A védelmező - The Equalizer (2014)

A védelmező - The Equalizer (2014)

Rendezte: Antoine Fuqua



Amikor a film címébe belebotlottam és csak annyit hallottam, hogy akciófilm lesz, mondtam is magamban: Equalizer? Biztos megint valami elszállt Jason Statham marhaság lesz, amiben legyőzi a világot, közben grimaszol és betört orrán át szűri a szavakat. Ilyen címmel csak valami eszement akcióorgiát tudok elképzelni. Nem mintha, ismerném a szó pontos jelentését, csak a hangzása olyan... És mekkorát tévedtem!








"A védelmező" szegről-végről egy 1985-ös filmsorozat - The Equalizer - hevenyészett remake-je. A négy évados sorozatban egy ex-ügynök - ott idősebb, fehér férfi - segít bajba jutott embereken, hogy kellemetlen helyzetekből kivágják magukat. Ezt a sorozatot dolgozták át egy látványos nagyjátékfilmmé és még a lehetséges folytatás sem kizárt!

Fuqua nem a kedvenc rendezőm, már írtam erről, azt hiszem. Nekem kicsit dark a filmjeinek világa, hangulata. Sok a barnás szűrő, sok a cgi füst, sok, sok, sok. Ennek ellenére, mégis voltak filmjei, főleg az utóbbi években, amiket kifejezetten szerettem megnézni, újranézni. Nem feltétlenül az egész filmet, csak bizonyos részeket, mert szűrő ide, barnás hangulat oda, azért nem rosszul összerakott, korrekt mozikat szokott kiadni a kezéből. Nagy kedvencem pl. a "Támadás a Fehér Ház ellen" című Die Hard koppintás, főleg az a jó húsz perc, amikor a Koreai terroristák elfoglalják az elnök kedvenc tartózkodási helyét. (Nem egy budit.)

Marton Csokas a széttetovált bérgyilkos.

Fuqua megint egy kedvelhető filmet készített a színészzseni, Denzel Washington főszereplésével. Már dolgoztak együtt és az a korábbi közös munka egy rakás díjat ért kedvenc fekete színészemnek - Sidney Poitier a másik. A "Kiképzés - Training Day" igazi jutalomjáték: egy velejéig gonosz(?) rendőrről szól, aki ifjú társát simán beáldozná az első munkanapján, ha nem úgy ugrik, ahogyan ő fütyül. (Erősen sarkítva.)

"A védelmező" szintén hasonló jutalomjáték, csak most Denzel pontosan a másik végletet alakíthatja: egy kedves, jóravaló ex-ex-ex special katona ügynököt, aki nappal több helyen dolgozik, barátkozik az egyszeri halandókkal, míg éjjel többnyire könyvet olvas kedvenc kávézójában, figyeli a környezetét és nem akar a múltra gondolni. Azután életébe betoppan egy tizenpár éves prostituált, Alina aka. Teri (Chloe Grace Moretz), aki zenei sztáréletről álmodozik, miközben gusztustalan gazdag férgek farkát kell markolásznia. A stricije sem bánik vele kesztyűs kézzel, a kuncsaftok sem nagyon. Véletlenül Alina és Bob McCall (Washington) útja a törzshelyükön keresztezi egymást és Bob, talán maga sem tudja miért, úgy érzi, meg kell védenie a gyereklányt. (Mint annak idején Robert De Niro a Taxisofőrben - Taxi Driver - a hasonló szerepet játszó Jodie Fostert.)

Robert apró közjáték után személyesen keresi fel az orosz strici-üzletembert és egy rövid és sikertelen egyezkedés után rövid úton likvidálja az egész jelenlévő brigádot. Ezzel vége is lehetne a történetnek, ha a strici csupán magánzó lenne, ám valójában az orosz maffia egyik Amerikában tevékenykedő sejtjének volt a vezetője és így, fontos ember, akinek halálát meg kell torolni, vagy a konkurencia kicsit elkanászodik. Rögtön küldenek is az anyaországból egy volt Specnaz ügynököt, aki amolyan öltönyös verőember és problémamegoldó: Tedi (Marton Csokas)
Tedi először az ír bandát veszi elől, majd miután kiderül, hogy a véres leszámolás nem a többi maffia brigád műve, némi szerencsének is köszönhetően Bob nyomába ered.

akció begyakorlása a kaszkadőrkoordinátorral. 

