- Nos, Mike, természetesen. Kérem. Dőljön hátra és elmesélem, hogyan képzelem el a "rehabilitációját"!
A törékeny férfi egymás mellé helyezte talpait és kissé előre hajolt a kényelmes fotelben. Feszülten figyelt, de koncentrációját elfedte a napszemüveg, ami szinte már az arcához nőtt. A másik fel alá járkált a kisteherautó nagyságú kandalló előtt, hol a férfit vizslatva, hol a kandalló párkányán felsorakoztatott bekeretezett fényképeket nézve. A képeken gyermekek, kisfiúk mosolyogtak a lencsébe. Néhány félvér kiskölyök, de főleg fehér srácok. Tíztől talán tizenhat éves korhatárig, de mindegyik törékeny csontú, kislányos alkatú volt.
Bougumil ahogyan a mondandójára koncentrált, ki-be zárta ökleit.
- Ahogyan eddig ment, nem mehet tovább. Túl sok balhé, túl sok kérdés. A bankok a nyakadon. Bevételed alig. Ki merem jelenteni, hogy csőd. Neverland elúszik… Ez nem egy jóslat. Ez a tény! Az állatok gondozása, a park és ami vele jár, túl sokat emésztett fel. A jogdíjakból befolyt összegek el sem jutnak a bankszámládra. Akik eddig hiteleztek, elfordultak tőled.
A törékeny férfi hintázni kezdett ültében. Előre-hátra. Kezeit a gyomrára szorította és grimaszolt. De nem szakította félbe. Kérdései magának is zavarosnak tűntek, nem álltak össze, és könnyen elsodródtak, mint egy esőben eltévedt pillangó. Kérdezett volna, de valahogy erőtlenné vált. Így inkább csak hallgatta Bougumil okfejtését és történetét. A robosztus férfinak már megvolt a története, néhány "társával" eléggé átrágták, hogyan tovább. Neki nem volt más dolga, csak, hogy figyeljen, majd áldását adja a visszavonhatatlan lépésre.
A Michael Jackson-tervre.
Bougumil egyenletes sebességgel rótta apró köreit a kandalló elé fektetett vastag padlószönyegen. Michael falfehérre vált arccal igyekezett követni a mozgást. Néha elrévedt.- Bougumil, elmesélnéd még egyszer, lassan, hogy mire is fogok rábólintani?
- Nos, Mike, természetesen. Kérem. Dőljön hátra és elmesélem, hogyan képzelem el a "rehabilitációját"!
A törékeny férfi egymás mellé helyezte talpait és kissé előre hajolt a kényelmes fotelben. Feszülten figyelt, de koncentrációját elfedte a napszemüveg, ami szinte már az arcához nőtt. A másik fel alá járkált a kisteherautó nagyságú kandalló előtt, hol a férfit vizslatva, hol a kandalló párkányán felsorakoztatott bekeretezett fényképeket nézve. A képeken gyermekek, kisfiúk mosolyogtak a lencsébe. Néhány félvér kiskölyök, de főleg fehér srácok. Tíztől talán tizenhat éves korhatárig, de mindegyik törékeny csontú, kislányos alkatú volt.
Bougumil ahogyan a mondandójára koncentrált, ki-be zárta ökleit.
- Ahogyan eddig ment, nem mehet tovább. Túl sok balhé, túl sok kérdés. A bankok a nyakadon. Bevételed alig. Ki merem jelenteni, hogy csőd. Neverland elúszik… Ez nem egy jóslat. Ez a tény! Az állatok gondozása, a park és ami vele jár, túl sokat emésztett fel. A jogdíjakból befolyt összegek el sem jutnak a bankszámládra. Akik eddig hiteleztek, elfordultak tőled.
