket: - Ez a valami, ami most jön felénk, meg fog ölni! Ez egy átok! Szeretkezéssel terjed és átadtam neked! Most rád fog vadászni és amíg meg nem öl, addig én biztonságban vagyok! - ésatöbbi.

Elég erős felütés és hatásosan van tálalva, fényképezve.
Tényleg nem emlékszem, hogy az utolsó pár évben láttam volna e hasonlóan feszült felépítésű, elgondolkodtató horrort.
Miért is az?

Mert rengeteg kérdést felvet mind morális, etikai téren, mind gyakorlatiasságból plusz egyéb.
Néhány, hogy csak a blőd gondolkodásból szemezgessek:
Ha mondjuk elítélem a prostitúciót, használhatom e az átkot arra, hogy kurvákat öljek? (Ez hülye???)
Ha mondjuk előtte szűz voltam, de most a saját védelmemben odaadom magam mindenkinek, kurva leszek vagy túlélő?
Átadhatom e az átkot olyannak, akit igazán szeretek, abban bízva, hogy ő jobban fogja kezelni, ezáltal engem is védve?

Amúgy szerethetünk valakit annyira, hogy józan fejjel átvállaljuk magunkra az átkát?
Te megtennéd?
Szereted a mostani párod annyira?

Sehol nem vagy biztonságban: Feladod vagy bármilyen eszközt megragadsz, hogy kibújj alóla?

A film rendezője saját történetét dolgozta vászonra. Le a kalappal, mert ilyen rövidke filmes múlttal szerintem elég komoly darabot készített. Könyörgöm, ha esetleg sorozat lesz belőle, nagyon figyeljenek a folytatások minőségére, ne valami kutyaütő kapja meg a melót. Mitchell jól adagolja a feszültséget, a színészeivel is elvan, van stílusa.

Kedvenc jelenetem, amikor Jay az egyik támadás után faképnél hagyja a barátait - hiszen mivel nem látják a szellemet, segíteni úgy sem tudnak, neki viszont menekülnie kell - majd a tengerpartra menekül, hogy pár óra nyugalmat leljen. Majd az amúgy eléggé visszafogott lány észrevesz egy kis csónakot, melyen pár srác tivornyázik. Látszik, hogy a lány őrlődik kicsit, majd vetkőzni kezd és besétál a vízbe. A filmben itt van egy ugrás, ám egyértelmű, mi történhetett a továbbiakban. (Vagy túlképzeltem? Mondd meg te!) Szóval, Jay, feladva elveit a szex terén, mondván, hogy nem fekszik le fűvel-fával, önnön védelmében beúszik a három sráchoz, iszik velük egyet, majd nagyon valószínű, belemegy egy többes szexbe, hogy valamennyi időre rájuk hárítsa az átkot. Persze, nem szól nekik - el sem hinnék - de míg az átok a három srácot utoléri, Jay azzal is nyerhet pár napot, amíg kitalálja, mi a következő lépés.
Egyszerűen zseniális kicsavarása ez a tinik könnyelműségének fricskájára. Nesze neked, bulizós, könnyű vérű csajok. Megfelelő motiváció hatására a szomszéd szűzike is elkapható egy fordulóra.

Egy másik jó jelenet, amikor Jay gyerekkori szerelme, miután "átvette" az átkot - tudjuk, szexeltek!!! - autójával a kupis negyedben gördül végig lassan a sarkokon. Vajon mi járhat a fejében? Talán, hogy némi apró pénzért átadhatja az átkát egy szakmabelinek, aki, munkájából kifolyólag ki tudja mennyi ideig védettséget élvezhet...
Talán meg is teszi a srác?
A film végül választ is ad, nem is.
Mi pedig elégedetten, de kissé összeszorult gyomorral állunk fel.
Majd áldjuk az eget, hogy amikor mi szexelünk, nem fenyeget minket hasonló veszély!


Pedig még mindig ott az AIDS.
Ami már közel sem olyan fenyegető...

90%
Horror filmnél szerintem ez a 100% :)
A "Valaki követ" viszont nem csak horror. Kőkemény társadalmi dráma.

Nagyon remélem, hogy a divathullámot nem lovagolják meg és nem készítenek egy hangulat romboló második részt, amolyan prequel-t, amiben megmutatják, honnan ered ez az egész átok dominó sor, sem egy alacsony költségvetésű, tékás alsó porcra fejest ugró folytatást.
Azzal pont a film egyedisége csorbulna.

A film Mafab adatlapja: Valami követ (2014)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: