Anyám és más futóbolondok a családból (2015)

Anyám és más futóbolondok a családból (2015)

Rendezte: Fekete Ibolya

A film Mafab adatlapja: Anyám és más futóbolondok... (2015)

Megtekintés: Közel sem olyan erős darab, mint amennyire beharangozták, de drámakedvelőknek kellemes másfél óra.

Az "Anyám és más" című keserédes drámát sikerült egy napon, közvetlenül a "Drága Elza!" után megnéznem. Ne kérdezd, mi volt velem, hogy két erős magyar alkotással ütöttem el az időmet. Egyszerűen olyan hangulat kérdése. Olyan borús, magyar-film nézős hangulat. Ráadásul, mindkét filmről már jóval korábban hallottam, azután pedig egy viszonylagos, majd' másfél éves szünet után, véletlenül egyszerre jutottak az eszembe. Mindkettő érdekelt, mindkettőt megkerestem, megnéztem.

Mindkettőt jó filmnek tartom, de mondanivalója miatt talán a "Drága Elza!" az erősebb, míg színészi játékban és forgatási profizmusban sokkal masszívabb darab az "Anyám és más...", hiszen ez a visszatekintős kamaradráma, melynek jelenidejű főszereplője anya (Danuta Szaflarska) és lánya (Básti Juli), míg a múltban az anya (Ónodi Eszter) szerepe fontos, egy jutalomjátéka két remek színésznőnknek, akik mellett egy harmadik, idős hölgy végszavazik, ezért biztos te is találsz benne azonosuláshoz közeli karaktert.
Töfi1: Szaflarska ugyan Eredetileg a korábban Osztrák-Magyar Galíciában született, ezt a területet azután, felosztották Oroszország és Lengyelország között, és Lengyelországhoz csatolták, ezért a művésznő mint lengyel állampolgár öregbítette a filmes szakmát.
Töfi2: Szaflarska, benne volt a 100-ban, a film forgatásakor, és 2017 februárjában hunyt el, 102 évesen.
Töfi3: Bár Szaflarska alapjában lengyel színésznő volt és alig félszáz filmes munkában vett részt, közel 15 évvel korábban már dolgozott együtt Ónodi Eszterrel és a sors fintora, hogy az 1999-es "Az alkimista és a szűzben" Ónodi nagymamáját alakíthatta, míg ebben a filmben már egyenesen az öregkori Ónodi Eszter karaktert keltette életre!
Töfi4: A filmben látható Magyarországi elcsatolásos rész a lengyel színésznőnek ismerős téma lehetett, hiszen azt a területet is elcsatolták, ahol ő megszületett.
Töfi: Szaflarska utolsó filmszerepe.

A cím és a korábbi cikkek a filmről, azt sejtették velem, hogy egy bolondos, önfeledt vígjátékot fogok látni, amelyben anya költözései és a vele kialakult helyzetek a humor forrásai. A film azonban nem gyúrt rá a megmosolyogtatásra, annak ellenére sem, hogy találunk benne viccesebb részeket. Azonban sokkal inkább egy korkép, keserédes dráma, amely egy anya szemén keresztül mutatja meg a történelem olyan szegmenseit, amelyet egy a családot tyúkanyóként összetartó nő szemén keresztül ismerhetünk meg.
A történelmi negatív történések ellenére a film igen élet igenlő és pozitív oldalról igyekszik bemutatni az érát. Van a filmben ország szétszakítása, zsidóüldözés, államosítás, szegénység, érintőleges még emigráció is szóba kerül.
Mondjuk, állítom, hogy ha a forgatókönyvíró-rendező Fekete Ibolya bevonja néhány kollégáját, egy sokkal pörgősebb és család barátabb filmet tudtak volna tető alá hozni, amibe, a téma kapcsán, magam kicsit több humort csempésztem volna be. Ettől függetlenül az "anyám és más..." közel került egy remek tablókép bemutatásához, azonban talán szétszórt darabossága miatt kicsit olyan, mint a főszereplő idős édesanya gondolkozása, aki szemlátomást már kezd megküzdeni az öregkori Alzheimerrel.
Ezért néha a film szerkezete is kissé töredezett, ráfért volna némi fazonírozás.