A törékeny férfi hintázni kezdett ültében. Előre-hátra. Kezeit a gyomrára szorította és grimaszolt. De nem szakította félbe. Kérdései magának is zavarosnak tűntek, nem álltak össze, és könnyen elsodródtak, mint egy esőben eltévedt pillangó. Kérdezett volna, de valahogy erőtlenné vált. Így inkább csak hallgatta Bougumil okfejtését és történetét. A robosztus férfinak már megvolt a története, néhány "társával" eléggé átrágták, hogyan tovább. Neki nem volt más dolga, csak, hogy figyeljen, majd áldását adja a visszavonhatatlan lépésre.
A Michael Jackson-tervre.
Bougumil egyenletes sebességgel rótta apró köreit a kandalló elé fektetett vastag padlószönyegen. Michael falfehérre vált arccal igyekezett követni a mozgást. Néha elrévedt.
- A bankokra tehát már nem számíthatsz. Ki akarnak csinálni. A szerződéseid olyanok, hogy akár egy embernagyságú piócát is magadra tekerhetnél a bokádtól körbe a fejed búbjáig. A bankok simán eladnák a történetüket a médiának. Az egyetlen oka, amiért még nem látjuk az esti híradóban, hogy hitelképtelen vagy, hogy akkor a pénzeik beszedésére irányuló bármely lépés eleve kudarcra lenne ítélve.
Ők legalább annyira várnak valami csodát, mint te, Mike!
Jacko-t nem sértette a becenév. Bougumiltól semmiképpen. A férfi túl régen segítette a színfalak sötét árnyékaiba rejtezve. Már az első pedofilbotrány alatt dolgozott neki. A színfalak mögött… Szó szerint. Sosem készült róluk közös fotó. Bougumil munkája a szar eltakarítása volt. Már jóval Mike előtt is ezt csinálta. Hasonlóan kiterjedt stábbal dolgoztatott, mint akik az elnök környezetében sikálták a politikai élet szarát.
És szar volt bőven.
- Az eddigi életedet persze lehúzhatjuk a klotyón. Itt már nem az a kérdés, mennyire jól tudsz kiszállni. Nem tudsz jól kiszállni! Sajnos nem. Mindent a bank vitt! Itt már csak egy feladatunk van: Ki kell téged ragadnunk. A gyermekeid, a családod, az a néhány riporter, akik gyakorlatilag a seggedbe bújva keresték meg a napi betevőt, a menedzsered, még az a tetves majmod is, azt fogja hinni… véged! Meghaltál! Lehúztad a rólót.
Jacko elhaló hangon suttogott: - A gyermekeimet is elveszítem? Arca most természetesen fehérlett. Olyan sápadt volt, akár egy kád tej.
- Mike, meg kell értened: Nincs tovább! Gyakorlatilag már meg is haltál a világ számára. Értékelhetőt nem tudtál a menedzserek és a studió kezébe nyomni az elmúlt öt évben. Ezt nem én állítom! - tette hozzá, mert látta, hogy az énekes levegő után kapkod. - Ezt azok a seggfejek állítják, akiket etetsz! Szarházi egy banda.
Bougumil nem rótt több hiábavaló kört. Letérdelt Jacko elé és megfogta a kezét. Csak kicsit szorította meg. Nyomaték kedvéért. Vigyázva a férfi csontozatára. Egy erős kézszorítás végzetes lehet számára.
- Mike! Át fogsz menni a hídon és fel fogod égetni! Kevesen fognak erről tudni. A stábomat már felszámoltam, hogy könnyebb legyen véghez vinnünk. Hárman maradtak, akik többé-kevésbé tudni fognak erről, rajtunk kívül. De velük tűzbe mennék. Vázolnám a tervet. Az egészet persze csak mi ketten ismerhetjük teljes részletességében. Még a többiek sem.
- Még Slotwick sem? - kérdezte Jacko, tudván, hogy Benji Slotwick volt Bougumil jobbkeze. Őlt is érte, ha úgy hozta a sors. Szó szerint.
- Benji sem! - Bougumil a keresztnevén szólította a zsidó testőrt. Mégis csak a jobbkeze akiről beszélnek. - Viszont Benji nem fog feltenni felesleges kérdéseket. Pont, mint, ne haragudj meg, te sem!
