Maggie-mondja: Atomszőke - Atomic Blonde (2017)

Maggie-mondja: Atomszőke - Atomic Blonde (2017)

Rendezte: David Leitch

Ismét egy képregény a filmvásznon, ezúttal a 2015-ben megjelent The Coldest City című kémtörténet megfilmesített változatához van szerencsénk.

A sztori 1989-ben játszódik, a rendszerváltás idején, Berlinben. Ez a mezei amerikai nézőknek persze nem sokat mond, mi jobban érezhettük a saját bőrünkön, esetleg ha túl fiatalok vagyunk, akkor hallhattunk róla szüleinktől. Megnyugtató, hogy ma is felfedezhetjük magunknak a híres-hírhedt Kelet-Berlint, hiszen az ott zajló jelenetek többségét Budapesten forgatták. Azonban a történelmi háttér kicsit el van mismásolva, ennél azért lehetett volna keményebb és realisztikusabb. Jobbára azt látjuk, hogy néhány kötött pulóveres és/vagy punk alak lepukkant graffitis falak tövében portyázik és pattannak, ha jönnek a zsaruk. Azonban a zenei aláfestés mégis sokat pótolt nekem a korszakból. Persze, hogy nosztalgikus volt Nena, George Michael vagy Falco dalait hallani, igaz feldolgozásként, de elég jól komponálva a jelenetekhez. Hol a dal igazi, hol pont az ellentétes érzelmi hatására építve.
Na ennyit a körítésről és az atmoszféráról.

Lássuk a sztorit. A főszereplő Lorraine Broughton (Charlize Theron), kvázi női James Bond, aki az MI6 ügynöke és azért küldik a Berlini fal közelébe, mert pont a forrongó kettéosztott német városban tűnt el egy fontos lista, amely nyugati ügynökök nevét tartalmazza, de sokan vadásznak rá a KGB-től a francia titkosrendőrségen keresztül a CIA-ig. Atomszőke ügynökünk kénytelen együttműködni a tenyérbemászó, de a terepet igencsak jól ismerő beépített ügynökkel, David Percivallal (James McAvoy), akivel kapcsolatban azonban nem látszik minden tisztának.

A film két idősíkon fut. Egyrészt egy londoni kihallgatószobában, ahol Broughton ügynök meséli a történetet főnökeinek (Toby Jones, James Faulkner, John Goodman), itt magyarázza, kommenteli is a látottakat, ha valakinek nem lenne minden érthető. A másik idősík pedig maga a mesélt történet, amely a berlini fal egyik vagy másik oldalán játszódik.
Számomra a kihallgatás jelenetei kicsit unalmasnak hatottak, néha kifejezetten hatásvadász, de üres párbeszédekkel. Pedig a színészgárda azért nagyon ott volt ezekben is, de valahogy mindig vártam mikor lendülünk túl rajta és kezdünk ismét akciókba. A moziban ülő barátom szerint olyanok a párbeszédek, mint a Johnny Mnemonicban: tele atmoszférateremtő, de teljesen érdektelen blablával. És hogy valami hatása tényleg lehetett az említett filmnek, arra példa a végén a gonosz kétszeri kiiktatása (amit különben már a Mnemonicban is utáltam).

Az akciójelenetekben kifejezetten tetszett, hogy a női ügynök nem férfiként harcol. Előkerül a magassarkú cipő is fegyverként és persze minden, amit a keze ügyébe tud kapni. Olyan, mint egy szexi, de kétségkívül veszélyes vadmacska. A lasszózós verekedése látványos, nem kíméli az ellenfeleket és nem átallja őket akár kitámasztóhorognak is használni. Ugyanakkor a női ügynökkel sem bánik kesztyűs kézzel a férfi ellenfelek garmadája, rendesen érvényesül az egyenjogúság: többször feltörlik vele is a padlót.

Az akciójelenetek persze egyrészt a rendező, David Leitch tehetségét dicsérik, aki maga is kaszkadőr volt annak idején, ez kifejezetten átjött a verekedések jól megkomponált koreográfiáján. Ugyanakkor lássuk be, ehhez kellett egy olyan színésznő is, mint Charlize Theron, aki így negyven felett is olyan csábító és veszélyes, hogy még a francia ügynököt játszó Sofia Boutella sem tud ellenállni neki és itt ismét egy James Bond-vonalnak megfelelő momentumot kapunk: ügynökünk bármilyen nőt megkaphat. Akkor is, ha történetesen ő maga is nő.

A film gyengesége a végére kifejezetten túlbonyolított többszörösen megcsavart szál, amely már a hiteltelenségbe sodorja a sztorit. Illetve hogy nem igazán lép ki az alaptörténet a szokásos kémfilmek soraiból.

A film erősségei a képregényhez méltóan rendesen megkomponált képek, a koreografált verekedések, Charlize Theron alakítása és hogy egy ízig-vérig női ügynököt sikerült neki és a rendezőnek vászonra vinnie.