Fuqua amolyan jó hollywoodi szokás szerint nem mélyed el a karakterekben és nem áll be sem középre, a szürke tartományba, mert nála minden fekete vagy fehér. A "Kiképzésben" simán megölette főszereplőjét, hiszen ő volt a rossz fiú, itt viszont, szinte már emberfeletti erővel rendelkező szuperhőst formál belőle. Talán ez a film egyetlen gyenge pontja: Robert McCall annyira vérprofi veterán, hogy általában üldözői orra előtt jár egy lépéssel, szinte sebezhetetlen és egyszerűen nincs ellenfele, ha harcról van szó. Pont ez a sérthetetlensége az, ami miatt a film inkább az agyatlan akciófilm kategóriában tévelyeg és nem tud átlibbenni a komolyan vehető dráma-akció szekcióba. Bob karaktere éjjel-nappal dolgozik és létezik. Szinte sosem pihen. Ért mindenhez. Telefonok, megfigyelés, közelharc. Segít, ahol tud és ha egy kis szarházi ellopja a kolléganője gyűrűjét, még arra is marad ideje, hogy lenyomozza az illetőt és egy súlyos kalapáccsal elégtételt vegyen rajta. Néha együtt sportol a grundon a srácokkal vagy beszáll egy épület tatarozásban. Igazi multitalentum, aki valamikor eljátszotta a halálát, hogy kiléphessen az ügynökségtől, ahol a legkeményebb munkákat bízták rá. (Azt mondjuk nem értem, hogy ha mindent ki tud nyomozni, minek keresi fel a volt kollégáit, akik úgy tudták, hogy meghalt. Az, hogy az orosz bérgyilkosról akart plusz infót megtudni, szerintem túl erőltetett érv.)

Ennek ellenére a film egészen pörgős és végre megint láthattam a "Zene és szöveg - Music and Lyrics" cuki üdvöskéjét, Haley Bennett-et, igaz, sajnálatosan felesleges és rövid szerepben. Bill Pullman nem kevésbé volt szinte csak mellékes cameo.

A fényképezés szép, a vége leszámolás alatti zene eszméletlen jó választás. Kicsit sok a sárga, barna és az indokolatlan lassítás is. Ettől függetlenül kellemes esti mozi.

90%

Figyeld:
- Zseniális, amikor a strici tárgyalás lezárásképp Washington a koponya formájú papírnehezékeket "szétosztja" a delikvensek között.
- A két korrupt zsaru mellékszál, ami nem nagyon visz sehova, de jó poén.
- Csokas "beszélget" az ír főnökkel.

- Washington és a szubjektív kameramozgás, a kitörni készülő akció előtt.

Kamuzsaruk - Let's Be Cops (2014)

Kamuzsaruk - Let's Be Cops (2014)

Rendezte: Luke Greenfield

Az elmúlt pár évben biztosan sok hasonló, rendőrös témájú filmet láttam, most mégis csak négy ugrik be hirtelen, amiből egy kifejezetten remek szórakozás volt  a "22 Jump Street" akár az első része, egy közepesre sikerült "Női szervek", hogy a nők se maradjanak ki a marháskodásból, egy egészen unalmas lett, olyannyira, hogy a "Két kopper"-re már nem is emlékszem és volt egy, amelyik Will Ferrer nélkül egészen élvezhető lett volna "Pancser Police". Egy dolog szembeötlő ezekkel a filmekkel kapcsolatban: A magyar címválasztások kivételesen pocsékok. A "Kamuzsaruk címferdítés terén illeszkedik a sorba. Témáját tekintve meg a szerepcserés komédiák derékhadát erősíti, mint pl. a "Van, aki forrón szereti". Csak ebből nem lesz klasszikus.