A befejezés pedig bár teljesen egyértelmű, vártam volna némi kerekítést, valami kis kikacsintást rám, aki végigkövette ezt a kalandos életutat.
Az egész film emlékeztetett pl. Szabó István "A napfény íze" című körképes tabló tragédiájára, csak ott, mintha jobban beleilleszkedtem volna a környezetbe, a család életébe, amiből a közvetlenséget, érthetőséget kissé hiányolom.
Annak a filmnek drámai befejezése - a családi recept zúzóba kerülése - sokkal erősebben megérintett, mint itt az anyuka utolsó lélegzetvétele és szavai.

Még érdemes kiemelni az apát alakító Gáspár Tibort, akinek alakítása legalább olyan erős, mint Ónodi Eszteré és Básti Julié.

Azért a poszteren belém sulykolt 27 költözést sokkal markánsabban mutattam volna be, mert így bizony ez a nagy szám nem kapott kellő figyelmet.

65%

Drága Elza! (2014)

Drága Elza! (2014)

Rendezte: Füle Zoltán

A film Mafab adatlapja: Drága Elza! (2014)


Megtekintés: Ha van rá mód, kihagyhatatlan mozi!

A "Drága Elza!" a maga módján egy hiánypótló alkotás. Pusztán azért, mert a háborús dráma nem országunk kedvenc filmes műfaja, nem is készül belőle túl sok és ha mégis ilyesmire vetemedünk, az általában egy művészeti pénznyelő, mert sokba kerül - a pufogtatás az, ha láttad már pl. az élménylövészetek árait - és közel sem biztos, hogy megtalálja nálunk a közönségét. No, nem azért, mert nem szeretjük a háború poklát bemutató filmeket, csak ódzkodunk attól, hogy azt olcsó, vásári mulatságként kelljen élveznünk, így természetes, ha nem sok bizodalmunk van egy hazai alkotásban. Gondoltam eddig.
Azután megnéztem a filmet és a véleményem elég sokat változott.

A "Drága Elza!" abban a tekintetben is újító szellemben készült, hogy alkotói, miután a filmet kitették "jó indulatú rajongók", a világhálóra, ezzel megtorpedózva annak a lehetőségét, hogy a mozit érdemes legyen kiadni lakossági forgalmazásra, hogy esetleg a belefektetett energia és művészi értek kamatozhasson, inkább léptek egy merészet és filmjüket saját maguk tették végül elérhetővé, teljesen ingyen.
Mondanám, hogy ez a követendő út és le a kalappal Füle úr és Grátz Márk (A társ forgatókönyvíró) társasága előtt a gesztusért, de ugyanakkor sajnálom, hogy ilyesmire szükség van.
Igen, aki ismer, tudja, hogy részemről azzal próbálom a magyar filmművészet erejét támogatni, hogy mindenkit buzdítok arra, hogy alkotásainkat lehetőleg moziban tekintse meg, ha van rá mód illetve, ha tényleg tetszett a nézőnek az adott mű, akkor ne kalózmásolatokat gyűjtögessen, hanem adjon ki rá pár forintot, ezzel is támogatva művészeinket, alkotóinkat.

Füle Zoltán és Grátz Márk tehát részemről megérdemli a tiszteletet, a már előbb említett okból és abból is, hogy egy igen erős és ügyes filmet készített, igyekezve nem beleesni abba a hibába, hogy klisésen mesélje el. Engem a "Drága Elza!" végig szórakoztatott, már, ha egy háborús dráma esetében beszélhetek ilyesmiről. Füléék forgatókönyve talán nem elég feszes, lehetett volna sűríteni, azonban jó ütemérzékkel, mikor figyelmem elkalandozott volna, igyekezett visszarántani a nézőt valami érdekes pillanattal, erős karakterrel, apró fordulattal a székbe.

