Időváltoztató - Time Changer (2002)

Időváltoztató - Time Changer (2002)

Rendezte: Rich Christiano

Rich Christiano filmje érdekes egy mutatvány. Nem állítanám, hogy menthetetlenül unalmas leágazása a műfaji sci-finek, azon belül az időutazásos történeteknek, de, hogy nem lesz belőle olyan kult-film, mint a kb. akkor készült, egy szobás, "Az őslakó"-ból, az egészen biztos.

Russell Carlisle (D. David Morin), új, vallásos művét készül megjelentetni, amihez hiányzik egy értéknövelő fülszöveg, amivel a kiadás utáni eladást lehetne megduplázni, triplázni. A könyvre a zsíros tudományos társaság tagjai, - akik mind egy iskolán belül tanárok és jól ismerik egymást - egy tag kivételével igent mondtak. Viszont Norris Anderson (Gavin MacLeod) még szeretne egy apró észrevételt megosztani a szerzővel a könyv témáján belül, valamikor a jövőben. Szó szerint.

A film posztere sok izgalmat ígér.

Norris ugyanis egy garázsfeltaláló. Nem a garázst találta fel...
Russell lázad az ellenvélemény ellen, igyekszik Norris-t megkerülni, ám arra meg a társaság nem teljesen nyitott, hiszen elvileg mind egyenlőek, ha tudományos kérdésben kell dönteni. Nem is megy simán. Russell lassabban áll rá, hogy figyelembe vegye Norris érveit és véleményét, mint szűzlány az első szexre. Végül, -nem derül ki, minek hatására gondolja meg magát - csak rászánja magát, hogy késő esti időpontban belátogasson Norris pajtájába, ahol már minden készen áll egy a könyvben rosszul bemutatott teória megcáfolására. Russell a kalapját morzsolgatva lázad, ahogy eddig, menni készül, mivel Norris azon állítása, hogy a válasz a jövőben található, Russell egyenesen badarságnak tartja. Igazi tudós hozzáállás. Állít valamit egy hasonlóan magasan kvalifikált társunk, mi meg simán: - Hülyeség!
Nos, amíg ez tudományos berkekben így működik, mit várunk? Szerintem valahogy így kellene:
- Bizonyítsd!

Norris pedig beizzítja az időgépet, amely főszereplőnket átutaztatja a jelen korba - valamikor 2000 körülire - hogy személyesen tapasztalhassa a könyvében kivesézett tanítások hiányosságát.

Nem fogott meg?
Nem nagyon tud, ami nem csoda.

Az "Időváltoztató" a címével ellentétben nem változtatja meg az időt. Sem az időjárást, sem a jövőt, sem a múltat. Egyszerű szemlélőként láthatja, hogy kétezerben a tízparancsolat mennyire nem része az emberek életének. Igaz, a bemutatásból kimarad a gyilkosság és a többi kérdés is igen lanyhán van érintve. Russell erkölcsi vonalon igyekszik megismerni a jövő lakosságát, és...
...ez az a rész, ami egy olyan embert, mint én, kurvára nem érdekel. Nem vagyok vallásos. Nem hiszek a Biblia történeteiben, hiszen a polcon ott lenne a helye a hasonló könyvek, Talmud, Korán, stb. mellett. Ha meg ott van mellettük, ki dönti el, melyik is az "igazi", az egyetlen elfogadható vallás.
Nem kívánok ebbe belemenni és véletlenül blaszfémiát elkövetni.

Richard Riehle (bal oldalt) háromszáz filmes munkában vett részt. Volt ennél fontosabb szerepe is, pl. a cikkben már említett, "Az őslakó" című kamara-sci-fiben.

Az Időváltoztató kiszámítható, laza történetvezetésű, unalmas darab, amit a főszereplő figurája ment meg a teljes unalomtól. Akció a filmben nincs és az első fél óra - amikor a tanács tagjai gyakorlatilag körbe szopkodják egymás faszát, a könyv megjelenésének apropójából, illetve míg Norris ráveszi Russell-t, hogy vegye a kurva kalapját és menjen át hozzá a bizonyítás végett az este folyamán, - kifejezetten nyögve nyelős.

A jelenben kalandozás, Russell rácsodálkozása a világunkra kissé naivan lett ábrázolva, kevés ötlettel, amik megmenthették volna a filmet, sőt, emelhettek volna az értékén. Így Christiano szájbarágós és lassan döcögős forgatókönyve végül egy középszerű, egyszeri megtekintésre elég tévéfilmben kulminált. Kár érte, mert időutazásos filmet, ilyen szegényesen kihasznált ziccerekkel, még nem láttam.

35% - 40%

Figyeld:
- Eddie Martinez (Paul Rodrigez) figuráját, akit szinte láthatóan tuszkolnak bele a forgatókönyvbe, hogy Russell-nek legyen egy visszatérő "barátja" a jövőben. Sajnos, ez így kevés. A kb. három, szájbarágós párbeszédük nem teszi érdekessé a mellékszálat. Talán, ha Eddie mintegy túravezetőként kicsit bevezetné a jelenben tapasztalatlan Russell-t...
- A két hívő rendőr, akik nyomoznak. Édesem, de uncsi szál.
- Michelle Bain (Jennifer O'Neill), a vallásos könyvtárosnő, sehova sem futó szerepe. Még el sem tudnak búcsúzni... legalább kialakult volna köztük egy enyhe szerelmi szál, egy szorosabb kapocs, amit mondjuk Russell úgy dolgoz fel, hogy a könyvét a nőnek ajánlja, hogy az a jövőben olvashassa.

Annyi apró ötlettel lehetett volna feldobni a filmet, amik kimaradtak.
Így csak egy viszonylag sótlan papolást kapunk arról, hogy Jézus helyettünk szenvedett a keresztfán.
Ne már.
Ki adott erre, így pénzt?
Végig vártam valamire. Ezért is néztem végig.

Szeretnéd te is végignézni?
Itt megteheted!

Hogyan rohanj a veszTedbe - A Million Ways to Die in the West (2014)

Hogyan rohanj a veszTedbe - A Million Ways to Die in the West (2014)

Rendezte: Seth MacFarlane

Az "Amerikai fater" kiötlője rendezett egy macis filmet, ami telitalálat volt. Még nagyobb fejszébe vágta a fát, vagy át... mert megtette magát a főszereplőnek. Nem mondom, hogy tehetségtelen csepűrágó, csak sajnos főszerepre erőtlen. Itt. Máshol még remek lehet. Bár, ha a koncepció része, hogy főhősünk, a birkapásztor, Albert (Seth MacFarlane) teljesen kilógjon a miliőből, akkor célt értek, és mindent értek.

Albert egy töketlen srác, tele bizonytalansággal és félelemmel, sőt, barátnője is épp faképen hagyta. Albert baráti támogatást kap két lúzertől, kik szerelmesek, de nem szexelnek, mert egyik szűz a másik kurva, ami durva, meg egy femme fatale-tól, kinek férje áhít a vérre, bandita és gyilkos, és nem túl okos. Albert szemén keresztül közben megtapasztalhatjuk, milyen gyilkos is a vad nyugat, nyugtot nem hagy. Fröcsög a vér, ropog a tűz, pisztoly se kell a halálhoz, az házhoz jön. Közben Albert szerelmes lesz vagy csak beüt egy falat füves süti, mi kiüti. Indiánok és repülő birkák, cameó hegyek, hogy én is boldog legyek.