Tedd fől a kezed, ha neked is van egy barátod, aki egész életedben házi mumusként funkcionálva, belevitt életed összes rázós szituációjába. Aki kitalálta, hogy fizetés nélkül lépjetek meg egy étteremből, vagy szökjetek be a moziba ingyen vagy szédítsetek csajokat amúgy egyértelműen nevetséges élettörténetekkel. Egy olyan barátról beszélünk, aki miatt már az is lehet, hogy kaptál egy két pofont az élettől, ám mégis mellette maradtál, mert... a barátod.

A fiú amúgy rendben vannak. Talán nem elég karakteresek.

Greenfield komédiája egy ilyen párosról szól. Két haverról, akik a világvégi "tahó" Ohióból felköltöznek a nagyvárosként aposztrofált Los Angelesbe, mert vannak elképzeléseik a jövőről. Csak nem jön be. Megfogadták, hogy ha harminc éves korukig nincs előrelépés a karrierjükben, húznak vissza redneck életet élni. Kapóra jön egy vállalati álarcos bál, amit jelmezbálnak néznek. Egyikük játékfejlesztő és mivel a grafikai munkához szükséges rendőr jelmezek kéznél vannak, adja magát a hacuka.

Ryan (Jake Johnson) a nagyszájú, önfejű fehér ösztönlény, Justin (Damon Wayans Jr.) a logikus, csendes nyugis fekete fickó. Általában a feketék szoktak a pörgősebb karakterek lenni, itt fordítva van. Ryan, miután hátvéd karrierje egy sportbaleset (rosszul érkezik egy háztetőről a medencébe) miatt dugába dőlt és reklámszínész karrierje is kifújt egy nemi betegséget reklámozó spotban, kissé fel akarja turbózni az életét. A rendőr ruha pedig tökéletes választás. Ha az ember nem csöppen bele egy lövöldözésbe, egészen jó móka. Justin pedig, bár nem érzi magának az álruhás életmódot, hagyja, hogy barátja gyakorlatilag kézen fogva húzza magával a bajba.

Örülök, hogy karaktereink egy húron pendülnek néha, ha hülyeségről van szó, de pisztollyal hadonászni egy étteremben nem vicces. Még akkor sem, ha ettől mindenki más az asztalok alá ugrik.

Lehet Los Angeles bármekkora világváros, nekik sikerül rögtön revansot venni egy orosz bandán, akik korábban kissé leamortizálták a kocsijukat. Ryan nem szívbajos csóka, azonnal nekik ugrik. Amivel nem számol, hogy a bűnbanda feje egy elmebeteg orosz sorozatgyilkos állat. Sorozatgyilkos, amennyiben annak számít, ha valaki sorozatban öli azokat, akik az útjában állnak. Mossi karakteres gonosz szerepét a minden filmben más arcát mutató James D'Arcy játssza. Sokkal jobban, mint a két főszereplő.  Néhány jelenetben egészen delejes a kisugárzása. Ha egyedül lenne, akkor nem lenne csavar a filmben, ezért kerül mellé egy másik fontos gazember, akit pedig a mellékvágányra került Andy Garcia alakít, sokkal haloványabban. Jó volt újra látni Al Pacino kvázi örökösét ismét filmben, mert mostanában ha kap is valamit, az csak mennyiségi filmes munka, nem minőségi.
A női főszereplő pedig gyönyörű: Nina Dobrev, mint Josie, hamvas barack. Várom következő megjelenését.

Nina Dobrev.

A film negatívuma, hogy néha a vágás ritmikája szabálytalan, sok ziccert kihagynak, amit egy szerepcserés filmnél nem kellene mellőzni. Igaz, némi egyenlítés, hogy azért kapunk pár jelenetet a szereposztás alatt, amit a filmből hiányoltam. Nem lesz klasszikus, viszont egy szombat estére megteszi.
A befejezés pedig hozza, amit elvárunk.
Szálak elvarrva, a gonosz meglakol és hőseink erkölcsileg felemelkednek. Komédiának nem elég vicces. Azért van benne pár megmosolyogtató jelenet. Kicsit széttöredezett a történet, néha szkeccs szerű részekre tagolva. Az akciók pedig olcsóak. Sokat dobott volna a végeredményen valami látványos, Bad Boys szintű leszámolás. Talán még egy folytatásra is felspannolta volna a nézőket. Így úgy gondolom, egyszeri mókáról van szó. Szerencsére Damon Wayans apuka ostoba humorát nem lehet érzékelni a kész műben, ami azt jelenti, hogy elengedte a kölyök kezét. Kár, hogy mások humorát sem nagyon érezni. A mosolygóstól a ciki pillanatig terjed ki a paletta és belefér némi homo-erotikus-humor is. Kevés.