Lombos Misi (Makray Gábor) a vonat mellett vár az eltávra, hogy kiheverje a második világháború ráeső poklát, ám a menetlevelét figyelmen kívül hagyják, sőt, majdnem rásütik, hogy hamisította, ezért a karácsony környéki ideiglenes szabadság elúszik, mint sikoly a szélben. Felettese ferde szemmel néz a fiúra, egészen a következő támadásokig, amikor a magyar haderőt felmorzsolják az oroszok és Misiből hadifogoly lesz, aki csupán annak köszönheti, hogy nem lövik egy gödörbe, társai után, hogy a magyar, német és orosz nyelv mellett beszél olaszul is és így már egészen jó tolmács adottságokkal rendelkezik. Persze, hazajutásának helyzete ettől még végtelenül kilátástalan, amit viszont a fiú nem képes elfogadni. Egy rabtársa tartja benne a lelket és mintha valami fura baráti kapcsolat szövődne közte és az orosz csapat vezetője között, annak ellenére, hogy mennyire talmi kötelék is ez.
A háborúban azonban semmi sem az, aminek látszik és néha pont azok ugranak a torkunknak, akiktől legkevésbé várnánk. A biztonság pedig puszta illúzió.
Misi kálváriája az utolsó képsorok után sem biztos, hogy megnyugtató lezárást tudott elérni, habár, erre erősen utalnak. Mégis, olyan érzéssel álltam fel a film mellől, hogy Lombos úr kalandjai még nem értek véget, hiszen nem az a szerencsés - vagy mégis, mert nézőpont kérdése - fajta.

A film fényképezése egészen pazar (Grátz Márk). A kezdő képsorok megtekintése után - amiben azért a film egyik legnagyobb petárdáját máris ellövik - pedig megemelem a kalapom. A főcím zenéje és stílusa, együtt a gyönyörűen kivitelezett és korábban filmjeinkre nem oly jellemző technikai megoldások után azt kívánom Füle Zolinak, hogy kapjon egy telefont egyenesen Hollywood-ból és lökjék be a szekerét, mert alig némi rásegítés kell a fiúnak, hogy világsikerű rendező legyen, hisz a lovak már megvannak neki hozzá, a kisujjában. Márknak szintén hasonlókat!
Antal Nimród is kapott lehetőséget és ez úgy vélem, Füle Zoltánnak is kijár. Persze, nem kizárt, hogy ha bekopog ajtaján a kecsegtető ajánlat, direktorunk kicsit elkurvul - Nimródnál is voltak rá jelek, ettől eltekintve élvezem amerikai munkáit, mert stílusából elég sok megmaradt a vásznon - ám ezt a fajta prostituálást nekem elbírja a gyomrom.
Sőt, örülök annak, ha hazám tehetségei lehetőséget kapnak a világban és viszonylag ritka esetben fanyalgok.
Még kiemelném Kozow szerepében Bodor Gézát, aki bár előttem munkássága nem ismert, összességében egy elég jó kis színész. Talán, mert kicsit emlékeztetett a fiatal Jeffrey Combs-ra, akit nagyon kedvelek.
Makray Gábor talán nem olyan erős színészi jelenléttel bír, mint amit elvárhatnánk egy főszereplőtől, viszont ez a bizonytalan érzés nem tartott ki nálam a film végéig.

A film többsége a párbeszédekre és Lombos Mihály karakterének monológjaira épül. Bár, egy háborús akciófilm költsége egyáltalán nem pénztárcabarát, Füle forgatókönyve jó érzékkel lavírozgat az akciójelenetek és a kamaradrámai jelleg között, becsempészve a képsorokba némi humort is.
A film persze óhatatlanul megidézett néhány klasszikus darabot megoldásaival, de ez annak tudható be, hogy túl sok filmet nézek, így néha ott is kapcsolódást látok, ahol esetleg erre szándék nem volt.
A katonatársak lefestése az aknamezőn kicsit Jeunet, a legjobb cimbora mellékszál meg talán egy kis "Fight Club".

Egyedül, amin csiszolni kellene még, az a zenei aláfestés minősége és indokoltsága, mert egy komor dráma esetén néha a kevesebb több, bár, hangulatáért a készítő, Horváth Szilárd, figyelmet érdemel.
Várom a Füle stáb következő produkcióit és fiúk, az imdb oldal eléggé hiányos alkotói szempontból, így kéretik azt rendesen feltölteni, pl. a szereplők felsorolását! :)