Jacko lehorgasztotta a fejét. Szemüvegét vissza kellett tolnia az orrára, nehogy az ölébe essen. Jó ideje nem ült már meg biztosan az orrnyergén semmilyen készség. A sok elcseszett beavatkozás.
- Már megvan a hasonmásod. Két hónapja él a kezünk alatt, Iowa-ban, lakókocsiban. Elég messze a riporterektől, a kérdésektől. A srác tényleg olyan, mint te. Évekig élt belőled. Nincs hangja… csak playback-et nyomott fénykorában, de a mozgása… Láttam róla videókat. Még a fénykorból. Még a te fénykorodból… Jól csinálta, de a siker, amit a neveddel szerzett saját számára, visszaütött rá is. Kábítószer, fogadások és még több kábítószer. Árnyéka önmagának, de nekünk ez csak jó. Olyan, mint te…
Kopogtak a szoba ajtaján. Jacko halkan kiszólt, hogy bejöhetnek, de Bougumilnak meg kellett erősítenie. Az ő hangja mély basszusként zengett. Egy ápolónő lépett be, kis asztalt tolva maga előtt, megpakolva a "cucc-cal". Bougumil csak így hívta a sok szemetet, amire az énekesnek szüksége volt, hogy ne essen szét. Nem szó szerint, habár… - nem tudott nevetni a gunyoros gondolatain. Elkötelezte magát ennek a férfinek és nem fért bele a munkakapcsolatukba, hogy kinevesse.
Mikor végzett az ápolónő, Jacko kicsit összeszedte magát. Hátradölt a puha fotelben. Most már nem a gyomrát gyürkészelte, hanem a karfákat.
A srác neve, Richie Evans. - Folytatta Bougumil. - A neve igazából lényegtelen. A külvilág számára ő már te vagy. Jó ideje foglalkozunk vele. A külseje a tiéd… Szerencsére, erre költenünk nem kellett. Megtette ő, amíg tudott magáról. Most csak fazonírozzuk, fogyasztjuk. Azt szeretnénk elérni, hogy az orvosod, amikor Richie átveszi a helyed, ne tudjon megkülönböztetni titeket.
- Rá fog jönni! - nyökögte az énekes csillag.
- Nem fog rájönni. Az orvosaidat többet váltogattad, mint más a fehérneműit. Ez a mostani belenézett az arcodba párszor, de még nem tapogatott végig teljesen, tetőtől talpig. Egy másik, alaposabb, jobb orvos, elképzelhető, hogy rájönne a túrpisságra, de ez nem fog. Nem véletlenül választottuk őt. Össze fog roppani, amikor odakerül a sor. Világgá fut…
- Richie lassan kész! Még lezárod a szerződéseket az utolsó koncertturnédra. Szerződésszegés lesz a másik céggel szemben, de kasszírozni fogsz, még mielőtt elkezdődik a tánc. A könyvelőid között voltak ügyes kezű emberek is. Volt, aki nem volt az… el is veszítette a kezét, némelyik, de nem tartozik ide.
Valamennyi pénzed már ki van menekítve most is. Senki sem tudott róla. Te sem! De van, elhiheted nekem. A szükséges iratokat jó helyen tartom. Ezzel a szerződéssel pedig robbantod a bankot, mielőtt kisétálsz.
- Richie-vel mi lesz? - kérdezte elrévedve a pop ikon. Szeme sarkából forró könnyek csorogtak, lassan… lassan. Nem a hasonmást síratta. Hála és önsajnálat volt azokban a könnyekben. Hála Bougumil iránt és önsajnálat az eltékozolt élete iránt.
- Evans a mi gondunk. Azt hiszi, hogy részese a király utolsó koncertsorozatának. Ami azt illeti, az is. A legfontosabb puzzle darabkája a cécónak. De a helyére teszem! A részletek nem fontosak. Annyit tudj, hogy te mész, ő jön és vár rád egy Tabula Rasa.