50%

A megváltás - The Salvation (2014)

A megváltás - The Salvation (2014)

Rendezte: Kristian Levring

Anders Thomas Jensen forgatókönyvíró és Mads Mikkelsen színész munkakapcsolata egészen a kilencvenes évek közepéig nyúlik vissza, amikor együtt dolgoztak Lotte Svendsen rövidfilmjén, a Café Hectoron. Az eltelt közel húsz évben több, szűk körben kultikusnak számító filmben (Gengszterek fogadója, Wilbur öngyilkos akar lenni, Zöld hentesek, Ádám almái) volt alkalmuk ismét együtt ügyködni, de ezekről az időkről nem tisztem írni, hiszen nekem eddig a műveik nagyjából kimaradtak. A "Hogy szeretsz?" című drámát láttam - olcsón meg lehetett venni egy időben dvd lemezen - régebben és már nem emlékszem tisztán rá, csak arra, hogy hangulatos és kemény filmdráma volt. Tetszett. Lehet, hogy újranézem...

Jensen és Mikkelsen között szoros barátság alakult ki, melynek ez a western film egyértelmű gyümölcse. Jon, a szikár leszerelt katonából földművessé avanzsált bevándorló figurája mintha egyenesen Mikkelsen-re lett volna írva.

1871-ben, a dán háború veresége után, Jon, bátyjával, Peter-rel (Mikael Persbrandt) Amerikában próbált új életet kezdeni. Immár hetedik éve törik a követ lepusztult kis farmjukon, elérkezettnek látva az időt rá, hogy Európában maradt felesége végre utánuk jöhessen. Amikor Jon lelépett, az asszonykát alaposan-állapotosan hagyta hátra, így amikor végül megérkezik a vasútállomásra, hat éves fiú gyermeküket is magával hozza. Remek jelenet, ahogyan a két ember szavak nélkül örül egymásnak és az is, amikor a gyermek az apjának, majd később a nagybátyjának is ugyanazzal a hangsúllyal köszön, és Jon kénytelen rádöbbenni, még mennyire idegenek egymás számára, hiába a vérségi kötelék.
Peter, ha már beutaztak a városkába, kicsit belecsap az életbe, míg Jon és családja a tanyájuk felé átguruló lovaskocsira szállnak fel. Még el sem indulnak, amikor némi közjáték után két utastársukat - egy párocskát - felcserélnek két marcona, rossz kisugárzású férfira. Ahogyan sejthető, viselkedésük gyorsan átvált fenyegetőbe és olyan szituációba kényszerítik főhősünket, melynek végén csak ő marad életben.
Jon elkeseredetten temeti el szeretteit, ám a közjáték olyan lavinát indított el, amely a főleg bevándorlókból álló közeli városka életét gyökerestül forgatja fel. Történetesen Jon, a helyi kiskirály, Delarue (Jeffrey Dean Morgan) börtönből frissen szabadult kisöccsét mészárolta le. Delarue pedig kompromisszumot nem ismerve igyekszik elégtételt venni, holott morálisan erre semmilyen jogalapja nincsen. Persze, a háttérben még vannak egyéb okok is: Delarue megállapodott egy vasútépítő társasággal arról, hogy az építés útjában álló települést felvásárolja számukra. A társaság emberei és befektetői mélyen elítélik Delarue, háborús tapasztalatait sem nélkülöző módszereinek vérességét. Delarue azonban eredményeket akar és ezért bárkin átgázol. Neki valójában csak jól jött a testvérének meggyilkolása, hiszen a vérbosszú indokának leple alatt felszámolhatja az idegen ajkú közösséget, akik között nincs egyetlen tökös ember, ki visszavágna a terrorért.
A polgármester, Keane (Jonathan Pryce) aki egyben temetkezési vállalkozó is, szemet huny Delarue ügyködésén, hiszen gyáva és anyagilag is érdekelt, a seriff, Mallick (Douglas Henshall) pedig hiába vár külső segítséget a szerveződő államokból, ha egyedül képtelen megfékezni az ámokfutást.
Delarue és öccsének felesége, Madelaine (Eva Green) pedig vérre szomjazik, azonban Jon-ban emberükre találnak. Közben kiderül az is, hogy a sebhelyes arcú, titokzatos özvegy, Madelaine talán nem feltétlenül az, akinek a környezete látatja.