Sajnos a film bemutatója körüli hercehurcára nem sok rálátásom volt, de az biztos, hogy érződött némi háborgás az "erőben". Már pár éve beszéltünk róla ismerősömmel, hogy jön ez a film és meg kell néznünk. (Belebotlottunk a trailerébe és felcsigázott minket.) Azután mintha marketing szempontjából nem teljesítettek volna elég jól a fiúk, mert szörfölgetés közben egyszerűen nem hallottam eleget a moziról utána vagy két évig, egészen addig, amikor véletlenül eszembe jutott - barangoltam egy filmes listán, hogy milyen jobb magyar filmek jöttek ki az elmúlt években és lemaradtam róluk - és akkor meg beírva a keresőbe, eljutottam egy indavideó linkhez, aminek egy részt örültem, mert legalább láthattam a filmet, másrészt, zavart, hogy alkotásaink milyen könnyen felkerülnek a világhálóra és így roppant kevés anyagi hasznot hoznak azoknak, akik kiérdemelték azt, hiszen, ha nincs bevétel, sokkal nehezebb egy következő filmet összedobni.
Amerikai filmek esetében nagyvonalúan (és képmutató módon) szemet hunyok az ilyesmi felett, de, ha úgy érzem, a film megérdemli, akkor hozzon annyi hasznot, amennyit csak lehet és az érdeklődő ne sajnáljon rá pár forintot.

80%
Remélem, ezt a magas osztályzatot később sem bánom meg és nem azért érzem ennyire jónak a filmet, mert ki voltam éhezve "tőlünk" egy ilyen produkcióra. Majd visszatérünk rá pár év múlva...

Ha szeretnéd látni és szerintem szeretnéd, akkor itt tedd meg, legalább a megtekintéssel támogasd a készítőinket!

A lecke - The Lesson (2015)

A lecke - The Lesson (2015)

Rendezte: Ruth Platt

A film Mafab adatlapja: The Lesson (2015)

Megtekintés: Mondanivalója van, de a megvalósítás eléggé gyengécske.

Értem én nagyjából Ruth Platt mit szeretne elmondani a jelenkori nemzedékünkről ebben a moziban, de valahogy félrecsúszik az egész és ráadásul a forgatókönyv sem nagyon tudja, kinek az oldalára kellene állnia, ezért a főszereplővel kell szimpatizálnunk, holott az meg sem érdemli.
Platt mozija több gyermekplezúros sebből vérzik. A film néhány diákot állít a középpontba, akik képtelenek ember módjára viselkedni az iskolában, míg végül ezt megelégelve az egyik tanerő a maga kezébe véve az irányítást, egy merőben szokatlan oktatási módot választ, amely viszont meglepően hatásosnak bizonyul.
Ez pedig a krízishelyzet-memoriter.
Jól hangzik így?
A film ennél profánabb.

Fin (Evan Bendall) unatkozó, agresszív kamasz, aki bátyjával és annak barátnőjével (Michaela Prchalová) él. A mindennapjait a semmit tevés, a suli és a bátya barátnője utáni sóvárgás teszi ki. A suliban képtelen viselkedni és legjobb barátjával, Joel-lel (Rory Coltart) megmarnak bárkit, mint a veszett kutyák. Azt mondanád, hogy te is voltál fiatal és csak nem bírnak a vérükkel, de itt sokkal többről van szó. A film főszereplői, akiket nem lehet megkedvelni és ezért nem is lehet további sorsukért izgulni, két ütni való hülyegyerek, akiknek egyetlen jó pillanata nincs az életben, ezért elég nehéz a film második felében végigülni a mozit anélkül, hogy az egyszeri néző a fejét vakargassa, miközben eldönti, morálisan kinek is kellene igazat adnia a történések miatt.
Sajnos a forgatókönyv ránk erőlteti a maga változatát, amelyben valamiért Fin lesz a befutó és ha ez nem lenne elég, végül még egyfajta ajándékot is kap az írónőtől, aminek meg végképp nem láttam értelmét a kilencven perces befejezésben, hiszen a film szükségtelenül kapott még egy lezárást, amit finomabb arányérzékkel inkább el kellett volna hagyni.