Ugyanakkor azt mondom: a film egyszer nézhető, de többet vártam tőle. A bemutatók alapján minimum egy Nikitát. Szóval az Atomszőkéből az erősségei ellenére sem lesz kultfilm.
Kár érte, kiváló ügynök volt.

Az alábbi cikket nem Jerrycomovie írta.
Minden, ami a cikkben olvasható, egy másik személy tollából származik.
Az illető: Maggie

A Belko-kísérlet - The Belko Experiment (2016)

A Belko-kísérlet - The Belko Experiment (2016)

Rendezte: Greg McLean

A film Mafab adatlapja: The Belko Experiment (2016)

Megtekintés: Tetszett a Battle Royal és társai? Akkor ezen is elvagy amíg tart.

A Galaxis őrzőinek rendezője néha forgatókönyveket ír, amelyekben zűrös szituációkba kergeti szereplőit és Michel Rooker fejét szétverik...

Greg McLean berobbant 2005-ben a "Haláltúra" című torture horror drámájával és azóta már nem feltétlenül nulla forintos projektekhez kap lehetőséget. A "Belko-kísérlet" természetesen nem egy nagy költségvetésű darab, még akkor sem, ha néhány szerepre sikerült filmkedvelőknek ismert arcokat szerződtetni. A történet nagy kamu, megfelel az ókori gladiátorjátékok jelenidejű átiratának, mivel alapjában véve egy mindenki-mindenki ellen felállású mészárlásról mesél, amely tematikából évente készül két-három darab, néha egészen remek alapötlettel, mellékszereplőkkel vagy csattanóval.

A "Belko-kísérlet" azonban ezen a műfajon belül egy megbízhatóan átlagos mozidarab, amely nem feltétlenül lesz közönség kedvenc, mivel hiányzik belőle valami plusz. A "Battle Royale-ban" fiatal iskolás korú gyerekeket kényszerítettek öldöklésre és ez adta a film pikantériáját, meg az, hogy a psziché reakcióival is foglalkozott a történet, nem csupán az erőszakos gyilkosságokra koncentrált. A Schwarzenegger főszereplésével készült Richard Bachman könyvből összetákolt "A menekülő ember" pedig a hírneves osztrák tölgynek köszönhette sikerét, legalábbis underground videós körökben.

A "Belko-kísérlet" egy nem létező cég irodaházának falai között játszódik és egy olyan kísérletről mesél, amelynek a valóságban sok létjogosultsága nem lenne, lévén az eredmény túlságosan is szűk keretek között mozog, habár a film végén egy mondatban utalnak rá, hogy valójában mennyi, de mennyi információt tartalmazott a meggyilkolt hetvenkilenc irodista kálváriája. Azután apró képernyőkön láthatjuk, hogy a Bogotába települt irodakomplexumon kívül még számtalan hasonló helyszínen végezték el a gyilkolós hajszába torkolló kísérleteket és egyértelműen utalnak rá, hogy ez csupán az első fázis.

Honnan ismerős ez?
Biztosan több film foglalkozott ezzel és van olyan, ami most csak nekem is homályosan jutott eszembe, viszont kettőnek egészen biztos az volt a csattanója, hogy miután egyetlen túlélőnk életben maradt, jutalmul mehetett a következő szintre, azaz feltételezhetően ismét egy mészárszékben találhatta magát, hozzá hasonló túlélőkkel.
Az egyik a "Circle" a másik pedig "Az emberi faj".
Sokan azért szeretik ezt az alapötletet, mert valójában nem nagyon kell megerőltetnie magát az íróknak, hiszen a film derekát az erőszak, gyilkosság adja.
Lásd pl. Albert Pyun kifejezetten lusta moziját is, az "Öld, ahogy éred!"-et. Itt is egy zárt területen kell száz bűnözőnek lemészárolnia egymást, nem kísérleti jelleggel, csupán mert valakinek ez tetszik.
James Gunn forgatókönyve gyakorlatilag minden ötletét úgy lopkodta össze, más, hasonló témájú filmekből és ezt ötvözte egy pergős kis, gore-ban bővelkedő, szatirikus humort nyomokban felmutató horror-akció moziban. Sajnos, jellemrajza és a karakterek közötti kapcsolatok megfestésére már nem elég a vászon, a végeredmény kicsit összecsapott, elnagyolt.

Ha azonban neked tetszik ez a téma - és nem vagy vele egyedül, hiszen mindig jönnek ki újabb és újabb filmek, erre építve (Raze, Kocka, A megtisztulás éjszakája sorozat) és van közönsége - akkor bátran tegyél vele próbát.

A főszereplőnk John Gallagher Jr., akinek a közelmúltban több filmjével is találkoztatok az oldalon. (Cloverfield Lane 10, Hush) Hozza a szerethető harmincas srácot, aki a barátnője életéért jobban izgul, mint magáért, akinek helyén a szíve és az esze is, aki végül felülkerekedik az ellenségein.)