A film vicces, középen azonban leül és alig akar felállni. Charlize Theron egyenesen egy divatlapból lépett ki és a gonoszok is viszonylag skatulyából léptek elő. Nem elég mocskos a film egy westernhez, paródiának kevés az idézet, vígjátéknak pedig nem elég a poén, ami inkább az első fél órában tornyosodik fel, majd átmegyünk romantikusba. Vannak szarós, böfögős viccek, vagy annak leágazásai, utalások nagy westernekre - amiket európai néző szemünk nem fog felismerni. Vannak jó dumák, némi pisztolypárbaj, de ami a western lényege, az kicsit elsikkad.

Neil Patrick Harris, Amanda Seyfried, Charlize Theron, Seth MacFarlane

A por, kosz, ördögszekér és verejték szinte teljesen kiirtva ebből a képeslap filmből. A konklúzió szájba rágós, a negatív figura nem elég hangsúlyosan köcsög - leszámítva az öreg aranyásót. Nem mondom, hogy csalódás a film, mégis, inkább többen nézzük, sörözgetve, akkor jobban ütnek a poénok. Egyedül eléggé láttam, egynek oké kategória.

A magyar címválasztás meg egyértelmű és erőltetett utalás a Tedre, csak felesleges, mert akik ismerik MacFarlane munkásságát, annak elég a poszterre egy "Az Amerikai fater" alkotójától. akik meg nem, azoknak teljesen értelmetlen. Szükségtelen az eredeti cím totális kiforgatása, habár Albert néha tényleg kissé öngyilkos módra ugrik bele a párbajba. Egybe.

Egy birka a sok bárány között...

A halálesetek emlékeztetnek a Zombieland random gyilkosságaira és néhány ismert arc behozása kellemes pillanatokat okozhat. A filmet amúgy nem viszik el a hátukon és bár Seth néha egészen jól szól a western korszak visszásságairól, nem elég, hogy végig ébren tartsa a figyelmünket.

A kamera mozgás is inkább tévéfilmes, mint széles vásznú, a zene viszont, igaz, nem tartogat nagy pillanatokat, ám a gonosz motívuma, rövidségében is jól eltalált, egy klasszikus trillát meg behoznak egy vicces cameo jelenetig.

A trailer túl sok poént süt el.
Giovanni Ribisi nem kapott elég szerepet, belőle többet is szerettem volna látni.

55%

Remake: Elátkozottak faluja - Village of the Damned (1995)

Elátkozottak faluja - Village of the Damned (1995)

Rendezte: John Carpenter

Szeretem Carpenter munkásságát. Annak ellenére, hogy nem tartom különösebben jó rendezőnek. Néha sikerült belenyúlnia a tutiba, egy jól visszaadott hangulattal (A dolog), vagy egy önmaga paródiájába hajló őrülettel (Nagy zűr kis Kínában) esetleg izgalmas témát választott a videózás aranykorában, amivel az átlagnézőt meg tudta fogni (Menekülés New Yorkból). De sajnos a legremekebb munkái a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években készültek. Azóta bármit csinált, középszerű lett, átlagos. Nem ő lett rosszabb. Sőt. Carpenter egyszerűen semmit sem változott az évek folyamán, míg a nézői elvárások kinőtték őt és valahogy steril filmjeit. Mert Carpenter filmjei valahogyan sterilek. Nála még a kosz és a graffiti a falon is olyan... színházas.

Az "Elátkozottak faluja" már bőven a kilencvenes évek, amikor Carpenter képtelen volt frissülni stílusán. A film korrekt munka, ám közepes horror. Az alapötlet John Wyndham* elgondolkodtató regényéből készült, melyet a hatvanas években kétszer is feldolgoztak. Egy kisvárosban, a föld sok hasonló összetételű városával egyetemben, a teljes lakosság elájul, hosszú órákra. Nem elég, hogy az eset alatt sokan meghalnak, hamarosan kiderül, hogy a fogamzás képes nők, egytől-egyik terhesek lettek az ájulás ideje alatt. Magyarázat nincs az esetre, hiába érkezik egy orvos csoport többek között a helyszínre, csak mind rejtélyesebb esetek. A gyerekek gyorsabban fejlődnek a többi, normális kölyöknél, és különleges képességeik vannak. Ezek a képességek meg valahogy a többi ember halálát képesek okozni. Szóval, bármi is termékenyítette meg a hölgyeket, logikus, hogy nem barátságos.




Wyndham mindig valahol a paranoiás hangulatban érezte jól magát. Másik többször feldolgozott története a "Triffidek napja" enyhén hasonló cselekményvázra épül. Ott a föld majdnem teljes lakossága vakul meg egy meteorzivatar megtekintése után (vagy üstökös átvonulása - nem emlékszem pontosa, ha utánanéznék, az meg olyan lenne, mintha átvernélek, olvasó) és ha a vakság nem lenne elég probléma, még egy emberevő növény is kifejlődik a sugárzásnak köszönhetően, hogy a maradék 10 százalék populáció se érezhesse jól magát. Nyomokban jelen tárgyalt filmünkre emlékeztet...

Szóval a regényből film készült 1960-ban "Elátkozottak faluja" és mellesleg ez volt az első Wyndham regény megfilmesítés, majd alig négy évre rá, ki tudja milyen indíttatásból, már készült egy Remake vagy átdolgozás "Elátkozottak gyermekei" címmel, 1964-ben. Viszonylag ritka, hogy ugyanazt a történetet ilyen rövid idő után újra rendezik. Mellesleg valamiért Wyndham könyvének a címét egy esetben sem vették át a filmek készítői, holott keresve sem lehetne jobb választásuk, hogy azzal felidézzék a mondanivalót; The Midwich Cuckoos.
Azaz a Midwich-i kakukkfiókák. Ha tudjuk, milyen elven "neveli" fiókáját a kakukk, a címválasztás azonnal értelmet nyer. A slusszpoén, hogy a könyv magyarul "Szemünk fényei" címmel jelent meg. Nem értem, mi a baj az eredeti címmel... John Wyndhamról bővebbet a Galaktika oldalán itt olvashatsz: Wyndhamról.

Nagyot néznek!

Carpenter összeszedett pár nevet akik nem sokkal korábban még húzó névnek számítottak, ám a kilencvenes évekre ázsiójuk erősen csökkent: A főszerepben Christopher Reeve, aki Superman eljátszása után főleg tévéfilmekben kapott szerepeket, egészen tragikus balesetéig. Sosem tudjuk meg, milyen hírnevet szerezhetett volna magának a mozi történelmében, nekünk már csak örökre a Superman marad. (Négy epizódban röpködött kék-pirosban)
A másik ismert arc Kirstie Alley aki épp a csúcsról készült leesni (Nicsak ki beszél sorozat) erőteljes súlyproblémáinak köszönhetően. Ennek ellenére máig filmezik, főleg televíziós sorozatokban tűnik fel.
Bekerült még a stábba Linda Kozlowski, akinek a Krokodil Dundee című ausztrál-amerikai kalandfilmsorozaton kívül alig találunk értékelhető darabot a filmográfiájában. Nagyjából hasonló karriert futott be Alley-vel, szóval ő sem túl szerencsés.
Totálisan fölösleges a nyolcvanas évek szépfiúját, Michael Paré-t betenni (pedig Carpenter beletette) a szereposztásba, főleg, azzal a három perccel. Paré kb. itt már mindent elvállalt, hogy "képben" legyen, ami odáig fajult, hogy ő lett az antirendező, Uwe Boll egyik személyes kedvence.
Akit még megemlíthetünk, a Star Wars filmek által világhírű, majd egyéb munkái miatt mind komolytalanabb filmszínészi státuszt kivívó Mark Hamill. Sajnos, ez is csak egy olyan szerep volt számára, amivel annyit közvetített rajongói felé: még élek!!! (Akik néznek Batman rajzfilmeket, eredeti nyelven, viszonylag sokat találkozhatnak a hangjával. Hamill egy balesetben csúnyán összetörte az arcát, ami miatt Luke ikonikus szerepe is veszélybe került, talán ezért is nyergelt át a szinkronizálás műfajába.) Hamill filmográfiája a legtermékenyebb a stábból, igaz a 250 munkájának nagy része szinkron hang animációs filmekben. Elvileg ő is feltűnik majd a már nagyon várt új Star Wars mozikban.