Egyik délután Fin és Joel a kisváros utcáit rója és szokás szerint károkat okoznak a közösségnek - agyatlanul szétrúgnak egy kerékpárt, stb. - amikor váratlan támadás éri őket hátulról. Az egyik tanerő, Mr. Gale (Robert Hands) nem tudni, mennyi előkészület után, de elkapja a két szarházit és a külön erre a célra kialakított raktárába vagy garázsába cipeli őket. Biztos nem egy hirtelen ötlet volt csupán, hogy a két srác ott köt ki, ahol, lekötözve, kínzásra készen, mert Mr. Gale, szokatlan eszközhasználata ellenére - szögbelövő, kalapács - egy elég lényegre törő és összeszedett gyorstalpalón vezeti be Fin-t a nyelvtan szabályrendszerébe, megspékelve az irodalom fontosabb és egyben fiataljaink viselkedésébe vágó kötelező olvasmányaival.
Eredetileg biztos az volt a terv, hogy a két fiút egyszerre képezzék színötös eminenssé, ám Joel leheletnyivel nagyobbat kapott a buksijára, ezért sokkal passzívabban tud csak részt venni az eseményekben, ezért hamar kiderül, hogy szerepe inkább csak rásegít Fin kálváriájára, dramaturgiailag annyira nem fontos.

Amíg Mr. Gale az oktatást csapatja, addig Mia otthon izgul a tizenhat éves Fin-nért, mert nem jön haza a szülinapjára és a fivérével is sikeresen összeveszett, mielőtt elindult otthonról. A fivér, Jake (Tom Cox) közel sem annyira izgatott, hogy telefonálgasson a rendőrségre, és mintha a testvéri szeretet sem lenne a vérébe olyan erősen kódolva, hogy az öcsi miatt izgulgasson. Megjegyzem, Jake egész karaktere slendrián módon lett vászonra álmodva. Egész viselkedése megkérdőjelezi, hogy miért van vele egyáltalán a lány, habár, erre igyekeztek egy titokzatosnak látszó magyarázatot adni, a lány felbukkanó anyjával kapcsolatban, amely szál azután tökéletesen el lesz felejtve, nem lesz kibontva. Jake simán elzavarja a nőt, aki egy kidobófiúval érkezik a lakáshoz, miközben Mia elbujkál az emeleten, majd halvány utalást kapunk rá, hogy a hölgy sokkal rosszabb volt Miának, mint most Jake. Ezt meg nekem el kell hinnem.
Mia amúgy egy igazi szerencsemalac. Kimegy cigarettázni a városka csendes utcáira, mert épp összebalhézott Jake-kel és néhány vágás után belefut Mr. Gale kocsijába - amit a két srác korábban összekaristolt. Ha ez nem lenne elég, valahogy, két kalapácslendítés között Mr. Gale észreveszi a lányt és bevonszolja a többiek mellé, ami megint a forgatókönyv egy erősen megkérdőjelezhető pontja, több okból is. Azért elég WTF jelenetsor volt, amikor a lány ráakad a bűntett helyszínére.
Végül, egy össznépi kalapácsvetés után a tanulni való többeket a székbe szögez, bemutatva, hogy Mr. Gale módszerei azért kicsit működnek, csak ebbe belehal néhány szereplő.

Ami meglepett a tévéfilmes megvalósítás mellett, az Evan Bendall minimális színészi játéka, ami viszont lehet, a megfelelő direktori instrukciókkal karöltve, egészen jól működik. A Mr. Gale-t alakító Robert Hands sem teljesít rosszul. Ruth Platt rendezőként sokkal ügyesebb, mint forgatókönyvíróként. A végső szövegkönyvre ráküldtem volna egy szkript-doktort, aki összerázza azt, ami kissé szétesőnek tűnik a megtekintés közben.
Pl. nem éreztem indokoltnak a fekete-fehér flashback jeleneteket sem, nem is vezettek sehova. Jake karaktere és félreállítása a film végén, klisés és hiteltelen. Az utolsó két perc meg leginkább egy tini fiú nedves álmára emlékeztet, másra nem jó, mint, hogy valamiféle kifacsart "jutalmazásban" részesítse az amúgy azóta semmivel sem kedvelhetőbb főszereplő karaktert. Jó lett volna eldönteni még a végső fazonírozás előtt, hogy a készítők kinek is az oldalára álljanak, mert ebben a formában nehezen tud a néző állást foglalni.
Az biztos, hogy ahhoz Platt nagyon ért hozzá, hogy a szereplőket megutáltassa a nézőkkel, amihez elég néhány perc. Kár, hogy a széles érzelmi skálán főleg csak ezt az apró szeletet sikerült rendesen megcéloznia és beletalálni.
Ettől függetlenül nézhető darab, igaz, max. egyszer.

40%

Ha megnéznéd:
- A lecke (2017)