- Miért teszed ezt értem, Bougumil? Miért segítesz nekem… miért? - Az apró férfi, szinte még gyerek, könyörgőn nézett fel a férfira, ki jövője kulcsa.
- Mike. Amikor hozzád kerültem, esküt tettem. Csináltam előtte pár szar melót. Dolgoztam fontosabb embereknek. Olyasmiket tettem, amiket ember nem tenne. Viszont elmaradt a hála. Átvertek néha. Igen! Engem is át tudtak verni! Naív voltam! Viszont most én verek át mindenkit! Ez nekem egy elégtétel. Átverem a világot! Te már most is legenda vagy, Mike, és ezek után pedig te leszel az Istenük! Nekem elég a tudat, hogy te biztonságban leszel és röhöghetek a sok senkiházin, akik eddig élősködtek rajtad. A családodon, akik már most marakodnak, hogy hogyan jöjjenek ki jól a csődödből. Tudtad, hogy az NBC már leforgatott egy emlékműsort is a neveddel? Persze, főleg töltelék anyag… Hiányzik még a zenei élet krémje, de hidd el, annak a kurva médiabázisnak már most van 50 percnyi anyaga, amely alá egy bágyadt picsa felolvasta az egész eddigi életedet. Nem hagyták ki a botrányos gyerekmolesztálási ügyeket sem. Össze van vágva. Úgy értesültem, ez a kész anyag fele, de ha te kiesnél a mókuskerékből, azonnal lesz kb. félszáz interjúalanyuk, akik majd a sorsod felett csámcsognak és sajnálkoznak. Mondhatnék neveket, de miután a családodból már ketten benne vannak, névlegesen, a projektben, azt hiszem, nem számít, kik fognak még megszólalni.
- Lizzie? - kérdezte tátogva Jacko.
- Miss. Taylort is megkeresték fél éve, de elhajtotta őket a retkesbe. Miss Taylor szeret téged. Maradt így is elég áruló.
- A gyerekeimet sem láthatom többé, ha belekezdünk, Boug? - hápogta a nagyra nőt Pán Péter.
- Mike. A mi szakmánkban ez volt a járulékos veszteség. Sajnos, amikor letérsz az útról, olyan lesz, mint az űrben, ha elvágod a köldökzsinórt. Elsodródsz! El kell felejtened őket.
Az énekes némán sírt. - Nem tehetem meg velük. Nem lehet…
- Mike. Ne ringassuk magunkat üvegilluziókba. Tettél rondább dolgokat is. Tudjuk mindketten. Senki sem tehet ezek után neked szemrehányást. És nem is fog. Új életet kezdel a szigeten, amiről annyit beszéltünk. Az igazi Neverland-en. Az igazi seholszigeteden. Éppen csak Wendy és az elveszett fiúk nélkül.
- Magányos leszek. Egyedül leszek!
- Mike! Te vagy a földkerekség legöregebb Pán Pétere! Bólints és elröptetlek a szabadságba.
- Nem fogom bírni… A gyógyszereim nélkül nem. Egy szigeten… nem leszek képes… élni!
- Az utolsó három hónapban amit kaptál, a cucc, gyakorlatilag kitisztította a szervezetedet. Csupán gyenge akarsz lenni, de rég nem vagy az. Pszichotikus bilincsben vergődsz. Sokkal régebben dolgozom a kimentéseden, mint gondolod. Az első gyerekbotrányok idején már elkezdtem lépéseket tenni. Hosszú út volt, de eljutottunk idáig. Egyetlen dolgod van, Mike. Vagy maradsz és Richie Evans még keres rajtad kicsit, vagy megfogod a kezem és felállsz a fotelből.
- El kell búcsúznom a gyermekeimtől. - szól rekedten.
- Nincs búcsú! Lehetsz velük. Megölelheted őket olyan erős szeretettel, amilyennel eddig sosem, de nem szólhatsz nekik, nem köszönhetsz el tőlük.