Másik fontos karakter a cég helyszínen tartózkodó első embere, az irodavezető-igazgató, aki azonban úgy tűnik, szintén feláldozható, hiszen neki is végig odabent kell tartózkodnia. Tony Goldwynt mióta rendez, ritkában látom filmekben, viszont a Ghost óta, mindig is kedveltem és remekül tudja hozni az intrikus, negatív karaktereket.

Rajtuk kívül több, főleg sorozatokban feltűnő színész kapott szerepet a filmben, emlékezeteset egyedül talán csak John C. McGinley tudott alakítani, habár, ezt inkább a forgatókönyvnek köszönheti, hiszen karaktere van ennyire megírva.
Miután kiderül, hogy kb. mire számítsunk a filmben, a meglepetés faktor erősen elveszik, hiszen tudjuk, mire számítsunk és ettől nem is nagyon lehet eltérni. A befejezés is felemás, nem tartogat elég izgalmat, annak ellenére, hogy főhősünk azért tud meglepetést okozni, ez végül mégsem lesz annyira fontos.

A film simán folytatható, de ahogyan hasonlóan elődeihez, nem valószínű, hogy valaha beleugranak egy második részbe, hiszen sokat nem lehet ehhez hozzátenni, szinte csak az emberek mészárlása lehet érdekes egy fanatikus vér után szomjazó nézőnek.
A lezárás mostanra már klisés.
Eleve visszásnak érzem, hogy a kísérlet során a.) egyetlen ember maradhat életben b.) ha nem gyilkolnak az irodisták kellő elánnal, akkor drasztikusan csökkentik a számukat manuálisan.) mert teljesen más eredményeket kapunk ha szakaszokra bontjuk a kísérletet. Nem mindegy, hogy tudom, ha megölök hat embert, akkor nem kell még többet megölnöm, azaz vége lesz az öldöklésnek és az sem mindegy, hogy mikor jövök rá, hogy amolyan hegylakósan, nem maradhat, csak egyetlenegy túlélő.
Nem is világos, hogy egy ilyen kísérlet mire lenne jó, ezért feltételezem, hogy nem végeztek el a valóságban ilyesmit.

50%

Ha szeretnéd látni:
- Belko-kísérlet (2016)

Music: Guardians Inferno (2017)

Van rá példa, hogy bizonyos blockbuster mozik nem csupán a mozivásznon jelennek meg, hanem a vetítőtermeken kívül is aktív életet élnek.
A szereplők promóciókra járnak, a filmmel kapcsolatos tárgyak elözönlik az áruházak polcait. Egyes karakterek külön filmet kapnak, vagy csak vendégeskednek más mozikban.
Az Internet pedig teret ad annak, hogy sikeres vagy kevésbé ismert mozik kihasználják a nézők információ igényeit és magát, a mozifilmet egyéb videóanyagokkal támogatják meg, amellyel adott film kereteit tolják ki, esetleg egy egész mitológiát mélyítenek el.

A "Guardians of the Galaxy" stábja nem ment a szomszédba némi humorért, ezért a film házimozis kiadását sok egyéb mellett ezzel a zenei klippel pakolták meg.
A rövid zenei klippet James Gunn rendezte, aki a képregényfilm első, eddig forgalomba került részeiért is felelt, de nem egyedül, mert segítségére volt David Yarovesky is, aki  (Pusztán megelőlegezem, hogy sok, további rész fog még készülni!)

A zenés videóban helyet kapott néhány szereplő a filmből és David Hasselhoff is, aki már az első rész idején is kivette a részét a film sikeréből, hiszen az eredeti trailer és soundtrack egyik meghatározó pillanata pont egy olyan dal volt, amelyet ugyan eredetileg nem ő énekelt és a filmben sem az ő változata hallható, az átlagnéző mégis csípőből hozzá kötötte. Ez mondjuk Björn Skifs-nek kellemetlen, mert bár az ő változatát használták fel reklámozásra és a filmben, mégsem az ő hírnevét öregbíti a zene.

Az első részben elhangzó Björn Skifs nóta a Bleu Swede művésznév alatt.

A film trailere, ami megalapozta a hangulatot.

A David Hasselhoff féle változat az aranykorból.

A második részhez tehát meghívták Hasselhoffot, hogy kicsit bohóckodjon már egy retro, hetvenes évek stílusában készített zenés marhaságban, amelyben tiszteletét teszi többek között Michael Rooker, Zoe Saldana és Stan Lee is, meg páran még a fontosabb karakterek közül, valamint a rendező.
A zene fülbemászó és annak ellenére is szórakoztató, hogy ma már ilyesmire nem nagyon táncolnánk.

Guardians Inferno

Le a kalappal Hasselhoff előtt, aki képes magán is nevetni. (Lásd pl. Baywatch)