A felnőttek eldobták magukat...

A gyerekek közül számomra egyedül Thomas Dekker neve ismerős, aki később eljátszotta John Connor szerepét egy nem túl sikeres sorozatban, a Sarah Connor krónikájában.

50%

Kicsit teátrális darab, kicsit döcögős.
Ha szereted Carpentert, ezt is megnézed, igaz, ez már a mester hanyatlásának idején készült.

* John Wyndham életrajzára mutató linkért köszönet a galaktikaboltnak, amely a cikk frissítésének idején részletesebbnek bizonyult, mint a magyar nyelvű wikipédia idevágó linkje. Köszönet RV-nek, és a fictionkult.hu-nak.

Blog: Vasárnapi pincepörkölt

A vasárnapi pincepörkölt valójában már pénteken elkezdett "készülni". Az akciós husit megvettem és tudtam, hogy lesz belőle valami. Így kezdődik, kicsiben.
Persze, ahogy szoktuk, vásárlás közben megint elfelejtettünk valamit: hagyma. A pénztárnál jutott eszembe, de Jana meggyőzött, hogy nekik van otthon egy mázsa, majd hoz belőle. Közel három kiló húshoz. Az azért nem kevés hagyma.
Azután Jana, mielőtt filmezni (gy. k. este megnézni valami horror-t, vagy mást) kezdtünk volna, átszaladt némi vacsoráért (gy. k. sokszor nálunk eszi meg a kajáját) és hozott hagymát.

4 kis fej hagymácska a pörkölt alapba.

Jana már régebben mesélt róla, hogy néha, hétvégenként ő szokott bográcsban főzni a többiekre. A 4 db hagyma érkezése után ezt elég nehéz elképzelnem. Aki szokott főzni, főleg bográcsban, az tudja, hogy az étel alapja - magyar ételről beszélünk - természetesen a sok hagyma. Nem egy kiló, hanem a sok. Pl. amennyi a hús, kb. annyi a hagyma is. Az adja a vastag szaftot. (Ezek után megkérdőjelezem Jana szakácsi kompetenciáját. Feltételezésem szerint a nők dobálják a holmikat a bográcsba, Jana közben issza a sört és néha belekavar a masszába, ami nála kimeríti a főzés fogalmát. Csak így lehet...)

Szóval a négy hagymácska további legalább két kiló hagymácskát kívánt, ha tényleg oda akarom tenni a pörköltet.

Szombaton erre esély sem volt; dolgoztam. Stefivel, kedvenc öcsémmel. Van egy másik is, de ezt most hagyjuk. Stefivel dolgoztunk és meccset néztünk azzal a három vendéggel, aki meccset jött nézni. 

Utálom a focit, alig tudtam magam lekötni... amíg nem kezdtem takarítani. Hajnalban Miló érkezett és gondoltuk, megyünk Tecsóba. Az kellett, a hagyma miatt. Meg ami még eszembe jutott. Hiszen pörkölt, jó pörkölt, nem készül csak húsból és hagymából.

Vettem egyéb összetevőket. Miló kirakott otthon én felbattyogtam a cuccal és körbenéztem a konyhában.

Borzadályos kupleráj.

Koszos konyhában nem lehet finomat főzni. Vendéglátós tapasztalat. Szakaszosan kezdtem takarítani és előkészíteni az anyagot. Néha megszakítottam egy cigivel, a kora reggeli várost bámulva. Nem voltam éppen friss, de tudtam, ha lefekszem, csak este kelek fel, lustán és a melegtől bágyadtan, főzéshez kedv nélkül...

Szóval, mosogatás.

Itt már a nagyját kidobáltam, de mosogatni kellett.

Néha eszméletlen dolgokat találok a csapban.

Mennyivel egyszerűbb lenne a papírtányér.

Igazi agglegény pult.

Ezeket a képeket nem teszem ki nagyban. Nekem kellemetlen.

Azután pedig előkészülés.

Tűzhely lemosva, lábas kimosva. Persze, mikor kipakoltam a hozzávalókat, kiderült, hogy kicsi lenne az edény. előkerült hát a "nagy".

Hagyma, paprika, a többit nem is mondom...

Ennek köszönhetően hosszú percekig könnyeztem az erkélyen. Már azt hittem, többé nem tudom kinyitni a szemem, annyira égett, hogy egész éjjel fent voltam. Meg csípte a hagyma is.

Azután pedig lehet főzni...

Hagymás alap.

Recept:

Kevés olaj, kb. 30-40 dkg csécsi szalonna.

Ha nem emlékeznél, a csécsi szalonna az a piros szar!

Apróra vágva.

Rá a hagyma, fűszerek, pirítani kezdem, de már dobálom rá a felvágott lecsó paprikát. Nem sokat, 5-6 darabot.

Amikor lepirult, akkor mehet rá a kockára vágott hús...

...megkavarom és kész is. Rászedtem a tésztára és faltam, befelé...

Ja, elfelejtettem, hogy én bealudtam és Cic fejezte be a főzést.

Pedig fontos részlet!

A pincepöri viszont kiváló lett és Cic most nem sózta el.

Rendőrsztori 2013 - Jing Cha Gu Shi 2013 (2013)

Rendőrsztori 2013 - Jing Cha Gu Shi 2013 (2013)

Rendezte: Sheng Ding

Ding filmje kissé tartozkodóan fényképezett, videótékás darab. Nem unalmas, de a közel két órás játékidő nem indokolt.

Jackie Chan megöregedett. Kár mit szépíteni ezen. Tisztességesen öregedett meg, millió sziporkázó, kedves pillanatot okozva nekünk. Már nem várhatjuk el tőle, hogy fiatalságának legjobb formáját felidézve pattogjon, akár egy gumilabda. Megöregedett, megráncosodott, kicsit lelassult. Viszont drámai színészként legalább olyan jó, mint akció sztárként és ha verekedni kell, még oda tud ütni.
Azoknak az időknek sajnos vége, mikor úgy indult egy Jackie Chan film, hogy kedvencünk falakon ugrált fel és alá, tucatnyi hasonlóan mozgékony figurával keveredett adok-kapokba és jobb esetben még valaki/valami fontosat is megmentett. Jackie most már a főbejáraton megy be a vipera fészkébe, inkább beszél, mielőtt pofozkodna és az is kérdéses, hogy akár saját magát képes e megmenteni. Még tíz évvel ezelőtt is Chan volt az egyik legjobb, ha akcióról volt szó, ám közben, ne felejtsük el, hatvan éves lett!
Ha egészségét megőrzi és isten is úgy akarja, simán elélhet akár kilencven éves koráig, megajándékozva minket pár drámai alakítással. Ha jól kufárkodik erejével, még hosszú évekig velünk marad. Ám fogadjuk el; a fiatal hősből nagypapa lett.