A könnyek lassan száradtak fel a törődött arcon. Michael Jackson felnézett Bougumil Sanders arcába 2009. június 23. napján és kinyújtotta a kezét a férfi felé, aki felhúzta és magához ölelte az apró testet. Legalábbis hozzá képest apró testet.
Az énekes sírt. Bougumil is megtörölgette a szemét. Ha bárki rákérdezett volna, azt mondja, csak kicsit megizzadt a szeme alatt. Nem könny.
- Segíts Bougumil!
- Segítek, Mike. Istenemre, segítek!
Michael Jackson meghalt Kalifornia államban, Los Angeles városában, 2009. június 25. napján. Richie Evansnak hívták ekkor, de csak négy ember tudta. Az egyik Richie Evans volt, maga, a másik három pedig egy erős szövetség három sarka.
A három sarok egy exénekes volt, egy exzöldsapkás problémamegoldó és egy extestőr, aki az exzöldsapkás legjobb barátja volt.
Három nappal később, 2009. június 28. napján egy gyermekforma, kortalan férfi, partra lépett Great Inagua szigetén. Volt egy társa is, aki elkísérte és Mike-nak szólította, ha kettesben voltak. Ha más is volt velük, Billy Pan-nek nevezte. Valami Billy Jean és egy Peter Pan nevű valakik után.
Egy hónapig voltak együtt. Utána a nagyobb darab férfi elköszönt és elengedte a kissebb kezét. Átvitt értelemben. A magára hagyott férfi hamar beilleszkedett a sziget életébe. Matthew Town-tól nem messze lakott egy igen takaros házikóban. Amire szüksége volt, azt megkapta két cégen és egy bankon keresztül. Kopasz fiatalember volt, apró, vicces bajusszal. Lehetetlen volt megállapítani a szeme színét, az amúgy groteszk orrán csuszkáló napszemüveg miatt. Társaságba nem járt el, csak éldegélt… Az idősebb férfi rendszeresen meglátogatta.
Ilyenkor a ház teraszáról belebámultak az Észak-Atlanti Óceán kavargó vizébe és semmiségekről beszélgettek. Néha pedig a családról és gyerekekről.
Az elveszett gyerekekről. Az elveszett gyermekévekről.
- A bankokra tehát már nem számíthatsz. Ki akarnak csinálni. A szerződéseid olyanok, hogy akár egy embernagyságú piócát is magadra tekerhetnél a bokádtól körbe a fejed búbjáig. A bankok simán eladnák a történetüket a médiának. Az egyetlen oka, amiért még nem látjuk az esti híradóban, hogy hitelképtelen vagy, hogy akkor a pénzeik beszedésére irányuló bármely lépés eleve kudarcra lenne ítélve.
Ők legalább annyira várnak valami csodát, mint te, Mike!
Jacko-t nem sértette a becenév. Bougumiltól semmiképpen. A férfi túl régen segítette a színfalak sötét árnyékaiba rejtezve. Már az első pedofilbotrány alatt dolgozott neki. A színfalak mögött… Szó szerint. Sosem készült róluk közös fotó. Bougumil munkája a szar eltakarítása volt. Már jóval Mike előtt is ezt csinálta. Hasonlóan kiterjedt stábbal dolgoztatott, mint akik az elnök környezetében sikálták a politikai élet szarát.
És szar volt bőven.
- Az eddigi életedet persze lehúzhatjuk a klotyón. Itt már nem az a kérdés, mennyire jól tudsz kiszállni. Nem tudsz jól kiszállni! Sajnos nem. Mindent a bank vitt! Itt már csak egy feladatunk van: Ki kell téged ragadnunk. A gyermekeid, a családod, az a néhány riporter, akik gyakorlatilag a seggedbe bújva keresték meg a napi betevőt, a menedzsered, még az a tetves majmod is, azt fogja hinni… véged! Meghaltál! Lehúztad a rólót.