Különvélemény:
A címet azonban nem nagyon értem: A megváltás
Az egyetlen, akire illene, az talán a filmben némaságra kárhoztatott, szemeivel mégis nagyon beszédes Eva Green lehetne, hiszen mire a végére ér a percig sem unalmas, pörgős bosszútörténet, ő az egyetlen, a falu lakosait leszámítva, aki nyerhet az események kimenetelén.
Jon karaktere mindent elveszít. Számára a megváltás talán az lett volna, ha végül szintén elbukik és akkor azokkal lehetne a mennyországban, akiket szeretett.
Szóval ennek az alapjaiban Európai westernek a címválasztása csupán az, ami számomra nem értelmezhető ebben a formában.

Egy utolsó csók. (Mads Mikkelsen, Nanna Oland Fabricius)

Itt jegyzem meg, hogy az elmúlt két hétben láttam két olyan western-t, amit nem amerikaiak készítettek, holott a western műfaj, alapjában az lenne. (Nemde?) Mégis, bár gyökereikben ezek a művek Európaiak, és a történet mindkét esetben bosszútörténet, tökéletes esszenciái mindennek, amit a western szó hallatán gondolunk.
Az egyik ez a film, a másik a korábban már enyhén kivesézett "Sötét völgy".

Mads Mikkelsen színészi eszköztára ebben a darabban szikár, akár a környezet, amelyben él. Jeffrey Dean Morgan mint gonosz ellenség kicsit túl "jófiús" kisugárzású, annak ellenére, hogy nem ez az első eset, hogy egy nagyjából szociopata figurát alakít, lásd: Watchmen: Az őrzők. Eva Green nem tudom miért választotta ezt a néma karaktert. Ha tippem lehetne, a válasz az, hogy Mads Mikkelsennel dolgozhatott együtt és a dán filmesekkel, akik eléggé másképpen gondolkoznak, ha filmről van szó, mint amerikai társaik. Igaz, ez a darab a drámaiság mellett nem túl sok "európaias" vagy "dános" pillanatot tud felvonultatni, ha érted, mire akarok kilyukadni.
A film egy tökéletes western. Akár amerikai film is lehetne.

A zene nem tolakodó, a képek viszont igen. Gyönyörűen fényképezett kietlen tájak, koszos városi utcák. Amikor Jon az éjszakában fut a lovaskocsi után, nagyon szépen fényképezett jelenetsor. Az akciók korrektek, az arcjátékokra is odafigyeltek. Az elmúlt egy év egyik legjobb műfaji mozija.

Apróságok:
Még kiemelném, hogy Delarue meggyilkolt öccsét, Paul-t (Michael Raymond-James) már láthattuk egy nagyon hasonló szerepben. A "The Walking Dead" egyik epizódjába jelenik meg, ahol belebotlik Rick, Hershell és Glenn triójába és rövid, feszült vita után Rick villámgyorsan agyonlövi. Talán ennek a nyúlfarknyi antipatikus szerepnek köszönheti, hogy megkapta ezt a másik nyúlfarknyi antipatikus szerepet. :)
Eva Green és Mads Mikkelsen már játszottak együtt: Casino Royale (2006) a James Bond film.
Eredetileg Jon bátyjának szerepére Mikkelsen bátyját, Lars Mikkelsen-t szerették volna, de nem tudott részt venni a project-ben, így végül Mads ötletére, Mikael Persbrandt került be a stábba. Persbrandt alakítja a félember-félfarkast a Hobbit filmekben.

95%