Aki azt várja el, amit 1985-ben a Rendőrsztoriban kaptunk, mélységesen csalódni fog. Aki azt várja el, nem fog azonosulni a ballagó idővel. Az igazi rajongók azonban élvezni fogják a filmet, nem a pörgős koreográfiák miatt, hanem Chan, a színész miatt. Én élveztem.
Ebben segített, hogy amit itt elvesz az élet, ott hozzátette a forgatókönyv. A Rendőrsztori 2013 fifikás darab. Nem állítom, hogy nem találkoztam hasonló felépítésű darabbal - sőt, keresgélek is az agyamban, mert valami nagyon hasonlót láttam nemrég - ám szórakoztatóan idézi meg az egyik nagy elődöt, a Kurosawa féle "A vihar kapujában"-t. Ezt nem lehet letagadni. Főhősünk egy gyilkossági/öngyilkossági? ügybe keveredik, melyet csak úgy lehet feloldani/megoldani, ha az összezárt szereplők felelevenítik a múltat és összerakják a mozaik darabkáit. Néha becsúszik egy-két pofon, a hangsúly azonban a drámán van.

Zhong Wen (Jackie Chan), törődött, megfáradt rendőr, akit meghívnak egy szilveszteri partira. Az egyetlen ok, amiért részt vesz a szórakozóhely kínálta mulatságon, az, hogy a tőle mind inkább eltávolodó lánya szintén hivatalos az eseményre. Apa és lánya egy családi tragédia miatt kissé eltávolodtak egymástól. Wen szeretné kapcsolatát rendezni lázadó leányával, amikor a bulinak helyet adó romos épületet hermetikusan lezárják és egy erőszakos banda terrorizálni kezdi a bent lévőket. Azután persze kiderül, hogy okkal vannak ott és akkor, csak ki kell bogozni a szövevényes múlt szálait. Közben telik az idő, a bomba pedig ketyeg.

Szépen fényképezett, bűnügyi dráma. Chan helyt tud állni a komoly szerepben, a többiek meg... mindegy, hiszen kedvencünkre fogunk figyelni és a történet csavarjaira.

75%

Figyeld:
- a narráció és a látott képek néha nem fedik egymást.
- Chan játékát.
- a lázadó ifjúság milyen butaságokat talál ki, hogy lázadjon...

Found Footage: Sújtva - Afflicted (2013)

Found Footage: Sújtva - Afflicted (2013)

Rendezte: Derek Lee, Clif Prowse

Mostanában a found footage filmek (nálam csak Fake Fuck) reneszánszukat élik. Bármilyen témában készülnek. Néha koherensen épülnek fel, akár egy puzzle, máskor meg őrült kapkodást láthatunk, ami jellemezheti a forgatókönyvet is. A két barát, Lee és Prowse munkája egy tökéletesen felmondott lecke a műfajról, azon belül pedig nagyon szépen építkezik a vámpír mondákra, így egy füst alatt kétféle műfajban tesznek élvezhető csemegét az asztalra. A Sújtva mind found footage mozi legalább kilencven százalékos és mint vámpír film is jócskán a hatvan százalék fölé osztályoznám. Együtt is megáll az egész mű nagyjából 75-80 százaléknál. Le a kalappal a fiúk előtt és ezek után csak várom a következő munkájukat.

Sokat hozzátesz a filmhez a "realitás" behozása, például azzal, hogy a karakterek magukat alakítják, saját nevükön szerepelnek. A Sújtva csuklóból hozza mindazt, amit a 2008-as "Harapás" például vért izzadva sem volt képes.A trükkök, amiket a képekbe csempésztek szépen simulnak a látottak alá. Az egész nagyon koherens és profi.

Derek megtudja, hogy agydaganata van. Ezzel együtt pedig, hogy ideje viszont alig. Barátja, Clif rááll, hogy utolsó heteit utazgatással töltsék és videón örökítsék meg a srácok barátságának a végét. Nem esik nagyon nehezükre a feladat, hiszen kölyök koruk óta együtt készítik videós vlogjaikat, melynek nézettsége viszonylag magas.
Telerakják a hátizsákjaikat és kalandra fel! A kamerák Derek pokoli utazásának lesznek tanúi, melyben végül már csak nem a szörnyű és gyógyíthatatlan halálos betegsége a legrosszabb. Valami más baj és sújtani kezdi, valami kívülállókat fertőző átok. Egy kicsi és titkos klub, melynek tagjai már nem emberek többé.

Nem ragozni kell, hanem látni.
80%

A vámpíros mítosz azok számára hevenyészetten összeáll egységes képpé, akik sok filmet néztek meg a témában. Tudjuk, hogy nem bírják a napfényt, hogy éjjeli baglyok, hogy vért isznak, inkább holtak, mint élők, esetleg rosszul tolerálják a vallási jelképeket, főleg keresztet és a foghagyma sem a kedvencük. Azután vannak már olyan részletek, amik nem minden műfaji filmben köszönnek vissza; az embert megfertőző vámpírt, ha megölik, áldozatai ismét emberként élhetnek, ha előtte megállták és nem fogyasztottak emberi vért. Vagy, képesek "köddé válni". Esetleg repülnek.

Egy félresikerült berúgós randi után, nem biztos, hogy csak fejfájás sújt majd minket...

A Sújtva nagyon szépen fogja a fontosabb mondai elemeket és stílusosan, tisztelettel egymásra rétegezi őket, akár egy palacsinta-tortát, hogy végül egy szép mesével legyünk gazdagabbak. Vámpír kedvelőknek teljes értékű szórakozás. Bárki is akarja legközelebb összekapcsolni a két műfajt, t.i. found footage és vámpírfilm, annak föl kell kötnie a gatyáját.

És mindeközben még némi turisztikai látványosságokat is kapunk.

A fiúk, a nagy utazás előtt.

Kérdés:

Spojler:

Amikor Derek próbából agyon lövi magát és a fél szürkeállomány a falon köt ki, majd a fiú feléled, akkor vajon gyógyította ezzel az agydaganatát???

Novella: A Michael Jackson-terv

- Bougumil, elmesélnéd még egyszer, lassan, hogy mire is fogok rábólintani?

- Nos, Mike, természetesen. Kérem. Dőljön hátra és elmesélem, hogyan képzelem el a "rehabilitációját"!

A törékeny férfi egymás mellé helyezte talpait és kissé előre hajolt a kényelmes fotelben. Feszülten figyelt, de koncentrációját elfedte a napszemüveg, ami szinte már az arcához nőtt. A másik fel alá járkált a kisteherautó nagyságú kandalló előtt, hol a férfit vizslatva, hol a kandalló párkányán felsorakoztatott bekeretezett fényképeket nézve. A képeken gyermekek, kisfiúk mosolyogtak a lencsébe. Néhány félvér kiskölyök, de főleg fehér srácok. Tíztől talán tizenhat éves korhatárig, de mindegyik törékeny csontú, kislányos alkatú volt.
Bougumil ahogyan a mondandójára koncentrált, ki-be zárta ökleit.

- Ahogyan eddig ment, nem mehet tovább. Túl sok balhé, túl sok kérdés. A bankok a nyakadon. Bevételed alig. Ki merem jelenteni, hogy csőd. Neverland elúszik… Ez nem egy jóslat. Ez a tény! Az állatok gondozása, a park és ami vele jár, túl sokat emésztett fel. A jogdíjakból befolyt összegek el sem jutnak a bankszámládra. Akik eddig hiteleztek, elfordultak tőled.