Jacko elhaló hangon suttogott: - A gyermekeimet is elveszítem? Arca most természetesen fehérlett. Olyan sápadt volt, akár egy kád tej.
- Mike, meg kell értened: Nincs tovább! Gyakorlatilag már meg is haltál a világ számára. Értékelhetőt nem tudtál a menedzserek és a studió kezébe nyomni az elmúlt öt évben. Ezt nem én állítom! - tette hozzá, mert látta, hogy az énekes levegő után kapkod. - Ezt azok a seggfejek állítják, akiket etetsz! Szarházi egy banda.
Bougumil nem rótt több hiábavaló kört. Letérdelt Jacko elé és megfogta a kezét. Csak kicsit szorította meg. Nyomaték kedvéért. Vigyázva a férfi csontozatára. Egy erős kézszorítás végzetes lehet számára.
- Mike! Át fogsz menni a hídon és fel fogod égetni! Kevesen fognak erről tudni. A stábomat már felszámoltam, hogy könnyebb legyen véghez vinnünk. Hárman maradtak, akik többé-kevésbé tudni fognak erről, rajtunk kívül. De velük tűzbe mennék. Vázolnám a tervet. Az egészet persze csak mi ketten ismerhetjük teljes részletességében. Még a többiek sem.
- Még Slotwick sem? - kérdezte Jacko, tudván, hogy Benji Slotwick volt Bougumil jobbkeze. Őlt is érte, ha úgy hozta a sors. Szó szerint.
- Benji sem! - Bougumil a keresztnevén szólította a zsidó testőrt. Mégis csak a jobbkeze akiről beszélnek. - Viszont Benji nem fog feltenni felesleges kérdéseket. Pont, mint, ne haragudj meg, te sem!
Jacko lehorgasztotta a fejét. Szemüvegét vissza kellett tolnia az orrára, nehogy az ölébe essen. Jó ideje nem ült már meg biztosan az orrnyergén semmilyen készség. A sok elcseszett beavatkozás.
- Már megvan a hasonmásod. Két hónapja él a kezünk alatt, Iowa-ban, lakókocsiban. Elég messze a riporterektől, a kérdésektől. A srác tényleg olyan, mint te. Évekig élt belőled. Nincs hangja… csak playback-et nyomott fénykorában, de a mozgása… Láttam róla videókat. Még a fénykorból. Még a te fénykorodból… Jól csinálta, de a siker, amit a neveddel szerzett saját számára, visszaütött rá is. Kábítószer, fogadások és még több kábítószer. Árnyéka önmagának, de nekünk ez csak jó. Olyan, mint te…
Kopogtak a szoba ajtaján. Jacko halkan kiszólt, hogy bejöhetnek, de Bougumilnak meg kellett erősítenie. Az ő hangja mély basszusként zengett. Egy ápolónő lépett be, kis asztalt tolva maga előtt, megpakolva a "cucc-cal". Bougumil csak így hívta a sok szemetet, amire az énekesnek szüksége volt, hogy ne essen szét. Nem szó szerint, habár… - nem tudott nevetni a gunyoros gondolatain. Elkötelezte magát ennek a férfinek és nem fért bele a munkakapcsolatukba, hogy kinevesse.
Mikor végzett az ápolónő, Jacko kicsit összeszedte magát. Hátradölt a puha fotelben. Most már nem a gyomrát gyürkészelte, hanem a karfákat.
A srác neve, Richie Evans. - Folytatta Bougumil. - A neve igazából lényegtelen. A külvilág számára ő már te vagy. Jó ideje foglalkozunk vele. A külseje a tiéd… Szerencsére, erre költenünk nem kellett. Megtette ő, amíg tudott magáról. Most csak fazonírozzuk, fogyasztjuk. Azt szeretnénk elérni, hogy az orvosod, amikor Richie átveszi a helyed, ne tudjon megkülönböztetni titeket.
- Rá fog jönni! - nyökögte az énekes csillag.