A törékeny férfi hintázni kezdett ültében. Előre-hátra. Kezeit a gyomrára szorította és grimaszolt. De nem szakította félbe. Kérdései magának is zavarosnak tűntek, nem álltak össze, és könnyen elsodródtak, mint egy esőben eltévedt pillangó. Kérdezett volna, de valahogy erőtlenné vált. Így inkább csak hallgatta Bougumil okfejtését és történetét. A robosztus férfinak már megvolt a története, néhány "társával" eléggé átrágták, hogyan tovább. Neki nem volt más dolga, csak, hogy figyeljen, majd áldását adja a visszavonhatatlan lépésre.

A Michael Jackson-tervre.

Bougumil egyenletes sebességgel rótta apró köreit a kandalló elé fektetett vastag padlószönyegen. Michael falfehérre vált arccal igyekezett követni a mozgást. Néha elrévedt.- Bougumil, elmesélnéd még egyszer, lassan, hogy mire is fogok rábólintani?

- Nos, Mike, természetesen. Kérem. Dőljön hátra és elmesélem, hogyan képzelem el a "rehabilitációját"!

A törékeny férfi egymás mellé helyezte talpait és kissé előre hajolt a kényelmes fotelben. Feszülten figyelt, de koncentrációját elfedte a napszemüveg, ami szinte már az arcához nőtt. A másik fel alá járkált a kisteherautó nagyságú kandalló előtt, hol a férfit vizslatva, hol a kandalló párkányán felsorakoztatott bekeretezett fényképeket nézve. A képeken gyermekek, kisfiúk mosolyogtak a lencsébe. Néhány félvér kiskölyök, de főleg fehér srácok. Tíztől talán tizenhat éves korhatárig, de mindegyik törékeny csontú, kislányos alkatú volt.
Bougumil ahogyan a mondandójára koncentrált, ki-be zárta ökleit.

- Ahogyan eddig ment, nem mehet tovább. Túl sok balhé, túl sok kérdés. A bankok a nyakadon. Bevételed alig. Ki merem jelenteni, hogy csőd. Neverland elúszik… Ez nem egy jóslat. Ez a tény! Az állatok gondozása, a park és ami vele jár, túl sokat emésztett fel. A jogdíjakból befolyt összegek el sem jutnak a bankszámládra. Akik eddig hiteleztek, elfordultak tőled.

A törékeny férfi hintázni kezdett ültében. Előre-hátra. Kezeit a gyomrára szorította és grimaszolt. De nem szakította félbe. Kérdései magának is zavarosnak tűntek, nem álltak össze, és könnyen elsodródtak, mint egy esőben eltévedt pillangó. Kérdezett volna, de valahogy erőtlenné vált. Így inkább csak hallgatta Bougumil okfejtését és történetét. A robosztus férfinak már megvolt a története, néhány "társával" eléggé átrágták, hogyan tovább. Neki nem volt más dolga, csak, hogy figyeljen, majd áldását adja a visszavonhatatlan lépésre.

A Michael Jackson-tervre.

Bougumil egyenletes sebességgel rótta apró köreit a kandalló elé fektetett vastag padlószönyegen. Michael falfehérre vált arccal igyekezett követni a mozgást. Néha elrévedt.

- A bankokra tehát már nem számíthatsz. Ki akarnak csinálni. A szerződéseid olyanok, hogy akár egy embernagyságú piócát is magadra tekerhetnél a bokádtól körbe a fejed búbjáig. A bankok simán eladnák a történetüket a médiának. Az egyetlen oka, amiért még nem látjuk az esti híradóban, hogy hitelképtelen vagy, hogy akkor a pénzeik beszedésére irányuló bármely lépés eleve kudarcra lenne ítélve.

Ők legalább annyira várnak valami csodát, mint te, Mike!

Jacko-t nem sértette a becenév. Bougumiltól semmiképpen. A férfi túl régen segítette a színfalak sötét árnyékaiba rejtezve. Már az első pedofilbotrány alatt dolgozott neki. A színfalak mögött… Szó szerint. Sosem készült róluk közös fotó. Bougumil munkája a szar eltakarítása volt. Már jóval Mike előtt is ezt csinálta. Hasonlóan kiterjedt stábbal dolgoztatott, mint akik az elnök környezetében sikálták a politikai élet szarát.

És szar volt bőven.

- Az eddigi életedet persze lehúzhatjuk a klotyón. Itt már nem az a kérdés, mennyire jól tudsz kiszállni. Nem tudsz jól kiszállni! Sajnos nem. Mindent a bank vitt! Itt már csak egy feladatunk van: Ki kell téged ragadnunk. A gyermekeid, a családod, az a néhány riporter, akik gyakorlatilag a seggedbe bújva keresték meg a napi betevőt, a menedzsered, még az a tetves majmod is, azt fogja hinni… véged! Meghaltál! Lehúztad a rólót.

Jacko elhaló hangon suttogott: - A gyermekeimet is elveszítem? Arca most természetesen fehérlett. Olyan sápadt volt, akár egy kád tej.

- Mike, meg kell értened: Nincs tovább! Gyakorlatilag már meg is haltál a világ számára. Értékelhetőt nem tudtál a menedzserek és a studió kezébe nyomni az elmúlt öt évben. Ezt nem én állítom! - tette hozzá, mert látta, hogy az énekes levegő után kapkod. - Ezt azok a seggfejek állítják, akiket etetsz! Szarházi egy banda.

Bougumil nem rótt több hiábavaló kört. Letérdelt Jacko elé és megfogta a kezét. Csak kicsit szorította meg. Nyomaték kedvéért. Vigyázva a férfi csontozatára. Egy erős kézszorítás végzetes lehet számára.

- Mike! Át fogsz menni a hídon és fel fogod égetni! Kevesen fognak erről tudni. A stábomat már felszámoltam, hogy könnyebb legyen véghez vinnünk. Hárman maradtak, akik többé-kevésbé tudni fognak erről, rajtunk kívül. De velük tűzbe mennék. Vázolnám a tervet. Az egészet persze csak mi ketten ismerhetjük teljes részletességében. Még a többiek sem.

- Még Slotwick sem? - kérdezte Jacko, tudván, hogy Benji Slotwick volt Bougumil jobbkeze. Őlt is érte, ha úgy hozta a sors. Szó szerint.

- Benji sem! - Bougumil a keresztnevén szólította a zsidó testőrt. Mégis csak a jobbkeze akiről beszélnek. - Viszont Benji nem fog feltenni felesleges kérdéseket. Pont, mint, ne haragudj meg, te sem!

Jacko lehorgasztotta a fejét. Szemüvegét vissza kellett tolnia az orrára, nehogy az ölébe essen. Jó ideje nem ült már meg biztosan az orrnyergén semmilyen készség. A sok elcseszett beavatkozás.

- Már megvan a hasonmásod. Két hónapja él a kezünk alatt, Iowa-ban, lakókocsiban. Elég messze a riporterektől, a kérdésektől. A srác tényleg olyan, mint te. Évekig élt belőled. Nincs hangja… csak playback-et nyomott fénykorában, de a mozgása… Láttam róla videókat. Még a fénykorból. Még a te fénykorodból… Jól csinálta, de a siker, amit a neveddel szerzett saját számára, visszaütött rá is. Kábítószer, fogadások és még több kábítószer. Árnyéka önmagának, de nekünk ez csak jó. Olyan, mint te…

Kopogtak a szoba ajtaján. Jacko halkan kiszólt, hogy bejöhetnek, de Bougumilnak meg kellett erősítenie. Az ő hangja mély basszusként zengett. Egy ápolónő lépett be, kis asztalt tolva maga előtt, megpakolva a "cucc-cal". Bougumil csak így hívta a sok szemetet, amire az énekesnek szüksége volt, hogy ne essen szét. Nem szó szerint, habár… - nem tudott nevetni a gunyoros gondolatain. Elkötelezte magát ennek a férfinek és nem fért bele a munkakapcsolatukba, hogy kinevesse.

Mikor végzett az ápolónő, Jacko kicsit összeszedte magát. Hátradölt a puha fotelben. Most már nem a gyomrát gyürkészelte, hanem a karfákat.

A srác neve, Richie Evans. - Folytatta Bougumil. - A neve igazából lényegtelen. A külvilág számára ő már te vagy. Jó ideje foglalkozunk vele. A külseje a tiéd… Szerencsére, erre költenünk nem kellett. Megtette ő, amíg tudott magáról. Most csak fazonírozzuk, fogyasztjuk. Azt szeretnénk elérni, hogy az orvosod, amikor Richie átveszi a helyed, ne tudjon megkülönböztetni titeket.

- Rá fog jönni! - nyökögte az énekes csillag.

- Nem fog rájönni. Az orvosaidat többet váltogattad, mint más a fehérneműit. Ez a mostani belenézett az arcodba párszor, de még nem tapogatott végig teljesen, tetőtől talpig. Egy másik, alaposabb, jobb orvos, elképzelhető, hogy rájönne a túrpisságra, de ez nem fog. Nem véletlenül választottuk őt. Össze fog roppani, amikor odakerül a sor. Világgá fut…

- Richie lassan kész! Még lezárod a szerződéseket az utolsó koncertturnédra. Szerződésszegés lesz a másik céggel szemben, de kasszírozni fogsz, még mielőtt elkezdődik a tánc. A könyvelőid között voltak ügyes kezű emberek is. Volt, aki nem volt az… el is veszítette a kezét, némelyik, de nem tartozik ide.

Valamennyi pénzed már ki van menekítve most is. Senki sem tudott róla. Te sem! De van, elhiheted nekem. A szükséges iratokat jó helyen tartom. Ezzel a szerződéssel pedig robbantod a bankot, mielőtt kisétálsz.

- Richie-vel mi lesz? - kérdezte elrévedve a pop ikon. Szeme sarkából forró könnyek csorogtak, lassan… lassan. Nem a hasonmást síratta. Hála és önsajnálat volt azokban a könnyekben. Hála Bougumil iránt és önsajnálat az eltékozolt élete iránt.

- Evans a mi gondunk. Azt hiszi, hogy részese a király utolsó koncertsorozatának. Ami azt illeti, az is. A legfontosabb puzzle darabkája a cécónak. De a helyére teszem! A részletek nem fontosak. Annyit tudj, hogy te mész, ő jön és vár rád egy Tabula Rasa.

- Miért teszed ezt értem, Bougumil? Miért segítesz nekem… miért? - Az apró férfi, szinte még gyerek, könyörgőn nézett fel a férfira, ki jövője kulcsa.

- Mike. Amikor hozzád kerültem, esküt tettem. Csináltam előtte pár szar melót. Dolgoztam fontosabb embereknek. Olyasmiket tettem, amiket ember nem tenne. Viszont elmaradt a hála. Átvertek néha. Igen! Engem is át tudtak verni! Naív voltam! Viszont most én verek át mindenkit! Ez nekem egy elégtétel. Átverem a világot! Te már most is legenda vagy, Mike, és ezek után pedig te leszel az Istenük! Nekem elég a tudat, hogy te biztonságban leszel és röhöghetek a sok senkiházin, akik eddig élősködtek rajtad. A családodon, akik már most marakodnak, hogy hogyan jöjjenek ki jól a csődödből. Tudtad, hogy az NBC már leforgatott egy emlékműsort is a neveddel? Persze, főleg töltelék anyag… Hiányzik még a zenei élet krémje, de hidd el, annak a kurva médiabázisnak már most van 50 percnyi anyaga, amely alá egy bágyadt picsa felolvasta az egész eddigi életedet. Nem hagyták ki a botrányos gyerekmolesztálási ügyeket sem. Össze van vágva. Úgy értesültem, ez a kész anyag fele, de ha te kiesnél a mókuskerékből, azonnal lesz kb. félszáz interjúalanyuk, akik majd a sorsod felett csámcsognak és sajnálkoznak. Mondhatnék neveket, de miután a családodból már ketten benne vannak, névlegesen, a projektben, azt hiszem, nem számít, kik fognak még megszólalni.

- Lizzie? - kérdezte tátogva Jacko.

- Miss. Taylort is megkeresték fél éve, de elhajtotta őket a retkesbe. Miss Taylor szeret téged. Maradt így is elég áruló.

- A gyerekeimet sem láthatom többé, ha belekezdünk, Boug? - hápogta a nagyra nőt Pán Péter.

- Mike. A mi szakmánkban ez volt a járulékos veszteség. Sajnos, amikor letérsz az útról, olyan lesz, mint az űrben, ha elvágod a köldökzsinórt. Elsodródsz! El kell felejtened őket.

Az énekes némán sírt. - Nem tehetem meg velük. Nem lehet…

- Mike. Ne ringassuk magunkat üvegilluziókba. Tettél rondább dolgokat is. Tudjuk mindketten. Senki sem tehet ezek után neked szemrehányást. És nem is fog. Új életet kezdel a szigeten, amiről annyit beszéltünk. Az igazi Neverland-en. Az igazi seholszigeteden. Éppen csak Wendy és az elveszett fiúk nélkül.

- Magányos leszek. Egyedül leszek!

- Mike! Te vagy a földkerekség legöregebb Pán Pétere! Bólints és elröptetlek a szabadságba.

- Nem fogom bírni… A gyógyszereim nélkül nem. Egy szigeten… nem leszek képes… élni!

- Az utolsó három hónapban amit kaptál, a cucc, gyakorlatilag kitisztította a szervezetedet. Csupán gyenge akarsz lenni, de rég nem vagy az. Pszichotikus bilincsben vergődsz. Sokkal régebben dolgozom a kimentéseden, mint gondolod. Az első gyerekbotrányok idején már elkezdtem lépéseket tenni. Hosszú út volt, de eljutottunk idáig. Egyetlen dolgod van, Mike. Vagy maradsz és Richie Evans még keres rajtad kicsit, vagy megfogod a kezem és felállsz a fotelből.

- El kell búcsúznom a gyermekeimtől. - szól rekedten.

- Nincs búcsú! Lehetsz velük. Megölelheted őket olyan erős szeretettel, amilyennel eddig sosem, de nem szólhatsz nekik, nem köszönhetsz el tőlük.

A könnyek lassan száradtak fel a törődött arcon. Michael Jackson felnézett Bougumil Sanders arcába 2009. június 23. napján és kinyújtotta a kezét a férfi felé, aki felhúzta és magához ölelte az apró testet. Legalábbis hozzá képest apró testet.

Az énekes sírt. Bougumil is megtörölgette a szemét. Ha bárki rákérdezett volna, azt mondja, csak kicsit megizzadt a szeme alatt. Nem könny.

- Segíts Bougumil!

- Segítek, Mike. Istenemre, segítek!