- Nem fog rájönni. Az orvosaidat többet váltogattad, mint más a fehérneműit. Ez a mostani belenézett az arcodba párszor, de még nem tapogatott végig teljesen, tetőtől talpig. Egy másik, alaposabb, jobb orvos, elképzelhető, hogy rájönne a túrpisságra, de ez nem fog. Nem véletlenül választottuk őt. Össze fog roppani, amikor odakerül a sor. Világgá fut…
- Richie lassan kész! Még lezárod a szerződéseket az utolsó koncertturnédra. Szerződésszegés lesz a másik céggel szemben, de kasszírozni fogsz, még mielőtt elkezdődik a tánc. A könyvelőid között voltak ügyes kezű emberek is. Volt, aki nem volt az… el is veszítette a kezét, némelyik, de nem tartozik ide.
Valamennyi pénzed már ki van menekítve most is. Senki sem tudott róla. Te sem! De van, elhiheted nekem. A szükséges iratokat jó helyen tartom. Ezzel a szerződéssel pedig robbantod a bankot, mielőtt kisétálsz.
- Richie-vel mi lesz? - kérdezte elrévedve a pop ikon. Szeme sarkából forró könnyek csorogtak, lassan… lassan. Nem a hasonmást síratta. Hála és önsajnálat volt azokban a könnyekben. Hála Bougumil iránt és önsajnálat az eltékozolt élete iránt.
- Evans a mi gondunk. Azt hiszi, hogy részese a király utolsó koncertsorozatának. Ami azt illeti, az is. A legfontosabb puzzle darabkája a cécónak. De a helyére teszem! A részletek nem fontosak. Annyit tudj, hogy te mész, ő jön és vár rád egy Tabula Rasa.
- Miért teszed ezt értem, Bougumil? Miért segítesz nekem… miért? - Az apró férfi, szinte még gyerek, könyörgőn nézett fel a férfira, ki jövője kulcsa.
- Mike. Amikor hozzád kerültem, esküt tettem. Csináltam előtte pár szar melót. Dolgoztam fontosabb embereknek. Olyasmiket tettem, amiket ember nem tenne. Viszont elmaradt a hála. Átvertek néha. Igen! Engem is át tudtak verni! Naív voltam! Viszont most én verek át mindenkit! Ez nekem egy elégtétel. Átverem a világot! Te már most is legenda vagy, Mike, és ezek után pedig te leszel az Istenük! Nekem elég a tudat, hogy te biztonságban leszel és röhöghetek a sok senkiházin, akik eddig élősködtek rajtad. A családodon, akik már most marakodnak, hogy hogyan jöjjenek ki jól a csődödből. Tudtad, hogy az NBC már leforgatott egy emlékműsort is a neveddel? Persze, főleg töltelék anyag… Hiányzik még a zenei élet krémje, de hidd el, annak a kurva médiabázisnak már most van 50 percnyi anyaga, amely alá egy bágyadt picsa felolvasta az egész eddigi életedet. Nem hagyták ki a botrányos gyerekmolesztálási ügyeket sem. Össze van vágva. Úgy értesültem, ez a kész anyag fele, de ha te kiesnél a mókuskerékből, azonnal lesz kb. félszáz interjúalanyuk, akik majd a sorsod felett csámcsognak és sajnálkoznak. Mondhatnék neveket, de miután a családodból már ketten benne vannak, névlegesen, a projektben, azt hiszem, nem számít, kik fognak még megszólalni.
- Lizzie? - kérdezte tátogva Jacko.
- Miss. Taylort is megkeresték fél éve, de elhajtotta őket a retkesbe. Miss Taylor szeret téged. Maradt így is elég áruló.
- A gyerekeimet sem láthatom többé, ha belekezdünk, Boug? - hápogta a nagyra nőt Pán Péter.
- Mike. A mi szakmánkban ez volt a járulékos veszteség. Sajnos, amikor letérsz az útról, olyan lesz, mint az űrben, ha elvágod a köldökzsinórt. Elsodródsz! El kell felejtened őket.
Az énekes némán sírt. - Nem tehetem meg velük. Nem lehet…
- Mike. Ne ringassuk magunkat üvegilluziókba. Tettél rondább dolgokat is. Tudjuk mindketten. Senki sem tehet ezek után neked szemrehányást. És nem is fog. Új életet kezdel a szigeten, amiről annyit beszéltünk. Az igazi Neverland-en. Az igazi seholszigeteden. Éppen csak Wendy és az elveszett fiúk nélkül.
- Magányos leszek. Egyedül leszek!
- Mike! Te vagy a földkerekség legöregebb Pán Pétere! Bólints és elröptetlek a szabadságba.
- Nem fogom bírni… A gyógyszereim nélkül nem. Egy szigeten… nem leszek képes… élni!
- Az utolsó három hónapban amit kaptál, a cucc, gyakorlatilag kitisztította a szervezetedet. Csupán gyenge akarsz lenni, de rég nem vagy az. Pszichotikus bilincsben vergődsz. Sokkal régebben dolgozom a kimentéseden, mint gondolod. Az első gyerekbotrányok idején már elkezdtem lépéseket tenni. Hosszú út volt, de eljutottunk idáig. Egyetlen dolgod van, Mike. Vagy maradsz és Richie Evans még keres rajtad kicsit, vagy megfogod a kezem és felállsz a fotelből.
- El kell búcsúznom a gyermekeimtől. - szól rekedten.
- Nincs búcsú! Lehetsz velük. Megölelheted őket olyan erős szeretettel, amilyennel eddig sosem, de nem szólhatsz nekik, nem köszönhetsz el tőlük.
A könnyek lassan száradtak fel a törődött arcon. Michael Jackson felnézett Bougumil Sanders arcába 2009. június 23. napján és kinyújtotta a kezét a férfi felé, aki felhúzta és magához ölelte az apró testet. Legalábbis hozzá képest apró testet.
Az énekes sírt. Bougumil is megtörölgette a szemét. Ha bárki rákérdezett volna, azt mondja, csak kicsit megizzadt a szeme alatt. Nem könny.
- Segíts Bougumil!
- Segítek, Mike. Istenemre, segítek!
Michael Jackson meghalt Kalifornia államban, Los Angeles városában, 2009. június 25. napján. Richie Evansnak hívták ekkor, de csak négy ember tudta. Az egyik Richie Evans volt, maga, a másik három pedig egy erős szövetség három sarka.
A három sarok egy exénekes volt, egy exzöldsapkás problémamegoldó és egy extestőr, aki az exzöldsapkás legjobb barátja volt.
Három nappal később, 2009. június 28. napján egy gyermekforma, kortalan férfi, partra lépett Great Inagua szigetén. Volt egy társa is, aki elkísérte és Mike-nak szólította, ha kettesben voltak. Ha más is volt velük, Billy Pan-nek nevezte. Valami Billy Jean és egy Peter Pan nevű valakik után.
Egy hónapig voltak együtt. Utána a nagyobb darab férfi elköszönt és elengedte a kissebb kezét. Átvitt értelemben. A magára hagyott férfi hamar beilleszkedett a sziget életébe. Matthew Town-tól nem messze lakott egy igen takaros házikóban. Amire szüksége volt, azt megkapta két cégen és egy bankon keresztül. Kopasz fiatalember volt, apró, vicces bajusszal. Lehetetlen volt megállapítani a szeme színét, az amúgy groteszk orrán csuszkáló napszemüveg miatt. Társaságba nem járt el, csak éldegélt… Az idősebb férfi rendszeresen meglátogatta.
Ilyenkor a ház teraszáról belebámultak az Észak-Atlanti Óceán kavargó vizébe és semmiségekről beszélgettek. Néha pedig a családról és gyerekekről.
Az elveszett gyerekekről. Az elveszett gyermekévekről.