Michael Jackson meghalt Kalifornia államban, Los Angeles városában, 2009. június 25. napján. Richie Evansnak hívták ekkor, de csak négy ember tudta. Az egyik Richie Evans volt, maga, a másik három pedig egy erős szövetség három sarka.

A három sarok egy exénekes volt, egy exzöldsapkás problémamegoldó és egy extestőr, aki az exzöldsapkás legjobb barátja volt.

Három nappal később, 2009. június 28. napján egy gyermekforma, kortalan férfi, partra lépett Great Inagua szigetén. Volt egy társa is, aki elkísérte és Mike-nak szólította, ha kettesben voltak. Ha más is volt velük, Billy Pan-nek nevezte. Valami Billy Jean és egy Peter Pan nevű valakik után.

Egy hónapig voltak együtt. Utána a nagyobb darab férfi elköszönt és elengedte a kissebb kezét. Átvitt értelemben. A magára hagyott férfi hamar beilleszkedett a sziget életébe. Matthew Town-tól nem messze lakott egy igen takaros házikóban. Amire szüksége volt, azt megkapta két cégen és egy bankon keresztül. Kopasz fiatalember volt, apró, vicces bajusszal. Lehetetlen volt megállapítani a szeme színét, az amúgy groteszk orrán csuszkáló napszemüveg miatt. Társaságba nem járt el, csak éldegélt… Az idősebb férfi rendszeresen meglátogatta.

Ilyenkor a ház teraszáról belebámultak az Észak-Atlanti Óceán kavargó vizébe és semmiségekről beszélgettek. Néha pedig a családról és gyerekekről.

Az elveszett gyerekekről. Az elveszett gyermekévekről.
- A bankokra tehát már nem számíthatsz. Ki akarnak csinálni. A szerződéseid olyanok, hogy akár egy embernagyságú piócát is magadra tekerhetnél a bokádtól körbe a fejed búbjáig. A bankok simán eladnák a történetüket a médiának. Az egyetlen oka, amiért még nem látjuk az esti híradóban, hogy hitelképtelen vagy, hogy akkor a pénzeik beszedésére irányuló bármely lépés eleve kudarcra lenne ítélve.

Ők legalább annyira várnak valami csodát, mint te, Mike!

Jacko-t nem sértette a becenév. Bougumiltól semmiképpen. A férfi túl régen segítette a színfalak sötét árnyékaiba rejtezve. Már az első pedofilbotrány alatt dolgozott neki. A színfalak mögött… Szó szerint. Sosem készült róluk közös fotó. Bougumil munkája a szar eltakarítása volt. Már jóval Mike előtt is ezt csinálta. Hasonlóan kiterjedt stábbal dolgoztatott, mint akik az elnök környezetében sikálták a politikai élet szarát.

És szar volt bőven.

- Az eddigi életedet persze lehúzhatjuk a klotyón. Itt már nem az a kérdés, mennyire jól tudsz kiszállni. Nem tudsz jól kiszállni! Sajnos nem. Mindent a bank vitt! Itt már csak egy feladatunk van: Ki kell téged ragadnunk. A gyermekeid, a családod, az a néhány riporter, akik gyakorlatilag a seggedbe bújva keresték meg a napi betevőt, a menedzsered, még az a tetves majmod is, azt fogja hinni… véged! Meghaltál! Lehúztad a rólót.

Jacko elhaló hangon suttogott: - A gyermekeimet is elveszítem? Arca most természetesen fehérlett. Olyan sápadt volt, akár egy kád tej.

- Mike, meg kell értened: Nincs tovább! Gyakorlatilag már meg is haltál a világ számára. Értékelhetőt nem tudtál a menedzserek és a studió kezébe nyomni az elmúlt öt évben. Ezt nem én állítom! - tette hozzá, mert látta, hogy az énekes levegő után kapkod. - Ezt azok a seggfejek állítják, akiket etetsz! Szarházi egy banda.

Bougumil nem rótt több hiábavaló kört. Letérdelt Jacko elé és megfogta a kezét. Csak kicsit szorította meg. Nyomaték kedvéért. Vigyázva a férfi csontozatára. Egy erős kézszorítás végzetes lehet számára.

- Mike! Át fogsz menni a hídon és fel fogod égetni! Kevesen fognak erről tudni. A stábomat már felszámoltam, hogy könnyebb legyen véghez vinnünk. Hárman maradtak, akik többé-kevésbé tudni fognak erről, rajtunk kívül. De velük tűzbe mennék. Vázolnám a tervet. Az egészet persze csak mi ketten ismerhetjük teljes részletességében. Még a többiek sem.

- Még Slotwick sem? - kérdezte Jacko, tudván, hogy Benji Slotwick volt Bougumil jobbkeze. Őlt is érte, ha úgy hozta a sors. Szó szerint.

- Benji sem! - Bougumil a keresztnevén szólította a zsidó testőrt. Mégis csak a jobbkeze akiről beszélnek. - Viszont Benji nem fog feltenni felesleges kérdéseket. Pont, mint, ne haragudj meg, te sem!

Jacko lehorgasztotta a fejét. Szemüvegét vissza kellett tolnia az orrára, nehogy az ölébe essen. Jó ideje nem ült már meg biztosan az orrnyergén semmilyen készség. A sok elcseszett beavatkozás.

- Már megvan a hasonmásod. Két hónapja él a kezünk alatt, Iowa-ban, lakókocsiban. Elég messze a riporterektől, a kérdésektől. A srác tényleg olyan, mint te. Évekig élt belőled. Nincs hangja… csak playback-et nyomott fénykorában, de a mozgása… Láttam róla videókat. Még a fénykorból. Még a te fénykorodból… Jól csinálta, de a siker, amit a neveddel szerzett saját számára, visszaütött rá is. Kábítószer, fogadások és még több kábítószer. Árnyéka önmagának, de nekünk ez csak jó. Olyan, mint te…

Kopogtak a szoba ajtaján. Jacko halkan kiszólt, hogy bejöhetnek, de Bougumilnak meg kellett erősítenie. Az ő hangja mély basszusként zengett. Egy ápolónő lépett be, kis asztalt tolva maga előtt, megpakolva a "cucc-cal". Bougumil csak így hívta a sok szemetet, amire az énekesnek szüksége volt, hogy ne essen szét. Nem szó szerint, habár… - nem tudott nevetni a gunyoros gondolatain. Elkötelezte magát ennek a férfinek és nem fért bele a munkakapcsolatukba, hogy kinevesse.

Mikor végzett az ápolónő, Jacko kicsit összeszedte magát. Hátradölt a puha fotelben. Most már nem a gyomrát gyürkészelte, hanem a karfákat.

A srác neve, Richie Evans. - Folytatta Bougumil. - A neve igazából lényegtelen. A külvilág számára ő már te vagy. Jó ideje foglalkozunk vele. A külseje a tiéd… Szerencsére, erre költenünk nem kellett. Megtette ő, amíg tudott magáról. Most csak fazonírozzuk, fogyasztjuk. Azt szeretnénk elérni, hogy az orvosod, amikor Richie átveszi a helyed, ne tudjon megkülönböztetni titeket.

- Rá fog jönni! - nyökögte az énekes csillag.

- Nem fog rájönni. Az orvosaidat többet váltogattad, mint más a fehérneműit. Ez a mostani belenézett az arcodba párszor, de még nem tapogatott végig teljesen, tetőtől talpig. Egy másik, alaposabb, jobb orvos, elképzelhető, hogy rájönne a túrpisságra, de ez nem fog. Nem véletlenül választottuk őt. Össze fog roppani, amikor odakerül a sor. Világgá fut…

- Richie lassan kész! Még lezárod a szerződéseket az utolsó koncertturnédra. Szerződésszegés lesz a másik céggel szemben, de kasszírozni fogsz, még mielőtt elkezdődik a tánc. A könyvelőid között voltak ügyes kezű emberek is. Volt, aki nem volt az… el is veszítette a kezét, némelyik, de nem tartozik ide.

Valamennyi pénzed már ki van menekítve most is. Senki sem tudott róla. Te sem! De van, elhiheted nekem. A szükséges iratokat jó helyen tartom. Ezzel a szerződéssel pedig robbantod a bankot, mielőtt kisétálsz.

- Richie-vel mi lesz? - kérdezte elrévedve a pop ikon. Szeme sarkából forró könnyek csorogtak, lassan… lassan. Nem a hasonmást síratta. Hála és önsajnálat volt azokban a könnyekben. Hála Bougumil iránt és önsajnálat az eltékozolt élete iránt.

- Evans a mi gondunk. Azt hiszi, hogy részese a király utolsó koncertsorozatának. Ami azt illeti, az is. A legfontosabb puzzle darabkája a cécónak. De a helyére teszem! A részletek nem fontosak. Annyit tudj, hogy te mész, ő jön és vár rád egy Tabula Rasa.

- Miért teszed ezt értem, Bougumil? Miért segítesz nekem… miért? - Az apró férfi, szinte még gyerek, könyörgőn nézett fel a férfira, ki jövője kulcsa.

- Mike. Amikor hozzád kerültem, esküt tettem. Csináltam előtte pár szar melót. Dolgoztam fontosabb embereknek. Olyasmiket tettem, amiket ember nem tenne. Viszont elmaradt a hála. Átvertek néha. Igen! Engem is át tudtak verni! Naív voltam! Viszont most én verek át mindenkit! Ez nekem egy elégtétel. Átverem a világot! Te már most is legenda vagy, Mike, és ezek után pedig te leszel az Istenük! Nekem elég a tudat, hogy te biztonságban leszel és röhöghetek a sok senkiházin, akik eddig élősködtek rajtad. A családodon, akik már most marakodnak, hogy hogyan jöjjenek ki jól a csődödből. Tudtad, hogy az NBC már leforgatott egy emlékműsort is a neveddel? Persze, főleg töltelék anyag… Hiányzik még a zenei élet krémje, de hidd el, annak a kurva médiabázisnak már most van 50 percnyi anyaga, amely alá egy bágyadt picsa felolvasta az egész eddigi életedet. Nem hagyták ki a botrányos gyerekmolesztálási ügyeket sem. Össze van vágva. Úgy értesültem, ez a kész anyag fele, de ha te kiesnél a mókuskerékből, azonnal lesz kb. félszáz interjúalanyuk, akik majd a sorsod felett csámcsognak és sajnálkoznak. Mondhatnék neveket, de miután a családodból már ketten benne vannak, névlegesen, a projektben, azt hiszem, nem számít, kik fognak még megszólalni.

- Lizzie? - kérdezte tátogva Jacko.

- Miss. Taylort is megkeresték fél éve, de elhajtotta őket a retkesbe. Miss Taylor szeret téged. Maradt így is elég áruló.

- A gyerekeimet sem láthatom többé, ha belekezdünk, Boug? - hápogta a nagyra nőt Pán Péter.

- Mike. A mi szakmánkban ez volt a járulékos veszteség. Sajnos, amikor letérsz az útról, olyan lesz, mint az űrben, ha elvágod a köldökzsinórt. Elsodródsz! El kell felejtened őket.

Az énekes némán sírt. - Nem tehetem meg velük. Nem lehet…

- Mike. Ne ringassuk magunkat üvegilluziókba. Tettél rondább dolgokat is. Tudjuk mindketten. Senki sem tehet ezek után neked szemrehányást. És nem is fog. Új életet kezdel a szigeten, amiről annyit beszéltünk. Az igazi Neverland-en. Az igazi seholszigeteden. Éppen csak Wendy és az elveszett fiúk nélkül.

- Magányos leszek. Egyedül leszek!

- Mike! Te vagy a földkerekség legöregebb Pán Pétere! Bólints és elröptetlek a szabadságba.

- Nem fogom bírni… A gyógyszereim nélkül nem. Egy szigeten… nem leszek képes… élni!

- Az utolsó három hónapban amit kaptál, a cucc, gyakorlatilag kitisztította a szervezetedet. Csupán gyenge akarsz lenni, de rég nem vagy az. Pszichotikus bilincsben vergődsz. Sokkal régebben dolgozom a kimentéseden, mint gondolod. Az első gyerekbotrányok idején már elkezdtem lépéseket tenni. Hosszú út volt, de eljutottunk idáig. Egyetlen dolgod van, Mike. Vagy maradsz és Richie Evans még keres rajtad kicsit, vagy megfogod a kezem és felállsz a fotelből.

- El kell búcsúznom a gyermekeimtől. - szól rekedten.

- Nincs búcsú! Lehetsz velük. Megölelheted őket olyan erős szeretettel, amilyennel eddig sosem, de nem szólhatsz nekik, nem köszönhetsz el tőlük.

A könnyek lassan száradtak fel a törődött arcon. Michael Jackson felnézett Bougumil Sanders arcába 2009. június 23. napján és kinyújtotta a kezét a férfi felé, aki felhúzta és magához ölelte az apró testet. Legalábbis hozzá képest apró testet.

Az énekes sírt. Bougumil is megtörölgette a szemét. Ha bárki rákérdezett volna, azt mondja, csak kicsit megizzadt a szeme alatt. Nem könny.

- Segíts Bougumil!

- Segítek, Mike. Istenemre, segítek!

Michael Jackson meghalt Kalifornia államban, Los Angeles városában, 2009. június 25. napján. Richie Evansnak hívták ekkor, de csak négy ember tudta. Az egyik Richie Evans volt, maga, a másik három pedig egy erős szövetség három sarka.

A három sarok egy exénekes volt, egy exzöldsapkás problémamegoldó és egy extestőr, aki az exzöldsapkás legjobb barátja volt.

Három nappal később, 2009. június 28. napján egy gyermekforma, kortalan férfi, partra lépett Great Inagua szigetén. Volt egy társa is, aki elkísérte és Mike-nak szólította, ha kettesben voltak. Ha más is volt velük, Billy Pan-nek nevezte. Valami Billy Jean és egy Peter Pan nevű valakik után.

Egy hónapig voltak együtt. Utána a nagyobb darab férfi elköszönt és elengedte a kissebb kezét. Átvitt értelemben. A magára hagyott férfi hamar beilleszkedett a sziget életébe. Matthew Town-tól nem messze lakott egy igen takaros házikóban. Amire szüksége volt, azt megkapta két cégen és egy bankon keresztül. Kopasz fiatalember volt, apró, vicces bajusszal. Lehetetlen volt megállapítani a szeme színét, az amúgy groteszk orrán csuszkáló napszemüveg miatt. Társaságba nem járt el, csak éldegélt… Az idősebb férfi rendszeresen meglátogatta.

Ilyenkor a ház teraszáról belebámultak az Észak-Atlanti Óceán kavargó vizébe és semmiségekről beszélgettek. Néha pedig a családról és gyerekekről.

Az elveszett gyerekekről. Az elveszett gyermekévekről.